Ez időszakot a marianus ferenezrendűek történetében a küzdelem korszakának nevezhetjük. Küzdeniök kellett a salva-toriánus ferenezrendűek terjedése, a maguk ellanyhulása, az
em-berek szivébe lopódzó önzés és az országban dúló belviszályok ellen.
Mindjárt e korszak elején kiütött a harez Erzsébet királyné és I. Ulászló párthívei között és e harez a ferenezrendűek
kolos-torait sem kimélte. A keszthelyi kolostort a Marczaly család katonái, a nagykanizsait a Rozgonyiak, a nyitrait Forgách János támadták meg és rabolták ki, mert politikai ellenfeleik mint valami erősségekbe, odahúzódtak1. Rozgonyi I I . Rajnáid a nagy-kanizsai kolostor épületén elkövetett dúlást később úgy hozta helyre, hogy a felvidéki uradalmában fekvő varannai kolostor egyházának nagyobbítására sokat áldozott és ezért később őt tartották itt alapitónak.
Ezen rombolásokat hamar kijavították volna a mariánus ferenezrendűek, mert hiszen a jámbor lelkek összeadogatták volna a pénzt az épületek helyreállítására, de gyógyíthatatlan csapás volt rájuk nézve egyrészt az egyházi és világi főuraknak elhidegülóse, jóformán nelieztelése szerzetük iránt, másrészt pedig velük szemben a szigorú ferenezrendűeknek, a salvatoriánusok-nak pártolása.
Nem lehet tagadni, hogy a mariánus ferenezrendűek az 1320—1440 években jól épített és kellőképen javadalmazott házaikban bizonyos kényelemre tettek szert. Szegények voltak ugyan, de szerzetesházaik nem láttak szükséget és tagjaikról kellőképen gondoskodtak. Az egyes tagok jogai ós kötelességei
1 Zalai oklevéltár II. 528. Gonzaga : De origine ordinis s. Francisci, Provincia Ungariae. Balázsovits: Brevis história conventuum o. s. Francisci 69.1.
is kellőképen m e g voltak határozva és igy ők maguk is gond-talanul éltek. A r r a tehát, hogy Szent-Ferencz szerint a kath.
egyháznak minden tekintetben segítségére legyenek, nem na-gyon gondoltak.
Lehet, h o g y a panaszok e tekintetben már régiek voltak, de addig nem voltak r á j u k nézve veszedelmesek, mig az egy-házi felsőség e tekintetben ítéletet nem mondott. Ámde 1442-ben májusban megérkezett hazánkba IV. Eugen pápa oldalkövete, Caesarini Julián kardinális s több mint két évi itttartózkodása alatt meggyőződött arról, h o g y a török hatalom ellen vívandó élet-halál harczban a keresztény vallás védelmére sokkal alkal-masabbak a teljesen szegény salvatoriánusok, mint az elkényel-mesedett, nehezen mozduló mariánusok. Ezért aztán 1443^ végén követi hatalmánál fogva elvette a mariánusoktól a budai, pesti, szegedi és marosvásárhelyi kolostorokat ós elrendelte, hogy azo-kat a salvatoriánusoknak adják át. Ezt a rendeletet 1444. január 29.-én már a pápa is megerősítette.1
Az ekként tőlük elvett házak közül a mariánusok a sze-gedit megmentették ugyan, de három kolostor, még pedig az ország fővárosában levők közül kettő, már 1443-ban elveszett.
De még nagyobb volt az erkölcsi csapás. Hunyadi János az ország kormányzója, Szóchy Dénes az esztergomi érsek és több főpapok igazolva látták eljárásukat a pápai követ ítéletével és még tovább folytatták a küzdelmet, hogy a mariánusok kolos-torai a salvatoriánusoknak adassanak át. 1448-ban maga az ország kormányzója, több főpap és főúr szólalt fel ellenük és Carvajal pápai követnél kivitték, hogy 1448. június 25-én u j f a 7 kolostort vett el a mariánusoktól és ítélt oda a salvatoriánusok-nak, nevezetesen : az esztergomit, a sárospatakit, a győrit, debre-czenit, a lippait és szatmárit.2
A mariánusok természetesen minden erejüket megfeszítet-ték, hogy az ítélet végrehajtását megakadályozzák. Különösen nagyon f á j t nekik az esztergomi kolostor elvesztése, de Szóchy Dénes érsek minden kérésükre hajthatatlan maradt. 1448.
októ-1 A ferenczrendűek gyöngyösi levéltára. Másolatban a gyöngyösi bul-láriumban 75—78. 11.
2 Kósa : Collectanea 105—07. Hiányosan : Teleki : Hunyadiak kora X.
233. A pápai követ jegyzője idegen létére rosszul irt szatmári helyett szat-márnémetit.
ber 11-én megjelent az esztergomi kolostorban, oda hivta a káptalan tagjait is és még egyszer fölszólította őket a szigorú szabály elfogadására. Mivel pegig a mariánusok vonakodtak, meg-parancsolta nekik a távozást.1
A sárospataki régi kolostort sem tudták megmenteni, mert Sárospatak akkori ura Pálóczy László, az országbíró, Simon a király főíovászmestere és János, az ungmegyei főispán, nagyon nehezteltek rájuk és súlyos vádakat emeltek ellenük. Nevezete-sen azt állították, hogy az istentiszteletet elhanyagolták; sőt abbanhagyták, a régi jótevőktől ajándékozott egyházi szereket eladogatták és csak egy, legfeljebb két szerzetest tartottak a kolos-torban. Sokszor azok sem voltak otthon, hanem szerte-széjjel csatangoltak. A Pálóczyak előkelő állása és nagy hatalma annyira hatott a pápai követre, hogy 1-4-18. június 25-iki rendeletében csak 3 napot tűzött a sárospataki kolostor elhagyására és a salvatoriá-nusoknak való átadására.2 Mivel pedig Sárospatak akkoriban az egri egyházmegyéhez tartozott ugyan, de mint püspöki hatóság alól fölmentett plébánia az esztergomi érsek joghatósága alatt állott, az esztergomi érseket bizta meg rendelete végrehajtásával s igy a mariánusoknak innen is ki kellett vonulniok.
Ellenben a debreczeni, lippai ós szatmári kolostorokra vo-natkozó ítélet végrehajtását sikerült elhalasztani, sőt utóbb ér-vényteleníteni. Debreczen és Szatmár földesura ugyanis 1448-ban Brankovics György szerb despota volt. Ez pedig ez év második felében erős összeütközésbe jutott Hunyadi Jánossal, mert a törö-kök ellen indított és a rigómezei csatában szerencsétlenül végződött háborút ellenezte. Ennek következménye lőn, hogy a különben is görögkeleti, színleg pedig gör. kath. szerb fejedelem nem engedte végrehajtani az ő ellenfelének Hunyadi Jánosnak köz-benjárására hozott határozatot. Sőt 1448. után egyéb országos gondjai miatt maga H u n y a d i János is elfelejtkezett az ítélet vég-rehajtásáról, mert pl. Lippa városát mint az ország kormány-zója kezében tartotta és mégis meghagyta a hires Szent-Lajos egyház mellett épült kolostorban a mariánusokat, sőt 1449-ben Brankovics György hűtlensége miatt elfoglalván Debreczen ós Szatmár városokat, az ott levő mariánusokat sem bántotta,
1 1506-iki átirat a ferenezrendűek gyöngyösi levéltárában. Gyöngyösi bullarium 88—90. 11.
2 Eredetije a ferenezrendűek gyöngyösi levéltárában.
De még agy fájdalmas veszteséget meg kellett élniök.
1451. elején Ujlaky Miklós a hatalmas erdélyi vajda fordult egyenesen V. Miklós pápához és panaszkodva, hogy a szerém-ujlaki ferenczrendűek hivatásukat egészen elhanyagolják, az ő
őseitől adott kincseket eltékozolták, kérte a pápát, hogy őket onnan eltávolítsa, helyettük a szigorúbb salvatoriánusokat helyez-tesse oda, azon ingatlanokat pedig, melyeket a jámbor hivek a kolostornak adtak, mivel a szigorú ferenczrendűeknek erre nincs szükségük, az újlaki ispitálynak adja. V. Miklós 1451. május 4.-én megbízta ez ügy megvizsgálásával Szóchy Dénes érseket s ezzel az -újlaki kolostor sorsa el volt döntve.1 Az érsek vizs-gálatot indított, tanukat hallgatott ki és 1451. decz. 21.-re Szent-Tamás napjára maga elé idézte a mariánus ferenczrendűeket, valamint vádlóikat is. Maga a mariánus provinczia vezetője Vörcsöki
(Vercseki) Pál miniszter, továbbá a legközelebbről érdekelt őr, Fábián a bácsi őrség feje és az újlaki guardián G-yörgy jelentek meg az érsek előtt. Meg is kíséreltek mindent, hogy az emelt vádakat meggyöngítsék, de az érsek ítélete szerint annyira gyön-gék voltak okaik, s annyira nyilvánvaló volt hanyagságaik soro-zata, hogy a pápa rendeletét végre kellett hajtani. Elrendelte tehát, hogy a mariánus ferenczrendűek költözzenek át a bácsi kolostorba és az újlakit adják át az odaküldendő salvatoriánu-soknak, az ingatlanokat pedig kapja meg az ispitály.1
E veszteségek mélyen belevágtak az őrségek szervezetébe is. Az esztergomi őrség székhelyét át kellett tenni Nyitrára, a szerémségit pedig, ha előbb nem, ekkor teljesen meg kellett szüntetni, s igy az őrségek száma leszállt kilenczre a kolostorok száma pedig 46-ra.
A legjelesebb kolostorok elvesztése magában a mariánusok belső életében is n a g y zivatarokat támasztott. L á t j u k ezt a provin-ciálisok gyors változásából is. E g r i András után Szeghi Pál atya vette át a kormányzást, de m i k o r ? nem tudjuk. Csak annyi bizonyos, hogy 1445—49 táján volt provinciális. LTtána 1450-ben olasz embert, Pisai Antal nevűt választottak meg bizonyára azért, hogy őket jogi tudásával esetleg bővebb ismereteivel meg-védelmezze ; de az még ez évben vagy lemondott, vagy
lemondat-1 Gyöngyösi bullarium 91. 1.
1 Gyöngyösi bullarium 92—93.
ták. 1450-ben lett a már fentemlített Vörcsöki Pál provinciális.
Ez, mivel Vörcsök nem messzire esik Szemenyétől (Szalamegye) valószínűleg a szemenyei kolostor növendéke volt, de nemsoká állt a tartomány élén, mert 1452. május 22-én meghalt.1
Közgyűléseket sem tartottak ebben a mariánusokra nézve annyira gyászos 1440—50. évtizedben vagy legalább is nem jegyezték fel. 1450-ben Székesfejérvárott volt közgyűlés, 1452-ben pedig Szegeden s ott ez alkalommal olyan férfiút választottak provinciálissá, aki buzgóságával, jó példájával, okosságával és szeretetével testvéreit föllelkesítette, a szerzet szabályainak pon-tosabb megtartására serkentette és igy azt a pusztulást, amely a ferenezrendűek mariánus csoportját végenyészettel fenyegette, megállította.
Igali Fábián volt e jeles férfiú, előbb bácsi őr, a csoport érdekeinek az esztergomi érsek előtt is igaz védője s már maga az, liogy 22 évig vezette testvéreit, mutatja, liogy mind hazánk főpapjai és főurai, mind szerzetes társai nagyrabecsülték őt.2
Nagyon jól tudta Igáli, hogy a szerzetes társai ellen emelt panaszokat csak úgy leliet megszüntetni, ha Szent-Ferencz sza-bályait nekik világosan megmagyarázza, azok megtartásának értékét szemeik elé tárja, őket a lelki élet vezetőivé, példaadóivá teszi. Hogy ezt tehesse, először is felhatalmazást kért a szerzet generálisától, Perusino Angelotól, a magyarországi mariánus provinczia újjászervezésére és azért kineveztette magát a gene-ralis magyarországi, teljes hatalmú megbízottjának. Azután pedig 1454-ben húsvét után fejórvasárnapra összehívta társait Egerbe.
I t t azután a kormánysegódek (diffinitorok) és választottak (disere-tusok) tanácsával kiadta a provinczia lelkióletének újraélesztésére szánt szabályzatot.
Első gondja volt, hogy a szerzetben újra helyreállítsa a rendes karimádságot. Szigorú szabályokat hozott, hogy e kar-imádságon az összes testvérek jelen legyenek. Azon kifogást, hogy egyes kolostorokban kevesen vannak a karimádság ének-lésére, elhárította azzal, hogy ha nem énekelhetik, fennhangon olvassák ós tartsák magukat a ferenezrendű naptárhoz. Ehhez persze lelkierő kellett ; hogy ezt elérhessék, elrendelte, hogy az
1 Történelmi Tár : 1895. 753.
2 U. o. 753.
őr vagy guardián minden kolostorban gyóntatóatyát rendeljen és mindenik szerzetes mindenik héten meggyónjon. Az önmegtaga-dást és a lelkifegyelmezettséget gyakorolniok kellett a szerze-teseknek a böjt, különösen az ötvened vasárnaptól (tehát nem hamvazó szerdától) kezdődő nagyböjt megtartása által, kivéve persze a betegeket ós az elvónült testvéreket. Más napokon is szigorú időponthoz és mennyiséghez köti az étkezést. Napjában csak kétszer volt szabad étkezni és akkor is ebédre csak két tál ételt, vacsorára egy tál ételt volt szabad feladni. Még ahol bőven adtak a kolostoroknak élelmiszereket, ott sem volt szabad három tál ételnél többet adni és maga a provinciális, vagy az őr sem adhatott ez alól fölmentést legfeljebb két napra. A betegek és állandóan nehéz munkát végző testvérek azonban fel voltak mentve. Viszont megszünteti azt a szokást, hogy egy tálból 3—4-en étkeztek, hanem külön edényben kapta meg mindenik a maga részét. Az ételből, vagy italból valamit a czellába vinni szigorúan tilos volt, mert igy a törvényt ki játszhatták volna és az elöljáróknak e végből meg kellett'vizsgálniok az egyes czel-lákat. Ugyancsak a törvény megtartása végett elrendelte, hogy a városban egyes jótevőknél vagy családoknál való látogatás alkalmával nem szabad sem enni, sem inni. A pártfogók és főpapok meghívására az elöljárók engedelmével elmehettek hoz-zájuk ebédre, de ott is csak tisztességes módon volt szabad ótkez-niök. Hogy pedig e tekintetben mindenik kolostorból kimenő testvéreknek legyen támasza esetleg ellenőrzője, egyedül és enge-dély nélkül egy testvér sem mehetett ki, hanem csak ha társat vett maga mellé. Ugy látszik ez volt a mariánus csoport bajá-nak egyik forrása, hogy pártfogóik, jóakaróik nagyon is gyakran liivták magukhoz egyik-másik kedvelt testvért, a sok vendéges-kedés pedig nagyon ártott a szerzetesi fegyelemnek. Erre mutat az, hogy e szabály megtartására legsúlyosabb büntetésekkel szo-rítja őket a provinciális.
A feledékenység ellen azt az intézkedést tette, illetőleg újította meg Igali, hogy minden pénteken és szombaton az étkezés előtt Szent-Ferencz szabályait és az azt magyarázó pápai meg egyetemes káptalani határozat egyes fejezeteit kellett fel-olvasni. Hogyha nem volt abban a kolostorban lector (előadó) akkor sorban kellett a felolvasást végezniök a testvéreknek. Szer-felett sürgeti a provinciális az állandó foglalkozást. Ha a
kolos-torban bent voltak a testvérek, vagy imádsággal, vagy tanulással vagy olvasással, vagy elmélkedéssel vagy kézi munkával kellett foglalkozniok és a veszekedő, másokat zavaró, szemtelen beszé-dektől vagy kiáltásoktól tartózkodniok kellett.
A példás, szerzetesi élet fölvirágoztatása végett megparan-csolta a provinciális az esti imádságtól reggeli imádságig tartó hallgatást, továbbá a világiaktól való elrekesztést. A megoko-lásból oda vetett rövid nyilatkozatból is meg lehet látni, hogy a szerzet hanyatlásának második oka a világiaknak ós különösen a nőknek a kolostorokba való bejárása volt. Ez okozta, hogy a szerzetesek beleavatkoztak a világi ügyekbe és maguk is mint-egy mint-egyes családok ügyészei lettek. Ez pedig elvonta őket az imádságtól és lelkiemelkedettsógtől. A leghatásosabb eszközökhöz nyúl tehát a provinciális, hogy 3 hónap alatt minden kolostor-ban kész legyen a rekeszték s a kolostor belsejébe senki be ne léphessen. Ha a guardiánok 3 hónap alatt meg nem csinálják a rekesztéket, az őrök vegyék el tőlük az évi ruházatot ós annak árát fordítsák a rekeszték készítésére, sőt ha ez nem elég, köny-veit is vegyék el és annak árát is arra fordítsák. Hogy minden gyanúnak elejét vegye, a gyóntatóatyáknak nem volt szabad a nők gyónását másutt hallgatni, mint a templom hajójában s nem volt szabad bent a fiatal, kezdő szerzeteseket a czellába maguk-hoz vinniök.
Szent-Ferencz szellemével főleg ellenkezett a külön vagyon, s méginkább a vagyonszerzés. A mariánusok rendtartománya lassan-lassan annyira megfeledkezett erről, hogy nem csupán a kolos-toroknak voltak ingatlanai, hanem az egyes testvéreknek is vol-tak külön ingóságai, pl. lovai, külön ruhái és méginkább pénz-értékei. Igali ezt a világi procuratorok kinevezésével akarja megszüntetni. Elrendeli, hogy minden kolostornak legyen procuratora, vagyis gondviselője s az vegye át az összes pénz-beli alamizsnát és költse el a guardián vagy az őr rendelkezése szerint. Még őrzésre sem volt szabad egyeseknek átvenni valami értékes dolgot, hanem csak a választottak (discretusok) beleegye-zésével s akkor is meg kellett vizsgálni, mit vesz át s ha szük-séges volt a sekrestyében, vagy más közhelyen eltenni.
Nagy gondja volt a provinciálisnak arra is, hogy a szerzet ki ne haljon, hanem lehetőleg ájtatos, tudós tagokkal gyarapodjék.
Megparancsolta, hogy minden guardián évenkint egy ifjút vegyen
föl a jelentkezők közül kezdő növendéknek (novitius) s ha vala-melyik fösvénységből, mert a neki adandó ruhát sajnálta, nem vette fel, megbüntette azzal, hogy a ruhát a másik kolostornak kellett átadni. Csak olyat lehetett fölvenni aki 14 éves volt, kivéve, ha szülei valamelyiket előbb fölajánlották. A. növendékek nevelésére külön mestert rendelt és mivel hazánkban ekkor nem volt egyetem, úgy intézkedett, hogy legalább 4 nagyobb kolos-torban berendezi az iskolákat és ott rendes tanításban részesíti az i f j a k a t . Azonkívül az igy tanuló ifjakból évenkint legalább kettőt kell kiküldeni olyan országba, ahol egyetemek vannak.
Az egyes őrök a tanuló növendékekre más őrségektől fordított költségeket megtéríteni voltak kötelesek. De a régi szerzetesek is kötelesek voltak magukat gyakorolni a latin nyelvben és írás-ban s a fiatalabbak hetenkint háromszor kötelesek voltak bemu-tatni a teleirt lapokat.
A visszaélések meggátlására elrendelte, hogy csak a gene-rálistól vagy a provinciálistól erre kirendelt és megvizsgált testvérek prédikálhatnak és gyóntathatnak. Hogy nagyobb
dol-"gokban az intézkedés a provinciális kezében legyen, kikötötte, hogy bizonyos nagy bűnök alól csak ő adhat feloldozást és igy mindenik a kolostorok belső békéjét fölforgató vétek ügyében ő hozzá kellett fordulni, esetleg őt kellett megvárni.
A ruházkodásra is kiterjedt figyelme, mert hiszen őket többek közt azért sem tartották Szent-Ferencz igazi fiainak, mert a ruházatban nagyon is eltértek nem ugyan a Szent-Ferencztől rendelt ruházattól, mert szorosan meghatározott ruhát ő nem rendelt el, hanem Szent-Ferencz szegénységétől. Felső ruhául agyán nem viselhettek mást, mint a régi magyaroktól kápának hívott, durva szövetű, talpig érő felöltőt, de azután viseltek gom-bos, szalagos derékra valót, szalagos csuhát, bélelt ködmönt,, ingeket, csizmákat ós más e féléket. Megparancsolta tehát, hogy durva szövetű posztóból csinálják a kápát, ne legyen az nagyon szóles és hosszúsága annyi, hogy mikor felövezik, akkor ne é r j e a földet, az újja visszahajtása ne legyen nagyobb két hüvelyk-nél. A csuklya ne nyúljon lejebb az övnél és ne legyen széle-sebb az illető vállánál. A csuklyát mindig hozzá kellett varrni a kápához. Ha valaki ez ellen vétett caparo nevű csúf jelvényt kellett viselnie két hónapig. Minden kolostorban föl kellett állí-tani a ruhatárat és onnan kiadni a szükséges ruhákat s ha
vala-melyik kolostorban sok volt, át kellett adni a szegényebb kolos-tornak.
Még az alvásban sem volt szabad a testvéreknek nagyon kényelmeskedni. Kilökette a tollas derekallyjakat, párnákat.
Elrendelte, hogy kellő számú pokróczot és szalmazsákot kell beszerezni s mindenik testvér a maga kápájában azokon háljon.
A betegek azonban itt is ki voltak véve.
Még egy sajnos, de az akkori állapotokban elkerülhetetlen intézkedést tett s kellett tennie, ha azt akarta, hogy e szabályok az életbe átmenjenek és a szerzetesek közt béke, nyugalom legyen. Meg kellett csináltatnia a kolostorokban a tömlöczöket, még pedig úgy, hogy békók is legyenek benne s a nyakas, enge-detlen szerzeteseket ahhoz kötözhessék. Az őröknek hivataluk vesztésének terhe alatt parancsolta meg, hogy e rendelkezést 9 hónap alatt végrehajtsák.
S végül, hogy e szigorú de szükséges szabályzat csakugyan átmenjen az életbe, megparancsolta, hogy mindjárt ott Egerben minden őr a 20 fejezetből álló szabályzatot leirja, azután annyi-szor, ahány kolostor volt őrségében, leírassa, minden két hétben felolvastassa. Ennek lehet tulajdonítani, hogy ez annyira elter-jedt szabályzatból legalább 1 drb eredetiben megmaradt napja-inkra a pozsonyi kolostor levéltárában.1
Ezen közös megbeszéléssel okosan alkotott szabályzat erős fegyver volt ezentúl a szerzet elöljáróinak kezében. Ha vala-melyik testvér ingadozott, ha hibázott, ezzel meg lehetett erősí-teni, vagy vissza lehetett a jó útra vezetni. Természetesen az öregebb szerzeteseken már nem nagyon fogtak az u j szabályok, kivált az olyanokon, akik a kolostorokon kívül az egyes főurak udvaraiban éltek. Ilyen volt pl. István atya Garay László nádor udvarában. Ezek ki is váltak lassankint a szerzetből s más állá-sok után néztek. István atya Garay nádor özvegyének ajánla-tára 1460-ban megkapta a gotói (kutyevo-i) cziszterczi apátságot, Mihályfia Antal atya pedig 1466-ban dunaföldvári apát lett.2
Az 1454-iki közgyűléstől elrendelt megujulás annyival szük-ségesebb volt, mennél nagyobb tevékenységet fejtettek ki az observansoknak nevezett salvatoriánus ferenezrendűek. Mindjárt
1 Ladula XXXV. nr. 1.
2 Katholikus Szemle. 1896. 609. 616.
D r . K a r á c s o n y i : S z t . F e r e n c z r e n d j é n e k t ö r t é n e t e . I . k ö t . 5
a következő évben megérkezett hazánkba az observansok máso-dik nagy dicsősége, Kapisztránói Szent-János s ha 1454-ben Igali és társai vissza nem tértek volna maguk is Szent-Ferencz szabályaihoz, bizonyára elvesztették volna összes kolostoraikat.
Igy azonban mintegy 15 évig nem bántották őket. Annál fájdal-masabb volt Igalinak és az egész csoportnak, hogy 1466. végén egyrészről Szilágyi Erzsébet, Mátyás király anyja és egyúttal Debreczen földesura, másrészről Országh Mihály nádor és egy-szersmint Szécsény város földesura kivitték az apostoli széknél, hogy a debreczeni kolostor tagjai ellen vizsgálatot indítottak, a szécsényi kolostort pedig a mariánusok a salvatoriánusoknak adják át.1
A szécsényi kolostor átadásával az apostoli szék a közel-ben eső terecskei apátot, Jánost és a bozóki prépostot, Albertet bizta meg. Szécsény földesurainak állítása szerint a szécsényi kolostorban nem laktak ferenczrendűek, mikor ők azt a
A szécsényi kolostor átadásával az apostoli szék a közel-ben eső terecskei apátot, Jánost és a bozóki prépostot, Albertet bizta meg. Szécsény földesurainak állítása szerint a szécsényi kolostorban nem laktak ferenczrendűek, mikor ők azt a