A közgazdaságtan antik klasszikusainak érdeme, hogy tudományos módszereikkel vizsgálhatóvá tették az üzleti és gazdasági életet. Racionálisan és gyakorlatiasan álltak hozzá, ezért volt számukra természetes, hogy elemezhet , megérthet , és korrekten leírható. Ugyanígy természetes, hogy a tisztességes üzletmenet, gazdálkodás nélkül egyéni és társadalmi haszon elképzelhetetlen. A tudomány társadalmi, gazdasági és etikai talppilléreit rakták le.
A klasszikus polgári közgazdaságtan m vel i azért tekintik magukat e tudomány megteremt inek, mert az antik klasszikusok által lefektetett társadalmi és etikai talppilléreket felszedték. Ezt tették azzal a szándékkal, hogy úgymond, tiszta viszonyokat teremtenek. Csak egyetlenen talpkövet hagytak meg, a gazdasági racionalitást, egyértelm vé téve, hogy „az üzletben nincs barátság” és, hogy „a pénznek nincs erkölcse.”
107 Változások csak meglehet sen kés n következtek. A Császár-kor idején, amikor a rabszolgák utánpótlása elakadt, a Birodalom küls határai kezdtek védtelenné válni, és gazdasági feszültségek kiélez dtek. Marcus Aurelius császár halála után meglódult az infláció. Strukturális válságot idézve el . Erre Diocletianus császár a közigazgatás intézményi reformjával, adórendszer egységesítésével reagált. A birodalom minden polgára római polgárjogot kapott, hogy ne bújhassanak ki adókötelezettség alól. Utóda: Nagy Konstantin császár a kereszténység elfogadásával (Milánói Edictum 313-ban), és sajátos kontrollgépezetével lépett el re.
Vezérl eszmeként a racionalitás az újkor hajnalán került el . A 17-18. században a felvilágosodással már a tudományos gondolkodás került a középpontba. Immanuel Kant – a Mi a felvilágosodás cím tanulmányában – ezzel kapcsolatban mondta, hogy a felvilágosodással mindent a józan ész ítél székébe ültet. Ami könny nek találtatik, azt bátran el lehet vetni, mert bizonyosan valami el ítéletes, valami idegen dolog. Ami fennmarad, arra viszont építkezni érdemes. (Kant. 1980.) Európában (a kontinensen!) nem számított komoly tudósnak, vagy közéleti szerepl nek, aki ne követte volna. Amikor Renée Descartes (1633-ban) a józan gondolkodásba vetett bizonyosság tanát meghirdette, maga sem látta, ez milyen mélyreható következményekkel jár. Fundamentummá tette a
„józan észt,” a „szabályoknak az értelem által történ vezetését,” tehát a „cogito ergo sum abszolút bizonyosságát.”
Azzal fogott munkához, hogy az etikát alapozza meg, hogy az ideiglenesnek tekintett etikát váltja majd fel megalapozott nagy etikájával. Talapzata a józan belátás, a racionalitásba vetett bizonyosság. Elkészült a nagy m ve: Értekezés az értelem helyes használatának és tudományos igazságok kutatásának módszerét l címmel (röviden: Értekezés a módszerr l)(Descartes. 1980.), és nem várt következménye lett. A tudományok és a politikai közélet átvették tanítását, amit arra használtak fel, hogy ezen „józan észre”
hivatkozva kiiktassák az erkölcsöt és a morált, mint küls dleges (externália), tehát akadályozó elvárásokat. Uralkodók, politikusok, a közélet és közigazgatás vezérl szerepl i lettek a felvilágosodás hívei. Belátták, hogy hatékony ügymenet kialakításához elegend az érdekeiket józanul, és szakszer en, küls kötöttségekt l mentesen követni. A polgári közgazdaságtan is ugyanezzel a racionális hozzáállásával dobta ki módszerei közül a gazdasági etikát.
Angliában az etika kiiktatásának más oka is volt. Az eredeti t kefelhalmozás, majd a polgári forradalom és az ipari fellendülés hatására olyan óriási gazdasági fellendülés indult meg, ami a kortárs kutatók figyelmét felkeltette. Rájöttek, hogy sikereik mögött az utilitarista magatartás játszik szerepet. Belátták, hogy haszon maximalizációs céljaikkal összeegyeztethetetlen, hogy közben tisztességesek maradjanak. Ezt tudományos értelemben is tisztán akarták, ezért fosztották meg a gazdasági viszonyokat minden küls dlegesnek tekinthet körülményt l, így az etikai tartalomtól is. Szándékuk érthet volt, bár maradéktalanul kivitelezhetetlen. Morális értékek leépítésére irányuló javaslataik ellenére még a klasszikus kapitalizmus kibontakozásának id szakában, „kemény és vad
körülményei” közepette is voltak olyan gazdálkodók, akik megtehették, hogy nem vetettek el minden értéket, vállalva azt is, hogy nem jutnak jelent sebb gazdasági szerephez. A gazdaságelmélet tudományosan mégis elfogadottá tette a haszon maximalizáció el nyeit, zavaró tényez nek nyilvánítva a humanizmust és etikai tartalmát. A 19. században már klasszikus közgazdaságtannak nevezték, és mint ilyen került a tudomány f vonulatába.
Sikeres üzletemberek, az államháztartás tervez i is, tanítását tekintették klasszikusnak és a polgári értékekkel összhangban állónak.
A 17. században Thomas Hobbes az önzetlenség, a társadalmi szolidaritás nevében ítéli el azokat a nézeteket, melyek az önz érdekek maradéktalan érvényesítését hirdették.108 Elméletét a polgári forradalom alatt fogalmazta meg, hogy vele politikai alternatívát kínáljon. A személyes érdekek önz érvényesítése a gazdasági és a politikai életben természetes és elfogadott volt, melyet Hobbes legszívesebben a történelem el tti korba szám zött volna, oda ahol nem voltak törvények, nincs közmegegyezés és szolidaritás.
Maguknak az embereknek kell felismerniük, hogy az efféle viszonyok mellett valójában mindenki vesztes. Az „ sinek” és „barbárnak” tekinthet önz viszonyokon polgári szerz dést megkötve érdemes túllépni. Egy ilyen megoldás tekinthet a modern (értsd:
polgári) viszonyokkal és moralitással összhangban lév nek. (Hobbes. 1970.)
A klasszikus közgazdászokat meglehet sen zavarta a Hobbes által felvázolt polgári társadalom képe, k a gazdasági életben inkább a „barbár” viszonyokat ítélték korszer nek. Vállalkozók számára épp ez „barbárság” jelenti a szabadságot. Azt igénylik, hogy a gazdaságot a maga törvényei irányítsák, az etikum és oikonomikum – korábbi korokban – természetes egységével szemben.
Gyakran tartják Adam Smith-t (1723-1790) a közgazdaságtudomány atyjának, és A nemzetek gazdagsága cím f m ve 1776-os megjelenése dátumát a tudományág születésnapjának. Ez természetesen túlzás.109 Az mindenesetre igaz, hogy a klasszikus polgári közgazdaságtan els jelent s összefoglaló m vét írta meg, de leginkább azért,
108Miként a Leviatan cím könyvében mondja is, közhatalomra, békére, és emberi tényez kre van szükség.
Ahol nincsen közhatalom, ott az emberek háborúzni fognak, és ott nincsen törvény. (Hobbes. 1970. I. rész, 13. fejezet.)
109 Adam Smith meghatározó szerepe a közgazdaságtanban elvitathatatlan, de atyjának tekinteni, er s túlzás.
Egyrészt, mert egy közel 2500 éves tudománynak nem lehet az alapítója. Másrészt, a klasszikus angol közgazdaságtan is jó száz éves múltra tekint vissza, David Hume, John Locke, Bernard Mandeville igazán jelent s gazdaságfilozófusok, tudósok voltak. Nevetséges lenne róluk megfeledkezni.
mert maga mögött tudta a 17-18. századi polgári gazdaságfilozófiát. Gazdasági-etikai tekintetben pedig Mandeville már szinte mindent elmondott.110
Beernard Mandeville (1670-1733) érdeme nem a téma kifejtése, inkább felvetése volt.
1705 és 1723 között A méhek meséje címmel írt cinikus hangvétel tanmesét. Egy méhkaptár sorsán keresztül mutatta be, hogy mi a következménye annak, amikor egy nemzetgazdasági életét társadalmi elvárásokkal összhangban, etikusan rendezik. A reneszánsz híres (hírhedt) politológusa Machiavelli is hasonló nézeteket hirdetett, amikor kulcsgondolatát Angolul félrefordítva jelentették meg. k ezért olvashatták úgy: „a cél szentesíti az eszközt.”111 Meséje ezért sugall machiavellisztikus tanulságokat: egy méhkaptár akkor teljesít legjobban, amikor minden méh csak személyes érdekeit követi.
Ha tekintetbe venné társai érdekeit, azzal nemcsak saját céljait veszélyezteti, de a kaptár egészét is. Ugyanez kell vezérelje az emberi közösséget is. Mindenki kizárólag személyes hasznával tör djön! A személyes haszon elve alapján a rátermettebb, vállalkozó szellem , tehát sikeresebb gazdagodik a többiek rovására. A mese szerint azonban a méhek a kaptárban megállapodást – mintegy polgári szerz dést – kötöttek, és kiiktatták a versenyt.
A kaptár kipusztult. (Mandeville. 1996.)
Tisztában van vele, hogy az erkölcstelen viszonyok a társadalom széles körei számára elfogadhatatlanok. Praktikusan hozzáállva az derül ki, hogy szükség van a b nöz kre, akik az ártatlanokat kihasználják. A b nöz ezért a társadalom hasznos tagja lehet.
„És az erény, mely a csalást jól elleste a politikától, általa megbarátkozott a b nnel.” (A mese 163-166. sora.)
110 Mandeville és Smith nem ismerték, mert nem ismerhették egymást. Mindketten jelent s karriert futottak be, egyetemi katedrájuk volt. Filozófusokként foglalkoztak közgazdaságtani kérdésekkel, arra voltak kíváncsiak, miként lehet növelni a termelés hatékonyságát, hogy eredményeképpen az egész nemzet gazdagodjon. Kezdetben etikai szempontokat is mérlegeltek, de belátták, hogy a természetes emberi és társadalmi elvárások és a sikeres gazdaság egymással szemben állnak.
111 Niccoló Machiavelli a modern politikatudomány klasszikusa. M veit igen könny félreérteni, és különösen akkor, ha eredeti m veit nem olvassák, csak a félreértett, róla szóló m veket. A Fejedelem cím könyve tanulságaként állították, hogy „a cél szentesíti az eszközt.” Ezzel szemben a szerz nem mindenfajta célról, csakis a morálisan megalapozott, közösségi érdekekkel összhangban álló célokért megengedett az eszközök igénybevétele. „Az legyen a célod, – mondja – hogy gy zz és fenntartsd államodat; eszközeidet mindig tiszteletreméltónak és dics ségesnek fogják tartani.” (Machiavelli. 1964. 18. fejezet.) Szigorúan fogalmaz, mert tudatában van annak, hogy etikáját könny félreérteni. A fejedelemnek választania kell a jó és a rossz, szinteség és színlelés között. Az abszolút monarchiák és zsarnokságellenes küzdelmek ezért tehették bátran zászlajukra a Fejedelem gondolatait. (Kaposi. 2007)
Mandeville azok után, hogy a gazdasági viszonyok között machiavellista praxist tekintette sikeresnek, természetes, hogy nekitámadt saját kora legnagyobb szellemi tekintélyének: Hobbes-nak. Célirányos, verseng szellemiség hiányában csak a pusztulás következhet.
A b n tehát Jánusz arcú, mert van hasznos és tisztességtelen oldala. „Hogy az erény megbarátkozik a b nnel, azt olyankor mondhatjuk, amikor derék és igyekv emberek, akik családjukat tisztességgel eltartják és gyermekeiket becsületben nevelik, valamint adót fizetnek és számos módon hasznot hajtanak a társadalomnak.” (Mandeville. 1996. 47. old.) B n az erény hiánya. Mégis igen hasznossá válik: a jólét alapja b nös módon keresett pénz. Alkoholistákon gazdagszik a kocsmáros és a sz l termel . Prostitúcióból n k futtatásából szerzett jövedelem kerül a gazdaságba és a t zsdére.
„A mértékletesség, hasonlóan a becsületességhez, alsóbbrend és sorvadó, akik szegénységükkel megelégedvén, örömüket lelhetik benne.” (Mandeville. 1996 59. old.)
„A tékozlás ezernyi leleménnyel mozdítja ki az embereket tétovaságukból.” (Mandeville.
1996 59. old.)
Aki személyes gyönyörét keresi, az nem derék, nem mértékletes, nem kifinomult jellem, de mégis hasznot hajt az egész gazdagságnak. „Ha takarékos és becsületes társadalmat akarsz, a legjobb politika meg rizni ket si egyszer ségükben, megakadályozni számuk növekedését. (…) Ahol a kereskedés jelentékeny, oda a csalás is utat talál.” (Mandeville.
1996. 103. old.)
A mese szerint szükség lehet erényes emberekre is, ahogyan az erényeket félretev , önz kre is, hogy ezáltal nemzetük („kaptárjuk”) gazdagságát szolgálják. A hatékonyan m köd kaptár kulcsa a „mohóság”, a „becsvágy”, a „kéjvágy”, a „küzdelem” és a rengeteg munkával együtt vállalt kockázattal.
Mesegy jteményének része, de önálló m ként is kezelhet az 1714-ben írt, és a mesét megalapozó etika tanulmánya. Vizsgálódás az erkölcsi erény eredetér l cím írásában az erény természetét, valójában az embert mozgató indulatokat vette górcs alá. (Mandeville.
1977.)(Mandeville. 1996.)
A tanulmány önmagában is megállja a helyét. Azért érdemes ekképpen is olvasni, mert a mese gazdasági tartalmának antropológiai és etikai háttere könnyebben észrevehet .
Erény alatt szenvedélyt ért. Abban az értelemben, ahogyan ezt mi identitásnak mondanánk.
Amikor b nös, vagy erényes természetét vizsgáljuk, szenvedélyér l mondunk véleményt.
Az emberi természet két osztálya alakul ki. Vannak az alávetettek, akik az erényeket jól látják, esetleg nehezen követik, a többség inkább elveti. Csak a fels bb rétegek tagjai
kapnak esélyt az erények követésére. Mandeville érdekl dése inkább az els csoport felé fordul. „Csak a pillanatnyi élvezetet hajhásszák, teljességgel képtelenek az önmegtartóztatásra, és mások javát semmibe véve, nincs magasabb céljuk saját érdekeiknél; akik a kéjek rabjaiként ellenállás nélkül hajolnak meg legdurvább ösztöneik el tt.” (Mandeville. 1977.) A második osztályt ugyan önzetleneknek nevezi, de szerinte már elpuhultak és tehetetlenek. k azok, akik „mocskos önzést l mentes szellemük kim velését becsülik a legtöbbre (…), az ész erejével ellenállnak leghevesebb hajlamaiknak is, és örökös háborút viselve önmagukkal mások békéjének el mozdítására, nem kisebb célra, mint a közjóra és saját szenvedélyeik legy zésére törekednek.”
(Mandeville. 1977.) Nem mondja ki egyértelm en, de kiolvasható, hogy két a osztálynak eltér értékrendszere, tehát eltér lehet ségei és gazdasági magatartása van. Az els osztály az, akit a gazdaságban az utilitarizmus képes motiválni, a haszonelv etikában is
ket lehet érdekeltekké tenni.
Adam Smith gazdaságtana mintha Mandeville tanítását követné. Az ifjúkori, 1759-ben írt Az erkölcsi érzelmek elmélete cím könyvében is az erények természetét boncolgatta.
(Smith. 1977.) Gazdaságfilozófiai f m vében is rátalál az önzés gazdaságélénkít szerepére. (Smith. 1992.) F bb gazdaságtudományi tételei:
• Utilitarizmus. A haszon maximalizálását szolgáló gazdasági tényez k értékké emelése.
• Az egyéni érdekeknek a nemzetgazdaság egészét meghatározó szerepének kiemelése..
• Szabad gazdasági viszonyok mellett a gazdasági törvényszer ségek szinte maguktól rendez dnek. – Egy „Láthatatlan kéz” segítségével.
• A gazdaság szerepl inek, egyéni érdekeit kell szolgálja a közpolitika. – Szabadelv gazdaságpolitikai igény
Több tényez is felsorolható, de közülük a legfontosabb az egyének szerepe, aki nem akar mást, mint megélni és túlélni, az önös érdekei nemzetgazdasági szempontból serkent leg hatnak. Akár sikeres, akár vesztes, a gazdaság mindenképpen hasznot húz sorsa alakulásából..