A döntési, döntéstámogató modellek és értékelési eljárások fontos feladata a fenntarthatóság biztosítása. A fenntarthatóság fogalma az elmúlt időszakban jelentős átalakuláson ment keresztül. Korábban a fogyasztás, majd a termelési lehetőségek, még később az erőforrások állományának, majd hozamának fenntarthatóságával definiálták, jelenleg előtérbe került a fenntarthatóság „szigorú” szemlélete. Ez utóbbi megközelítés szerint a gazdaságnak úgy kell működnie, hogy az ne okozzon az ökoszisztémában helyreállíthatatlan károkat. Jelenleg a kutatók, a környezettel kapcsolatos döntéseket előkészítő modellek fejlesztői egyre jobban kiemelik a konszenzusépítés fontosságát a környezeti tervezésben, mivel úgy tartják:
• olyan döntések elfogadása jobb, amely közös megegyezés eredménye;
• a természet annyira komplex, hogy nem lehet az intézkedések következményeit olyan pontosan modellezni, hogy a modell egyértelműen meghatározza melyik döntési alternatíva a legjobb;
• deliberatív intézmények az egyén érdekei helyett a közösségi érdeket helyezik előtérbe, ami ökológiailag elfogadhatóbb megoldások választásához vezet;
• a jelenlegi plurális demokrácia nem alkalmas arra, hogy minden érintett képviseltesse érdekeit.
Az eddig elmondottak összefoglalásaként áttekintjük Pretty (1995) osztályozása alapján az általunk a korábbi fejezetekben vizsgált értékelési módszerek hová sorolhatók, a különböző megközelítésekben a részvétel milyen fokozata valósulhat meg, és mennyiben segítik azok elő a konszenzusépítés folyamatát. Bemutatjuk emellett röviden a módszerek továbbfejlődésének irányait, milyen kombinált modellek létrehozásában gondolkodnak jelenleg a környezeti döntéstámogatással foglalkozó szakemberek, tudományos műhelyek.
Pretty (1995) a részvétel típusai vagy fokozatai alapján a következő klasszifikálást végezte:
Típus Jellemző
Manipulatív részvétel A részvétel egyszerűen csak látszólagos, nem demokratikus úton választott képviselőkön keresztül zajlik, akiknek ráadásul valódi hatalmuk sincs Passzív részvétel A részvétel abból áll, hogy az érintetteknek megmondják, mi a döntés vagy
mi fog történni. A projekt vagy program irányítói egyoldalú bejelentéseket tesznek arról, mi fog történni.
Konzultációkon keresztüli részvétel
Az érintetteket megkérdezik bizonyos vonatkozásokban, de sem a kérdéseket, sem az elemzést a megkérdezettek nem befolyásolják.
Anyagi ösztönzők miatti részvétel
Az érintettek részvételükért (erőforrásaikért) cserébe kompenzációt kapnak.
Funkcionális részvétel A kívülálló aktorok a részvételt a projekt vagy program céljának elérése érdekében támogatják és szervezik meg. A külsők hozzák meg a legfőbb döntéseket, a részvétel különböző formáit csak ezen kívül (ezt nem érintve) használják föl.
Interaktív részvétel Az érintettek közös elemzésekben, tervezésben vesznek részt úgy, hogy a helyi intézmények erősödjenek. A részvétel már önmagában cél, nemcsak eszköz a projekt megvalósítása érdekében.
Öntevékenység (ön-mozgósítás) Az érintettek maguk is kezdeményezőleg lépnek föl az intézmények megváltoztatása érdekében, maguk is keresik a külső szakértőkkel a kapcsolatot, a tudáscserét.
A környezeti hatásvizsgálat módszereinek fejlődése során egyre jellemzőbb a társadalmi részvétel hangsúlyozása. A jelenlegi tendencia az, hogy a környezeti hatásvizsgálat eltolódik a környezetmérnöki felfogástól, és a társadalom tagjainak információjára és véleményére építő folyamattá válik. A környezeti hatásvizsgálat folyamatában a társadalom részt vehet olyan módon, hogy a részvételnek szinte csak névleges jelentősége van, a döntéshozók csak a jogszabályokban előírt minimális információs mennyiséget juttatják el a lakossághoz, az érintettekhez; a lehetséges hatások, következmények előrejelzését szakértőkre bízzák. A környezeti hatásvizsgálat módszertanilag továbbfejleszthető úgy, hogy annak folyamatában végig érvényesíthető legyen a társadalmi akarat, az állampolgárok szinte minden lépésnél részt vehetnek a folyamatban véleményük hangoztatásával, információk nyújtásával, alterna-tívák kidolgozásával és a döntések befolyásolásával oly módon, hogy a környezeti hatásvizsgálat menetének megtervezése teret adjon a beavatkozás érintettjeinek részvétele számára, hogy a kisebb közösségek öntevékenyen és interaktívan bekapcsolódhassanak a folyamatba.
A költség-haszon elemzés folyamatában nem jelenik meg a társadalmi részvétel. Természe-tesen a társadalom tagjainak véleményét a fizetési hajlandóságon keresztül figyelembe veszi a módszer, de a társadalom egyes tagjainak nem nyílik alkalma arra, hogy teljes emberként és nem csupán fogyasztóként, a társadalom interaktív tagjaként és nem izolált egyénként részt vegyen nemcsak a döntésben, hanem a döntés-előkészítő folyamatban is. Az újabban kifejlesztett deliberatív feltételes értékelési technikák megpróbálják a költség-haszon elem-zések eme hiányosságait föloldani. Az egyén kiragadása miatti problémákat ezek a modellek valóban jobban kezelik, mint a korábbi megoldások, azonban a költség-haszon elemzés egyéb hiányosságain ezek sem tudnak túllépni.
A környezeti döntések esetén, az értékelési eljárás célja az lehet, hogy racionalizálja a tervezést és a döntéshozást azáltal, hogy strukturálja az alternatívák kiválasztásának minden releváns szempontját. A komplex döntéshozatali helyzetben a strukturálás segítségével kezelhetővé válhat a komplexitás. A többszempontú tervezési folyamat gyakorlatilag elfo-gadható kompromisszum megvalósítására tesz kísérletet, rugalmas mód lehet a döntések kvalitatív, többdimenziós környezeti hatásainak megértésére. A módszer előnye még, hogy keretet nyújt a komplex döntéshozatali problémák kezeléséhez, amely által lehetővé válik a probléma feldolgozható egységekre bontása. Egy-egy környezeti döntés a lakosság nagy számát érintheti, egy jelenben meghozott rossz választás még akár a jövő generáció érdekeit is sértheti. Az értékelésnél tehát szükséges nemcsak szakértők véleményére és a valós helyzetről alkotott percepcióira hagyatkozni, hanem helyesebb, ha az érintettek széles körének preferenciáit figyelembe veszik a döntéshozók. A többszempontú döntéstámogatás hasonlóan a környezeti hatásvizsgálathoz csak keretet nyújt az értékeléshez. A folyamat egészének megtervezése során dől el, hogy mennyiben lesz képes a kifejlesztett modell magába építeni azt, hogy állampolgárok közvetlen módon aktívan jelen legyenek a döntéselőkészítésénél és a döntésnél. Ha az értékelési-folyamatot az értékelést végző úgy végzi, hogy az interaktív tanulási folyamattá válik, akkor ezzel a társadalmi részvétel „magas szintje“ biztosítható. A hangsúly tehát ezen túl nem magán a modellen, hanem a modellépítés folyamatán van, amelynek során felszínre kerülnek az eltérő érdekek, vélemények, és ami után elképzelhető a konszenzusos megoldás kidolgozása.
A korábban ismertetett MCDA módszer egyfajta analitikus megoldása a döntési, alterna-tívaválasztási problémának. A kifinomult matematikai modellek alkalmazásának lehetőségei korlátozottak, bonyolultságuk miatt csak az elemzést végző, a módszert jól ismerő számára válik érthetővé a döntési probléma, illetve az eredmények értelme. Célszerű ezért olyan modellek alkalmazása, amely csak ott használ bonyolult algoritmusokat, ahol ez föltétlen szükséges, és máskor pedig törekszik a közemberek, a politikusok számára is érthető módszerek kidolgozására. Jó példa lehet erre, ha a csoportos döntéseknél a különböző
szereplők eltérő súlyokat adnak meg a kritériumokra, ezek aggregálása történhet matematikai módszerekkel, vagy egyszerűen a döntéshozók megegyezhetnek mindenki számára elfogadható súlyokban.
A állampolgári tanács (ÁT) elvárja a résztvevőktől az interaktív, tevékeny részvételt, enélkül ugyanis nem biztosítható, hogy sikeres lesz a fórum. A ÁT egyértelműen olyan intézmény, ahol a társadalmi akarat közvetlenül érvényesül. A fő kérdés ennél a megoldásnál azonban az, hogy kinek az akarata, milyen csoportok érdekei tudnak érvényt szerezni. AZ ÁT legitimációja szempontjából fontos tehát, hogy a tanácskozáson résztvevők képviselni tudják a releváns érdekeket.
A többszempontú értékelést végző számára az ÁT tagjaival való együttműködés a probléma jobb megértését jelentheti, a preferenciák, értékítéletek transzparensebbé válnak. Az MCDA módszerek továbbfejlesztésének egyik iránya lehet az, ha a modellépítők megkísérlik azt valamilyen deliberatív intézménnyel integrálni, mivel pl. az ÁT hatékonyan elősegítheti több döntéshozó együttműködését. A deliberatív fórumok teret adnak a preferenciák sokfélesé-gének vitán keresztüli megjelenítésére, és a vitát lezáró konszenzus segítheti az aggregálás folyamatát. A két értékelési módszertan integrálásával a döntéstámogatás új formája jöhet létre, amely egy analitikus (MCDA) megoldást és egy deliberatív (ÁT) intézményt gyúr össze, kihasználva a mindkét módszer adta lehetőségeket.
A két értékelési módszer integrálása a következő módon valósulhat meg:
• Az alternatívák halmaza előre nem adott, de politikai folyamatok nagyjából már körvonalazhatták, mi várható. Az ÁT a lehetséges megoldásokat, célokat, alcélokat elfogadhatja, vagy ha szükséges, módosíthatja azokat.
• Az ÁT feladata lehet a kritériumok meghatározása is. Gyakran a kritériumok meghatá-rozása átfogó módon történik, ilyenkor szükséges azok fölbontása alkritériumokra, törekedve arra, hogy a legalacsonyabb szintű kritériumok mérhetők legyenek. (Pl. az életminőséget mint kritériumot lehetséges fölbontani a következőkre: jövedelmi szint, az egészségügyi ellátáshoz való hozzájutás lehetősége stb.)
• Ha például a kritériumok fontossági sorrendjének megállapítása során AHP modellt alkalmazhatunk, akkor (Nijkamp, 1998 )interaktív eljárás segítségével, az elemzést végző számára explicitté válik, milyen hierarchikus osztályozás a leginkább megfe-lelő.
• Ha a preferenciák súlyozásánál egyszerre több döntéshozó preferenciáját matematikai eljárások alkalmazásával kívánjuk aggregálni, a redukálási folyamat során fennáll annak a lehetősége, hogy fontos, a kritériumok átváltásával kapcsolatos információk vesznek el. Az ÁT alkalmas eszköz lehet a súlyok közvetlen meghatározására. A tanács tagjai vita során, megismerve a szakértők álláspontját, konszenzusra juthatnak a súlyok tekintetében.
• Az ÁT szerepet kaphat az aggregációs eljárásban és az érzékenységvizsgálatnál is. Ha az érzékenységi vizsgálat úgy találja, hogy az eredményt nem befolyásolja az egyik kritérium preferencia szintjének változása, akkor ez az értékelési folyamat szempontjából nem olyan fontos szempont, a tanács tagjai inkább más szempontokra koncentrálhatnak a döntés során.
Az AEAM és a CTA módszerei legjobb formájukban az „interaktív részvétel” kategóriájába tartoznak. Mindkettő egyértelműen épít arra, hogy az érintettek tevékenyen vesznek részt – facilitált vita folyamatokon vagy szimulációs modelljátékokon keresztül – a döntéshozatal legkorábbi fázisaiban is. Mindkét módszertan egyértelmű célként tételezi a bevonást, a szélesebb részvételt a fenntarthatóság és demokratikusság érdekében. Ebben a dimenzióban a CTA mindenképp tudatosabb, mert az AEAM jelen formáiban inkább a szakértők, kutatók, a
gazdálkodók és a közpolitikai döntéshozók bevonását szorgalmazza, kevésbé az érintett, helyi lakosságét. A PRA módszere egyértelműen a társadalmi részvétel „legfelső” kategóriájába tartozik, az „öntevékenység (ön-mozgósítás)” kategóriájába.