A fentebb említetteknek megfelelően, elsőként a jogsértő magatartás lehetséges „tárgyi” ol-dalát mutatjuk be az elemzett két év ügyein. Arra keressük a választ, hogy mely tartalmak élvezik a véleményszabadság nyújtotta védelmet, és melyek azok, amelyek esetén – e védelem-mel szemben – indokolt és arányos korlátozásként felmerül annak megállapítása, hogy az a gyűlöletbeszéd tilalmába ütközik.
4.1. A gyűlöletkeltés és a kirekesztés fogalmának elhatárolása
A gyűlöletbeszéd hazai médiaszabályozása a bevezetőben említettek szerint alapvetően két tényálláshoz, a gyűlöletkeltés és a kirekesztés tilalmához kapcsolódik (a későbbiekben lát-ható lesz, hogy némiképpen az emberi méltóság és a világnézeti meggyőződés védelme is e tárgykörhöz kapcsolható, ugyanakkor valamelyest eltérő módon és mértékben). A gyűlölet-keltés tényállása tekintetében az AB korábbi döntéseiben [1006/B/2001. és 30/1992. (V. 26.) AB hat.] részletesen elemezte a gyűlöletkeltésre alkalmas tartalmak mibenlétét, így annak kapcsán (elméleti szintű) további magyarázatba nem bocsátkozunk e helyütt. Megjegyzen-dő, hogy erre az AB fentiekben hivatkozott 2011. decemberi döntése sem tartalmaz további iránymutatást, mindössze visszautal a 2007-es határozatára.
A kirekesztés fogalmának értelmezésével kapcsolatban az AB előzőekben említett dön-téseiben nem találunk iránymutatást, noha a testület elismeri, hogy a „személyeket, egyes társadalmi csoportokat (a kisebbségeket vagy adott esetben a többséget) sértő, kirekesztésre, diszkriminációra irányuló műsorszolgáltatásnak (…) negatív, beláthatatlanul káros hatása is lehet” (1006/B/2001. AB hat., indokolás 5. 2. pont). A testület e döntésében arra utalt, hogy a kirekesztés egyértelműen enyhébb magatartást feltételez a gyűlöletkeltésnél, illetve az annak megfelelő büntetőjogi kategóriánál, azaz a gyűlöletre uszításnál. Miután törölték az egyes kisebbségek vagy a többség sérelmére alkalmas tartalmakat az Smtv.-ből, kizárólag a kirekesztés maradt meg; a jogalkalmazó szervek (hatóság, bíróság) feladata e tényállás ismér-veinek kimunkálására korlátozódik.
Ugyanakkor az AB 2011-es határozatának egyik lehetséges értelmezése alapján mégiscsak adható némi eligazítás a „kirekesztés” fogalmát illetően, amely az Smtv. 17. § (2) bekezdé-sére vonatkozó önálló indokolás hiányából következtethető. E szerint létezhet olyan olvasat, amelynek értelmében a „kirekesztés” tényállása is a „gyűlöletkeltésen” belüli magatartásnak tekinthető, tehát az utóbbi magában foglalja az előbbit, így mindkét kategória azonos alkot-mányossági mércével mérhető. Miután azonban ez az értelmezés egyértelműen, kategori-kusan nem szerepel az AB határozatában, ezért a hatóság jogalkalmazói gyakorlatában sem nyert teret ez a megközelítés.
Azonban az alkotmánybírósági értelmezés – vagy annak hiánya – mellett, inkább a mé-diahatóság gyakorlatát kell alaposabban megvizsgálni. A Médiatanács értelmezésében és
gyakorlatában – hasonlóan az 1006/B/2001. AB határozatban foglaltakhoz – a „gyűlöletkel-tésnél” a „kirekesztés” egyértelműen enyhébb magatartás (természetesen a sérelem súlyossá-gának nézőpontjából megítélve).
Kirekesztő tartalmat az az üzenet hordoz, amely egy adott közösség elszigetelését, a társa-dalom egyéb rétegeitől való idegenségét, különállóságát igyekszik elérni, vagy amellett érvel.
Mindez megvalósulhat egy médiatartalom esetében úgy, hogy alkalmassá válik a célzott ré-teggel kapcsolatosan esetlegesen meglévő sztereotip gondolatok, vélemények felerősítésére, avagy erre irányul. Továbbá egy tartalom akkor minősülhet kirekesztőnek, ha annak kinyil-vánítója arra törekszik, hogy az adott közösség tagjait valamilyen módon megakadályoz-za abban, hogy alkotmányos jogait érvényesíthessék, illetőleg ezt számukra megnehezítse.
Az ilyen szándék végső soron aláássa az adott közösség tagjainak a mindenki mással egyenlő mértékben megillető méltósághoz való jog érvényesülését, érvényesíthetőségét.
Az emberi méltóságot sértő tartalmak képesek megvalósítani a kirekesztés tényállását, és fordítva, de az Smtv. 14. § (1) bekezdésben és 17. § (2) bekezdésben meghatározott tény-állások külön-külön is megvalósulhatnak. Elképzelhető olyan tartalom, amely egy közös-ség társadalomban való elszigeteltközös-ségét úgy propagálja, hogy az nem jár egyenlő méltóságuk megkérdőjelezésével (ezáltal nem sérül a közönség joga a méltóság értékét tiszteletben tartó tartalmakhoz), illetve érhet egy közösséget olyan sérelem, amely a méltóság értékét vonja kétségbe, de anélkül, hogy az kirekesztésnek minősülne.
A Médiatanács döntéseiben is tetten érhető a „gyűlöletkeltés” és a „kirekesztés” tényál-lásának egymáshoz való viszonyát az előbbiekben bemutató értelmezés. Miután a hatóság olvasatában a gyűlöletkeltésre alkalmas tartalom egyben kirekesztést is megvalósít, értelem-szerű, hogy amennyiben egy médiatartalom az előbbit megvalósítja, az utóbbi jogsértés meg-állapítására – a kétszeres értékelés tilalmának tiszteletben tartása mellett – nem kerül sor.
Ennek fényében a Médiatanács a gyűlöletkeltésre alkalmas tartalom kapcsán az Smtv. 17. § (1) bekezdés sérelmének megállapítása mellett kimondta, hogy
„jelen egyedi ügyben szükségtelenné vált az Smtv. 17. § (2) bekezdésben foglalt rendelkezés meg-sértésének külön történő megállapítása, mivel a gyűlöletkeltés egyben kirekesztést is megvalósított.
A műsorszám ugyanis általánosító módon az érintett kisebbségeket (a kisebbség valamennyi tagját) negatív tulajdonságokkal ruházta fel” [1153/2011. (IX. 1.) sz. hat.].
A Médiatanács az előzőekben idézett határozatában foglaltakhoz hasonlóan döntött ab-ban az Rttv. hatálya alá tartozó ügyben is, amely egy 2010. decemberi műsorszám kapcsán kimondta, hogy
„[a]z Rttv. 3. § (2) bekezdésében rögzített alapjogsértések megállapítása jelen egyedi ügyben, a vizs-gált médiatartalom tekintetében szükségtelenné tette a 3. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés megsértésének külön történő megállapítását, rögzítését, mivel a 3. § (2) bekezdésének megsértése magában foglalja a 3. § (3) bekezdésben felsorolt elkövetési magatartások megvalósulását is: a gyű-löletkeltés egyben kirekesztést is megvalósított” [828/2011. (VI. 22.) sz. hat.].
Összegzésként tehát elmondható, hogy a Médiatanács értelmezésében az Smtv. 17. § (1) bekezdése szerinti gyűlöletkeltéshez képest a 17. § (2) bekezdésében megfogalmazott
ki-rekesztés a jogsértés alacsonyabb szintjét valósítja meg, következésképpen a két jogsértés együttes megállapítására nem kerül(het) sor. Ezt az értelmezést a hatóság a 1006/B/2001.
AB határozatban foglalt indokolásnak megfelelően alakította ki, és a büntetőjogi mércénél alacsonyabb szintű korlátozást is alkotmányosnak ítélő érvelés gyakorlati alkalmazását tartja szem előtt, miután a testület 2011-es döntése e tekintetben egyértelmű megállapítást nem tartalmaz. (Ugyanakkor a fentiek alapján értelemszerűen előfordulhat a kirekesztés tényál-lásának önálló megállapítása, de erre a médiaszabályozás jelen elemzésben vizsgált időszaka alatt nem került sor.)
4.2. Szélsőséges, de gyűlöletbeszédet nem megvalósító megnyilvánulások
Alapvető fontosságú a jogalkalmazás szempontjából annak a határvonalnak a meghúzása, amely alapján egyes tartalmak a gyűlöletbeszéd megvalósulásának, avagy mindössze jog-szerű véleménynyilvánításnak minősülnek. Erre a kérdésre, hasonlóan az emberi méltóság intézményét sértő tartalmak megállapíthatóságához, inkább egyes esetek vizsgálata alapján adható válasz, mintsem egy határozott egyenes meghúzásával.
A vizsgált időszak gyakorlata alapján elmondható, hogy nem minősíthető gyűlöletkeltő, kirekesztő tartalomnak a negatív kritikát tartalmazó vélemény, amely pl. az önkormányzat képviselő-testületének munkájával, illetve a testület által az iskola fenntartási és üzemeltetési ügyben tanúsított magatartásával kapcsolatosan fogalmaz meg – esetlegesen sértő – vélemé-nyeket [1053/2011. (VII. 19.) sz. hat.].
Ugyanígy – zsinórmértékül használva az AB 30/1992. (V. 26.) sz. határozatában rögzí-tetteket – legfeljebb erős bírálatnak, kifogásnak minősíthető az a megnyilvánulás, amely egy erőteljes, szélsőséges, sértő, de a gyűlöletbeszéd mércéjét el nem érő politikai véleménynyilvá-nítást tartalmaz. Ennek megfelelően az aktuális magyarországi politikai helyzetet az 1930-as évek náci Németországának állapotához hasonlítani, azaz egy kialakulóban lévő, majd kitel-jesedett diktatúra között párhuzamot felállítani önmagában nem alkalmas az érintett jobbol-dali politikusok csoportja elleni gyűlöletkeltés megvalósítására [1261/2011. (IX. 21.) sz. hat.].
Az ilyen jellegű véleményektől eltérően, még távolabb állnak a jogsértés megvalósításától az olyan álláspontok közreadása, amelyek mindössze utalás szintű megjegyzéseket tartalmaz-nak, és azok homályos és többértelmű volta még kevésbé teszi lehetővé a gyűlöletbeszéd megvalósítását [591/2012. (III. 28.) sz. hat.]. Szintén nem állapítható meg jogsértés akkor, amikor valaki Kádár János rendszerét magasztalta úgy, hogy az eredményeket a pártvezérnek tulajdonította, míg a hibákat, bűnöket tagadta vagy a Szovjetunió befolyása következményé-nek állította be, Kádár Jánost felmentve a felelősség alól (ez legfeljebb elfogult véleménykövetkezményé-nek minősíthető). Az ilyen vélemények önmagukban nyilvánvalóan nem alkalmasak az 1956-os forradalom résztvevői elleni gyűlölet keltésére [1461/2012. (VII. 25.) sz. hat.].
Ezen utóbb említett három eset kapcsán mégis szükséges megjegyezni, hogy mivel ún.
betelefonálós műsorokról van szó, a műsorvezető tevékenységének értékelése is fontos sze-repet tölt be az elhangzottak vizsgálatakor. Az objektív felelősség intézményére tekintettel az ő magatartása, megnyilvánulásai is vizsgálat tárgyát képezik, így még inkább igaz az a fentiekben tett megállapítás, hogy a gyűlöletbeszéd esetleges megvalósulásakor nem lehet egyes elemeket önmagukban kiragadva értékelni, az egyes tartalmakat, üzeneteket azok
komplexitásában, egyéb megnyilvánulásokkal egyetemben vizsgálva kell értékelni. Az ilyen jellegű műsorokban megjelenő indulatos tartalmak során nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy sok esetben a műsorvezető és vendége hasonló vagy azonos álláspontot képvisel-nek, egymás véleményét erősíthetik.
Hasonlóképpen legfeljebb egy adott kisebbség megsértésére válhat alkalmassá az a meg-nyilvánulás, amely az adott településen élő egyes személyeket „tájidegennek” minősíti; nagy jelentősége van ugyanakkor annak, hogy ne a szövegkörnyezetből kiragadva értékeljük a jog-sértés megvalósítására esetlegesen alkalmas tartalmat, hanem azzal együtt vizsgáljuk meg célját, irányultságát, lehetséges hatását [1884/2011. (XII. 14.) sz. hat.].
Emellett szintén nem korlátozható az a vélemény, amely egy politikai párt által tartott nyilvános rendezvény kapcsán fogalmaz meg gondolatokat, amelyek ugyanakkor nem buz-dítottak erőszakos konfliktusmegoldásra, és nem irányultak mások ellenséges indulatainak felkeltésére sem, illetve arra nem voltak alkalmasak. Önmagában valamely politikai párttól való elhatárolódás kinyilvánítása – annak vélt vagy valós tettei, az általa vallott eszméik mi-att – nem valósítja meg az Smtv. 17. §-ban megfogalmazott tilalmakat [1726/2012. (IX. 26.) sz. hat.].
Jóllehet, az alább ismertetésre kerülő ügyben meghozott hatósági döntés – egyéb körül-mények miatt – a jelen írásban vizsgált időszakot követően született, az eljárást már 2012 szeptemberében megindították, ezért mindenképpen indokolt ennek bemutatása. Az eljárás tárgyát egy internetes sajtótermék cikke, illetve az abba beágyazott YouTube-video tartalmi elemzése képezte (az adott ügyre az Mttv. alkalmazhatóságáról kialakított hatósági megál-lapításokat l. a 4.8. pontban). A kifogásolt médiatartalomról a Médiatanács megállapította, hogy a cikk szöveges része tárgyilagos tudósítás volt, nem említett társadalmi csoportokat, és egyáltalán nem tartalmaz gyűlöletkeltő elemeket. A cikk szöveges részének utolsó mondata szerint a javító-nevelő intézetek világát illusztrálja a csatolt video. A video elemzése során azonban megállapították, hogy az nem a javító-nevelő intézetekben élő gyermekekről, hanem egyetlen személyről, a video címében „cigánybűnözőnek” nevezett tizenéves gyerekről szól.
A film főszereplője a javító-nevelő intézetről mindössze annyit mondott, hogy volt egy ilyen intézetben, de megszökött, mert „simán ki lehet szökni”.
A Médiatanács álláspontja szerint a vizsgált médiatartalomban nem szerepelt egyértelmű-en azonosítható társadalmi közösség. A video címébegyértelmű-en ugyan szerepelt az a szó, hogy „ci-gánybűnöző”, de ezen kívül sem a cikk szöveges része, sem a video nem említette a romákat, azaz a médiatartalom nem jelenített meg a roma kisebbségre vonatkozó előítéleteket, általá-nosításokat. Kétségtelen, hogy a video címe önmagában rasszizmusra, szélsőséges véleményre utalt, de magában az audiovizuális tartalomban (a címét leszámítva) nem szerepelt sem faji megkülönböztetést, sem közösségi elleni gyűlöletkeltést megvalósító tartalom.
A Médiatanács megállapította továbbá, hogy a video összességében – az alkotmánybí-rósági gyakorlat szempontjait és a hatóság korábbi, releváns gyakorlatát figyelembe véve – nem volt jogsértő, mert bár a cím és a tartalom összekapcsolása erősíthetett volna bizonyos diszkriminatív sztereotípiákat (kiváltképp, ha valaki csak a video címét olvasta el, de utána nem tekintette meg), a tartalom maga nem volt gyűlöletkeltő a roma közösséggel szemben (természetesen ettől még meghökkenést és ellenszenvet ébreszthetett a video főszereplőjével szemben, ami megfelelt a video készítői, és az azt az újságcikk illusztrációjaként felhasználó szerkesztők feltehető szándékának).
A videót azon újságcikkel együtt kellett értékelni, amelynek az illusztrációjául szolgált, és így – mivel a cikkben semmilyen formában nem volt szó gyűlöletkeltésről egy társadalmi közösséggel szemben, és a cikkben még csak említésre sem került a roma közösség – megál-lapítható volt, hogy annak irányultsága, szándéka, szó szerinti tartalma összességében nem valósított meg közösséggel szembeni gyűlöletkeltést. A video elemzése során a Médiatanács azt is megállapította, hogy a javító-nevelő intézetekben élő kiskorúakról – a szerzőnek a csatolt filmes illusztrációt bevezető kommentárjával ellentétben – egyáltalán nem esett szó az összeállításban. A gyűlöletkeltésre alkalmas megnyilvánulások vizsgálata során a Média-tanács megállapította, hogy a médiatartalom a felhasznált filmes összeállítással együtt sem merítette ki az Alkotmánybíróság által meghatározott gyűlöletkeltő magatartás/megnyilvá-nulás fogalmát.
A Médiatanács ugyanakkor megjegyezte, hogy bár a video címe és az abban megjelení-tett tartalom nem sérmegjelení-tett média-igazgatási szabályt, annak egyes elemei – különösen a cím-adás – tekintetében felmerül annak lehetősége, hogy sértő lehetett a roma közösségre nézve.
A közösségeket sértő tartalom közzétételére vonatkozó tilalmat az Smtv. 2011. január 1-jén hatályba lépett szövege is tartalmazta, azonban a „nyílt vagy burkolt megsértésére” szöveg-rész kikerült a bekezdés szövegéből. A Médiatanácsnak tehát nem volt hatásköre ilyen típusú jogsértés megállapítására, ezért azt ebben az eljárásában nem is vizsgálta [62/2013. (I. 16.) sz. végzés].
Összefoglalva tehát látható, hogy a gyűlöletbeszéd tárgykörébe nem tartozik a bírálat, a helytelenítés, a kifogásolás, ahogyan a szélsőséges, adott esetben felháborító, sőt a sértő nyi-latkozat sem, de ugyanígy nincs lehetőség a véleménynyilvánítás korlátozására egyéni ízlés vagy sérelemérzet alapján. A Médiatanács olvasatában a szélsőséges vagy sértő véleményekkel szembeni tolerancia ugyanis a demokratikus vita hatékonyabbá tételét segíti elő. Gyűlölet-keltésről kizárólag akkor beszélhetünk, ha az elhangzott kifejezések nem az értelemhez szól-nak, hanem kimondottan az érzelmekre akarnak hatni, a szenvedélyek, ellenséges indulatok felkeltésére alkalmasak, azt célozzák, illetve a konfliktusok erőszakos megoldását javasolják vagy elfogadhatónak tartják.
4.3. A közösségek megsértésére alkalmas tartalmak
Miután az Rttv. 1996-os elfogadását követően az Smtv. 2011. január 1-jén hatályba lépett szövegében – ha csak néhány hónapig is, de – szerepelt, indokolt néhány szót ejteni a közös-ségek megsértésére alkalmas tartalmak megítéléséről is. A Médiatanács e néhány hónapig hatályban lévő Smtv.-beli szabály kapcsán nem folytatott le eljárást, azonban a hatóság az isz-lám vallással kapcsolatos véleményeket megjelenítő tartalmat értékelt egy 2010. májusában sugárzott műsor esetében.
A Médiatanács az iszlám és az erőszak összefonódására utaló kijelentéseket olyan tarta-lomnak minősítette, amely „alkalmas lehetett arra, hogy – egyoldalú sztereotipizálás révén – a nézők gondolataiban összekösse az iszlám mint vallás, így a muzulmán emberek és az erőszakos magatartás, vallási üldözés fogalomkörét”. Miután egyes megnyilvánulások (pl. „és vannak, akik még a béke vallásaként beszélnek az iszlámról”) alkalmasak lehettek az iszlám
közösség megsértésére, továbbá elősegíthették a velük szemben lévő előítéletek megerősítését, a Médiatanács az Rttv. 3. § (3) bekezdés sérelmét állapította meg [138/2011. (I. 19.) sz. hat.].
Ugyanakkor a közösségek megsértésére alkalmas tartalmakat jogsértőnek minősítő tör-vényi tényállás hiányában ismételten meg kell jegyezni, hogy 2011 tavasza óta hatályos jogi szabályozás – illetve annak szűkebb köre – hatására a véleménynyilvánítás szabadsága e kör-ben szélesebb körű védelmet élvez, és a szabályozás nem biztosít fellépési lehetőséget a sértő megnyilvánulásokkal szemben.
4.4. A gyűlöletbeszéd és az emberi méltóság kapcsolata
A korábbiakban említettek szerint a gyűlöletbeszéd alkotmánybírósági értelmezése szerint:
„az ilyen álláspont hangoztatója arra törekszik, hogy a megcélzott közösséget és tagjait a társadalom peremére szorítva megkérdőjelezze a közösség tagjainak egyenlő méltóságát. A tendenciózus maga-tartás eredményeként a közösség és a közösség tagjai »alacsonyabb rendűként« teljesen kiszolgálta-tottakká válhatnak” [96/2008. (VII. 4.) AB hat.].
Látható tehát, hogy az ilyen tartalmak az egyenlő méltóság intézményének megkérdője-lezése által fejtik ki tényleges hatásukat, miután annak a minden embert egyenlő módon és mértékben megillető voltát vonják kétségbe, illetve tagadják.
A gyűlöletbeszéd és az emberi méltóság sérelmének szoros kapcsolata – vagy úgy is fogal-mazhatnánk, immanens kritériumaként való értékelése – a Médiatanács egyes döntéseiben is tetten érhető. Következésképp az egyes médiatartalmak vizsgálatakor mindkét irányból megtörténik az elemzés: egyrészt abból a szempontból, hogy az adott tartalom milyen hatás kiváltására alkalmas a befogadói oldalról (vagyis akiknek az érzelmére kíván hatást gyakorol-ni szélsőséges vélemény kinyilvánításával); másrészt azon közösség szempontjából is, amely tagjaival szemben megfogalmazott vélemények a káros hatás kiváltására alkalmasak (azaz akiknek alacsonyabb rendűségét közvetíti).
A gyűlölködő kifejezések, üzenetek alkalmazása kapcsán tehát megállapítható, hogy azok
„az emberek egyenlőségének demokratikus szabályát támadják, az egyenlő emberi méltóság jogát tagadják, származási alapon tesznek különbséget az emberek értéke, méltósága között, egyes társa-dalmi csoportokat másodrendűnek ítélve a többihez képest. A minden embert megillető egyenlőség alapján azon nézetek kinyilvánítását, amelyek az egyenlő méltóság ellenében kívánnak hatni, kor-látozni lehet és szükséges. A gyűlölködő kifejezésekkel tarkított vita eltorzul, amint megengedetté válik az egyenlő méltóságot tagadó nézetek hangoztatása. Ezen kifejezések nem tekinthetők »véle-ménynek«, miután pusztán sérelem okozását célozzák” [1153/2011. (IX. 1.) sz. hat.].
A fentiekben is említett értelmezés mentén haladva a hivatkozott 1153/2011. (IX. 1.) sz.
döntésében a Médiatanács a gyűlöletbeszéd tilalmába – és értelemszerűen az emberi méltó-ság tiszteletben tartását előíró rendelkezésbe – ütközőnek minősítette azt a tartalmat, amely olyan képet festett, ahol az egyik oldalon a magyarokat terrorizáló és rajtuk élősködő romák, valamint az őket bujtogató zsidó kisebbség tagjai állnak, a másik oldalon az őket eltartó és a
„cigányterrorizmust” elszenvedő magyarok. Az Echo TV csatornán sugárzott Világpanoráma c. műsorban a cigányságot bűnözésre hajlamos, kriminalizálódott, a társadalmi együttélés normáit elvető, Magyarország törvényeit rutinszerűen sértő csoportként mutatták be. Emel-lett a felolvasott jegyzetben a zsidóság mint a romák magyarellenes cselekedeteinek háttérben meghúzódó felbujtó csoport jelent meg, amelynek célja, hogy a hatalmat megszerezve „ural-kodjon majd fölöttünk magyarok és magyar cigányok fölött”.
A műsorszámban elhangzottak szerint a „szocialista liberális fasiszták elhitetik a cigány-sággal, hogy nekik mindent lehet a magyarokkal szemben”. Továbbá: „[a] magyarságot nem csak adósrabszolgaságba, kamatfogságba taszították az euro-atlanti, az atlanti szocialista, li-berális gyarmattartók és kiszolgálóik, de a nyakunkba varrt hitelekkel béklyózták meg nem-zetünket”. A műsorvezető a bevezető részben a „zsidókérdés” kifejezést a magyarság kizsák-mányolásához és Magyarország gyarmatosításához kapcsolva említette, illetve kifejezte, hogy az általa feldolgozott téma „a cigány- és zsidókérdés” lesz. Ezzel logikailag világossá tette, hogy a későbbiekben használt, általa közelebbről meg nem határozott, de a néző által köny-nyen azonosítható „liberális fajzat” szóösszetétel „a zsidókhoz” kapcsolható.
Továbbá a műsorvezető kijelentette a cigány kisebbséggel kapcsolatban, hogy „a munka nélkül ingyenélő emberszabásúaknak (…) mindent szabad a magyarokkal szemben”, mert védettek, hiszen aki védekezni merészel a cigánysággal szemben, azt azonnal rasszistának és cigánygyűlölőnek bélyegzik. Az olaszliszkai bűncselekménnyel összefüggésben elhangzott, hogy „a vértanút könyörgő gyermekei szeme láttára hosszan tartó rugdosással meggyilkolták a cigányok”, továbbá, hogy „a lincselés évek óta kampányszerűen folyik a magyarok ellen”.
Az idézett kijelentések alapján a Médiatanács megállapította, hogy a műsorszámban elhang-zottak alkalmasak voltak a cigány és a zsidó kisebbséggel szembeni gyűlölet felkeltésére.
A megállapított szankció tekintetében meg kell jegyezni, hogy a hatóság a kifogásolt tar-talmak adásba szerkesztését súlyos jogsértésnek minősítette, és ennek megfelelően, a
A megállapított szankció tekintetében meg kell jegyezni, hogy a hatóság a kifogásolt tar-talmak adásba szerkesztését súlyos jogsértésnek minősítette, és ennek megfelelően, a