10. A felvilágosodás gyermekképe, Rousseau nevelési elképzelése
A nyugat-európai felvilágosodás gyermekképét Jean-Jacques Rousseau gyermekneve-lésről alkotott elképzelése befolyásolta. Gyökeresen szakít az Augustinus általi gondo-latvilággal, miszerint a gyermek eredendően bűnösen születik. Rousseau véleménye szerint a gyermek jóként születik a világra, csak a romlott társadalom hat rá károsan.
„Minden jó, amidőn kilép a dolgok alkotója kezéből, de minden elfajul az ember kezei között.” (Rousseau, 1978. 11. o.)
Öt fejezetből felépülő művének első két könyve szól a kisgyermeknevelésről. Az első két évet, születésétől két éves korig a testi nevelés időszakának szánja. Kettőtől tizenkét éves korig pedig az érzékszervek nevelésének. Rousseau szerint az apja és anyja nevelje a gyermeket, ha mégsem ők, akkor dajka és házitanító. A dajka kiválasztását részletesen megjeleníti.
„Olyan dajka kellene, akinek szíve éppoly egészséges, mint a teste. A mértéktelen szen-vedélyek megronthatják tejét (…) Lehet, hogy a tej jó, s a dajka mégis rossz. A jó jellem éppoly lényeges, mint a jó vérmérséklet. Ha erkölcstelen nőt fogadunk fel, nem mondom, hogy a csecsemő elkapja tőle erkölcsit, de állítom, hogy ő fog meglakolni értük. Mert hát nem tartozik-e vajon a tejjel együtt gondoskodással, mely buzgalmat, türelmet, szelídséget és tisztaságot kíván?” (közli Mészáros, Németh és Pukánszky, 2003. 118. o.)
Olyan fiatalembert kíván házitanítónak, aki még mást nem nevelt, Emilt a bűnös várostól távol, vidéken neveli. Emil nem jár nyilvános iskolába és csak nevelőjének tartozik engedelmességgel. A második szakaszban a legfontosabb elem, hogy a gyermek megismerje saját belső világát és a külső természeti környezetet. Emilnek a könyvek helyett konkrét érzékszervi tapasztalatokban van része. Az ismeretek, tapasztalatok bázisát a szabadban tett séták és a nevelővel folytatott beszélgetések adják (Pukánszky, 2001). Ennek egyik legkiválóbb példája a Montmorency erdőben tett séta, ahol a nevelő a szókratészi bábáskodás módszerét alkalmazva lépésről-lépésre segíti Emilt a megoldás megtalálásában (Pukánszky, 2001).
„Tegyük fel, hogy növendékemmel a Nap pályáját és a tájékozódás módját tanulmá-nyozom. Egyszerre csak félbeszakít, s azt kérdi mire való ez. Micsoda szép beszédet vágok ki most neki! Hányféle alkalom nyílik most, hogy kérdésére válaszolva oktathassam, főleg ha beszélgetésünknek tanúi is vannak! (…) Amikor aztán mindent elmondtam, ahogyan a tudálékos ember szokta kirakni poggyászát, növendékem egy kukkot sem ért meg az egészből. (…)
A Montmorencytől északra levő erdő fekvését figyeltük meg, amikor hirtelen félbe-szakított neveletlen kérdésével: mire való ez? – Igaza van! – válaszoltam. (…)
Másnap reggel sétát ajánlok neki, ebéd előtt. Több sem kell neki. A gyermek mindig kész a futkosására, s az ő lábai jól bírják ezt. Fölmegyünk az erdőbe, bejárjuk a mezőket, eltévedünk, nem tudjuk, merre járunk. Amikor aztán arról van szó, hogy visszatérjünk, nem lelünk többé rá utunkra. Múlik az idő, jön a hőség. Megéhezünk, s elkezdünk sietni.
Mindhiába bolyongunk erre is, amarra is, mindenütt csak fákba ütközünk, kőfejtőkbe, mezőkbe, de nem kapunk semmi felvilágosítást, aminek a segítségével visszatalálnánk. Jól kiizzadtunk, kimerültünk, kiéheztünk (…)
Néhány percnyi hallgatás után aggódó hangon mondom neki: Kedves Emilem, hogy juthatunk ki innen?
Emil (verejtékezve és forró könnyeket ejtve): Fogalmam sincs róla! Fáradt vagyok, éhezem, szomjúhozom, nem bírom tovább!
Jean-Jacques: Azt hiszi talán, hogy én jobb állapotban vagyok, mint maga? (…) Emil: Dél van, s ma még semmit sem ettem.
Jean-Jacques: Úgy is van. Dél van, s ma még semmit sem ettem.
Emil: Ó milyen éhes lehet Ön.
Jean-Jacques: A baj ott van, hogy ebédem nem fog ide utánam jönni. Dél van? Tehát pontosan abban az órában vagyunk, mint tegnap, amikor Montmorency felől figyeltük az erdő fekvését. Nos, hátha ezúttal az erdő felől tudnánk megfigyelni Montmorency fekvését?...
Emil: Igen ám, de tegnap szemünk előtt volt az erdő, innen azonban nem látjuk a várost Jean-Jacques: Ez a bökkenő!...De hátha nincs is szükségünk arra, hogy láthassuk. Talán úgy is megtalálhatjuk a fekvését…
Emil: ó, én jótevőm!
Jean-Jacques: Ugye, úgy mondtuk tegnap, hogy az erdő…
Emil: Északra van Montmorencytől.
Jean-Jacques: következésképpen tehát montmorencynak…
Emil: Az erdőtől délre kell lennie.
Jean-Jacques: Van egy módunk arra, hogy délben miként találjuk meg északot?
Emil: igen, az árnyék irányából.
Jean-Jacques: De a déli irányt?
Emil: Hát azt hogyan?
Jean-Jacques: A déli szemközt van északkal.
Emil: Való igaz. Tehát csak azt az irányt kell keresnünk, amelyik az árnyékkal ellentétes.
Lám erre van a dél, erre van a dél. Biztos, hogy Montmorency ezen az oldalon van.
Keressük ezen az oldalon!
Jean-Jacques: Lehet, hogy igaza van. Menjünk ezen az ösvényen, az erdőn keresztül.
Emil (tapsol és ujjong örömében): Nini! Látom Montmorencyt!”
(közli Mészáros, Németh és Pukánszky, 2003. 132. o.) Emilnek különféle problémahelyzeteket kell megoldania, amely által fejlődik a logikai gondolkodása, kreativitása. Alkalmazza a korábbi ismereteit, így a tudása nemcsak egy
„lexikon” tudás, hanem konkrét élethelyzetekben is alkalmazható praktikus ismeret.
Rousseau a fegyelmezésben a természetes büntetés elvét követi.
„Összetöri a bútorokat, amelyeket használ? Ne siessetek újakat adni neki, hadd érezze, mily kényelmetlen a nélkülözés! Betöri szobája ablakait? Hadd fújjon rá a szél éjjel-nappal anélkül, hogy törődnétek a meghűlésével, mert inkább legyen náthás, mint bolond! (…) Végre megcsináltatjátok az ablakokat, de még mindig nem szóltok semmit. Ismét betöri?
Változtassatok a módszeren! Mondjátok neki nyersen, de ne haragosan: Az ablak az enyém, én vágattam be, azt akarom, hogy épen maradjon.” (közli Mészáros, Németh és Pukánszky, 2003. 124. o.)
Rousseau pedagógiája fordulópontot jelentett a pedagógia elméletében és gyakor-latában annak ellenére, hogy élete és nevelési elvei között úgymond ellentmondá-sokkal találkozunk. Véleménye szerint az apának kell nevelnie a gyermekét, és nincs olyan indok, amely felmentené ez alól. Gyermekeit lelencházba adta. Kifejezően szólt a
10. A felvilágosodás gyermekképe, rousseau nevelési elképzelése családi élet szépségeiről, de neki sohasem volt igazi otthona. Dicsőítette az állampolgári erényeket, de gyakran választotta a természet nyújtotta magányt (Németh és Pukánszky, 1996).
Rousseau hatására divat lett főúri körökben, hogy a rousseau-i elvek szerint neveljék gyermeküket (vö. Dombi, 2002). Nézetei megosztották a közvéleményt. A képzőművé-szetben egyre gyakrabban jelent meg annak a gyermeknek az ábrázolása, aki majd az ártatlanság szimbólumává lesz a festészetben és irodalomban.
A XIX. század végének és a XX. század elejének reformpedagógiai mozgalmának képviselői közül szinte valamennyien kötődnek Rousseau pedagógiai elképzeléseihez.
Felhasznált irodalom
Dombi Alice (2002): A nevelés természet- és tapasztalathű átnézete. Adalékok Fáy András gyermekképéhez. In: (Fáy R. szerk.) Pedagógiai célkitűzések a XIX. század pedagógiájában. APC, Gyula.
Mészáros István, Németh András és Pukánszky Béla (2003, szerk.): Neveléstörténet szöveggyűjtemény. Osiris, Budapest.
Németh András és Pukánszky Béla (1996, szerk.): Neveléstörténet. Nemzeti Tankönyv-kiadó Rt., Budapest. http://mek.oszk.hu/01800/01893/html/ Letöltés ideje: 2014.
október 12.
Pukánszky Béla (2001): A gyermekkor története. Műszaki Könyvkiadó, Budapest.
Rousseau, J.-J. (1978): Emil vagy a nevelésről. Papirusz Book Kiadó, Budapest.