A FÖLDMINŐSÍTÉS ADATIGÉNYE

A 2.4-2.5 fejezetekben bemutatásra került korszerű módszerek gyakran eltérő megközelítésben határozzák meg a földminőséget, egy tekintetben azonban feltétlenül hasonlítanak egymásra: minden esetben talajtani információn alapulnak. A talajtani adatokon túl általában földhasználati, klimatikus, domborzati, hidrológiai, növénytermesztési és talajművelési információkra is szükség van a földminőség meghatározásához. A

következőkben a rendelkezésre álló adatok és a földminősítés alkalmazhatóságának összefüggéseit a minden esetben szükséges talajtani adatok jellemzésével mutatom be¹. Ezt a megközelítést választom azért is, mert a doktori értekezésem fő célkitűzését jelentő hazai szántóterületek földminősítéséhez is a talajtani adatok megléte jelenti a kulcsot.

Az adott földminősítési célhoz választott módszer alkalmasságán túl a felhasznált talajtani adatok időbeli, tematikus és térbeli részletessége, ill. megbízhatósága határolja be az eredmények pontosságát és egyben alkalmazhatóságát.

Az időbeli megbízhatóság talajjellemző-függő, és azon múlik, hogy a földminősítéshez szükséges adott talajjellemző adata az alkalmazást megelőző mely időszak felvételezéséből származik². Az időben stabilnak tekinthető (pl. fizikai féleség) és nagyobb változékonyságot mutató (pl. pH, felvehető tápelem tartalom) talajtulajdonságokról meglévő információ a fölvételezés idejétől számított érvényessége eltérő. A talajtérképek általában az időben stabilnak tekinthető talajtulajdonságokról szolgáltatnak adatot, míg az időszakos talajvizsgálatok eredményei a változékonyabb jellemzőkről számolnak be. A földminősítés támaszkodhat csupán talajtérképi adatokra, de kiegészülhet az időszakosan vizsgált változókkal is.

A tematikus részletesség magába foglalja a rendelkezésre álló adatok körét és az adatok formáját. A talajtani adatok köre például szorítkozhat csupán az adott terület talajának szervesanyag tartalmára és fizikai féleségére, de bővülhet bármely mérhető, vagy származtatott talajtulajdonság kvalitatív vagy számszerű jellemzőjével. A részletesség másrészt következhet a talajjellemző leírására használt mutató formájából és mértékegységéből is, például abból, hogy a szervesanyag tartalomra vonatkozó információ kategorizált (alacsony, közepes, magas) vagy pontosan (pl. tömegszázalékban esetleg ezrelékben) kifejezett-e.

A felhasználás szempontjából a tematikus részletség mellett a térbeli részletesség határozza meg leginkább a földminősítés érvényességét (Rossiter, 1994). A különböző felhasználók a térben eltérő részletességgel és pontossággal lehatárolható információkat igényelnek. Mivel a talajtérképi ellátottság határozza meg leginkább a földminősítési lehetőségeket, ezért érdemes áttekinteni a talajtani felvételezések sűrűségére, a felvételezések alapján készült térképek méretarányára és alkalmazhatóságára vonatkozó hazai és nemzetközi előírásokat és gyakorlatot, különös tekintettel a táblaszintű alkalmazásokat is lehetővé tevő, nagy részletességű információkra (lásd 3.1 fejezet, b pontja).

Hazánkban a nagyméretarányú térképezés módszereit általánossá tevő útmutató (Baranyai 1988) rögzíti, hogy a gyakorlati igényeknek a „nagyméretarányú, 1:10.000 léptékű talajtérkép felel meg”. A nagyméretarányú talajtérképezés során, többek között a Kreybig-féle

1 A földminősítéshez alkalmazható klimatikus információk áttekintését lásd INSAM (2009). A hazai viszonyokról Bacsó (1959, 1973), Justyák (1998) és Szász (1988) ismertet. A domborzat hatásának figyelembe vételéhez szükség van a minősíteni kívánt földrészlet felszínformájának, kitettségi és meredekségi viszonyainak ismeretére. A domborzati adatokról és alkalmazhatóságukról Wilson és Gallant (2000) valamint Hengl és Reuter (2009) kötete számol be részletesen. A földminősítéshez felhasználható növénytermesztési és agrotechnológiai adatokat Tóth (2000), valamint Gaál és munkatársai (2003) tekintik át.

2 A nem talajtani adatok felvételezésének gyakorisága is fontos lehet a földminősítés során. Az

1:25.000 méretarányú átnézeti talajismereti térképek tanulmányozását, valamint az 1:100.000 méretarányú agrotopográfiai térképek hasznosítását is javasolva.

A nagyméretarányú, vagyis a legalább 1:10.000 léptékű térképek iránti gyakorlati igényeket nyolc pontban ki is fejti a hazai talajtérképezési útmutató. A nagyméretarányú térképek készülnek kifejezetten a (1) termőhelyi értékszámok megállapításához; (2) racionális földhasználat kialakításához, termőtájak kialakításához; (3) természeti viszonyok stressz-helyzeteihez alkalmazkodó lehetőségek megállapításához; (4) a talaj termékenység megőrzését és fokozását célzó intézkedések meghozatalához (melioráció, talajvédelem, vízrendezés, öntözés, részletes vizsgálatok meghatározása stb.); (5) talajtani szakvélemények elkészítése; (6) degradációs folyamatok előrejelzéséhez, megelőzéséhez, kiküszöböléséhez, mérsékléséhez; (7) más irányú földhasználat területigényének kielégítése során a jó minőségű termőterület védelméhez; (8) környezet és természetvédelmi feladatok meghatározásához.

A nagyléptékű új térképek készítésének és a térképfelújítások légifotókkal támogatott költségtakarékos módját, Szilágyi és Juhász (1988) módszertani munkája részletezi, szintén 1:10.000 léptéktől tekintve nagyléptékűnek a talajtérképeket.

2.6.1. táblázat. A talajtérképezés célja, a mintavételi sűrűség és talajtérképek méretarányának összefüggései*

A talajtérkép léptéke Az alkalmazás célja és szintje

tervezési szint 1000 – 5000 1:100.000 – 1:250.000 kisléptékű általános, összeveti a különböző országokban a talajtérképezéskor vett mintasűrűséget a nyomtatásban megjelenő térképek léptékével. Összegzéséből kiderül, hogy az Európában végzett térképezések mintasűrűsége az 1:10.000 méretarányú térképezés során 0,2-8 minta/ha.

Korábban a Szovjetunióban ábrázolták nagyméretarányú térképeken az ennél hiányosabb mintasűrűséggel nyert talajinformációkat, ugyanakkor Hollandiában még az 1:25.000 méretarányú ábrázolású térképekhez is megközelítőleg egyhektáronként mintázzák a talajokat. Ebből a szempontból, nemzetközi összevetésben, az 1:10.000 méretarányú térképeink szelvénysűrűsége is növelhető volna, míg a Kreybig térképezés során feltárt szelvények sűrűsége csupán hozzávetőleg 1:100.000 léptékű térképi ábrázolást engedhetne,

még az ún. nem reprezentatív szelvényeket figyelembe véve is (Kreybig, 1937; Tóth és Máté, 2006). Ezt támasztja alá Dent és Young (1981) nemzetközi referenciaként kezelt munkája, Legros (1996) főképp francia nyelvterületeken használatos térképezési útmutatója, illetve más nemzeti talajtérképezési útmutatók és módszertani közlemények is (Curlik és Surina, 1998;

Garkusa, 1958; Hengl és Husnjak, 2006; Rasio és Vianello, 1995).

A 2.6.1 táblázat a különböző országok illetve szerzők talajtérképezésre és a térképek alkalmazására vonatkozó ajánlásai alapján készített összehasonlítást mutatja.

Összefoglalóan megerősíthető, hogy a földminősítés adatigényét (és módszereit) a felhasználói célok határozzák meg. A doktori értekezés témáját adó - magyarországi szántókra parcella szinten is érvényes illetve az Európai Unió szántóinak minőségét kisléptékű térképeken ábrázoló – földminősítési munkák közvetlen céljait és ezekből eredő szempontjait doktori értekezésem következő fejezetei ismertetik.