a beszédmozgás variabilitását eredményező tényezők és fejlődési

a kraniofaciális (arckoponya) struktúrák fejlődési változásából adódó biomechanikai tulajdonságok, a beszédmozgások kivitelezését kontrolláló neurális folyamatok fejlett-sége, a beszédtempó, a beszéd nyelvi/kognitív háttere (a megnyilatkozás komplexitása, fonémikus összetétele) és a fonológiai fejlődés nyelvi/kognitív aspektusa egyaránt befo-lyásolhatja a mozgás stabilitását (lásd smith 2006, 2010; KoEnig et al. 2008; grEEn–niP

2010). Mindemellett a kutatások egy-egy adott életkori csoporton belül jelentős, gyerme-kek közti variabilitást is feltártak (pl. zharKoVa–hEwLEtt–hardcastLE 2012, KoEnig et al.

2008).

a gyermekek artikulációs mozgása a felnőttekénél variábilisabb a mozgás amplitúdóját, gyorsaságát, időbeli koordinálását és mintázatát tekintve. a mozgásminta stabilitása 14-16 éves korig nem éri el a felnőttekre jellemző mértéket (nittrouEr 1993; waLsh–smith 2002;

smith–zELazniK 2004; waLsh–smith–wEbEr-fox 2006; zharKoVa–hEwLEtt–hardcastLE

2012). az időben elhúzódó fejlődés folyamatában átmeneti időszakok azonosíthatók, ame-lyekben a variabilitás mértéke növekszik vagy éppen stagnál. g^rEEn és n^iP (2010) az alsó és felső ajak mozgását vizsgálva azt találták, hogy a variabilitás mértéke egy- és kétéves kor kö-zött nőtt. a változás egybeesett a beszédmozgás-fejlődés egy másik aspektusában végbemenő változással, nevezetesen azzal, amikor a bilabiális zár kialakításában a gyermekek áttértek a főként az állkapocs mozgásával kivitelezett mozgásról olyanra, amely az ajakműködést is magában foglalta.

a kinematikai vizsgálatok a nemenkénti különbséget 4–5 éves korban tárták fel. s^mith és z^ELazniK (2004) az alsó és felső ajak, valamint az állkapocs koordinált működését mon-datokba ágyazott bilabiális hangok ejtésében vizsgálva úgy találta, hogy az ajaknyitás és -zárás mozgásmintázata stabilabb (azaz kevésbé variábilis) volt a lányok, mint a fiúk esetében.

Mivel a kutatás időpontjában a kraniofaciális struktúrák növekedési mintázatában jelentős nemenkénti eltérésről még nem volt tudomásunk (lásd V^orPErian et al. 2005), a szerzők az artikulációt kontrolláló neurális folyamatok lassabb fejlődésével magyarázták a különbséget.

V^orPErian és munkacsoportja két kutatásukban (2009, 2011) azonban 3–7 éves korban fenn-álló szignifikáns szexuális dimorfizmusról számoltak be: a vokális csatorna orális szakaszá-nak növekedési üteme a két nem esetében eltér, a fiúk esetében ugyanis gyorsabb tempójú a növekedés. az eredmények ismeretében nem zárható ki tehát a biológiai komponens sze-repe a mozgás stabilitásának a s^mith és z^ELazniK (2004) vizsgálatában talált nemek közötti különbségében.

az egyes artikulációs szervek motoros szabályozása egymástól eltérő fejlődési mintá-zatot mutat, a beszédszervi mozgás variabilitásmutatói különbözően alakulnak. az állka-pocsmozgás feletti kontroll alakul ki a leghamarabb, 12 hónapos korban a mozgásmintázat relatíve stabil (g^rEEn et al. 2002). 2 éves korra az ajak- és állkapocsmozgás jelentősen stabilizálódik, azonban az ajakmozgás szabályozása 6 éves korig még számottevően fej-lődik (g^rEEn et al. 2002). az állkapocsmozgás kevésbé variábilis a felső és az alsó ajak mozgásának variabilitásához képest 22 éves korban is: ebben az életkorban a felső ajak mozgása a legvariábilisabb (waLsh–smith 2002). a nyelv mint beszédszerv feletti kontroll stabilitása 7-8 éves korban még nem felnőttszerű (nittrouEr 1993; zharKoVa–hEwLEtt– h^ardcastLE 2011, 2012). a nyelvhegy és nyelvhát feletti kontroll fokozatosan differenciá-lódik, az utóbbi stabilitása megelőzi az előbbiét (z^harKoVa–h^EwLEtt–h^ardcastLE 2012), a nyelv differenciált működése feletti kontroll (az alveoláris vs. veláris hangok képzését illetően) 11 éves korig jelentősen változik (chEng et al. 2007). az artikulációs szervek érési profilja közötti különbséget részben a köztük levő anatómiai, biomechanikai, beidegzési eltérésekkel magyarázzák, részben pedig azzal a komplexitásbeli különbséggel, amelyen az adott szervvel végzett beszédmozgás kivitelezése alapul (az állkapocs nyitásának/zá-rásának a mozzanata szemben például a nyelv különböző hangok kiejtéséhez szükséges formálásával; smith 2010).

a beszédhangok ejtéséhez nemcsak a szájüregi artikulációs szervek, hanem a beszéd egyéb alrendszerei feletti kontroll megszerzése is szükséges. a laringális működés tekin-tetében KoEnig (2000), KoEnig és LucEro (2002), illetve KoEnig és munkatársai (2008) azt találták, hogy 5 éves gyermekek beszédében laringális réshang /h/ produkciójakor a hang-szalag nyitása és zárása feletti kontroll a felnőttekéhez képest még jelentősen variábilis mind a mozgás terjedelme, mind a nyitási/zárási mozzanat (CvC szekvenciában mért) idői elrende-zése tekintetében. Felnőttszerű stabilitást a képzés egyik aspektusa sem mutatott, még 10 éves korban sem. LEE et al. (1999) akusztikai vizsgálatában az alapfrekvencia variabilitását mérte angol monoftongusokat tartalmazó szavakban és mondatokban. átlagértékét tekintve 5 és 8 éves kor közt a variabilitás mértéke 50%-os csökkenést mutatott, az f₀ értékében lényeges vál-tozás nem történt. a szerzők arra következtettek eredményeikből, hogy az alaphangmagasság stabilizációja erre az időszakra esik.

az egyes szervek feletti motoros kontroll megszerzésén kívül a motoros fejlődés része a beszéd létrehozásában részt vevő szervek egyre összehangoltabb működtetése is. a továb-biakban a szájüregi koordinatív struktúrák, valamint a laringális és szupralaringális működés koordinációjának fejlődésével kapcsolatos kutatásokra térek ki.

s^mith és z^ELazniK (2004) az alsó, a felső ajak és az állkapocs közötti funkcionális szi-nergia stabilitásának fejlődési mintázatát 4–22 éves korú vizsgálati személyek bevonásával vizsgálta mondatba ágyazott bilabiális zárhangok létrehozásában. eredményeik szerint a 4 és 5 évesek közötti különbség szignifikáns volt, a nagyobb gyermekek konzisztensebb mozgás-mintázatával. 7 és 12 éves kor között a fejlődés stagnált, a 14 éves gyermekek artikulációs mozgása pedig még szignifikánsan variábilisabb volt, mint a fiatal felnőtteké. Mivel az adatok nem minden esetben mutatták a konzisztencia és a beszédtempó közötti elvárt összefüggést (7–12 éves kor között a beszédtempó szignifikáns gyorsulása nem eredményezte a variabilitás szignifikáns csökkenését), a nagyobb mértékű variabilitást nem a lassabb beszédtempó ha-tásaként értékelték. t^Erband és munkatársai (2009) arról tudósítanak, hogy szavakban vizs-gálva az alsó ajak és állkapocs szinergiája 7;5 éves átlagos életkorban felnőttszerű stabilitást mutat, míg a nyelvhegy-állkapocs koordinatív struktúra ebben az időszakban még szignifi-kánsan variábilisabb a felnőttekénél.

a funkcionális szinergia konzisztenciája mellett azt is vizsgálták, hogy az egyes arti-kulációs szervek mennyiben járulnak hozzá a célmozgás kivitelezéséhez. az eredmények azt mutatják, hogy ez az összeállás a fejlődés során változik. a bilabiális zár létrehozásához egyéves korban leginkább az állkapocs járul hozzá. g^rEEn és munkatársai (2000) 6 évesen felnőttre jellemző (főként az alsó ajak működésével létrejött) zárképzést találtak, míg t^Erband és kutatócsoportja (2009) vizsgálatában a 7;5 éves átlagos életkorú gyermekeknél az alsó ajak hozzájárulása még kisebb volt az állkapocsénál. az alveoláris réshang létrehozásakor ebben az életkorban tErband és munkatársai nem tapasztalták a nyelvhegynek a felnőttétől eltérő szerepvállalását a résképzésben (a nyelvhegy-állkapocs szinergia összetételére fiatalabb gyer-mekekre nézve nincs adat). Miután az egyes artikulációs szervek stabilitásmutatói a fejlődés adott szakaszában eltérnek egymástól, egy beszédhang kiejtéséhez szükséges koordinált mű-ködés konzisztenciáját befolyásolhatja, hogy melyik szerv játszik domináns szerepet az adott mozgás kivitelezésében.

KoEnig és LucEro (2002), valamint KoEnig, LucEro és PErLman (2008) réshangok (/h s z/) ejtési stabilitásának fejlődési mintázatát vizsgálták légáramlási adatok elemzésével,¹¹ 5 és 10 éves gyermekek és felnőttek részvételével. eredményeik szerint mind a mozgás (hang-szalagnyitás/zárás, lingvális szűkület létrehozása/nyitása) idői elrendezése, mind terjedelme (hangszalagnyitás, valamint a nyelvhegy-fogmeder közötti szűkület mértéke) variábilisabb a felnőttekénél még 10 éves korban is, mindhárom szegmentum esetében. ebben az életkor-ban a lingvális szűkület feletti kontroll még kevésbé stabil, mint a laringális nyitás feletti.

11 az aerodinamikai vizsgálatok a laringális viselkedés néhány olyan aspektusát tárják fel, amely nem jelenik meg az akusztikai jelben. az áramlás dinamikai mintázata réshangok (például /h s z/), a száj-üregi nyomás temporális jellemzői zárhangok (pl. /p b/) ejtése során vizsgálható. a réshangok ej-tésének dinamikai jellemzői a légáramlásnak a hangzók képzési tulajdonságaiból (laringális nyitás/

zárás és, lingválisok esetében, a szupralaringális szűkület/nyitás) következő temporális és ampli-túdóváltozásait tükrözik, míg a zárhangok ejtésekor mért temporális értékek a szájüregi nyomás növekedésének idői lefolyását (K^oEnig et al. 2008a, b).

hasonlóképpen kevésbé stabil a mozgásszekvenciák idői összerendezése (mind laringális, mind szupralaringális szinten) a gesztus terjedelme feletti kontrollhoz képest. Továbbá 5 éves korban a mozgás terjedelme variábilisabb a /s/, mint a /z/ ejtésében, mely különbség 10 éves korra eltűnik. a /s/ és /z/ közötti eltérést a szerzők az előbbi realizációját jellemző komple-xebb motoros mintázattal magyarázták, miszerint a zöngétlen réshang esetében a produkció során kontrollálni kell mind a laringális nyitás, mind a szájüregi szűkület mértékét. végül az eredmények jelentős gyermekenkénti eltéréseket mutattak egy adott életkori csoportban;

a variabilitás adott hangra jellemző temporális mintázata egyénenként változhat, mint ahogy az is, hogy mely hangok esetében áll fenn.

L^EE, P^otamianos és n^arayanan (1999) akusztikai elemzéssel magánhangzók, a zöngétlen alveoláris réshang [s] és mondatok időtartamát, valamint magánhangzók formánsszerkezetét vizsgálta. a szerzők azt találták, hogy 12 éves korban a vizsgált magánhangzók és mondatok, 13 éves korban a réshang időtartamának konzisztenciája felnőttszerű. az időtartam szignifi-káns változása nem járt mindig együtt a variabilitás szignifiszignifi-káns változásával. a formánsszer-kezetre vonatkozóan azt tapasztalták, hogy variabilitásmutatója mindkét formáns esetében 14 éves korban éri el a felnőttszerű értéket. 12 éves kor előtt az F₁ variabilitása nagyobb mértékű, mint az F₂-é. a(z ismétlés során létrejött) magánhangzópárok formánsértékei közötti spekt-rális távolság variabilitása 5 éves kortól 9 éves korra szignifikánsan csökken. 11 éves kortól nincs jelentős változás ebben a mutatóban. a szerzők mindebből arra következtettek, hogy 10 éves kor előtt a gyermekek még nem rendelkeznek a magánhangzók képzéséhez szükséges stabil artikulációs targettel. a vizsgálatban nem tértek ki a formánsértékek és a beszédtempó kapcsolatának vizsgálatára.

a beszédet megalapozó biológiai, fiziológiai, neurális tényezők mellett a beszédmoz-gás stabilitását nyelvi-kognitív tényezők is befolyásolhatják. erre láttunk példát smith és zELazniK (2004), illetve tErband és munkatársai (2009) fent ismertetett vizsgálataiban, ahol az eredmények közötti eltérést az utóbbi szerzők az érintett nyelvi egység komplexitásának tulajdonították (azaz a variabilitás tovább fennmarad hosszabb nyelvi egységekben, mint rövidekben). a megnyilatkozás nyelvi-kognitív hátterének befolyásoló hatását tekintve to-vábbi eredményekkel szolgál s^mith (2006), aki rövidebb frázis produkciójakor alacsonyabb variabilitási értéket talált, mint amikor ugyanez a frázis hosszabb mondatba ágyazva hang-zott el. a nyelvi struktúra befolyásoló hatásával magyarázta eredményeit grigos, moss és Lu (2015) is. vizsgálatukban az egy szótagú szavakban szignifikánsan kisebb volt az áll-kapocsmozgás variabilitása a több szótagúakéhoz képest, 5 éves átlagéletkorú gyermekek beszédében.

a fonológiai elsajátítás nyelvi-kognitív és motoros aspektusa közötti kapcsolathoz nyújt evidenciát grigos (2009), aki a fonológiai fejlődés és a beszédszervek koordinatív szervező-dése közötti kapcsolatot vizsgálta. a szerző az alsó és felső ajak, valamint az állkapocs moz-gásában mért kinematikai adatokat elemzett, s ezenkívül akusztikai adatokat a zöngekezdési idő tartamára (voT) a papa és baba szavak ismételt ejtésekor. longitudinális vizsgálatának kezdetekor a zöngésségi kontrasztot (/p/ : /b/) még nem sajátította el a gyermek, a vizsgálati

idő végét az jelezte, amikor legalább a produkció 90%-ában észlelhető volt a zöngésségi kont-raszt, és a voT értéke a nyelvre jellemző tartományba esett. az eredmények megmutat-ták, hogy a mozgásmintázat variabilitása (átmeneti növekedés után) szignifikánsan csökkent a kontraszt elsajátításakor, de csak annak a szónak a kiejtésében, amelyik a rendszerbe újon-nan beépülő fonémát tartalmazta. a szerző értelmezésében ez az eredmény nyelvfejlődési hatásnak tudható be, a variabilitás változása a bilabiális zár létrehozásában a laringális és szupralaringális szintű koordinációnak az új fonéma megjelenéséhez kapcsolódó ejtési stra-tégiabeli változását tükrözi.

a beszédmechanizmus variabilitása oki hátterének komplex jellegét hangsúlyozza, és a fejlődés lineáris felfogása ellen érvel stathoPouLos (1995), aki a fenti kutatásokkal ellen-tétben több módszerrel nyert adatokat egy meglehetősen tág életkori határok között mozgó adatközlői kör bevonásával. a szerző a variabilitás mértékét akusztikai, aerodinamikai és respirációs kinematikai mutatók feltárásával vizsgálta 4–12 éves gyermekek és 30 éves fel-nőttek beszédében, a pa szótag ismételt ejtése során. azt találta, hogy a mindhárom eljárással nyert változók alapján csak a 4 évesek beszéde volt szignifikánsan variábilisabb a felnőtteké-nél, és néhány esetben a felnőtt variábilisabb beszédviselkedést mutatott, mint a gyermekek.

emellett a beszéd különböző alrendszereinek, illetőleg az egy alrendszeren belüli különböző struktúrák működésének a variabilitása egy adott életkorban eltérően alakult. eredményei alapján a szerző megfogalmazza azon javaslatát, miszerint hasznosabb lenne a beszédmozgás fejlődésére úgy tekinteni, mint egy multimodális rendszer fejlődésére, amelyben az egyes al-rendszerek adott időszakban eltérő tempóban fejlődhetnek. goffman és smith (1999), KoEnig

és munkatársai (2008b), s^mith (2006; 2010), valamint g^rEEn és n^iP (2010) pedig ehhez kap-csolódóan amellett érvelnek, hogy a beszédmotoros fejlődés folyamatában talált variabilitás nem magyarázható csupán egyetlen faktor számításba vételével.

Összefoglalva: a gyermek beszédmozgása variábilisabb, mint a felnőtté. az egyes beszéd-szervek működése viszonylagos stabilitást a motoros szabályozás fejlődésének más-más sza-kaszában ér el, és úgy tűnik, hogy egy komplexebb rendszerelem stabilitását megelőzi egy kevésbé komplex rendszerelem viszonylagos stabilitása (a stabil működés megjelenésének rendje a korábbitól a későbbi felé haladva: alsó állkapocs > ajkak > nyelvtest > nyelvhegy).

Mindeközben az artikulációs szervek mozgása függetlenedik egymástól, illetőleg különböző koordinatív struktúrák jönnek létre és válnak stabillá, a beszéd különböző alrendszerei kö-zötti koordináció pedig finomodik.

a beszédmozgás variabilitása nem magyarázható kizárólagosan a lassabb beszédtempó-val, sem a vokális csatorna anatómiai, fiziológiai változásával vagy a neurális érés általános mutatójával. Továbbá a variabilitás mértéke általános csökkenő tendenciája mellett stagnálhat vagy növekedhet, egy adott alrendszer mozgásának stabilitására vonatkozó paraméterek egy adott életkorban eltérő variabilitásértéket vehetnek fel. a beszédmozgás 7-8 éves korra jelen-tősen stabilizálódik, de még 16 éves korban sem éri el a felnőttre jellemző szintet, mi több, a beszédszervek működése felnőttkorban sem mentes teljesen a variabilitástól.

a beszéd motoros aspektusának fejlődésére az első másfél évtizedben jellemző jelen-tős instabilitás ellenére a beszédhangok észlelés útján megfigyelhető ejtésében variabilitás csak viszonylag korai életkorban tapasztalható, a nyelvi-kognitív szintű variabilitás a szeg-mentumrendszer kiépülésének kezdeti szakaszáig (kb. 4 éves korig) jellemző tulajdonsága a gyermeki beszédnek.

a kérdéskört kutatók legtöbbje (pl. s^mith 2006; V^ihman et al. 2009; g^rEEn–n^iP 2010) szerint a tipikus fejlődésben megfigyelhető variabilitás a fejlődő rendszer tulajdonsága, amely a változó feltételekhez való alkalmazkodást, s így új viselkedési forma elsajátítását teszi lehetővé. a fejezet utolsó pontjában röviden érintem a variabilitás jelenségét expliciten célzó, azt magyarázni kívánó megközelítéseket.