Álmokat ébreszteni, célokat kitűzni csak úgy lehet, ha azok nem hiú, valóságtól elrugaszkodott ábrándok, hanem szívós munkával elérhetők.
Kemény Dénes
1947-ben az ózdi sportrepülők közül néhányan – köztük Básti József is – a Hármasha-tárhegyi repülőtábor vendége. Itt nem sok repülésre nyílik alkalmuk, de tapasztalatszerzésre jó lehetett.
A repülések változatlanul a Sajópüspöki dombokról, és csörlésbőll az országútról tör-téntek, de a Buicot32 a háború „elsodorta”. Vajon hol kötött ki? A gépek tárolása a községben bérelt pajtában volt.
Ugrásszerű változás történt azonban 1948-ban, amikor a gyár élére Valkó Márton ke-rült igazgatónak. Az ő személyében igazi sportbarátra leltek az ózdiak, szinte minden sport-ágban, de különösen a sportrepülők élvezhették bizalmát és az addig még soha nem tapasztalt anyagi támogatást.
Az ózdi repülők végre magtalálják azt a területet, amely úgy tűnik, hogy számukra és az eljövendő időszakra megfelelő lesz. Ez pedig a Sajó és Bánréve közötti sík terület, amelyet keletről a Bánréve –
kukoricaföldje, azaz folyamatosan művelés alatt álló terület volt. A repülők megkeresésére Bánréve község akkori vezetői igent mondanak, a területet kijelölök sportrepülőtér céljára.
Egyelőre a gépek még mindig a sajópüspöki pajtában vannak, mert Bánrévén csak a terület létezik, rajta még semmi. Kezdetben a közeli útépítés embereivel és úthengereivel próbálkoz-nak, ez azonban nem hoz átütő sikert, hiszen egy négyzetkilométerről van szó! Itt megint a kohászati üzem az, amely segít. Két tolólapos földgyalut bérel a gyár és ezzel a tereprendezés nagy része már megoldható. A földgépeket vasúton hozzák, valahonnan a Dunántúlról, ezek teljesítménye olyan, hogy néhány nap alatt rendezni képesek a kijelölt repülőteret. A korabeli visszaemlékezések sajnos itt nem pontosak. A bombatölcsérek nem lettek eltüntetve! A repü-lőtérnek a község felé eső szélén, az 1944. október 31-én történt légitámadásból eredően, há-rom bombatölcsér volt, amelyek még az 1950-es évek végén is ott voltak, fiatalként nagyon jól emlékszem rájuk.34
32 A gyár által a cserkészrepülőknek átadott gépkocsi, melyet csörlésre is alkalmassá tettek.
33 Simon László gyűjteménye
34 RZ
Az elegyengetett repülőtér befüvesítése is megtörtént, ez egy-két év alatt kiválóan megkötötte a talajt. Innentől kezdeve majd községi legelő is, társbérlet, de minden nagyobb baj és ellentmondás nélkül. A repülőtér 145 hold volt35 az eredeti állapotában, ez majd az 1960-as évek elején – a Sajó gátjának megépítése miatt – nagyjából 110 holdra csökkent.
Az építkezésről készült kép, melyen a háborús VolkswagenKübelwagen, egy ajtóitól
„megfosztott”, erősen legyszerűsített változata (és még sok minden hiányzik az autóról) szol-gálta a repülés ügyét. Valószínű, hogy ennek a „megszerzése” és felújítása is a sportrepülők érdeme.
A repülőtérré alakítás során tehát talajmunkák (egyengetések, füvesítés, stb.) történtek.
Nem védte azonban a Sajó felől akkoriban gát, illetve a füves repülőtér csapadékvíz-elvezetése is csak a természetes szivárgásra hagyatkozott, bár a területet északi és keleti szé-len, sekély árok is határolta. A nyugati oldalán a Borsos-patak és mocsaras, nádas sávja vezet-te el a vizet. A kohászati vállalat segítségével épült vezet-tehát a Bánrévei repülőtér. Ez azonban nem ment egyik napról a másikra. A vállalat igazgatójával való jó kapcsolat tartásában és a munkák koordinálásában különösen kitűnt Miklós László parancsnok, vezető oktató, majd később Németh Sándor36 műszaki vezető, hangármester, repülőoktató és az ezermester Farkas József öreg cserkész.
A zömében volt cserkészek, a szervezeti változások ellenére, lelkükben és viselkedé-sükben megmaradtak cserkésznek. Idejüket és erejüket nem kímélve munkálkodtak a terület – hepehupás rét - a repülésre alkalmassá tételében és a téglából, acélból és betonból épülő mo-dern hangár létrehozásában. Az anyagokat, az üzemanyagot a gyár biztosította, de a munkát a sportrepülők végezték el. A hangár méretéből adódóan, a szilárdsági és stabilitási követelmé-nyek miatt, a tetőt tartó, rácsozott acélszerkezetet, nem lehetett csak „társadalmi” munkában elkészíteni. A hangár mérete 18 x 22 m, azaz 396 m2. Ez komoly statikai ismereteket és szak-szerű gyártást követelt meg. Ezt is a gyár biztosította, a tervezést és a gyártást is Ózdon vé-gezték el, kiváló minőségben. Csak szerényen megjegyezzük, hogy a hangár jelenleg is áll, a tetőszerkezetével együt, 66 év után is!
A legnagyobb gondot az építkezés során a hangár teljes szélességében nyitható ajtó je-lentette. Ezt szintén Ózdon gyártották le, két részben, és a Bánrévére való leszállítása okozott némi gondot. Ezt egy éjszaka megoldották, mert akkoriban a közúti forgalom olyan volt, mintha nem is lett volna! A hangár mérete lehetővé tette, hogy 8-10 gépet gond nélkül tárol-janak benne.
A klub végre „otthonra talált‖ Bánrévén.
A repülőtér építésével együtt a környékbeli fiatalság is megmozdul, hiszen most már nem kizárólag Ózdot érinti a sportrepülés. Főleg a középiskolákban erős a hatás, de Bánrévén is sok fiatal van, akik iskolások, illetve már a gyárban, a környező bányákban és nem utolsó-sorban a vasútnál dolgoznak. A legerősebb bázisok azonban a középiskolák, ezek közül is az iparitanuló intézetek.
35 145 hold=834500 m2, ez hozzávetőleg, szabályos négyzet esetén 914 x 914 m. 110 hold=633000 m2, amely a Sajó gátja miatt, az észak-déli irányban csökkentett terület. A kelet-nyugati méret nem változott.
36 Németh Sándor a szombathelyi repülés egyik legnagyobb alakja, aki az ottani sportrepülőtér bezárása után (1950) került Bánrévére. Fia Sanyi a későbbi jeles, Európa szerte ünnepelt színész, gyerekkora egy részét Bánré-vén tölti, itt jár iskolába, majd Ózdon folytatja. A család később Győrbe költözik, amikor Németh Sándort áthe-lyezik.
A kutatásaim szerint a Grunau Baby IIa, itt valamikor, 1948-49 körül került selejtezés-re.
1949-ben, ezzel párhuzamosan megalakult az Ózdi Repülő Klub. A klubtitkár Csák István, egy „jó káder”, aki előtte soha sem repült, de ez akkor semmit sem számított, ráadásul függetlenített, azaz ez lett a munkája! Mellette a politikai „tiszti” feladatokat egy békéscsabai illetőségű személy, Zahorán Mihály látta el. Ózdon is szükség van egy olyan bázisra, ahol a sportrepülők összejöhetnek. Valamikor ezt a Cserkészotthon biztosította, no de már ilyen nincs! A klubházként ekkor – némi lobbizás után - az Olvasó és a gyári irodaház közötti épü-letet jelölték ki.. Az épületben előadótermet, két irodát, raktárat és a modellezőknek egy kis műhelyt is biztosítani lehetett. Itt indultak el a repülésre alkalmatlan időszakokban az elméle-ti oktatások. A klubnak 300 kötetes könyvtára, van, sportfelszerelései, lemezjátszó, és még sok egyéb is rendelkezésre állt. A klub helyiségei reggeltől estig működtek.
A diósgyőriek elkezdtek építeni egy csörlőt, de lehetővé tették az ózdiaknak is, hogy leméretezzék és ezt a gyárban megépítsék. Ez egydobos csörlő volt. A csörlő elkészültéig, amely időt vett igénybe változatlanul a sajópüspöki dombokon folyt a repülés.
1949-ben a klub kapott a Hármashatár-hegyre begyűjtött roncs repülőgépekből egy Bücker Bü-131 (Jungmann) típusú gépet, melyet teljesen fel kellett újítani.37 Ennek rocsgyűjtési előzményeiről az korábban már írtunk, sok fiatalember az életét is kockára tette ezekért a reménybeli gépekért!
A Bücker roncs tehát valamilyen úton-módon Ózdra került, ahol a gyár Sárli telepen levő műhelynek kinevezett helyiségben hozzáfogtak a teljes felújításhoz. Ebben a munkában nagy segítség volt, az országos központ által akkor már Ózdra helyezett Németh Sándor mű-szaki vezető, akit Szombathelyről, az ottani sportrepülőtér bezárása miatt mozgattak át az ország egyik végéből a másikba. A klub minden esetre nagyon jól járt vele, mert nagy tapasz-talatú műszaki vezető, repülőoktató volt és hosszú éveken keresztül végezte ezt a munkát. Az építésben szintén nagyrészt vállalt Básti József is, aki, mint emlékszünk rá, a HMNRA
kikép-zését e típuson kapta meg. Később e géppel még foglalkozunk!
III. Országos Vitorlázórepülő Verseny gépparkja, Hajdúszoboszló
1950. 05. 28-07. 08.38
A kezdetek össze-visszaságára mi sem jellemzőbb, hogy még 1950-ből is van ada-tunk, hogy Huszthy Mihály a Miskolc-Sajókápolnai DVTK Repülő Szakosztály „színeiben”
versenyez, az 1950. május 28-július 8. között rendezett III. Országos Vitorlázórepülő Verseny junior kategóriájában, Hajdúszoboszlón, ahol 17. lett, 84 ponttal. Itt egységesen Pilis géppel
37 Ezekben az években, hazánkban a Bü 131-es gépek a „Csíz” nevet kapták.
38 Huszthy Mihály is résztvevő, versenyzőként.
repültek. A versenyek alatt 28-an repültek „ezüstkoszorút”, először azt gondoltuk, hogy talán itt repülte Misi bácsi is?39 A későbbi kutatások majd bizonyítják, hogy nem ekkor, de részben majd Hajdúszoboszlón.
„A feladatok a következők voltak:
Magassági repülés.
100 km céltáv, sebességértékeléssel.
100 km háromszög, sebességértékeléssel.
Hurokrepülés, magasságértékeléssel.
Távrepülés a versenyző által jelölt célra.
Távrepülés, magasságértékeléssel.‖40
39 A miskolci sportrepülés története. / Matuz István: Vitorlázórepülő versenyek 1948-2005.
40 Matuz István: Vitorlázórepülő versenyek 1948-2005.