Az ír példa

A projekt során a szakirodalom megismerésén túl rövid látogatást is tehettünk két olyan országban, amelyek a fenti tipológia szerint az élenjárók csoportjába sorolhatók, mégis más megközelítés szerint építik validációs rendszereiket. A működő rendszerekről a hely-színen szerzett tapasztalat és a helyi szereplőktől kapott információk új dimenzióval gaz-dagították a fejlesztőmunkát.

Az ír tanulmányúton alkalmunk volt ellátogatni az ír képesítési rendszer fejlesztéséért és gondozásáért felelős „hatósághoz” (National Qualifications Authority of Ireland, http://

www.nqai.ie), ahol találkoztunk egy közelmúltban lezárult projekt közreműködőivel, emellett egy egész napot tölthettünk egy, a validáció szempontjából modellértékűnek tar-tott, újszerű megoldásokkal kísérletező, széles spektrumon képzést folytató felsőoktatási intézményben (Dublin Institut of Technology, rövidítve DIT, http://www.dit.ie).

Az ír gyakorlat nagyon egyértelműen jelzi az egyes elemek (tanulási eredmény alapú kép-zéstervezés, képesítési keretrendszer, elismerési eljárás, nemzeti stratégiák) szerves, de tervszerű összekapcsolásának fontosságát. Írországban ezek fejlesztése egy bő évtized során ment végbe, és az elemek tudatosan egymásra építve kerültek fejlesztésre.

51

Az elismerési eljárás és a képesítési keretrendszer összekapcsolódását illetően tanulságos volt látni, hogy a keretrendszer szintjei a munkaerő-piaci stratégiai dokumentumokhoz is szervesen kapcsolódnak. A távlati fejlesztési célokat például olyan módon fogalmazzák meg, hogy egy évtizeden belül szeretnék elérni, hogy meghatározott arányban növeked-jen a négyes vagy ötös képesítési szinten lévő munkaerő aránya. Emellett a validációs/

elismerési kérelmek kezelésében olyan eljárási szabályok megfogalmazását ajánlják a felsőoktatási intézményeknek, hogy a hozott tudás szintjének és a validációs referenciák szintjének viszonya legyen meghatározó a kérelmek elbírálása során. Például az azonos szintre besorolt képesítések és képzési programok elemei legyenek beszámíthatók az el-járás során, illetve a felsőbb szintre besorolt igazolt végzettségek szinte automatikusan elfogadásra kerülhetnek az alacsonyabb szintre besorolt képesítésekhez vezető képzési programokban.

Az ír kormányzati megközelítésben – és annak bemutatásában is – a nemzeti célok meg-fogalmazása szakzsargontól mentes, közérthető nyelven történik. Az unióban elfogadott célok és alapelvek minden, az elismerés témájával kapcsolatos lényeges dokumentumban megjelennek, de sosem önmagukban, csupán visszhangozva azokat, hanem mindig az ír gazdaság és társadalom éppen aktuális helyzetének értékelésével, a problémák megoldá-sát szolgáló célkitűzésekkel összekapcsoltan. A vendéglátók az elismerési rendszer bemu-tatását szinte minden prezentációban és írott anyagban az 1999-es „képesítési törvény”-től kezdték. Ez arra utal, hogy a szakembereknek nemcsak az általános elvekről, hanem a

„történetről” is közös képzeteik vannak. Saját horizontjukat a 2020-ra előre tekintő straté-giai céloknál jelölik ki, amelyben ráadásul mint eszköz a képesítési keretrendszer is megje-lenik, amennyiben a népesség képzettségi szintjének növelését, mint célt, a keretrendszer szintjeire vetítve fogalmazzák meg.

Az út egyik fontos tanulsága annak érzékelése volt, ahogyan a tanulás új paradigmája már nemcsak szavakban, hanem a gyakorlatban is körvonalazódik. A vendéglátók, miközben a validációs/elismerési eljárás felsőoktatásban érvényes gyakorlatával kapcsolatos eddigi tapasztalataikat megosztották, saját törekvéseikről döntően a képzés és a munka világa közötti újszerű együttműködésként beszéltek. A work-based learning, azaz a munka vi-lágában felmerülő igényekre és az ott érvényes folyamatokra épülő, ott megszervezett tanulási folyamatok a képzés szereplőinek újfajta párbeszédét is igénylik, és szerves ré-szévé válnak a tudásgyarapítás, illetve a kompetenciafejlesztés sokféle formáját integráló megközelítésnek. Ebben a folyamatban valamennyi szereplőnek – köztük a felsőoktatási intézményeknek is – a korábbiaktól eltérő módon kell együttműködniük, a tanulás folya-matát és eredményét értelmezniük.

52

Az elismerési rendszer építésének sok fontos eleme van, de szükséges egy olyan kulcs-elem azonosítása, amely köré a többi elrendezhető. Sokfelől el lehet indulni, a képzés világában mozgók számára magától értetődő módon a tanulás folyamatának, tartalmának megértése merülhet (és merült fel eddig) ilyen rendező elemként. Ez a fókusz az ír tapasz-talatok értelmezése alapján úgy tűnik, sokkal inkább a képesítés. A validációs/elismerési rendszer (mint rendszer) felépítése a képesítések megszerzése felé vezető utak kimunká-lását jelenti. Az ír kollégák által bemutatott gyakorlatból is elég plasztikusan kitűnt, hogy az elismerési eljárást csupán egy folyamatosan formálható, sokak által alakítható, finomít-ható eszköznek tekintik, és eközben nem tévesztik szem elől, hogy mi a cél.

A validációs eljárás során alkalmazott portfólió olyan eszköz, amely formatív céllal is jól alkalmazható, azaz a dokumentáláson túl magának az egyénnek a fejlesztésére irányul.

Akkor is erre az eszközre van szükség, ha a hozott tudás sokféle forrásból származik, és csak részben dokumentálható, vagy a formális képzésben megszerezhető tudást tanúsító dokumentumoktól eltérő módokon dokumentálható. Azaz a célja nem egyszerűen a do-kumentálás, hanem az érintett tanulónak/felnőttnek a bevonásával egy sajátos „út” meg-tétele, az addigi tanulási folyamat tudatosítása, átgondolása, személyes feldolgozása. Ép-pen ebből adódóan ez az út – a reflexív tanulás – nemcsak időigényes, és emiatt költséges, hanem intenzitása és jellege miatt is komoly kihívás mind az ezt irányító szakember, mind pedig annak a felnőttnek a számára, aki életében először kényszerül saját tanulási pályá-jának átgondolására. Az ír kollégák is utaltak arra, hogy az elismerési eljárást kérelmezők egy részének olyan nagy kulturális váltást jelent a portfólió készítésében való részvétel, hogy sokan meghátrálnak, illetve az eljárást működtetők sem feltétlenül lelkesednek egy ilyen megterhelő feladatért.

Láthattuk, hogy az eljárás többféle egyedi változatához kapcsolódó, sokszínű eszközrend-szer folyamatos fejlesztése, továbbá az ehhez szükséges szakmai kommunikáció maga is a szakemberek tanulásának, „továbbképződésének” egyik módja. A validációs eljárásban közreműködő akadémiai, illetve adminisztratív személyzet felkészítése átgondolt, több lépésből álló, sok időt igénylő feladat, és legalább ilyen gondosan felépített stratégiát, marketinget igényel a munkaadók, valamint az eljárásban potenciálisan érintett felnőttek elérése, tájékoztatása is.

53