Író- és paraszttalálkozó Vásárhelykutason 1935-ben

Karasz Péter élenjáró gazdálkodó, a csajági határrészen, a család 70 kisholdas tanyás birtokán gazdálkodott. Felső iskolát végzett, eleven, józan gondolkodású, katonaságnál szakaszvezető rangja volt, okos, művelt ember. 1925-ben megalapította a csajági olvasókört, a környékbeliek elnökké választották, a határ megismerte tevékenységét és jóindulatát. Az első városi választáson törvényhatósági bizottsági taggá választották. Olvasóköri elnökségen kívül az akkori gazdák biztosítójának szervezője lett. Az olvasóköri elnökséggel, a biztosítási munkával megnőtt, tág ismeretségre tett szert. Mivel nagyon szorgalmas, megértő felesége volt, így gazdasága hiányt nem szenvedett, azáltal, hogy ő a biztosítások kötésével bejárta az egész nagy vásárhelyi határt, a Tiszától Pusztaföldvárig, Sámsontól Nagymágocsig.

Megismerte az embereket, szándékukat, a megélhetési gondjaikat. Megismerte a kistőkével bíró emberek gondjait, akik árendába, felesbe, uzsorás módon munkálták ott, földtulajdonnal rendelkező földes gazdák földjét. Üzleti és szervező útja során megismerkedett Simándi Béla aranyadhalmi iskolai tanítójával, aki az iskolába járó gyermekekkel és a szülőkkel való elbeszélgetésen keresztül ismerte meg a földművelők életét.

Simándi és Karasz közeli barátságba kerültek egymással, elvük, elgondolásuk egy volt. Abban egyeztek meg, hogy Vásárhelykutason rendeznek egy író- és olvasó találkozót, melyen a kisbérlők, felesek, kisföldű árendások személyesen találkoznak az írókkal és újságírókkal. Elgondolást tett követte, Simándi Béla negyven újságírót és írót kért fel, akik elfogadták a meghívást, mely valóra vált 1935. augusztus 25-én. Reggel jöttek Hódmezővásárhely felől a hétórás vonattal. Karasz Péternek és Simándi Bélának volt még két segítője: Tóth Jakab és Győri Sándor, akik az irányításban, kalauzolásban segítettek. Mikor a vonat megérkezett, legid. Gregus Máté, mint rajongó úri barát, mindjárt üdvözölte és meghívta reggelire a csoportot. Karasz Péter közbeszólt, hogy először a tervezett program, a reggeli a Hangya vendéglőben lesz. A vendégek a program szerint jártak el. Megtekintették a tejházat, az olvasóköri népházat, a Hangya üzleteit, egyet sétáltak. Végül a reggeli csak Greguséknál lett, az ebéd újra Greguséknál a tanyán, Pósán. Hosszúra nyúlt pálinkás reggeli után még délelőtt szétnéztek a Gregusék tanyáján, melyet ebéd követett, ez hosszúra nyúlt. De azért még el akarták vinni a csoportot valahová, ahol látnivaló van, Mérai Sándor 100 holdas gazdához. Ahogy a csoport megérkezett, Oláh Ernő béres kivezette a toporgó csődört, a másik béres a bömbölő bikát. Volt még a többi sok szép jószág, meg a tizenöt méter magas, önfordítós szélmotor az áramfejlesztőnek. Majd még átmentek a következő tanyákba, ahol szép lóállományt tekinthettek meg, közben este lett, és az esti beszélgetésnél Féja Géza író azt a megjegyzést tette, van, itt minden kérem, mit akarnak még, majd a nap ezzel véget ért.

Nyugovóra térés előtt vacsora. Másnap délelőtt még három módos helyre elmentek, és futtában szétnéztek, kora délután ebéd a kutasi népházban, utána kiértékelő gyűlés a látottakról. Odahívtak mintegy négy-öt feles árendás szegény parasztot, azok el is mentek.

Tettek fel kérdést, de bátortalanul és félelemmel, nem mertek, nem is tudtak szólni, mert a gazda, a földtulajdonos, ha megtudja a szervezkedést, felmond, és másik évre már nem adja a földjét ezen személynek bérbe az év lejártával. Második nap is eltelt, gyűlés után elutaztak Hódmezővásárhelyre az író-, olvasótalálkozó tagjai. Harmadik nap Hódmezővásárhelyen volt látogatás: Kokron gyár, kaptafa üzem, mezőgazdasági szakiskola és a serháztéri ínséglakások meglátogatása, este irodalmi est a hódmezővásárhelyi városháza nagytermében. Kinek hogy ment a vonat, haza indult, mert akkor más közlekedési eszköz nem volt, csak a vonat. Akinek nem volt vonatja, az a Fekete Sas szállóban és a Nemzeti Szállóban szállt meg egy éjszakára.

Én, mint akkori idők fiatalja, kevés újságot olvastam. Három író írásával találkoztam. Féja Géza közönséges újságcikkével, Nagy Lajos Találkozás a tanyavilággal című könyve és előadása, és Kárász József reggeli újságcikkével. Ezzel befejeződött egy fáradságos szervezés.

Azok az írók és újságírók nevei, akik megjelentek az írótalálkozón: Féja Géza, Hódi András, Katona Jenő, Nyisztor Zoltán, Oláh György, Pákozdy Ferenc, Rozványi Vilmos, Sértő Kálmán, Takács Ferenc, Simándi Béla, Paku Imre, Bakó József, Kornfeld Móricz, Kovács Imre, Kun Béla, Balázs Árpád, Berczeli-Anzelm Károly, Buday György, Dékány András, Geszthelyi Nagy László, Illyés Gyula, Kárász József, Katona Jenő, Kertész Dániel, Kiss Károly, Nagy Lajos, Matolcsy Mátyás, Nevelős Gyula, Nyisztor Zoltán, Ortutay Gyula, Sinka István, Szabó Pál, Számadó Ernő, Tolnai Gábor, Tomori Vilmos.

4.11 Zenekar

A tanyavilág Hódmezővásárhelytől harminc, Orosházától tizennyolc kilométerre feküdt, semmi kulturális szórakozás nem adódott. A tanyai lakosság magára volt hagyva, csak az egyhangú tanyai élet követte napjait. Két ott lakó parasztembernek köszönhetően, a zenei élet fejlődni kezdett Vásárhelykutas pusztafeketehalmi határrészén, Kovács Sándor megtanult hegedülni, Gulyás István pedig cimbalmozni. Idősemberek visszaemlékezése szerint hangulatos névesték, lakodalmak, fosztókák, disznótorok alakultak ki. Egy lépés a még jobb hangulat felé, amikor egy harmadik társ is került, a pósahalmi szélmolnár Molnár János, akinek jó zenei érzéke volt, megszerette a zenét, amit rövid idő alatt elsajátított, és korabeli zeneszerető fiatalokból kialakította Vásárhelykutas hattagú vonószenekarát, ami kitűnőre vizsgázott. Szerencséjük volt, és tudásukat tovább képezték. Szabó Lajos állatorvos zenetudással, Bán Máté a Hangya vendéglőse pedig zenetanári képzettséggel rendelkezett, magas színvonalon elsajátították a zenét. Ezen zenekar 1926-ban alakult, majd a harmincas évek derekán rátértek a fúvós hangszerekre is.

Tanyai lakosság hangszere volt a citera, kisgyermek koromban találkoztam a tekerő lanttal.

Vásárhelykutas Pósahalmi Olvasókör műkedvelő csoportja nagy sikerrel, kétszer mutatta be a Süt a nap című három felvonásos népszínművet az 1930-as évek végén.

37. kép. Vásárhelykutasi fúvós- és vonószenekar (1926-1944).

Balról ül: Tóth János (hegedű), Gulyás János (klarinét), Varsányi Imre (cimbalom), Gulyás József (brácsa). Balról áll: Tóth István (prímás), Oláh Sándor (nagybőgő)

Forrás: Juhász Nagy Péter

38. kép. Vásárhelykutas Pósahalmi Olvasókör műkedvelő csoportja.

Nagy sikerrel mutatták be, két alkalommal a Süt a nap című három felvonásos színművet (1930-as évek vége)

Forrás: Juhász Nagy Péter

39. kép. Pusztakutasi Olvasókör egyik szereplőgárdája Balogh Sándor állami tanító vezetésével

Forrás: Juhász Nagy Péter

4.12 Murgács Kálmán (1893-1966)

Murgács Kálmán budapesti jó hírű nótaköltő, dalszerkesztő és zenetanár volt. Több esetben tartott Hódmezővásárhelyen saját költeményeiből zenés dalesteket, ismerőse lett Hódmezővásárhelynek, a megtartott esték hangulatosak és látogatottak voltak. 1944-ben megtörtént az orosz bevonulás, Murgács Kálmán régi irredenta magyar verseket, szövegeket zenésített meg, azonban a rendszerváltozás nem tűrte az 1944 előtti hazafiságot, ezért perbe akarták fogni, ő érzékelve ezt eljött Budapestről vásárhelykutasi ismerőseihez, ahol szívesen fogadták, ő pedig hozzáigazodott ismerőseihez. Nem tétlenkedett, az ismerőse serdülő családtagját kedve és hallása alapján megtanította vonós hangszeren játszani, hozzá hasonlóan sok kutasi fiatal élt a lehetőséggel. Kutason 1926-ban alakult zenekar tagjait a háború megtizedelte, de akkor még működtek az olvasókörök, és Murgács Kálmán közéjük állt muzsikálni. Olvasóköri bálok és tagestek vagy más estek, néha lakodalom is került, ezeken az alkalmakon játszott. Megismerkedett Vásárhelykutas akkori jelesebb lakóival, akik szívesen elbeszélgettek, időztek vele, Szabó Kálmán néven mutatkozott be. Mikor a demokratikus rendőrség felfigyelt rá, egy rendőr gyanúba keverte, és perbe fogták. Az akkori bíróság négy hónapra ítélte, amit egy budapesti büntető intézetben töltött le. Szabadulása után találkoztam vele, és azt mondta, keresi a rendőrt, hogy megköszönje neki a felismerést, ennyi büntetésért kár volt bujkálni.

Néhány szöveget ismertetek a nótáiból:

„Ez a Kutas se nem falu

Emit amot a rossz nyelvek mást beszélnek, nem a cipő ártott meg a gyógyszerésznek.

Gyógyszerész úr kerítésen amint mászott Mégis piros mint a hajnal a szája

Márványkőnél fehérebb az orcája II.

Száz hold földnek közepén tanyája Nincs még neki fehér selyem ruhája Ha nincs neki majd lesz nem is sokára

Elkészül az esküvő napjára”

1934-ben jött Vásárhelykutasra Hódmezővásárhelyről Papplukács János fiatal kereskedő, bérelt házában iparengedéllyel üzletet nyitott. Szenvedélyes sportszerető, tagja a MEDOSZ SE¹³⁷-nek, aki Vásárhelykutas ifjúságával megszerettette a sportot. Akkor még

137 Mezőgazdasági Dolgozók Szövetsége Sport Egyesület

Forrás: Juhász Nagy Péter 40. kép. Murgács Kálmán

nem volt sportlétesítmény, és csak a labdarúgás folyt, pálya a régi piactéren volt. Papplukács Jánosnak segítőtársa is akadt, Tóth Sándor csajági tanító személyében, aki jó segítségnek bizonyult a sportoktatásban. Neki is volt két fia, ők is tagjai voltak a labdarúgócsapatnak, mint sok más, a településen élő fiú. Az sportélet igazi fellendülése 1945 tavaszára vezethető vissza, és 1946. február havában hivatalosan is megalakult a Vásárhelykutasi Torna Egyesület, a helybeli gyógynövényszárító telepen. Az akkori rendezetlen helyzetben még vásárlóerejű pénz sem volt, ezért elhatározták, hogy táncmulatságot csinálnak, ahol a belépődíj tojás vagy termény lesz. A bálat megtartották, jól sikerült, „Tojásbál” volt a neve. Következő lépés a pálya kiválasztása és elkészítése volt, amelyet 1948. augusztus 20-án ünnepélyesen avattak fel, a Sport Bizottság főtitkára adta át a Sport Hivatal díszzászlaját.

1951-ben lett a községünk külterületén lévő kutatóintézet¹³⁸ vezetője Szederkényi Henrik, akinek nagyon sokat köszönhet Székkutas sportszerető közönsége. 1951-ben indult útjára a tömegsport, a helyi párt, tanács, kutatóintézet támogatásával. Ekkor rendezték meg először a tömegsport versenyt Székkutason, hogy kiválogassák a legtehetségesebb versenyzőket a soron következő falusi szpartakiádra. E verseny után lett felállítva a röplabda, asztalitenisz, sakk, teke szakosztály, és megerősítették a labdarugó csapatot is. A csapatok szakmai irányítására felkérték Galózik Pál testnevelő tanárt, akinek vezetésével fiataljaink szép eredményeket értek el. Hírük az egész országba eljutott, egyes sportolószemélyek még külföldön is szerepeltek. Még ma, 1988-ban is eredményesen működik a Székkutasi Sportkör.

A Székkutasi Sportegyletnek sokáig nem volt otthona. Megalakulása után tervbe vették az Ifjúsági Ház építését, de a pénz hiánya, az 1956-os forradalom, és a tagok között meggyengült bizalom miatt ez meghiúsult. A Községi Tanács Tornaszövetség, és az állami gazdaság támogatásával 1958-ban felépült az Ifjúsági Ház, tornateremmel, irodával, fürdővel, raktárral, öltözővel. A sportpálya olyan korszerű világítással van ellátva, hogy még éjjeli edzésre is alkalmas, létrejöttekor Békéscsabáról is jártak ide igénybe venni. Az Ifjúsági Ház déli végénél épült fel a tornaterem, iskolások és sportolók egyaránt igénybe veszik edzésekre.

138 Gyapottermelési Kutató Intézet és Kísérleti Gazdaság

41. kép. Az 1958-ban felépült Ifjúsági Ház

Forrás: Juhász Nagy Péter (~1986-1992)

42. kép. Még éjjeli edzésre és játékra is alkalmas futballpálya

Forrás: Juhász Nagy Péter (~1986-1992)

43. kép. Tornaterem

Forrás: Juhász Nagy Péter (~1986-1992)