6.1 Kereskedelmi banki üzleti általános üzleti modellje
6.1.3 Általános üzleti modell
A fenti bevételi és költségkategóriák, illetve néhány speciális fogalom segítségével egységes rendszerbe lehet foglalni a kereskedelmi bankok általános üzleti modelljét. Ennek során a következőkben a legfontosabb
18 A hitelezési kockázat mellett jelentős veszteségeket jelenthet a működési kockázati eseményekhez kapcsolódó ráfordítások. Ez is jellemezően nagyobb kockázat, mint amivel általában más szolgáltató cégeknél találkozhatunk, amely elsősorban a magasabb működési költségekben csapódhat le. Végül, a harmadik nagy kockázati elem, amelynek esetleges veszteségével, ráfordításával a banknak számolni kell, a saját számlás befektetések piaci kockázata, vagyis a saját kockázatra vásárolt pénzügyi piaci termékeken elért esetleges veszteség. Ez legtöbbször árfolyam veszteségként, átértékelések során mutatkozik meg,
termékcsoportokat emeljük ki: a hitelezést, a betétgyűjtést, a pénzforgalmi szolgáltatásokat.
A kereskedelmi bankok, akárcsak más vállalatok, arra törekednek, hogy ráfordításaikat minimalizálják, termékeiket olyan áron értékesítsék, hogy az ebből származó bevételek fedezzék költségeiket és a tulajdonosoknak kielégítő profitot biztosítsanak. Mindez még akkor is így van, ha látszólag különleges termékekről beszélünk. A következőkben a bankok üzleti modelljét egyszerű sémában és áttekinthető számpéldával mutatjuk be.
Az ügyfeleinek nyújtott hitel a mérleg-struktúrában a bank eszköz oldalán található, a bank eszköz oldali befektetése. Ezért is nevezik a hitelezést aktív bankügyletnek, míg, azt, ami a bank források oldalán szerepel (mint pl. a betétgyűjtést) passzív bankügyletnek. A hitelezés árának kialakításakor figyelemmel kell lenni a bank forrásszerkezetére. A forrásszerzés történhet a bankközi piacról, pénzügyi intézményektől felvett hitelből, a gazdasági szereplőktől összegyűjtött betétekből (ami bank szempontjából egyfajta hitelfelvételt jelent), valamint a tulajdonostól kapott saját forrásból, saját tőkéből. A forrásoknak kamatban, a saját tőke esetében hozamban kifejezhető költsége van, amelyet összesítve forrásköltségnek (más kifejezéssel refinanszírozási költségnek) hívunk.
Amikor a bank ügyfeleinek hitelt nyújt, akkor annak árazásában figyelembe veszi, hogy egyes ügyfelek nem fogják visszafizetni a hitelt. Ez maga a hitelezési kockázat. Így a kihelyezett hitel kamatának nem csak a forrásköltséget, de ezen felül a hitelezési veszteséget is fedeznie kell.
Mindezek felett a bank működési költségeire is fedezetet kell nyújtani, még ha a hitelezés csak a banki működésnek csupán egy részeleme. Végül, az összes eddig említett költség felett bizonyos profitnak is termelődnie kell. Amikor tehát a bank hitelt ad, annak teljes kamata és díjai ezen költségelemeket és a profitelvárást kell lefednie.19
Azt a többlet kamatot, amit a bank hiteleinél határoz meg a forrásköltségei felett, a továbbiakban a hitelfelárnak nevezzük. Ez tartalmazza tehát a hitelkockázatok, a működési költségek és a profitelvárások miatti többlet kamatot. A gyakorlati életben az ügyfelek felé történ kommunikációban
19 Ha a saját tőke hozamát nem számítjuk bele a forrás költségekbe, csak a kamatkiadással járó forráselemek kiadásaival számolunk, akkor a számviteli kimutatásokban ezzel mint nettó
ugyanakkor a kamatfelár vagy kamatmarzs arra a kamattöbbletre utal, amely egy olyan refinanszírozási kamat felett számítandó, amit a bank akkor kapna, ha csak a bankközi piacról, bankközi kamatlábon venné fel a hitelkihelyezéshez a forrást.20
1. ábra: A kereskedelmi bank működési modellje
Forrás: Walter (2016), 26.o.
Amikor a bank hitelt ad, akkor mindez csak egy előremutató kalkuláció, aminek eredményét csak a hitel lejártakor tudjuk meg. Amennyiben a bank tényleg a számításoknak megfelelő forrásköltsége van, és a hitelkockázati felár az időszak végén valóban fedezi a nemfizetéseket, és a működési költségek is a várt szinten realizálódnak, akkor a profit miatti felár valóban a bank hitelezési profitjává válik a tulajdonosok számára az időszak végén.
A hitel árának – amit a hitel kamatával azonosítunk – meghatározása során a piaci versenyre éppen úgy tekintettel kell lenni, mint más verseny-ágazat esetében. A bank természetesen minél magasabb hitelkamatot szeretne elkérni, de a versenytársak árazása így éppen olyan fontos – és általában korlátozó – tényező, mint a fent elmondott szempontok. Hiába számolja ki a bank a neki megfelelő minimális kamatszintet, ha a piacon más bankok ennél kedvezőbb, olcsóbb feltételekkel tudnak hitelt nyújtani. Ilyenkor a hitelek értékesítése komoly nehézségekbe ütközhet. Így a kockázati költségek, a működési
Eszközök /Aktívák Források / Passzívák
Bankközi hitelfelvétel Ba nkközi forrá s , betét, értékpa pír ka ma ta Ügyfél betétek
Hitelek kamata Értékpapír kibocsátások
Sa já t tőke hoza ma
Forrásköltség + Hitelfelár = + Kockázati felár + Működési ktg miatti felár + Profit miatti felár
Kihelyezett hitelek Forrásköltség
Saját tőke
költségek és a forrásköltség alacsonyan tartása a bank elemi érdeke, mivel többek között ez határozza meg a versenyképességét a hitelpiacon.
Ahogy korábban említettük a bank a hitelek kamata mellett egyfajta munkadíjként jutalékot is fel szokott számítani, ami nem kamatjellegű bevétel, de a hitelezéshez kapcsolódó bevételt és így a profitabilitását javítja.
A modern kereskedelmi bankok jellemzője, hogy nagyon nagy
„eladósodottsággal” dolgoznak, vagyis a hitelből megszerezett források (bankközi hitelfelvétel, értékpapír kibocsátások, ügyfél betétek) aránya nagyon nagy a saját tőkéhez viszonyítva. A nagy eladósodottsággal természetesen a refinanszírozás költsége csökken, a saját tőkére jutó hozam pedig nő, ami előnyös a hitelezési tevékenységének. Ezzel persze a banküzem kockázata is egyre nagyobb lesz, hiszen egy esetleges tényleges, nem várt veszteségre, ami a kalkulált veszteségeknél nagyobb lett, egyre kevésbé nyújt fedezetet a saját tőke. A szabályozások jó része az elmúlt évtizedekben éppen ezt a jelenséget igyekszik egyensúlyba tartani. A fő cél, hogy hitelezéshez használt saját tőke legyen legalább annyi, ami ezeket a nem várt veszteségeket fedezi. Ezért a bankok a hitelezésnél kötelesek az ehhez tartozó minimális saját tőke igény kiszámítására, megképzésére, ennek folyamatos ellenőrzésére és szükség esetén a korrekciójára.
A kereskedelmi bank hiteleket nyújt és forrásokat gyűjt, de emellett azonban a bank számos pénzforgalmi és egyéb terméket kínál. Ezen szolgáltatásnak forgalomarányos vagy fix ára részben a piaci verseny és versenytársak termékeinek ára, részben az az elvárás határoz meg, hogy az ár fedezze a termék beszerzési költségét, azaz önköltségét, valamint az általános működési költségeket, végül a profitot.
A hitelezés és betétgyűjtés, valamint a pénzforgalmi szolgáltatások eladhatósága szorosan kapcsolódnak egymáshoz, vagyis például a pénzforgalmi szolgáltatások értékesítése sokszor annak függvénye, hogy sikerül-e az ügyfélnek hitelt adni, és fordítva. Az ún. „cross-sale”, vagyis a keresztértékesítés (egyszerre több termék és szolgáltatás értékesítése), a banki működés és üzleti modell egyik központi eleme.
A bank pénzügyi piaci termékekkel is kereskedhet, ide tartozik például a deviza váltás szolgáltatása, vagy értékpapírok adás-vétele, ahol a bank a vétel és az eladási árfolyam különbségeként tesz szert eredményre. Ez a banki kimutatásokban szintén egyfajta jutalékbevételként jelentkezik.
A teljes banki működés adott időszak végi eredménye így a teljes nettó kamatbevétel, a jutalék és díjbevételek, és ezzel szemben álló a működési költségek, és az adott időszakban realizált vagy várható (főként hitelezési) kockázati veszteségek különbségéből adódik.
Zárásként még egy fontos tényezőt kell szem előtt tartani. Mint bármely más üzletágban, a bankpiacon is, egy kereskedelmi bank akkor tud a kockázatának megfelelő, vagy a feletti nyereséget felmutatni, ha valamilyen versenyelőnyben van a többi bankkal szemben. Ez a versenyelőny több formában jelentkezhet: jobb termékekben, költséghatékony megoldásokban, jobb kockázatkezelésben, magasabb szintű ügyfélkiszolgálásban, stb.