Ágoston „kortársai”

Christopher Dawson véleménye szerint⁹⁰⁶ a De civitate Dei-ben a hippói püspök közelebb áll Tyconius-hoz és a korábbi egyházatyákhoz, és álláspontja távolabb esik Órigenészétől, Euszebioszétól és Tertullianus-étól. Dawson úgy látja, Ágoston számára vállalhatatlan

„Órigenész spekulatív teológiája, Tertullianus hajthatatlansága, Euszebiosz eszményi szakrális monarchiája és a donatisták fanatizmusa”. Tyconius a hippói püspökre gyakorolt hatása eszkatológiai dualizmusában is tetten érhető.⁹⁰⁷ Sőt maga a két állam, mint központi gondolat is Tyconius-tól származik, ám míg nála evilági eszkatológiai távlattal szerepel, addig Ágoston ennek filozófiai és társadalmi dimenzióját mélyítette el.⁹⁰⁸

B. Joseph Francis arra hívja fel a figyelmet,⁹⁰⁹ hogy a hippói püspök a De civitate Dei-ben Pelagius-szal és a pelagiánusokkal szemben fogalmazza meg álláspontját, akik a boldogságot és az üdvösséget önerőből akarják elérni. Emellett a manicheusok ellen is küzd, akik a világosság és a sötétség örök küzdelméről írnak, és azt vallják, hogy a fényrészecskék a sötétségbe vannak bezárva. Leo C. Ferrari⁹¹⁰ kiemeli, hogy Szent Ambrusnak sem a politikai hatalmát, sem az ifjú Ágostonra gyakorolt személyes hatását nem szabad alábecsülnünk.

905 VANYÓ, Ókeresztény írok lexikona 84.

906 DAWSON, Christopher, St. Augustine and His Age in: D'ARCY, M.C. - BLONDEL, M. - DAWSON, C., A Monument to St. Augustine, Essays on Some Aspects of His Thought Written in Commemoration of His 15^th Centenary, London, Sheed and Ward, 1945. (DONNELLY 54-56.)

907 Hiszen Ágoston semmi esetre sem gondolhat egy harmadik útra akkor, amikor a halál utáni tisztulásról, az ideiglenes büntetésről vagy a sem nem annyira jók, sem nem annyira rosszak kategóriájáról szól.

908 A kiforrott keresztény történelemszemléletet a hippói püspök kiegészíti az addig a kereszténységből még hiányzó, ám a görögöknél már kidolgozott társadalmi és politikai dimenzióval. (Uo.)

909 FRANCIS,B. Joseph, The Ultimate End and Destiny of Every Human Being as Portrayed in the Writings of St. Augustine in: Indian Theological Studies 38 (2001) 71-104; 89-92, 103.

910 FERRARI, Leo C., Background to Augustine’s City of God in: The Classical Journal 67 (1972), 198-208.

(DONNELLY 17-18.)

180 5.1.5. Órigenész

Ágoston megtérése után sokat merített Órigenésztől,⁹¹¹ és csak 403-404-ben szembesült először az alexandriai teológus bárminemű tévedésével Szent Jeromos Libellus-ában.⁹¹² Azt azonban nem tudjuk, hogy Jeromos volt-e az egyetlen forrása Órigenészről, ám abból, hogy Ágoston korábban nem tudott az alexandriai teológus tévedéseiről,⁹¹³ azt a következtetést vonhatjuk le, hogy Rufinus Apologiája sem volt ismert a hippói püspök előtt. 414-ben látjuk nyomát annak, hogy Orosius tevékenysége kapcsán Ágoston már elfogadja,⁹¹⁴ hogy Órigenész bizonyos kérdésekben téved.⁹¹⁵ A hippói püspök később igen határozottan a De civitate Dei 21-ben⁹¹⁶ elítéli az alexandriai teológus bizonyos tanításait, így az ördög és angyalainak végső üdvösségét vagy a kozmosz ciklikusságról vallott felfogását,⁹¹⁷ de –

911 Vö. HEIDL 93-191; 42-89.

912 Heidl szerint Ágoston tudott arról, hogy Jeromos megváltoztatta álláspontját Órigenésszel kapcsolatban, és kritikussá vált az órigenészi tanokkal szemben, bár az első betlehemi szerzeteseknek írott levélből (Epistula 28) éppen az ellenkezője látszik: „az igen kiváló szerzők[höz], s különösen is [ahhoz az egyhez], akit te szívesebben emlegetsz írásaidban.” (Epistula 28, 2, 2.) Heidl e levél kapcsán arra a következtetésre jut, hogy Ágostonnak tudnia kellett arról, hogy Jeromos elfordult az órigenészi tanoktól. Ebben ugyanis arra kéri Jeromost, hogy – kifejezetten meg nem nevezve – továbbra is alkalmazza az alexandriai teológus kritikai elveit, és küldjön neki Órigenész-fordításokat. Jeromos valószínűleg nem kapta meg Ágoston két levelét (Epistula 28, Epistula 40), emiatt kellett elküldenie 403-ban ezek másolatát. Egy észak-afrikai személy (valószínűleg Alypius, Ágoston barátja) Jeromosnak címzett leveléhez utóiratot csatolt, és bár ez elveszett, mégis a hippói püspök későbbi levelezéséből rekonstruálható. Ágoston ebben a kiegészítésben Órigenész állítólagos tévedései felől érdeklődött, ami elől Jeromos kitért. (HEIDL 78-87.)

913 Ntedika emellett kiemeli, hogy Órigenész nemcsak Ágostonra gyakorolt nagy hatást, de az egész keresztény Nyugatra, így Szent Hilarius-ra, Szent Ambrusra, aki kommentárjaiban támaszkodik rá, Szent Jeromosra, aki lefordítja prédikációit, Rufinus-ra, aki lefordítja a De principiis-t. Órigenész a platóni és Epikürosz sztoikus filozófiájára épít. (NTEDIKA 22.)

914 GASPARRO, Giulia Sfameni, Agostino di fronte alla „eterodossia” di Origene, Un aspetto della questione origiana in Occidente in: Augustiniana 40 (1990), 219-243; 226-227.

915 V. Grossi úgy látja, hogy Ágoston nagyon tisztelte Órigenészt egészen addig, amíg a pelagianizmussal nem szembesült. 416-417-ben a De civitate Dei 11, 23-ban már kifejezetten az alexandriai teológus nézetével perlekedik. Eszerint a teremtmények amiatt lettek bűnösök, hogy Istentől eltávolodtak. Ezt az elszakadást különböző mértékben tették meg, így a föld is az ember számára egy börtön. Ágoston Órigenésszel szemben hangsúlyozza, hogy a világ jó, hiszen Isten alkotása, és „csodálkozik” azon, hogy erre az alexandriai teológus, a nagy tudós nem jött rá.(GROSSI, Vittorino, L’Origenismo latino negli scritti agostiniani: dagli origenisti agli origeniani in: Augustinianum 2006, 51-88, 54-57.)

916 GASPARRO 235 latinul idézi a De civitate Dei 21, 17 alábbi szakaszát: „(Úgy vélik, mindenkinek ki kell szabadulnia onnan, kinek-kinek bűne nagysága szerint meghatározott, hosszabb vagy rövidebb idő eltelte után.) Ebben a tekintetben minden bizonnyal Órigenész volt a leginkább „irgalmas” [De Principiis 1, 6], aki úgy hitte, magának a sátánnak és angyalainak, érdemüknek megfelelő súlyú és hosszúságú büntetés után, szintén ki kell kerülniük szenvedéseikből, és a szent angyalokhoz kell társulniuk.” (Dér Katalin következetesen az Origenes nevet használja.)

917 Uo. hozza a De civitate Dei 21, 17 következő részét: „Órigenészt nem méltatlanul ítélte el az Egyház ezért és számos egyéb tévedéséért, elsősorban azért a nézetéért, miszerint ezek szüntelenül váltakozva lesznek boldog, illetve nyomorult állapotban, és meghatározott időbeli ciklusokban kerülnek az egyik állapotból a másikba, és térnek vissza amabból emebbe, vég nélkül.” (A fordításban szereplő egyház szó kezdőbetűjét nagyra javítottuk át, mivel úgy véljük, ez esetben inkább az egész katolikus Egyház és nem a helyi egyház elítélő szellemiségéről szól a hippói püspök.)

181

amint fentebb láttuk – a halál utáni tisztulás kontextusával is szembeszáll, és azt lényegileg eltérő módon értelmezi.⁹¹⁸

J. Ntedika rámutat a De civitate Deiben az „irgalmasok” teológiájában Órigenész és az órigenisták hatása jelenik meg, akikkel szemben Ágoston szintén határozottan foglal állást ebben az időszakban.⁹¹⁹ Ugyanakkor a hippói püspök hatása is kimutatható 413-ban az „irgalmasok” teológiájában, mivel 412-413-tól harcolt az órigenisták ellen, ahogy az látható a De fide et operibus 15, 24-ben az 1Kor 3,10-15 exegézisében.⁹²⁰ 415-ben Ágoston cáfolta Orosius téveszméit,⁹²¹ továbbá az Evodius-nak írt levelében⁹²² is közli, hogy írni szeretne azokról a gondolatokról, amelyeket e fiatal pap felvetett. Majd 426-427-ben a De civitate Dei 21, 17-ben az ún. irgalmasok ellen írott értekezésében röviden összefoglalja Orosius tanait.⁹²³

Az „irgalmasok” azon elképzelését, hogy minden teremtmény meg fog szabadulni, arra vezették vissza, hogy Isten túlságosan irgalmas ahhoz, hogy az embereket örökre a kárhozatban hagyja, és így egyesek bíztak minden keresztény üdvösségében. Mások a megkereszteltek kizárólagos hit általi üdvösségében reménykedtek, vagy azokéban, akik akár bálványimádók vagy eretnekek, de a katolikus Egyházban keresztelték meg őket, némelyek pedig a katolikus hit megőrzését látták a kárhozat elkerülése feltételének az 1Kor 3,10-15 alapján. A legtöbb 4. századi egyházatya a Krisztusban való hit szükségességét emelte ki az üdvösségre jutáshoz, amikor azonban tovább finomodtak a nézetek, és Lactantius, Hilarius és Veronai Zénon a 4. század első felében már nem voltak biztosak a keresztények üdvösségében. Velük szemben Szent Jeromos, Szent Ambrus és Ambrosiaster úgy vélték, hogy a halálos bűnben lévő keresztények is üdvözülhetnek, még ha ezt ennyire világosan nem is fejezték ki, ők pedig megtisztító tűz által üdvözülhetnek, még ha ez a

918 Vö. De civitate Dei 21, 13.

919 NTEDIKA 20. Teszi ezt a De civitate Dei 21, 23-ban is. Ntedika úgy látja, a hippói püspök ismerte Órigenész és az órigenisták tanait, de emellett Rufinus és Jeromos polémiáját is, továbbá Orosius hispániai pap véleményét 414-ben. Az órigenészi irány egyre erősödött Alexiandriában, ahonnan Avitus elvitte és tovább erősítette ezt a hispániaiak körében.

920 Orosius megemlíti az Ágostonhoz szóló megemlékezésében, hogy két pap, Paulus és Eutropius már korábban felhívták a hippói püspök figyelmét az ibériai helyzetre, majd Orosius összefoglalja azokat a nézeteket, amelyek akkor foglalkoztatták a hispán teológusokat az üdvösségről, a kárhozatról és az apokatasztasziszról (PL 31, 1211-1216.). (NTEDIKA 20.)

921 Ad Orosium contra Priscillianistas et Origenistas 8, 10. (Uo.)

922 NTEDIKA 21 hozza az Epistula ad Evodium 169-et.

923 Uo. hozzáteszi, hogy az ördög végső megszabadulásáról szóló elképzelés nem vert gyökeret, ugyanis a közvélemény nyomására ezt hamar elvetették. Ugyanakkor az a tanítás, mely szerint minden keresztény üdvözülni fog, még a súlyos bűnösök is, sokáig élt még.

182

tisztulás akár sok évszázadig tart is az utolsó ítéletet követően. Őket követték a fenti megkülönböztetés nélkül azok az ún. irgalmasok, akik Ágoston ellenfeleivé váltak.⁹²⁴

Az „irgalmasok” elképzelésének alapja Órigenész apokatasztaszisz tana, azaz a mindenek helyreállításáról vallott elképzelése.⁹²⁵ Eszerint az ApCsel 3,21-ben⁹²⁶ szereplő ἀποκαθαστάσεως πάντων szókapcsolatot az alexandriai teológus úgy értelmezte, hogy az idők végén minden és mindenki, az egész teremtett világ a paradicsomi állapothoz lesz hasonló, azaz a bukott angyalok is eredeti angyali állapotukhoz térnek majd vissza.

Órigenész az 1Kor 15,25-28-ra⁹²⁷ építette az apokatasztaszisz-tanát,⁹²⁸ amelyben a kezdet és vég hasonlóságára hívja fel a figyelmet. A korszakokon átívelő helyreállításban a méltóságukat vesztett démonok fokozatosan megszabadulnak szenvedéseiktől, megtörténik a helyreállításuk, és végül Krisztusnak lesznek alávetve, azaz üdvösségre jutnak. Isten jósága ellenállhatatlanul vonzza ezeket a lelkeket, hiszen bukásukban szabadságuk megmaradt.⁹²⁹

Heidl azt állítja, hogy Ágoston korai írásaiban a három legfontosabb órigenészi gondolatot átveszi: (1) minden és mindenki a bukás előtti állapotába tér vissza; (2) az értelmes teremtmények a másik világába juthatnak, így emberekből angyalok vagy démonok lehetnek; (3) különböző világok, korszakok (αἰών, saeculum) követik egymást.⁹³⁰ A De moribus manichaeorum című⁹³¹ művében igen sok órigenészi utalás található, a helyreállításba valószínűleg a gonosz lelkek megtérését is beleértette, de legalábbis nem említi kivételként. Késői munkájában, a Retractationes-ban⁹³² elhatárolódik a fenti mű órigenészi magyarázatától mondván, hogy azt lehet úgy érteni, hogy a kárhozottak megtérése is megtörténik az idők végén. Heidl szerint az omnia és a congruentissime is árulkodó

924 Uo. 20-22.

925 Vö. De civitate Dei 21, 17 továbbá HEIDL 219-238.

926 „Őt ugyan az égnek kell befogadnia minden dolog helyreállításának az idejéig, amelyről Isten szólt századok óta szent prófétáinak ajka által.” (ApCsel 3,21)

927 „Mert addig kell neki uralkodnia, amíg ellenségeit mind a lába alá nem veti. Mint utolsó ellenséget, a halált semmisíti meg, mert mindent lába alá vetett. Amikor azonban ezt mondja: »Minden alá van vetve«, kétségtelenül kivétel az, aki mindent alávetett neki. Mikor pedig minden alá lesz vetve neki, akkor a Fiú maga is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki, hogy Isten legyen minden mindenben.” (1Kor 15,25-28)

928 HEIDL 220idézi Órigenész, De principiis 1, 3-at: „Ugyanakkor e látható és időbeli, valamint ama láthatatlan és örök világokban is rendjük, fajuk és érdemük szerint bánnak velük; némelyeket az első, másokat a rá következő, sokakat pedig a legvégső időkben javít meg és hoz rendbe az angyali, majd a magasabbrendű erők nevelése, ami nagyon súlyos büntetések – hogy úgy mondjam – világokon át tartó kemény fenyítések által megy végbe. Így fokozatosan jutnak egyre magasabbra, végül egészen a láthatatlan és örök világba, miután a nevelés során az égi erők hivatalait is egyenként végigviselték. Véleményem szerint mindebből világosan következik, hogy minden értelmes lény átmehet az egyik rendből a másikba, s mindegyikből eljuthat mindegyikbe, hiszen szabad akaratánál fogva szándékainak és tetteinek megfelelően képes a tökéletesedésre és a romlásra.”

929 HEIDL 219-221.

930 Uo.221-222;253-254.

931 A szerző idézi a De moribus manichaeorum 2, 7, 9, 95-öt.

932 Vö. Retractationes 1, 7, 6, 21.

183

szavak⁹³³ amellett, hogy a hippói püspök korábban az alexandriai elgondolásával értett egyet, illetve az is, hogy a többi órigenészi gondolaton nem akar változtatni. A De libero arbitrioban pedig arra tesz utalást, hogy az emberek alacsonyabb szintű értelmes létezőkké válhatnak. Így a paradicsomi ember lelki volt, majd a tökéletesség parancsa után szellemivé lett, a bűn után pedig hús-vér emberré vált. Krisztusban újjászületve mi is szellemiek lehetünk (vö. 1Kor 15,45). A Sermo 45-ben szintén arról ír, hogy az emberek „elváltoznak a mennyei dicsőségre, és egyenlők lesznek Isten angyalaival.”⁹³⁴ Heidl azonban rávilágít, hogy a De libero arbitrioban és a Sermo 45-ben idézett gondolatokat Ágoston a De Genesi ad litteramban⁹³⁵ már elveti.⁹³⁶ Ezt azzal magyarázza, hogy a Teremtés könyve nem ír az ember testének elváltozásáról, illetve akkor e szentírási könyv eseményeit nem értelmezhetnénk szó szerint, mivel a szellemi embernek nincs szüksége gyümölcsökre. Amikor Ágoston a De civitate Dei 21. könyvét írja, már kifejezetten tévtanításokként idézi a sajátosan órigenészi gondolatokat, amint azt a konkrét fejezetekben láthattuk.

Véleményünk szerint megfontolandó, hogy Órigenész szélsőséges kérdésfelvetésére (apokatasztaszisz az emberek esetében) Ágoston az egyetemes remény szempontjából⁹³⁷ – amennyiben állította, hogy biztosan lesznek elkárhozott emberek a pokolban – még nem adott mai felfogás szintjén teljes választ, és nem adott inspirációt a későbbi teológiának arra, hogy a remény tanítása előtt tágabb kaput nyissanak. Ennek az oka lehetett az, hogy a 413 utáni teológiáját meghatározta az órigenészi tanítással való konfrontáció, és az alexandriai teológus nem adott helyet a kárhozatnak. Ezt Ágoston az evangéliummal ellentétesnek ismerte fel, és vele szemben nyomatékosította a kárhozat létét. Azonban az emberi elkárhozás lehetősége és bizonyos emberek elkárhozásának biztos megvalósulása között még nem tett megfelelő disztinkciót, hiszen a kor látásmódja még segíthette őt ebben, hogy ennek a finom különbségnek szerepet szánhasson. A hippói püspök az „irgalmasok”

tévedésével szemben vette fel (sikeresen) a harcot, de válaszában nem akart (és nem is tudott) minden más eszkatológiai (kegyelemtani és morális) kérdésre választ adni.

933 „Isten jósága azonban nem engedi, hogy a létező eljusson eddig a pontig [a nem-létig], és úgy rendez el minden eltávolodó dolgot, hogy azok ott legyenek, ahol a legmegfelelőbb módon lehetnek, mígnem rendezett mozgásokkal visszatérnek oda, ahonnan eltávolodtak.” „Sed dei bonitas eo rem perduci non sinit et omnia deficientia sic ordinat, ut ibi sint ubi congruentissime possint esse, donec ordinatibus motibus ad id recurrant unde defecerunt.” (De moribus manichaeorum 2, 7, 9, 95.)

934 HEIDL 224-225 idézi aSermo 45, 10, 525-526-ot.

935 Uo. 227 utal aDe Genesi ad litteram 6, 20, 31, 494-re.

936 Uo.222-228.

937 Hans Urs von Balthasar ezt a témakört általánosságban szépen körüljárja a következő munkájában:

BALTHASAR, Hans Urs von, Mit szabad remélnünk?, Rövid értekezés a pokolról, Apokatasztaszisz, Budapest, Sík Sándor kiadó, 2006.

184

Ugyanakkor abból, hogy Ágoston kora reflexiós korlátai miatt egy olyan modellben gondolkodott, amely az órigenészi felvetésére jól és finoman reagált, de más szempontból nem szükségszerűen nyújtott választ, ebből nem feltétlenül következik az, hogy az egyetemes remény szempontjából negatív véleményt formált volna. Emiatt különösen is becsülhetjük azt, hogy a hippói püspök (a korát meghaladó) modelljében nemcsak az órigenészi tanításra ad választ, de megvallja a haláli utáni tisztulás és büntetés lehetőségét akkor is, ha azt azok is vallják, akikkel szemben megfogalmazza az álláspontját, miközben az alapvetően elítélendő alaptémának ez a tisztulás nemcsak szerves, de lényegi része.⁹³⁸

Azaz úgy gondoljuk, hogy Órigenész és Ágoston látásmódja alapvetően különbözik, hiszen az alexandriai mindenki üdvösségének erőterében alkotta meg a tisztulás tanát, a hippói püspök azonban igen szigorú kegyelemtani és eszkatológiai háttérrel dolgozott, amelyben kevesek kiváltsága az üdvösség. Mivel egy ellenkező pólusú céllal hozták létre rendszerüket, és jórészben ez az alapja annak, hogy Ágoston 413-tól támadja az alexandriai teológust, így a hippói püspök nehezebben keveredhet abba a gyanúba, mely szerint a halál utáni tisztulás alapvető elképzelését Órigenésztől kölcsönözte volna. Az a tény, hogy annak ellenére fejlődött a halál utáni tisztulás és vezeklés teológiája Ágostonnál, hogy az alexandriai teológus halál utáni tisztulásról szóló tézisét kritizálta, arról tanúskodik, hogy a hippói püspök ragaszkodott ehhez a tanításhoz.⁹³⁹

938H. U. von Balthasar szerint Ágoston gondolkodása fordulópontnak minősült. Ő „nem csupán a pokol valóságára helyez óriási hangsúlyt, de lakóinak seregével is igen behatóan foglalkozik.” (BALTHASAR 48.) Balthasar utal a De civitate Dei 21, 11; 21, 13-18-ra, továbbá a 21, 23-25.27-re. Balthasar mégis úgy látja, nem szabad kiragadni a fenti nézetét, és ez alapján megítélni az ő teológiáját. Hiszen az egyházatya teológiájának középpontjában „a szeretettől lángoló szív áll”, és keményebb eszkatológiai nézete ellenére sem feltételezhetjük, hogy ettől elállt volna. Érdemes azzal is számot vetnünk, hogy Ágoston a laxizmussal küzdött, továbbá szerette volna hangsúlyozni, hogy a súlyos bűnben élő keresztények nem remélhetik vakmerő módon az üdvösséget.(BALTHASAR 35-53.)

939 Moreira arra világít rá, hogy Ágoston idejére megváltozott a Szentírás exegézise, de már valamelyest ki is forrott, így bár folytattak párbeszédet ezen az alapon, de az eszkatológiai részeket is másképpen magyarázták, mint korábban. Nehezítette a halál utáni tisztulás tanításának a fejlődési lehetőségét az eretnekségektől – így az órigenészi tévtanítástól – való félelem. Keleten módosították az ő nézeteit, és így élt ortodox módon tovább mindenekelőtt Nüsszai Szent Gergely tanításában, Nyugaton azonban jobban hagyták élni, bár eszkatológiáját és exegetikus módszerét elvetették. Ugyanakkor gyanússá váltak azok a nézetek, amelyekben az emberek a haláluk után egy idő után megtisztulhatnak bűneiktől.(MOREIRA 36-37.)

185 5.2. A tűz mint hipotézis; a tűz szerepe