AZ IRODALOM LEGYEN AZ ÚJ SZOCIALISTA

(1)

AZ IRODALOM LEGYEN AZ ÚJ SZOCIALISTA

TUDAT FORMÁLÓJA

ÉS KIFEJEZŐJE

* •

f

1958. augusztus IRODALMI, MŰVÉSZETI ÉS TÁRSADALMI LAP Ára 2 Ft

^•

KÁRÁSZ JÓZSEF

Vallomás helyett

HOZZÁSZÓLÁS A NÉPIES VITÁHOZ

N Y U Q A L M A S Ö R E Q S É Q

Kárász József a népi írók leg- fiatalabb háború előtti nemzedé- kének egyik legtehetségesebb tag- ja. A vele együtt indultakból Ta-

tay Sándor az, aki ma is ír. Az ellenforradalom után Kárász Jó- zsef olyan kisregénnyel jelentke- zett, mely kiemeli őt a népi írók (áborának zöméből. Kárász ahhoz a balszárnyhoz tartozik ma, mely Darvas József nevével jelezhető.

,z az írói csoport több, mint "lo- lalis", aktív segítője, harcosa az

ePülő szocialista rendnek.

írását, melyet a vártnál keve- sebb szubjektív elem ötvöz, de amely félreérthetetlen állásfogla-

•ást jelent, akkor is, ha néhol vi- tatkozni is fogunk vele, örömmel bocsátjuk olvasóink elé. Egyben közöljük azt is, hogy a népies írók csoportjáról folyó vitát tovább folytatjuk legközelebbi számaink- ban is.

I

gazi, élő problémához nyúlt -h- a párt kulturális elméleti munkaközössége, amikor a népi írók és mozgalmuk ügyében megszövegezte s közzétette állás- foglalását. Erre mutat már magá- ban az a szinte lázas sietség is, ahogyan* a közönség a teljes szö- vegei közlő folyóiratokat már meg- jelenésük napján felvásárolta. Ez viszont azt is jelzi, hogy a széles- körű, termékeny vita egyik elő- feltétele: a közvélemény figyelme, eleven érdeklődése nem hiányzik.

Helyesen cselekszik tehát a Tisza- fáj, amil«or korábbi vitacikkeinek sorát folytatva, a kérdést napi- renden tartja azzal a szándékkal, hogy az állásfoglalás igazságait minél szélesebb körben elterjesz- sze, s hozzásegítse azok jobb meg- értéséhez írót olvasót egyaránt.

Szükség van erre a vitára, mert számolni kell azzal, hogy az ál- iásfoglalás körül, amely elsősorban téves nézetek tisztázását akarja, újabb téves nézetek születhetnek a félig, vagy egészen rosszul tá- jékozódott olvasók körében, s ezek keresztezhetik az állásfoglalás igazi szándékát, célját, kisiklathatják a

Problémát, nagyobb világosság helyett esetleg nagyobb sötétséget te- remthetnek a népi írók és mozgal-

muk körül.

Egyik tanyai ismerősöm például a napokban azt kérdezte tőlem, olvastam-e már a népi írók "vád- iratát"?, s mikor a meghökkentő

kérdésre hirtelenében csak a sze- mem meresztettem szótlanul, el- mondta, ő csak a rövidített szö- veget látta az egyik napilapban, de azt is hallotta már, hogy a szó- banforgó írókat hűvösre tették.

Amíg a rossz szándékú sugallatra mutató értesülést, s alaptalan ag- godalmát oszlattam avval, hogy felsoroltam: tudtommal Németh László és Illyés Gyula tihanyi vil- lájában tartózkodik, Veres Péter rózsadombi, Szabó Pál szabadság- hegyi otthonában dolgozik, Féja Géza most kapott lakást Pesten, Kodolónyi nemrég vett autót stb.,

— egyszóval senkinek a haja szá- la sem görbült meg, — elszomo- rodva s bosszankodva gondoltam az efféle sötét ostobaságokat szülő reminiszcenciákra s arra: vannak, akik felett megállt az idő, s még nem vették észre, hogy ma már egészen más a politikai gyakorlat, a munkásosztály más módszerekkel vezeti nemcsak a dolgozó paraszt- ságot a szocializmus felé, de a haladó szellemű értelmiséget s köztük az írókat is.

Az ellentétek feloldására indí- tott viták sem úgy folynak, hogy a vitapartnerek közül bárkinek is előre betapasztják a száját valami- képp. S hogy ez mennyire nem fgy van, már az a tény is. bizo- nyítja, hogy az állásfoglalás terve- zetét megkapták az érintett írók

is, módjukban volt tehát jóelőre megtenni észrevételeiket, s ezeket a végleges szövegnél tekintetbe vették, sőt, amint hírlik, az is szóbakerült már, hogy alkalom adtán ezeket a hozzászólásokat is nyilvánosságra hozzák.

Nem vádirat tehát az állásfogla- lás, nem írói, vagy irodalmi pe- rek előszava. Ezt nyíltan, félreért- hetetlenül meg kell mondani, hogy tudomásul vehessék az ostoba rém- hírek külföldi s hazai gyártói, ügy- nökei s a megtéveszthető hiszéke- nyek. Ez is feladatunk!

Az állásfoglalás nagy gonddal s körültekintéssel készült, kemény, őszinte, elvi bírálata, marxista elemzése a népi mozgalom politikai szerepének és ideológiájának.

Nem fukarkodik az elismeréssel, amikor a mozgalom és képviselői nyilvánvaló érdemeiről van szó, de kertelés nélkül rámutat gyöngéire, hibáira is, mindazokra a negatí- vumokra, amelyek miatt — legtöb- ben szándékuk ellenére is — a munkásosztály forradalmi harcá- nak akadályozói voltak a múlt- ban, s amelyek miatt ma, a szocializmus építése idején, inkább visszahúzó, mint előre lendítő erőt jelentenek már a közéletben. Meg- állapítja ugyan felelősségüket a múlt és a jelen alakulásában. De személyében senkit meg nem bánt, nincs egyetlen sértő, vagy megalá- zó szó benne. Végső kicsengésében sem kinyilatkoztatásszerű paran- csokait osztogat, hanem a várako- zás, bizakodás hangjait üti meg, arra ösztönzi őket, vizsgálják felül téves nézeteiket, kapcsolódjanak hozzá a haladás igazi erejéhez, a munkásosztályhoz, vegyenek részt a népi demokrácia építő munká- jában.

B

izonyára nem állok egyedül azzal az érzésemmel, hogy az írók és olvasók tábora éppen ilyen tárgyilagos, megértő és türelmes, szenvedélytől mentes, tu- dományos állásfoglalást várt, mert a meggyőzés sikerének ez a bizto- sítéka. Ez a szellem pedig, amely az állásfoglalás minden sorát át- hatja, arra kötelez minket, hogy a vita során ehhez tartsuk magun- kat. Ne legyünk majd pápábbak a pápánál, amint az a provincializ- mus betegségét sínylő vidékieknél gyakran megesik, ne követeljük mindjárt a fejét annak, akinek Pesten csak megmosták a fejét.

Az állásfoglalás magas színvonala legyen számunkra is a mérték.

Szükséges hangsúlyozni ezt, mert máris hallani itt-ott olyan véle- ményt is, hogy az állásfoglalás ki- taszítja, elhallgattatja azokat a népi írókat is, akik ma újból ak- tív szereplői az irodalmi életnek.

Vitázni kell ezzel a véleménnyel, mert az állásfoglalás helyes értel- mezése erre nem ad semmi komoly alapot, hisz abból a bíró szigora mellett a segítő szándékot is vilá- gosan éreznie kell mindenkinek. Az állásfoglalás senkit nem akar, s nem is taszít el a népi írók közül a munkásosztálytól, csak — ha jól fejezem ki magam — kellő távol- ságra helyez tőle egyeseket, amire az alapos kritika s önkritika nél- küli megszólalás miatt volt szük- ség. Hiszen ez a kettős mulasztás a közönség egy részénél azt a té- ves nézetet szülte, hogy a politikai és ideológiai rehabilitáció is megtörtént, az idő ezt az írói cso- portot igazolta, sőt, nézeteiket a munkásosztály is magáévá tette.

Pedig a helyzet távolról sem ez!

Ugyancsak vitázni kell az olyan véleményekkel is, amelyek szerint az állásfoglalás csak a párt ügye, csak a politikusok és ideológusok dolga, s mindenki más közömbösein mehet el mellette. Fel kell figyel- ni aztán azokra a hangokra is, amelyeik az állásfoglalás időzítését

veszik célba s azt mondogatják:

várni kellett volna még, de azokra is, amelyek szerint: tegnap kellett volna megtörténnie, ma már késő. ,

Valószínű .tanúi leszünk ezeken kívül még sok más nézeteknek is, hisz az állásfoglalás társadalmunk életének elevenébe vágott, sokféle vélemény csírázik s terem majd körülötte, s ezeket a vita irányí- tóinak mind szem előtt kell tar- tania.

A munkaközösség hatalmas mun- kát végzett — ezt meg kell érte- niük azoknak, aikik az állásfogla- lást már tegnap szerették volna ki- nyomtatva látni. Könyvtárnyi könyvet, folyóiratot, napilapot és egyéb dokumentumot kellett elol- olvasni, egy egész írógárda csaknem negyven esztendőt felölelő

termését kellett felülvizsgálni, hogy ez az elemzés napvilágot lát- hasson még vázlat formájában is.

Ilyen mélyreható, körültekintő s felelősségteljes állásfoglalást nem lehet mindennap leakasztania a szegről, vagy könnyedén kiráznia a kisujjából a legképzettebb ideo- lógusnak és politikusnak sem.

A

népi gondolat, a népi mozgalom s a népi írók tábora, rendkívül bonyolult társa- dalmi és szellemi képződmény, s ebből kibogozni azt, ami a sok- színű mozgalmat s a legváltoza- tosabb nézeteket valló írókat kö- zös nevezőre hozta a hosszú tör- ténelmi időszak eseménydús perió- dusaiban, nagy és nehéz feladat volt. De az állásfoglalás sikeresein birkózott meg vele, amikor közös, összetartó jellemvonásként a har- madik út keresését, követését és a nacionalizmust jelölte meg, mondván: »ez az az egységbe hozó mozzanat, amely az egyébként szét- eső csoportokat mozgalommá, népi írói táborrá tette". Bizonyos, hogy akiknek a hozzászólók közül ren- delkezésére állnak a népi mozgalom szellemi termékei, s azokat az állásfoglalás szerzőihez hason- ló gonddal és alapossággal tanul- mányozzák, azok sem jutnak majd ettől eltérő megállapításra. Akiket pedig csupán az emlékezetük se- gíthet, azok előtt is világos, hogy a mozgalom egészének történeti elemzése mindenkit a helyére tesz, világosan megrajzolja a szereplők kacskaringós pályafutását egészen napjainkig, pontosan megjelöli azokat a politikai és társadalmi szer- vezeteket is, amelyekben időnként összeverődtek.

Kétségtelen, hogy ez a vázlat elég bő az idősebb korosztályok számá- , ra, a most felnövő s eszmélő fiatalok számára azopban kevés. Rá- juk gondolok elsősorban s az ol- vasóközönség tájékozatlanabb, fiatalabb rétegeire, amikor szüksé- gesnek vélem, hogy a kitűnő váz- lat alapján minél előbb megíród- jék egy olyasféle hosszabb tanul- mány, mint húsz évvel ezelőtt a Révai Józsefé volt, amibe benne lehet mindaz, ami ebből kimaradt.

Néhány ilyen adatot sebtiben fel is jegyzek itt: 1935. augusztus 25—27-én volt a vásárhelyi írói találkozó. Simándi Béla tanyai ta- nító szervezte s részt vett rajta Illyés Gyula, Nagy Lajos, Féja Géza, Oláh György, Szabó Pál, Kovács Imre, Simándi Pál, Nyisz- tor Zoltán, Sértő Kálmán, Sinka István, Bakó József, Katona Jenő, Matolcsy Mátyás, Pákozdy Ferenc, Számadó Ernő, Balázs Árpád stb!

A Válasz mellett 1937-38-ban megjelent Budapesten, »Híd" cím- mel a mozgalomnak egy napilap formájú, időszaki lapja, ez .is ér- dekes dokumentumokat tartalmaz;

1943 nyarán Milotay hosszú cikk- sorozatban támadta a népi írókat és mozgalmukat.

Van aztán az állásfoglalásban egy évszám (Kortárs 12. old. 27.

sor), ami lehet sajtóhiba is, de ezt 1939-re kellene kijavítani, mert ekkor volt az első országosan tit- kos választás, amelyen 50 nyilas képviselő jutott mandátumhoz Im- rédy miniszterelnöksége alatt. Je- lentős dátum ez különben is, mert ebben az évben kezdődött a má- sodik világháború s hogy ennek első két esztendeje milyen hatás- sal volt a mozgalomra: hosszabb tanulmány ezt is alaposabban ele- mezhetné. Ügy tudom, az állami cenzúra már az első bécsi döntés- től kezdve működött s ez sem maradhatott nyom nélkül a hat nehéz háborús esztendő alatt. Fel kellene aztán deríteni a népi írók anyagi helyzetét, azt, hogy miből éltek, miből tartották fenn szervezetei- ket, lapjaikat? Egyedül Matolcsy Mátyásnak volt vagyona, talán százötven hold föld a Jászságban, a többség nyomorgott, vagy leg- alábbis állandó létbizonytalanság- ban élt, — s ez is közelebb vihet- ne egyesek tekervényes pályájának jobb megértéséhez. Ide kívánkozik aztán mindjárt az a kérdés: hogyan s miből, milyen anyagi erő- forrásokból jött létre a Magyar Élet kiadóvállalat, amely műveik megjelentetésével egyidőben tűrhe- tőbb körülmények közé juttatta őket?

Fölmerülhet s válaszra vár az is: József Attila tragikus és korai halála után volt-e olyan jelentős hazai kommunista író, aki körül marxista—leninista írócsoport ala- kulhatott volna a népi írók politikai és ideológiai botladozásának ellensúlyozására? A két háború kö- zött, amikor a marxista irodalom dugáru s az antikommunizmus, de legalábbis az efféle "korszerű" frá- zisok használata szinte a szólássza- badság feltétele volt, az ideológiai képzés és fejlődés csaknem minden forrása hiányzott nálunk, el- juthatott-e a népi írók zöme a szo- cializmushoz, a munkásosztály- hoz? Akik viszont már akkor el- jutottak, mint Darvas József, Er- dei Ferenc és Nagy István, jó volna, ha most elmondanák, hogyan tették meg ezt az utat. Az ilyen példa, bizonyságtevés, éppen mert író szólna általa, hathatós segítség lenne, mert irányt mutatna minden írónak, de ugyanígy a kö- zönségnek is.

ikun sAndor felvételei :iHltlU!llllttl!Uli!l!lllJllllilll!IIIIU«l»»llfflliliiMIIIMmiR^

Az állásfoglalás nyújtotta politikai — ideológiai elemzés után so- kan szükségét érezhetik annak, hogy ugyanilyen éles marxista- leninista megvilágításba kerüljön végre a népi írók irodalmi műkö- dése is. Hogy mit termett tehet- ségük versben, prózában és drá- mai művekben, mivel gazdagítot- ták irodalmi formáinkat, módsze- reinket, nyelvünket s stílusunkat, hogy a múltban miféle iradalmi irányzatokat képviseltek, hogyan viszonyulnak ma a szocialista re- alizmushoz, — ezekre is a marxista esztétika adhat teljes értékű, kor- szerű választ.. Egy ilyen irodalmi felmérés eloszlathatná azt a lát- szatot, hogy a népd tábor íróinak szinte központi helyzete van irodalmi életünkben, hogy tulajdon- képpen ez jelenti az egész magyar irodalmat.

Vi s s z a t é r v e az állásfoglalás- hoz: akik gondosan áttanul- mányozták, azokban meg kellett erősödnie aninak a meggyő- ződésnek, hogy emberi eszmék- nek, elgondolásoknak az a sorsa a földön, hogy elavulnak, eljár felettük az ftlő. Ez történt a népi írók nemzeti színű, nacionalista harmadikutasságával s mindavval a sokféle gondolattal, — roman- tikus antikapitalizmus, antikommunizmus, "minőségi szocializmus", "paraszti szocializmus" és demokratizmus, magyar megmara- dás, ilyen vagy olyan nemzetmen- tés, népmegváltás, etc. — ami egy hosszú történelmi korszak alatt vele összefonódott. Ezeket a "kü- lön magyar utakat", — mert ne feledjük, ez is szinte annyiféle volt, ahány író, — betemette az idő, a történelem fejlődése, mind járhatatlanok, mert legjobb eset- ben ma már illiúziók csupán. Il- lúziókból pedig, ha ezek forrásai nem apadtak is ki mind, nem él- het sem az író, sem a nép. Félre kell hát tenni őket, ahogy az ál- lásfoglalás kívánja. Hogy aztán ennek ki, milyen formában tesz ele- get, az "már a szóbanforgó írók dolga. De talán senki se vár tőlük pár soros, szokványos meaculpá- zásokat. Írókról lévén szó, ha a tehetségükre szabott irodalmi for- mát választják s a legtöbb kedv- vel munkált irodalmi anyagot, —

(2)

NACSÁDY JÓZSEF

d t „mi pjjLLéeunJd - m l

KEREK nyolcvan esztendővel ezelőtt, 1878. július végén érkezett városunkba Mikszáth Kálmán, mint az újonnan in- duló, első szegedi napilap, a Szegedi Napló Pestről szerződtetett munkatársa. Már meglehetősen közismert, hogy az itt töl- tött évei hogyan adták vissza életkedvét, írói önbizalmát, hogyan járultak hozzá szegedi élményei írói, művészi fejlődégé- hez. Ha mérleget készítenénk, nehéz volna megállapítanunk, az volt-e több, jelentő- sebb, amit kapott Szegedtől, vagy amit adott ennek az akkor olyan „originális"

városnak.

Mert hogy nagyon sokat adott is, nem kétséges. Vannak, akik egyenesen Mik- száth Szegedre-jöttétől számítják a szegedi irodalmi élet tulajdonképpeni meg- indulását. Ez kétség kívül túlzás,'és hogy mennyire így van, azt számos adattal bi- zonyíthatnánk. Mégis el kell ismernünk, ha joggal írták a szegedi kor- és újság- író-társak, hogy Mikszáthból Szeged nél- kül nem lett volna az, aki lett, a szegedi irodalom sem lett volna az, ami lett, Mik- száth nélkül.

Talán nem is az a két és fél esztendő volt a fontos e város irodalmi életének fejlődése szempontjából, amit itt töltött, bár kétségtelen, hogy nagyon jelentős volt az is. De csak alapját képezte annak az eltéphetetlen szövetségnek, ami egészen a nagy magyar író és a nagy alföldi város között mindvégig fennmaradt.

Ez a több évtizedes szövetség kapcsolta a „vidéki" parasztvárost nemcsak a kor egyik legnagyobb írójához, hanem ez te- remtette meg Szeged Íróinak és a fővárosi vezető-irodalmi köröknek azt az állandó érintkezését, amely nélkül a múlt század végének mohó centralizációs törekvései során a szegedi irodalmi élet óhatatlanul a provincializmusba rekedt volna.

Szeged ma is számos emlékét őrzi ennek a meleg kapcsolatnak, amelyet csak néha zavart meg egy-egy vita, nézetelté- rés. Volt, hogy a szegediek kicsinyessége

— holmi lokálpatrióta védelme a helyi színház egyidőben meglehetően alacsony színvonalának —, máskor meg Mikszáth egy-egy meglepő állásfoglalása — kor- mánypárti képviselővé levese — okozott

némi zavart az idők során. (A volt szegedi kollégák még gúnyverset is írtak a „mameluk"-ká lett Mikszáthról szellemes el- lenzéki élclapjukban, a Hüvelyk Matyi- ban). Az egyetértés mégiscsak fennmaradt mindvégig s ez elsősorban a szegedi irodalmi fejlődés javára vált.

Jóformán nem volt olyan esztendő, hogy a „jó palóc", „a dísztótunk" — ahogy tré- fa közben emlegették a szegediek Mik- száthot, meg ne látogatta volna „máso- dik szülőföld"-jét.

Akár lapja, a Pesti Hírlap tudósítója- ként, a k á r a Petőfi-táreaság képviseleté- ben, akár mint „magánember" jött Sze- gedre, barátainak, rajongóinak népes tá- bora várta s akkori szokás szerint el nem maradhatott a baráti körben rendezett nagy vacsora, amely aztán jókedvű mula- tozásba fordult. Egy ilyen alkalommal a játékos kedvű Pósa Lajos — Mikszáth szerkesztői íróasztalának első örököse — a következő rigmust rögtönözte a váratla- nul országoshírúvé lett vendég felköszön- tésére:

Vagyon a világnak sok remek tájéka, Ahol csupa szépről kuruttyol a béka:

Kákova, Sorfksár, Róma, Jeruzsálem — És hol úgy köszönnek, hogy: aleikum

[szálem!

Velence se kutya, Páris is megjárja, Milánónak sincsen hamarosan párja.

Palicsra is futnak, Rohicsra is lótnak — Mégse tetszik egy sem ez a "jó palóc"-nak. Q Szegedet tartja ő egyedül csak szépnek,

s a végső számvetéssel, vagyis írói életművük befejezésével adósok még mindannyian. Az állásfogla- lás jószándéka ennek letörleszté- séhez a k a r j a hozzásegíteni őket, ezért hangsúlyozza, hogy politikai vagy irodalmi csoportosulásként nem existálhatnak, de írói tevé- kenységükre számít a dolgozó nép.

Ezekre a még megírandó művekre való tekintettel, úgy vélem, az állásfoglalás nem késett el, de várni is kár lett volna vele. Épp a legjobb időben jelent meg!

Végül az is kétségtelen, hogy mindaz, amit félreérthetetlenül ki- mondott, nemcsak nekik, nemcsak a politikusoknak vagy az ideológu- soknak szól. Tanulhat belőle a kri- tikus, az olvasó, s nem utolsósorban minden olyan fiatalabb, vagy most kezdő író is, aki a népi írók tábo- rán kívül állónak érzi magát.

Hol nekiront a por a tüdőnek, lépnek.

Egyet-egyet gondol... s beül a vagonba, * Ideszalad hozzánk, nem pedig Londonba.

Az Isten éltesse ezt a jó palócot!

Halál ne kapja be még, mint a gombócot.

Bámulja: cseh, német, angol, svéd és [dalmát — Érje meg hírneve arany lakodalmát!

A PAJTÁSKODÓ szeretet, a mulatós cimboraság kétségtelenül nagyon kedves, rokonszenves, de korántsem egyetlen s legfontosabb vonása Mikszáth és Szeged szo- ros kapcsolatának. A Szegedi Híradó — bár egyébként vetélkedett függetlenségi laptársával, a Szegedi Naplóval Mikszáth népszerűsítésében — egyszer keserűen jegyezte meg, hogy Mikszáth a Napló „spi- ritus familiaris"-a. És valóban, a „nagy palóc" háziszelleme lett ennek a színvo- nalas, érdekes, kitűnően szerkesztett „politikai, gazdasági és irodalmi" napilap- nak, sőt a szegedi irodalmi életnek. Aka- ratán kívül is fellendítője lett annak a már idejötte előtt kiforróban lévő paraszt- ábrázolásnak, mely csúcspontját Tömör- kény, Móra életművében érte el s lelkes támogatójául szegődött minden szegedi irodalmi szervezkedésnek, ami városunk- ban megindult.

Van még egy el nem hanyagolható kö- vetkezménye ennek a holtig tartó szövet- ségnek. Az 1878—80-ból eredő nagy ba- rátság, a szegedi újságíró-körökben kialakult Mikszáth-rajongás az első s minden egyebet megelőző, intenzitásában szinte mindvégig páratlan eleme a nagy író életútját és művészetét végigkísérő köz- figyelemnek. A szegedi kollégák az egyre tekintélyesedő barát minden lépését vizs- gaszemekkel lesik s azonnal hírt adnak róla valamelyik helyi lapban. Szorgalma- san felkeresik az egyik belvárosi kávé- házban a „szegedi asztalt", ahol a Pesten járó szegediek szoktak összejönni, hogy találkozzanak vele, s nyomban tárcát ír- nak a találkozásról a Mikszáth-híreket szomjazó szegedieknek.

Ennek a figyelemnek, mely kezdettől fogva nem lankadó lelkesedéssel kíséri vé- gig a mikszáthi életpályát, még sok hasz- nát veheti irodalomtörténetírásunk, hiszen igen sok olyan részletkérdést tisztázhat, ami — éppen a kortársak közömbössége miatt — ma már elhalványult epizód a Mikszáth-életrajzban. S ahol adatokban a szegedi kortársak nem tudnak többet adni a kutatóknak, ott jóízű Mikszáth-anekdo- táikkal — elárulhatjuk, hogy bőven a k a d j a

— színesebbé teszik, kiegészítik Mikszáffi emberi egyéniségének képét. (A mi paló- cunk életét végigkísérő "szegedi „közfigye- lemnek" a jelentőségét felismerve, már hozzá is fogtunk eredményének összegyűj- téséhez s reméljük, hogy ezt az eo ipso szegedi feladatot megoldva segítségére le- hetünk az országos Mikszáth-kutatásnak.)

A nyolcvanadik évforduló alkalmából szeretnénk szóvá tenni, hogy napjaink szegedi kultúrpolitikusai és írói ne hagy- ják elsorvadni, elfakulni, elfelejtődni a szegedi Mikszáth-hagyományt. Többek kö- zött szeretnénk végre — ha már a 75.

évforduló alkalmából nem sikerült — meg- jelöltetni a Szegedi Napló hajdani szer- kesztőségét, melynek kis hátsó szobájábarí egy ideig lakott is a fiatal Mikszáth.

*

c£ izjmtjtdl JNjkLzdli-anjtkdatákMl

Magyar elbeszélőkönyv régen tett oly általános, nagy hatást. Az összes lapok hosszú tárcákat és essayket írtak a kötet- ről a magasztalás hangján. Még a komoly

„Fővárosi Lapok" is így szól:

„Letesszük itt a kritikai tollat és csak az elismerés hangján adózunk az írónak, ki az elbeszélő irodalom jelesei közé emel- kedett."

Maga a mi kedves palócunk pedig, mi- dőn gratuláltunk neki a nagy sikerhez, Virginiáját egykedvűen szíva mondá:

„Hagyjatok el kérlek! a s a j t ó mind r á m u s z í t o t t a d i c s é r e t e i v e l a h i t e l e z ő i m e t " . (A „Tót atyafiak"-ról van szó. A szerk.)

Ki is hitte volna Mikszáthról, akit mindnyájan úgv ismertünk gúnyos a j k - biggyesztéséről és bizonyos cinikus nyilat- kozatairól a fölött, ami gyöngéd, a mi költői és naiv — ki hitte volna, hogy ő benne oly melegen érző szív dobog és a költői véna annyi nemes gyöngye van?

Könyvének híre eljutott Száraz-Breziná- ra is, amelyet oly szépen leír. Az oda- való lelkész áradozó levelet intézett a köz- ség nevében, melyben ez fordul elő:

„Derült napfény sütött, kék volt az ég, nevettek a füvek, mikor öm született*. —

— És vonítottak a kutyák, — tette hoz- zá Mikszáth gúnyosan a föllengző irályra.

*

A "Tót atyafiak" óta folytonosan az- zal bosszantják:

— Aha! Kisült most már, magad is tót vagy.

— Nem igaz. Félig palócz, félig szegedi vagyok.

— No no... tudjuk ám, hogy Ilonkának is (volt nejét hívták így) a tót templomban esküdtél hűséget.

— Igaz! mondja jó ízű humorral... ott esküdtem — de nie m is tartottam ám meg.

*

Egyszer Komócsy a Calderon-ódára pá- lyázva fölolvasta előtte költeményét.

— Milyen a Komócsy verse? — kérdik tőle.

— Pompás! Harsog, mint a trombita:

Egy pár hét múlva eldőlt a pályázat, hírül viszik neki gúnyosan, hogy Komó- csy nem nyert.

— Nos, mondod-e még, hogy olyan, mint a trombita-harsogás?

— Persze, hogy olyan, — csakhogy a r e t e r á d á t f ú j j a .

Senex (Nagy Sándor) 1881.

*

Ismerek egy írót, akit önök is jól is- mernek. Félig az önöké azóta is, hogy di- vatba jött, mint a négyszögletes napernyő, melyet alighanem ott találtak ki először — a jó palócok között.

Hát ezt a szerencse fiát örökké házas- sági ajánlatokkal ölik a Hymen-kúfárok, kik egymás kezébe adják nála a "közvetí- tőknek" amúgy sem idegen kilincset.

Kínálnak neki szőkét, barnát, özvegyet, hajadont, gazdagot és szegényt, akik — úgy mondják a szenzálok — mind epednek érte, mióta a "Koszorúban« meglátták az

— arcképét.

De a kényes, csak nem akar beleharapni másodszor a házasság vadalmájába.

Ezer kifogása van minden partira. Ez sem kell, az sem kell. Válogat, mint a jóllakott ember.

Hanem a napokban mégis láttam egy- szer ingadozni.

— Gyönyörű szőke leány, valóságos Lo- reley, ömlengett a közvetítő.

— Nem szeretem a szőkéket.

— Szép hozománya van. ötven ezer fo- rint készpénz, fényes kelengye, drága ék- szerek.

— Zálogházba valók.

— Előkelő család, az apja tekintélyes ember, egy nagy dohánygyár igazgatója.

Élénk tűz villant meg az ostromolt em- ber szemében:

— Milyen protekciós virginia-szivarokat lehetne szívni, — suttogta elandalodva.

Pluvius

*

(Sebők Zsigmond)

1882.

A pesti korzón levő Skingassner kávé- házban van egy Szegedi asztal, ahova a helyben állomásozó szegediek piketérozni j á r n a k . . .

A vendégei közé tartoznak Mikszáth Kálmán az adoptált szegedi, Enyedi Lu- kács, Bánlaky főmérnök, ki csak nemrég jött el Szegedről és mindazok, akik föllá- togatnak Pestre s itt adnak találkozót.

Vidám társalgás közt telik az idő, de nem szűkölködik a nevezetes momentumok- ban sem.

Nemrég a berlini „Börzencourir" azt a titkot köté a német olvasóközönség orrára, hogy Mikszáth Kálmán fejét még soha- sem borítá cilinder-kai ap.

Ez az állítás ma már anachronizmus. A cilinder sorsa itt dölt el a szegedi asz- talnál.

A híres palóc (aki különben nemsokára székely mameluk lesz) meg volt híva a Vigyázó-féle estélyre, mely legfényesebb estély a fővárosban. Ide pedig csak cilin- derrel lehet bejutni. Tehát nolens volens cilindert kellett venni.

A palócnak f á j t ez a közös ügyes ki- adás és a piketben B. főmérnöknek azt az ajánlatot tette, hogy egy parthie men- jen a cilinderre. Aki veszti, az veszi a cilindert.

Forgott a kártya és Mikszáth vesztett

^Most már neki két cilindert kellett venni: egyet a főmérnöknek, egyet ma- gának.

Csak valahogy meg ne tudják ezt a dolgot a székelyek!

P-45. (Sebők Zs.) 1886.

M A X ZIMMERINQ *

Ne búsulj testvér

Ne búsulj testvér, ne siránkozz, ha göröngyös nenéz az ut, ha küzdelmes, rút és hazug, tántorogva járod, ne átkozd.

Ne káromold szülőanyádat e földi életsorsodért,

e kínnal terhes harcos életért,

L 1 T mely nyerseri ériélődik, forrong, lázad.

Ne bástyázzad lényed magánnyal, ne burkolózz mély hallgatásba, ha nem nyíló kertek varázsa léted, nem virágillat, madárdal.

Ne keress szigetmenedéket, hol hűs elefántcsonttoron/ várna, álmaidnak birodalmában

láthatatlan láncok feszítenének.

Ne sírj, ne búsulj, mint gyerek ha az ellenség néha csatát nyer, ha nem ébred napod zenével s nem zengnek hárfadalt az istenek.

Ne vergődj bábként az áradatban egyre csak az elmúlásra vágyva, örömcseppeknek üröm az ára, légy fölényes, szilárd, lankadatlan.

Eszmélj fel testvér, most ne álmodozz, sors érckohója lám ú j földet termel, emberarcút, emberszívvel s kezekkel.

Emberséget, hogy hulljon a gonosz!

Szeresd e földet, elrendelt hazád, otthonodhoz, élethez tárt kapud, honnan jövőd felé vezet az út, valóság legyen az s nem délibáb.

Érezd erőd, mert lásd nem vagy magad, nézd győzhetetlen harcos társaid

egeket ostromló vasizmait,

jöjj, építsd velünk ú j világodat!

Végtelenség éneke

Mintha az űrben lengnénk moccanatlan, korlátnélküli végtelen a tér:

álomszerű hömpölygő áradattal zuhog, villózik sápadtan a fény.

Sejlik lebegünk mint szédült fa lombja mely ősi törzsről egyszer leszakadt;

zuhanunk és nem látjuk az utat.

Testünk a föld konok törvénye vonja — és gyenge szél-hálóban fönnakad, súlytalan tévelygőn lengedezve játszik velünk erők szeszélyes kedve Talán feledtük már időt. arányt, pergő homokóra-szemcsék gyanánt

csorg, csorg időtlen miriád pillanat.

Vagyunk folyópartról mosott iszap melyet hullám borzol, zilál és old, vagy füstfelhő tán mely fennen gomolyg, mit szerteporlaszt viharzó örvény

s nem köt forma, sem idő, se törvény.

V a g y u n k . . . vagyunk . . . vagy tán nem is vagyunk?

Létünk csupán — sodró káprázatunk?

GÖNCZI KLÁRA fordítása

* A versek a költőnek Drezdában megjelenés előtt álló kötetéből valók. A kötet anyagát Max Zimmering bo- csátotta a Tiszatáj rendelkezésére.

ez nekik is könnyebb, irodalmunk- nak is nagyobb nyereség.

De bizonyos, hogy a múlttal való szembenézésnek, a megtett út fel- mérésének itt a legfőbb ideje.

Mert közben a népi tábor írói fö- lött is eljárt az idő. Egy részük m á r halott (József Attila, Nagy Lajos, Matolcsy, Sértő. Szabó Lő- rinc), de az élők is elérték, vagy m á r túllépték a hatvan esztendőt,

2

_•

(3)

A N T A L F F Y G Y Ö R G Y :

A l k o t m á n y és n é p s z u v e r e n i t á s

KöSEL TÍZ ÉVE annak, hogy a ma yar nép sorsának nagy for- dulóján nagy jelentőségű jogi okmányt is alkotott. Ami nem si- került Rákóczi, Kossuth és Szé- chenyi korában, az napjainkban valósággá vált. Valósággá vált, de tovább is haladtunk e korok fagyszerű elképzeléséin, alkotva, építve, lerakva az új, magasabb- rendű társadalom alapjait, jogi eszközökkel is biztosítva azt.

'919. dicső, forradalmi kezde- raényezése fejlődésünk számára Ma is utat mutat, azonban a ma- Syar nép csak 1945-ben jutott el

a z igazi fordulathoz, szabadság- karcaink célkitűzéseinek végső Megvalósulásához. Az 1949-es al- kotmány-törvény lerögzíti e har- cok eredményét és előre is mu- tet. A demokrácia útjára léptünk ezzel, igazi értelmében a szónak, téert a burzsoázia a demokrácia rogalmát, lényegét meghamisítja, Megváltoztatja, kiiktatja kormány-

Z a s i gyakorlatából.

A népszuverénitás, azaz a dolgo- z°k tényleges és jogi teljhatalma esak olyan államban valósulhat Meg, amely a valódi demokrácia Mapján épül fel. A szuverénitásfo- galom csak a szocialista típusú ál- lamokban nyer új osztály tartal- Mat ós ennek harmonikusan meg- telelő új jogi formát.

A szuverenitás-fogalom történeti rejlűdésének éppen ezért új kor- maikat nyitotta meg a Nagy Ok-

tóberi Szocialista Forradalom győzelme a kapitalizmus általá-

n°s válsága korszakában. E korszak kezdetén Oroszországban új allamtípus keletkezett, a szocia- J*s'a állam, amelyben az állam- hatalom nem a burzsoázia, ha- fcm a proletariátus diktatúráját le'enti, a munkásosztály, mint a Mgelörehaladottabb társadalmi osztály diktatúráját. Az új állam-

llPus keletkezése új államformát vont magia után. A Szovjet Szo- cialista Köztársaságok Szövetségé- ben lejátszódott társadalmi-gazda- sági fejlődés második szakaszának eredményeit az 1936-os alkotmány erősítette meg, amely alapokmány Példaképe valamennyi, szocializ- Must építő állam alkotmányának.

Ebből az alkotmányból világosan kitűnik a szuverénitás-fogalom szocialista koncepciója.

Lerögzítették a szovjet hatalom által a történelemben először meg- valósított népszuverénitást, amely

mind osztályuralmára, mind jogi formájára vonatkozóan valóban népszuverénitás.

A szocialista állam demokratiz- Musa biztosítja ugyanis azt, hogy

a z államhatalom valóban a nép ke- zében legyen, s a burzsoá demok- rácia államának "népszuverenitá- sával- szemben itt már nem for- Mális, hanem tényleges népszuve- renitásról van szó. A szocialista államban ugyanis nemcsak jogi teljhatalom illeti meg a dolgozó Pépet (ami egyébként a burzsoá államban úgyis csak papiros jog Marad), hanem a tényleges telj-

hatalom is, amelynek realitását

ePpen a gazdaság szocialista rend- szere és a munka- és termelési

eszközök szocialista tulajdona al- kotja, vagyis az egész nép vagyo- nát képező állami tulajdon és a szövetkezeti tulajdon, amely annak Eredményeképpen szilárdul meg, hogy a gazdaság kapitalista rend- szerét likvidálják, a munka- és termelési eszközök magántulajdo- nát megszüntetik és az embernek ember által való kizsákmányolását felszámolják. A szovjet alkotmány rendelkezései világosan utalnak

arra, hogy a valódi népszuvereni- tás a szocialista államban tény, a dolgozó nép a politikai és gazda- sági hatalomnak egyaránt birto- kosa.

A második világháború után a Szovjetunió által felszabadított ál- lamokban kialakult a népi demokratikus társadalmi-gazdasági rend alapján ezen államokban is meg- valósult a valódi népszuverénitás, osztálytársadalmára és jogi formá- jára nézve is.

A NÉPI D E M O K R Á C I Á K álla- Maiban, s így nálunk is mindenek- előtt létrejött a munkásosztály és

a dolgozó parasztság szövetsége, amely a gazdasági és politikai hatalom alapja. A dolgozó nép ná- lunk is, miként a többi népi de- Mokráciák államaiban, zömmel rendelkezik a termelés- és munka- eszközökkel és így a népszuveréni- tás reális gazdasági alapjával.

Alkotmányunk kimondja, hogy a Magyar népi demokráciában az országgyűlés gyakorolja a nópszu- Verénitásból folyó összes jogokat, Meghatározza á kormányzás szer- yezetét, irányát és feltételeit. E jogkörében az országgyűlés nemcsak törvényeket alkot és megha- tározza az állami költségvetést, hanem megállapítja a népgazda- sági tervet, megválasztja a Nép-

köztársaság Elnöki Tanácsát és a Minisztertanácsot, minisztériumo- kat létesít és szüntet meg, illető- leg meghatározza és megváltoztat- ja a minisztériumok feladatkörét.

Dönt a hadüzenet és a békekötés kérdésében, közkegyelmet gyako- rol. ^ , ,

De alkotmányunk is állast foglal a népi hatalom egysége mellett, amikor hangsúlyozza ennek a hatalomnak szuverén jellegét, azt, hogy a Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé. A város és falu dolgozói választott és a népnek felelős küldöttek út- ján gyakorolják halalmukat. Ezek- ből az alkotmányi tételekből vilá- gosan látható, hogy népi demokratikus rendszerünk a népfölség elvén épül fel, amely a városi és falusi dolgozók által választott or- szággyűlésben valósul meg.

Szuverenitásról tehát a mi álla- munk vonatkozásában is belső és külső értelemben beszélhetünk.

Belső szuverenitás alatt értjük

t e h á t az állam abszolút önrendel- kezési jogát belügyeiben, vagyis azt, hogy jogrendjét, elsősorban alkotmányát maga alkotja és tartja fenn, valamint azt a jogi hatalmat, amelyet a területén levő személyek és dolgok felett gyako- rol.

Külső szuverenitás alatt értjük

az állam jogi függetlenségét, kor- látlan nemzetközi jogképességét,

amelynél fogva a nemzetközi jog- szabályok alkotásában és alkalma- zásában más államokkal jogilag egyenlően vesz részt.

A vezető imperialista államok és ezek jogtudósai azt hirdetik, hogy a külső szuverénitás ma már "el- avult-, "túlélt- valami. Ez alkalommal nem kívánunk a szuveré- nitás tagadását hirdető és az im- perializmus szolgálatában álló koz- mopolita szemlélettel foglalkozni.

Inkább arról akarunk szólni, hogy miért ad igazi tartalmat a nép- szuverénitás gondolatának a szocialista állam gyakorlata.

A PROLETARIÁTUS DIICTA- TÜRÁJA a nemzetek polgári fej- lődésének a szakaszát a szocialista nemzetek fejlődésének szakaszá- val váltja fel, s nemhogy kizárná, hanem ellenkezőleg, az új, maga- sabbrendű nemzeti egységnek és a nemzetek fejlődésének valósá- gos társadalmi alapját teremti meg. Marx már az 1871-es párizsi kommunnal kapcsolatban, amely először mutatott világtörténelmi jelentőségű példát a szocializmus- ba való átmenet államára —, meg- írta, hogy a párizsi kommunárdok

»a nemzeti egységet nem megtör- ni akarták, ellenkezőleg, a kom- munális alkotmány feladata lett

volna annak megszervezése és megvalósítása-.

A proletáriátus diktatúrája ná- lunk sem a nemzeti egység fel- számolását, hanem annak új, és magasabbrendű formáját jelenti.

A proletárdiktatúra ezt az új és megbonthatatlan egységet építi, nemcsak az új, szocialista nép- gazdaság építésével, hanem ezt az egységet építi a művelődés, a tu- domány, a kultúra segítségével is.

A nemzeti kérdés megoldásának lenini programja alapvető kiin- dulópontul fogadta el a nemzetek önrendelkezési jogának elismeré- sét, beleértve a különválás jogát is, továbbá minden nemzet szuve- renitásának és egyenjogúságának elismerését, végül az országban élő valamennyi nemzetiséghez tar- tozó munkások szervezését az in- ternacionalizmus elve alapján, a dolgozóknak a proletár nemzeti- ség és a népek közötti barátság szellemében való nevelését.

Mindezekhez képest a nemzeti kérdés megoldásának marxista—leninista módszere megköveteli az állam teljes demokratizálását, mint a nemzeti kérdés megoldásának is alapját, de megköveteli a nemzeti és faji egyenjogúság megteremtését is a társadalmi élet minden terén.

A nemzeteik önrendelkezési jo- ga, beleértve a különválás és az önálló állam alapításának jogát is, valamint az országban élő minden nemzetiség munkásainak in- ternacionalista osztálytömörülése, a proletáriátus osztályszervezetei- nek megteremtése a nemzetköziség elve alapján egységesen az egész ország határain belül, ugyancsak alapjait képezik e kérdés megol- dásának.

A leninizmus világtörténelmi jelentősége a nemzeti kérdésben abban van, hogy azt összekapcsol- ta a gyarmatoknak az imperialista iga alóli felszabadítása kérdései- vel, kibővítette az önrendelkezés fogalmát, kimondotta a függő or- szágok és gyarmatok elnyomott népeinek jogát az őket elnyomó imperialista államoktól való kü- lönválásra, az önálló állami létre.

A MARXIZMUS-LENINIZMUS szellemének megfelelően a szovjet jogászok a szuverenitás kérdését dialektikusan összekapcsolták a nemzeti kérdéssel és így a jelen korban az ún. belső szuverenitás alatt a nemzeti önrendelkezést ér- tik. A szovjet jogtudósok azonban ebben a -koncepcióban sem feled- keznek meg az állam és a szuve- renitás közötti szétbonthatatlan kapcsolatról, mert jól tudják, hogy az imperialisták a szuverénitás erő- szakos felszámolására törekvő po- litikájának ideológiai alátámasztói azt akarják "bebizonyítani-, hogy a szuverénitás nem elkerülhetetlen ismérve az államnak, hogy lehet- séges olyan állam is, amely meg van fosztva a szuverenitástól. Min- den olyan törekvés, amely az ál- lamot ki akarja kapcsolni akár a nemzetközi jogból, akár az állam- jogból, segíti ezeket az imperialista törekvéseket. Ismeretes, hogy egyes revizionista jogászok az ál- lamot ki akarták kapcsolni a nem- zetközi jogból és az államot fel- bontva a "kizsákmányolók hatal- mi szervezetére a kizsákmányol- takkal szemben- a nemzetközi jog alanyává a társadalmi osztályo- kat, a tőkés burzsoáziát és a tár- sadalmi osztályokat, a tőkés bur- zsoáziát és a győzelmes szovjet munkásosztály vezetésével a világ proletáriátusát tette. A szocialista jogtudomány a nemzetközi jog alaptételeként egységesen elfogad- ja ma már, hogy a nemzetközi jog alanyai az egyes szuverén államok és az államok természetének bon- colgatását — mint jogelméleti kér- dést — kívül helyezi a nemzetközi jog vizsgálódási terrénumán. így a nemzetközi jog is nemcsak egy belügyeiben szuverén állam abszo- lút autonómiáját juttatja kifeje-

zésre, hanem kifejezésre juttatja az állam függetlenségét is. Amint az állam elveszti a nemzetközi életben a cselekvőképességét, azt a helyzetét, hogy önállóan tudjon cselekedni, többé nem tekinthető szuverén államnak.

A szuverénitás szocialista * kon- cepciója védi a népek és államok szuverenitását és azok független- ségét. Természetesen a szocialista államban a nemzeti szuverénitás és az állami szuverénitás viszonya egészen másképpen fest, mint a kapitalista országoké, hiszen a tőkés államoknak állami szuve- renitása nem nemzeti, nem nép- szuverénitás.

A szuverénitás szocialista kon- cepciója szerint a szuverénitás a következőket jelenti:

1. a dolgozók valóságos hatalmá- nak, vagyis az igazi demokrá-

ciának politikai és jogi kifeje- zését,

2. a nemzetek szuverénitásának és egyenjogúságának államjogi alapelvét,

3. az államok szuverénitásának, szuverén egyenlőségének, függet- lenségének nemzetközi jogi alap- elvét, mint a nemzetközi együtt- működés elemi és legfontosabb elvét, s mint a békéért és a népek biztonságáért folyó nem-

zetközi harc eszközét.

A M A G Y A R NÉPI DEMOKRÁ- CIA viszonyai közepette a szuve- rénitás hordozóját illetően figye- lemmel kell lennünk arra, hogy felszabadulásunk előtt a nép és a nemzet fogalma alapvetően elvál- tai: egymástól. A nemzet alatt az államhatalom hordozóinak "erköl- csi- kötelékét értették. A z ún. köz- jogi nemzettel (értsd az uralkodó osztályt alatta) szemben beszéltek a geopolitikai értelemben vett nem- zetről és a nemzet-tagokról, akik a szuverénitásban részesek, és a

>-nép« fogalma alatt foglalták őket össze. A nemzethez de jure, csak- is az urak tartoztak, akik egyúttal képviselték a többieket. A nemzet igazi érdekeit már akkor is a nép, elsősorban a munkásosztály és annak pártja képviselte.

A fordulat évével a burzsoá nemzet is megsemmisült. Kialaku- lóban és ezzel megvalósulóban van a szocialista nemzetté válás felté- tele: nép és nemzet eggyéválása.

A szuverenitást vizsgálva, nem korlátozhatjuk azt formális dekla- rációkra, hanem mint a népi demokratikus állam létezési alapját, nem szabad soha sem elvonatkoz- tatni a társadalmi-politikai rend- től, a mi viszonyainkat tekintve, a népi demokrácia rendjétől, amelynek őszinteségétől, egyetemessé- gétől és a na.p mint nap megnyil- vánuló terebélyesedésétől függ va- lóban valamennyi vívmány, így a népszuverénitás érvényesülése is.

^YYYYYYYYYYYY' YYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYTYYTYYYYYTY

J^ hattagú rögtönítélő bíróság egy avas szalmakazal tövében ülése- zett, a szövetkezet egyik ta- nyáján. Ki felhúzott térdek- kel, ki nyújtott lábbal, ki meg végignyúlva a szalmán, félkönyékre dőlve vett részt az ülésen. Abban azon-

ban mind egyformák voltak, hogy komor arccal figyelték az előttük álldogáló sovány- ka gyerkőcöt.

A gyerek Szabó András- nak, a szomszéd tanyában lakó egyéni gazdának a fia volt, s azért állíttatott elő, mert tehenüket a szövetke- zet lucernásában tartotta jól.

Jelen volt az apa is; a bí- rósáa tagjaitól kissé elhú- zódva kuporgott a kazal tö- vében és kemény szavakkal dorgálta a 10—12 évesnek tűnő legénykét. Andris azon- ban sem az apja dorgáló szavaira, sem a bíróság Kö- vetelésére nem vallotta be bűnét, hanem konokul hall- gatott, s egyre csak azt mo- tyogta, hogy nem hajtotta be a tehenet a lucernásba, sőt ő maga nem 'S jött át vele.

— Persze, hogy nem jöt- tél át — dünnyögte az alka- lomszerűen alakult bíróság egyik tagja —, te nem is, csak a tehén. Hosszú láncra volt eresztve és átballagott.

De éppen ez a baj. Ha te mégy a táblába, azért nem szólunk, mert te biztosan nem legelsz.

— Csak azt ne, a láncot ne említse, mert az meg odaveszett! — kiabált közbe mérgesen az apa.

— Pedig jó lánc volt, is- mertem jegyezte meg saj- nálkozva az öreg Gergely Mihály, a szövetkezet kerü- lője. — Jó egy lánc volt.,

Gidk ejquLo- M T HE HL HE T

az biztos. Olyat manapság kapni se lehet.

/Rost meg egy hatalmas

"J'C termetű, csüngő ba- júszú ember szólalt meg, aki olyan elnökféle volt a bíró- ságban. Eddig nem beszélt, hanem szemére húzott ka- lapja alól tűnődve figyelte a konok avereket. Az arcát sápadtnak találta, a szeme kicsit törött volt, s ez meg- öregítette. A nagy bajuszú ember Berke Dénes volt, a tsz egyik briaádvezetője.

Látta már a gyereket más- kor is, s mindig megfogta a fiú nagyon nyílt_ őszinte

...ca. Hihetetlen, ho—• a gye reic. rossz szándékból tolvaj- lásra, vagy a szóban forgó tiltott dologra adná a fejét.

De akkor mi történt? Miért fél? Mert látszik rajta, hogy rettentően meg van ijedve.

— Szóval nem hajtottad át a teheneteket, azt mondod, ugye, fiam? — szólalt meg csendes hangon. — Jól van, így is jól van. Apád majd megfizeti a kárt, mert a te- hén jól összepocsékolta a rfaiglucernát. Ez az igazság.

Aztán meg az az igazság — emelte fel a hangját —, hogy hazudol nekünk, mert Ger- gely bátyád látta, amikor suttyomban áthajtottad a te-

henet.

A gyerek összerezzent. de fészkelődni kezdett az öreg Gergely is, mert fenét se lá- tott ő, hiszen akkor szólott volna, Berke Dénes azonban csendet parancsolt rá a te- kintetével.

— Én nem hajtottam ... —

— Elég a beszédből, nem

érünk rá — mondta Berke Dénes határozottan, és úgy tett, mintha meni akarna.

Hirtelen azonban visszalé- pett, egészen u gyerek elé, és két roppant tenyerébe fogta a fiú arcát. — Hát mondd el, hogy volt, kisfi- am. Mert ha nem hajtottad a tehenet, hanem csak el- szabadult. az más. Akkor nincs baj. Ezért szeretnénk tudni.

— Nem hajtottam — sut- togta a rverek, s könnyben úszó tekintetét a nagy em- berre emelte.

— Hanem?

— Magától ment. Nem is tudom, hogyan. Mert én a napot néztem.

A komorképű bírósági ta- gok, meg az apa is meghök- kenve néztek a gyerekre.

— A napot? — kérdezte az apja. — És minek?

— Hogy le kéne festeni...

Percekig hosszú csend lett, majd valaki halkan düny- nvögte.

— A navba nézett és el- vakult. Aztán persze, hogy semmit nem látott.

— Hát hiszen jó is az, A napba nézünk, hogy ne lás- suk, míg a tehén a máséban lakik jól — szólott egy má- sik hang.

Volt, aki tréfálkozva. volt, aki komoly hangnemben tett hasonló megjegyzéseket, az apa pedig kijelentette, hogy majd ő kiveri a fiúból az ilyen mániákat. Egyedül Berke Dénes állott töprengő arccal a fiú előtt.

— Szeretsz festeni? — kérdezte szelíd hangon. And- ris bólintott.

— Én is szeretnék kínai császár lenni — mondta me- gint valaki. — Ha festő, hát

bizonyítsa be. Azért vagyunk itt, hogy végére járjunk a dolognak.

fi lőkerült egy kis gyű- rött papír, meg egy ceruza, s ezeket az egyik bírósági tag Andris kezébe nyomta.

— Na, rajzolj valamit.

— Mit? hüppögött a fiú.

— Akármit. Egy szamarat.

Andris kisimította a pa- pírt és lerajzolt egy szama- rat.

— Csakugyan az! — cso- dálkoztak a bizottsági tagok.

— Még a farkát is hogy csapkodja! — Áfást is tudsz rajzolni? Rajzold le Gergely bátyádat'. Csak ne hasonlít- son a szamárhoz!

Megvidámodott a hangu- lat, s a gyerek félénksége is engedett kissé. Elmesélte, hogy miképpen ragadta meg őt a lemenő nap szépsége anyiram hogy elfeledkezett magáról, kicsúszott a kezé- ből a tehén lánca, ő meg csak bámészkodott. Az ar- cokon látszott, hogy értik is, meg nem is, de azért elhi- szik.

— Hát akkor meghozzuk az ítéletet — szólott komo- lyan Berke Dénes. — Szabó Andrástól nem követeljük a kár megtérítését, de azt ko- molyan ajánljuk, hogy küld- je a fiát iskolába. Hadd ta- nuljon, hadd fesse meg a világban levő sok szépséget, hadd teljen benne gyönyörű- sége és hadd Szerezzen gyö- nyörűséget másoknak is.

így ért véget a bíróság ülésezése. Azután mindenki elment munkáját végezni.

•4 3 •«

y

:

3 <

3 3

)

(4)

w'

Ady Endre ismeretlen levele

CAVALLONI JÓZSEFHEZ

ADY ENDRE már az 1910-es évek elején ifjú szívek gyújtoga- tó ja. *Amíg a "vének" gyűlölettel ejtik ki a nevét, addig a fiatalok forradalmi szándékainak harci lo- bogója. Cavalloni József is, az akkor még fiatal fiumei tanár, esz- téta és író, Ady költészete mellett tesz hitet úgy, hogy a fiumei le- ánygimnázium tornatermében elő- adássorozatokon neveli a magyar munkásokat, a vasutasokat, a ten- gerészeket és a fiatal értelmiséget Ady forradalmi költészetének sze- retétére.

Cavalloni József Győrben szüle- tett 1881-ben, magyar-latin-görög szakos gimnáziumi tanár volt. Fiu- mében a felsőkereskedelmi iskolá- ban és külkereskedelmi Akadé- mián tanított 1906-tól 1918-ig.

1918—19-ben a forradalom lelkes híve és harcosa propagálója, ezért Bécsbe emigrálni kényszerül. Majd innen évek múlva Budapestre köl- tözött. A pesti lapokban Kállai József álnéven jelennek meg ver- sei. 1936-ban halt meg.

Ady Endrével az 1910-es évek elejétől kezdve állt levelezésben.

Ady Endre 1914 márciusában Fiu- mében meglátogatja, s a fiumei akkori Európa nevű szállodában megsokasodott barátaival, híveivel irodalmi és társadalmi problémák- ról több ízben elbeszélgetett.

SAJNOS, az Ady—Cavalloni le- velekből az itt közölt egyetlen le- vél maradt fenn, melyet Forgách Géza főiskolai adjunktus felesége,

— aki Cavalloni leánya, — engedett át a szegedi irodalmi múze- umnak.

A levél keletkezésének pontos dátumát nem tudtam megállapí- tani, mert — mint tudott dolog — Ady dátum helyett legtöbbször a levél írásának napját csak mint hétfő, vagy mint itt: péntek jelöli.

A postabélyegző viszont olvasha- tatlan.

Egy bizonyos, hogy a levél 1911 elejéről való: Ady hatodik, vagy hetedik párizsi tartózkodásának idejéből.

A levél több szempontból érde- kes dokumentum:

1. Ady már a 10-es évek elején a távoli Fiúméban is milyen erő- sen hatott.

2. A válságba jutott dualizmus országvesztő kormányzati rendsze- rét Ady igen korán "nemzeti ko- médiának" látta. S amikor a ko- alíciót Ferenc József félretolva, Fejérváry Gézát, a volt hadügy-

minisztert nevezi ki "miniszterel- nökké", a Fejérváy-sajtóirodának csak azért lesz Ady egyik "leglelkesebb diákja", mert a darabont- kormány az általános választói jog bevezetését hirdette meg, s Ady később is hitte, vallotta, hogy

»az idejében jövő demokratikus jogkiterjesztés" kedvezően oldotta volna meg a "középdunai népek"

helyzetét.

Adyt a darabont-kormány támo- gatása miatt persze több ízben ha- zaárulással vádolták, viszont Ö nem tagadta egy pillanatig sem

"darabont múltját" sőt dicsekedett vele, mert mint a levélből is ki- tűnik — "meggyőződésből" tette.

3. Ady már magánlevelezésében is félreérthetetlenül hirdeti és ta- nítja, hogy a "félig-feudális és kultúrálatlan Magyarországion csak egy "nagyszerűen egész de- mokrácia" segíthet.

Madácsy László

«- . . .

- t ó t«„ - s

<

/

IKXJT-F < v.

J

A v

á " >

IGEN TISZTELT URAM, érdekes, kedves levelét — saj- nos — éppen a fölolvasás napjára juttatták utánam Párisba, ahol most tartózkodom. Válaszom így persze rövid lesz, s még talán így röviden is fölösleges. Én már 10—11 évvel ezelőtt, mint vidéki szer- kesztő és publicista az a »bús ma- gyar« voltam, akinek ön máig lát.

A nagy »nemzeti* komédia mivol- tát annyira láttam, hogy a Fe- jérváry sajtóirodának én voltam

egyik leglelkesebb diákja. Egy kis história-tudással, emberséggel, s érzékenységgel okvetlenül odajut el minden igazi magyar poéta, ahova én. Ezen az országon, ha ugyan segíthet valami, csak egy nagyszerűen egész demokrácia se- gíthet. S hogy én az lettem, aki lettem »bús magyar«, még búsabb ember, de még mindig hadakozó, annak a félig-feudális, s kultúrát- lan Magyarország az érdemes mes- tere és bűnbakja. Nagyon leköte- lezne, ha fölolvasásának sorsáról s a fiumei intellektuális életről egy-két szóban informálna.

Nagyrabecsüléssel igazi híve:

ADY ENDRE 92. Rue de Levis, Páris

(péntek)

(••xi,..

y

^{A .}

r

*

- r ó

l - h ,

~e v

o

/ V,

Sankiti Toge

H I R O S I M A

Ilogy feledhetném el valaha azt az irtózatos villámot, hogyan azt a percet, mikor az Élet

a Semmibe tűnt?

A beomló falak sötétjében fulladt el az emberek jaja

és a várost sárga, gomolygó füst takarta, és a füst vékonyult, és előttem feküdt ékes házaink torz, széthasított teste,

szétolvadt hidak, traverzek zűrzavara, >v

szétlapult kocsik, — az utasokkal szertemállva...

Ó Hirosima, törmelékben, roncsban és hamuban!

Aztán a Semmiből emberek jöttek perzselt ágyékkötőben és meztelenek.

A halottak szétfreccsen agyára léptek, karjaikat mellükön görcsösen fogták, mint rongy lógott testükön a bőr.

A máskor élettelt Fő-tér csendes volt és rémes a hullák kövekként egymáson feküdtek

s a folyóparton, a tutajokon, az izzó hőben

emberek haltak meg, kik azt hitték: Megmenekedtek.

Az előváros utcái füstölgő romjai alatt anyám és testvérem hullája puffadtan égett.

A fegyvertár olyan most, mint a sír. Pereméig telve i halottal és szennyel. És ott feküdt hazám reménye, az Ifjúság Virága, tanulók és diáklányok,

meztelenül, hasuk már felpuffadt,

hajuk leégett, szemük vörös volt és gyulladt.

Amikor a reggeli nap a halottakra sütött, inár nem ismerte fel egyiket s e m . . . A tébolyító zűrzavar felett

csak egy légy zümmögött; vonzotta a rothadás szaga és támolygott reptében.

Hogy feledhetném valaha azt a csöndet, mely itt a Háromszázezrek Városát megülte . . . Ebbe a csöndbe, mint kiáltás fúródott

a nők és gyermekek fehér szemgödrének f é n y e . . . Hogy feledhetném el valaha ezt a f é n y t . . . ? !

Wochcnpost 1958. XVII. száma német közléséből fordította:

ESSY JÁNOS

GÁL SÁNDOR

CL szélben ingó nádak

A szélben ingó nádak közt ágyat bont magának

az alkony gyöngyeit szerte szórja, s némán lép a homokra

a parton.

Aztán ruháit vetve duzzad csorduló keble,

a drága

s a folyó hűs ölére fekszik az éj tündére

és vágyva alél ott forró nászban lüktet bús ritmusában

az éjnek.

Űgy várlak ösztönömmel, míg babrál itt a csönddel

a lélek.

HARMATH JÓZSEF gimnáziumi tanuló hazafelé som- fordált a sötét utcán, és szörnyű, nem-emberi félelem borzongatta. Szakadt szisszenések hullottak merev szájából az éjszakába, s nem merte abbahagyni a fütyörészést. A csönd ismeretlen rémekkel ijesztett. Vadállat barlangja volt minden komor kaputorok, s háta mögött lopakodott a rettenet.

Ha hátranéz, valami szörnyű éri, valami kifejezhetetlen borzalom, szorította idegeit a félelem s úgy érezte, nem szabad mást tenni, csak menni előre, fütyörészni, rakni a lábat; jobb-bal, jobb-bal, fütyülni, rakni a lábat, jobb- bal, nem nézni se jobbra, se balra, mert rémeket ringat az árnyék, csak menni előre, jobb-bal, jobb-bal.

Ennek az éjszakának nem volt határa, se időben, se térben. Mérhetetlenül éjszaka volt, olyan mérhetetlenül és örökké, mint a csillagok. Nem volt széle és közepe, nem volt eleje és vége, csak éjszaka volt. Éjszaka, sötét és hideg, borzongató, mint a lelkiismeret. A hold fénye késpen- geként fenődött komor színű balták vasához. A szél sza- ladgált utcáról-utcára, és bezörgetett minden ablakon, ka- pun, mint az eltévedt kutya. Vonyítása borzongatta az élőt, és siratta a holtat. És volt kit siratnia.

Harmath József gimnáziumi tanuló ment hazafelé a sötét utcán és ütemesen rakta a lábát; jobb-bal, jobb-bal.

Szájában érezte a hányás savanyú szagát, undorodott önma- gától, szerette volna letépni a bőrét. Ablakok kék ásítása ijesztette, s szeretett volna követ kapni, és belevágni az üvegbe, hogy jajgatva, sikoltva reccsenjen szét és törje szilánkokra a csendet. De csak ment, bal-jobb, bal-jobb, koppant a lépte, Behúnyt szemmel is hazatalált volna.

Naponta sokszor járt erre, de az egészen más volt. Akkor — két éve, két hete, két napja, egyaránt messze — a most a szakadék túlpartján feszült. S közte az ür, a lélekfordító, az életszakító, az elválasztó, a kettéosztó, a semmi. A túl- parton jó volt, ideát nincs se jó, se rossz, csak csömör, ős- emberi félelem, bozontos szörny-csodáktól, ideát csak félé- lem van és lépni, lépni kell jobb-bal, jobb-bal. A háta mögött ott lihegett az ismeretlen rém, s minden faág a nyaka után tekergőzött.

Csend volt. Harmath József gimnazista nemzetőr, — jobb- bal, jobb-bal, — hazafelé tartott a vas-éjszakában. Kongott a lépte a fekete utcákon, kongott a széljárta, hideg lépcsőház- ban, s mikor didergető ágyába bújhatott, foga vacogta to- zább a ritmust. Leoltotta a villanyt, de rémülten újra gyúj- totta. Nézte a kezeit. Sokáig. Aztán torz mosolyra rándult a szája.

— Semmi. Semmi az egész. — mondta hangosan, ma- gát bátorítva. — Semmi.

— Visszafeküdt, de a villanyt égve hagyta. Nézte a szo- bát. Minden ismeretlennek tűnt. Mintha nem ott aludt volna már tíz éve a komor, barna faburkolatok között. Át- nézett a másik ágyba. A huga, Zsuzsika az igazak álmát aludta. Haja szétszóródott a párnán, mosolygott.

— A hülye — gondolta Harmath József gimnáziumi tanuló. — A hülye. Itt fekszik. Döglik. Biztos jól bevacso- rált. Holnap fölébred és babázik. A hülye.

(BCLI/LAS F P Á L

V I 2 1 Ó

GYŰLÖLT MINDENKIT, aki élt, hogy magát ne kell- jen gyűlölnie. — Apa biztos hortyog. Mint vasárnap dél- után. Anya meg reggel kezdi élőiről: ""Hova mész, hol vol- tál?' ö k az okai, mindennek ők az okai. Vagy nem is.

Nincs is semmi baj. Elvégre a hazáról van szó. De ez a kis hülye meg csak alszik. Ismeretlen zajok keltek valahon- nan. Mintha lépés döngött volna. Az ágy alatt mocorgás...

Talán nem is o t t . . . A szekrény alatt... Megint ugyanaz a rém, az a megnevezhetetlen borzalom. De nem i s . . . Ahogy a lámpa elaludt, ott állt a borzalom a kályha előtt.

Mozdult az árnyék, s ő rémülten kapott a kapcsolóhoz. Fény.

Semmi. Sötétség. Ott áll ú j r a . . . Fény. Senki. Sötétség.

Mozdul az amőba-homály, s hömpölyög előre. Fény. Senki.

A fiút kiverte a halálveríték. — Senki — mondta. — senki.

Mi van velem? Aludni kell. Csak a fáradtság.

A kislány másik oldalára fordult. Bántotta a világosság.

A fiú összerándult a zajra. Zihált a tüdeje.

— Aludni kell. — mondta magának bátorítva, de resz- ketett a hangja. Miért nem alszok? Majd számolok — gondolta. — Egy . . . egy . . . kettő . . . kettő"... három . . . négy , , , ö t . . . h a t . . . húsz . . . száz . . . százegy . . . százegy . . , száz- egy , , , maradtam volna itthon . . . százegy . . . gondoljuk, hogy itthon voltam . . . százegy . . . november 2-án itthon tartózkodtam . . . százegy . . . persze, egyszerű az egész...

százegy . . . aludni k e l l . . . százkettő .. háromszáz . . . e z e r . . . ezeregy . . . ezerkettő . . . nem bírom tovább. Felnyögött. Két tenyerét feje alá vonta, s nézte a falat. Barna volt, akár a vér. Behúnyta a szemét, de a barnaság átsütött rajta. — Vér, — mondta tagoltan, tárgyilagosan. — Mindenütt csupa vér.

MINTHA NYÖGÖTT VOLNA valaki, aki a halálán van.

Ahogy a lélek kibugyborékol...

— Nem akartam! — sikoltott Harmath József gimnazista, nemretőr, és felült. — Nem akartam. Felugrott és a másik ágy mellett termett. — Zsuzsika, Zsuzsika, ne aludj, hallod-e, ne aludj. Odakapott, megrázta a vállát, A huga pislogott párat, aztán elkerekedett a szeme. — Itthon vagy?

Mama s í r t . . . Nagyon várt.

— Alszik. Mindenki alszik. Beszélgessünk.

— Papa dühös volt, azt mondta, bezár a speizba..,

— Dehogy z á r . . .

— Igenis bezár... és fel is pofoz.

— Ne ilyeneket... Mást beszélj... Mesélj valamit.

— Te mesélj... Mi van k i n t . . . Folyton lövöldöznek.

— Én nemzetőr vagyok. Van stukkerom is.

— Az mi?

— Stukker. Pisztoly.

— Jaj Istenem, minek az neked?

— Kell. Akarod látni?

A kislányban félelem és kíváncsiság hadakozott. Mu- tasd — mondta végül. A fiú nadrágzsebéből elővette a fegyvert és megborzongott a fém hidegétől. — Nem adom oda.

Töltött.

— És ezzel lehet lőni is?

— Lehet. Tudod, mindig egy igazi pisztolyt szerettem volna.

— Lőttél is vele?

— Lőttem. Hagyjuk e z t . . .

— Lőttél? Hol?

— Hol, hol, hát egy házban . . .

— De nem emberre, Jóska, ugye, te nem emberre lőttél, te nem emberre lőttél, ugye? A kislány felült. Két kis cson- tos vállán megfeszült a fehér hálóing. — Ne hallgass! Ugye- nem emberre lőttél?

— Háború van . . .

— Nincs háború. Papa azt mondta, nem is lesz. Ugye, nem emberre lőttél?

— 2!suzsi. Tudsz te titkot tartani?

— Tudok. De félek tőled. Olyan furcsa vagy.

Harmath József gimnáziumi tanuló földobta, elkapta a pisztolyt, s rekedten röhögött. Most bátor volt, magabiztos.

— Én ezzel a pisztollyal ma délután embert öltem. Csend, maradj nyugodtan. Igen, embert öltem. Ellenségem volt.

Mondták. Nem haragudtam rá, ö se rám. Inkább szo- morú volt. Azt mondtaj Agyon te lőhetsz fiam. Pisztolyod van, Nekem nines. Sajnállak . . .

— És lelőtted?

— Nem mindjárt. Kérdeztük, igaz-e, hogy ÁVO-s. Ta- gadta. De bevallotta, hogy kommunista . . .

— A papa i s . . .

— Nem igaz. Nem párttag.

— Az nem számít... Ma is mondta, és a mama sírt.

És megölted?

— Megöltem? Hülyeség. Lőttem. És meghalt. És most már mindegy. Most már semmit se bánok. Most már én olyan vagyok, hogy bárkit lelőnék. Akárkit. Már mindegy.

Egyremegy. Hisz olyan könnyű az egész. Csak billentenem kell az ujjamon, egy pici mozdulat és kész. Semmi az élet.

Könnyebb elfújni, mint a gyufát.

A KISLÁNY sikoltva ugrott volna fel, de elkapta, be- fogta a száját. — Csitt, te! Ne kiabálj! Meg ne tudják! Meg- ígérted! — S újra rázta a félsz. — Megpofoz a papa.

Hallgass.

A huga kitépte magát és lihegve állt vele szembe. — Jaj, milyen a szemed... Te megölsz mindenkit, a papát,

engem... —

— Meg is öllek, ha kiabálsz. Mindenkit megölök.

Zsuzsika sikoltva ugrott az ajtóhoz, de a dörrenés utolérte. A kislány pördült egyet s lehullott, mint a falevél.

Harmath József gimnáziumi tanuló, nemzetőr leült az ágy szélére és bárgyú mosolyra húzta a száját.

Fújt a szél, sírt mint a kés a köszörűn és a novemberi égen torkolattüzek voltak a csillagok.

4