– 1996) (1989 A magyar elektronikus médiaszabályozás története és politikai narratívái a rendszerváltoztatás idején

(1)

1 Széchenyi István Egyetem

Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola

A magyar elektronikus médiaszabályozás története és politikai narratívái a rendszerváltoztatás idején

(1989 – 1996)

Doktori dolgozat

SZERZŐ: TÉMAVEZETŐ:

Olsovszky (Orosz) Tímea Prof. Smuk Péter

doktorjelölt egyetemi tanár

DOKTORI ISKOLA VEZETŐJE:

Prof. Dr. Szigeti Péter egyetemi tanár

Győr, 2021

(2)

2

Tartalomjegyzék

Bevezetés – a kutatás vállalása és célkitűzései 5

I. Médiaszabályozási modellek – a magyar médiarendszer gyökerei 8 1.) Közszolgálatiság kontra kereskedelmi média tengeren innen és túl 8 2.) A rádiózás és televíziózás kezdetei Magyarországon 11

3.) Médiaszabályozás kezdetei hazánkban 23

4.) Liberalizáció és rendszerváltás 35

Zárógondolatok 43

II. Az elektronikus sajtó szabályozására tett kísérlet

az első szabadon választott kormány (1990-1994) idején 45

1.) Bevezetés 45

2.) A közszolgálatiság fogalma és értékrendje 55

3.) A közszolgálati tájékoztatási eszközök vezetőinek kinevezési rendjéről és a Pártatlan Tájékoztatás Bizottságának felállításáról szóló törvénytervezet

politikai narratívái 58

4.) A Magyar Televízió és a Magyar Rádió jogi formájának,

illetve pénzügyi függetlenségének kérdése 63

A rádióról és televízióról szóló 5575. számú törvényjavaslat kodifikált szövege 72

5.) A közszolgálati rádió és televízió politikai függetlenségének kérdése – ezen keresztül a Rádió- és Televízió Hivatal vezetőjének kinevezési

rendjéről szóló politikai vita bemutatása 73

a.) Gondolatok a közszolgálati elektronikus média

politikai függetlenségéről 73

b.) A Rádió- és Televízió Hivatal vezetőjének kinevezési

rendjéről szóló politikaivita bemutatása 81

6.) A külföldi tőke bevonása és monopóliumellenes szabályozás 89

7.) Az összeférhetetlenség problémája és a Rádió- és Televízió Hivatal

finanszírozásának kérdése 100

(3)

3 8.) A kulturális értékek védelme és a tartalmi kvóták kérdése 103

III. Az 1992. februári kormányülés utáni tárgyalási időszak 109 1.) Tárgyalási pozíciók az első olvasat után – jogi forma és finanszírozás 109 i.) Közszolgálatiság contra kereskedelmi tartalom 113

ii.) Kósa Ferenc emlékére 114

2.) Az Antall-kormány médiapolitikai intézkedései és

az Alkotmánybíróság határozatai 1990 és 1992 között 118 3.) Az 1992. évi törvénytervezet által javasolt közszolgálati

intézményrendszer szervezeti leírása 131

4.) Antall József az MDF-SZDSZ paktum és a Csurka István szorításába 134

IV. A Horn-kormány médiapolitikája 139

1.) Elméleti felvezetés 139

i.) A jogszabályozás célja a közszolgálati és

kereskedelmi média területén 139

ii.) Politikai függetlenség, médiafelügyelet, összeférhetetlenség 141 2.) A hatpárti tárgyalások megkezdésének politikai körülményei 1994-ben 144

i.) A Sajó-féle törvénytervezet 150

ii.) Az 1994-es politikai egyeztetések tematikája 153

iii.) Az MTV2 privatizációja 155

3.) Hatpárti tárgyalások 1994 nyarától 156

i.) Terítéken a politikai függetlenség és a korábban elfogadott

kinevezési törvény újra tárgyalása 156

ii.) Tulajdonosi jogok és jogi forma 159

iii.) A Giczy György-féle törvényjavaslat 164

4.) 1995. őszi tárgyalássorozat 167

i.) Kuratóriumok összetétele, társadalmi szervezetek képviselete

és kinevezési rend 168

Az 1996. évi I. számú törvény kodifikált szövege 174

ii.) Jogi forma 176

(4)

4 iii.) Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) 183

iv.) Frekvenciaelosztás, tulajdonviszonyok, monopólium és koncesszió 186

v.) Összeférhetetlenségi szabályok 192

5.) A Magyar Rádió és a Magyar Televízió finanszírozási kérdései 195

Összehasonlító táblázat 209

V.) Az 1996. évi I. törvény megítélése a hatálybalépést követő két évben 220

i.) Fogalmi tisztázatlanság 221

ii.) A politikai függetlenség problematikája 222

iii.) Mi lett volna, ha… – médiafelügyelet és közalapítványi szisztéma

az Antall-kormány által benyújtott 5575. számú törvényjavaslatban 227 iv.) A helyi televíziózás helyzete a törvény nyomán 229 v.) Tulajdonlás és monopólium – médiapluralizmus és médiatartalom 233 vi.) A közszolgálati műsorszolgáltatás finanszírozása 237

Zárógondolatok 242

Irodalomjegyzék 245

(5)

5

Bevezetés – a kutatás vállalásai és célkitűzései

Doktori értekezésem témájául a magyar elektronikus média rendszerén belül végbement rendszerváltoztatást választottam, amely a múlt század kilencvenes éveiben nem csak jelentős vitapontja volt az első két parlamenti ciklusnak, de rögtön az első választások után híven tükrözte a magyar politikai térben megmutatkozó alapvető törésvonalakat is.

Mivel a dolgozat állam- és jogtudományi doktori képzés keretei között íródik, magától értetődően a megszületett törvénytervezetek, majd pedig az elfogadott médiatörvény vizsgálatára fókuszál, ám természetesen figyelemmel kíséri a téma politikai narratíváját is, lévén politológus végzettségű kutató vagyok.

2013 óta foglalkozom rendszerváltáskutatással a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum berkein belül. Számos könyv¹ és tanulmány írása fűződik a nevemhez, azonban eddig elsősorban a közép-kelet-európai országok európai uniós integrációjával és magyar párttörténet kutatással foglalkoztam, így a média területe számomra új.

Az 1996. évi I. törvény történetének meghatározott tematika szerinti megírását eredetileg Révész Tamás Mihály professzor úr meghívására kezdtem el, majd a doktori képzés folyamán konzulenst váltottam, és Smuk Péter professzor úr támogatásával folytattam, illetve zártam le a munkát.

Eddigi kutatói tapasztalataimat felhasználva a korábban már mások által is kutatott parlamenti bizottsági és plenáris ülési jegyzőkönyveket olyan szempontrendszer szerint dolgoztam fel, amelyet eddig nem vizsgáltak. A kutatást öt kérdéskörre korlátoztam le, amelyek mentén a jegyzőkönyvek feldolgozása zajlott:

1.) A Magyar Televízió és a Magyar Rádió jogi formájának, illetve pénzügyi függetlenségének kérdése;

2.) A Rádió- és Televízió Hivatal vezetőjének kinevezési rendje;

3.) A külföldi tőke bevonásának mértékéről és a monopóliumellenes intézkedésekről folytatott politikai vita;

1 Fricz Tamás – Orosz Tímea: Küzdelmes integráció 2004-2009, L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2011;

Rendszerváltás 1989, felelős szerkesztő: M. Kiss Sándor, Antológia Kiadó, Lakitelek, 2014; Fricz Tamás – Halmy Kund – Orosz Tímea: A politikai túlélés művészete – Az MSZMP/MSZP hatalomátmentésének természetrajza:

érvelés és gyakorlat (1988–2010), Antológia Kiadó, Lakitelek, 2014; Orosz Tímea: A magyar szociáldemokrácia a rendszerváltás idején, Antológia Kiadó, Lakitelek, 2017; Fricz Tamás – Halmy Kund – Orosz Tímea: Az SZDSZ- jelenség – Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején, Antológia Kiadó, Lakitelek, 2018.

(6)

6 4.) A Rádió- és Televízió Hivatal finanszírozásának kérdése és az összeférhetetlenség

problémája;

5.) A kulturális értékek védelme és a tartalmi kvóták kérdése.

Ezeknek az ismereteknek az elsődleges forrásai az Országgyűlés kulturális, oktatási, tudományos, sport, televízió és sajtó bizottsága, illetve rádió, televízió és sajtó albizottsága ülésein készült jegyzőkönyvek, illetve a benyújtott törvénytervezetek nyomán a plenáris üléseken zajló általános és részletes vita jegyzőkönyvi anyaga.

Ezek feldolgozása mellett ismerkedtem meg a témával már korábban foglalkozó kutatók munkáival, kiemelten kezelve Koltay András munkásságát, aki a területnek szakértője, valamint többek között Klein Tamás, Gosztonyi Gergely, Varga Domokos György és Révész Sándor írásait, akik más szakterületeken, más szempontok szerint közelítettek a magyar rendszerváltoztatás tömegkommunikációval kapcsolatos eseményeihez, így képezheti munkásságuk jelen disszertáció elsődleges szakirodalmi forrásait.

Olvasmányaim közé tartoztak ezen kívül különböző interjúkötetek, újságcikkek és publicisztikák, amelyek jelentős része tudományos dolgozatban ugyan nem lábjegyzetelhető, de segítik az összefüggések és a háttérfolyamatok megértését, elemzését. Éppen ezért tartottam fontosnak egy sajtóbibliográfia összeállítását is, amelyet mellékletként a dolgozat ugyancsak tartalmaz.

A kutatás során nagyon fontos számomra annak vizsgálata, hogy az ún. „médiaháború”

folyamán milyen pozíciót foglalt el az MSZMP utódpártja, és hogyan rendeződtek a történelmi és újonnan alakuló pártok állásfoglalásai a kérdésben. Kérdés, hogy milyen pozíciót foglaltak el a korábbi ellenzéki pártok, és milyen módon jelenik meg a népi és urbánus ellenzék újjáéledő konfliktusa a tömegkommunikáció égető kérdései kapcsán.

Releváns kérdés az is, hogy milyen alapvető különbségek jelentkeztek az Antall-kormány és a Horn-kormány idején benyújtott egyes törvénytervezetek között, és mennyiben mutatkozott meg a mindenkori kormánypártok között rejlő mély ideológiai szakadék.

Nagyon érdekes lesz megfigyelni azt is, hogy hogyan változik az egyes pártok médiapolitikája függően attól, hogy kormányból vagy ellenzékből működnek közre az egyes tervezetek kidolgozásában, illetve, hogy ezek a politikák mennyiben hűek az egyes pártok ideológiai alapjaihoz.

A kutatás fontos vállalása ezen kívül annak vizsgálata, hogy milyen jellegű médiarendszer alakult ki 1990 után hazánkban, és arra milyen hatással volt az Alkotmánybíróság

(7)

7 tevékenysége, illetve összehasonlítani kívánom az Antall-kormány és a Horn-kormány által benyújtott tervezetek mögött rejlő intézményrendszert is, különös tekintettel a médiafelügyeleti hatóságokra.

Tanulmányoznom kell ezen felül a közszolgálatiság fogalmának alakulását a rendszerváltáskori Magyarország médiapolitikai vitáiban, hogy milyen definíciók, meghatározások, illetve politikai követelmények emelkedtek a közszolgálati médiával szemben.

Ezek az ismeretek alapvetően szükségesek a magyarországi rendszerváltoztatás háttérfolyamatainak megértéséhez és elemzéséhez. A tömegkommunikációval és közszolgálati médiával kapcsolatos politikai viták olyan belpolitikai törésvonalakat rajzoltak meg a magyar közéletben, amelyek mind a mai napig érvényesek és létező ellentétek. A mai politikai rendszer, illetve a 21. század második évtizedére kirajzolódott médiarendszer alapjai és eredete a dolgozatomban foglalt elemzések nélkül nem értelmezhetőek és elemezhetőek kellő szakmai alapossággal, így ez a munka nem csak kiegészíti a más szerzők által korábban végzett kutatások eredményeit, de számos tekintetben hiánypótló elemzéseket kíván nyújtani.

(8)

8

I. Médiaszabályozási modellek – a magyar médiarendszer gyökerei

1.) Közszolgálatiság kontra kereskedelmi média tengeren innen és túl

A technikai fejlődés az információ terjesztésének új lehetőségeit nyitotta meg a 20.

században. A rádióhullámok vezeték nélküli sugárzása új médiumok megjelenését tette lehetővé és elérhetővé, amelyek jogi státuszáról gondoskodni kellett. A nyomtatott média mellett megjelenő rádiózás, majd néhány évtizeddel később a televíziózás új szabályozási területekként jelentkeztek, amelyek Európában és a tengerentúlon különböző koncepción nyugodtak.² Az európai államokban kezdetekben a közszolgálati alapon szerveződő, döntően központi forrásokból finanszírozott műsorszolgáltatás volt jellemző, míg az amerikai médiarendszer piaci elvű szisztémából indult, amely minimális állami szerepvállalást tett lehetővé.³

Az európai típusú rendszer alapjai az Egyesült Királyságban alakultak ki. 1922-ben hat magánvállalat hozta létre a British Broadcasting Companyt, azaz a BBC-t,⁴ és a technikai fejlődés lehetőségeit kihasználva műsorszolgáltatási tevékenységbe fogtak. Az évtized második felében azonban államosították a társaságot és nemzeti közintézményként működött tovább, a pártatlanság, tárgyilagosság és hiteles tájékoztatás követelményével.⁵ A politikától való függetlenséget a költségvetéstől való függetlenséggel is igyekeztek biztosítani, lévén, hogy kezdettől fogva az előfizetési díjakból finanszírozták a működési költségeket. A társaság kizárólagos műsorszolgáltatási jogosultságot kapott az államtól és a valós társadalmi igényekhez képest magasabb színvonalú műsorokkal igyekezett megfelelni az education and elevation elvének.⁶

2 Gosztonyi Gergely: Az alternatív média a(z európai) médiaszabályozásban, in: Medias Res 2013/1, p. 133–152.

3 Klein Tamás: A médiaszabályozás történetéről, in: Koltay András – Nyakas Levente (szerk.): A magyar és európai médiajog. Complex, Budapest, 2012, p. 45–46. (e-book formátumban).

4 Gosztonyi Gergely: A közszolgálati médiafelügyelet Európában és Magyarországon, 2003, in: JEL-KÉP 2003/4., p. 10.

5 Uo.

6 Klein Tamás (2012), p. 47.

(9)

9 Az akkor még magántulajdonban lévő BBC politikai semlegességét⁷ egy 1925-ben elfogadott törvény is deklarálta. A korszak társadalmi és politikai fejlődésével lépést tartva működése során szem előtt tartotta a polgárok tájékozódáshoz való jogát. Elősegítendő a választók megalapozott politikai véleményének kialakulását, megteremteni igyekezett a kellő politikai és közéleti tájékozódás lehetőségét.

A brit közszolgálat még évtizedekig harcolt monopóliuma megőrzéséért, és e küzdelem magyarázza, hogy csak 1973-ban adták ki az első sugárzási engedélyt egy a BBC-től független, magántulajdonú társaság számára. Ez volt az LBC, azaz a London Broadcasting Corporation, amely ugyan csak korlátozott vételkörzetű adót működtethetett, létrehozása mégis óriási lépés volt a brit elektronikus média történetében. Országos vételkörzetű kereskedelmi rádióadás azonban csak újabb évtizedekkel később, 1992-ben született Nagy-Britannia területén.

Az 1981-ben elfogadott műsorszolgáltatási törvény szigorú közszolgálati követelményeket támasztott a kereskedelmi műsorszolgáltatókkal szemben, műsorkvótákkal és szerkesztési követelményekkel igyekeztek keretek közé szorítani az adók piacorientált tevékenységét. Igaz, később az 1990-es médiareform mérsékelte a követelményeket és szélesebb teret engedélyezett a kereskedelmi adóknak, remélve, hogy az élesedő verseny törvényi előírások hiányában is biztosítani fogja a polgárok számára a színvonalas műsorszolgáltatást.

Az 1990-es években a helyi érdekeltségű közösségi műsorszolgáltatók megjelenésével alakult ki végül a hárompillérű brit médiarendszer, amelynek része volt a továbbra is szigorú közszolgálati követelményeknek eleget tenni kívánó BBC, a piacorientált, inkább szórakoztató tartalmakra koncentráló kereskedelmi média, illetve a bizonyos területi, etnikai és kulturális csoportok igényeit kiszolgálni kívánó közösségi műsorszolgáltatók. Ez a modell volt az, amelyhez később Európa többi országa is csatlakozott.⁸

Az amerikai rendszerben a brit modelltől eltérően az elektronikus média az állam közreműködése nélkül, magánkézben lévő csatornákkal kezdődött, és csak több évtized

7 Cseh Gabriella – Sükösd Miklós: A médiatörvény és ami utána következik – fogalmak, intézmények és vitakérdések a médiatörvényben, Alkotmány és Jogpolitikai Intézet, A Nyílt Társadalom Intézet Társintézete, 1997, p. 30.

8 Szekfű András: A közmegegyezés esélyei a médiapolitikában, Társadalmi Szemle, 46. évf. 6. sz. (1981), p. 20.

(10)

10 elteltével, 1967-ben⁹ került sor arra, hogy az USA szövetségi kormánya olyan csatorna létrehozásáról döntsön, amely közszolgálati tartalom közvetítésére koncentrál.¹⁰

A laissez faire elve szerint a kormányzat a piaci mechanizmusokra akarta bízni az új médiumok sorsát, bízva abban, hogy az új ágazat megszervezi és szabályozza majd önmagát.¹¹ Ez felelt meg az Egyesült Államokban jellemző alapvetően korlátlan sajtószabadság követelményének is. Az 1920-as évek második felére azonban mind az állam, mind a szakma számára nyilvánvalóvá vált a jogi szabályozás szükségessége, így az évtized közepén folytatott, lényegében sikertelen szakmai tanácskozásokat követően, illetve egy 1926-ban született bírósági ítélet nyomán, 1927-ben elfogadták az első rádiózásról szóló törvényt.¹² A jogszabály hatóságot hozott létre a piac felügyeletére és bevezette a közérdekűség, alkalmasság, szükségesség szabályozási doktrínáját.¹³

A törvény által létrehozott struktúra azonban később működésképtelennek bizonyult, így az 1934-ben elfogadott új törvény olyan szövetségi szintű, független közigazgatási hatóság felállításáról döntött, amely jogalkalmazói feladatai mellett sajátos szabályozói funkcióval is rendelkezik. Mivel közigazgatási hatóságként működik, nem a végrehajtó hatalomnak, hanem a Kongresszusnak felelős, és olyan hatáskörökkel bír a mai napig, amelyeket az európai rendszerben a törvényhozás általában saját magának tart fent.¹⁴

Az elnöki adminisztrációk ennek a hatóságnak a függetlenségét nem mindig tartották tiszteletben, sok esetben igyekeztek a befolyásolás minden lehetséges eszközét latba vetve saját politikájuk érvényesítésére.

Hazánkban az elektronikus média rendszere az európai modell szerint alakult, de elsősorban a német szabályozást vette alapul. A második világháború után a győztes hatalmak megszállási övezeteikben eredetileg saját nemzeti modelljüket példaként állítva hoztak létre új rádióállomásokat. Az amerikaiak négy, az angolok és a franciák egy-egy központi adót

9 Klein Tamás (2012), p. 46.; Szilády Szilvia: Közszolgálatiság és társadalmi felügyelet – a német és az osztrák

modell, in: Beszélő, 2. évfolyam, 1997. 8–9. szám, http://beszelo.c3.hu/cikkek/kozszolgalatisag-es-tarsadalmi- felugyelet.

10 Klein Tamás (2012), p. 34.; Cseh Gabriella – Sükösd Miklós (1997), p. 31–32.

11 Szekfű András (1981), p. 20.

12 Davis, Stephen B.: The law of radio communication. McGraw-Hill, New York, 1927, p. 84.

13 Uo. p. 186. és köv.

14 Rosenbloom, Joel: On the Sixtieth Anniversary of the Communications Act of 1934, in: Federal Communications Law Journal, Volume 47. Issue 2., p. 365–371.

(11)

11 telepítettek, de nem minden struktúra bizonyult működőképesnek a háború verte Németországban. Az amerikai modellhez nem volt meg a megfelelő gazdasági háttér és pénzügyi erő, a franciák központosított rendszere pedig erősen emlékeztetett a nem sokkal korábban megsemmisített göbbelsi rádió szervezetére,¹⁵ így azt sem merték elültetni a német médiában. Maradt tehát az ekkorra komoly közszolgálati hagyományokkal bíró brit modell, amely a legbiztonságosabban volt átültethető.

A médiaszabályozás is elsősorban a tartományi szintű hatóságok kompetenciája lett, amely 15 különböző tartalmú szabályozást eredményezett Nyugat-Németországban. A jogbiztonság biztosítása érdekében a koncepcionális szabályokat a tartományok szerződésben rögzítették. Fontos hangsúlyozni, hogy a tartományi szintű hatóságok csak a kereskedelmi műsorszolgáltatók felett őrködtek, a közszolgálati felügyelet az intézményeken belül zajlott, sajátos ellenőrzési mechanizmusok szerint.

A győztes hatalmak kezdetben aktív médiapolitikája Nyugat-Németországban hozzájárult ahhoz, hogy a pártoknak nem volt lehetősége arra, hogy jelentős politikai befolyást gyakoroljanak a médiumokra. Az ötvenes évek második felétől kezdődően azonban a szövetségesek visszavonultak a német belpolitikától, és a Német Szövetségi Köztársaság megalakulásával megkezdődött a politikai nyomásgyakorlás és a testületek politizálódása. A 1970-es évek végére ez odáig fajult, hogy a pártpolitikai képviselet a testületek egy részében már meghaladta a megengedett arányt, ami egyre komolyabb feszültségekhez vezetett. Ennek a politikai „túlburjánzásnak” vetett véget Bajorországban egy 1973-ban kiírt népszavazás, amely végül egyharmadban maximálta a grémiumon belül a pártok képviselőinek arányát. Ez az esemény Németország többi tartományában is elindította a lassú depolitizálódást, és valóban pluralista szemléletű, jelentős társadalmi képviseletet is magukba foglaló testületek álltak fel, különösen a német újraegyesítést követően, a régi NDK területén alapított adók tanácsaiban is.¹⁶

2.) A rádiózás és televíziózás kezdetei Magyarországon

A magyar televíziózás története alig több, mint hatvanéves múltra tekint vissza, a többi európai országhoz képest némi késéssel persze, amely hazánk ezen öröklött történelmi sajátosságának egyik bizonyítéka. A világ fejlett országaiban a múlt század húszas éveitől kezdődően fogtak hozzá a televíziózás műszaki megvalósításához és egymás után születtek meg

15 Szilády Szilvia (1997).

16 Cseh Gabriella – Sükösd Miklós (1997), p. 31.

(12)

12 hozzá a szükséges jogszabályok, de még Közép-Kelet Európa országai is jónéhány évvel korábban hozták meg az első televíziózásra vonatkozó politikai döntéseket.

Hazánk elektronikus médiatörténeti vázlatában egészen az Ormos Mária által magyar médiavezérnek nevezett Kozma Miklós munkásságáig nyúlok vissza,¹⁷ aki a magyar médiatörténet egyik úttörő alakja volt.¹⁸

Magyarországon 1893-ban alakult az ún. Telefonhírmondó, amely Puskás Tivadar felfedezése nyomán 25-30 évvel a vezeték nélküli rádiózás megindulása előtt broadcasting- hírszolgáltatásként működött. A vezeték nélküli rádiózás később a Puskás Tivadar által kidolgozott technológia alapján született meg.¹⁹ A szolgáltatás lényege egy telefonelőfizetéshez kötött hírszolgálat volt, amelyet a századfordulón már többezer előfizető vette igénybe.

Kozma 1921-től kezdődően dolgozott azon, hogy felvásárolja a Telefonhírmondó részvényeit és 1924-ben ennek alapjain fogott hozzá a Magyar Rádió megalapításához. Ehhez megkapta a kormány támogatását is, de kockázatos vállalkozásnak minősült és elég sok küzdelem árán sikerült csak létrehozni a szerződést a kormány és a Rádió között. Végül 1925 év végén egy kormányrendelettel²⁰ a rádiózást állami monopóliummá tették, és kimondták, hogy az ebből származó nyereség a Postát illeti meg. Az üzemeltetéshez szükséges koncessziót

17 Kozma Miklós (Nagyvárad, 1884. szept. 5. – Ungvár, 1941. dec. 8.): politikus, az MTI és társvállalatai elnöke, miniszter. ~ Ferenc (Bárd Miklós) örökbe fogadott fia. A Ludovika Ak. után mint huszár hadnagy kezdte meg szolgálatát. Emellett a bp.-i egy.-en jogot tanult. Részt vett az I. világháborúban. 1919-ben Szegeden az ún. nemzeti hadsereg propaganda- és védelmi osztályának vezetője, majd Horthy kabinetirodájának katonapolitikai referense.

1922. okt.-től az MTI, 1925-től a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. elnöke. 1934-től felsőházi tag. 1935.

márc. 4-től 1937. febr. 3-ig a Gömbös-, majd Darányi-kormány belügyminisztere; ő irányította az 1935. évi választásokat. Darányi kezdetben mérsékelt, a parlamentre támaszkodó politikájával nem értett egyet, s ez vezetett lemondásához. 1937. márc.-ban ismét az MTI és az érdekkörébe tartozó vállalatok elnökévé választottták. 1938 őszén a Rongyos Gárdával be akart törni Kárpát-Ukrajnába. 1940–41-ben Kárpát-Ukrajna (Kárpátalja) kormányzói biztosa. Irathagyatéka a korszak történetének értékes forrása, az Országos Levéltárban van. – F. m.

Egy csapattiszt naplója 1914–18 (Bp., 1932); Beszédek, előadások 1919–1838 (Bp., 1938).

Forrás:https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/k- 760F2/kozma-miklos-766C3/

18 Ormos Mária: Egy magyar médiavezér: Kozma Miklós, PolgART, Budapest, 2000.

19 http://www.radiomuseum.hu/hradk_m.html

20 32.250/1925. K. M., Könyvtár Magyarországi Rendeletek Tára 1867–1945:

https://library.hungaricana.hu/hu/view/OGYK_RT_1925/?pg=654&layout=s.

Klein Tamás: Az elektronikus sajtó szabályozásának kezdetei Magyarországon, Első megjelenés 2009/4, XXIX.

Országos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciója Telekommunikációs és Média Jogi Tagozatában díjazott dolgozatok rövidített változatai, p. 137.

(13)

13 pedig a Magyar Távirati Iroda (MTI) – amelynek főrészvényese volt Kozma Miklós - kezében lévő Telefonhírmondó kapta meg.

Az első rádióstúdió Budapesten a Rákóczi út 22. szám alatt jött létre, az első hivatalos adás pedig 1925. november 30-án történt, amikor Kozma is felszólalt: „A magyar kultúra fegyvertára egy erős fegyverrel gyarapodott. Mindenki tudja, mit jelent különösen Magyarország mai helyzetében az, hogy a hullámokon keresztül minden határon túl eljut a magyar szó.”²¹ Eközben további tárgyalásokat folytatott a magyar kormánnyal, amelynek nyomán a Rádió új engedélyt²² kapott 1926. március 6-án, és pontosította a Posta és a Rádió hatáskörét. Ennek értelmében a Posta volt köteles gondoskodni a technikáról, a rádiózás minden további feltételét azonban a Rádió maga teremtette meg. A Rádió a hírszolgáltatásért az MTI- nek fizetni volt köteles, azaz a kormány lényegében felhasználta a Rádiót a Magyar Távirati Iroda finanszírozására.

Később kiderült, hogy volt ennek az engedélynek egy titkos záradéka, ez azonban Ormos szerint máig nem került elő, csupán más szövegekből lehet tudni, hogy létezett, például a Kozma Miklós és Bethlen István miniszterelnök között zajlott levelezésből. Ez arra utal, hogy a Rádió bevételeinek egy részét a kormány elvonta és más, költségvetésen kívüli célokra fordította. Többek között újságkiadásra, magyar kisebbségi szervezetek támogatására stb.

Ebből a klauzulából azonban elég sok konfliktus származott, mert az MTI, illetve most már Magyar Rádió főrészvényesének, Kozma Miklósnak állandó támadásokkal kellett szembenéznie a Rádióban kvázi eltűnt pénzek miatt. Ezek azonban nyilvánvalóan nem az ő zsebében tűntek el, hanem kormánykörökbe kerültek. Mivel itt egy titkos záradékról van szó, ezeknek az összegeknek a nyomát a Rádió költségvetésében hiába keressük a nyomát.

A Rádió tematikáját tekintve Szőts Ernő²³ irányítása alatt igyekezett tekintettel lenni a hallgatók heterogén társadalmi és kulturális összetételére, de elsősorban az irodalmi és zenei klasszikus műsorokat helyezte előnybe, emellett pedig a vallás- és közoktatásügyi miniszter elvárta a Rádiótól azt is, hogy színvonalas, és mindenki számára érthető népnevelést is

21 Ormos Mária: Egy magyar médiavezér: Kozma Miklós, PolgART Budapest, 2000, p. 138

22 Az OGYK Képviselői Információs Szolgálatának segítségével próbáltam megtalálni ennek az engedélynek a pontos jogszabályi helyét, de az Ormos Mária által megadott adatok alapján, a keresés sikertelen volt.

23 Szőts Ernő (1884 - 1932) honvédtiszt, alezredes, a Magyar Rádió első igazgatója, Forrás: http://intezet.nori.gov.hu/national-tombs/budapest/fiumei-uti-temeto/szots-erno/

(14)

14 folytasson. Így került a Rádió műsorába a János Vitéz operett feldolgozása, és más egyéb irodalmi művekre épülő rádiójátékok.

Ormos megállapítja, hogy a magyar rádiózás ezen kezdeti időszaka meglehetősen békésnek volt mondható, és még nem nyomta rá a bélyegét a tematikájára a politikai befolyás, mert a politika még nem fedezte fel a jelentőségét és egyelőre békén is hagyták. Maga Bethlen István²⁴ sem tulajdonított jelentőséget a rádiónak, mint propaganda eszköznek, egyedül Klebelsberg Kunó²⁵ volt az a kormányon belül, aki felismerte a benne rejlő kitűnő lehetőségeket.

Egyelőre a művész világ sem ostromolta még az intézményt megjelenési lehetőségekért.

Ennek következtében Szőts akadályoztatás nélkül adhatott olyan zenei műsorokat, amelyeket ő és a Rádió zenei igazgatója, Kern Aurél²⁶ jónak véltek, így a klasszikus, a cigány- és szórakoztató zenén kívül hallható volt egy igen magas színvonalú zenei választék.

Széles volt azonban az irodalmi rovat repertoárja is, gazdag magyar és a külföldi irodalmi művekben, amelyek 1926 és 1930 között a rádió által sugárzott műsorok több mint 80 százalékát tették ki. Így jutott el a Rádió hallgatókhoz Móricz Zsigmond, Móra Ferenc, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső és Babits Mihály művei is. Ebben az időben az irodalmi stúdió főrendezője Ódry Árpád²⁷ volt. Ezen kívül elismert szakemberek tartottak különböző

24 Az 1874. október 8-án született Bethlen régi erdélyi főnemesi családból származott, de a nagy erdélyi fejedelem Bethlen Gáborral nem állt rokonságban. A budapesti egyetem jogi karán és fél évig Angliában folytatott tanulmányokat, majd a mosonmagyaróvári agrárfőiskolát látogatta. Ezután az erdélyi családi birtokon gazdálkodott és bekapcsolódott a politikai életbe. 1901-től volt országgyűlési képviselő és az 1919 és 1921 közti időszakot kivéve 1939-ig a törvényhozás tagja maradt. Az általa létrehozott Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja 1920-ban megnyerte a választásokat. Horthy Miklós kormányzó 1921. április 14-én nevezte ki miniszterelnöknek.

Bethlen egy évtizeden át hivatalban lévő, keresztény-nemzetinek nevezett kormánya stabilizálta a trianoni béke sokkját elszenvedő, megcsonkított országot.

Forrás: https://mult-kor.hu/ki-volt-grof-bethlen-istvan-miniszterelnok-20161005

25 1875. november 13-án született gróf Klebelsberg Kunó, a Horthy-korszak legkiemelkedőbb oktatáspolitikusa, aki – az általa megfogalmazott neonacionalizmus szellemiségében és a kultúrfölény jelszavával – egyszerre tűzte ki célul a tudományos intézményrendszer és az iskolahálózat nagyarányú fejlesztését. Közel egy évtizedes minisztersége alatt bőkezű támogatásban részesítette az oktatás és a művelődés szinte minden szféráját:

népiskolákat építtetett, egyetemet alapított, valamint kutatóközpontokat és külföldi kollégiumokat hozott létre a tehetséges ifjúság képzésére.

Forrás: http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1875_november_13_klebelsberg_kuno_szuletese/

26 Kern Aurél (Pest, 1871. máj. 17. – Bp., 1928. jan. 20.): zenei író, zenekritikus, zeneszerző. A Zeneak.-án Koessler János tanítványa. 1890-től m. és külföldi folyóiratokban tevékeny írói munkásságot fejtett ki. 1893-tól a Budapesti Hírlap, 1920-tól a Magyarország zenekritikusa. Jelentős szerepe volt a Nemzeti Zenede fellendülésében, 1912-től titkára, 1917-től ügyvezető ig.-ja, 1922-től elnökig.-ja. 1915–17 között az Operaházat igazgatta, 1925-től a Rádió zenei tanácsadója. 1923-ban a Petőfi Társ. tagja lett. – F. m. Reviczky-dalok (1898-ban millenniumi királydíjat nyert); Daloskert (régi magyar dalfeldolgozások, Bp., 1927); színpadi kísérőzenék, átiratok; Magyar zenei kultúra (tanulmány, Bp., 1920)

Forrás: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/k- 760F2/kern-aurel-76366/

27 Ódry Árpád (Bp., 1876. szept. 25. – Bp., 1937. ápr. 5.): színész. ~ Lehel operaénekes fia. A színiak. elvégzése után 1898-tól Nagyváradon, Kolozsvárott, Debrecenben és Temesvárott játszott. 1904. szept.-ben a Vígszínház, 1905. febr.-tól a Nemzeti Színház tagja, 1923-tól örökös tagja, 1926-ban a Kisfaludy Társ. Shakespeare- bizottságának tagja.

(15)

15 ismeretterjesztő előadásokat, amelynek nyomán az értelmiség meglehetősen gyorsan felismerte a rádióban rejlő lehetőségeket.

Még a Bethlen-kormány idején Kozma Miklós 1925-ben indította el a Magyar Film Irodát (MFI) is, és az alapításához szükséges pénzügyi fedezetet a külügyi tárca közvetítésével az állam bocsájtotta a rendelkezésére. A hozzájárulás azonban nem készpénzben történt, hanem a szükséges helyiségek és a műszaki berendezések biztosítása formájában. Ennek a hátterében az állt, hogy az MFI működését állami felügyelet alá akarták vonni.

Ugyanebben az időszakban kezdett foglalkozni Kozma az ún. „elektromos távolbavetítéssel”²⁸, azaz a televíziózással és erről az MTI ugyanezen év augusztusában egy rövid közleményt is. Jelentkezett Tihanyi Kálmán²⁹, aki a korszak jónevű fizikusa és feltaláló volt, aki ebben a témában jelentős eredményeket ért el, és szabadalmait később több országban is felhasználták. Nem tudni azonban arról Ormos szerint, hogy Tihanyi létesített-e bármiféle hivatalos kapcsolatot akár az MTI-vel, akár a Rádióval. A pontos részleteket tehát ezzel kapcsolatosan nem tudjuk, egy 1933-ban íródott levél tanúskodik csak arról, hogy Kozma

„távolbalátásra” irányuló engedélykérelme, amelyet a Posta vezérigazgatójához nyújtott be, lényegében elintézettnek volt tekinthető. Annyit lehet még tudni, hogy ez az új ügy rendkívüli mértékig foglalkoztatta Kozmát, valahol azonban mégis elakadt, valószínűleg azért, mert olyan jelentős beruházást igénylő vállalkozásról lett volna szó, amelyhez Kozma nem talált megfelelő tőkét. A Rádió vezetése mindazonáltal felállított egy szakértői bizottságot, amelynek feladata volt figyelemmel kísérni a nemzetközi fejlesztéseket és az ezzel kapcsolatos fejleményeket. A dokumentumok azonban Ormos szerint nem árulnak el semmit arról, hogy meddig jutottak el a magyar tudósok a haza televíziózás tudományos és technikai előkészítésében.

1928. őszén ünnepélyes keretek között Horthy Miklós, kormányzó felavatta az MTI új székházát Budapesten a Bródy Sándor utcában, ahol a Rádió jelenleg is működik. És a 20-as évek vége volt az az időszak, amikor Klebelsberg Kunó felfedezte a rádiózás kulturális jelentőségét és kérésére elindították az ún. „szabadegyetemet”³⁰ a Magyar Rádióban. E lépéssel

Forrás:https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/o- 77160/odry-arpad-77172/

29 Tihanyi Kálmán Üzbég, 1897. márc. 8. – Bp., 1947. márc. 8.) fizikus, villamosmérnök, feltaláló, a modern, nagyfelbontású televíziórendszer kifejlesztője. A feltaláló élete során jelentős eredményeket ért el különböző szakterületeken, fejlesztései társadalmi és hadászati célokat egyaránt szolgáltak.

Forrás: http://agoramu.hu/wp-content/uploads/2017/04/0428-Tihanyi-Kalman.pdf

(16)

16 vette kezdetét a politikai ellenőrzés, azaz az éppen kormányon lévő politikusok egyre szélesedő köre támasztott követeléseket a Rádióval szemben, ami egyre inkább a műsorok ellenőrzését és tartalmukra gyakorolt befolyást jelentett. Az évek elteltével ezek a kísérletek mind nagyobb fejtörést okoztak a Rádió vezetésének, mert ennek nyomán az egyes rádióadások szakmai színvonala meglehetősen kérdésessé vált.

Mindeközben Kozma Miklós keményen dolgozott az MTI hálózatának bővítéséért, illetve nemzetközi kapcsolatainak kiterjesztésén, és egyre fontosabbá vált számára a film ügye.

1929-től kezdődően ő képviselte Magyarországot a Népszövetség által létrehozott Institut Internacional pour la Cinematographie Éducative (Nemzetközi Oktatási Film Intézet) nevű szervezetben, amely nagy jelentőséget tulajdonított a nemzetközi együttműködésnek és egyfajta kölcsönzési rendszer kialakítását tűzte ki célul.³¹

Kozma fontosnak tartotta az ismeretterjesztő és dokumentumfilm gyártást, és szorgalmazni kívánta a játékfilmgyártást is, ami azért volt nehéz ebben az időszakban, mert kevés „mozgószínház” működött az országban, és azok is igen súlyos anyagi nehézségekkel küzdöttek. Ennek nyomán úgy vélte, hogy nincsen elég piac Magyarországon arra, hogy fedezni tudják esetleg egy nagyobb magyar játékfilm előállításának költségeit. Csak akkor tartotta volna ezt rentábilisnak, hogy ha az külföldön is eladható. Ezért magát a játékfilmkészítést is üzleti vállalkozásként látta észszerűnek felfogni. Úgy vélte, hogy az eddigieknél lényegesen jobb filmekre van szükség ahhoz, hogy érdemes legyen ebbe az irányba előfeszítéseket tenni, és úgy vélte, hogy állami pénzeket ebbe belefektetni nem lenne értelme, és csak a magánfilmipar feladata lehet ezeknek a filmeknek a gyártása a jövőben. Mindezzel azonban nem értett egyet az akkori belügyminiszter, aki úgy vélte, hogy az állami szervek igenis gyárthatnak például jó oktatófilmeket.

Kozma tehát szembe találta magát az állam ellenőrző és propagandisztikus céljaival, így védeni igyekezett ezzel szemben a magántőke érdekeit.

Mindeközben a rádiózás egyre elterjedtebbé és népszerűbbé vált az országban és ezzel együtt egyre több bírálat is érte a műsorszolgáltatást, részben mert mindenki a saját érdeklődési körének és ízlésének megfelelően formálta volna, és az ennek megfelelő adásokat kérték számon a szerkesztőkön. Egyszerre eleget tenni mindenkinek azonban nyilván nem lehetett. És mivel a rádióban való fellépés meglehetősen jó bevételi lehetőségeket is kínált, egyre többen kívántak bekerülni a műsorokba. Tehát a művészvilág is lassan felfedezte a rádiózásban rejlő lehetőségeket, a műsorszerkesztés azonban továbbra is kínosan ügyelt a minőségbiztosításra.

(17)

17 Kozma 1930. június 27-én egy cikket jelentetett meg a Rádió ars poetica-járól a tendencia nyomán, és leszögezte, hogy ügyelniük kell mind a városi, mind a vidéki igényekre, és mintegy 300 ezer „különféle korú, világnézetű, műveltségű, irodalmi- és zenei felfogású ember” számára kell műsorokat nyújtaniuk, és mindezen sokszínű igények közepette a szerkesztőségek egyfajta középirányt igyekeznek kialakítani.³² A zenei műsorokkal kapcsolatosan magas előadói színvonalú műsorokra törekszenek mind a magyar zeneköltészet, mind a cigányzene, mind a népdal, illetve általában véve az egyetemes zenei kulturkincs tekintetében. Az irodalmi műsorokra vonatkozóan Kozma leszögezte, hogy a Rádió nem hajlandó olyan szövegeket sugározni, amelyeket el kellene zárni a gyerekek elől, és nem adhat ki olyan darabokat sem, amelyek bármely politikai vagy szélsőséges társadalmi irányzatnak a propagandájául szolgálhatnának. Úgy vélte, hogy hatalmas irodalmi „túltermelés” mutatkozik a korszakban, amelyet a Rádió szűrni kénytelen a saját minőségbiztosítási elvei mentén.

Leszögezte, hogy a technikai fejlesztések mellett a Rádió legfontosabb célkitűzése a népszórakoztató, tömegoktató és nemzetnevelő funkció, illetve olyan minden külföldi kritikát elbírni képes szócső kíván lenni, amely méltó eszközökkel kívánja képviselni világszerte a magyarság érdekeit.

A harmincas években a történelmi kontextusnak megfelelően a zsidó törvények hatása alól a Rádió sem tudta kivonni magát.³³ Különösen a második zsidótörvény³⁴ volt rendkívül kedvezőtlen a rádióműsorok szempontjából, hiszen erőteljesen csökkentette a zsidó származású munkatársak alkalmazhatóságát. A korábbi 20%-ról ezek aránya 6-12%-ig csökkent le és ez bizonyos szakmákban többezer embert érintett.³⁵ A Rádió vezetősége készített egy levéltervezetet a miniszterelnök részére, amit Kozma alá is írt. Ez sorra vette a rádiós rovatokat és megállapította, hogy a jogszabály nagyon súlyos helyzetet teremtett a különböző művészetek területén. Ennek következtében a Rádió a jövőben például nem adhatta le a János Vitéz című hangjátékot, mert dalainak szövegírója a zsidó származású Heltai Jenő és nem szólalhatott meg a „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország!” kezdetű dal sem, mert annak ugyancsak zsidó származású a zeneszerzője. Nem beszélve a tánczenéről és a magyar nóták jelentős részéről.

33 Az első zsidótörvény 1938. évi XV. tv. előirányozta a sajtókamara, és a színművészeti és filmművészeti kamara létrehozását, és a munkavállalást kamarai tagságokhoz kötötte. A felállítandó kamarákban a törvény a zsidónak minősülő tagok számát 20%-ban maximálta.

Klein Tamás (2012), p. 14.; Paál Vince (szerk.) (2013), p. 125.

34 1939. évi IV. törvény; Paál Vince (szerk.) (2013), p. 126–127.; Klein Tamás (2012), p. 13–14.

35 Ormos Mária (2000), p. 575.

(18)

18 Nem kerülhetett adásba ezen kívül Kálmán Imre, Ábrahám Pál, Jacobi Viktor egyetlen műve sem. Ormos leszögezi, hogy a beadvány sorsáról jelenleg nem tud semmit a kutatás.

Mind a Rádió, mind pedig az MTI 1939-re meglehetősen kiszolgáltatott politikai helyzetbe került, de a két intézmény számára a lehetőségekhez mérten elsődleges szempont volt az objektivitásra való törekvés, ami megengedett egyfajta rokonszenvet Olaszországgal és Németországgal szemben, minden más tekintetben azonban tárgyilagosságra törekedett. A Szovjetunióval szemben utat nyitottak a bolsevizmus ellenességnek, de továbbra is csak mérsékelt hangnemben. Ez egy ideig még fenntartható volt annak következtében, hogy a magyar kormány ekkor még nem kötelezte el magát a német ügy mellett.³⁶ Igyekeztek megőrizni tehát az évek folyamán kialakított korábbi arculatot, amelynek meghatározója volt a politikamentesség és az üzleti szempontoknak megfelelő sokszínűség, amely egy meglehetősen heterogén összetételű hallgatóság kiszolgálását tűzte ki céljául. Mindezt a lehető legmagasabb kulturális minőségi sztenderdek biztosításával.

Az 1939-es választások azonban végképp rányomták a bélyegüket az MTI és a Rádió helyzetére, és szembe kellett néznie mindkét intézménynek a nyilasok által gyakorolt politikai nyomással, amely mögött nyilván a németek befolyása volt sejthető. A bevezetett cenzúra ellenére a Rádió támogatta a Teleki-kormány politikáját, ami az MTI szempontjából azt jelentette, hogy továbbra is objektív próbált maradni és igyekezett megőrizni a két intézmény évtizedek alatt elnyert nemzetközi reputációját.

A magyar televíziózás megindításának terve Kozma kezdeményezését követően csak a második világháború után merült fel ismét. A Magyar Rádió műsorigazgatója, Schöpflin Gyula 1947-ben látogatást tett Londonban a BBC-nél, de akkor még nem találta különösebben fontosnak az új médium bevezetését, mert úgy vélte, hogy az ország ehhez kicsi és a rádiózás finanszírozása is kellően komoly nehézségeket okoz ahhoz, hogy ne legyen sürgető egy ilyen technikai újítás bevezetése.³⁷

A negyvenes évek végén végbement politikai fordulat azonban szükségessé tette a rádiónál is hatékonyabb tömegtájékoztatás megteremtését, így a televízió létrehozása politikai igényként, a hatalom birtoklásának fontos kellékeként felértékelődött. A sajtó és a rádió irányításának totális birtoklása mellett döntés született tehát a hazai televízió megvalósításáról,

36 Uo. p. 612.

37 Murai György: Adalékok a Magyar Televízió történetének kezdeteihez, In: Múltunk – politikatörténeti folyóirat 38. (Budapest, 1993), p. 77

(19)

19 amely a környező országokhoz képest egy rendkívül feszült nemzetközi helyzetben jelentős elmaradásként jelentkezett.³⁸

A MDP Központi Vezetőségének Titkársága Rákosi Mátyás előterjesztésében 1952.

május 7-én foglalkozott először a magyar televízió kérdésével. A határozat alapján a televízió alapításához szükséges feltételek előteremtésének céljából külön bizottságot hoztak létre, amelynek tagjai között a postaügyi miniszter és az illetékes főhatóságok vezetői szerepeltek.³⁹ A sürgető bizottsági munka nyomán a televíziós kísérleti adásokat 1954. május 1-ig, a rendszeres adásokat pedig 1954. december 1-ig kellett volna megkezdeni, azonban a műszaki megvalósítás és a finanszírozás kérdéseinek megoldása elhúzódott, így a kísérleti adások évekkel később indulhattak csak el.

1955. június 23-án készült el a sajtó és rádió pártirányításának és ellenőrzésének részletes terve, amelyet a Politikai Bizottság módosításokkal elfogadott. Ez egy átfogó, minden területre kiterjedő szabályozás képezte a tömegkommunikációs eszközök totális ellenőrzésének alapját, amely az ún. Központi Vezetőség Agitációs és Propaganda Osztályának feladata lett, amelyen belül létrehozták a sajtó- és rádiórészleget. A részleg a rendszeres elvi-politikai irányító és ellenőrző munkán túl a Központi Vezetőség hatáskörébe tartozó káderekkel, ezek kiválasztásával, elosztásával is foglalkozott.⁴⁰

A Magyar Televízió indulásának napja végül 1957. április 30-a lett, az első próbaadás pedig május 1-én történt, amikor is a Magyar Televízió közvetítette a városligeti felvonulást és a Hősök terén tartott nagygyűlést.⁴¹ Ezt követően a kísérleti adások rendszeres műsorközvetítéssé bővültek, eleinte heti 4-5 órában, majd a naptári év végére 10 órában.⁴² Az intézmény politikai irányítását a Központi Vezetőség, illetve ennek szervei, a Politikai Bizottság és Titkárság végezték.⁴³

A televízió a lehető leghatékonyabb propaganda eszköz volt a diktatúra kezében, hiszen a politikai üzenet képpel és hanggal együtt a rádiónál is könnyebben volt eljuttatható a közönséghez. Magyarországon egészen a nyolcvanas évek végéig csak a hivatalos, magyarországi adásokat lehetett fogni a televíziókészülékeken.

38 Horváth Attila (2013) : A magyar sajtó története a szovjet típusú diktatúra idején, Médiatudományi Intézet

39 Murai (1993), uo.

40 Murai (1993), p. 84-85

41 https://www.youtube.com/watch?v=6onbs2XWbFU

42 Murai (1993), p. 86

43 Murai (1993), p. 84

(20)

20 A Magyar Televíziónak kezdetben egyetlen csatornája volt, 1971-ben született csak meg a 2-es műsor.⁴⁴ A Magyar Rádió csak a Kossuth és a Petőfi Rádió adását tudta országos lefedettséggel sugározni. Ennek megfelelően a nézettség, illetve a rádió esetén a hallgatottság rendkívül magas volt, hiszen más országos lefedettségű elektronikus médium ezeken kívül nem működött az országban. A legnépszerűbb műsorokat a családok akár 80-90%-a kísérte figyelemmel, ezekhez igazítva akár a napi programokat is.⁴⁵ A politikai vezetés ezt a monopolhelyzetet kihasználva a műsoridő jelentős részében nyílt politikai üzeneteket közöltetett; az irodalmi, tudományos, ismeretterjesztő adások, illetve még a szórakoztató műsorok is rejtett politikai üzeneteket tartalmaztak.⁴⁶

Ezeknek a politikai üzeneteknek az alapja a leegyszerűsítés elve volt, amelyben minden tényezőt leegyszerűsítettek a jó és a rossz, a barát és az ellenség képletére. Az ellenséget durva rágalmazással igyekeztek megfosztani a hitelességétől, és a kialakított ellenségképet folyamatosan sulykolták a polgárok felé. A pártelit nézeteit pedig úgy tüntették fel, mint az egyetlen helyesnek és morálisnak elfogadhatót. A Magyar Televízió tehát soha nem volt közszolgálati televízió, kezdetektől fogva a pártállami diktatúra szócsöve és propagandaeszköze volt.⁴⁷

Közvetlen és közvetett eszközökkel is irányították a propagandát és tudatosan szervezték a lakosság manipulálását. A médiumok vezetőinek és szerkesztőinek heti rendszerességgel kellett megjelenniük az MSZMP Agitációs és Propaganda Osztályának és a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának értekezletein, amelyeken az állami vezetés a teljesítményüket értékelte és részletes utasításokkal látták el őket a munkájukkal kapcsolatosan.

Előírta, milyen módon jelenjenek meg a hírműsorokban az egyes közéleti események, és tájékoztatták őket azokról a témákról, amelyek a műsorokban semmilyen formában sem jelenhettek meg. A kézi vezérlés legdirektebb eszköze a telefon volt, amelyen keresztül

44 Megkezdődött a kísérleti (2) tv-program sugárzása Népszava, 1971-08-20 / 196. szám

45 Horváth Attila (2013a): A magyar média a rendszerváltástól 1998-ig, in: Paál Vince (szerk.): A magyarországi médiaháború története, Média és politika 1989–2010, Complex 2013, Budapest (epub e-book formátumban)., p.

9-10

46 Klein Tamás: A médiaszabályozás történetéről, in: Koltay András – Nyakas Levente (szerk.): A magyar és európai médiajog, Complex 2012, Budapest (e-book formátumban), p. 23

47 Murai (1993), p. 81-91

(21)

21 közvetlen összeköttetésben álltak a szerkesztőségek a legfontosabb párthivatalokkal.⁴⁸ Léteztek ún. sajtótervek, amelyeket a szerkesztők minden fontosabb esemény kapcsán futárpostán kaptak meg és szigorúan titkos anyagnak számítottak.

A szerkesztőségek szigorú hierarchikus szerkezetben működtek, mind a nyomtatott, mind az elektronikus sajtó területén. Az újságírók és szerkesztők után a rovatvezetők, felelős szerkesztők, majd főszerkesztők státusza következett. Ők ellenőrizték, hogy a leadott anyag megfelel-e a politikai követelményeknek. A főszerkesztők mellett szerkesztőbizottságok működtek, amelyek a lapnál dolgozó vezetőkből és a párttitkárból állt vagy bizonyos társadalmi szervek vezetői alkották. Új munkatársat csak az Agitációs és Propaganda Osztály, illetve a Tájékoztatási Hivatal engedélyével lehetett felvenni a szerkesztőségekbe.⁴⁹

Az alkalmazás feltétele a politikai megbízhatóság volt, és csak olyan személyek kerülhettek vezetői posztokra, akiknek jelölését a pozícióért felelős pártszervezet előzetesen véleményezte és jóváhagyta. A jelöltek megbízhatóságát a politikai rendőrség ellenőrizte. Megvizsgálták a jelöltek előéletét, rokonságát egészen a nagyszülőkig visszamenően, lenyomozták korábbi foglalkozásait, lakhelyeit, tanulmányait, vizsgálták kapcsolatrendszerét és barátait, viszonyulását a Szovjetunióhoz, a párthoz, a „szocialista építéshez”, a politikai kampányokhoz, a „klerikális reakcióhoz” stb.⁵⁰

A média politikai ellenőrzése az állambiztonsági szolgálaton keresztül történt és még a legkisebb folyóiratoknál is dolgozott ügynök, illetve a szerkesztőségek egyes helyiségeibe lehallgatókészüléket helyeztek el.⁵¹

A Magyar Televízió szervezeti struktúrája az 1960-as években alakult ki és Horváth szerint alapvonalait tekintve a rendszerváltozásig szinte semmit nem változott. Új feladatok ellátását legtöbbször az apparátus bővítésével oldották meg, amelynek következtében a televízióban dolgozók létszáma folyamatosan növekedett, és egy nehezen áttekinthető, nehezen kezelhető bürokratikus intézménnyé duzzadt. A szervezeti hierarchia tehát folyamatosan bővült, a horizontális egységek egymáshoz való viszonya azonban tisztázatlan volt. Horváth

48 Vörös László: Szigorúan ellenőrzött mondatok. A főszerkesztői értekezletek történetéből 1975– 1986. Szeged, Tiszatáj Alapítvány, 2004. 23–148., Farkas Zoltán: Hadijelentés. Mozgó Világ, 1990/7. 14–15. Vö. Takács Róbert:

Politikai újságírás a Kádár-korban . Budapest, Napvilág – Politikatörténeti Intézet. 2012. 136–138.

49 Takács Róbert: A sajtóirányítás szervezete a Kádár-korszakban, In: Médiakutató, 2009 (10. évfolyam, 1-4.

szám), p. 100-104

50 Horváth (2013a), p. 10

51 Sipos Balázs: Média és demokrácia Magyarországon. A politikai média jelenkortörténete. Budapest, Napvilág 2010, p. 46.

(22)

22 adatai szerint a Magyar Televízióban 1989-ben 3450 személy dolgozott, közülük kétszázan osztályvezetői vagy annál magasabb beosztásban.⁵²

A Magyar Televízió és a Magyar Rádió működését a médiatörvény megszületéséig az 1047/1974. (IX. 18.) MT határozat szabályozta, amely alapján a televízió feletti felügyeletet a miniszterelnöknek kellett ellátnia.

Az évtizedek alatt kialakult szigorú bürokratikus rendszer az állampárt hatalmának meggyöngülésével kezdett felbomlani és a pártelit fokozatosan kezdte elveszíteni hatalmát a televízió vezetése felett. Ennek egyik jele az MSZMP Politikai Bizottságának 1988. júliusában elfogadott állásfoglalás-tervezetében is látható, amelynek értelmében „a sajtóorgánumok szakmai és politikai felügyeletét kizárólag az alapítók látják el (…) A Magyar Rádió, a Magyar Televízió, valamint az MTI estében az alapítói jogköröket a kormány gyakorolja. A Magyar Rádió és a Magyar Televízió irányító testületeinek a munkáját korszerűsíteni kell. Az össztársadalmi érdeknek egy olyan elvi irányító testületben kell érvényesülnie, amely tevékenységével nem sérti az elnök felelősségét.”⁵³

Az elektronikus médiumokat azonban az állampárt továbbra is irányítani igyekezett, formálisan a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának helyébe létrehozott, a kormány államminisztere által irányított Tájékoztatáspolitikai Tanácson keresztül is befolyást akartak gyakorolni a rádióban és televízióban megjelenő tartalmakra, és nem mondtak le egyelőre arról sem, hogy az intézményeken belül minden pozíciót saját politikai érdekeik mentén töltsenek be.

Az ellenzéki mozgalmak azonban egyre erősebb nyomást gyakoroltak a pártállamra és a intézmények vezetésére, amelynek hatására az MSZMP Központi Bizottsága 1989 márciusában úgy döntött, hogy törvényt fognak alkotni helyi kereskedelmi rádió és televízió szabad alapításának lehetőségéről.⁵⁴ A frekvencia szűkössége miatt azonban az ennek nyomán felmerülő igényeknek csak a töredékét lehetett volna kielégíteni, ezért felfüggesztették a pályázatok elbírálását és 1989. június 22-én frekvencia moratóriumot hirdettek.⁵⁵

52 Horváth (2013a), p. 28

53 Horváth Attila által kiemelt idézet: Útmutató a politikai nyilvánosságról, a tájékoztatás megújításáról és ebben a párt szerepéről szóló vitákhoz. Titkári tájékoztató, 1988/12. Belső használatra!

54 Horváth (2013a), p. 29

55 1008/10/89/VII. 3. számú államigazgatási határozat, amelynek jogszabályi jellege kétséges volt és a Magyar Közlönyben nem is tették közzé. A moratórium 1989. július 3-ától 1993 júliusáig (110/1993. (VII. 30.) Korm.

rendelet) volt érvényben, amikor is felszabadították a helyi rádiófrekvenciákat, és lehetővé tették a helyi televíziózást. 1995-ig csaknem 300 stúdió kért és kapott működési engedélyt. A földi sugárzású országos

(23)

23 A Magyar Televízió 1989. január 1-jétől két ún. intendánssal kezdett működni, és a két csatorna eltérő programválasztéka valódi választási lehetőséget ígért a nézőknek. A mindössze 8 hónapig tartó időszak gyakorlata jelentős hatással volt a Televízión belüli végbemenő médiarendszerváltásra és 1989-től kezdődően a Televízió vezetése úgy tervezte, hogy az MTV1 csatorna Magyar Televízió korábbi műsorpolitikáját folytatja majd tovább, az MTV2 csatorma pedig a korábbiaktól lényegesen eltérő stílusú, és kifejezetten szórakoztató jellegű tartalmakkal lép a közönség elé.⁵⁶

És ezzel eljutottunk a rendszerváltoztatás időszakához, amelynek eseményeivel dolgozatom későbbi fejezetei foglalkoznak majd.

3.) Médiaszabályozás kezdetei Magyarországon

Bár doktori értekezésem elsősorban az elektronikus média kérdéseivel foglalkozik, a jogi szabályozás kérdéseit tekintve a későbbi hivatkozások miatt dolgozatomból nem hagyhatom ki az első sajtójogszabályokat, azaz egészen az 1914. évi XIV. törvénycikkig kell visszanyúlnom, amely deklarálta a sajtószabadság elvét, ugyanakkor a különböző sajtótermékek utcai terjesztését hatósági engedélyhez kötötte. Az engedélyt megtagadni azonban csak akkor lehetett, ha egy bizonyos sajtótermék a közrendet vagy közerkölcsöt sértett, vagy egy bizonyos etnikai vagy vallási csoport ellen gyűlöletkeltésre volt alkalmas.⁵⁷

Az időszaki lapok alapítását a törvény nem korlátozta, nem volt engedélyköteles, csupán bejelentési kötelezettséghez kötötték, amelyet a hatóság csak törvénysértés esetén utasíthatott vissza. A törvény – elsősorban tárgyunk miatt – csak az első szakaszig érdekes: itt már szóltak a nyomtatott sajtón kívül a más hordozón rögzített (elsősorban mozgókép) gondolat közlésének szabadságáról. Ám ekkor még a jogalkotó a részleteket nem szabályozta.⁵⁸

Az új sajtójogi szabályozásra 1938-ban került sor, ekkor már egy háború előtti politikai kontextusban. Rendelkezései alapvetően a lapalapítás szabadságát és a kötelespéldányok rendszerét érintették. Az 1914-es sajtótörvényhez képest, amely az időszaki lapok alapítását

frekvenciákért végül a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény 1996-os kihirdetése után lehetett pályázni.

(Horváth (2013a), p. 29)

56 Horváth (2013a), p. 29

Győrffy Miklós, Martin József és Wisinger István a rendszerváltás médiájáról. Médiakutató, 2004/nyár. 75.

57 Paál Vince (szerk.): A magyarországi médiaháború története, Complex Kiadó, 2013, p. 10. (e-book formátumban); Fordulat és reform, in: Medvetánc 1987/2. melléklete, p. 116.

58 Paál Vince (szerk.): A sajtószabadság története Magyarországon 1914–1989, Wolters Kluwer, Budapest, 2015, p. 10–11, (e-book formátumban).

(24)

24 nem kötötte engedélyhez, úgy rendelkezett, hogy az „időszaki lap alapításához, úgyszintén jellegének megváltoztatásához a m. kir. miniszterelnök engedélye szükséges” (9. §). A már megjelenő lapok további működésének feltételeként is külön engedély megszerzését tette kötelezővé. Engedélyhez kötötte ezen felül az ún. hírlaptudósító újságok (10. §) alapítását.

A kötelespéldányokra vonatkozóan szabályozás 2. §-a előírta, hogy az „[i]dőszaki lap terjesztését a sajtórendészeti kötelespéldány megküldésével egyidőben szabad megkezdeni”. A kötelespéldányok megküldésére vonatkozó szabályok megszegése bűncselekmény vétségi alakzatának minősült, és egy évig terjedő fogházzal volt büntethető.⁵⁹

A második világháború után kialakuló pártállam alapvető érdeke a sajtószabadság és más szabadságjogok korlátozása volt. Az 1949. évi kommunista Alkotmány⁶⁰ sajtószabadságra vonatkozó normája egészen a rendszerváltozásig nem is változott. A szocialista alkotmányozás szabad sajtó jogát a dolgozók jogaként aposztrofálta, de valójában a kézivezérlés egyik hatékony eszközévé vált a pártállam kezében. A sajtó működésével kapcsolatos minden eszközt

„társadalmi tulajdonba” vettek, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a papírkészlet, a nyomdák, a terjesztési szervek az állam kezébe kerültek, és az ideológia legitimálása érdekében működtették ezeket.⁶¹ Névlegesen azonban úgy állították be, hogy a munkásság és a dolgozó parasztság tulajdonában állnak. Ezek felhasználása olyan módon zajlott, hogy a központi hatalom érdekeivel szemben nem lehetett élni a sajtó eszközeivel, és azt állították, hogy ez „a sajtószabadság fejlődésének egy, a polgári alkotmányozást meghaladó, magasabb szintje”.⁶² Ezen felül kizárólag ilyen módon biztosítható, hogy a tőkések ne férjenek ezekhez hozzá, azaz ne tudják megvesztegetni a szerzőket, és megvásárolni a kiadókat. Mindennek következtében sajtóterméket vagy elektronikus médiumot alapítani csak kizárólag engedélyezés alapján lehetett, de erre egészen a nyolcvanas évek második feléig egyáltalán nem volt példa. 1947-ben

59 1938. évi XVIII. tc. az állami rend megóvása végett szükséges sajtórendészeti rendelkezésekről, in: Országos Törvénytár 1938. 7. szám, 1938. június 1. „az állami rend megóvása végett szükséges sajtórendészeti rendelkezésekről”; Klein Tamás (2012), p. 13–14.; Paál Vince (szerk.) (2013), p. 125–126.; 60.070/1938. M.E.

rendelet a sajtókamara felállításáról.

60 1949. évi XX. tv.

61 Rácz János: Több oldalról szorongatva: középen, A médiacsata néhány csörtéje (1990–1993), Veritas – Magyar Napló, Budapest, 2018, p. 17.; György Péter: Néma hagyomány. Kollektív felejtés és kései múltértelmezés 1956–

1989-ben, Magvető, Budapest, 2000, p. 20.

62 Paál Vince (szerk.) (2015), p. 454.