No, egyszóval ezt, legalább ezt meg kellett írnom.
A lapból egyébként még keveset olvashattam. De látom, sok a recenzió. Az irodal- mi számtartástok szinte gondosabb, mint a központi folyóiratoké. Más kérdés, hogy miként lehetne megszabadulni a „recenzeus"-pszichózistól, és áttérni az igazi kritikára, vagy az olyasféle velős elemzésre, mint amilyet Mocsár írt Dugonicsról.
A novellákat még nemigen olvashattam el, de a „Tisza" nekem jobban tetszik.
(Mikor lesz már ebből könyv?) A novellákban Pesten is kevés a „mű". Félkész írások.
Novella vagy regénytéma „riportázs-pszichével" írva. (A tettes igencsak a „maiság"
félreértése, de ezt most nem magyarázom.)
Még valamit! Milyen jó, hogy lehoztátok Lászlóffy Aladár arcképét. Nagyon tet- szik nekem ez a szép ázsiai fej. Férfit, egyéniséget érzek benne. Ott van benne az a valami, ami az embert teszi.
Elég. Elnézést az ottani kapkodó, majdnem hebehurgya és kivagyi beszélgetésért és e levél hiányaiért. (Nem szóltam mindenről.)
VERES PÉTER
VITA A VIDÉKI KÖNYVKIADÁSRÓL
P R O F Á N H O Z Z Á S Z Ó L Á S
A S Z E G E D I K Ö N Y V K I A D Á S Ü G Y É H E Z
Mocsár Gábor írását olvasva a szegedi könyvkiadás odajutott, m i n t a nevelt gye- rek, amikor a mostoha nyakába akasztja az üres tarisznyát, m o n d v á n :
— Most m á r eredj, a m e r r e látsz! K a p a r j kurta, neked is lesz.
A mostohák sohasem tagadják meg önmagukat, még ha irodalmi vonatkozásról is van szó.
És mit tehet az árva gyerek? Ö legyen jól nevelt, udvarias, és bizonyítsa be n e - veletlen mostohájának, hogy jól megtanulta a közgazdasági illemszabályokat? — Vagy döngesse meg a kaput és követelje távozóban a jussát? Nehéz kérdés!
Érdekes, hogy keskeny e hazánkban senki sem k í v á n j a gyerekének a m a g a szen- vedelmes sorsát, csak a jobbat, a tisztultabbat, a haladottabb szelleműt. És ez így jó, így helyes. Ugyanakkor a Tiszatáj-nak a könyvkiadás ügyében írt két cikke azt t ü k - rözi, hogy a magyar könyvkiadás m i n t szülő a s a j á t 35—40 év előtti sorsát k í v á n j a vidéki gyerekeinek osztályrészül juttatni.
Egész könnyedén, mint ahogy a nagyok h u l l a t j á k a morzsát, odavetették a m i n - dent megoldó tippet:
— Gyűjtsetek előfizetőt. Adjátok ki Dugonics összes műveit, én is előfizetek r á ! Aki valaha gyűjtött előfizetőt, tudja, milyen keserves dolog az. És különösen m a . Versenyezni azokkal a bedolgozott könyvterjesztőkkel, akik fix, napidíj és jutalék mellett árusítják a m á r kinyomott szép könyveket, a reménybeli kiadványokkal: ez körülbelül annyi, mintha délibábot ígérnénk havi részletre.
Ami pedig Dugonics összes műveinek a kiadását illeti, hát az a délibábnál is több. H a valakinek némi fogalma van Dugonics műveinek számáról, arról a h a t a l m a s tömegről, amelyet ötven éven felüli írói munkássága alatt „termelt", az még m e g - kockáztatni sem merheti azt a gondolatot, hogy egy vidéki induló kiadó vegye m a - gára ezt a terhet. Állítom, hogy az Akadémiai Könyvkiadó m i n d e n dotációja és szer- vezettsége belebukna ebbe a vállalkozásba! De teljesen felesleges is. Dugonics regé- nyei és átdolgozásai ma m á r n e m élvezhetők, n é h á n y iskoladrámája pedig k i n y o m - tatás nélkül is előadható, h a van rá közönség. Egyetlen m a is értékálló m ű v e pedig, amit Szegeden 1820-ban, tehát halála után adtak ki, a Magyar példabeszédek és jeles mondások, óriási értéke mellett máig sincs feldolgozva semmiféle vonatkozásban.
Kiadni m a j d azt kell és annyit, amennyit feldolgoznak belőle.
Mindezzel szerényen és laikusan csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy a vidéki könyvkiadás dolgáról sem Pesten, sem Szegeden n e m lehet kapásból és nagy- jából beszélni. Ez sokkal komolyabb dolog.
Egy laikus Olvasó nem tud hozzászólni a kérdés közgazdasági részéhez, és azzal sem tesz különös szolgálatot, h a csupán hangsúlyozza ú j r a azt, a m i t unos-untalan hallunk: szükség van a vidéki könyvkiadásra.
Az olvasónak, úgy érzem, elsősorban joga v a n felhívni a figyelmet arra, hogy nem vidéki, illetve nemcsak vidéki kiadásra, h a n e m elsősorban vidéki, tehát szegedi olvasótáborra van szükség. A szegedi kiadványok olvasótáborára, a közönség egy spe- ciális rétegére, amely főként szegedi, de jócskán kell hogy az ország lakosságából is rekrutálódjék, és amely igényli a szegedi kiadványokat.
848
Ha a m ú l t t ó l valamit számon kell kérni — m á r p e d i g számon kell, m e r t enélkül nincs egészséges fejlődés, a k k o r az az, hogy m i é r t n e m állt itt össze a 40-en felüli kiadvány mellett sem egy komoly, önálló olvasótábor. Ahol negyvenegy kötet köny- vet kiadtak, úgy hogy abból s z á m t a l a n pincébe és zúzdába került, ott nagy h i b á t követtek el az olvasói g á r d a kialakítása terén. És b á r m e n n y i r e is f á j ó és fontos té- nyező ez, i n n e n az olvasó szemszögéből most is úgy néz ki a helyzet, hogy m i n d e n fontosnak látszik a kiadói létalap megteremtésénél: csupán az olvasó nem. M e r t az, aki m a Dugonicsot a k a r kiadni, vagy csak meri is ezt indítványozni, az a n n y i r a n e m ismeri s e m Dugonics műveit, sem a m a i olvasót, sem a könyvkiadást, hogy a n n a k még a r r ó l az oldalról is át kell m e n n i a másikra, ahol egyáltalán könyvkiadásról be- szélnek.
Mi lenne, illetve m i lehetne mégis szegedi viszonylatban a könyvkiadás és az olvasói t á b o r megszervezésének első lépése?
Olyan kiadvány, amelyben mindazok a szempontok érvényesülhetnek, amelyeket a k é t idézett cikk is felhoz, de u g y a n a k k o r anyagilag is hozzásegít az alapozáshoz.
Szegeden két különböző időszakban v a n n a k nagyszerű példái az olvasóra t á m a s z - kodó könyvkiadási kezdeményezéseknek.
Az első és i n n e n - o n n a n kilencvenesztendős az Almanach-típus. A n a p t á r az a vidéki könyvkiadói eszköz, amely a könyvnyomtatás feltalálása óta sohasem hagyta cserben anyagilag a kiadót.
Persze az A l m a n a c h r a m a azt lehet mondani, hogy visszafelé lépés lenne, hiszen a századfordulón virágzott.
De v a n e n n e k a típusnak egy v á l f a j a , amely kétségtelen haladó. A Szegedi F i a t a - lok Kis K a l e n d á r i u m a . Ehhez feltétlenül vissza lehet nyúlni, de n e m a n n a k exkluzív f o r m á j á b a n , h a n e m népies, tömegeket ölelő, nagy mennyiségű megvalósításában.
Egy jól szerkesztett Szegedi Képes K a l e n d á r i u m a legmagasabb szellemi nívót jelenthetné, és ugyanakkor, m i n t n a p t á r biztos lehetőséget a több tízezres p é l d á n y - szám felé. De anyagi a l a p j á t nemcsak a nagy példányszám, h a n e m a nagy p é l d á n y - számhoz Önként csatlakozó és a K a l e n d á r i u m jelleggel összeférő komoly hirdetések anyagi bázisa.
N e m tudok m a elképzelni sem közvetlenebb, sokszínűbb és szerkesztői és olvasói szempontból kielégítőbb induló könyvkiadási produkciót, m i n t a jó K a l e n d á r i u m . Persze, ez is olyan dolog, hogy a n n y i r a n e m művészet, hogy el n e lehessen rontani.
Tisztába vagyok azzal, hogy a n a p t á r k i a d á s m a valamiféle f i n o m a n kifejezett kizárólagossági keretbe tartozik. Na de h á t valami kis jussa csak lehet a szegedi k ö n y v k i a d á s n a k az országos kincsekből, illetve az országos Kincses Kalendáriumból, amely bizony sokszor kifogásolható hibáival, túlságosan n a g y r a méretezett önérzeté- vel m á r n e m is t u d j a jól betölteni azt a feladatot, a m i r e a n n a k idején kijelölték. H a a fejlődés során e l j u t o t t u n k odáig, hogy a budapesti napilapok száma m e g n ö v e k e d - hetett eggyel, a k k o r a K a l e n d á r i u m o t is fel lehet oldani a monopolizmus alól.
DR. M A G Y A R K A F E R E N C
A SZERKESZTŐSÉGHEZ ÉRKEZŐ LEVELEK E G Y K É B Ő L IDÉZZÜK:
„Engem is jó p á r h ó n a p j a foglalkoztat az a gondolat, a m i n e k nagy százalékát Mocsár G á b o r a Tiszatáj egyik m o s t a n körüli s z á m á b a n elmondott a szegedi könyv- kiadás ügyéről. Ebben a kérdésben ugyanis nagyon is összefonódnak a helyi és az országos érdekek. Természetesen n e m úgy, ahogyan a Mocsár-cikkben idézett p r o v i n - ciálisán túlzó pécsi lokálpatriotizmus gondolná . . . "
„ . . . Kell könyvkiadás Pécsen is meg Szegeden is, és mindenhol, ahol igénylik, s a k í n á l a t r a el b í r j á k érni a megfelelő keresletet! Ne csodálkozzon, hogy ezzel az erősen gazdasági f o r m u l á v a l élek, de az a véleményem, hogy a szemérmes irodalom ideje lejárt. Igenis p r o p a g a n d a kell az irodalomnak is. Különösen a jó irodalomnak!
Természetesen ehhez is s a könyvkiadáshoz is pénz kell.
Erről az egészen egyéni véleményem az, hogy az a legkevésbé p r o b l e m a t i k u s dolog, amit pénzzel meg lehet oldani. Különösen a m ú l t rendszer progresszívjeinél t a l á l u n k sok példát erre, de a közelmúltban is történt m á r ilyesmi, h a n e m is m a i író művével. Azaz: m i n d e n k i „szálljon be". A m a g a m részéről rögtön fel is a j á n l o m egyhavi fizetésem (jelenleg sajnos csak 1070 forint) e r r e a célra. S a p r o p a g a n d a esz- közeivel rentábilissá kell tenni a könyvkiadást. Bízom abban, hogy a k i n e k valóban szívügye a t á r s a d a l m i fejlődés, n e m retten vissza ugyanilyen a p r ó anyagi áldozattól.
A felsőbb hivatalos szerveket pedig m e g kell győzni ennek helyességéről, hiszen az ő vállaikról is g a r m a d á v a l szedné le a g o n d o k a t . . . "
ZELEI M I K L Ö S Mezőkovácsháza
5 Tiszatáj 849
