Nikiforov, L.: A város és falu közötti társadalmi–gazdasági különbségek leküzdése

106

látszott az asszociációs index, ennek viszont hátránya, hogy értéke erősen függ a mobi- lit'ási táblázatok széleloszlásától.

A szerzők az ismertetett tanulmányban egy másik módszer alkalmazását mutatják be. Ez a táblázatok széleloszlásait kiegyenlíti egy olyan számítási eljárás segítségével, amelyet régebben Deming írt le más típusú felada- tokkal kapcsolatban. Olyan táblázatokat konstruáinak a megfigyelt mobilitási adatok alapján. amelyekben a függőleges és a víz—

szintes széleloszlások azonosak. Ezáltal ki—

szűrik egyrészt astrukturális változások hatá—

sát (az apák és gyermekeik eltérő foglal—

kozási összetételének hotását), másrészt az összehasonlított országok eltérő struktúrájá-

nak hat—ását.

Az így kiszámított hipotetikus táblázatok- ban ismét összehasonlították a fenti kilépési mobilitási arányszámokat. továbbá ezeket vi—

szonyitották a tökéletes mobilitás (az apá- nak és gyermekének társadalmi helyzete kö- zötti teljes függetlenség) esetében érvénye- sülő (ugyancsak hipotetikus) arányszámokkial, Ebben az összehasonlításban a fizikai cso- portból a szellemibe irányuló mobilitás Fran—

ciaországban meglehetősen nagy. viszont a mezőgazdasági rétegből a fizikai rétegbe irányuló mobilitás kisebb, mint a többi vizs—

gált országban.

Végül kiszámították a tényleges mobilitási táblázatokban és az egymáshoz igazított táb—

lázatokban a korrelációs együtthatókat.

Mindkét esetben arra az eredményre jutot- tak, hogy a francia és az olasz népességben az apa és fia helyzete közötti korreláció erősebb, mint a többi vizsgált tőkés ország népességében.

A szerzők ennek az összehasonlító elem—

zésnek az alapján nem látják igazoltnak azt a korábban Lipset és Zetterberg által meg—

fogalmazott tételt, hogy a gazdasági fejlett—

ség azonos szintjén álló országokban a tár- sadalmi mobilitás hasonló nagyságú. Saját szavaikat idézve: ,,nem fogadják el a tár- sadalmak konvergenciájának tézisét". A kü- lönböző társadalmak az iparosodási folya- matban eltérő térbeli és időbeli körülmények között fejlődnek és megőrzik sajáto'sságaikat.

(ism.: Andorka Rudolf)

NlKlFOROV, L.:

A VÁROS ÉS A FALU KÖZÖTTI TÁRSADALMI—GAZDASÁG! KULUNBSÉGEK

LEKUZDESE

(Preodolenije szocialno—ékonomicseszkogo roziicsi- ja mezsdu gorodom i derevnej.) — Voproszü Ékono—

miki. 1974. 2. sz. 3—14. p.

Szerző napjaink egyik fontos társadalmi problémáját vizsgálja, nevezetesen azt. hogy milyen lehetőségek vannak a Szovjetunióban

STATISZTIKAI lRODALMl FlGYEit—Ó

a város és a falu közötti társadalmi—gazda- sági különbségek felszámolására. Megálla- pítja, hogy a fennálló társadalmi—gazdasági különbségek a mezőgazdasági termelés és a mezőgazdasági munka sajátosságánask kö—

vetkezményei.

Napjainkban a falvakban jelentős diffe- renciálódás bontakozik ki annak következ—

tében. hogy a kolhozok egy része olyan ma- gas jövedelmet és életszínvonalat bizto—

sít dolgozói számára, ami meghaladja az ál- lami mezőgazdaságban dolgozókét.

A*jeleniegi feltételek között a legalkalma—

sabb eszköz a különbségek leküzdésére, (:

mezőgazdaság sokoldalú iparosítása és a ki- alakulóban levő agrár—ipari integráció. A mezőgazdasági termelés átalakításának lé—

nyege az iparszerű termelés és az ezen ala- puló intenzív fejlesztés, ami együtt jár a mezőgazdasági munka jellegének megválto- zásával és az ipari és mezőgazdasági terme- lés színvonalának közeledésével. A mezőgaz- dasági munka jellegének és feltételeinek megváltozása következésképpen átalakítja a mezőgazdaság struktúráját. _

A mezőgazdaságot napjainkban leginkább az intenzifikálás üteme határozza meg. Mind a növénytermesztésben, mind az állattenyész- tésben jelentősen növekszik a gépesítés szín- vonala. A Szovjetunióban 1972'ben komplex gépesítéssel rendelkezett a szarvasmarhát tartó gazdaságoknak 14 százaléka, a sertést és baromfit nevelő gazdaságok mintegy 33 százaléka.

A gépesítést nagyarányú beruházások tet- ték lehetővé, 1950 és 1970 között a mező—

gazdasági üzemek termelőalapja 5,9—szere- sére. energiakapacitása több mint 5,4-xszere- sére nőtt. A beruházások 1947 és 1970 kö—

zött több mint tízszeres növekedést mutattak.

Ugyanezen idő alatta mezőgazdasági üze—

mek bruttó termelése 2,8-szorosára, a munka termelékenysége 3.3—szorosára nőtt. és a mezőgazdasági dolgozók létszáma 15 száza- lékkal csökkent.

A mezőgazdaságban a megtérülés ilyen gyors csökkenését döntően az magyarázza, hogy a mezőgazdasági termelési alapok nö—

vekedése jelentős részben az ipari alapok- ra való áttéréssel kapcsolatos, miközben a tőkebefektetések szétforgácsolódtak.

Az óriási mezőgazdasági területekre, a megváltozott mulnkakörülményekre való tekintettel kell elkészíteni a falvak élet— és munkakörülményei átalakításának távlati ter—

vét ahhoz, hogy a beruházások sorrendje megállapítható legyen. itt nagy jelentősége van az agrár—ipari komplexumok kialakítá—

sának, mert részben fejlett ipart és infra—

struktúrát hoz létre az adott körzetben, ugyanakkor megváltoztatja a mezőgazdasági munka feltételeit és struktúráját, képzett szakembereket igényel, és ezáltal megvaló-

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ

107

sítható a mezőgazdasági termelés belterje- sebbé tétele.

Az agrár—ipari komplexumok kialakítása lehetővé teszi azt, hogy csökkenjenek a kü—

lönbségek az ipari és mezőgazdasági üzemek alap— és energiaellátottságában. Ehhez szük—

ség van a mezőgazdaság termelőalapjainak 4—4,5-szeresére. az energiakapacitás 3.5—4—

szeresére történő emelésére. Ez évi 8,6 szá- zalékos fejlesztésnek felel meg, és a számí—

tások szerint a program megvalósítása mint—

egy 5—8 évet vesz igénybe.

A fejlesztés ilyen nagyarányú növekedése várhatóan megváltoztatja a mezőgazdaság társadalmi—gazdasági struktúráját. Szerző szerint a változások jelentős része a munka—

erő vonatkozásában jelentkezik. Véleménye szerint a Szovjetunióban jelenleg még nem jelentős a mezőgazdaságban foglalkoztatot—

tak számának csökkenése. Az 1966-1970.

évek átlagában a mezőgazdaságban foglal—

koztatott'ak számának csökkenése —— beleértve az egyéni termelők számának csökkenését is

— 1,95 százalék volt.

A jövőben számottevő mértékben szüksé—

ges a mezőgazdasági munkaerő csökkentése, mert a termelés komplex gépesítése csak így lehetséges, különösen ott, ahol viszonylag

magas a kézi munkások aránya.

A számítások szerint a mezőgazdaság komplex gépesítéséhez mintegy 8,5—9 millió olyan munkásra van szükség, akiket gépek mellett foglalkoztatnak és 3,5——4 millió kézi munkásra. A fejlődés ielen szakaszában min- denütt feszültséget jelent az új mezőgazda—

sági szakemberek munkába állítása. Erre mutat egyebek között az, hogy évről évre csökkent a több műszakban dolgozó trakto—

rosok aránya. Ennek egyik oka a szakképzett munkaerő jelentős részének elvándorlása.

Megállapítható, hogy a mezőgazdasági né—

pesség migrációja döntően nem a mezőgaz—

dasági munka növekvő termelékenységének, hanem a mezőgazdasági települések élet—

körülményei és a szakképzett mezőgazda- sági dolgozók igényei közötti különbségek—

nek a következménye. Erre utal az, hogy az elvándorlás nem is a mezőgazdasági alap—

tevékenységet folytatók esetében a döntő, hanem a kisegítő tevékenységet folytató szak- embereknél (például lakatos, villanyszerelő).

E feszültség felszámolása csak a mezőgaz—

dasági munka körülményeinek megjavításá—

val és ezzel párhuzamosan a dolgozók gaz- dasági—kulturális életkörülményeinek (: fej- lesztésével oldható meg.

A probléma megoldását szolgálná az ág—

rár—ipari komplexumok létrehozása. Ezeket a

körzetükben levő nagyvárosokkal párhuza- mosan kell fejleszteni, és ilyen módon nagy urbanizált körzetek létesülhetnek.

A város és a falu közötti társadalmi kü- lönbségek vizsgálatánál nem hagyható ii—

gyelmen kívül a falvak lakosságánál nagy szerepet játszó kisegítő gazdaságok jelentő—

sége. Ismeretes, hogy a kisegítő gazdaságok a mezőgazdasági termékek jelentős részét adják. A lakosság elég tekintélyes része, mintegy 37 millió család használja ki a ter—

melésnek ezt a formáját. Ebből 14 millió kolhozcsalád, 8 millió szovhozcsalád és 15 milliót tesz ki a nem mezőgazdasági foglal—

kozású családok száma.

1973—ban a családok kisegítő gazdaságból származó jövedelme az iparban dolgozóknál 1.3 százalékot, a szovhozcsaládoknál 20 szó- zalékot, a kolhozcsaládoknál 30 százalékot

tett ki.

A kisegítő gazdaságok szerepének elem- zése során bizonyos fokú ellentmondások fe—

dezhetők fel. A kisegítő gazdaság ugyanis egyik oldalról növeli és meghatározott mér- tékben kiegyenlíti a dolgozók különböző cso- portiai közötti jövedelmi különbségeket. A másik oldalról viszont társadalmi—gazdasági problémát idéz elő: többek között felveti a társadalmasított, illetve nem társadalmasí- tott munka problémáját, kapcsolatos a piaci értékesítéssel. árral, továbbá megnöveli az átlagos munkaidőt, és csökkenti a szabad időt. Mindez bizonyos fokig erősíti (: dolgo—

zók különböző csoportjai között a differen—

ciálódást.

Ez a probléma azonban csak a kisegítő gazdaságok megszűnésével. a mezőgazdasá—

gi nagyüzemek fejlődésével párhuzamosan fog megoldódni. A kisegítő gazdaságok jelen- tősége nem lebecsülendő, gazdasági alapjait megszüntetni csak akkor lehet, ha a mező- gazdasági nagyüzemek is termelik azokat a termékeket. amelyekre a kisegítő gazdasá—

gok specializálódtak. Ehhez viszont a mező- gazdaság szerkezeti átalakítására lenne szükség. Ezért a kolhozok és szovhozok ter- melésének ipari alapokra helyezésekor fi- avelemmel kell lenni a kisegítő gazdaságok feltételeinek javítására is. Ez azt jelenti, hogy meghatározott mértékben célszerű a kisegítő gazdaságok termelésébe bevezetni a gépesí—

tés elemeit, fejleszteni az értékesítés szerve- zetét, biztosítani az állottenyésztéshez szük- séges takarmányt stb. A kisegítő gazdaságok jelenleg szükséges feilesztési folyamata nincs ellentmondásban jövőbeli megszünésükkel.

(Ism.: Harcsa István)