<J
Bővizű patakok mentén
BEKE GYÖRGY, FARKAS ÁRPÁD, FODOR SÁNDOR ÉS KOVÁCS GYÖRGY RIPORTKÖNYVE
,,Székelyföldön a vizek nem patakzottak fölöslegesen, majd mindenikük öntözi valamely falu határdt-kert- jét.. :•
(Farkas Árpád) Azt mondják, hogy Háromszéken gyakran nem lehet tehenet eladni az egyik faluból a másikba, mert a kutakat borvízforrások is táplálják; és mindegyiknek más az íze-zamata, vegyi összetétele. A sokféleség más-más jelleget ad a források vizének, ahogyan soha másikkal össze nem téveszthető tulajdonsággal b í r n a k , m a j d csermely- vagy patakmivoltukban is ezek a hol bőséggel buzgó, hol csendesen csör- gedező források. Patakok mentén indultak útnak a legújabb erdélyi riportkönyv szerzői, de fölfedező vándorlásuk során nem a Keleti-Kárpátok innenső vagy túlsó oldalának; á Székelyföldnek, illetőleg Moldvának természeti szépségeit, turisztikai látnivalóit óhajtották számba venni, nem is a vasárnapi viseletbe öltözött falut, nem a néprajzi érdekességeket, hanem a patakok vizével élő embert akarták elénk hozni, akinek élete-munkája, szokásai-tulajdonságai éppoly sokfélék, örömeik és gondjaik elegye legalább annyiféle, ahányféle borvíz fakad föl a vidéken.
Négy szerző írásait gyűjtötte egybe a Kriterion Kiadó, mindegyikük — talán Beke kivételével — elsősorban szépíró vagy költő. Fodor Sándor és Kovács György nevét a romániai magyar próza fejezetében írják vastag betűvel,. Farkas Árpád pedig a fiatal költőnemzedék egyre magasabb csúcsokat hódító képviselője. Bgke György az utóbbi fél évtizedben ú j a b b . és újabb nagyszerű riportokkal, szociográ- fiákkal jelentkezett. Ügy tetszik, az Erdélyi Fiatalok két világháború közötti váló- ságföltáró célkitűzéseinek ma § a leghívebb folytatója,. munkássága nyomán ismer- hettük meg idestova négy esztendeje a barcasági csángók mai életét; tavaly meg- jelent könyve pedig, a Magunk keresése, terjedelmének nagyobb felében a gyimesi, a moldvai csángókról és a Ploejti-ben élő magyarokról tudósított.
. Ha a mostani riportkönyv tartalmát kívánjuk megjelölni, röviden annyit írha- tunk : szerzőink célja. a paraszti létforma változásainak kitapintása, az anyagi élet- föltételek megváltozásának számbavétele és a szellemi, „kultúrafogyasztói" igények föltérképezése. De vizsgálódásaik nyomán általánosabb kérdésekre is nyílik ablak, a nemzetiségi. sors mozaikjai információkat közvetítenek á romániai magyarság lét- állapotáról is. Egyszerűbb elhelyezni a" fölkeresett tájegységeket, falvakat a földrajzi szélesség és hosszúság vonalai között. Beke György megint Moldvába indult, Bákó és Román városa környékén, az Aranyosbeszterce mellékén és a Tatros völgyében járt; Farkas Árpád Háromszék falvait kalandozta be, Fodor Sándor ismét Kászont, Csík egyik félreeső medencéjét kereste föl, Kovács György pedig a Nyárád menti Ákosfalván tett látogatást, ahol annak idején részt vett a termelőszövetkezet meg- szervezésében.
A romániai magyarok számára is „fehér folt" a Kárpátok keleti oldalán meg- telepedett csángók élete, Beke György évek óta szisztematikusan végzi föltáró mun- káját, faluról falura haladva mutatja be könyveiben, riportjaiban a csángókat, akik- nek sorsa köré annyi félreértés fonódott, akiknek puszta létezéséről is csak homá- lyos fogalmak élnek közvéleményünkben. Főként néprajztudósok és nyelvészek tar- tották számon Moldva csángó-magyar lakóit. Amikor a televízió népdalversenyének döntőjében gyönyörűséggel hallgatták Faragó Laura előadásában a több száz éves dallamot, melyet a csángók földjén jegyeztek le, valószínűleg kevés nézőnek jutott eszébe, hogy a Szeret és a Kárpátok közötti területen nemcsak a magyar népdalokat őrizték meg évszázadokon át, hanem a magyar nyelvet is. És nemcsak megőrizték, 124
de — ahogy megtudjuk Beke kalauzolása nyomán — élnek vele, használják ma is.
Ha máshol nem, a családi körben az édesanyák szájából magyarul folyik a szó.
•Beke vonaton, vasútállomásokon, földeken beszélget az emberekkel termésről, időjárásról, mindennapi örömeikről-gondjaikról. Lazán, sokszor látszólag szervet- lenül kapcsolódnak egymáshoz a témák, következnek egymás után az arcok. A ta- nuiságok, a földeríteni kívánt legfontosabb problémák az egész riportsorozat el- olvasása után rajzolódnak ki az olvasó előtt nagyon éles, pontos körvonalakkal.
A figyelmünket sokfelé kalandoztató riporter egy-egy jellemző jelenetet merevít szinte állóképpé számunkra, ezek a pillanatok a csángó élet szimbólumaivá nőnek.
A bákói autóbuszállomáson várakozás közben megéhezik egy asszony, és a falnak fordulva eszik; az ösztönös félrehúzódás, a szégyenlős mozdulat a csángók zárkó- zottságát példázza, azt, hogy a külvilág érintésére legtöbbször „magukba fordulnak, mint a csiga".
Beke jól irányzott próbafúrásai sorra eltalálják a csángó-magyar sors legmé- lyebb rétegeit: az ingázásra kényszerült férfiak otthontalanságát, az asszonyok szor- galmát és közösségmegtartó erejét, a távolságtartást, bizalmatlanságot a közéjük kerülő értelmiségivel szemben, a szellemi igények szegényességét. A végső kérdés az: mit is jelent csángónak lenni; hogy nem csupán „katolikus" nemzetiséget jelent
— ennek vallják magukat —, hanem magyar anyanyelvet és az ebből következő művelődési igények kielégítését is, amint ez kiderül a riporter és egy román agrár- mérnök beszélgetéséből.
Hogy Farkas Árpád nemcsak költőnek ígéretes tehetség, hanem a közírás mes- terségét, azaz művészetét is kitűnően gyakorolja, arról már néhány évvel ezelőtt is meggyőződhettünk a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükörben, az Igaz Szóban és A hét- ben közölt riportjai, glosszái, rövid jegyzetei alapján. Fiúi szeretettel, de az álpátosz hamis zengése nélkül szól a hegyek közé zárt kisfalvakról, az öregek helyzetéről, a művelődési lehetőségekről: iskoláról, könyvtárról. Ne vezesse félre az olvasót, hogy némelykor tréfára hajlanak mondatai, akkor szól a legkomolyabb dolgokról, amikor mosolyt vélünk látni szájaszögletében. Legnagyobb érdeklődéssel a falu változásait fürkészi, a továbblépés, az előrehaladás útjait-módjait mérlegeli. Ezért kérdezte meg egy országúttól félreeső háromszéki falu ötödik osztályos tanulóit is falu és város viszonyáról. Nem sopánkodik azon, hogy a gyerekek többsége városon szeretne élni, vágyaikat az előrelépés mozdító erejének tartja.
Az évfordulókra emlékező írások inflációját éljük, ritka az olyan cikk, amelyik nem esik a nagy pipájú, kevés dohányú lelkesedés vagy az érzelemfagyasztó tár- gyilagosság túlzásába, és megfelelő hőfokon tud kapcsolatot létesíteni ünnepelt és a kései ünneplők között. Farkas Árpád remeklése Dózsa Györgyről (Egy hadi- rokkant — Dózsa táborából) — tavaly nyáron egyébként az Élet és Irodalomban is megjelent — ilyen írás. Bálint András dálnoki parasztember „ceglédi" beszéde írói telitalálat; összemosódnak benne a szegény emberek szenvedésének évszázadai, a Dózsa-fölkelést leverő urak kegyetlenkedéséről a zsellér dédnagyapján hatalmas- kodó földesúr jut az öreg paraszt eszébe. Nagyszerűen sikerült az élőbeszéd ritmi- kájának visszaadása, az emlékezésben el-elakadó öregember gondolatfűzése Farkas Árpád átírásában tökéletes hűségű.
Fodor Sándor három év után azért látogat újból Kászonba, hogy fölmérje: mi változott azóta, mi nem. Megtudjuk tudósításából, hogy javult a munka színvonala a termelőszövetkezetben, de a faluból való elvándorlást nem sikerült mérsékelni, az iskolákban egyre kevesebb lesz a gyerek. Annák az olvasónak, aki csak mostani riportja alapján ismerkedik az öt kászoni faluval, elég hiányos marad róluk a képe, az író előző riportsorozata (az Orbán Balázs nyomdokain című kötetben) adhat csak magyarázó kiegészítést.
Kovács György látogatásai között nem három év, hanem két évtized az időbeni távolság. Az író a szövetkezet szervezése körüli eseményeket idézi föl, sorra veszi 125
Ákosfalva eredményeit az elmúlt húsz esztendő távlatában, és a fejlődésből adódó gondokat is, hogy például milyen nehéz a szükséges munkaerőt falun biztosítani.
Ugyanakkor természetesen színvonalasabbak lettek az igények, másképpen akarnak élni az emberek a Nyárád mentén is.
Tárgyuk megközelítési módjában, stílusban, a valóságföltárás mélységét tekintve nem egységes könyv a Bővizű patakok mentén. Különböznek a riportok, riportsoro- zatok a más-más írói alkat következtében is. Nem egyformán színgazdag a szerzők palettája, néha hiányosnak éreztük a képet, többre lettünk volna kíváncsiak. Be- vezetője szerint a könyv a mezőgazdaság átszervezése utáni falu arcát kívánta be- mutatni, szerencsére nem termelési mutatókkal, sőt nem is csak az emberek anyagi jólétével mérték a szerzők a változásokat; figyelmük központjába az ember kérült, jó értelemben vett elégedetlenséggel vizsgálták az emberi viszonyok alakulását/ a kulturális igények fejlődését vagy visszamaradását. A közérzet nehezebben kita- pintható változásait akarták megragadni, és ez a vállalkozás jórészt sikerült is a szerzőknek, újabb jól használható kalauzt kaptunk a romániai magyarság megisme- réséhez. (Kriterion, Bukarest, 1972.)
KISS GY. CSABA .
Mándy Iván: Mi az, öreg?
Mai íróink sorában Mándy Iván azok közé tartozik, akiknek pályáján újabb irodalomkritikánk jellegzetes fogyatékosságai is lemérhetők. Témaválasztás, élet- anyag tekintetében például nem ő az egyedüli, akitől a kritika leegyszerűsítve kérte számon az esztétikára — vitathatóan — kiterjesztett filozófiai totalitáselvet. Leegy- szerűsítve, mert csak a társadalmi viszonyok teljességigényű ábrázolásáért szállt perbe. Ennek következtében aztán Mándy is többször találta szemben magát el- hamarkodott, elemző munkát nélkülöző elvi megítélésekkel. A kritika minősítése ma talán nem hízelgő Mándyra nézve, de hisz nem is ezzel adósa az írónak, hanem az átlagon felüli művészi teljesítménynek kijáró, értő elemzéssel.
Témaválasztása miatt is érte Mándyt bírálat. Valóban van állásfoglalása a téma megválasztásában, de a műbe emelt valóságanyag csak az író elsődleges élményei- ből táplálkozhat hitelesen. A leszámolás szándékával Mándy Iván legújabb kötete most épp ezeket a meghatározó élményi impulzusokat szembesíti a személyiség jele- nével, belső képességeivel.
A Mi az, öreg? voltaképpen rövid prelűddel bevezetett, hét darabból álló no- vellafüzér. önmagáról beszél itt az író, mert a novellákból szervesen összeálló tör- ténet úgy él a fikció közegében, hogy közben állandóan érezhető a kifej ező-élményi önéletrajziság jelenléte. Önéletrajzi, sőt önelemző jelentések ezek az írások. A tá- gabb gondolati-lélektani érvényesség azonban kiemeli őket az esetlegesség, az egy-, szeriség szféráiból. A közvetlen téma ebben a kötetben is szűk területre korlátozó- dik. A múlt és a jelen találkozásai az indító családi környezet, az otthon, illetve az író jelen helyzetének (a „beérkezettségnek") tárgyilagos összemérése folytán zajla- nak le. A perspektíva- és idősíkváltások, filmszerű montázsok sorozatában bon- takozik ki Zsámboky János író ifjúkorának meghatározó magánéleti háttere; az apa alakja, az anya, a család sorsa és — a kitörölhetetlenül visszamaradt emlékek.
Az első reflexiók rögtön leütik a könyvön végigfutó alaphangokat. De kimérik Zsámboky lelki-tudati mozdulatainak határpontjait is: az apa egyéniségének em- 126
