• Nem Talált Eredményt

mx KÁRPÁTALJAI MAGYAR KÖNYVEK KATALÓGUS(1992–2017)

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "mx KÁRPÁTALJAI MAGYAR KÖNYVEK KATALÓGUS(1992–2017)"

Copied!
47
0
0

Teljes szövegt

(1)
(2)

KÁRPÁTALJAI MAGYAR KÖNYVEK KATALÓGUS

(1992–2017)

Ungvár 2017

m x

INTER

(3)
(4)

INTERMIX KIADÓ

KÁRPÁTALJAI MAGYAR KÖNYVEK SOROZAT

1992–2017

A kiadó célja, hogy a Kárpátalján élő, illetve az itteni magyarsággal és a vidék népeivel, múltjával és jelenével foglalkozó magyar szerzők anyanyelven írt műveit kiadja. Az Intermix Kiadó eddig megjelentetett könyveivel gazdagít- ja az egyetemes magyar kultúrát, ezen belül a kárpátaljai magyar irodalmat.

A kiadói kezdeményezte a Kárpátaljai Magyar Könyvek sorozat beindí- tását, amelyben gyermek és ifj úsági irodalom, riport, publicisztika, képző- és iparművészet, színház, zene, irodalom-tudomány, nyelvészet és kritika, oktatás, nevelés, hitélet, teológia, történelem, néprajz, népművészet, művelődéstörténet, honismeret és más műfajba sorolható kiadványok egyaránt megtalálhatók.

A kiadási pályázatra ajánlott kéziratok jegyzékét tapasztalt szerkesztők, köztük Nagy Zoltán Mihály József Attila díjas író, Csordás László, az Együtt folyóirat olvasószerkesztője lektorálja és állítja össze, Fábián Zoltán végzi a könyvek tördelését, formálja meg külalakját. A kiadványokat neves kárpát- aljai grafi kusok illusztrálják: Réti János, Matl Péter, Jankovics Mária, Berecz Margit, Turák Angéla, Juhász László és mások.

A Kárpátaljai Magyar Könyvek sorozatban, 1992-től eddig több, mint száz kárpátaljai alkotótól 265 könyv jelent meg. Az Intermix Kiadó szerzői köréhez tartozik a kárpátaljai alkotók mintegy 95 százaléka.

Az Intermix-könyvek kezdettől fogva az Országos Széchenyi Könyvtár ISBN számaival jelennek meg. A köteles példányokat (az utóbbi időben elekt- ronikus változatát is) megjelenés után leadjuk az OSZK ISBN és ISMN osz- tályára. Több digitalizált könyvünk tárolt változata a Magyar Elektronikus Könyvtárból is letölthető, olvasható (http://mek.oszk.hu).

A könyvek korábban a Magyar Művelődési és Közoktatási Minisztérium, majd az Illyés Közalapítvány és a Szülőföld Alap Iroda támogatásával jelent meg. 2009-től pedig a Bethlen Gábor Alap és a Nemzeti Kulturális Alap tá- mogatásának köszönhetően láttak napvilágot.

A megjelent könyvek elektronikus változatát folyamatosan feltöltjük a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet honlapjára, a megjelent könyvek bibliográfi ája is itt található. (www.kmmi.org.ua).

(5)

A kiadó 1992-től minden évben a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesz- tők Egyesülete felkérésére részt vesz a Magyar Könyvhéten, kiadványaival egyedül képviseli a kárpátaljai magyar könyvkiadást. A Kárpátaljai Magyar Könyvkiadók sátrában a könyvbarátok hozzájuthatnak a legfrissebb kiadvá- nyokhoz.

Az Intermix-kiadványok nagyobb része a kárpátaljai települési és iskolai, intézményi könyvtárakhoz kerül adományként. Különböző iskolai vetélke- dőkön a díjazottak könyvjutalomban részesülnek. A sorozat kiadványaiból író-olvasó találkozókat, irodalmi esteket, könyv-bemutatókat tartanak.

A Kiadó közös kulturális fejlesztési program keretében együttműködik:

− a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségével,

− a Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjával,

− a Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesületével,

− a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézettel,

Ungvár, 2017. 06. 08.

Fuchs Andrea programmenedzser

Elérhetőségeink:

Ukrajna, 88017 Ungvár, Babuskin tér. 5/a.

tel/fax: 00-380-/312/-64-37-37 E-mail: titkarsag@mekk.uz.ua www.kmmi.org.ua

(6)

A 88. ÜNNEPI KÖNYVHÉTRE A KÁRPÁTALJAI MAGYAR KÖNYVEK SOROZATÁBAN MEGJELENT KÖNYVEK

(Budapest, 2017. június 8–12.)

A kivégzett, lágerekben elhunyt kárpátaljai magyar képviselők (1945- 1949). Bródy András és társainak emlékkönyve. (Szerzők: Zubánics Lász- ló, Dupka György, Botlik József, Olekszij Korszun). Szerkesztette: dr. Dupka György, dr. Zubánics László. Kárpátaljai Magyar Könyvek 264. – Ungvár-Bu- dapest: Szolyvai Emlékparkbizottság-Intermix Kiadó, 2017. Tárolt változata:

http://kmmi.org.ua/books?menu_id=9&submenu_id=26&book_id=539 A tanulmánygyűjtemény Bródy András ruszin miniszterelnöknek és kép- viselő társainak állít emléket. Így bemutatásra kerülnek azok a kárpátaljai ru- szin, ukrán, magyar képviselők, felsőházi tagok, akikre kegyetlenül lesújtott a sztálini retorzió.

Kocsis Csaba: Elrabolt ötven évem. XX. századi emlékek szintézi- se. Bucsella József és 56-os sorstársai emlékére). Illusztrációk: Matl Péter Kárpátaljai Magyar Könyvek 258. – Ungvár-Budapest: Intermix Kiadó, 2017. Tárolt változat: http://kmmi.org.ua/books?menu_id=9&submenu_

id=26&book_id=537

A szerző kisprózájában az 1956-os forradalom egyik kárpátaljai hősét, Bucsella Józsefet mutatja be, aki dezertált szovjet katonaként a pesti szabadság- harcosok soraiban küzdött, túlélte saját kivégzését és az 50 éves szibériai rabságot.

Dupka György: Magyar irodalmi élet és írásbeliség Kárpátalján. Írástu- dókat adó táj kultúrtörténeti jellegzetességei, kortárs írók, irodalmi életet ge- neráló intézmények adattára. – Kárpátaljai Magyar Könyvek 245. Ungvár- Budapest: Intermix Kiadó, 2017. – 225. old.

Tárolt változata: http://kmmi.org.ua/books?menu_id=9&submenu_

id=26&book_id=530

A kárpátaljai források alapján is készült könyv lényegében nem több, mint bevezetés az egyetemes magyar nemzeti értéktárához kapcsolódó kár- pátaljai magyar irodalom, az irodalmi élet tanulmányozásához. De ez a beve- zetés – ha hézagos is – szükséges számvetés.

(7)

KÜLÖNJÁRAT. Fiatal szerzők antológiája. Az antológia szerzői: Amb- rus Flóra, Ámorth Angelika, Bakos Zsuzsanna, Baraté Ágnes, XI. Bíró Ger- gely, Cserniga Gyula, Csornyij Dávid, Fényes András, Gogola Zoltán, Hájas Csilla, Ifj . Hidi Endre, Juhász László, Kalitics Erika, Kopriva Nikolett, Ko- vács Eleonóra, Lizák Alex, Marcsák Gergely, Máté Edvárd, Németi Anett, Pák Diána, Pógyor Adrián, Shrek Tímea, Szalontai Alexandra, Szilágyi Sán- dor, Tóth Dominika. Felelős szerkesztő: Szemere Judit. Előszó: Füzesi Mag- da. Kárpátaljai Magyar Könyvek, 254. Intermix Kiadó, Ungvár-Budapest, 2017. 247 oldal.

Tizenhárom fi atal kárpátaljai szerző legújabb antológiája az utóbbi évti- zedben született és az Együtt-folyóiratban is megjelent verseit, kisprózáit és ti- zenhárom fi atal képzőművész alkotásait is tartalmazza.

(8)

A KÁRPÁTALJAI MAGYAR KÖNYVEK SOROZATBAN MEGJELENT KIADVÁNYOK KATALÓGUSA

1992–2017

ANTOLÓGIÁK

1. Kisebbségi ének a beregi rónán (Kárpátaljai írók antológiája 1919- 1944). Összeállította: Dupka György, Váradi-Sternberg János). Az antológia szerzői: Belyei (Zapf) László, Demjén Ferenc, Fülöp Árpád, György Ferenc, Győry Dezső, Herpay Ferenc, Ilku Pál, Ják (Jakubovits) Sándor, Kiss László, Mécs László, Nátolyáné Jaczkó Olga, Prerau Mar- git, Sáfáry László, Simon Menyhért, Sütő Kálmán, Vaskó István.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 4. Ungvár-Budapest, 1992., 258 oldal.

2. Sors, megírva (A Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának antológiája. Összeállította: Füzesi Magda). Az antológia szerzői: Balla D. Károly, Dupka György, Fodor Géza, Füzesi Magda, Horváth Sándor, Kecskés Béla, Nagy Zoltán Mihály, Sütő Kálmán, Vári Fábián László.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 24. Ungvár-Budapest, 1993., 128 oldal.

3. Nézz töretlen homlokomra (Forrás stúdió versantológiája). Összeál- lította és az utószót írta: Fodor Géza. Az antológia szerzői: Balla Gyu- la, Balla Teréz, Dupka György, Fodor Géza, Füzesi Magda, S. Benedek András, Vári Fábián László, Zselicki József.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 52. Ungvár-Budapest, 1994., 247 oldal.

4. In memoriam Dayka Gábor (Versek, tanulmányok a költőről). Ösz- szeállította és az előszót írta: Gortvay Erzsébet.

Az antológia szerzői: Laki Lukács László, M. Takács Lajos, R. Bulecza Rozália, Ármósné Kiss Alice, Árpa Péter.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 78. Ungvár-Budapest, 1996., 96 oldal.

5. Lecke. Kárpátaljai magyar elbeszélők a XX. századból.

Összeállította és az utószót írta: Gortvay Erzsébet.

Az antológia szerzői: Demjén Ferenc, Herpay Ferenc, Nátolyáné Jaczkó Olga, Rácz Pál, Tamás Mihály, Balla D. Károly, Balla László, Berniczky Éva, Horváth Sándor, Kovács Vilmos, Nagy Zoltán Mihály, Penckófer János.

(9)

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 106. Ungvár-Budapest, 2001., 176 oldal.

6. Verecke. Kárpátaljai magyar költők a XX. századból. (Antológia).

Összeállította és az utószót írta: Gortvay Erzsébet.

Az antológia szerzői: Demjén Ferenc, Fülöp Árpád, György Ferenc, Győry Dezső, Ják (Jakubovits) Sándor, Kiss László, Mécs László, Prerau Margit, Sáfáry László, Simon Menyhért, Sütő Kálmán az 1919-1944 közti korszakból;

Bagu László, Balla D. Károly, Balla Gyula, Balla László, Balla Teréz, Bartha Gusztáv, Cséka György, Dupka György, Ferenczi Tihamér, Fodor Géza, Horváth Sándor, Kecskés Béla, Kovács Vilmos, Kőszeghy Elemér, Nagy Zoltán Mihály, Penckófer János, Szalai Borbála, Tárczy Andor, Vári Fábián László, Zselicki József az 1944-2000 közti korszakból.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 119. Ungvár-Budapest, 2003., 200 oldal.

7. Hármashatártalanul. Irodalmi antológia.

Összeállította: Füzesi Magda és Zubánics László.

Jankovics Mária illusztrációival.

Az antológia szerzői: Kőmíves Balázs, Kőszeghy Elemér, Kádár Ferenc, Farkas Elek, Hudák Erzsébet, Gál Elemér, Gál Éva Emese, Gúzs Imre, Füzesi Magda, Keresztyén Balázs, Zubánics László, G. Katona József, Elek György, Burján-Gál Emil, Bessenyei Gedő István, Bakos Pál, Nagy István Attila, Pásztor Csaba, Vári Fábián László, Udud István, Makay Béla, Simonfy József, Weinrauch Katalin.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 126. Ungvár-Budapest, 2004., 147 oldal.

8. Új vetés. Pályakezdő fi atalok antológiája. (A kárpátaljai magyar iro- dalom ötödik nemzedéke).

Összeállította: Kovács Gábor. Illusztrációk: Becske József Lajos.

Az antológia szerzői: Vers: Bakos Kiss Károly, Becske József Lajos, Hor- váth Attila, K. Roják Angéla, Lengyel János, Mester Magdolna, Roják Vince, Szilágyi Sándor, Tóth Ferenc. Próza: Bimba Irén, Lengyel János, Papp Ildikó, Tóth Ferenc. Tanulmány, esszé: Borbély Sándor, Iván Zsuzsa, Kovács András, Kovács Gábor. Műfordítás: Kudla György.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 151. Ungvár-Budapest, 2007., 100 oldal.

9. **1Viszontlátás. Versek és novellák az Együtt folyóirat hét évfolya- mának (2002 - 2008) lapszámaiból.

1 ** A két csillaggal jelölt szerző művének tárolt változata megtalálható a Kárpátaljai Magyar Művelődési Inté- zet) KMMI-honlapján (www.kmmi.org.ua) és a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) honlapján (http://

mek.oszk.hu).

(10)

Összeállította: Nagy Zoltán Mihály.

Az antológia szerzői: Bagu László, Bakos Kiss Károly, Balogh Gyu- la, Bartha Gusztáv, Becske József Lajos, S. Benedek András, Czébely Gabriella, Czébely Lajos, Demjén Miklós, Dienes Eszter, Ferenczi Ti- hamér, Finta Éva, Fodor Géza, Füzesi Magda, Gerzsenyi András, Hor- váth Sándor, Jókai Anna, Kalász Márton, Kecskés Béla, Kocsis Csaba, Körmendi Lajos, Korpa Tamás, Kovács Vilmos, Lengyel János, Lengyel Tamás, Mester Magdolna, Nagy Gáspár, Nagy Zoltán Mihály, Nagy Zsuka, Nyilas Attila, Oláh András, Oláh János, Penckófer János, Pol- gár Julianna, Rékasy Ildikó, K.Roják Angéla, Sarusi Mihály, Schober Ottó, Sütő Kálmán, Sz. Molnár Ferenc, Szilágyi Sándor, Szöllősy Ti- bor, Tárczy Andor, Tóth Ferenc, Vári Fábián László, Weinrauch Kata- lin, Zselicki József.

Illusztrációk: Becske József Lajos, Jankovics Mária, Kádas Kati, Kocsis Csaba, Koszták István, Réti János, Soltész Péter, Szenti Ernő, Tóth La- jos, Veres Péter.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 190. Ungvár-Budapest, 2009., 204 oldal.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=219

Tárolt változat: http://mek.oszk.hu/11000/11018/11018.pdf 10. **Szárnypróba. Pályakezdő fi atalok antológiája.

Összeállította, az előszót írta: Csordás László.

Az antológia szerzői: Ámorth Angelika, Gazdag Vilmos, Hájas Csilla, Héder Ingrid, Horváth (Bojcsuk) Zsanett, Kovács Eleonóra, Kurmai- Ráti Szilvia, Lengyel Wanda, Marcsák Gergely, Nagy Emese, Németi Anett, Pák Diána, Pusztai-Tárczy Beatrix. Borítógrafi ka: Fuchs Andrea.

A belső illusztrációk szerzői: Baraté Ágnes, Imre Ádám, Juhász László, Kalitics Erika, Kárpáti P. Zoltán, Kulin Ágnes, Kutasi Xénia, Lizák Alex, Lőrincz Katalin.

Kárpátaljai Magyar Könyvek 222. Ungvár-Budapest, 2013., 88. old.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=413

Tárolt változat: http://mek.oszk.hu/11400/11490/11490.pdf

11. Különjárat. Fiatal szerzők antológiája. Az antológia szerzői:

Ambrus Flóra, Ámorth Angelika, Bakos Zsuzsanna, Baraté Ágnes, XI. Bíró Gergely, Cserniga Gyula, Csornyij Dávid, Fényes András, Gogola Zoltán, Hájas Csilla, Ifj . Hidi Endre, Juhász László, Kalitics

(11)

Erika, Kopriva Nikolett, Kovács Eleonóra, Lizák Alex, Marcsák Ger- gely, Máté Edvárd, Németi Anett, Pák Diána, Pógyor Adrián, Shrek Tímea, Szalontai Alexandra, Szilágyi Sándor, Tóth Dominika. Felelős szerkesztő: Szemere Judit. Előszó: Füzesi Magda. Kárpátaljai Magyar Könyvek, 254., Ungvár-Budapest, 2017. 247 oldal.

MAGYAR VERS 12. Füzesi Magda. Biztató. Versek.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 2. Ungvár- Budapest, 1992., 96 oldal.

13. Fodor Géza. Erdőn, mezőn gyertyák. Versek.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 1. Ungvár-Budapest, 1992., 96 oldal.

14. Kovács Vilmos. Testamentum. Versek.

Összeállította és az utószót írta: Fodor Géza.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 5. Ungvár-Budapest, 1992, 152 oldal.

15. Zselicki József. Rokonom, csillag. Versek.

S. Benedek András előszavával. Illusztrálta: Tóth Lajos.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 31. Ungvár-Budapest, 1994, 88 oldal.

16. Kádas Kati. Ego (Kép, szó), (Versek).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 67. Ungvár-Budapest, 1995, 78 oldal.

17. Simon Menyhért. Írtam lelkes ifj úi hittel. Válogatott versek.

Összeállította: Bagu Balázs.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 94. Ungvár- Budapest, 1998., 102 oldal.

18. Balla Teréz. A hallgatás oszlopai (Versek).

Illusztrációk: Réti János.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 60. Ungvár-Budapest. 1995., 80 oldal.

19. Kovács Vilmos. Ha rám szakad a Végtelen idő (70 vers a hetvenedik születésnapra). Összeállította és az előszót írta: Gortvay Erzsébet.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 85. Ungvár-Budapest, 1997., 168 oldal.

20. Mihályi Molnár László. Fohászok virradatért. 99 vers.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 101. Ungvár-Budapest, 2000., 148 oldal.

21. Füzesi Magda. A bohóc dala. Versek.

Jankovics Mária illusztrációival.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 116. Ungvár-Budapest, 2003., 68 oldal.

22. Nagy Zoltán Mihály. Új csillagon. Versek.

Jankovics Mária Illusztrációival.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 115. Ungvár-Budapest, 2003., 91 oldal.

(12)

23. Ferenczi Tihamér. A csenden túl. Versek.

Horvát Anna illusztrálta.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 124. Ungvár-Budapest, 2004., 110 oldal.

24. Becske József Lajos. Barlangok mélyén. Versek.

Illusztráció: Becske József Lajos.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 136. Ungvár-Budapest, 2005,. 156 oldal.

25. Bartha Gusztáv. Kékben feketében. Versek.

Illusztráció: Matl Péter.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 137. Ungvár-Budapest, 2005., 96 oldal.

26. Mester Magdolna. Zéró – állapot. Versek, és prózák.

Illusztráció: y-art stúdió.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 146. Ungvár-Budapest, 2006,. 80 oldal.

27. Kovács Vilmos: Ma kiáltsatok. Válogatott versek a költő születésének 80., halálának 30. évfordulójára.

Nagy Zoltán Mihály összeállításában.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 154. Ungvár-Budapest, 2007., 112 oldal.

28. Zselicki József: Hír. Versek.

Illusztráció: Tóth Lajos.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 156. Ungvár-Budapest, 2007., 72 oldal.

29. Füzesi Magda. Mérsékelt égöv. Régi és új versek.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 167. Ungvár-Budapest, 2007., 80 oldal.

30. Bakos Kiss Károly. Legyen vers. Versek.

Illusztráció: Koszták István.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 162. Ungvár-Budapest, 2007., 88 oldal.

31. Becske József Lajos. Átkozott szerepben. Versek.

Illusztráció: Becske József Lajos.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 163. Ungvár-Budapest, 2007., 126 oldal.

32. **Lőrincz P. Gabriella. Karcok. Versek.

Illusztráció: Lőrincz Katalin.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 188, . Ungvár-Budapest, 2009., 80 oldal.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=217 http://mek.oszk.

hu/11000/11011/

33. *Czébely Gabriella. Holló hajam vánkosán. Versek a szerző illusztrációival.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 196. Ungvár-Budapest, 2009., 88 oldal.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=234

(13)

34. **Fodor Géza. Angyalok kezéből kihulló tájon. Válogatott versek.

Utószó: Csordás László: Egy költői világ – üveggolyónyi sűrítésben.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 213. Ungvár-Budapest, 2011. 119 oldal.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=408

Tárolt változat: http://mek.oszk.hu/11300/11364/

35. **Ferenczi Tihamér. Tölgyből gerincet. 70 vers a költő 70.

születésnapjára. Utószó: Nagy Zoltán Mihály: Tiszta, szép igékkel.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 212. Ungvár-Budapest, 2011., 88. old.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=359 http://mek.oszk.

hu/12300/12324/12324.pdf

36. **Lőrincz P. Gabriella. Fény-hiány. Versek.

Belső illusztrációk: Ordó Sándor. Fülszöveg. Zselicky Zoltán.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 219. Ungvár-Budapest, 2012. 100. old.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=395 http://mek.oszk.

hu/12300/12342/12342.pdf

37. **Bakos Kiss Károly. Része még. Versek.

Fülszöveg: Csordás László.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 220. Ungvár-Budapest, 2012. 83 oldal.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=394 http://mek.oszk.

hu/12300/12326/12326.pdf

38. **Finta Éva: Örök partok. Versek (1990 – 2009).

A fedélterv Horváth Anna rajzának felhasználásával készült.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 226. Ungvár-Budapest, 2013., 276. old.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=423

Online hozzáférés: http://mek.oszk.hu/11700/11724/11724.pdf 39. **Czébely Lajos: Fehérbe fogyó láng. Régi és új versek.

Vári Fábián László beszélgetése Czébely Lajossal.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 225. Ungvár-Budapest, 2013, 80. old.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=422

Online hozzáférés: http://mek.oszk.hu/11700/11720/

40. **Ferenczi Tihamér: A magány templomában. Versek.

(14)

Illusztrációk: Horváth Anna. Kárpátaljai Magyar Könyvek 229. Ung- vár-Budapest, 2014. 124 old.

Tárolt változat: http://kmmi.org.ua/books?menu_id=9&submenu_

id=26&book_id=453 http://mek.oszk.hu/13000/13033/13033.pdf 41. **Tárczy Andor. Úgy szépen. Versek.

Illusztrációk: Réti János. Kárpátaljai Magyar Könyvek 235. Ungvár- Budapest, 2014. 94 old.

Tárolt változat:

http://kmmi.org.ua/books?menu_id=9&submenu_id=26&book_

id=477 http://mek.oszk.hu/13800/13828/

42. Lőrincz. P. Gabriella: Szürke. Versek. Illusztrálta: Réti János.

Kárpátaljai Magyar Könyvek 246. Ungvár- Budapest, 2016., 72.old.

ISBN 978-963-9814-77-6 Tárolt változat: http://kmmi.org.ua/

books?menu_id=9&submenu_id=26&book_id=507

43. Kenyeres Mária: Számkivetve. Versek. Kárpátaljai Magyar Könyvek 254. Intermix Kiadó, Ungvár- Budapest, 2016. ISBN 978-963-9814- 85-1

Tárolt változat:

http://kmmi.org.ua/books?menu_id=9&submenu_id=26&book_

id=527

MAGYAR PRÓZA

44. Tárczy Andor. Mitől nem ér az égig (Szatirikus írások).

Illusztráció: Pálfy István,

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 39. Ungvár-Budapest, 1994., 64 oldal.

45. Horváth Sándor. Az ugató lány (Novellák és más írások).

Illusztráció: Veres Péter.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 59. Ungvár-Budapest, 1994., 104 oldal.

46. Horváth Anna. Az a régi nyár.

Történetek, jegyzetek, vallomások rajzok.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 68. Ungvár-Budapest, 1994., 120 oldal.

47. Mikszáth Kálmán. Válogatott elbeszélések. Válogatta és a szöveget gondozta: Bagu Balázs és dr. Deák Ferenc.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 84. Ungvár-Budapest, 1997., 188 oldal.

48. Nagy Zoltán Mihály. Az idő súlya alatt. Novellák.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 105. Ungvár-Budapest, 2001., 107 oldal

(15)

49. Nagy Zoltán Mihály. Páros befutó. (Kisregény).

Illusztráció: Jankovics Mária.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 111. Ungvár-Budapest, 2002., 127 oldal.

50. Horváth Sándor. Álmos tájakon járok. Válogatott elbeszélések, szociográfi ák.

Illusztráció: Jankovics Mária.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 112. Ungvár-Budapest, 2002., 88 oldal.

51. Schober Ottó. Ki hitte volna? (Komor humor egy letűnt korból), Kárpátaljai Magyar Könyvek, . Ungvár-Budapest, 2002., 95 oldal.

52. Nagy Zoltán Mihály. A teremtés legnehezebb napja. A sátán fattya című trilógia 3 része 2 kiadás.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 144. Ungvár- Budapest, 2006., 207 oldal.

53. Lengyel János. A valóság szaga. Kisprózai vegyestál verskörettel, kárpátaljai módra. Illusztrációk: Magurszky Norbert.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 142. Ungvár-Budapest, 2006., 180 oldal.

54. Kovács Vilmos: Holnap is élünk. Regény. III. kiadás. Elbeszélések.

Sajtó alá rendezte, a jegyzeteket és az utószót írta: Barzsó Tibor.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 155. Ungvár-Budapest, 2007., 232 oldal.

55. Bartha Gusztáv. Sajgás. Kisregény.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 181. Ungvár-Budapest, 2008., 112 oldal.

56. Lengyel János. Fallal az arcnak. Történetek.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 180. Ungvár-Budapest, 2008., 120 oldal.

57. **Schober Ottó. A statisztika így kívánta.

Történetek kesernyés humorral.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 185. Ungvár-Budapest, 2008., 92 oldal.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=222

Tárolt változat: http://mek.oszk.hu/11000/11038/

58. **Nagy Zoltán Mihály. Messze még az alkonyat. Versesregény- Variáció, I. rész.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 179. Ungvár-Budapest, 2008., 156 oldal.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=406

Tárolt változat: http://mek.oszk.hu/11300/11391/11391.pdf 59. **Pap Ildikó. Táltosok. (Regény).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 164. Ungvár-Budapest, 2008., 172 ol- dal.

(16)

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=400

Tárolt változat: http://mek.oszk.hu/11400/11400/

60. **Weinrauch Katalin. ”… majd azt mondom neki…” Novellák és elbeszélések.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 187. Ungvár-Budapest, 2008., 160 oldal.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=225

Tárolt változat: http://mek.oszk.hu/11000/11024/

61. **Nagy Zoltán Mihály. Fogyó fényben. Vers-regénytrilógia II. része.

Kárpátaljai Magyar Könyvek. Ungvár-Budapest, 2010., 196 old.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=218

Tárolt változat: http://mek.oszk.hu/11000/11022/11022.pdf 62. **Nagy Zoltán Mihály: Túl a fényeken.

A Messze még az alkonyat című versesregény-trilógia harmadik része.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 217. Ungvár-Budapest, 2012., 172. old.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=372

Tárolt változat: http://mek.oszk.hu/11000/11035/

63. **Lengyel János: Mitracsek úr elfuserált életének hiteles története.

(Le(ngyel)-beszélések). Illusztrációk: Kiss Judit.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 218. Ungvár-Budapest, 2012., 172. old.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=371

Tárolt változat: http://mek.oszk.hu/11000/11034/

64. **Nagy Zoltán Mihály: Az árnyék völgye. Novellák.

A borítón Matl Péter grafi kája.

Kárpátaljai Magyar Könyvek 224., Ungvár-Budapest, 2013. 148. old.

Online hozzáférés: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=421

Online hozzáférés: http://mek.oszk.hu/11700/11718/

65. **Bartha Gusztáv: A gabonafarkas legendája. Válogatott novellák, 1988-2012. Illusztrációk: Matl Péter. Kárpátaljai Magyar Könyvek 228. Ungvár-Budapest, 2014. 128 old.

http://kmmi.org.ua/books?menu_id=9&submenu_id=26&book_

id=450 http://mek.oszk.hu/13000/13025/13025.pdf

(17)

66. **Nagy Zoltán Mihály: Ünnep Szodomában. Regény. Borítóterv:

Matl Péter. Kárpátaljai Magyar Könyvek 230. Ungvár-Budapest, 2014., 208 old.

http://kmmi.org.ua/books?menu_id=9&submenu_id=26&book_

id=452 http://mek.oszk.hu/13000/13032/13032.pdf

67. Hájas Csilla: A fele komoly. Kisprózák. Kárpátaljai Magyar Könyvek 243. Ungvár- Budapest, 2016. 182. old. 

Tárolt változat: http://kmmi.org.ua/books?menu_id=9&submenu_

id=26&book_id=508

68. Kocsis Csaba: Elrabolt ötven évem. XX. századi emlékek szintézise.

Bucsella József és 56-os sorstársai emlékére). Illusztrációk: Matl Péter Kárpátaljai Magyar Könyvek 258. – Ungvár-Budapest: Intermix Ki- adó, 2017.

Tárolt változat: http://kmmi.org.ua/books?menu_id=9&submenu_

id=26&book_id=537

MAGYAR DRÁMA 69. **Bartha Gusztáv: P pont, P pont P. Drámák.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 194. Ungvár-Budapest, 2009., 140 oldal.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=233

Tárolt változat: http://mek.oszk.hu/11000/11008/

70. Bartha Gusztáv: Jelenések. Kilenc egyfelvonásos.

Kárpátaljai Magyar Könyvek 247. Ungvár- Budapest, 2016. 95 oldal.

Tárolt változat: http://kmmi.org.ua/books?menu_id=9&submenu_

id=26&book_id=514

VEGYES MŰFAJÚ MAGYAR IRODALOM

71. Horváth László. Élet a halál árnyékában. Emlékeim a „malenykij robot”- ról. Horváth Simon. Sötét ég alatt. Láger-versek.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 133. Ungvár-Budapest, 2004., 148 oldal 72. Bartha Gusztáv. Talált történetek. Novellák és színművek.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 143. Ungvár-Budapest, 2006,. 151 ol- dal.

(18)

73. **Kenyeres Mária. Színdobbanások. Versek és novellák.

Imre Ádám rajzaival.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 191. Ungvár-Budapest, 2009., 80 oldal.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=215

Tárolt változat: http://mek.oszk.hu/11000/11031/

74. **Bartha Gusztáv. jelen-lét 1991 – 2009. rendszerváltástól korszakváltásig. Elbeszélések, drámák.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 210. Ungvár-Budapest, 2011. 116 oldal.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=357

Tárolt változat: http://mek.oszk.hu/11100/11118/

MŰFORDÍTÁS, KÉT NYELVŰ KIADVÁNYOK

75. Leszja Ukrainka. Erdei rege (Tündérjáték három felvonásban ukrá- nul és magyarul, ukránból fordította Kótyuk István).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 33. Ungvár-Budapest, 1993., 308 oldal.

76. Arany János. Toldi (Elbeszélő költemény magyarul és ukránul. Uk- ránra fordította Skrobinec Jurij).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 34. Ungvár- Budapest, 1994., 160 oldal.

77. Pisznyi nasih predkiv. Száz ruszin népdal. Hodinka Antal tiszteleté- re /1864-1946/. Összeáll.: Udvari István, Árpa István, Jurij Turjanica.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, sz.n. Ungvár-Budapest, 1993., 168 oldal.

78. Hon… Szerelem… Elmúlás. Válogatta és magyarról ukránra fordí- totta: Kudla György. Két nyelven: ukránul és magyarul Dupka György, Horváth Sándor, Somos Béla versei.

Illusztrációk: Molnár Anita Kamilla.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 131. Ungvár-Budapest, 2004., 108 oldal.

79. Аттіла Йожеф /József Attila. Знав я…/Tudtam én…

Вірші / Versek.

Відібрав: Іван Петровцій. Ivan Petrovtsij válogatásában.

Переклад: Іван Петровій, Юрій Шкробінец, Микола Лукаш.

Fordították: Ivan Petrovtsij, Jurij Skrobinec, Mikola Lukas.

Illusztrációk: Horváth Anna.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 140. Ungvár-Budapest, 2005., 87 ol- dal.

(19)

80. Füzesi Magda: Szőttes pirossal, feketével. Versek magyarul, ukránul.

Ivan Petrovtsij válogatásában.

Ukrán műfordítók: Ivan Petrovtsij, Dmitro Medencij, Mihaj Junger, Volodimir Fedinisinec, Jurij Skrobinec, Sztanyiszlav Zincsuk.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 153. Ungvár-Budapest, 2007., 96 oldal.

GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI IRODALOM

81. Király Benedek Lőrinc. A hős turulmadár. Mesék kicsiknek és na- gyoknak. Sajtó alá rendezte: Tárczy Andor, Palkó István.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 35. Ungvár-Budapest, 1993., 128 oldal.

82. Kincses István. Rongybaba (Gyermekversek).

Illusztráció: Bergelyi János.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 70. Ungvár-Budapest, 1995., 80 oldal.

83. Szálai Borbála. Csillagföldön jártam. (Gyermekversek).

Illusztráció: Berecz Margit.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 74. Ungvár-Budapest, 1995., 84 oldal.

84. Weinrauch Katalin. Pöttyös labda útra kél. (Gyermekversek).

Illusztráció: Jankovics Mária.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 86. Ungvár-Budapest, 1997., 106 oldal.

85. Honfoglaláskori magyar mondák képekben.

Írta és rajzolta Kész Barnabás.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 91. Ungvár-Budapest, 1998., 22 oldal.

86. Hónapsoroló. Óvodások verseskönyve.

Összeállította: Füzesi Magda. Illusztráció: Jankovics Mária.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 108. Ungvár- Budapest, 2002., 120 oldal.

87. Szalai Borbála. Gyalogösvény, gyalogút.

(Versek, mondókák, tréfák gyerekeknek).

Illusztráció: Jankovics Mária.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 117. Ungvár-Budapest, 2003., 122 oldal.

88. Olasz Timea. Tücsök meséi. (Gyermekmesék).

Illusztráció: Jankovics Mária.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 130. Ungvár-Budapest, 2004., 80 oldal.

89. Király Benedek Lőrinc. Megálmodott szivárványok. (Gyermekmesék).

Illusztráció: Jankovics Mária.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 138. Ungvár-Budapest, 2005., 64 oldal.

90. Róka koma. Ukrán népmesék.

(20)

Fordította: Barzsó Tibor. Illusztráció: Turák Angéla.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 160. Ungvár-Budapest, 2007., 136 oldal.

91. Weinrauch Katalin. Ezüst barka gömbölyödik. Versek és mesés tör- ténetek gyerekeknek.

Illusztráció: Turák Angéla.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 175. Ungvár-Budapest, 2007., 180 oldal.

92. **Király Benedek Lőrinc. Tündérsziget. Ifj úsági kisregény.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 169. Ungvár-Budapest, 2007., 140 oldal.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=401

Tárolt változat: http://mek.oszk.hu/11400/11403/11403.pdf 93. **Turák Angéla. Őzike ajándéka. Mesék.

Illusztráció: Turák Angéla.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 186. Ungvár-Budapest, 2008., 82 oldal.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=224

Tárolt változat: http://mek.oszk.hu/11000/11025/

94. **Kurmai-Ráti Szílvia. Törékeny szentek. Mesék, tárcanovellák. If- júsági kiadvány.

Illusztrálta: Juhász László.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 206. Ungvár-Budapest, 2011., 108 oldal.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=323 http://mek.oszk.

hu/12300/12343/

95. **Szalai Borbála. Mesevásár (verses mesék iskolásoknak).

Fedélterv, illusztrációk: Berecz Margit.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 211. Ungvár-Budapest, 2011., 84 oldal.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=358 http://mek.oszk.

hu/12300/12323/12323.pdf

96. **Weinrauch Katalin. Kunkorodó kutyahang. (Versek, mesék isko- lásoknak.). Fedélterv, illusztrációk: Veres Ágota. Felelős szerkesztő:

Nagy Zoltán Mihály. Kárpátaljai Magyar Könyvek, 214. Ungvár-Bu- dapest, 2012. 280. old.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=370

Tárolt változat: http://mek.oszk.hu/11000/11013/

(21)

97. Weinrauch Katalin: Cirkuszvarázs. Versek és mesék óvodásoknak, kisiskolásoknak Kárpátaljai Magyar Könyvek 249. Ungvár- Budapest, 2016. 157. old.

Tárolt változat: http://kmmi.org.ua/books?menu_id=9&submenu_

id=26&book_id=528

ÉLETRAJZ, LEVELEZÉS, MEMOÁR 98. Ortutay Elemér dr. “... holnap is felkel a nap” (Emlékeim).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 36. Ungvár-Budapest, 1993., 112 oldal.

99. Répay Jenő. Életre ítélve (Naplójegyzetek /1916-1920/).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 66. Ungvár-Budapest, 1994., 146 oldal.

100. A haláltáborból (Badzey Pál szolyvai lágernaplója).

Összeállította: Badzey Imre.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 87. Ungvár-Budapest, 1996., 56 oldal.

101. Mandrik Erzsébet. A pokol bugyraiban (Egy viski parasztlány a sztá- lini lágerekben). Napló.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 79. Ungvár-Budapest, 1996., 104 oldal.

102. Mészáros Sándorné. Elrabolt éveim a GULAGON. (Emlékirat).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 102. Ungvár-Budapest, 2000., 90 oldal.

103. Danielovics Emmi. Tiszaborkúttól Ungvárig. (Önéletírás).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 118. Ungvár-Budapest, 2003., 126 oldal.

104. Istvánffi Erzsébet. Visszapillantó. (Vázlatrajzok szénceruzával).

Utószó: Füzesi Magda.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 122. Ungvár-Budapest, 2003., 139 oldal.

105. Mandrik Erzsébet. A pokol tornácain. Napló.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 172. Ungvár-Budapest, 2007., 124 oldal.

106. Lusztig Károly. Töredékek. Napló.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 171. Ungvár-Budapest, 2007., 85 oldal.

107. Szalai Borbála. Morzsák. (Életem igaz története).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 173. Ungvár-Budapest, 2007., 112 oldal.

INTERJÚK, RIPORT

108. Balla Gyula. Az Ung partjától a Szabad Európa Rádióig (Beszélgetések Skultéty Csabával / Ambrus Mártonnal/).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 1. Ungvár-Budapest, 1992., 104 oldal.

(22)

109. Kovács Elemér. Élőlátók (Sorsok, életképek).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 38. Ungvár-Budapest, 1993., 128 oldal.

110. Horváth Sándor. Rát. Szociográfi a.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 96. Ungvár-Budapest, 1999., 76 oldal.

111 **Lengyel János: Halott ember karácsonya. Interjúk.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 195. Ungvár-Budapest, 2009., 156 oldal.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=216

Tárolt változat: http://mek.oszk.hu/11000/11010/11010.pdf 112 Lengyel János: Arc-poeticák. Beszélgetni jó. Interjúk.

Kárpátaljai Magyar Könyvek 241. Intermix Kiadó, Ungvár-Budapest, 2015.

Tárolt változat:

http://kmmi.org.ua/books?menu_id=9&submenu_

id=26&booktype_id=1

113. Kovács Elemér: Az igazság mindenekfelett! Kárpátaljai ötven- hatosok: Varga János. Kárpátaljai Magyar Könyvek 250., Ungvár- Budapest, 2016. Tárolt változat: http://kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=518

IRODALOMTÖRTÉNET, ESSZÉ, PUBLICISZTIKA

114 Gortvay Erzsébet. Ezer évig nem volt itt semmi? (Irodalmi publicisz- tika).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 17. Ungvár-Budapest, 1993., 112 oldal.

115 Keresztyén Balázs. Magyar művelődési hagyományok kárpátaljai Lexikona.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 46. Ungvár-Budapest, 1995., 376 oldal.

116 Barát Mihály. Válogatott találkozások (Életpálya - és portrévázlatok 1970–1996).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 81. Ungvár-Budapest, 1996., 108 oldal.

117. Keresztyén Balázs. Irodalmi barangolások a Kárpátok alján.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 19. Ungvár-Budapest, 1993., 280 oldal.

118. Botlik József. A hűség csapdájában.

Kovács Vilmos (1927-1977) emlékének. Pályakép és korrajz.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 114. Ungvár-Budapest, 2003., 238 ol- dal.

(23)

119. Gortvay Erzsébet. Emlékezni szükséges. Esszék, emlékezések, jegyzetek.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 127. Ungvár-Budapest, 2004., 154 oldal.

120. S. Benedek András: Készülődés. A kárpátaljai magyar írás.

Irodalomtörténeti esszé.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 158. Ungvár-Budapest, 2007., 100 old.

121. Kovács Gábor. Az önvaló dicsérete. Esszék.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 178. Ungvár-Budapest, 2008., 92 oldal.

122. **Csordás László: A szétszóródás árnyékában. (Tanulmányok, esz- szék, kritikák). A könyv borítója Patai János fotójának felhasználá- sával készült. Kárpátaljai Magyar Könyvek 231., Ungvár-Budapest, 2014. 188 old.

http://kmmi.org.ua/books?menu_id=9&submenu_id=26&book_

id=451 http://mek.oszk.hu/13000/13026/13026.pdf

123. **Pomogáts Béla: A lélek térképe. Kárpátalja szellemi életével kap- csolatos tanulmányok, előadások.

Kárpátaljai Magyar Könyvek 233. Ungvár-Budapest, 2014., 274 old.

Tárolt, letölthető változat:

http://www.kmmi.org.ua/books?menu_id=9&submenu_

id=26&book_id=468

http://mek.oszk.hu/13500/13588/13588.pdf Tárolt változat:

http://kmmi.org.ua/books?menu_id=9&submenu_id=26&book_

id=515

124. Finta Éva: Hazamegyek. A kárpátaljai Sáfáry László. Monográfi a.

Kárpátaljai Magyar Könyvek 244. Ungvár- Budapest, 2016. 100 oldal.

125. Dupka György: Magyar irodalmi élet és írásbeliség Kárpátalján.

Írástudókat adó táj kultúrtörténeti jellegzetességei, kortárs írók, iro- dalmi életet generáló intézmények adattára. – Kárpátaljai Magyar Könyvek 245. Ungvár-Budapest, 2017. 225. old.

Tárolt változata: http://kmmi.org.ua/books?menu_id=9&submenu_

id=26&book_id=530

NYELVÉSZETI ÍRÁSOK

126 Kótyuk István. Anyanyelvünk peremén. Tanulmányok.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 58. Ungvár-Budapest, 1995., 128 ol- dal.

(24)

ÉPÍTÉSZET, KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET

127. Kárpát-medencei magyar paletta (Técsői Hollósy Simon napok, 1993) Összeállította: Szöllősy Tibor. Az antológia szerzői: Kovács Elemér, Antall József (Budapest), N. Z., Imre Sándor, Szöllősy Tibor, Németh Lajos (Budapest), Murádin Jenő (Kolozsvár), Balla László, Duranci Béla (Vajdaság), Jurecskó László (Miskolc), Szabó Lilla (Bu- dapest), Véső Ágoston (Nagybánya), Tárczy Andor.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 32. Ungvár-Budapest, 1993., 136 oldal.

128. Ilku Marion József. Portré-karikatúrák. Kárpát-medencei arcképcsarnok.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 92. Ungvár-Budapest, 1998., 126 oldal.

129. **Magyar Művészet Kárpátalján. Kultúr- és művészettörténeti váz- lat. Dupka György közreadásában.

Kárpátaljai Magyar Könyvek 223. Ungvár-Budapest, 2013., 380. old.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=415

Tárolt változat: http://mek.oszk.hu/11400/11492/index.phtml 130. Dupka György, Fuchs Andrea: Kárpátaljai magyar művészek arc-

képcsarnoka. – Ungvár- Budapest: Intermix Kiadó, 2017.

SZÍNHÁZ, ZENE

131. Ivaskovics József, Tóth Lajos. Tavaszváró (Kárpátaljai magyar költők megzenésített versei, Ivaskovics József zenéi, Tóth Lajos grafi kái). Az antológia szerzői: Horváth Sándor, Dupka György, Kovács Vilmos, Kőszeghy Elemér, Tárczy Andor, Vári Fábián László, Sütő Kálmán, Fodor Géza, Füzesi Magda, Balla D. Károly, Kecskés Béla, Ferenczi Ti- hamér, Finta Éva, Balla Teréz, Balogh Balázs, Balogh Miklós, Magyar Éva, Fülöp Árpád, Kiss László, Balla László, Nagy Zoltán Mihály, Imre Sándor, Zselicki József, Bartha Gusztáv, Filep Lajos.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 12. Ungvár-Budapest, 1993., 192 oldal.

132. Boniszlávszky Tibor. (Magyar) zenei élet Kárpátalján.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 18. Ungvár-Budapest, 1993., 88 oldal.

133. Schober Ottó. Színfalak előtt, mögött, nélkül (Epizódok a Beregszászi Népszínház történetéből).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 82. Ungvár-Budapest, 1996., 212 oldal.

(25)

134. Boniszlávszky Tibor. Kárpátaljai kantáta. (Zádor Dezső élete és munkássága). A Zádor Zenei Társaság dokumentumokban.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 93. Ungvár-Budapest, 1998., 70 oldal.

135. Boniszlávszky Tibor. És a hegyek is hallották.

(Kismonográfi a Márton István (1923-1996) zeneszerzőről).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 103. Ungvár-Budapest, 2000., l04 oldal.

136. Boksay János – Malinics József. A Munkácsi Görög Katholikus Püspöki Egyházmegyében használt és megállapított Egyházi közénekek. Az 1906 kiadvány reprint kiadása.

Kárpátaljai Magyar Könyvek sz.n. Ungvár-Budapest, 2000., 120 oldal.

137. Dupka György - Ivaskovics József. Vallomás. (Versek Ivaskovics József megzenésítésében). Grafi ka: Veres Péter, Kolozsvári László, Benkő György, Tóth Lajos, Riskó György). 2002., 36 oldal.

(A rock-oratórium CD-én is megjelent).

138. Ivaskovics József - Tóth Lajos. Gyertyaláng. Megzenésített versek, kó- rusok, grafi kák. Előszó: Zselicki József.

Az Antológia szerzői: Kozma László, Dsida Jenő, Túrmezei Erzsébet, Balassi Bálint, Tóth Árpád, Lászlóffi Aladár, Penckófer János, Szu- nyogh Sándor, Juhász Gyula, Sík Sándor, Szügyi Zoltán, Kányádi Sán- dor, Simon Menyhért, Vári Fábián László, S. Benedek András, Tiszai Nagy Menyhért, Tárczy Andor, Barak László, Kovács Vilmos, Füzesi Magda. Intermix kiadó- Credo Alapítvány.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 123. Ungvár-Budapest, 2003., 102 oldal.

139. Ivaskovics József. Indián ének. Megzenésített versek. (Kányádi Sán- dor, Becske József Lajos, Bodnár Éva, Bogdán József, Bartal Klári, Veres Ernő, Czébely Lajos, S. Benedek András, Vári Fábián László, Zas Ló- ránt, Kalotay Mária, Illyés Gyula, Márai Sándor, Böröndi Lajos, Nagy Gábor, Sajó Sándor, Kaiser László, Kiss Dénes, Koródi Sándor, Füzesi Magda, Horváth Sándor, József Attila, Jékely Zoltán, Ferenczes István, Kádár Ferenc, Nagy Gáspár, Balassi Bálint, Túrmezei Erzsébet, Loson- czy Léna, Reviczky Gyula, Sík Sándor versei).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 147. Ungvár-Budapest, 2006., 120 oldal.

140. **Ivaskovics József. Aranyág. Megzenésített gyermekversek.

(Weinrauch Katalin, Kádár Imre, H.H., Túrmezey Erzsébet, Lászlóff y Aladár, Móra László, Pecnyik Pál, Szabolcska Mihály, Kányádi Sán- dor, Barabás Éva, Áprily Lajos, Ágh István, Vajda Marietta, Pósa La- jos, Barak László versei) Illusztráció: Jankovics Mária.

(26)

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 168. Ungvár-Budapest, 2007., 81 oldal.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=213 http://mek.oszk.hu/12300/12328/12328.pdf

141. **Kobulej Emil Emlékére (1929 – 2004). Összegyűjtött megemlé- kezések a lembergi zeneművészről. Sajtó alá rendezte Kobulej Eliska és Kobulej Mária. Ukránul és magyarul. Ungvár-Lemberg, 2008., 212 oldal.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=403

Tárolt változat: http://mek.oszk.hu/11400/11431/

OKTATÁS, NEVELÉS

142. Bagu Balázs. Tanterv (Óvodák, elemi és általános iskolák számára / Népismereti).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 30. Ungvár-Budapest, 1993., 144 oldal.

143. Árpa István dr. Integrált művészeti nevelés (Mese-vers, ének-zene, játék- rajz / Módszertani ajánlások óvodások és általános iskolák alsó osztályos tanulóinak esztétikai neveléséhez).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 76. Ungvár-Budapest, 1994., 102 oldal.

144. Árpa István dr. Ének-zene. (Ének a bölcsödében, Zene az óvodában, Ének-zene az általános iskola 1-4 osztályában).

(Módszertani segédkönyv).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 55. Ungvár-Budapest, 1995., 104 oldal.

145. Deák Ferenc dr. Jövőbe tekintve (Iskolapedagógiai írások).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 71. Ungvár-Budapest, 1994., 110 oldal.

146. Deák Ferenc dr. Fiatalok fi ataloknak önmagukról.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 78. Ungvár-Budapest, 1995., 62 oldal.

147. Orosz Ildikó. A magyar nyelű oktatás esélyei Kárpátalján (Dokumentum-gyűjtemény).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 43. Ungvár-Budapest, 1995., 254 oldal.

148. Imre Éva. Szöveggyűjtemény. Segédkönyv a magyar nyelv tanításá- hoz (Tollbamondás gyűjtemény).

Kárpátaljai Magyar Könyvek. Ungvár-Budapest, 1997., 84 oldal.

149. Bagu Balázs - dr. Deák Ferenc. Beszéljünk magyarul.

Magyar nyelvi tanterv és segédanyag a nem magyar iskolákban tanu- lók és tanítók számára. Kezdő csoport.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 182. Ungvár-Budapest, 2008., 64 oldal.

(27)

150. **„Feheruuaru rea meneh hodu utu rea” Magyar történelmi szö- veggyűjtemény (a honfoglalástól az Árpád-ház uralkodásának végéig, 1303). Összeállította és a jegyzeteket írta: Zubánics László.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 183. Ungvár-Budapest, 2008., 143 oldal.

Tárolt változat http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=207 http://mek.oszk.hu/11000/11051/11051.pdf

151. *Mitsa V., Holomb R., Veres M., Koós M. Raman szórás nano- szerkezetű kalkogenid üvegekben. Az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Tannyelvű Humán - Természettudományi Kar Fizika - Mate- matika Tanszék módszertani kiadványa.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 189. Ungvár-Budapest, 2009., 104 oldal.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=404

152. **„Verecke Híres útján jöttem én…” Kárpátaljai honismereti és iro- dalmi gyűjtemény.

Összeállította és a jegyzeteket írta: Zubánics László.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 201. Ungvár-Budapest, 2010., 140 oldal.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=206

Tárolt változat: http://mek.oszk.hu/11000/11046/11046.pdf 153. **Spenik Sándor. A parciális differenciálegyenletek osztályozá-

sa (klasszifikációja). Hiperbolikus egyenletek.

Egyetemi jegyzet. Az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Tannyel- vű Humán-Természettudományi Kar Fizika-Matematika Tanszék kiadványa.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 203. Ungvár-Budapest, 2010., 100 oldal.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=407

Tárolt változat: http://mek.oszk.hu/11300/11379/11379.pdf HITÉLET, TEOLÓGIA

154. Hitéletünk őre (Görög katolikus imakönyv).

Összeállította: Szabó György.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 3. Ungvár-Budapest, 1992., 336 oldal.

155. Az első képes Bibliám. Összeállította: Kenneth N. Taylor.

(28)

Illusztráció: Jankovics Mária. Ajánlás: Nagy János.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 14. Ungvár-Budapest, 1993., 256 oldal.

156. Útravaló bérmálkozóknak (Római katolikus hittani alapismeretek, imádságok, énekek). Összeállította: Bohán Béla, Juhász András, Bene- dikta nővér, Bárdos Ilona.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 26. Ungvár-Budapest, 1993., 344 oldal.

157. Katekizmus (Görög katolikus hívők és hittanosok számára). Összeál- lította: Szabó György, dr. Ortutay Elemér, Perduk Zita.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 15. Ungvár-Budapest, 1993., 152 oldal.

158. Nagy János Általános református hittankönyv.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 23. Ungvár-Budapest, 1993., 383 oldal.

159. Nagy János Üzenet az éter hullámain (Emlékeztető levelek).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 37. Ungvár-Budapest, 1993., 416 oldal.

160. Forgon Pál. Ábeltől Antipásig (Verses Biblia-értelmezések, Koporsók, temetések a Biblia világában).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 51. Ungvár-Budapest, 1994., 215 oldal.

161. Nagy János. A Biblia arcképcsarnokában 68 portré.

Élőhalottak (leprások) között Asztrahányban.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 53. Ungvár-Budapest, 1994., 344 oldal.

162. Tövises út az egységhez. Fejezetek a kárpátaljai görög katolikus egy- ház történetéből. Szabó György atya gondozásában.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 95. Ungvár-Budapest, 1999., 102 oldal.

163. Romzsa Tódor püspök hitvallása és vértanúhalála.

Készült Puskás László atya boldoggá avatási életrajzi anyagai nyomán.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 104. Ungvár-Budapest, 2000., 61 oldal.

164. Pilipkó Erzsébet: Ütköző identitások. A kárpátaljai magyar görög ka- tolikusok etnikai és vallási identitásának vizsgálata az 1989-es változá- sok kapcsán. Monográfi a.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 159. Ungvár-Budapest, 2007., 187 oldal.

165. **Pilipkó Erzsébet. Identitás és hit I. A kárpátaljai magyar görög ka- tolikusok identifi kációs útjai. Tanulmánygyűjtemény.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 174. Ungvár-Budapest, 2007., 116 oldal.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=405 http://mek.oszk.

hu/12300/12371/12371.pdf

166. ** Pilipkó Erzsébet. Identitás és hit II. A kárpátaljai magyar görög katolikusok identifi kációs útjai. Tanulmánygyűjtemény.

(29)

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 193. Ungvár-Budapest, 2009., 79 oldal.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=220

Tárolt változat: http://mek.oszk.hu/11000/11017/11017.pdf

167. **Pilipkó Erzsébet. Identitás és hit III. A kárpátaljai magyar görög katolikusok identifi kációs útjai. Tanulmánygyűjtemény.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 204. Ungvár-Budapest, 2010., 116 oldal.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=236

Tárolt változat: http://mek.oszk.hu/11000/11016/

TÖRTÉNELEM, MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET, POLITIKA, JOG 168. Istenhez fohászkodva... 1944 Szolyva (Verses levelek, imák a sztá-

lini lágerekből, szemelvények a hozzátartozók visszaemlékezéseiből).

Összeállította és az utószót írta: Dupka György. Első kiadásához elő- szót Nagy Zoltán Mihály írt.

A gyűjtemény szerzői: Ágoston Béla, Balog Sándor, Berta Károly, Fedák László, Filep János, Gaál Sándor, Holozsi Károly, Huszti Béla, Nagy Jenő, Tar Géza, Turda Mihály, Vadnay András.

Ungvár-Budapest, 1992., 84 oldal.

169. *Egyetlen bűnünk magyarságunk volt (Emlékkönyv a sztálinizmus kárpátaljai áldozatairól 1944-1946). Közreadta: Dupka György, Kárpátaljai Magyar Könyvek, 9. Ungvár-Budapest, 1993., 328 old.

Tárolt változat angol nyelven: G E N O C I D E THE TRAGEDY

OF THE HUNGARIANS OF TRANSCARPATHIA…Th ey

were born Hunqarian: that vas their only crime! A BOOK OF RECOLLECTION OF THE VICTIMS OF STALINISM IN TRANSCARPATHIA (1944 - 1946) Edited by Dupka Gyorgy, http://

www.hunsor.se/dosszie/hungarian_genocide_in_transcarpathia.pdf 170. S. Benedek András. A tettenérhető történelem (Kárpátaljai

nemzetiség - és kultúrtörténeti vázlat).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 28. Ungvár-Budapest, 1993., 120 oldal.

171. Nagy Jenő. Megaláztatásban (A kárpátaljai magyar férfi ak depor- tálása 1944 őszén). Magnófelvételről lejegyezte és közreadta: Dupka György.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 7. Ungvár-Budapest, 1992., 100 oldal.

(30)

172. „Élő történelem” (Válogatás a meghurcolt magyarok visszaemlékezé- seiből 1944-1992), Dupka György közreadásában. Kárpátaljai Magyar Könyvek, 22. Ungvár-Budapest, 1993., 120 oldal.

173. „Sötét napok jöttek...” (Koncepciós perek magyar elítéltjeinek em- lékkönyve 1944-1957) Dupka György közreadásában.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 10. Ungvár-Budapest, 1993., 168 oldal.

174. Botlik József, Dupka György. Magyarlakta települések ezredéve Kárpátalján (Monográfi a).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 11. Ungvár-Budapest, 1993., 360 oldal.

175. A KMKSZ történetéből (Dokumentumok, tények, adatok 1989-1993) Dupka György közreadásában.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 27. Ungvár-Budapest, 1993., 168 oldal.

176. Szabó László, dr. Kárpátaljai demográfi ai adatok.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 16. Ungvár-Budapest, 1993., 88 oldal.

177. Csatáry György. Levéltári kalászatok (Tanulmányok, szöveg-közle- mények).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 21. Ungvár-Budapest, 1993., 216 oldal.

178. Az Ungvári Hungarológiai Intézet tudományos gyűjteménye (A Magyar Filológiai Tanszék fennállásának 30. és az Ungvári Hun- garológiai Központ V. évfordulójára).

Összeállította: Lizanec Péter, Horváth Katalin.

A tanulmányok szerzői: Lizanec Péter, Horváth Katalin, Kótyuk Ist- ván, Zékány Imre, Debreceni Anikó, Balogh Lajos, Gortvay Erzsébet, Vaszócsik Vera, Bíró Andor, Ivaskovics Mária.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 20. Ungvár-Budapest, 1993., 168 oldal.

179. Árpa István, dr. A tiszaháti nemzetiségek életéből (Pillanatképek múltunkból).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 13. Ungvár-Budapest, 1993., 104 oldal.

180. “Itt élned, halnod kell...“ (Kárpátaljai honismereti olvasókönyv).

Összeállította és a jegyzeteket írta: S. Benedek András.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 41. Ungvár-Budapest, 1994., 151 oldal.

181. Aprópénz a történelem színpadán (A kárpátaljai magyar nyelvű saj- tó /1945-1948/). Összeállította: M. Takács Lajos.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 40. Ungvár-Budapest, 1994., 328 oldal.

182. Dupka György, Horváth Sándor. ‘56 Kárpátalján (Dokumentum- gyűjtemény).

Kárpátaljai Magyar Könyvek. Ungvár-Budapest, 1993., 172+40 old.

(31)

183. Csatáry György. Múltunk írott ereklyéi (Tanulmányok, dokumen- tumok).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 62. Ungvár-Budapest, 1995., 232 oldal.

184. Soós Kálmán. Perlekedő évszázadok (Históriai mozaikok vidékünk múltjából).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 63. Ungvár-Budapest, 1993., 192 oldal.

185. Szöllősy Tibor. „Teccő nekem ez a hely” (Técső mondák és tények tükrében).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 54. Ungvár-Budapest, 1994., 136 oldal.

186. Istenhez fohászkodva... 1944 Szolyva (Verses levelek, imák a sztá- lini lágerekből, szemelvények a hozzátartozók visszaemlékezéseiből).

Összeállította és az utószót írta: Dupka György. Második bővített kiadás. Előszó: S. Benedek András. A második kiadás bővített szerzői köre: Szanyi J. Gyuláné, Logojda Eszter, Forgon Pál, Füzesi Magda, Kecskés Béla, Nagy Zoltán Mihály, S. Benedek András, Vári Fábián László.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 69. Ungvár-Budapest, 1995., 85 oldal 187. Acta Hungarica III. Évfolyam, 1992. Lizanec Péter összeállításában.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 47. Ungvár-Budapest, 1994., 146 oldal.

188. Tiszán innen... (Társadalomtudományi tanulmányok).

Összeállította: Csernicskó István. Szerzői: Soós Kálmán, Kobály József (Történelem), Csernicskó István (Irodalom), Hutterer Éva, Dorgai An- gelika, (Néprajz), Csernicskó István, Balogh Lajos, (Nyelvészet), Debre- ceni Anikó (Helytörténet).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 72. Ungvár-Budapest, 1994., 128 oldal.

189. Bagu Balázs – Szakáll Mihály. A szabadságharc nemzetőrei (Vidékünk nemzetőrségének történetéből /1848-1849/).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 42. Ungvár-Budapest, 1994., 168 oldal.

190. Ozsváth Lajos. Királyháza korok váltóin (Emlékfoszlányok a legré- gibb időktől 1945-ig).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 56. Ungvár-Budapest, 1995., 80 oldal.

191. Riskó Marian. Az eskü mindvégig kötelez (A kárpátaljai görög kato- likus egyház kálváriája /1944-1991/; Tanulmány).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 75. Ungvár-Budapest, 1995., 40 oldal.

192. Veres Jenő, dr. A magyar középkor egészségügyének története, Kárpátaljai Magyar Könyvek, 88. Ungvár-Budapest, 1997., 143 oldal.

193. Dr. Fatula Mihály, Dr. Papp István, Dr. Szabó László

(32)

Környezetünk, egészségünk...

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 73. Ungvár-Budapest, 1996., 128 old.

194. III. Kárpát-medencei kisebbségi értelmiségi fórum (A Kárpát-me- dencei kisebbségi magyar értelmiségiek és az anyanyelvi intézmények sze- repe a magyarság-tudat megtartásában az ezredfordulón. Előszó: Dupka György. Szöveget gondozta: Gortvay Erzsébet, Horváth Sándor, Kőszeghy Elemér. Szerkesztett előadások szerzői: Pomogáts Béla, Tóth Mihály, Gortvay Erzsébet, Horváth Sándor, Balla D. Károly, Kulin Zoltán, Kótyuk István, Vidnyánszky Attila, Árpa István, Horváth Anna, Orosz Ildikó, Kiss István, Soós Kálmán, Zubánics László, Fuksz Sándor (Nagykapos), Ary Lajosné, Tornai József, Kissné Papp Margit, Romhányi András, (Magyar- ország), Deák Ferenc, Kovács Miklós, Almásy Sándor, Árpa Péter.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, sz.n. Ungvár-Budapest, 1995., 88 oldal.

195. Dupka György, Korszun Alekszej. A „málenykij robot” dokumentu- mokban.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 83. Ungvár-Budapest, 1997., 164 oldal.

196. Dupka György. Kárpátaljai magyar Gulag-lexikon.

Lefejezett értelmiség 1944- 1959.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 95. Ungvár-Budapest, 1999., 116 old.

197. Bagu Balázs - Fokász Mihály - dr. Deák Ferenc.

Tanulmányok az 1848- 49-es szabadságharcról Ung, Bereg, Ugo- csa és Máramaros megyékben.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 99. Ungvár-Budapest, 1999., 92. old.

198. Zubánics László. Guti körkép.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 100. Ungvár-Budapest, 2000., 95 oldal.

199. Zubánics László. Régmúlt virágok illata. (Tanulmánygyűjtemény).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 113. Ungvár-Budapest, 2002., 150 oldal.

200. Jó pásztor volt. Emlékkönyv. Gecse Endre kárpátaljai mártír tiszte- letes emlékezete. Összeállította: Gortvay Erzsébet.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 120. Ungvár-Budapest, 2003., 100 oldal.

201. Dupka György. Autonómia-törekvések Kárpátalján.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 121. Ungvár-Budapest, 2004., 232 oldal.

202. *Dupka György. „Keressétek fel a sírom…”. Szolyvai emlékkönyv.

A „malenykij robot” 60. évfordulójára a sztálinizmus kárpátaljai ma- gyar áldozatairól 1944 - 2004.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 134. Ungvár-Budapest, 2004., 107 oldal.

Tárolt változat: http://www.umdsz.uz.ua/book/szolyva.html

(33)

203. Bagu Balázs. Életutak. Beszélgetések meghurcolt magyarokkal, az áldozatok hozzátartozóival.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 128. Ungvár-Budapest, 2004., 160 oldal.

204. **Dr. Tóth Mihály: Nemzeti kisebbségek nemzetközi és ukrajnai jogvédelme. Monográfi a. (Magyar és ukrán nyelven).

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 129. Ungvár-Budapest, 2005., 147/159 o.

Tárolt változat http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=223

Tárolt változat: http://mek.oszk.hu/11000/11041/11041.pdf

205. Igyártó Gyöngyi. A máramarosi koronavárosok. Monográfi a. Kár- pátaljai Magyar Könyvek, 135. Ungvár-Budapest, 2005., 80 oldal.

206. Dupka György. ’56 és Kárpátalja. Hatásvizsgálat hivatalos iratok, vallomások tükrében.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 152 . Ungvár-Budapest, 2006., 144 oldal.

207. Dupka György. ’56 és Kárpátalja. Hatásvizsgálat hivatalos iratok, vallomások tükrében. Második, javított kiadás.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 152. Ungvár-Budapest, 2006., 136 oldal.

208. **Lazur Jaroszlav - Gajdos István. Kisebbségek nemzeti-kulturális autonómiájának jogi státusza: külföldi és hazai tapasztalatok.

Kismonográfi a.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 148. Ungvár-Budapest, 2006., 112 oldal.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=214

Tárolt változat: http://mek.oszk.hu/11000/11032/index.phtml 209. **Zubánics László: Víz tükrére történelmet írni...

Helytörténeti írások.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 157. Ungvár-Budapest, 2007., 91 oldal.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=204

Tárolt változat: http://mek.oszk.hu/11000/11061/

210. **Zubánics László – Vargáné Katona Mária.

Boszorkányok pedig nincsenek?! Tanulmányok.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 176. Ungvár-Budapest, 2007., 88 oldal.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=205

Tárolt változat: http://mek.oszk.hu/11000/11060/11060.pdf 211. Sebestyén Gyula. Az Árpádok története. 3. átdolgozott kiadás.

(34)

Szerkesztők: Jőröss Béla, Holovács Irén, Szabó Erzsébet.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 177. Ungvár-Budapest, 2007., 184. oldal.

212. **Bakura Sándor, Dupka György, Kovács Elemér, Kovács Erzsébet, Molnár D. Erzsébet, Tóth Zsuzsanna: „Otthon a könny is édes”.

1944-1945. Kényszermunkára hurcolt kárpátaljai magyarok és németek nyomában a Donyec-medencében. Tanulmányok, hatás- vizsgálatok, interjúk, riportok hivatalos iratok, vallomások tükrében.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 197. Ungvár-Budapest, 2009., 104 oldal.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=212

Tárolt változat: http://mek.oszk.hu/11000/11023/11023.pdf 213. **Bagu Balázs: Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc Kár-

pátalján.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 198. Ungvár-Budapest, 2010., 180 oldal.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=210

Tárolt változat: http://mek.oszk.hu/11000/11021/

214. **Zubánics László. „Perli-e még ezt a hont más?” Ezer évig tényleg nem volt itt semmi? Vagy mégis?! Honismereti tanulmányok. Kárpát- aljai Magyar Könyvek, 200. Ungvár-Budapest, 2010., 260 oldal.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=203

Tárolt változat: http://mek.oszk.hu/11000/11045/

215. **Kiss Éva. Magyarország útja a parlamenti demokrácia felé.

Társadalompolitikai átalakulás Magyarországon 1966-1990 között.

Monográfi a.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 202. Ungvár-Budapest, 2010., 139 oldal.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=375

Tárolt változat: http://mek.oszk.hu/11000/11006/

216. Kosztyó Gyula. Az osztrák-magyar monarchia propaganda-tevé- kenysége 1914-1915-ben a korabeli „Kárpátaljai” sajtóban.

Tanulmány.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 205. Ungvár-Budapest, 2010. 44 old.

217. **Dupka György. Fogyó, gyarapodó nemzetiségek. Érdekképviseletek Kárpátalján. (hatásvizsgálatok a regionális történelmi folyamatok és a szociológiai-demográfi ai adatok nemzetiségi politika tükrében.)

(35)

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 208. Ungvár-Budapest, 2011., 220. oldal Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=324 http://mek.oszk.

hu/12300/12394/12394.pdf

218. *A magyar-ukrán közös múlt és jelen: összekötő és elválasztó „fe- hér foltok”. Nemzetközi tudományos konferencia anyagai (2010. feb- ruár 26.).

A kiadványt összeállította, szerkesztette: Zubánics László.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 209. Ungvár-Budapest, 2011. 190 oldal.

(Ebből 111 oldal magyarul és 79 oldal ukránul közreadott tanulmá- nyok, előadások.)

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=353

219. **Zubánics László. Tájba írt történelem. Kultúrtörténeti időutazás Kárpátalja legmagyarabb városában és vonzáskörzetében. (Archív fel- vételekkel.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 207. Ungvár-Budapest, 2011. 115 oldal.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=322 http://mek.oszk.

hu/12300/12350/12350.pdf

220. **Dupka György: A mi Golgotánk. A kollektív bűnösség elvé- nek alkalmazása a kárpátaljai magyarokkal és németekkel szem- ben. (A 4. Ukrán Front Katonai Tanácsa határozatainak végre- hajtása az NKVD jelentések tükrében, 1944 - 1946).

(Előszó: dr. Tóth Mihály. Utószó: Alekszej Korszun történész).

Szolyvai Emlékparkbizottság - Intermix Kiadó.

Kárpátaljai Magyar Könyvek, 215. Ungvár-Budapest, 2012. 376. old.

Tárolt változat: http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=380

Tárolt változat: http://mek.oszk.hu/10900/10996/

221. **Dupka György: „Hova tűnt a sok virág…” Időutazás az Urál- ba magyar és német rabok (1941-1955) nyomában. Történelmi szociográfia. Kárpátaljai Magyar Könyvek, 221. Ungvár-Budapest, 2013., 224. old.

Tárolt változat http://www.kmmi.org.ua/books?menu_

id=9&submenu_id=26&book_id=409

Tárolt változat: http://mek.oszk.hu/11300/11392/

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Balla Bettina Claudia, Terebessy András, Tóth Emese, Balázs Péter 
 A fiatal magyar férfiak attitűdje a HPV-oltással kapcsolatban EGÉSZSÉSGTUDOMÁNY 61:(1) pp. Balla

The aquaporin-2 water channel (AQP2) is expressed in the principal cells and it plays essential role in the reabsorption of water in the collecting ducts via type 2

NAGY E, EATON JW, JENEY V, SOARES MP, VARGA Z, GALAJDA Z, SZENTMIKLÓSI J, MÉHES G, CSONKA T, SMITH A, VERCELLOTTI GM, BALLA G, BALLA J: Red cells, hemoglobin, heme, iron, and

Extensive reading involves reading (generally longer) texts for the purposes of entertainment or to obtain some information. The opposite of extensive reading is intensive reading,

does not simply equal throwing in a topic and telling your learners to speak about it – as a teacher, you will need to have precise aims in your mind when designing or

As you could see, the children were listening to the teachers instructions and were responding with their bodies, without speaking. Testing also took place based on

Babó Sándor Istvánffy Ernő Méhes György Szák György Bajza Kálmánné Kalmár Béla Mocsári László Szelényi Lajos Benedek László Kazár Gyula Molnár Lajos

Balla József: A gázkromatográfia analitikai alkalmazásai, Edison House Kft., Budapest, 2006. Fekete Jenő: Folyadékkromatográfia elmélete és gyakorlata, Edison House Kft.,