F ÉNYES EZÜSTÖK ÉS ARANYAK SOMOGYORSZÁGBÓL

V ARGA M ÁTÉ

F ÉNYES EZÜSTÖK ÉS ARANYAK SOMOGYORSZÁGBÓL

A KAPOSVÁRI RIPPL-RÓNAI MÚZEUM

ÉREMGYŰJTEMÉNYE 3.

Varga Máté

FÉNYES EZÜSTÖK ÉS ARANYAK SOMOGYORSZÁGBÓL

A KAPOSVÁRI RIPPL-RÓNAI MÚZEUM ÉREMGYŰJTEMÉNYE 3.

Édesanyám emlékére

FÉNYES EZÜSTÖK ÉS ARANYAK SOMOGYORSZÁGBÓL

A KAPOSVÁRI RIPPL-RÓNAI MÚZEUM ÉREMGYŰJTEMÉNYE 3.

Varga Máté

Rippl-Rónai Múzeum Kaposvár

2020

A kiadvány megjelenését a Kubinyi Ágoston Program támogatta.

Fotó és képszerkesztés:

Balla Krisztián Technikai szerkesztő:

Balla Krisztián Kiállítás grafika:

Pámer András (Pazirik Kft.) Lektor:

dr. Kálnoki-Gyöngyössy Márton dr. Vida István

Korrektúra:

Balogh Éva

© Kiadó, szerzők Minden jog fenntartva

HU ISBN 978-963-7212-99-4

Kiadó:

Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum Felelős kiadó:

dr. Ábrahám Levente, múzeumigazgató Nyomdai munka:

Pethő Nyomda, Kaposvár

Előszó ...8

A kelták pénzverése és különleges római kori érmék ...11

A Római Birodalom pénzverése ...13

A késő római kor pénzverése ...15

Az Árpád-kor pénzverése ...19

Külföldi érmék a Magyar Királyság területén ...21

Középkori és kora újkori aranypénzek ...23

Késő középkori érmék (14–15. század) ...25

A török hódoltság időszaka ...27

A török uralom vége és egy új korszak kezdete ...29

A tallérokról ...31

Tájékoztató irodalom ...33

Képek a kiállításról ...38 TARTALOMJEGYZÉK

Mérföldkőhöz érkezett a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Éremgyűjteménye, ugyanis most először kerül önálló kiállítás keretében bemutatásra a gyűjtemény egy jelentős részlete. Az utóbbi években katalógusok, cikkek és előadások formájában próbáltuk az emberek elé tárni múzeumunk középkori és kora újkori érméit, ezáltal is megismertetve őket a megye történetével a numizmatika színes szemüvegén keresztül. A már kiadásra került „Középkori és kora újkori aranypénzek” és a „A csökölyi tallérlelet” című katalógusokban bemutatott impozáns anyagon kívül is számos érdekes és szép érme található múzeumunkban. Természetesen az előző két kiadványban közölt anyag teljes egészében bemutatásra kerül a tárlaton.

A sorozat harmadik, jelen kötetében az új, állandó numizmatikai kiállítás válogatott anyaga található meg.

A kiállítás és a katalógus a „Fényes ezüstök és aranyak Somogyországból” címet viseli. A kiállításban található érmék többsége Somogy megyében került elő, de vannak olyan példányok is, amik gyűjteményekből kerültek be a múzeumba, így előkerülési helyük bizonytalan. A tárlat 500 tételnyi fémpénzt mutat be az ókortól kezdve egészen 1711-ig. A záró dátumnak azért ezt az időpontot választottuk, mert jelenleg ez a régészettudomány felső korszakhatára, és a gyűjteményünk több szállal a régészethez kötődik. A régészeti korszakokhoz köthető érméken kívül azonban igen sok érme van a gyűjteményben a 18. századtól kezdve egészen a 20. századig, amik önmagukban megérdemelnének egy önálló kiállítást.

Az Éremgyűjtemény kialakítása nem volt tudatos a korábbi időkben. A közel 15 ezer darabos gyűjteményünk egy jelentős részét a Somogy megyében előkerült éremleletek adják, mint például a göllei, balatonszabadi, kazsoki vagy szuloki éremleletek. Szintén nagy számban kerültek elő ásatásokon és terepbejárásokon különböző érmék, amelyek egy része a Régészeti Gyűjteményben található meg, így a Rippl-Rónai Múzeum ELŐSZÓ

teljes numizmatikai anyaga bőven meghaladja a 15 ezret, és az újabb terepi munkáknak köszönhetően ez folyamatosan bővül. Mivel nem tervszerű gyűjtésről volt szó, és az érmék döntő hányadát nem pénzért vásárolta a múzeum – bizonyos, értékesebb érmék vagy éremleletek során kaptak jutalmat a megtalálók –, ezért nem feltétlenül mindig a legszebb és hibátlan darabok kerültek a gyűjteménybe. Azonban így valós képet kaphatunk arról, hogy milyen érmék forogtak egykor a hétköznapi, Somogyban élt emberek körében, és ezek milyen állapotban maradtak meg a földben.

A kiállítás tervezése során az volt a célunk, hogy minél átfogóbb képet adjunk a Somogy megyében előkerült és múzeumba került érmékről, ezáltal megismertetve a látogatókat a különböző történelmi korszakok pénzforgalmi viszonyaival és történelmével is. Azonban lehetetlen lett volna a gyűjteményünk összes pénzét bemutatni mindössze 10 vitrinben. Szerencsére sok új anyag érkezik a múzeumba, és a raktárakban is maradt még olyan tárgy vagy leletegyüttes, ami bemutatásra érdemes. Ezért a kiállításban lesz egy olyan vitrin, aminek az anyagát rendszeresen változtatni fogjuk, így az állandóan bemutatott anyag mellett mindig mutatunk be újdonságokat is a nagyközönség számára.

A különböző kelta törzsek az i. e. 4. században nagymértékű terjeszkedésbe kezdtek, aminek következtében az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig jutottak el. A terjeszkedés során kapcsolatba kerültek a görögökkel, illetve makedónokkal (II. Philipposz, Nagy Sándor, Audoleón), és azok pénzeivel is. A kelta pénzverés a Balkánon indult meg először az i. e. 4. század végén–3. század elején. A korai kelta érmék jó minőségű ezüst és arany pénzek voltak, amik kiválóak voltak vagyonfelhalmozásra, így sokszor rejtették el őket, viszont nem sokáig használták őket a pénzforgalomban. A kezdeti érmék szinte egy az egyben a görög pénzek utánzatai.

A későbbiekben ettől már eltértek, és sokszor alig felismerhetőek az eredeti pénz vonásai. A magyarországi kelta pénzek többsége II. Philipposz tetradrachmáira vezethető vissza. A Kárpát-medencében a kelta kor végén főleg a kisebb értékű és súlyú ezüstpénzek és a bronz érmék a jellemzőek, amik már arra utalnak, hogy ezek az érmék ténylegesen a mindennapi pénzhasználatra készültek.

A mai Magyarország területén több kelta törzs is élt. Ezek közül nem veretett mindegyik pénzt. Az eraviscus törzs római mintára készítette pénzeit, és ők az egyetlenek, akik a saját nevüket rávésték az érmékre (RAVIS, IRAVISCI). Az ő pénzverésük az i. sz. 1. század elején történhetett. A többi kelta törzs görög mintára készítette pénzeit, bár a római hódítás kezdetére, de legkésőbb a provincia megszervezésekor (i. sz. 40–50-es évek) A KELTÁK PÉNZVERÉSE ÉS KÜLÖNLEGES RÓMAI KORI ÉRMÉK

.

Múzeumunk kelta pénzei közül az egyik legjobb állapotú pél- dány Fekete József gyűjteményéből került hozzánk. Az ezüst, 12,63 gramm súlyú tetradrachma a Kaposvölgyi típusba sorolható.

mindenhol megszűnt a kelta pénzverés. Külön típust jelent a kelta pénzeken belül az ún. kaposvölgyi. A Kapos völgyében több jelentős kelta erődített hely is létezett (Szalacska, Regöly), és ezek közül Nagyberki-Szalacskán biztosan készítettek érméket is.

Az elrejtett éremleletek sokszor valamilyen nagyobb történeti eseményhez, háborúhoz, fegyveres konfl iktushoz köthetőek, bár pontos elrejtési körülményeiket ritkán ismerjük. A megyéből is több római kori éremlelet ismert. A markomann-szarmata háborúk (165–180) korából – amit a rómaiak sikeresen vívnak meg – egyelőre nem ismerünk éremleletet Somogy megyéből.

Az éremleletek inkább a késő római korhoz köthetőek, és tanúskodnak a 4. századi hadi eseményekről és a provincia feladásáról.

A Kazsokban talált éremlelet 788 darab római kori érméből áll.

I. Constantinus, Iulianus, Iovianus, Valens, I. Valentinianus és Gratianus vereteit találjuk meg benne. Gratianus 367–383 között uralkodott, így az éremleletet legkorábban ebben az időszakban rejthették el. A mernyei éremleletben 383 darab érem található.

Itt a legkorábbiak Probus (276–282) császár veretei, azonban az utolsó érmék itt is Gratianus császárhoz köthetőek, tehát ezt a leletet is abban az időszakban rejtették el, amikor a kazsokit.

További római kori éremleletek kerültek elő az alábbi somogyi településekről: Somogygeszti, Somogyvár, Tarany, Törökkoppány, Somogyvár, Visnye, Balatonlelle, Szőkedencs, Kaposvár, Somogyszob.

Római kori gyűjteményünk legértékesebb darabját a lábodi erdőgazdaság területén találták. Az aranyérmét (solidus) Valens császár uralkodása alatt bocsátották ki Trierben (római kori neve Augusta Treverorum, ma Németország) 373–375 között.

A pannoniai születésű császár Trierben vert arany solidusát Bombai Istvánné rinyabesenyői lakostól vásárolta meg a múzeum. Valens császár a gótok ellen vívott hadrianopolisi csatában vesztette életét 378-ban.

A Római Birodalom területén a korai császárkorban jellemzően nem volt egységes pénzverés. A nyugati provinciákban a római pénzrendszer szerint készültek az érmék, míg keleten a korábbi hagyományokból eredő helyi pénzek készítése és forgalma volt az uralkodó. Az érmék – más antik pénzektől eltérően – nagyon változatosak voltak. Az előlapon a legtöbb esetben az uralkodó vagy valamelyik családtagjának portréja látható, míg a hátlapok rendkívül sokszínűek lehettek: (a császár politikai programja szerint kiválasztott) istenábrázolások, az uralkodó által emelt vagy felújított épületek, utak, vízvezetékek. Szintén a hátoldalon tűnnek fel propaganda hírek, például egy másik nép felett aratott győzelem, vagy egy adócsökkentés híre.

A pénzek a hatalmas birodalom minden részébe, sőt még azon túl is eljutottak. Azonban az új kibocsátású pénzekkel elsősorban katonák, hivatalnokok és Róma közelében élők találkoztak. A császárság első századaiban készültek aranypénzek (aureus, quinarius aureus), ezüstpénzek (denarius, quinarius) és különböző rézpénzek (sestertius, dupondius, as, semis, quadrans).

Pannonia elfoglalása az i. sz. 1. század elején történt, elsősorban a déli és nyugati területeket foglalták el először. Pannonia keleti részét feltehetőleg csak Claudius uralkodása alatt, i. sz. 50 körül szállták meg, és lett a birodalom része. A császárkor első két évszázadában nem volt állandó pénzverde Pannoniában, sőt a A RÓMAI BIRODALOM PÉNZVERÉSE

.

Germanicus Augustus császár hadvezére volt, aki Pannoniában is hadakozott. A nevére is vertek különböző címletű pénzeket, mint ezt a Somogy megyében talált dupondiust is.

közeli provinciákban sem. Ideiglenes, vagy mozgó pénzverde működése azonban elképzelhető több császár uralkodása alatt is (Vespasianus, Marcus Aurelius, Commodus). Mivel nem volt állandó pénzverés, ezért néha pénzhiány lépett fel, amit pénzek helyi kibocsátásával vagy hamisítással próbáltak megoldani. A hamisítás egyik módja volt, amikor az érméket eredeti pénzek felhasználásával készült formába öntötték (limesfalsa).

Ezek az érmék homorúak, rossz éremképpel, magas ólomtartalommal készültek. Bár ezen érméknél felmerült az is, hogy nem hamisítványok, hanem szükségpénzek voltak. Talán egy ilyen másolat lehet Nero érméje is.

A hamis pénzeknek van egy másik csoportja is, az ún. suberatusok. Ezen érmék belső része bronzból készült, amit kívül ezüsttel vontak be.

A vitrinben a Római Császárság első két évszázadának érméit mutatjuk be Caracalla császárig. Ebből az időszakból kevés érmével rendelkezik gyűjteményünk, ami részben magyarázható azzal is, hogy ekkoriban kisebb pénzforgalom volt a provinciában. Nincs minden uralkodótól érménk, így például nem ismerünk pénzt Caligula, Nero vagy Commodus császároktól. A gyűjteményünk érméi többnyire elég kopottak, ami utal hosszú használatukra is, illetve nem mindig a legjobb állapotúak kerültek be a gyűjteménybe.

Hadrianus császár egész életén át a Római Birodalom határainak megszilárdításán fáradozott. Ő volt az első császár, aki szakállt növesztett, ami az érem előlapján is látható, a hátoldalon pedig azt láthatjuk, hogy mennyiszer választották consullá.

A késő római kor pénzverésében több változás is történt.

A harmadik század közepén kaotikussá vált az aranypénzverés, az aureusok állandó súlyát Diocletianus állítja helyre. A korábbi aranypénzek helyett I. (Nagy) Constantinus egy könnyebb pénzláb szerint új aranypénzeket veret. A solidus néven ismertté vált pénzek egészen a 11. századig standard aranypénznek számítottak.

Új ezüstpénz – a két denarius értékű antoninianus – már Caracalla idején készült, ami a harmadik század közepére teljesen kiszorította a denariust. Az ezüstpénzek fi nomsága a 3. század folyamán gyorsan romlott, nemesfémtartalmuk a 260-as évek végére mintegy 0,5%-ra csökkent. Pénzreformja során Diocletianus próbálkozott stabil ezüstpénz – denarius argenteus – megteremtésével, de lemondása után ennek verése hamarosan megszűnt. A 320-as évek végén I. Constantinus indítja újra az ezüstpénzverést (miliarense és siliqua). Az augustusi pénzrendszer réz- és bronzpénzei a 3. században gyakorlatilag eltűntek a forgalomból. Reformja során Diocletianus újraindította a réz váltópénzek verését (follis és tört részei). Érdekesség, hogy ezeket egészen I. Valentinianus uralkodásáig ezüstözték. A follis értéke gyorsan romlott, a 4. századot a gyakori bronzpénzreformok jellemzik. Ebben az időszakban nem ismerjük a címletek neveit, méretük alapján (AE1–AE4) különítjük el ezeket.

Általánosságban elmondható a pannoniai lelőhelyeket fi gyelembe véve, hogy a Constantinus- és Valentinianus-dinasztia időszakából találjuk a legtöbb érmét, és általában 375–378 után megszűnik a pénzforgalom. A 4. század végén a pannoniai pénzverdék nem dolgoztak tovább, így az 5. század elejéig a régi érmék voltak forgalomban. Sokszor dominálnak a sisciai verde

A fiatal, mindössze hat évet uralkodó III. Gordianus ezüst pénzét Benyák Jenő- né adományozta a múzeumnak.

Az előlapon az uralkodó portréja, míg a hátlapon Róma ülő alakja látható.

A KÉSŐ RÓMAI KOR PÉNZVERÉSE

.

pénzei, de megtaláljuk több pénzverde érméit is: Cyzicus, Róma, Nicomedia, Sirmium, Arelate, Constantinopolis, Thessalonica, Aquileia, Treveri. Az éremforgalom megszűnésének másik oka a barbárok szövetségesként történt betelepítése Pannoniába.

A vitrinbe gyűjteményünk 3. és 4. századi római érméi kerültek, amik jóval jelentősebb számban találhatók meg mint az első két század veretei, az 5. századból pedig egyáltalán nem ismerünk pénzeket. A 2. század végén polgárháború volt a birodalomban, míg a 3. század közepét katonai anarchia jellemezte. Ennek következtében sűrűn váltották egymást a császárok. A császárok többsége csak pár évig uralkodott, de ismerünk olyat is, aki mindössze pár hónapig. Florianus császár 276 júniusától szeptemberéig volt hatalmon, de ezen rövid időszak alatt is veretett pénzt, amiből a kiállításon is bemutatunk egy darabot.

A 2–3. századi érméken gyakori, hogy a császár feleségének arcképe önállóan is megjelenik a pénzeken. Gyűjteményünkben erre példa Otacilia, Salonina vagy éppen Helena császárnék pénzei.

A 4. században uralkodó császároktól, főleg I. Constantinus, Licinius, II. Constantius, I. Valentinianus és Valens idejéből nagyon sok érme ismert Somogy megyéből. I. Constantinus vallásszabadságot adott a keresztényeknek, miután 312-ben egy győztes csata előtt látomása volt. Krisztus görög monogramját (XP) látta, és egy feliratot, hogy „E jelben győzni fogsz!”.

A kiállítás legkésőbbi darabjai I. Theodosius és Arcadius császár idejéből származnak, és Kaposújlakon találták őket.

Ilyen késői – 4. század végi, 5. század eleji – érmék a provincia (a Dunántúl) északi részén meglehetősen ritkák, de errefelé sem gyakoriak.

A Szőlősgyörökön előkerült bronz érmén Galerius császárt kissé rendhagyó módon fátyolban ábrázolják, ami arra utal, hogy az érmét már halála után adták ki, a hátoldalon Fortuna alakja tűnik fel.

A Göllében előkerült, és Nicomediában vert – SMNA verdejegy utal rá – érme előlapján Fausta császárné látható, aki Maximianus császár lánya, majd 307-től I. (Nagy) Constantinus császár felesége volt.

A kaposvári lelőhelyű, I. Constans ideje alatt vert pénz hátlapján a GLORIA EXERCITVS felirat olvasható, ami annyit jelent, hogy a „Hadsereg dicsősége.” A két katona között a római legiók hadijelvénye látható krisztogrammal (XP) a tetején.

A Kaposvár keleti szélén található középkori templom és templom körüli temető feltárását Bárdos Edith végezte 1977–1980 között. A temető 501. sírjában a koponya körül csak egy S-végű karika volt. Azonban a csontváz bal combcsontjának külső oldalán 14 darab ezüst érmét találtak.

A denárok közül hat darabot Kálmán, míg nyolc darabot II. Béla királyunk veretett. Az érmék feltehetően egy erszényben vagy kisebb tarsolyban lehettek, aminek az anyaga nem őrződött meg a földben.

A honfoglaló és államalapító magyarok csak I. (Szent) István idején kezdtek el pénzt verni. Azonban már ennél korábban, a vándorlás során, és a nyugati országok, valamint Bizánc ellen vezetett hadjáratok ideje alatt kapcsolatba kerültek különböző pénzekkel. Ezeket a hadjáratok idején feltételezhetően használták is: élelmet vásároltak belőle vagy éppen kémeket fi zettek.

A Kárpát-medencébe hazatérve a pénzek fi zetőeszközként már értéktelenné váltak, ezért azokat nyersanyagként használták fel különböző ezüst vagy ezüstözött tárgyak készítésére. Ezen kívül az érméket sírba helyezhették halotti obolusként, díszíthették vele a férfi ak övét vagy a nők ruháját, lószerszámát.

Az első ezüstből készült denárokat I. István verette bajor mintára. Az őt követő uralkodók is hasonló stílusban készítették el pénzeiket. Az előlapon az uralkodó neve, a hátlapon PANNONIA vagy REGIA CIVITAS feliratok tűnnek fel. Bár egy-egy uralkodó érméi ránézésre hasonlóak, azokon nagyon sok kis változtatást hajtottak végre, és I. András uralkodása alatt megjelennek rajtuk a sziglák. A 11. századi érmék közül Salamon pénzei tűnnek ki, amiken koronás királyalakok tűnnek fel. Koronás királyfejek feltűnnek még László és Kálmán pénzein is, azonban ezek kevésbé kidolgozottak. László pénzein új elemként jelenik meg a három kereszt, ami később több érmén is feltűnik. Kálmán idején a pénzek mérete, súlya és fi nomsága rohamosan elkezd csökkenni, azonban még az ábrák (királyfej, keresztek) és köriratok kivehetőek. 11. századi sajátosság volt, hogy a hercegek is – akik a dukátust birtokolták – verettek pénzt, erre utal az érméken lévő felirat, pl. BELA DVX. A 12. századi érmék között számtalan olyan van, amelyekről felirat híján nem dönthető el biztosan,

AZ ÁRPÁD-KOR PÉNZVERÉSE

.

Aba Sámuel magyar király mindössze három évig uralkodott, így pénzei ritkának számítanak. Szerencsés módon ennek a példánynak a lelőhelyét is ismerjük, Molnár István somogybabodi ásatásán került elő.

hogy melyik uralkodó verette. Ezeket a szakirodalom név nélküli denároknak nevezi. III. Béla idején különböző állatalakok (sas, oroszlán) tűnnek fel az érméken. III. Béla két típusú rézpénze igazi kuriózumnak számít az Árpád-kori pénzverésben. Bár igen nagy számban kerülnek elő ezek az érmék, eredetük a mai napig vitatott. A 13. században újra megnő a pénzek súlya, éremképükön sok fi gurális elem (királyábrázolás, állatok, templom) jelenik meg, és feltűnnek a magyar címerelemek (vágások, kettős kereszt).

Gyűjteményünkben a 11. századi érmék főleg sírokból származnak. A temetőkben nagyjából Kálmán király koráig fi gyelhető meg a halotti obolus adás szokása, ezután már sírokban nem találkozunk érmékkel.

Országosan is ritkaságnak számít Aba Sámuel ezüst denárja, ami Somogybabod mellett egy kora Árpád- kori településen került elő. A 12–13. századból kevés érmét tartalmaz a gyűjteményünk, III. Béla rézpénzei a leggyakoribbak, de ez tükrözi az országos viszonyokat is. Ezeket a rézpénzeket sokszor másodlagosan felhasználták, átfúrták őket. Az Árpád-házi pénzek külön csoportját képezik a báni vagy más néven szlavón denárok, bár ezeket még a 14. században is készítették. Az éremképük szinte végig állandó volt, főleg a hátoldalon megjelenő különböző jegyek utaltak a különböző kibocsátókra, míg az előlapon lévő nyest Szlavónia címerállata. A minőségük általában jó volt, azonban ismerünk gyenge ezüsttartalommal készült példányokat is. A külföldi pénzeket egy 12. századi bizánci érme képviseli.

II. András korában a Magyar Királyság területén gyakoriak voltak a külföldi, ún. friesachi denárok. Ennek ellensúlyozá- sára kezdtek el itthon is jó minőségű ezüst pénzeket verni, ahogy ezt a Bárdudvarnokon talált darab is bizonyítja.

Bárdudvarnokon került elő egy jó minőségű, ún. szlavón denár, amiket a 13–14. században készítettek a Drávától délre lévő területeken. Az ezüst érme előlapján látható nyest a mai horvát címerben is megtalálható.

A középkorban és a kora újkorban az érmék többsége nemesfémből (arany, ezüst) készült, így egy-egy pénztípust más országokban is elfogadtak, ahol előre meghatározott ár alapján számították be őket. Ezért a Magyar Királyság pénzeit megtaláljuk más európai országokban, nálunk pedig külföldi pénzek is szerepet kaptak az éremforgalomban. Elsősorban a közeli országok, területek érméit lehet megtalálni a Somogy megyei éremanyagban.

Egyes időszakokra más-más éremtípusok a jellemzőek.

A 12–13. század egyik legjobb minőségű és legelterjedtebb fi zetőeszköze volt az ún. friesachi denár (a Karintiában található Friesach pénzverdéjéről elnevezve), amit először a salzburgi érsek veretett. Azután többen (Aquileia, Karintia, Köln) másolni kezdték ezeket a pénzeket, így összefoglalóan friesachi típusú érméknek nevezzük őket. Ezek az érmék nagy teret hódítottak Magyarország területén is, így számos éremleletben kerültek elrejtésre. Sőt, a Magyar Királyság területén is készültek friesachi utánveretek és hamisítványok is. Többnyire friesachi típusú érméket tartalmazott a siófoki és somogyszili éremlelet is.

Szintén a 12. századtól feltűnnek már bajor pénzek is, főleg a Dunántúl keleti felében jellemzőek, de előkerült ilyen érme Kisberényben és Iharosberényben is.

A 13–14. század kedvelt fi zetőeszközei voltak az ún. bécsi denárok/pfennigek, amelyek a mai Ausztria területén készültek.

A 14. században rejtették el az Ádánd-Hetyepusztán talált, 78 darabos éremleletet, amiben szinte kizárólag bécsi denárok voltak. Az éremlelet legkésőbbi veretei az 1330-as évben készülhettek. Hasonló korú és összetételű éremlelet több is ismert a Kárpát-medencéből, de Somogy megyében is bécsi denárokat

KÜLFÖLDI ÉRMÉK A MAGYAR KIRÁLYSÁG TERÜLETÉN

.

Az Iharosban talált osztrák pfennigek gyakoriak voltak a középkori Magyar- országon. A III. Frigyes német-római császár által, Grazban veretett érme hátoldalán feltűnik a jellegzetes osztrák kétfejű sas.

tartalmazott a csákányi és somogyacsai lelet, valamint ilyen érmék kerültek elő a kaposfői premontrei monostor feltárásán is.

A 15. század jellegzetes pénzei az Aquileiai Érsekség jó minőségű ezüstpénzei, amelyek viszonylag gyakran kerülnek elő a Dunántúl déli részén. A 16. századtól kezdve egyre nagyobb számban áramlottak be külföldi, főleg osztrák és német, kisebb számban lengyel érmék Magyarország területére. Az ország keleti felében elsősorban a lengyel pénzek domináltak, azonban a dunántúli éremleletekben csak 30% a lengyel pénzek aránya. A lengyel pénzekre általában sok panasz érkezett, nem szívesen használták őket gyenge minőségük miatt. Előfordul garas, poltura, dreipölker és solidus is. Az osztrák veretek közül elsősorban a kisebb értékű pfennigeket és krajcárokat találjuk meg, valamint szintén gyakoriak a Salzburgi Érsekség veretei.

A szalacskai várhegy középkori életéről tanúskodik az az ezüst érme, amit II. Lodovico di Teck bocsátott ki Aquileia érsekeként.

A hátoldalon lévő Szűz Mária és a kis Jézus később Hunyadi Mátyás pénzein is feltűnik.

A vitrinben múzeumunk legszebb és legértékesebb aranypénzeit mutatjuk be a 6. századtól egészen a 17. századig. A Nyugat-Római Birodalom bukása után Európa területén hosszú évszázadokig nem vertek rendszeresen aranypénzeket, így főleg a bizánci és más keleti országok aranypénzeivel kerültek kapcsolatba az emberek. A bizánciak gyakran pénzzel próbálták megvásárolni a békét a szomszédos népektől, illetve felfogadták őket zsoldosként más népek ellen. Így kerülhettek bizánci aranypénzek az avarok és a magyarok kezébe is. A három bizánci érme közül kettő sírban került elő, míg a harmadik pontos előkerülési helyét nem ismerjük.

A 13–14. századra az évszázadokig jól működő denár rendszer válságba került, és új, értékálló pénzekre volt szükség. Ezt először a fejlett észak-itáliai városállamok ismerik fel, így Firenzében már 1252-től folyamatosan vernek aranypénzeket, majd ezt követte Genova és Velence.

A Velencei Köztársaságban Giovanni Dandolo (1280–1289) dózse alatt, 1285-től vernek aranydukátokat, melyeket a 16.

század közepétől zecchino-nak hívnak. Az érmék fi nomsága gyakorlatilag 24 karátos arany volt, súlyuk kezdetben 3,55 gramm volt, amit kétszer is csökkentettek. Viszont az éremkép változatlan maradt, évszázadokon keresztül hasonló éremképpel készülnek.

A legkorábbi velencei aranypénz a balatonszemesi pálos kolostor ásatásából származik, ami országos viszonylatban is ritkának számít, majd ezt követi a somogyvári bencés apátságnál talált érme, mindkét veret a 14. században készült. A 16. századból a dombóvári várból és a balatonendrédi éremleletből ismerünk velencei aranypénzeket.

KÖZÉPKORI ÉS KORA ÚJKORI ARANYPÉNZEK

.

Andrea Gritti velencei dózse pénzei nem térnek el jelentősen a többi Velen- cében készült érmétől. Fia, Lodovico Gritti Szapolyai János magyar király bizalmasa volt, és pár éven keresztül Magyarország kormányzója is.

Az itáliai aranypénzverés hatására kezdenek el aranypénzeket verni Franciaországban, Angliában és a Magyar Királyságban is. A Kárpát-medence területén gazdag arany és ezüstbányák voltak, így Károly Róbert jó minőségű aranyforinton és ezüstgarason alapuló kettős valutarendszert vezetett be. Az első magyar aranyforintokat fi renzei mintára készítették 1325-ben. A kezdeti éremkép megegyezik a fi renzei pénzekkel, és a neve is arra vezethető vissza: a fi orino d’oro (aranyliliom) pénznévből eredeztethető a mi aranyforint szavunk, amit a 16. században felvált az aranydukát elnevezés. A magyarországi aranypénzek a középkor és kora újkor időszakában folyamatosan jó minőségben (majdnem színarany) készültek.

A 14. században kibocsátott aranyforintot egyelőre nem ismerünk Somogy megyéből, de ezeknek az előfordulása amúgy is ritka Magyarországon.

A 15. századból Luxemburgi Zsigmond aranyforintját találták meg a somogyvári bencés apátságnál, V. László 1-1 érméje ismert Hencséről és Ecsenyből, míg Hunyadi Mátyás aranypénze Siójuton került elő.

A 16–17. századokból is több magyar uralkodó érméjét ismerjük (Rudolf, II. Ferdinánd, III. Ferdinánd).

A velencei aranypénzeken kívül más külföldi érméket is találunk. Báthory István lengyel királyként vert dukátja Buzsákon került elő, míg egy fi renzei aranypénzt valószínűleg Kaposvár földje rejtett.

Az előző érméhez hasonlóan ezt is Balatonend- réden találták. Szapolyai János 15 éves uralma szinte folyamatos küzdelmet jelentett I. Ferdinánd királlyal. Ezt az érmét uralmának utolsó évében Nagyszebenben verték (H–két keresztbe tett kard verdejegy).

A Buzsákon talált Báthory István által, Gdansk kikötő- városában veretett aranydukát igazán ritkaságnak számít.

A hátoldalon lévő gyűrű verdejegy Gracjan Gonsalo, itáliai pénzverőmesterre utal.

Ezt a korszakot vegyesházi királyok korának is szokták hívni, ugyanis az Árpád-ház több száz éves uralma után egyik uralkodóház sem tudta megszilárdítani uralmát hosszan, egészen addig, amíg a Habsburg család meg nem szerzi a trónt az 1500-as évek elején. Ebben az időszakban találunk uralkodót az Anjou, a Luxemburgi, a Habsburg, a Hunyadi és a Jagelló családokból is. Közülük többen több évtizedig uralkodtak, és különböző tetteik miatt kiemelkednek a magyar királyok sorából. Az uralkodásuk alatt több jelentős pénztörténeti esemény is történt.

Károly Róbert kettős valutarendszert vezetett be, melynek következtében a Magyar Királyság történetében először vertek aranypénzt, illetve ezüst garast. I. Lajos lánya, Mária személyében először vertek pénzt egy királynő nevére. Bár különböző verdejegyek már Károly Róbert ideje alatt is kerültek a pénzekre, ez Luxemburgi Zsigmond uralkodásának idején válik egyre megszokottabbá. A legtöbb esetben két betűt találunk a hátoldalon, amiből az egyik a készítés helyére (város), míg a másik a pénzverésért felelős személyre utal. Zsigmond több új aprópénzt (parvus, quarting, ducat) is bevezetett, azonban ezek többsége nem bizonyult jó minőségű, állandó pénznek, többnyire gyorsan lecsökkent az ezüsttartalmuk és elértéktelenedtek. Zsigmond idején jelenik meg a pénzhamisítás először nagyobb mértékben. A Zsigmondot követő két évtizedben viszonylag gyorsan váltották KÉSŐ KÖZÉPKORI ÉRMÉK

(

) .

I. (Nagy) Lajos Bárdudvarnokon talált ezüst denárjának hátlapján Szent László alakját láthatjuk, aki ekkoriban tűnik fel a pénzeken, és innentől kezdve rendszeresen láthatjuk a magyar vereteken.

egymást az uralkodók, és a néha zűrzavaros állapotok miatt a pénzek ezüsttartalma tovább romlott, és továbbra is virágzott a pénzhamisítás. Jelentős javulás csak Mátyás uralkodása alatt történik, például új éremkép (Szűz Mária a gyermek jézussal) is megjelenik, és hosszú idő után állandó, jó minőségű ezüstpénzeket veret. Ezt a hagyományt követi II. Ulászló és II. Lajos is, előbbinél megjelenő újítás, hogy már évszámok is szerepelnek az érméken.

Gyűjteményünkben az Anjou uralkodóktól viszonylag kevés érmét ismerünk. Ezek közül kiemelkedik Károly Róbert egyik denára, amin az előlapon az uralkodó látható, míg a hátlapon a felesége, Erzsébet királyné. Azt, hogy a királyné miért került rá az érmékre nem tudjuk biztosan, de talán valamilyen jeles esemény alkalmából bocsáthatták ki őket. Zsigmond idejéből sok pénz ismert, az utána következő uralkodóktól viszont alig vannak pénzeink. Azonban Mátyás, II. Ulászló és II. Lajos pénzei már szép számban, és többnyire jó minőségben képviseltetik magukat.

Ebből a korszakból egy darab éremleletet emelnénk ki, ami Zamárdiban került elő. A leletben legalább 121 darab ezüst érme volt, mindegyik Mária királynő verete. Az éremleletet jelenleg a keszthelyi Balatoni Múzeum őrzi.

I. Ulászló királyunk idején sokat romlott a pénzek minősége, néha alig van ezüsttartalmuk, és gyakran hamisították is őket. A Bodrogon talált érme sem túl jó minőségű, a körirat is nehezen olvasható.

A somogyvári bencés apátságnál nagyszámú érme került elő, köztük ez a Hunyadi Mátyás által veretett ezüst denár is, aminek hátlapján Szűz Mária látható, két oldalt pedig B-S verdejegy utal a budai pénz- verdére.

A 16–17. századi Magyar Királyság történelmét meghatározza az Oszmán Birodalom hódítása, és több mint 100 év harcot jelentett a Habsburg Birodalom, a törökök és magyarok között. Ha a Somogy megyei éremforgalmat nézzük, azt látjuk, hogy a magyar királyok ezüst denárai vannak többségben, ritkán előfordulnak még cseh, német, osztrák és lengyel aprópénzek is. Tallérokat inkább az elrejtett éremleletekben találunk, a hétköznapi pénzforgalomban kevésbé használták őket. A 16. században főleg osztrák és német területek tallérjai tűnnek fel, míg a 17. században magyar, osztrák, salzburgi és németalföldi tallérok. Aranypénzeket szintén ritkán használtak a hétköznapokban, de még éremleletekben is viszonylag ritkának számítanak. A török hódoltság ellenére török pénzeket alig lehet találni, ennek a magyarázata az, hogy a török – többnyire balkáni eredetű – katonaság is inkább a magyar érméket használta.

I. Ferdinánd és Szapolyai János veretei még többnyire jó minőségűek, szép éremképpel, előlapjukon négy részre osztott magyar címerpajzs, hátlapjukon Szűz Mária ábrázolással.

Miksa és Rudolf denárai általában már rosszabb minőségűek, rajtuk még mindig négyelt címerpajzs látható. A 17. századi uralkodók (II. Mátyás, II. Ferdinánd, III. Ferdinánd) pénzei már kisebb méretűek és súlyúak, kidolgozásuk sem olyan szép, a címer pedig már csak két részre osztott. Egyes pénzeken megfi gyelhető, hogy a király halála utáni évszám szerepel rajta. Ez valószínűleg azzal magyarázható, hogy a pénzek előre elkészültek, majd a király halála után nem készült új verőtő, hanem azok bekerültek a pénzforgalomba.

A TÖRÖK HÓDOLTSÁG IDŐSZAKA

.

II. Mátyás 1619-ben kibocsátott denára a törökkoppányi ásatások során került elő. Az érme előlapján két részre osztott címerpajzsot, hátlapján pedig a Hunyadi Mátyás óta megfigyelhető Madonna ábrázolást látjuk.

Ebből a korszakból ismerjük a legtöbb zárt éremleletet a megyéből, a számuk már meghaladja a hetvenet. Tucatnyi éremlelet a foglalások korai időszakában, legalább hét darab lelet a 15 éves háború idején (1591–1606), míg az 1663–64-es hadjárat idején 5-6 lelet kerülhetett földbe. A nagyobb hadjáratok időpontjai között is találunk leleteket, főleg a 15 éves háború és az 1663–64-es hadjárat közötti időszakban (közel 20 éremlelet).

Az egyik legérdekesebb lelet Öreglakon került elő, amit Mórocz Ferenc (Öreglak) talált. Az éremlelet Völgyesi Jánosné (Öreglak) és Berzy Péter (Kaposvár) segítségével jutott a kaposvári múzeumba. A több mint 60 darab ezüst érmét egy csontváz dereka táján találták, valószínűleg egy erszényben lehettek.

Az érmék a 15. század végétől egészen a 17. század közepéig találhatók meg, a legutolsó érmét 1660-ban bocsátották ki. A pénzek között vannak erdélyi, stájerországi, lengyel és magyarországi veretek, azonban a legkülönlegesebbek Ragúzában (ma: Dubrovnik, Horvátország) készültek. Az érme egyik oldalán a város védőszentje, Szent Balázs, míg a másik oldalán Krisztus alakja látható.

A ragúzai pénzek viszonylag ritkának számítanak a mi vidékünkön, valószínűleg kereskedők által jutottak el Somogy megye területére.

Az öreglaki leletben talált, Ragúza városában vert érmék szinte mindegyike átfúrt egy vagy két helyen.

Ebből láthatjuk, hogy nem csak pénzként használták őket, hanem ékszerként vagy ruhadíszként is.

A magyarországi uralkodók a 17. században is folyamatosan küzdöttek az aprópénzek folyamatos romlásával.

Ennek I. Lipót próbált véget vetni 1659-ben, amikor bevezette a krajcár (1, 3, 6 és 15 címletekben) rendszert.

A krajcárok mellett más aprópénzek is forgalomban voltak: poltura, duarius, denár, obolus. A zárt éremleletekben inkább a nagyobb értékű krajcárokat találjuk meg, míg a hétköznapi pénzforgalomban inkább a kisebb értékű ezüstpénzeket használták. Szintén az éremleletekben jelennek meg a különböző német 2/3 tallérok.

A 17. század második felében már kezdtek omladozni a török uralom bástyái Magyarország területén.

A visszafoglaló háborúkhoz a kezdő lökést Bécs 1683-as sikertelen török ostroma adta (osztrák részről fölényes győzelem volt). Az ezt követő hadjáratokhoz, illetve az utána következő zűrzavaros belpolitikai helyzethez valószínűleg több éremlelet elrejtését köthetjük. Ilyen a hoboli, a kötcsei, a buzsáki és a fonói éremlelet. Ezek közül utóbbi kettőről rendelkezünk bővebb információval. A fonói leletet 1965-ben találta A TÖRÖK URALOM VÉGE ÉS EGY ÚJ KORSZAK KEZDETE

.

August von Sachsen-Weißenfels Magdeburg érsekeként verette ezt az érmét, ami a fonói éremlelet része. A különböző német 2/3 tallérokat gyakran megtaláljuk a 17. század végi éremleletekben.

Kisfonai Sándor kapálás közben. A több mint 160 darab érme egy szürke színű korsóba volt elrejtve.

Az öt nagyobb értékű pénz mellett 15 krajcárosok – többnyire magyarországi veretek – voltak a leletben, valamint egy 6 krajcáros. Az érmék 1659–1697 között készültek, tehát a leletet 1697 előtt nem rejthették el.

A buzsáki éremlelet 1961-ben került elő kapálás közben, ami után Draveczky Balázs végzett hitelesítő ásatást.

A lelet mázas korsóban volt elrejtve, összesen 453 darab pénzérmét találtak. Az eredeti darabszám ennél biztosan nagyobb volt. A leletben csak ezüstpénzeket találunk: német 2/3 tallérok és guldenek, valamint két 16-os garas, többségben vannak I. Lipót 15 krajcárosai, valamint további néhány 15 krajcáros különböző helyekről. A lelet záróverete I. Lipót 1696-os 15 krajcárosa. Ennél a két leletnél felmerülhet még az is, hogy a Rákóczi-szabadságharc idején maradtak a földben.

Végül az 1700-as évek elejét 1-2 jellegzetes poltura képviseli II. Rákóczi Ferenc és I. József idejéből.

I. Lipót császár és magyar király 1657-től kezdve veretett új és jó minőségű pénzeket. Ez a 15 krajcáros a körmöcbányai verdében készült, és az előlapján megfigyelhetjük az uralkodó élethű portréját is.

A tallér egy jó minőségű, nagy méretű, ezüstből készült érme, amit a 16. századtól kezdenek el tömegesen készíteni. Új fajta ezüstpénzeket (guldiner, guldengroschen) Tirolban, Zsigmond főherceg uralkodása alatt készítettek. Majd ezek mintájára több helyen megindul a nagy értékű ezüstpénzek verése, köztük Joachimsthalban is. Ezek a pénzek kissé könnyebbek és kisebb ezüsttartalmúak voltak a guldinereknél, és Joachimsthaler-nek nevezték őket, ami később lerövidült Thaler, Taler alakokra.

A 16–17. század folyamán a legtöbb és legváltozatosabb tallér a Német-római Birodalom területén készült. A Magyar Királyság területén először I. Ferdinánd uralkodása alatt készültek tallérok 1553-ban, de csak 1573-tól verték rendszeresen őket.

A külföldi tallérok jelentős része kereskedelem útján, vagy katonák zsoldjaként kerülhetett Magyarországra. A Somogy megyében megtalált éremleletek közül a 16. századiakban főleg osztrák és német tartományok, valamint városok vereteit találjuk meg, ritkábbak a németalföldi, erdélyi vagy svájci tallérok.

A 17. századi leletekben továbbra is dominálnak az osztrák veretek, gyakoriak még a magyar, németalföldi és spanyol németalföldi veretek, ritkábban svájci vagy lengyel tallért is találunk.

Az itt bemutatott érmék többsége Csökölyben került elő 1993-ban. A megtalálók kapálás közben bukkantak az érmékre, majd ezután értesítették a kaposvári múzeumot. A leletmentő feltárás során összesen 54 darab tallér került elő, amelyeket egykor egy kerámiaedényben rejtettek a földbe. A csökölyi éremleletben két osztrák tartomány (Tirol és Stájerország) veretei vannak túlsúlyban, míg a többi kibocsátó ország csak egy-két darab érmével képviselteti magát. Az uralkodók közül V. Lipót

A TALLÉROKRÓL

.

A csökölyi éremlelet egyik legszebb darabja ez a II. Rudolf által, Tirolban veretett tallér. Az érme jó állapotban maradt fenn, és a császárt különösen szép páncélzatban ábrázolta az éremmetsző mester.

osztrák főherceg vereteit találjuk meg legnagyobb számban, majd őt követi II. Ferdinánd, III. Ferdinánd, II. Rudolf császárok és II. Ferdinánd főherceg érméi. Az érmék többsége az 1620-as és 1630-as években készült, azonban az éremlelet utolsó verete 1650-ben került ki a pénzverdéből. Azt hogy pontosan mikor rejtették földbe az éremleletet nem tudjuk, de elképzelhető, hogy földben maradása Zrínyi Miklós 1664. évi hadjáratával hozható kapcsolatba. Zrínyi visszavonuló csapataival Szigetvár és Segesd között érinthette Csököly térségét is.

A tallérok között még bemutatunk két darab hamis tallért.

Az egyiknek jól láthatóan réz vagy bronz a közepe, amelyet kívülről ezüstréteggel vontak be. A kiemelt helyen lévő, 1564–1569 között készült tallér igazi ritkaságnak számít, és előkerülési körülményei sem mindennaposak. Az érme egy kaposvári ház padlásáról került elő, ahol sárral volt letapasztva, eredeti találási helye nem ismert.

A tallért Schwarzburg Grófság területén bocsátották ki – amely egy kisebb fejedelemség volt a Német-római Császárságon belül –, ahol nem vertek állandóan tallért. A tallér töredéket Szentgáloskéren találtuk fémkeresős kutatás közben. A Német Lovagrend által, valószínűleg 1520-ban Königsbergben kibocsátott ¼ tallér szintén ritkaságnak számít.

Mivel a tallérok jó minőségű ezüstpén- zek voltak, ezért már a 16. században is megpróbálkoztak a hamisításával.

A Balatonőszödön talált, V. Károly által Donauwörthben vert tallérját másoló érmén egyes helyeken még jól látható az ezüstözés nyoma.

V. Károly Donauwörthben vert ezüst tallérja (forrás: www.numisbids.com)

Bárdos 1978 Bárdos Edith: Középkori templom és temető Kaposvár határában (Előzetes jelentés a leletmentő ásatásról). Somogyi Múzeumok Közleményei 3 (1978) 187–234.

Bernátsky – Csányi 2016 Bernátsky Ferenc – Csányi Viktor: A Hódmezővásárhely-kingéci tallérlelet. Hódmezővásárhely, 2016.

Bodor 1973–1974 Bodor Imre: Magyarország aprópénzei a XVII. század második felében.

Numizmatikai Közlöny LXXII–LXXIII (1973–1974) 61–66.

Bohdaneczky 1935–1936 Bohdaneczky Imre: A pénzhamisítás Magyarországon a középkorban.

Numizmatikai Közlöny XXXIV–XXXV (1935–1936) 48–58.

Buza 1977 Buza János: A tallér és az aranyforint árfolyama, valamint szerepe a pénzforgalomban Magyarország török uralom alatti területén a XVII.

században. Történelmi Szemle XX/1 (1977) 73–106.

Buza 2013–2014 Buza János: Tiroli tallérok és velencei marcellók Sopronban.

Numizmatikai Közlöny CXII–CXIII (2013–2014) 213–217.

Buza 2017 Buza János: Tallértörténet – európai kitekintéssel. In: Tündérkert ezüstje. Erdélyi tallérgyűjtemény a Magyar Nemzeti Bankban. Budapest.

Szerk.: Tóth Csaba, Budapest, 2017. 109–125.

Davenport 1982 Davenport, John S.: World Crowns and Talers 1484–1968. Iola, Wisconsin, 1982.

Delmonte 1967 Delmonte, André: Le Benelux d’argent. Amsterdam, 1967.

Gedai 1969 Gedai, István: Fremde Münzen im Karpatenbecken aus dem 11. –13.

Jahrhunderten. Acta Archaeologica Hungaricae 21 (1969) 105–148.

Gedai 1985 Gedai István: Lengyel pénzek Magyarországon a XVI–XVII. században.

Herman Ottó Múzeum Évkönyve XXII–XXIII (1985) 37–50.

TÁJÉKOZTATÓ IRODALOM

Gedai 1986 Gedai István: A magyar pénzverés kezdete. Budapest, 1986.

Gedai 1997 Gedai István: Az Esztergom-szamárhegyi éremlelet.

Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 5 (1997) 459–492.

Gyöngyössy 2004a Gyöngyössy Márton: Altin, akcse, mangir… Oszmán pénzek forgalma a kora újkori Magyarországon. Budapest, 2004.

Gyöngyössy 2004b Gyöngyössy Márton: Nyugat-Magyarország kora újkori pénzforgalma.

Soproni Szemle 58 (4) 329–352.

Gyöngyössy 2004c Gyöngyössy, Márton: Münzen des 15. Jahrhunderts aus Aquileia im mittelalterlichen ungarischen Geldumlauf. Acta Archaeologica Hungaricae 55 (2004) 137–159.

Gyöngyössy 2005 Gyöngyössy Márton: Középkori magyar aranyforintok. Budapest, 2005.

Gyöngyössy 2008 Gyöngyössy Márton: Florenus Hungaricalis. Aranypénzverés a középkori Magyarországon. Budapest, 2008.

Gyöngyössy 2012 Gyöngyössy Márton: Magyar pénztörténet (1000–1526). Budapest, 2012.

Hegyi 1987–1988 Hegyi Klára: A török hódoltság és pénzforgalma. Numizmatikai Közlöny LXXXVI–LXXXVII (1987–1988) 77–84.

Horváth 1963–1964 Horváth Tibor Antal: A tallér értékváltozása Magyarországon 1542–1700 között. Numizmatikai Közlöny LXII–LXIII (1963–1964) 25–50.

Hóman 1916 Hóman Bálint: Magyar pénztörténet. 1000–1325. Budapest, 1916.

Huszár 1956 Huszár Lajos: A budai várpalota ásatásainak éremleletei. Budapest Régiségei 17 (1956) 197–240.

Huszár 1967 Huszár Lajos: A balatonfőkajári éremlelet. Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 6 (1967) 101–106.

Huszár 1971–1972 Huszár Lajos: A középkori magyar pénztörtént okleveles forrásai (I. rész).

Numizmatikai Közlöny LXX–LXXI (1971–1972) 39–49.

Huszár 1975–1976 Huszár Lajos: A középkori magyar pénztörtént okleveles forrásai (II. rész).

Numizmatikai Közlöny LXXIV–LXXV (1975–1976) 37–49.

Kőhegyi – Nagy 1978 Kőhegyi Mihály – Nagy Ádám: XVI. századi éremlelet Tápé-Malajdokról.

Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1976–1977/1 (1978) 135–161.

Lux 2017 Lux, Iván: Identification of Archduke Ferdinand II tyrolean thalers.

Budapest, 2017.

Nagy 2016 Nagy Balázs: Hódoltság kori érem-, és kincsleletek Baranya megyében.

In: Érem-, és kincsleletek Baranya megyében. Szerk.: Tóth Zsolt, Pécs, 2016. 35–49.

Parádi 1963 Parádi Nándor: Magyarországi pénzleletes középkori cserépedények (XI–XVII. század). Archaeologiai Értesítő 90 (1963) 205–251.

Rayman 2015 Rayman János: A kővágószőlősi tallérlelet. Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 53 (2015) 141–150.

Sey 1985 Bíróné Sey Katalin: Pannoniai pénzverés. Budapest, 1985.

Somogyi 1997 Somogyi, Péter: Byzantinische Fundmünzen der Awarenzeit. Innsbruck, 1997.

Torbágyi 1994 Torbágyi Melinda: Római éremleletek Magyarországon – Megjegyzések az FMRU munkálataihoz. In: A numizmatika és a társtudományok.

Konferencia Szegeden 1993. október 25–26. Szerk.: Nagy Ádám, Szeged, 1994. 61–64.

Torbágyi 2002 Torbágyi Melinda: A keleti kelta éremverés kronológiai problémái.

In: A numizmatika és a társtudományok IV. Konferencia Esztergomban 1999. október 1–3. Szerk.: Torbágyi Melinda, Budapest, 2002. 63–69.

Torbágyi 2001–2002 Torbágyi Melinda: Late Celtic coinage in Hungary. (Késő kelta pénzverés Magyarországon.) Numizmatikai Közlöny C–CI (2001–2002) 243–250.

Torbágyi 2003 Torbágyi Melinda: Kelta pénzverés. Pénzügyi Szemle. 2003/6 (2003) 600–608.

Tóth 2007 Tóth Csaba: A tatárjárás korának pénzekkel keltezett kincsleletei.

In: A Tatárjárás (1241–1242). Szerk.: Ritoók Ágnes – Garam Éva, Budapest, 2007. 79–90.

Tóth – Varga 2017 Tóth Csaba – Varga Máté: 14. századi bécsi denárlelet Ádánd- Hetyepusztáról. Numizmatikai Közlöny CXIV–CXV (2015–2016) [2017]

78–88.

Tóth – Kiss – Fekete 2018 Tóth Csaba – Kiss József Géza – Fekete András: Az Árpád-kori magyar pénzek katalógusa I. Budapest, 2018.

Tóth – Kiss 2018 Tóth Csaba – Kiss József Géza: Az Árpád-kori magyar pénzek kataló- gusa II. Budapest, 2018.

Ujszászi 2010 Ujszászi Róbert: A XII. századi magyar rézpénzek. Budapest, 2010.

Varga 2013 Varga Máté: Középkori és kora újkori éremleletek Somogy megyében.

In.: Fiatal Középkoros Régészek IV. Konferenciájának Tanulmánykötete.

Szerk.: Varga Máté, Kaposvár, 2013. 239–250.

Varga 2015 Varga Máté: Középkori és kora újkori aranypénzek. A kaposvári Rippl- Rónai Múzeum Éremgyűjteménye 1. Kaposvár, 2015.

Varga 2016 Varga Máté: 17. századi pénzhamisító műhely leletei Pincehely határából.

Wosinsky Mór Múzeum Évkönyve XXXVIII (2016) 329–348.

Varga 2017 Varga Máté: Tallérleletek Somogy megyében. Kézirat, 2017.

Varga – Nagy 2017 Varga, Máté – Nagy, Zsolt Dezső: Coin counterfeiter workshops in Hungary during Medieval and Early Modern Ages. In: Pecunia Omnes Vincit. The coins as an evidence of propaganda, reorganization and forgery. Conference proceedings of the 2nd international numismatic conference, Krakow, 29-30 May 2015. Ed.: Zajac, Barbara et al., Kraków, 2017. 123–143.

Varga – Költő 2018 Varga Máté – Költő László: A csökölyi tallérlelet. A kaposvári Rippl- Rónai Múzeum Éremgyűjteménye 2. Kaposvár, 2018.

Vida 2007 Vida István: Kora császárkori pénzverés Pannoniában. In: FiRKák I.

Fiatal Római Koros Kutatók I. Konferenciakötete. Szerk: Bíró Szilvia, Győr, 2007. 147–155.

Voglhuber 1971 Voglhuber, Rudolf: Taler und Schautaler des Erzhauses Habsburg.

St. Pölten, 1971.

V. Székely 1998 V. Székely György: 16. századi éremlelet Pálmonostoráról. A tallérforgalom első évtizedei Magyarországon. Cumania 15 (1998) 5–92.

Zöttl 2008 Zöttl, Helmuth: Salzburg. Münzen und Medaillen 1500–1810. 1-2.

Salzburg, 2008–2009.

KÉPEK A KIÁLLÍTÁSRÓL