A C Z É L G É Z A
Bizalmatlanság
próbáljuk átugrani a költői átlény e g ít é st
az atmoszférateremtés cifrázott változatát mely véleményünk szerint hamis és elavult (gondolunk itt ilyesmi hangütésre:
tűzfalak gyér fény éjszaka szorongás csönd a múlandóság belső ködgomolyai
és kifelé áramló szomorúság
mely ott csorog el párnákon salétromos falakon lámpa szóródásában s megül az épp következő betűn)
nézzünk inkább szembe egy vers tudatával (melyben hajnal felé már ezerszer
körülkeringve a jövő s nem marad más vízió mint hogy lekaszálnák vagy marad a temetőcsönd
melyeket úgyis gyatrán maszatolna papírra az elgyöngült teremtő indulat)
ez a tudat egyszerűen a természetes halál (melyből kimarad a puszta létezés szomorúsága
a képeket keresgélő fohász
a morbid emberi játék mely a holnap halálos jelöltjeire bontja főutcák tolongását pincért rendőrt s az iskolába ügető gyereket kimarad egy belső szúrás alattomos szorítás arasznyival a torok alatt)
hagyjuk el a külsőségeket (hogy hol kezdődik a mérhetetlen süllyedés kések szirénák öntudatlan hörgések üteme hol a mindig ízléstelen temetés
bordák közé rekedt tehetetlen vegetáció s a percekre széthintett hézagos gondolat a felülethez kötődés nosztalgiája)
a f il o z o f ál g a t á s híg r ekv izítumait (ilyesmire gondolunk:
leülepedtek lábunk alatt csillag számítások csontjai dől velünk a spicli a házmester a tanító
kik szeretnek túlélnek minket
vagy hiányukkal megkönnyítik a zuhanást
s botorkálunk emlékeik után lecsukott szemeink alatt hagyva igazságot dogmát megszállottságot másra hogy majd koponyáink fölött új nemzedékekben libbenjen meg az idő szomorúsága
45
s a barátságtalan hatalom)
s b ár mily nehéz a vallomásértékű szubjektivitást (fáradtak vagyunk már
éveink csillagtalan éjjeink peremére ért az unalom dolgok becéző közelségén egykedvűen úszkál képzeletünk
a megromlott látás
feladott kiszákadási szándék)
lám milyen feleslegesen tennénk kerülőt
S Z Ö L L Ö S I Z O L T Á N
Fordítások magamtól
i
Ülök a part lépcsőjén, a víz levált cipőtalp, klaffog —
és gyűrt nappalt forgat álmos szél;
hallgatnak a sirályrikkancsok A fényes ásításból színes
flamingók; a napozók elszállongtak — a hüllőtáj kőfogai közül
csipegették a nyárcafatokat Fehér lámpasor gyúl a parton fényszálkákkal döfő halgerinc s a vízbe visszadobott halfej- holdat hullám veti fel megint Ülök krokodilásításban — van időm, néhány ezer évem míg e part kövei csattannak:
fogak, a túlsó part kövével
II
Papír, fehér gödör előttem öklöm ejtem; rögöt koporsóra
— nincs éghajlat és nap fölöttem — az időben percegő szú, óra
46
