Gunst Péter: A mezőgazdasági termelés története Magyarországon, 1920–1938

(1)

918 ^SZEMLE'

lemzések érdekes és hasznos eszköze lehet a jövőben. és ha beválik, a hagyományos elemzéseken túlmenően sokféle továbbiösz- szefüggés feltárását is lehetővé teszi.

Kiemelkedően értékes a mű negyedik ré- sze: az árak és árarányok, valamint az ár—

szinvonal nemzetközi összehasonlítása. Ezen a területen a szerző hosszabb idő óta foly- tatott kutatásainak tárházából meríthetett.A nemzetközi ár- és ászinvonal-összehasonli—

tások lényegében a különböző valuták vá—

sárlóerő—arányait kívánják összehasonlitani.

Az árszinvonal nemzetközi összehasonli- tása többféleképpen kisérelhető meg. A szerző erre három módszert mutat be rész- letesen. Ezek: az implicit árindex számítása (az aggregátumok naturális mutatói alapján képzett indexek; erre a magyar szakiroda- lomban is találunk példát); implicit árin- dex a volumenek tételről tételre történő át- árazása alapján (erre is történtek a gya—

korlatban kisérletek); harmadik a közvet—

len ..térbeli" áríndexszámitás. Ennek alap- jául az a koncepció szolgál, hogy az agg- regátum árindexe lényegében részáríndexek átlaga. A számítás tehát a részárindexek meghatározásából és ezek átlagolásából áll.

A részárindexek kiválasztása reprezentációs módszerrel történik; az átlagolás — egyedi termékekre vonatkozó súlyadatok hiányában

— súlyok használata nélkül. Az átlagolásra egyébként a szerző több alternatívát mutat

be.

A befejező rész a nemzetközi árarány- összehasonlitásról szól. Ezzel arra igyek—

szünk választ adni, hogy meghatározott ter—

mék melyik országban olcsóbb vagy drá- gább, illetve meghatározott országban mi- féle termékek olcsóbbak vagy drágábbak.

Az összehasonlítás legcélszerűbb módja lé- nyegében a nemzetközi árollószámitás (meg—

határozott termék vagy termékcsoport tér—

beli árindexe) két vagy több ország között:

ezek közül a legnagyobb az árarányindexek jelentősége.A probléma általánosítása vég- ső soron több ország árrendszerének ösz- szehasonlitásához vezet. A szerző véleménye szerint itt az összehasonlítás tárgyát képező árindexek szóródását kell összehasonlitani.

Ennek legalkalmasabb mutatószáma pedig a relatív szórás mutatószá ma (árindexek átla- gos négyzetes eltérése osztva a globális ár—

indexszel). Végül az árak és mennyiségek összefüggésének korrelációs vizsgálatáról e—

sik szó. Külön összefoglalót nyújt a könyv- ben használt jelölésekről — a könnyebb át- tekinthetőség érdekében — 0 Függelék. Eh-

hez csatlakozik az irodalomjegyzék.

*

Összefoglalóan megálla pithatjuk, hogy Szilágyi könyve jó és hasznos könyv. A mun- ka, melynek alapja a szerző kandidátusi

értekezése volt, több mint módszertani ta—

nulmány: módszerei a gyakorlati statisztikai munkában is felhasználhatók. Ki kell emelni a könyv világos stilusát, érthető előadás- módját, vizsgálatainak és módszereinek oly—

kor frappáns újszerűségét (például az input- -output—itechnikának az árak, illetve árará- nyok vizsgálatában történő, fent emlitett al- kalmazását), valamint azt. hogy széles prob—

lémakörön belül biztos kézzel használja fel a korszerű statisztikai eszközök igen széles körű fegyvertárát.

Dr. Nyáry Zsigmond

GUNST PÉTER:

A MEZÓGAZDASAGI TERMELÉS TÖRTÉNETE MAGYARORSZÁGON 1920—1938

Akadémiai Kiadó. Budapest. 1970. 449 old.

A felszabadulás után gyökeresen meg—

változtak a mezőgazdaság termelési viszonyai. A radikális földreform, majd a szocia—

lista átszervezés 1949-ben megkezdett és 1961-ben befejezett folyamata a mezőgaz- daságban is véglegesen feloldotta a társa- dalmi ellentmondásokat. Bár ez az átala- kulás minden eddiginél kedvezőbb lehető- séget jelentett a termelés fejlesztéséhez, ennek mértékét és irányát hosszú ideig de- terminálta a két világháború között kiala—

kult termelési szerkezet, a technikai ellá- tottság elért színvonala és más tényezők.

A mezőgazdasági termelés 1945 utáni, negyedszázados eredményei tehát csak az 1920—1938 közötti időszak fejlődési lehető- ségeinek, tendenciáinak és ütemének tükré-

ben értékelhetők reálisan.

Ezeket az összefüggéseket elemzi Gunst Péter könyve, amely a vizsgálat módszerét.

teljességét tekintve az e témakörben eddig megjelent művek közül legátfogóbban mu—

tatja be a mezőgazdasági termelésnek a két világháború közötti viszonyait. A szerző

— az esetenként korlátozott források elle- nére is — hallatlanul gazdag statisztikai adathalmazzal támasztja alá mondanivaló- ját. Műve mégsem statisztikai tanulmány, mert a termelési feltételek, a birtokviszo—

nyok és a piaci tendenciák vizsgálata a könyvet elsősorban közgazdasági és agrár- politikai szempontból teszi értékessé.

A mezőgazdasági termelés fejlődését leg- általánosabban a nemzeti jövedelemből va- ló részesedés mutatja. 1920—1938 között a mezőgazdaság részesedése a nemzeti jö- vedelem volumenében átlagosan 40 száza—

lék körül mozgott. Figyelembe véve a me—

zőgazdasági termékek árainak e két évti- zedben jellemző csökkenését, valamint a termelés volumenének bizonyos fokú emel—

kedését, összességében kismértékű, lassú fej-

(2)

SZEMLE 919

lődést rögzíthetünk. Lényeges kérdés azonban, hogy ebből a még említésre méltó globális fejlődésből főként mely ágazatok vették ki részüket. Ennek vizsgálata ad csak módot annak eldöntésére, hogy továbbra is extenzív fejlődésről adhatunk—e számot.

vagy megkezdődött a termelés íntenziváló- dásának folyamata. A kérdés vizsgálatát a területi változásokból eredő természeti és közgazdasági tényezők elemzésével közelíti

meg a szerző. '

A trianoni békeszerződés a mezőgazda—

ság szerkezete szempontjából kétségtelenül hátrányos örökséget hagyott hazánk szá- mára. Az új országterület kedvezőtlen idő- járási viszonyai, a gyenge minőségű talajok magas aránya, az állatállománynak a né- pesség számához viszonyított kisebb ará- nya, a rendkívül nagy költségekkel kiépített egységes vízvédelmi rendszer felbomlása, a művelési ágak belső szerkezetében végbe- ment, többségében hátrányos eltol'ódások, a szarvasmarha- és juhállomány csökkenése mind ezt jelzi. Nem hagyható figyelmen kivül az sem, hogy a birtokviszonyok polari- zálóclásán belül az országban a nagybirtok túlsúlyát felmutató területek — főként szán- tóterületek — maradtak meg.

Jelentősen változott az ország gazdasági környezete is. Az Osztrák—Magyar Mo- narchia védővámrendszere többé nem véd—

te a magyar mezőgazdaságot, és a ko—

rábbi kiterjedt piac is összeszűkült. lgy mezőgazdaságunk termékeinek a teljes vi- lágpiac felfokozott konkurrenciájával meg kellett ütközniük. Ez pedig a viszonylag magas önköltséggel termelő magyar mezőgaz- daságnak azt jelentette, hogy cikkeit sok—

szor a termelési költségeknél is alacsonyabb áron tudta csak értékesíteni. 1918 után te—

hát az következett be, amitől a Monarchia idején olyan féltve védték a mezőgazdasá- got: az árakat nem a hazai termelési költ- ségek, hanem a világpiaci árak határoz—

ták meg.

A vázolt körülmények között a mezőgaz- daság fejlődésének alapvető feltételét egy stabil, felvevőképességét és vásárlóerejét dinamikusan növelő belső piac teremthette csak meg. A Monarchia felbomlásával azonban a belső piac minőségileg átala—

kult. A volt országterület azon körzetei (Er—

clély, az alsó-ausztriai és a csehországi iparvidékek). amelyek fejlett, jól fizető bel—

ső piacot jelentettek mezőgazdaságunk szá- mára. elvesztek. Az új országterületen az ipari lakosság létszáma kicsi volt, az ere—

detileg háromszor nagyobb területre mére- tezett főváros gazdaságilag meggyengült, s mindehhez hozzájárult az őstermelő ré—

teg igen magas aránya. Ezek a tényezők együttesen jelentősen leszűkítették a mező—

gazdasági termelés belső piacát,

Ebben a helyzetben a mezőgazdaság és a nemzetgazdaság gyors fejlődésének egyetlen útja az iparfejlesztés és a földosz- tás l'ett volna. Mivel az utóbbit az uralkodó osztályok megvalósithatatlannak tekintették, maradt a másik alternatíva: iparfejlesztés változatlan agrárstruktúra mellett. Ez a vá—

lasztás eleve korlátok közé szorította a me- zőgazdaság fejlődési lehetőségeit, s így az alapvető társadalmi és gazdasági prob—

lémák a felszabadulás utánig megoldatla- nok maradtak.

A természeti feltételek kedvezőtlen vál- tozása, a piaci helyzet romlása és a bír- tokstruktúra megmerevedése ellenére bizo—

nyos fokú fejlődésről kétségtelenül beszél- hetünk több vetületben is.

A termőterület nagysága nem csökkent ugyan számottevő mértékben, a korszak egészét tekintve azonban az intenzívebb művelési ágak aránya valamelyest növeke- dett. A mezőgazdaságilag művelt terüle—

ten belül a szántó aránya óO.1 százalékról 60.4—re, a kertté pedig 1.1-ről 1,3 százalék- ra nőtt. A szántóföldi termesztésen belül lényegesen összezsugorodott az ugaron hagyott terület, növekedett viszont a zöldség- félék, a hüvelyesek. a kapásnövények —- ezen belül főként a burgonya és a kuka- rica —, továbbá az olajos és a takarmány—

növények vetésterülete. Bár e pozitív ten- dencia jelentőségét egyes, belterjesebb művelést kívánó ipari kultúrák (például cu- korrépa, dohány) termőterületének csökke- nése mérsékli, egészében véve mégis kedve—

ző irányú a változás mérlege, elsősorban azért, mert ez a legkevésbé intenzíven ter- mesztett gabonafélék vetésterületének ro- vására következett be. A gabonaterület csökkenésében azonban nem egyformán részesedtek a gabonafélék. A rozs- és fő- ként a zabtermesztés háttérbe szorulásával párhuzamosan a búza vetésterülete kibő- vült. A búzatermelés kiterjedése azonban -—

noha a gabonafélék termésátlagának javu- lását eredményezte —, igen erősen korlá—

tozta a belterjesebb, nagyobb jövedelmet hozó növények termesztésének kiszélesíté- sét.

A szántó— és a kertterület örvendetes nö- vekedése mellett kedvezőtlennek ítélhetjük a szőlőterület 1928 utáni csökkenését, amely szintén az exportáraknak a telített világ—

piaci helyzettel összefüggő csökkenésére vezethető vissza. Rendkivül káros hatással volt a szőlőtermesztés -— távlati hatásában még a közelmúltban is érzékelhető -— fejlő—

désére a minőségileg gyenge termést adó

amerikai direkttermő fajták gyors terület- növekedése, még akkor is, ha a termésát—

lagok emelkedését eredményezték, E téren az egyetlen kedvező momentum a cseme- geszőlő termőterületének növekedése volt.

(3)

920

_SZEMLE

A két világháború között a legegyenle—

tesebb fejlődés vitathatatlanul a gyümölcs- termesztésben figyelhető meg. A termelés nemcsak arányaiban nőtt, hanem — a kaj—

szi-, az őszibarack-. az alma- és a cse- resznyetermelés emelkedésével — szerkezeti változásával is általános fellendülésről ta- núskodik. Ekkor alakulnak ki, illetve erősöd- nek meg jellegzetes gyümölcstermelő tája- ink (a Duna—Tisza köze, Szabolcs megye, Buda környéke, a Duna—kanyar). Ebben az időszakban figyelhető meg mind jobban az árutermelésre alapozott nagyüzemi gyümöl-

csösök kialakulása is.

Az állattenyésztés fejlődése szempontjá- ból kifejezetten hátrányos helyzet alakult ki a rét— és legelőgazdálkodásban. Egy- részt csökkent a terület —- 1918 előtt egy számosállatra 1.23. 1918 után 0.96 kat.

hold rét és legelő jutott —- másrészt a gyen—

ge minőségű, egyéb művelésre alkalmatlan savanyú füves és szikes rétek és a kopár domboldalakon, homokos, szikes talajokon elterülő legelők maradtak meg. A legfáj- dalmasabb körülmény azonban az, hogy a legeltetési társaságok nem lebecsülendő eredményei mellett a szakszerű rét- és le- gelőgazdálkodás érdekében — a nagybir- tokosok kezén levő területeket kivéve — a-

lig történt intézkedés.

A szántóterület intenzívebb hasznosításá- nak fokozódását jelentette a termésátla- gok csekély mértékű, de nem elhanyagolható növekedése is. Számottevő hozamemel'kedés általában azoknál (: növényeknél regiszt—

rálható, amelyeknél a világpiaci kon-kurren- cia. az export versenyképessé tétele foko—

zott erővel kényszerítette ki a minőségiter- melés követelményeinek (nagyobb hozamú fajták, műtrágyázás, gépesítés) kielégítését.

A tagadhatatlan fejlődés ellenére azt kell mondanunk, hogy alig találunk olyan nő—

vényeket (árpa, dohány). amelyeknél a ter—

mésátlagok növekedése lehetővé tette volna a vetésterület csökkentését. ,

A terméshozamok alakulását a nemzet- közi adatok tükrében vizsgálva igen érde- kes és az agrárirodal'omban nem ritkán ma is fellelhető felfogással szemben meglepő.

de az adatok tömegével bizonyitott meg—

állapításra jutott a szerző. Az említett né—

zet szerint a vizsgált időszakban a hazai terméshozamok nem állták ki az összeha—

sonlítás próbáját a fejlett nyugati orszá- gok átlagaival. A hiteles statisztikai adatok azonban ezt az állítást jelentősen motivál- ják. Tény. hogy a hazai hozamok általá- ban alacsonyabbak. mint a fejlett európai ipari országoké, de -— s ez a kérdés másik oldala — jóval magasabbak a mezőgazda- sági exportot lebonyolitó országokénál. A magyarországi termésátlagok e tekintetben megelőzik nemcsak az elmaradott európai,

hanem a tengerentúli (Egyesült Államok, Kanada, Argentína stb.) exportáló országok termésátl'agait is!

A fő problémát az okozta. hogy a hazai hozamok alakulása sokkal inkább az akkor még extenziven termelő tengerentúli nagy exportáló országok termésátlagainak stag—

nálására. sőt visszaesésére emlékeztet. mint a kelet-európai exportáló országok hoza- mainak emelkedésére. Ennek oka hazánk mezőgazdaságának magas, illetve a kelet- európai országok jóval alacsonyabb önkölt—

ségében kereshető. Magyarországon a fej- letlen ipari háttér, a kedvezőtlen konjunk—

turális helyzet és a magas termelési költ- ségek miatt akkor nem voltak meg a ha—

zamnövelés feltételei.

Az állattenyésztés fejlődését vizsgálva egyértelműen megállapítható. hogy az 1920—1930-as években az állatállomány lét—

száma sohasem érte el a háború előtti ha—

sonló területre jutó létszámot. (Az 1924-—

1926. évek átlagát véve alapul. csupán a sertésállomány nőtt.) A 100 kat. hold mező- gazdasági területre jutó állatállomány 199

számosállatról 16.6-ra esett. v

Az állomány csökkenésével egyidejűleg azonban jelentős arányeltolódás ment vég—

be. A harmincas évek végére a számosál—

latban kifejezett állományon belül érezhető- en csökkent a szarvasmarha, valamivel kisebb mértékben a ló és a juh aránya, ugyanakkor nagymértékben emelkedett — 11-ről 15,4 százalékra —— a sertésé. Az állat- állomány visszafejlődését a baromfitenyész- tés minden szempontból előnyös fellendü- lése csupán részben tudta ellensúlyozni. A negatív jelenségek kompenzálását segitet—

te elő a minőség fejlődése is. Eztaszarvas—

marha—állománynál elsősorban a tej- és a húshozam növekedése, a belterjesebb pi- rostarka fajta domináns aránya, a sertések- nél a húsfajta előtérbe kerülése, a szapo- rodóképesség javulása, a juhállománynál pedig a racka és cigája fajták arányának csökkenése, a gyapjúhozam és (: tejterme- lés emelkedése fémjelzi.

Összegezve azt mondhatjuk. hogy az ál- latlétszám kedvezőtlen mennyiségi alakulá- sát a fajtajelleg és az értékmérő tulajdon-

ságok javulása ellensúlyozta.

Gunst könyvének egyik legfőbb értéke az.

hogy nem elégedett meg a mezőgazdaság fejlődésének országos szintű bemutatásával.

hanem -— hallatlanul bőséges adathalmaz feldolgozásával — vizsgálatát kiterjesztette a birtokstruktúra és a területi megoszlás szempontjára is. Ennek során gazdag is—

meretanyagot kapunk arról, hogy az egyes növényféleségek vetésterülete, termésátlago, valamint az állatállomány létszáma, a kü-

lönböző fajok és fajták egymáshoz viszo—

nyított aránya mennyire jellemzően alakul

(4)

SZEMLE 921

mind az egyes gazdaságnagyság-csoporto- kat. mind az ország egyes tájegységeit te—

kintve. Územi vonatkozásban mindenekelőtt az tűnik szembe. hogy a különböző növé—

nyek országos vetésterületén belül a nagybirtok magasabb aránya általában az in- tenzívebb gazdálkodást feltételező kultú- ráknál figyelhető meg. A gazdálkodás magasabb színvonalát mutatja az is, hogy az 1000 kat. holdon felüli birtokok termésátla- gai rendre meghaladják a 100 kat. holdnál kisebb földterülettel rendelkező kis— és sze—

gényparaszti gazdaságok hozamait.

Regionális szempontból mind a vetéste- rület struktúrájának belterjességét, mind a hozamok alakulását vizsgálva a Dunántúl fölénye domborodik ki.

A Dunántúl fölényét jelzi a szántó- és a kertterület növekedése. valamint az.

hogy a szántóföldi termelés szerkezete belterjesebb irányba mutat. Hasonló megálla—

pításra jutunk az állatállomány vonatkozá- sában is. Egyrészt az egyes országrészek aránya az összes állatállományból eltoló- dott a Dunántúl javára. másrészt ezen táj- egység teljes állatlétszámán belül emelkedett a szarvasmarha és főleg a sertés ará- nya, elsősorban a juh. kevésbé a ló rovásá- ra. A Dunántúlon az álla—tsűrűség nö- vekedése. az Alföldön és Északon viszont csökkenése volt jellemző. Tehát a Dunán- túl és az ország más területei között a fej-

lődés korábban is észrevehető fáziskü- lönbsége a két világháború között tovább

fokozódott.

Végeredményben a magyar mezőgazda—

ság 1920—1938 közötti fejlődését a kedve- zőtlen exporthelyzet. valamint a gyenge belső piac szabta meg. Hazánk iparilag nem volt elég fejlett ahhoz. hogy az adott birtokviszonyok között is tovább lendíthes- se a mezőgazdaság fejlődését. Sőt. inkább azt kell mondani, hogy a mezőgazdaság fejlettségi szintje meghaladta az ország sa- ját, belső erőit. Mindez együttes hatásá- ban azt eredményezte, hogy a két világhá- ború között a mezőgazdaság fejlődése le- lassult. majdnem stagnált.

!

A téma feldolgozása, különös tekintettel a statisztikai adatok rendkívül nagy töme—

gére, igen komoly erőfeszítést kívánt a szerzőtől. A mű előnyére vált azonban az, hogy a szerző nem elsősorban statisztikai tanulmányt készített. hanem feltárta a korszak gazdaságpolitikájának és közgazdasá- gi környezetének összefüggéseit is. Könyve nemcsak a közgazdászok, hanem az agrár—

tudományok bármely területét művelő szak- emberek számára is értékes ismereteket

nyújt.

Homolya Ferenc