Jouandet-Bernadat, R.: Regionális gazdasági mérlegek

1278

STATISZTIKAI XRODALMI FIGYELÓ

fokig szkeptikus álláspontot foglal el.

Helyesebbnek tartja, ha az előrejelzés arra szorítkozik, hogy a legfontosabb mellékfeltételek hatása ilyen vagy olyan irányban fog—e eltérést okozni (maxi—

mum- vagy minimum—projekciók). A szerző azonban ezzel kapcsolatban nem

tér ki azokra a kutatásokra, amelyek az utóbbi évtizedben a sztochasztikus mo—

dellek és ezzel kapcsolatban az egyes tényező—változók többfokozatú eljárások—

kal történő felbecsülésére vezettek.

A következőkben szerző a konjunk—

túra—prognózisok megtételének két kii- lönböző eljárásmódja között tesz különb-

séget és ezeket vizsgálja. Az egyik az ún. empirikus, a másik az ún. ökono-

metriai eljárás. A kettő megegyezik

abban, hogy mindkettő az elmúlt esemé-

nyeket analizálja. Az empirikus módszer

több—kevesebb, lehetőleg azonban nagy—

számú különálló idősor analízisét végzi, melyek olykor rövidebb időszakaszt ölel—

nek fel. lehetőleg azonban negyedéves, ha-

vi esetleg hetekre szóló bontásban. Az egyes idősorokat a konjunkturaciklus, a trend, a szezonális ingadozások és a véletlen tényezők változásának függvényében vizs—

gálják. Az analízis eredményeinek birto—

kában tesznek azután előrejelzéseket a következő negyedévre, félévre, esetleg egész évre vonatkozóan. Az egyes időso- rok vizsgálata alapján következtetnek fej—

lődésre, növekedésre, miközben egyes

fontos idősorokat indikátoroknak tekinte- nek. A módszer legfőbb hiányossága, hogy nincs mód az egyes különálló idő-

sorok kvantitatív összehasonlítására,

vagyis nem lehet lemérni, hogy a kon—

junktúra alakulásában melyik mekkora súllyal vesz részt.

Erre való tekintettel, a szerző meg—

felelőbbnek tartja a konjunktúra—kutatás

ún. ökonometriai módszerét, vagyis azt

az eljárást, hogy a legfontosabb, indiká—

tornak tekinthető idősorok között funk-

cionális összefüggést állapítanak meg,

ezeket az összefüggéseket modellbe fog—

lalják össze, s így a tényezőváltozók ha—

tásának kvantitatív lemérésére is lehe—

tőség nyílik. Szerző nem titkolja aggá—

lyait azzal kapcsolatban, hogy az eljárás elvi helyessége mellett a gyakorlat ma-

gával hozhat hibákat is, melyek szerinte

részben abból erednek, hogy az idősorok, ha időben nagy távolságot fognak át, olyan elemeket is magukban foglalhat—

nak, melyeknek a jelenlegi konjunktúra—

alakulás szempontjából már nincs jelen- tőségük, másrészt a túlságos aggregáció, a túlzott egyszerűsítés veszélyét rejtik

magukban, Mindenesetre helyesnek tartja,

ha a modell negyedéves idősorok alap—

ján számít korrelációt, s ilyen tekintet—

ben elismerően emeli ki C. A. van den

Beld hollandi és Klein—Ball—Hazlewood-

Vandome angol ökonometriai modelljét.

A szerző szerint az ökonométernek mo—

dellje megalkotásakor célszerű a követ—

kező szempontokat figyelembe venni.

Elsősorban a konjunktúra—alakulást be—

folyásoló összes lehetséges tényezők köziil

ki kell választania azokat a faktorokat,

amelyek a konjunktúra alakulását de facto befolyásolják. Ezek közül a legfon—

tosabbakat kell kiemelnie. Meg kell vizs—

gálnia továbbá azt a kérdést, hogy ezek a tényezők csupán a modellben specifi—

kált exogén változók alakulását és eze- ken keresztül az endogén változókat be—

folyásolják—e vagy a modell funkcionális összefüggéseire is közvetlenül hatással vannak. Tekintetbe kell vennie továbbá azoknak a várható gazdasági intézkedé—

seknek a hatását, melyeket az állami gazdaságpolitika és a jegybank intézke- dései a konjunktúra alakulására kifejt—

hetnek. Ez még fokozottabban áll a növe—

kedési prognózisok esetében. A prognó—

zisnak továbbá csak meghatározott időre

szabad szólnia: konjunktúra—prognózisok esetén szerző ezt az időszakot egy-más—

fél évben. növekedési prognózisok eseté—

ben legfeljebb hét—tíz évben jelöli meg.

Az utóbbiak esetén hanesúlyozza a dön- tési modellek fontosságát, az optimális programok kidolgozásának jelentőségét, Az optimális programot ebben az eset—

ben a prognózis jelenti.

A szerző végezetül hangsúlyozza, hogy bár a gazdasági előrejelzés területén még sok bizonytalanság. sok megoldandó fel—

adat van, a kutatóknak nem szabad abba-

hadvni erőfeszítéseiket. hogy mielőbb kidolgozzák. illetve tökéletesítsék a prog—

nőziskészítés részletes technikáját és esz—

közeit.

(Ism.: Nyáry Zsigmond)

JOUANDET — BERNADAT, R.:

REGIONÁLIS GAZDASÁG! MÉRLEGEK

(Les comptabilités économigues régionales.)

—- Revue d'Economie Politigue. 1964. 1. sz.

136—168. p.

Szerző tanulmányában ismerteti a re—

gionális gazdasági mérlegek készítésére irányuló törekvések kialakulását, célját

és jelenlegi helyzetét, főként Franciaor-

szágban. Ezt az ismertetést bőséges szak—

irodalmi hivatkozás felhasználásával vég-

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÓ

zi, saját franciaországi (Gironde megye) munkásságára támaszkodva. Véleménye szerint a mérlegmódszer —— jelen állapo- tában — nem tökéletes eszköz ugyan a regionális fejlesztés politikájának meg—

alapozására, de mégis alkalmas a gazda—

sági tájak szerkezeti sajátosságainak megismerésére.

Szerző részletesen ismerteti a vélemé—

nye szerint erre a célra használható kü—

lönféle —— általában a Leontief matrix- ból levezethető —— mérleg modelleket:

mind az egyes tájak tanulmányozására szolgálókat, mind pedig a tájak közötti kapcsolatok szemléltetésére valókat. Meg—

vonja ezeknek a mérlegmunkáknak ha—

táskörét: így elsősorban leírja azokat az optimumkutatási lehetőségeket, melyek az

ágazati kapcsolatok vizsgálatából a de-

centralizált gazdaságfejlesztés részére

nyílnak; de nem leplezi e mérlegmunkák

korlátait sem, amelyek részben — tartós jelleggel —— a regionális tervek nyitott természetében rejlenek, részben pedig -—— átmeneti jelleggel —— a gazdaságpoli- tika ingadozásaiból adódnak.

Hangsúlyozza ezekkel a korlátokkal

kapcsolatban azt a véleményét, hogy bár az ország és a regionális ágazati kapcso—

lati mérlegek közt nincs lényegbevágó

különbség, mégis az országos ágazati

kapcsolati módszer minden további meg—

gondolás nélküli alkalmazása a tájak

esetében, éppen a különböző tájak egyedi sajátossága elleplezésének veszélyével jár.

Különösen a tájak külforgalmának ke- zelése igényel különleges figyelmet és az

országos mérleg esetében alkalmazottól eltérő eljárást.

Vázolja szerző azokat a nehézségeket, melyek a statisztikai adatgyűjtés hiá—

nyosságai következtében regionális szin—

ten jóval nagyobb mértékben jelentkez- nek, mint országos szinten.

Kifejti azt a Véleményét, hogy a gyen—

ge összetartású, a külvilágtól erősen füg—

gő tájak esetében kevés értelme van az ágazati kapcsolatok és az optimális pro- gramozás kutatásának.

Beszámol végül szerző arról, hogy a

mérlegmunkán kívül, illetve annak ki—

egészítésére milyen más természetű vizs—

gálatokat tart még szükségesnek a gaz—

dasági tájak szerkezetének minél hitele-

sebb megvilágítására.

A mér—legmunkára vonatkozó elgondo- lásainak szemléltetésére a dolgozatban több mérlegmodell képét, illetve leírását

is közli a szerző.

(Ism. : Juhász László)

RUDOLF, J. —- WITTICH, G.:

A TÁRSADALMI ÖSSZTERMÉK TELJES MUNKARÁFORDITÁSÁNAK ELSÖ KISÉRLETI MEGHATÁROZÁSA A NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG-EAN

(Die erste experimentelle Berechnung des vollen Arbeitsaufwands für das gesellschaftl liches Gesamtprodukt der DDR.) — Wirtschafts—

wissenschaft. 1965. 2. sz. 223—238. p.

A perspektivikus tervgazdasági dön—

tések megalapozottá tétele végett szük—

ségessé vált átfogó népgazdasági haté—

konysági mutató kidolgozása. A terve—

zés igényeit legjobban a társadalmi össz—

termék újraelóállításához társadalmilag

szükséges, közvetlenül (munkaidőben) mért teljes munkaráfordítás mutatója

elégíti ki, mivel

1. egy-egy termék, termékcsoport, il—

letve a társadalmi össztermék teljes nép—

gazdasági ráfordításán alapul;

2. reálisan tükrözi a teljes ráfordítás változásait és egyértelmű kritériumot je—

lent a tervvariánsok összehasonlítására;

3. jól kapcsolódik a gazdasági ösztön-

zők rendszeréhez.

A Német Demokratikus Köztársaság- ban a társadalmi össztermék teljes mun—

karáfordításának meghatározását 25 (ter- melő— és fogyasztó-) szektorból álló munkaráfordítási modell segítségével ki- sérelték meg, amelynek alapját az input—

output mérleg képezte. Az első számí- tást 1959—re végezték. A munkaráfordítási modell tükrözi egyrészt a belföldi érték—

alkotás folyamatát, másrészt a nemzet—

közi termelési kapcsolatok hatását a tár—

sadalmi össztermék teljes munkaráfordí—

tására.

Szerzők a számítási eljárást 4-szektoros

modellen mutatják be.

a) A teljes munkaráfordítás meghatá-

rozása termékcsoportonként (szektoron—

ként) történik, először a külkereskedelem hatásainak kikapcsolásával.

Ha a j termékből B ,— mennyiséget ter—

melnek és a j termék egységének elő- állításához társadalmilag szükséges mun—

kamennyiség (egyszerű munkaórákban

mérve) it,-, akkor a j termék termelésé—

nek teljes munkaráfordítása: BJ- uj.

A termék újraelőállításához szükséges

teljes munkaráfordítás kiszámításához

nyomon kell követni a termékegység elő—

állításához szükséges munkaráfordítás

változásait.

A termékegység előállításához szüksé,—

ges munkaráfordítás komponenseire bont—

ható: