/ / ^ i • yh /-'TT L—
GYÓGYSZERÉSZET
HARMADIK KÖTET
A GYÓGYSZERKÉSZITÉS ELEMEI
I R T A :
D Á V I D L A J O S D R.
EGYETEMI C. RK. TANÁR
ELSŐ KIAD
A SZERZŐ SAJÁT KIADÁSA.
-T! Í J t ó t f u i t ii«wu..lLíL-ag-
utiwffr szám.
SZTE Egyetemi Könyvtár
000661921
: • - - *
M^O
D W j L f ó
•
1 9 3 7.
ABLAKA GYÖRGY KÖNYVNYOMDÁJA SZEGED, KÁLVÁRIA UCCA 14. TELEFON: 10-84.
t c t » » u f
* «JV*»-?«*!» 1» *
ELŐSZÓ.
1927-ben hagyta el a sajtót „Gyógyszerészet" című könyvem első kötete, melyet nemsokára a második kötet követett. A IV.
Gyógyszerkönyv megjelenése késleltette a harmadik kötet sajtó alá rendezését.
A jelen könyv a már régebben megjelent két kötetnek har- madik és befejező része. A gyógyszerkészítés alapvető ismereteit, az elméleti rész vázát tárja a tanuló elé. A gvógyszerészetnek a gyógyszerkészítést tárgyaló fejezeteit két részre osztva lehet cél- szerűen előadni, az egyik rész anyagát az alapvető ismeretek tudományos megvilágítása, a másik részt az ezen ismeretek gyakorlati alkalmazása teszi. A szűk keretre való tekintettel, könyvem jelenlegi kötete csupán az alapvető ismereteket adja.
A gyakorlati részt a megfelelő elméleti ismeretekkel párhuza- mosan végzett gyakorlatok során kell a növendéknek elsajátíta- nia és pedig az eredményesebb munka érdekében, céltudatos veze- tés mellett történt egyéni megfigyelések és következtetések fel- jegyzésével.
A szűk keretre való tekintettel szándékosan mellőztem a gyógyszertár, gyógyszerkönyv ismertetését, a munkarend, impleá- lás, edények, eszközök tisztántartása stb. leírását, mivel ezeket is szemléltetően, gyakorlatilag kell amúgy is megismernie, elsajátí- tania a növendéknek.
A gyógyszerészet vizsgálati részét könyvem első két kötete ismerteti, aminek kiegészítésére a jelenlegi gyógyszerkönyvben hivatalossá tett néhány ú j készítmény vizsgálatát pótfüzetben adom.
Tudom, hogy jelen könyvem, a majdnem kezdeményező ne- hézségeivel küzdve, szerkezeti hibáktól nem mentes és hiányokban is bővelkedik. Mégis bizakodással bocsátom útjára, mert, ha csu- pán csak annyi eredményt fog elérni, hogy egy tökéletesebb munka megírására inspirálólag hat, már nagy szolgálatot tett a tudo- mányos művelődés érdekében. Hiszem azonban, hogy a gyógy- szerész növendékek kiképzése érdekében is becses szolgálatot tesz s egy célszerű oktatási rendszer felépítésére alkalmas kiindulási alapot nyújt.
Nem mulaszthatom el köszönetet mondani munkatársaimnak, kik önzetlen közreműködésükkel segítettek a könyv megírásában.
Szeged, 1937 február.
Szerző.
5
BEVEZETÉS.
A gyógyszerészet a legkülönbözőbb recepturai gyógyszerek készítését, a galenikumok készítését és vizsgálatát, valamint a gyógyszeranyagok, készítmények eltartását tárgyaló gyakorlati tudomány. A szükséges ismereteket részben a vele szorosan össze- fügő tudományszakmákból meríti s alkalmazza a beteg ember gyógyítását szolgáló oly fontos munka érdekében, részben az ön- maga merítette tapasztalatokból és kutatások eredményeiből építi fel rendszerét. A sokoldalúság, amit e tudományszakma elsajátí- tása, megértése igényel, teszi a gyógyszerészet tudományát annyira különlegessé, annyira vonzóvá és széppé. Bátran állíthatjuk, hogy a mindmáig kellően nem értékelt és érthetetlenül fel nem ismert (sajnos gyakran gyógyszerészektől is félreismert) nagy jelentő- ségű szakma, egy síkban fekszik bármelyik rokon tudomány- szakmával, a kutatási területet illetőleg is. De csakis sokoldalú- ságából magyarázható, hogy a múltban annyi nagy kutatót és fel- fedezőt adott a tudományos világnak. Közülük csak néhányat említek: Balard, Berthelot, Bucholtz, Caventou, Davy, Döbreiner, Dumas, Fresenius, Flückiger, Kazay, Liebig, Pettenhofer, Pelle- tier, Proust, Rozsnyay, Scheele, Sertürner, Than, Tschirch stb.
Sajnos e nagyjainkból a mostoha bánásmód miatt vajmi kevesen szentelték munkásságukat közvetlenül magának a gyógyszerészet tudományának művelésére. A háttérbeszorítottság miatt nem tart- hatott lépést más tudományok fejlődésével. Az elmaradottság súlyos következményeit a gyógyszerészi kar nagyon is érezte s kereste a helyes megoldás nyitját. A chemia és orvostudomány rohamos fejlődésével nem tartott lépést, pedig a gyógyszertár labo- ratóriuma mindinkább kicsinynek és hiányosan felszereltnek bi- zonyult a nyersanyagok feldolgozására, gyógyanyagok előállítá- sára, a rohamosan fejlődő orvoslás igényeinek kielégítésére. S mert a Sertürner-féle felfedezés az akkori tényezők figyelmét kellő- képpen nem ragadta meg s a fejlődésre sorsdöntő útmutatását sem ismerték fel teljességében, a gyógyszerészet fejlődésében vég- zetes fordulat következett be. Gyógyszerészek voltak azok, akik a gyógyszertár laboratóriumából kinőtt munkálatokra alkalmasabb laboratóriumok kiépítésével a gyógyszervegyészeti gyárak alapjait megvetették. A gyógyszerészeti tudománynak céltudatos fejlesz- tése és művelése mellett a nevezett gyárak egy-egy ország gyógy- szerészi társadalma összességének tulajdonába kellett volna életre kelniök, miáltal a normális fejlődés a helyes útakon jár- hatott volna tovább.
Bármennyire is kilátástalan a helyzet, a gyógyszerésztudo- mányok művelését s köztük nem utolsó helyen éppen a gyógy- szerészetet, annál erőteljesebben és odaadóbban kell művelni, mert csak így és kizárólag csak így remélhető, hogy nemes hivatása összes területeit ismét teljes egészében visszaszerezheti s az áldat- lan harcból győzedelmesen kerül majd ki. E szerény munka ezt a célt akarja szolgálni. A fontosabb tudományos és gyakorlati kérdések feltárása által utat mutat ezen kérdésekkel foglalkozni akaró kutatók részére. A céltudatos és rendszeres kutatás, tudjuk, mindig újabb és újabb kérdéseket tár fel az ismeretlenség sötét tárnáiból, ami a biztos fejlődés kétségtelen tanújelét mutatja. Nem kétséges a szakember előtt, hogy a helyes irányú fejlődés során egyfelől mindinkább igazolást fog nyerni a magistralis gyógyszer- készítés elvitathatatlan előnye, másfelől a gyógyszerkészítés ma még sok tisztázatlan kérdése nyer a kitartó kutató munka által kielégítő magyarázatot és megoldást.
7
< A ggógyszeralakok rendszere.
(Systema formarum medicamentorum.)
Gyógyszernek nevezzük azokat az anyagokat, amelyek a szervezet funkciózavarait megszüntetik, enyhítik, vagy annak be- következését megakadályozzák. Az élő szervezetre az előbbi érte- lemben hatást kifejtő anyagok kétféle módon jutnak a gyógy- szerész kezeihez, ú. m. elrejtett és feltárt állapotban. Rejtett gyógyanyag alatt azokat értjük, melyek élettani hatás szempont- jából közömbös anyagok közé vannak zárva. Ezeket nyersanya- goknak, drogoknak nevezzük, melyeket a növény-, állat- és ás- ványvilág szolgáltat. Feltárt vagy tulajdonképpeni gyógy anya- goknak nevezzük a hatástalan anyagoktól mentes, tiszta hatóanya- gokat, melyek isoláltak és synthetikusak lehetnek. Az isolált anya- gokat drogokból nyerik, mint pl. atropin, morphin. A synthetikus anyagokat vegyi úton nyerik, melyeket chemikaliáknak nevezünk.
(Pl. acid. acetylosalicylicum.) A gyógyszerész által valamilyen módon feldolgozott egyszerű vagy összetett gyógyszereket gyógy- szerkészítményeknek (röviden készítményeknek) nevezzük. A gyógyszerész a készítményeket részben nyersanyagokból, részben substanciális anyagokból állítja lelő. Azokat a készítményeket, melyeket a mindenkori gyógyszerkönyvben hivatalos előírás sze- rint állítunk elő, a feldolgozott anyagok eredetére való tekintet nél- kül általában galenusi készítményeknek nevezzük. Azokat pedig, amelyeket orvosi rendeletre nyersanyagokból, galenusi készítmé- nyekből vagy substanciális anyagokból állítunk elő, magistralis vagy recepturai készítményeknek mondjuk. Megjegyzendő, hogy a gyógyszerkönyvi készítményeket galenusi, paracelsusi és újabb készítményekre is felosztják (Deér dr. féle felosztás).
A gyógyszerkészítés az anyagokon bizonyos fizikai, esetleg chemiai változást idéz elő, miáltal ú j alakot nyernek s vagy esze- rint vagy a készítés módja, esetleg rendeltetésük szerint neveztet- nek el. Pl. valamilyen drogot vízzel főzünk, a nyert folyékony ké- szítményt főzetnek nevezzük. Előírt anyagokból kis golyócskákat készítünk, ezeket piluláknak mondjuk. A gyógyszerész által készí- tett gyógyszerek összetételük szerint sokfélék lehetnek, azonban alakjuk szerint határozott számmal bírnak. A ma használatos gyógyszeralakok legtöbbje lassú fejlődés során vette fel mai alak- ját. Felosztásukat különböző szempontok szerint végezhetjük. Pl.
alakjuk, állományuk, készítésük, alapanyaguk stb. szerint. Ha az előbb felsorolt tulajdonságok mellé még a gyógyszeralakok szer- kezetét is felvesszük, a leginkább szemléltető rendszerhez jutunk.
Mindenekelőtt a gyógyszeralakokat szerkezetük szerint két főcsoportra osztjuk és pedig: I. főcsoport: keverékek; II. főcso- port: elegyek.
I. Főcsoport: Keverékek.
A) ALCSOPORT: SZILÁRDAK:
I. főosztály: teák:
a) osztály: alaktalanok:
1. közönséges teák.
2. füstölő teák.
b) osztály: alakkal birók:
1. asztmaellenes cigaretták.
II. főosztály: porok:
a) osztály: alaktalanok:
1. egyszerűek, y osztatlanok és osztottak.
2. összetettek, osztatlanok és osztottak.
3. szárított emuisiók.
4. száraz kivonatok.
b) osztály: valakkal birók:
x ) alosztály: nem bevontak:
1. granella 2. granula 3. granuloidea 4. labdacsok egy (része 5. bolusok
6. tabletták
fi) alosztály: bevontak (drageék):
1. labdacsok egy része 2. tabletták egy része y) alosztály: gyógyszeres
cukorkák:
1. pasztilla 2. bacillulaf 3. saccharola 4. rotula 5. tabernacula 6. morsula 7. confectio 8. saccharolata 9. saccharureta 10. panis saccbaratus.
ó) alosztály: papírok:
1. gyógyszeres p.
2. füstölő p.
3. kérnie p.
B) ALCSOPORT:) NEM SZILÁRDAK:
I. főosztály: Suspensiós készít- mények:
a) osztály: szétválók:
1. úgynevezett keverékek 2. suspensiók
3. állinimentumok.
b) osztály: tartósak:
1. kolloid-suspensiók 2. nyákok.
o) alosztály: nagy ) viszkozitású suspensiók:
a) kiscsoport: alaktalanok:
1. nyalat 2. liktárium.
I. kisosztály: kenőcsök:
1. suspensiós kenőcsök 2. átmeneti emulsiós kenőcsök 3. porral keményített kenőcsök.
b) kiscsoport: alakkal birók:
I. kisosztály: suppositoriák:
1. kúp alakú s. >
2. golyó alakú s.
3. henger alakú s.
4. pálcika alakú s.:
a) kenőcs p.
b) pasta p.
c) gyanta p.
d) marató p.
e) antiseptikus p.
II. kisosztály: tapaszok, szappanok:
1. ólom t.
2. gyanta t.
3. kaucsuk t. |
4. kemény és lágy szappanok.
III. kisosztály: viasszal keményített kenőcsök:
1. viaszkenőcsök egyrésze.
9
II. főosztály: emulsiós készítmé- nyek:
a) osztály: szétválók:
a) alosztály: folyékonyak: tulaj- donképeni emuisiók:
1. olaj-víz e.
2. víz-olaj e.
f j ) alosztály: sűrűnfolyók: valódi linimentumok:
1. olaj-víz 1.
2. víz-olaj 1.
b)<\ osztály: tartósak:
a) alosztály: emulsiós kenőcsök:
1. olaj-víz emulsiós k.
2. víz-olaj emulsóis k.
II. Főcsoport: Elegyek:
A) ALCSOPORT: FOLYÉKONYAK:
I. Főosztály: oldással készülök:
a) osztály: fizikai oldatok:
1. oldatok
2. gyógyszeres szeszek egy része
3. szirupok egy része.
o) alosztály: injectióku 1. a test természetes üregeibe
adagolandó inj.
2. mesterséges nyíláson át bőrbe, visszérbe, izomba adago-
landó inj. j b) osztály: chemiai oldatok:
1. telítékek 2. liquorok
3. szirupok egy része.
II. főosztály: kivonással készülők:
1. gyógyecetek 2. forrázatok 3. főzetek
III. főosztály: sajtolással, lepár- 4. folyékony kivonatok 5. festvények
6. borok egy része 7. szirupok egy j része 8. elixirek.
lássál készülők:
a) osztály: olajok:
a) alosztály: növényi eredetűek:
1. jillóolajok 2. zsíros olajok:
a) sajtoltak b) oldással készülők c) főzéssel készülők.
fi) alosztály: állati eredetűek:
1. szárazföldiek 2. tengeriek:
a) májolaj b) halolaj c) halzsír.
3>) alosztály: ásványi eredetűek.
b) osztály: illatos vizek, gyógy- szeres szeszek egy része.
B) ALCSOPORT: »SZILÁRD ÉS FO- LYÉKONY KÖZÖTTI ÁLLO- MÁNYÚAK:
1. főosztály: alaktalanok:
1. roobok 2. pulpák
3. sűrű, félsűrű kivonatok 4. elegykenőcsök.
II. főosztály: alakkal birók:
ceratak, tapaszok, collemplas- trumok és suppositoriák egy része.
Gyógyszerészi műveleten
A gyógyszerek elkészítése, azaz a gyógyanyagok, drogok fel- dolgozása célszerű műveletek segítségével történik. Ezek a követ- kezők:
átpárlás, lepárlás (destillatio) besűrítés, elpárologtatós (evaporatio) behintés (conspergatio) bevonás (obducatio, dragatio)
derítés (clarificatio) dialysis
eldörzsölés (trituratio) elegyítés (permixtio) elfolyósítás (liquefactio) erjedés (fermentatio) feldörzsölés (agitatio) gyúrás (malaxatio)
iszapolás (elutriatio, laevigatio) kavarás, keverés (mixtio) kisodrás (tortio)
kivonás (extractio) kolálás (colatio)
kristályosítás (crystallisatio) lecsapás (praecipitatio) lehabzás (despumatio) leöntés, letöltés (decantatio) mérés (libratio, mensio)
tás (liquatio)
ömlesztés, megömlesztés (fusio) őrlés (molitura)
porítás (pulverisatio) pörkölés (torrefactio) rostálás (cribratio) sajtolás (expressio) sterilezés (sterilisatio) szállasztás (sublimatio), szárítás (ex8iccatio)
szétmérés, szétosztás (dividatio) szitálás (incernieulatio)
szűrés (filtratio)
törés, szétzúzás, zúzás (conquassatio, contusio) .
ülepítés (sedimentatio) vágás, összemetélés (eoneisio)
A gyógyszerész e műveletek segítségével a gyógyanyagokat, drogokat gyógyszeres kezelésre alkalmassá teszi, felhasználásra célszerű alakban juttatja a beteg kezeihez. A felsorolt műveletek helyes alkalmazása és pontos végrehajtása a hatásos gyógyszer- nyerésnek legfőbb biztosítéka, éppen ezért a műveletek tökéletes ismerete a jól képzett gyógyszerésznek nélkülözhetetlen kelléke.
A felsorolt műveletek fizikai, mechanikai és chemiai termé- szetűek. A gyógyszerkészítésre vonatkozó szerepük szerint elő- készítő- vagy aprító-, mellék- és főműveletekre osztjuk. Az elő- készítőműveletek segítségével a gyógyanyagokat, drogokat fel- dolgozásra, a gyógyszeralak előállítására tesszük alkalmassá. Ide tartoznak az aprítóműveletek ú. m. a vágás, darálás, reszelés, törés, őrlés, eldörzsölés és porítás.
A mellékműveletek a gyógyszerkészítéshez felhasználandó anyagok, valamint a készítmények kiadagolására, tisztítására, a kész gyógyszer eltartásának biztosítására szolgáló eljárások. Ide tartoznak: mérés, szétosztás, sajtolás, centrifugálás, szűrés, kolá- lás, ülepítés, iszapolás, lecsapás, leöntés, derítés, lehabzás, rostá- lás, szitálás, kristályosítás, elfolyósítás, ömlesztés, olvasztás, fel- dörzsölés, kisodrás, szárítás, behintés, bevonás és sterilezés.
A főműveletek a gyógyszerkészítés lényegét teszik. Ide tartoz- nak: Keverés, kavarás, elegyítés, oldás, kivonás, dialízis, szállasz- tás, lecsapás, erjedés, pörkölés, lepárlás és besűrítés.
Előkészítő műveletek.
(Aprítóműveletek.)
Az aprítóműveletek lényege abban áll, hogy külső erővel az anyag molekulái közt fennálló kohesio ellenében hatunk. Azon a ponton, ahol a hatóerő a kohesiot legyőzi az anyag kisebb-nagyobb részekre széthull. Az erő hatása annak nagyságától és az anyag állományától függ. Ha az anyag merev, már kis erő hatására is könnyen széttörik. (Kristályos sók, kellő száraz drogok stb.) A rugalmas anyagok egy bizonyos erő hatására még nem törnek kisebb részekre, legalább is nem egykönnyen, hanem a rájuk ható erő következtében alaki változást szenvednek. Ez a változás bizonyos esetekben maradandó, vagy csak átmeneti, azaz az erő hatásának megszűntével az anyag eredeti alakját részben vagy egészen visszanyeri, (pl. a kaucsuk, nem egészen száraz drogok).
Sok esetben az erő sebessége is fontos szerepet játszik. Egyik- másik anyag a lassan ható erővel szemben rugalmasan viselkedik, ha azonban az erő hirtelen hat, könnyen szétesik.
Az aprítás műveletei közül melyiket mikor alkalmazzuk, a feldolgozandó anvag tulajdonsága szabja meg. A vágást növényi vagy állati részek felaprózására alkalmazzuk. A szárított növé- nyek közül a puhábbakat, lazább szövetűeket, minden előzetes kezelés nélkül aprózhatjuk. Általában azonban aprózás előtt cél- szerű a drogokat nedvesítéssel felpuhítani, különösen a keménye- ket. Ezáltal egyfelől könnyebben aprózhatókká válnak, másfelől a vágással járó porzás is lényegesen lecsökken. A nagyon vas- tag gyökereket előbb felhasogatjuk. Ha a drogot nedvesítéssel apróztuk, utána azonnal meg kell szárítani.
A felaprózást fűvágókéssel végezzük, amelynek lefelé haladá- sánál a hatás iránya merőleges a kés élére. A fűvágókések úgy vannak szerkesztve, hogy a bárd alakú kés egyik vége forgatható- lag van rögzítve, miáltal, mint egykarú emelő működik. Alapzatúl kemény falap szolgál, amely vagy sima vagy vályulattal van ellátva. Ez utóbbival egyenletesebb vágást eszközölhetünk. A vá- gást mint segédműveletet a labdacsok és egyes gyógycukorkák készítésénél is alkalmazzuk. A labdacsok készítésénél a labdacs- gép lapján pálcikává sodort masszát a rögzített vágófelületre he- lyezzük, majd a mozgatható vágóval fokozatos nyomást gyako- rolva, a pálcikát előre-hátra történő hengergetéssel gömbölyűvé alakítjuk, s kívánt számú labdacsra szétvágjuk. Hasonló eljárás az is, mikor a kellő vastagságú táblává alakított cukormasszát előbb függőleges, majd vízszintes irányú vágással kellő számú darabra szétvágjuk.
A darálás és reszelés keményebb, szívósabb anyagok, vala- mint olyan anyagok felaprózására szolgál, amelyeket fizikai adott- ságuk miatt késsel célszerűen felaprózni nem lehet. A darálók
alapszerkezetét egy vagy két barázdált (érdes) felület teszi. Az anyag a két barázdált felület közé vitetik s mert a felületek ellen- tétes mozgást végeznek, tépő, szaggató hatást fejtenek ki. Ha a két szembenálló felület közül csak az egyik barázdált, akkor a sima felület rögzített s egyirányú hatást fejt ki az anyagra, ami inkább a reszelő hatásának megfelelő. Ilyen pl. az ú. n. dióőrlő, amely a gyógyszertári kisüzemben igen jó szolgálatot tesz. Leg- egyszerűbb eszköz a kemény acélból készült lapos reszelő, továbbá a konyhai célokat szolgáló bádogból készült lapos vagy domború alakú ú. n. torma-reszelő. Az előbbi használatakor az anyagot rög- zítjük, majd a reszelő lapját egyenletes nyomás mellett az anyag felületén egyirányban eltoljuk. Utóbbinál a reszelőt rögzítjük s az anyagot egyenletes nyomás mellett a barázdált felülethez dör- zsöljük. Hasonló célokra egyes esetekben a közönséges húsdarálót is felhasználhatjuk.
A törést két felület között olyan módon végezzük, hogy a szabadon mozgó felülettel a rögzített felületre helyezett anyagra ütésszerű nyomást gyakorlunk, miáltal az kisebb darabokra hull szét. A törés gyógyszertári eszköze a mozsár, a gyógyszerész egyik leggyakrabban alkalmazott, legfontosabb eszköze. A mozsarak fémből, porcellánból, üvegből és achatból valók. Vannak ú. n.
kőedénymozsarak is. A mozsarak alacsony és magas falúak lehet- nek. A magas falú mozsarak inkább a laboratóriumi munkála- toknál birnak jelentőséggel, melyek nagyobb munkaigény végett rendesen fémből (vasból, rézből) valók. A recepturánál magas falú mozsarakat ritkán alkalmazunk. Olyan esetekben, mikor valamilyen anyagot inkább szét kell zúzni, mint porítani, por- cellánból vagy fémből való (az anyag tulajdonsága szerint) ma- gas falú mozsarakat alkalmazunk. (Pl. mandulamag emuisió ké- szítésekor). A magas falú mozsarakból ugyanis töréskor az anyag részek nem perdülhetnek ki egykönnyen, amit a mozsárnak ruhá- val, bőrrel történő befödésével fokozottabb mértékben megakadá- lyozhatunk. A mozsár befödése nemcsak az előbbi szempontból előnyös, hanem olyan esetekben is felette jó szolgálatot tesz, ami- kor a törendő anyag erősen bűzös vagy a nyálkahártyára, bőrre károsan hat. Természetesen ilyen esetekben szemeinket védő szem- üveggel látjuk el, a fül- és orrnyílásokat pedig a nyílásokból pamatszerűen kiálló vaitacsomóval olyképpen zárjuk el, .hogy az orron keresztül az anyag porától megszűrt levegőt szívhassunk fel.
Szájunkat pedig kössük be több rétegű mullkendővel.
A recepturánál használt mozsarak közül az üvegmozsaraknak nincs jelentőségük. Az üvegmozsarakat kenőcsök készítésére azon oknál fogva kezdették alkalmazni, hogy a kenőcsök egyenletes el- kevertsége az üvegen keresztül jól észlelhető legyen. Nagy hátrá- nyuk a könnyen törhetőség s az ebből folyó állandó veszély, hogy a készített kenőcsbe üvegszilánk kerülhet.
Kétféle porcellánmozsarat ismerünk: keverő és dörzsmoz.sa-
13 rat. A keverőmozsár beLső felülete, valamint a törő (pistillus) feje is sima, míg a dörzsmozsáré és a hozzátartozó törőé érdes. Vannak kiöntővel ellátott mozsarak is. A kiöntő úgy a folyadékok, mint a porok eltávolítását megkönnyíti. A keverőmozsarakat a gyógyszert alkotó komponensek összekeverésére, a dörzsmozsarakat pedig kisebb mennyiségű anyagok törésére, porítására alkalmazzuk. Meg- jegyzendő, hogy vénykészítéskor az anyag porítását előbb elvégez- zük s a szükséges mennyiséget a porított anyagból vesszük. Kis mennyiségben rendelt kristályos stb. anyag porítását a vényké- szítéshez vett keverőmozsárban hajtjuk végre, a készítmény neme és az anyag természete szerint, vagy önmagában, vagy kevés cukor jelenlétében, esetleg megfelelő oldószer alkalmazása mellett.
Ugyanis a kis mennyiségben rendelt anyagok (mérgek, méregként ható szerek) porítását nem végezhetjük a fentebb írt módon, de dörzsmozsárban sem poríthatjuk, mert az érdes felületű mozsár li- kacsaiba behulló porrészek veszendőbe mennek, a készítmény ösz- szetétele megváltozik.
A keverő- és dörzsmozsarak alakja az eredményes keverésnek egyik lényeges kelléke. A mozsár feneke ne legyen középen kúpo- sodó, vagy kidomborodó, hanem félkörszerűen laposodó. A törő feje is hasonlóan laposodó legyen s kellő arányban álljon a mozsár nagyságával. A kúpos fenekű mozsárban keveréskor az anyag- részecskék nem mozoghatnak kellő terjedelmű felületen, a kevere- dés, illetve a dörzsmozsarakban a porítás tökéletlenül megy végbe.
A didomborodó fenekű mozsárban vályúszerű csatorna van, mely- ben a keverendő anyagok kis térre szorítva egyirányba mozgat- hatók, a végzett művelet nem adhat kielégítő eredményt. De a rossz alakú mozsarakban ide-oda csapkodó dörzsölő keverést sem végezhetünk (emuisió készítés), sőt a domborulatról könnyen le- csúszó törő oly nagy erővel ütődhetik a mozsár oldalához, hogy azt esetleg elrepeszti, vagy kiüti.
A törést erélyes és gyors egymásután következő ütésekkel vé- gezzük. A nagyobb darabokat kezdetben óvatosan ütögessük, vi- gyázva, hogy a törő feje függőleges irányban hasson az anyagra, ezáltal könnyebben széttöredezik. Az ütések számát és hatásfokát az anyag széttöredezése arányában mindinkább emeljük, így rö- videbb idő alatt, kevesebb pattogzási veszteséggel jutunk a porítás kezdetéhez. Porításkor a törőt a mozsár aljára nyomjuk, majd dörzsölő-keveréssel porrá alakítjuk. A dörzsölés műveletekor le- gyünk figyelemmel az anyag fizikai tulajdonságaira is. így pl.
a gyantás anyagok részecskéi erélyes dörzsölés következtében elektromossá válnak, újból összetapadnak.
Az őrlés, eldörzsölés és porítás tulajdonképpen egy és ugyan- azon műveletek, mindenik ugyanazt a célt szolgálja, csupán a keresztülvitelhez alkalmazott eszköz, gép szerkezete szerint beszé- lünk őrlésről, dörzsölésről és porításról. Az anyag aprózását min- dig a célnak megfelelő kicsinységűre méretezzük.
A vágást egy, a darálást két, a porítást három, illetve négy fázisban hajtjuk végre. Kis mennyiségű anyagok porítását két fá- zisban végezzük, amennyiben dörzsmozsárban előbb aprózzuk, majd eldörzsöléssel porítjuk. Nagyobb mennyiségű anyag da- rálását, valamint porítását az energia jobb kihasználása végett kell több fázisban végrehajtani. A darálógép könnyebben feldol- gozza a már előbb bizonyos mértékben aprított anyagot, mint a nagy darabokat, hasonlóképpen a malom és a porítógép is. Porí- táskor tehát az anyagot, ha olyan tulajdonságú, előbb vágással, majd darálással aprózzuk, hogy ezáltal porításra alkalmassá te- gyük.
A porításnak több fajtáját különböztetjük meg: porítás mo- zsárban; porítás gépekkel; porítás idegen anyagok jelenlétében;
porítás vegyi reakcióval; végül porítás porphyrisatióval. A porítás fokául gyógyszerkönyvünk háromféle finomságot jelöl meg, amit a IV., V. és VI. számú sziták lyukai átmérője határoz meg. A IV.
szita durva (p. grossus), az V. szita középfinom (p. subtilis) és a VI. szita finom port (p. subtilissimus) ad.
A mozsárban, valamint a gépekkel történő porítást már lát- tuk. Ha valamilyen anyagot nálánál keményebb, érdes anyag je- lenlétében porítunk, a művelet jobb eredményt ad. A gyógysze- részi gyakorlatban gyakran előfordul, hogy kis mennyiségű kris- tályos anyagot cukorporral együtt dörzsölünk, miáltal a műve- let egyszerűbbé és gyorsabbá válik s tökéletesebb trituratiót ered- ményez. Vegyi reakcióval, pl. hidrogénnel redukált vasport ké- szíthetünk. A vas (vékony lemezekben) bőséges oxigénben elégetve finom eloszlású vasoxyd porrá válik. Az így nyert vasoxydból, hidrogénáramban redukálva, végeredményben finom vasport nyerünk.
Porphyrisatióval rendkívül finom porokat nyerünk. Az esz- Jcöz, mellyel e műveletet végezzük, áll egy kissé homorú porphyr- jtáblából és egy dörzsölőből, melynek alsó része kissé domború. A táblára helyezett anyagport további dörzsöléssel finomítjuk. Ha az anyag vízben nem oldódik, akkor kevés vízzel megnedvesítve végezhetjük a dörzsölést, miáltal nagyobb fokú porphyrisatiót érünk el.
A porítás, történjék mozsárban, vagy géppel, csak akkor tö- kéletes, a nyert port csak akkor mondhatjuk homogénnek, ha a megfelelő számú szitán maradék nélkül átment. Főképpen a dro- gok porításakor nem szabad erről megfeledkezni.
nellékműveletek.
Mérés.
A mellékműveletek lényegének ismerete, valamint azok végre- hajtásában és célszerű alkalmazásában való kellő jártasság nélkül a gyógyszerek helyes elkészítése nem lehetséges. Bár kivételnélkül
15 mindenik művelet nagy fontosságú, mégis a mérés, mert minden munkálatot megelőz és csaknem befejez, a legfontosabb mellék- művelet. A gyógyszerkészítés nehéz és teljes embert igénylő mun- kája olyan feladatok elé állítja a gyógyszerészt, amelyek mellett a mérés pontos keresztülvitelének ellenőrzésére hosszabb időt nem áldozhat. Ezért a kezdő gyógyszerésznek hosszabb időn át teljes figyelemmel kell gyakorolnia magát a mérésekben, hogy a mérés pontos keresztülvitelében szükséges készsége és érzéke a kívánt fokban kifejlődjön. A gyakorlat célját nemcsak a mérés pontos keresztülvitelének elsajátítása teszi, hanem a növendéknek a mérő- eszközök fizikájában is kellő jártasságra kell szerttennie, valamint a mérőeszközök megbízhatósága ellenőrzésében és azok kezelésé- ben is kellő gyakorlatot kell szereznie.
Amikor valamilyen ismeretlen térfoglalású testet ismert egy- ségnyi testtel összehasonlítunk és meghatározzuk, hogy az egység- nyi test hányszor foglaltatik abban, mérést végezünk, a kérdéses testet megmérjük. A gyakorlatban, az analytikai mérést kivéve, amely nem tartozik e könyv keretébe, háromféle méréssel talál- kozunk, ú. m. hosszúság-, térfogat- és súlymérés.
Hosszúság- és területmérés.
A hosszúság- és területmérés mérőeszköze a méterrúd, egysége a centiméter. A méter (m) tizedrésze a deciméter (dm), ennek tized- része a centiméter (cm), ennek ismét a tizedrésze a milliméter
(mm). A milliméter ezredrésze a millimikron, vagy mikron <(i , ennek ezredrésze a millimikron (fig). Nagyobb hosszúság leméré- sét méterrel is kellő pontossággal eszközölhetjük, azonban kisebb hosszúságok mérésére célszerű mérőműszereket alkalmazunk, me- lyeken a milliméter egytizedrésze is leolvasható.
A gyakorlatban a hosszúság- és területmérésekre bár ritkáb- ban, de sorkerül. A felkenttapasz, vagy kenőcs készítéséhez szük- séges szövetet, továbbá kaucsuktapaszt stb. hosszmértékkel mérjük le. Az orvos többnyire négyzetcentiméterekben, vagy a terület ol- dala és hossza megjelölésével írja elő a kívánt nagyságot. Vagy a kívánt területet valamely alakhoz hasonlítva jelöli meg ú. m. te- nyérnyi (forma palmae manus), nyolcadív alakú, vagy nagyságú (forma seu magnitudine schedae octonariae). Laboratóriumi mun- kálatok során is előfordul, hogy az elkészítendő gyógyszert az elő- állításnál előforduló műveleteken kívül egvébb, területszámítá- son alapuló mérések tekintetbevétele mellett kell alakítani. A te- rületmérések gyakrabban előforduló számításai a következők: a területet kifejezi: a négyzetnél az egyik oldal hosszának a négy- zete; a téglalapnál a rövidebb és a hosszabbik oldal hosszának szorzata; a rombusnál az egyik oldal és a magasság szorzata; a körnél a sugár négyzete és a Ludolf-féle szám (= 3.14) szorzata;
a háromszögnél az alap és magasság szorzata.
A térfogatmérésnek a méterből leszármaztatott egysége a köbcentiméter (cm3, vagy ccm) s ennek ezerszerese a köbdecimé- ter (dm3, vagy cdm), vagy liter (1). A recepturai és laboratóriumi gyógyszerkészítéssel kapcsolatosan vajmi ritkán kerül sor térfo- gatmérésre (az analytikai mérések nem tartoznak e könyv kere- tébe), mivel rendszerint minden anyagot súly méréssel adagolunk ki. A recepturai gyakorlatban néha előfordul, hogy valamilyen bőrön keresztül adagolandó, magistralisan rendelt injectiót, avagy valamilyen reagenst térfogatra beállítva kell elkészíteni. A labo- ratóriumban nagyobb mennyiségben raktárra készülő injectiókat is minden esetben térfogatra állítjuk be. Ezeknél a műveletek- nél nyernek alkalmazást a pontos (kalibrált) mérőedények. A gyógyszertárban használatos mérőedények következők: különböző nagyságú menzurák, mérőhengerek, mérőlombikok, biiretták, pi- petták. A menzurákat durvább, a mérőhengereket finomabb, az említett egyébb edényt pedig igen pontos térfogat méréseknél al- kalmazzuk. A térfogatmérésekre szolgáló edényeket két csoportra osztjuk: í. pipetta és biiretta, 2. mérőlombikok és aetherkémcső.
A két első edényből kifolyó folyadék térfogata az edény skáláján leolvasott térfogattal egyezik, míg a két utóbbinál az edényben lévő folyadék térfogata egyezik az edény térfogatával.
Súlymérés.
A gyógyszerész legfontosabb eszköze a mérleg, mellyel az anyagok súlyát meghatározza. Mivel különböző hatáserősségű, mennyiségű és állományú anyagok mérésére alkalmazza, érzé- kenységben és szerkezeti kivitelben eltérő következő mérlegekkel kell rendelkeznie: kézimérleg, taramérleg, Roberwal-féle kalmár- mérleg, tizedesmérleg és végül analytikai mérleg. A mérlegek szer- kezetének alapját a kétkarú emelő teszi. Ha egy rudat egy pont- ján forgathatólag akként függesztünk fel, hogy annak két karja a forgástengelytől ellenkező irányba essék, kétkarúemelőt nye- rünk. Ha a karok egyenlő hosszúságúak, azaz mindkét kar vég- pontja a forgási ponttól egyenlő távolságra van, egyenlőkarú mér- leggel állunk szemben. A mérleg egyik karja a teherkar, másik az erőkar. A teherkar megterheléskor a terhelés irányába kileng.
Egyensúly akkor következik be, ha az erőkarra olyan nagy erő hat, ami a terhet felemeli s az emelőrudat eredeti helyzetébe visszahozza, azaz a súly és erő egyenlők egymással. Ha a rudat akként függesztjük fel, hogy a teherkar tízszer kisebb legyen az erőkarnál, következik, hogy a teherkar terhelését tízszer kisebb erővel hozhatjuk egyensúlyba. A karok ezen viszonyán alapulnak a tizedesmérlegek, a mázsa.
A mérleg főrészei a mérlegrúd, kengyelek, ékek, csészék, mu-
17 tató, vagy mérlegnyelv és a zárókészülék (aretáló). A mérlegrúd kellő szilárdságú kell legyen. Érzékenyebb mérlegeknél megkíván- juk, hogy a fém lehető alacsony fajsúlyú legyen, miáltal a rúd önsúlya kisebb lesz. A rúd önsúlyát azáltal is csökkentik, hogy rácsmódjára áttört mérlegkarokat szerkesztenek. A mérlegrúdra kemény acélból készített, prizmaalakú, gondosan csiszolt ékeket erősítenek. Egy rúdon három ék van, melyek közül a középső- vagy alátámasztó-éket éllel lefelé, a két szélső-éket vagy oldaléket éllel felfelé erősítenek a rúdra. Mindhárom ék a rúd hosszirányára merőlegesen áll, éleik egymással párhuzamosan, egymáshoz viszo- nyítva vízszintes síkban fekszenek. A középső ék a mérleg forgás- tengelye. Minél finomabb az ék, annál könnyebben forog a mérleg- rúd, annál biztosabb az egyensúly. Az oldalékeknek rendeltetése, hogy az összes terhelés a rúdra egy élben hasson, amit azáltal érünk el teljes mértékben, ha a csészék nyugodt függőleges állá- sát biztosítjuk. A csészék lengése miatt az erő iránya nem megy át az éken, tehát az erőhatás nem egyesülhet az oldaléken. Az ékek kemény acélból való vályúban feküsznek, illetve az oldal- ékekre acélvályuval felszerelt kengyelek borulnak, melyekre a csészéket függesztik fel. A mutató a mérlegrúd vízszintes tenge- lyével 90° szöget alkot, miáltal nyugalmi helyzetben teljesen füg- gőleges irányt mutat. A mutató tara- és analytikai mérlegeknél osztályzattal ellátott tábla előtt mozog. A taramérlegek zárókészü- lékkel (aretáló) vannak ellátva, melynek segítségével használaton kívüli állapotban az ékeket tehermentesítjük. Ezáltal az ékeket kopástól, az esetleges rázkódás okozta kicsorbulástól óvjuk meg s így a mérleg érzékenységét hosszabb élettartamúvá tesszük.
A gyógyszerész mérlegeit mindig a legnagyobb vigyázattal kezelje, azok jósága, megbízhatósága, egyszóval pontossága felett pedig nagy gonddal őrködjék. A kívánalomnak megfelelő gyógy- szerkészítés első feltétele a feldolgozás alá viendő anyagok kí- vánt mennyiségben történő lemérése. Ez a szabály minden anyag lemérésére egyenlő mértékben vonatkozik, de fokozott mértékben a mérgekre és méregként ható szerekre. Pontos mérést jó mérleg- gel végezhetünk. A jó mérleg f'őkellékét az ékeknek egymással való párhuzamos állása teszi. Csak így lehetséges, hogy az ékekre nehezedő összes terhelés — kengyel, csésze, csészében lévő teher — egy élben hasson a karra. Ennek ellenőrzésére a mérleg két karjáról a kengyelt csészével együtt vegyük le, majd miután meggyőződ- tünk, hogy a mérlegkar egyensúlyban van és a mutató 0 ponton áll, kemény drótból készült két egyenlő súlyú horgot, melyekre előzőleg egy-egy 50 g-os súlyt helyeztünk, függesszünk fel mindkét kar ékjére és pedig úgy a bal. mint a jobb oldalon az ékeknek felénk eső szélső pontjára. Most hagyjuk a mérleget szabadon lengeni s állapítsuk meg a nyugalmi helyzetet. Ezután a jobb oldalon függő horgot változatlanul hagyva, a baloldalit az éknek az első fiiggesztési ponttal ellenkező végére helyezzük át s ismét
figyeljük meg a lengések utáni nyugalmi helyzetet. Ha mindkét esetben a nyugalmi helyzet egyenlő volt, a baloldali él párhuza- mos a középső éllel. Ezután a bal horgot hagyjuk változatlanul és most a jobb horgot az ék másik végére helyezzük át. Ha a nyu- galmi helyzet ismét azonos lesz az előzőkével, a jobb él is pár- huzamos a középső éllel.
A második kellék az érzékenység. Ez függ a mérlegkarok hosszától és súlyától, valamint a mérlegkar-szerkezet súlypontja és felfüggesztési pontja közötti viszonyától. Minél hosszabbak és súlyosabbak a mérlegkarok és a súlypont minél közelebb fekszik a felfüggesztési pontja közötti viszonyától. Minél hosszabbak és súlyosabbak a mérlegkarok és a súlypont minél közelebb fekszik a felfüggesztési ponthoz, annál nagyobb kilengést végez a mérleg, a lengési idő annál nagyobb. Az érzékenységet a taramérlegnél úgy állapítjuk meg, hogy a megterhelés nélküli és nyugalmi helyzet- ben lévő mérleg egyik csészéjére egy drb centigrammos súlyt he- lyezünk. Ezután mindkét csészét 1 kg súllyal terheljük meg és 0.25 g súlyt helyezünk egyik csészére. Ha mindkét esetben észre- vehető kilengés történt, a mérleg kellő érzékenységű. A túlságosan érzékeny taramérleg nem alkalmas recepturai munkákra, mert a kiegyensúlyozás felette hosszú időt venne igénybe. Mivel a tara- mérlegen voltaképpen grammnál kevesebb súlyú anyagot nem mérünk, azért elegendő érzékenységű a mérlegünk akkor is, ha megterhelés nélkül egy drb. centigrammos súlytól észrevehető ki- térést mutat és abban a helyzetben, mint ú j egyensúlyi helyzet- ben marad. Az ilyen kevés számú kilengést végző ú. n. stabil mér- legek a mérés gyorsasága szempontjából jelentősek. Az érzékeny- ség és a stabilitás ellentétesen ható tényezők. Minél érzékenyebb valamely mérleg, annál kevésbbé stabil és megfordítva.
A jó mérleg harmadik kelléke, hogy igaz legyen, ami alatt azt értjük, hogy ha az egyensúlyban lévő mérleg mindkét csészéjét azonos súllyal megterheljük, kilengés után a megterhelés előtti egyensúlyba kerül vissza.
A taramérleg csak akkor felel meg fontos céljának, ha a fel- sorolt kellékek kivétel nélkül feltalálhatók benne. A kézimérleget a taramérlegnél megismert hasonló elv alapján szerkesztik, mely kisebb tömegek gyors mérlegelésére szolgál. A kézimérleget hasz- nálaton kívül úgy kell felfüggeszteni, hogy az ékek, illetve a középső ék, valamint a csészék is támasztott helyzetben legyenek.
Táramérlegen í g-nál kisebb súlyú anyagot nem mérhetünk, de legjobb az ilyen kis mennyiségben rendelt folyékony gyógyszert (többnyire amúgy is erős hatású szer szokott lenni), csepp alak- ban lemérni, pl. arsen oldat, ópium festvény, ánizsos ammónia elegy, Hallersav, híg sósav. E készítményeket a kívánt súlynak megfelelő cseppszámban minden alkalommal azonos mennyiség- ben mérhetjük le normál cseppentő segítségével, míg taramérlegen a leggondosabb mérés mellett is a kívánt mennyiségnél többet,
\
19 vagy kevesebbet mérünk s így többszöri ismétlés esetén a gyógy- szer a kérdéses szerből mindannyiszor eltérő mennyiséget fog tar- talmazni. Igen fontos szabály, amit a taramérlegen végzendő mé- réseknél figyelembe kell venni, az ú. i., hogy a mérleg érzékeny- sége a megterheléssel fordított viszonyban van, azaz kisebb meg- terhelésnél a mérleg érzékenysége nagyobb, a megterhelés növeke- désével az érzékenység csökken. Ezért a mérést taramérlegen
mindig a legkisebb súlyú anyagon kezdve, felfelé haladó sorrendben végezzük. Méréskor a szükséges edényt óvatosan a taramérleg jobb oldali csészéjére helyezzük, majd a baloldali csé- szét balkezünk (mutatóujjával egyensúlyba tartva, annyi súlyt helyezünk a baloldali csészére, míg a mutató egyensúlyba kerül. A csészére helyezett súlyok összege az üres edény tarája. A tarálás- nak egy másik módja, mikor az edénnyel együtt a mérendő fo- lyadék súlyát is a jobb csészére helyezik, majd a bal csészébe annyi taráló gránátot, vagy sörétet szórnak, míg a mérleg egyen- súlyba jut. Ekkor az edény mellől leveszik a súlyt s azt a mérendő
folyadékkal pótolják. A tarálás és mérés ez utóbbi módját nem tartjuk helyesnek. Taramérlegen (általában semmiféle mérlegen) sohasem szabad úgy mérni, hogy az edényt hordozó csészére súly kerüljön, mert zavarólag hat, tévedés forrása. A taráló-granát he- lyes alkalmazása az esetleges tévedés kiküszöbölésére igen alkal- mas olyan esetekben, mikor a gyógyszeres üvegbe két, vagy ket- tőnél többfajta folyékony anyagot kell mérni. Az üres edényt a jobb csészére helyezzük, majd a taráláshoz szükséges legnagyobb súlyt a bal csészébe tesszük s a többi súlyt gránáttal helyettesít- jük. A mérést a legkisebb tömegű anyaggal kezdjük s a legnagyob- bat végezzük. Ha a mérés befejezése után a bal csészén lévő súlyok összege (a tarálásra vett egyetlen súly kivételével) a vényen sze- replő folyékony anyagok súlyának összegével egyenlő, s a mérleg egyensúlyban van, bizonyosak lehetünk arról, hogy a szükséges ,anyagok mindenikét lemértük. E mérési módszerrel munkánkat ellenőrizhetjük és ha mérés közben egyéb sürgős dolgunk akad, annak elintézése után biztosan megállapíthatjuk a mérleg egyen- súlyi helyzetéből és a méréshez vett súlyokból, hogy a mérendő anyagok közül mit mértünk le már és mit kell még lemérni.
A taramérleget, bár rendszerint 1 kg hordképességű, lehető- leg sohase terheljük meg 500—600 gr-nál nagyobb súllyal. A mér- leg tartóssátétele szempontjából az előbbi mellett arra is vigyáz- zunk, hogy se az edényeket, se a súlyokat ne dobálva, hanem kíméletesen helyezzük a csészékre s a nagyobb súlyú méréseket pedig végezzük kalmármérlegen. Kézimérlegből egy taraasztalnál legalább kétféle, de jobb, ha háromféle nagyság áll rendelkezésre.
A legkisebb 0-01—0-5 g-ig, a középső nagyságú 0-5—5-0 g-ig, a nagyobbik 5-0—20 g-ig terjedő mérésre szolgáljon. Ezeken kívül nagyobb hordképességű kézimérlegünk is legyen.
A tara- és tizedesmérlegek súlyai a gyakorlat kívánalmainak
megfelelő nagyságban és számban vannak összeválogatva, melyek együttvéve a súlysorozatot adják s egy alkalmas dobozban foglal- nak helyet. A súlymérés egységét 1 ccm+4 C° víz tömege teszi, amit grammnak (g) nevezünk. Ennek tízszerese a dekagramm (D), százszorosa a hektogr. (H), ezerszerese a kiló (K, v. kg). Száz kg egy métermázsa (q) s 10 métermázsa egy tonna. A g törtrészeit igen gyakran használjuk. A gramm századrésze a centigramm (cg), ennek tízszerese a decigramm (dg), A centigramm tizedrészét, a milligramm súlyt (mg) tara-, vagy kézimérleggel történő mérések- nél, nem, csupán analytikai méréseknél alkalmazzuk. A gyógy- szerész csak olyan fémből készült súlyokat használhat, amely ke- mény, kevésbbé kopik s az oxydatiónak is legjobban ellenáll.
E célra a nikkel a legmegfelelőbb, de leginkább a nikkelezett réz- súlyok vannak forgalomban. A g-nál kisebb súlyokat rézből, vagy aluminiumból, de a 10 centigrammosoknál kisebbeket csak alu- míniumból készítik. A gyógyszerek mérésére precíziós súlyokat alkalmazunk, amelyek a normál súlyoktól csekély mértékben tér- hetnek el, de ez az eltérés a taramérlegen nem mérhető. A mérleg- állvány lapján fekvő súlydobozban a következő súlyok vannak elhelvezve: 1 drb 200. 2—2 drb 100, 50, 20. 10, 5, 2, l g, a kisebb súlyokból 1 drb 0-5 g, 2 drb 0-2 g, 1 drb 0-1 g, 1 drb 0-05 g, 2 drb 0-02 g, és 1 drb 0-01 g. A súlyokat sohase fogjuk meg kézzel, ha- nem csipesszel. Kezünkről elkerülhetetlenül több-kevesebb idegen anyag tapad a súlyokra, ami főképpen a kis súlyoknál nagy elté- réseket okozhat. A mérlegeket és súlyokat két évenkint hitelesít- tetni kell, de időközönként magunk is őrizzük ellen azokat.
Amikor taramérlegen mérünk, arra nagyon vigyázzunk, hogy a terhelés súlypontja mindig az oldal ék alá essék, tehát a tará- landó edényt helyezzük a csésze közepére, valamint a legnagyobb súlyt is, amely köriil a kisebb súlyokat lehetőleg arányosan kell csoportosítani.
Szétmérés, szétosztás.
Gyakori eset, mikor a kész gyógyszert kisebb adagokra szét- osztva kell kiszolgáltatni, vagy a laboratóriumban raktárra készí- tett gyógyszert a kiszolgáltatáshoz eleve lecsomagolt, kiadagolt mennyiségekben kell készletben tartani. A gyógyszereknek kisebb adagokra való szétosztása, szétmérése súly-, vagy térfogatméréssel történik. E művelet keresztülvitelére különféle eszközök állanak rendelkezésünkre. A szétosztást kétféle elv szerint végezhetjük:
fizikai méréssel és szemmértékeléssel. A fizikai mérést súly- vagy térfogatmérő eszközökkel ,gépekkel, a szemmértékelést kár- tyalapok (poroknál), vagy töltőtölcsér (folyadékoknál) segítségével végezzük.
Nagyszámú és tömegű adagok szétosztását taramérlegen ak- ként végezzük, hogy az egy adag befogadására szükséges tarált
21 tartályba a kellő mennyiségű gyógyszert belemérjük. Ha a mé- rendő mennyiség csekély ingadozást megtűr s a tartályok szabvá- nyosak, tarasűlyuk között nincs lényegesebb eltérés, az egyenkénti tarálás helyett a balcsészére egy drb tartályt helyezünk állandó tárasúlyként. Kisebb számú és tömegű adagok szétosztását kézi- mérleggel kétféle módon végezzük, aszerint, hogy az adagok szá- ma maradék nélkül osztható, vagy nem osztható. Ha az adagok száma maradék nélkül osztható, a portömeget felezéssel mérjük szét egyszeri adagokraJHa az adagok száma nem osztható mara- dék nélkül, akkor a por összsúlyát az adagok számával osztva, megállapítjuk egy adag por mennyiségét, majd a portömegből annyiszor egy adag pornak megfelelő mennyiséget mérünk ki egy- szerre, amennyivel a poradagok számát kisebbíteni kell, hogy a felezhető adagszámhoz jussunk. A recepturai porosztást nem mér- leggel, hanem szemmértékeléssel végezzük, i Erre a célra kártya- lapokat alkalmazunk. A kártyalapokat azok száma szerint egy vagy két sorban egymásmelleit, cserépfedélszerűen helyezzük az asztalra. Az elosztandó port tartalmazó kártyalapot hüvelyk és kö- zépső ujjunkkal csatornaszerűen behajtva fogjuk s az egyes kár- tyalapok fölé tartva, szélét mutatóujjunkkal ütögetve, csonka- kúpszerű csomókat szórunk azok felső széléhez közel eső területre.
Porosztás közben a kártyalapot ne tartsuk magasan, mert a lehulló por szétszóródik, nem alkothat egyenlő térfogatú csomókat s így tömegük összehasonlítása illuzóriussá válik. Kellő gyakorlattal rendelkező egyén szemmértékeléssel is pontos szétosztást végez- het az előbbi szabályok lelkiismeretes betartása mellett, a követ- kező figyelmeztetés szemmeltartásával, t. i., hogy egyszerre tíznél nagyobb számú port nem szabad szétosztani és egy kártya- lapra egy csomónál többet nem szabad szórni.
A szétosztás másik fajtája a tabletta készítés (comprimalás), ahol a gép önműködőlég végzi az adagolást, de az adagok súlyát mérleggel időközönként ellenőrizzük. Nagyobb tömegű porok el- osztására többféle porosztó készülék van forgalomban. Ilyen pl.
a Tschanter-féle gyorsosztó, mely megfelelő hosszúságú és átmé- rőjű kemény üvegcsőből és egy ugyanolyan hosszúságú henger- alakú fabotból áll. A bot az üvegcsőben dugattyú módjára le-fel mozgatható és tetszésszerint állítható. E készülékkel pontosan és gyorsan lehet dolgozni, azonban az üvegcső könnyen megpattan- hat, a porba üvegszilánkok kerülhetnek s emiatt nem tanácsos vele dolgozni. Ismert még a csavarral állítható, fémből készült pormérő kanál. Nagyüzemekben automatikus poradagoló gépeket alkal- maznak.
Nagyobb mennyiségű folyadék szétosztására igen alkalmas ké- szülék a dugattyúval elzárható töltőtölcsér, amellyel folyadékokat gyorsan és tisztán betölthetünk üvegekbe, különösen akkor, ha a szétosztást szemmértékeléssel is elvégezhetjük. Folyadékok egy másik szétosztási módja az ampullázás. Az ampullatöltő készülé-
kek részben automatikusan adagolják a folyadékot, részben tér- fogatméréssel végezzük a szétosztást.
Kenőcsök szétosztását recepturánál a táramérlegen eszközöl- jük. A kellő számú ceratkapszulát szétnyítogatjuk, egyet tára- képpen a balcsészére helyezünk s az adagokat egyenként spatulá- val a kapszula közepére kenve, lemérjük. Kisebb tömegű és számú kenőcsöket szemmértékeléssel is pontosan szétoszthatunk.
Sa jíolás.
Sajtolás alatt értjük azt a műveletet, mikor valamilyen anyag térfogatát alkalmas készülék segítségével fokozatosan kisebbre csökkentjük. Sajtolást két célból végezhetünk: 1. szilárd állomá- nyú, de folyékony anyagot is tartalmazó keverékből a folyékony alkatrész eltávolítása és 2. szilárd anyagok alakítása céljából. E célok elérésére kétféle sajtó áll rendelkezésünkre, ú. m. tinctura-, vagy csavar- és tabletta-sajtó ,vagy comprimáló gép.
A tinctura-, vagy csavar-sajtó legfontosabb része a csavar. A csavar egyszerű gép, melyen az erő úgy aránylik a teherhez, mint a csavarmenet magassága a csavar kerületéhez. Ha a csavarmenet magassága alacsony, akkor kis erővel kis utat lehet a teherrel szem- ben megtenni. Ha a csavarmenet magassága nagy, nagyobb erővel nagyobb utat tesz meg a sajtoló felület. Minthogy a csavart hajtó erőnek egyébb akadályokat is (súrlódás) le kell győznie, az ellen- súlyozó erőnél nagyobbnak kell lennie. A súrlódást azzal csök- kenthetjük, hogy a csavar felületét és a hüvelyt vagy csavartokot síkos anyagokkal (pl. olajjal) bekenjük. így a munka legnagyobb- részét a sajtolásra fordíthatjuk. A sajtó másik fontos része a lárd alátámasztófelület, amit a likacsos fémköpeny alsó kerülete határol. A sajtolandó anyagnak ú. i. szilárd támasztófelületre kell támaszkodnia, mert a hatóerővel szemben csak így léphet fel reakcióerő, ami az anyag térfogat csökkentését eredményezi.
Növényi anyagok sajtolásához leginkább sűrű csavarmenetű sajtót alkalmazunk. A csavar fejére hosszú kart szerelnek, mi- által nagyobb erőkifejtést eszközölhetünk. A kefijthető erő nagy- sága szerint különböző szerkezetű sajtókat készítenek. A közönsé- ges tinctura sajtónál nagyobb erőkifejtésre alkalmas sajtók, az ú. n. differenciál sajtók, melyeknek nemcsak az az előnyük az egyszerű sajtóval szemben, hogy az erőáttétel kedvezőbb, hanem- hogy lassan haladhat a sajtó az ellenállás irányában anélkül, hogy a visszahatás a már egyszer elvégzett munkát megsemmisí-
tené. 1
A legnagyobb sajtoló erőt az ú. n. hydraulikus sajtóval lehet kifejteni, melyet feltalálójáról, Bramah-féle sajtónak is neveznek.
E sajtó működése azon alapszik, hogy a folyadékok a rájuk gya~
korolt nyomást minden irányban gvengítetlenül adják tovább. A sajtó tehát olyan módon van megszerkesztve, hogy valamilyen fo-
23 lyadék egy nagyobb és egy kisebb átmérőjű edényben közlekedő- edényszerű összeköttetésben álljon. Ha most mindkét edény nyí- lásába egy-egy dugattyút helyezünk, úgy azonban, hogy a na- gyobbik edényből a folyadék a kisebbik edénybe átfolyjon s így a dugattyú a nagyobbik edény aljáig hatolhasson, s most a kiseb- bik átmérőjű dugattyúra nyomást gyakorlunk, akkor a nagyobbik edény dugattyúja a hatóerővel ellentétes irányban fog elmozdulni.
Ha a két dugattyút egyensúlyba akarjuk hozni, akkor a nagyob- bikra akkora erővel kell hatni, hogy annak felületegységére ugyanannyi erő jusson, mint amennyi a kisebb átmérőjű edény dugattyújára hatott. Ha a kisebbik edény »felülete 100 cm2 és a nagyobbik edényé 1000 cm2 s a kisebbikre 10 kg erő hatott, a na- gyobbikra 100 kg súlyt kell helyezni, hogy egyensúlyi állapot jöj- jön létre. A hydraulikus-sajtó hatóerejét a két felület viszonya fejezi ki és pedig ahányszor nagyobb a nagy dugattyú kereszt- metszete a kis dugattyú keresztmetszeténél, annyiszor nagyobb lesz a nagy dugattyúra gyakorolt nyomás. Ha a nagy dugattyú keresztmetszete 10—20—100-szor oly nagy, mint a kis dugattyúé, a nagy dugattyúra gyakorolt nyomás is 10—20—100-szor akkora lesz, mint amekkora nyomást a kis dugattyúval a folyadékra gya- koroltunk. Csekély erővel tehát rendkívül nagy erőt fejthetünk ki úgyannyira, hogy egy laboratóriumi hydraulikus sajtóval 300 atmoszféra nyomást is elérhetünk.
A sajtolás alá vitt anyagok (növényi részek) a sajtolással szem- ben különböző ellenállást fejtenek ki. Ez az ellenállás fajlagos, vagyis függ az anyag minőségétől és szövetétől. Pl. egy bizonyos tömegű sennalével adott mennyiségű vízzel nedvesített porából kisebb erővel több vizet sajtolhatunk ki, mint ugyanakkora tö- megű kinakéreg porából, melyet az előbbivel azonos mennyiségű vízzel nedvesítettünk át. Tehát a sajtolás eredményesebbé tétele végett az anyagok előbb említett tulajdonsága szerint akkora nyo- mást kell kifejteni, hogy az anyag belsejében keletkező feszültség nagyobb legyen a fajlagos ellenállásnál. Ennélfogva sajtoláskor a nyomást fokozatosan emeljük s várjunk, míg a folyadék szivár- gása alábbhagy. Ezáltal a feszültség lecsökken, a nyomást na- gyobb erőkifejtés nélkül tovább fokozhatjuk, munkánkkal ered- ményesebb sajtolást érünk el. A zsíros magvak sajtolása meleg alkalmazásával eredményesebbé tehető. A sűrű olaj viszkozitása ugyanis meleg hatására lecsökken, a súrlódás kisebb lesz, az olaj könnyebben folyik.
A gyógyszertári sajtók másik típusa a könyök-emeltyűs sajtó, melynek működése az emelőn alapszik Különféle gépek állnak rendelkezésre, melyek lényegükben megegyeznek. Mivel ezen gé- pek azt a célt szolgálják, hogy valamilyen száraz anyagot kisebb térfogatra összenyomva, annak állandó alakot kölcsönözzünk, a főszerkezet lényegében minden gépnél ugyanaz. A sajtolandó anyag egyfelől szilárd felületre kell támaszkodjék, hogy reakció-
erő előállhasson, másfelől az anyagot kellő ellenállóképességű kö- peny kell határolja, hogy sajtoláskor a szükséges alakot felve- hesse. Az e célra szolgáló szerkezet áll: egy hengeres tartályból és két drb, a hengerbe dugattyú módjára mozgatható, hengeres bélyegző rúdból. Az első bélyegző, mely a szilárd alátámasztó- felületet szolgáltatja, rendesen rögzített, míg a felső, amely a nyomófelületet szolgáltatja, függőleges irányban akként mozog, hogy a gép egy bizonyos mozgási pontján a hengerből kiemel- kedve, a kívánt magasságban holtpontra jut, majd innen lefelé haladva, a hengerbe hatol, ahol ismét a kívánt mélységben jut holtpontra. A gép másik fontos része a töltőtölcsér vagy adagoló- tölcsér, melynek az a feladata, hogy a hengeres tartályba kívánt térfogatnyi száraz anyagot szórjon. A töltőtölcsér és a sajtoló- szerkezet viszonya kétféle lehet. Ha a sajtoló szerkezet hengeres tartálya rögzített, akkor a töltőtölcsér mozgatható, ha a hengeres tartály mozog, akkor a töltőtölcsér rögzített. Ez utóbbi szerkeze- tet nagyteljesítményű gépeknél alkalmazzák, amelyekre 5, sőt 10 sajtoló szerkezetet szerelnek. A tartályok tulajdonképpen ezek- nél is rögzítve vannak, de egy körbenforgó korongra egyenletes távolságban vannak elhelyezve, mely a tartályokat a töltőtölcsér- hez szállítja.
, Centrifugálás.
A centrifugálás célja a szilárd anyagokat folyékonyaktól, vagy ami ugyanaz, folyékonyakat szilárdaktól elválasztani. A saj- tolással egyező célt szolgál tulajdonképpen, de a keresztülvitelben attól eltér. A sajtolásnál alkalmazott nyomóerőt itt a centrifugális erő helyettesíti. A gyógyszerészi gyakorlatban ritkán előforduló művelet, főként olyan esetekben nyer alkalmazást, mikor valami- lyen finom suspensióból a szilárd alkatrészt szűréssel eltávolítani nem tudjuk, valamint amikor egymással nem elegyedő folyadé- kok keverékét akarjuk szétválasztani (emuisió). Továbbá, ha va- lamilyen nedvességet tartalmazó szilárd anyagból a folyadékot hirtelen és hő mellőzésével akarjuk eltávolítani. (Pl. kristályok köziil az anyalúgot.) A kettős célnak megfelelően kétféle beren- dezésű gépet ismerünk. A nedvesség mentesítés keresztülvitelére szolgáló gépben egy. az oldalán lyukakkal ellátott dob van, amely egy függőlegesen elhelyezett és alul-felül csapágyban forgó ten- gelyre van erősítve. A henger felső része nyitható és elzárható, melyen az anyagot behelyezzük. A perforált dobot kellő távol- ságban fémköpeny veszi; körül, ahol a lyukakon kicsapódó folya- dékcseppek összfolynak s a köpeny alsó részén lévő nyíláson el- távoznak.
A suspensiók, emuisiók stb. elválasztására szolgáló gépekben a forgótengelyre vízszintes irányban elhelyezett egymással szem- ben íekvő karok vannak erősítve. A karok végén forgathatólag
