Amikor két vagy több anyagot valamilyen eljárás segítségé-vel (keverés, oldás stb.) egymással úgy hozunk szorosabb érint-kezésbe, hogy a nyert készítmény szabad szemmel nézve homo-génnak tetszik vagy ismételt rázással mindannyiszor egyenletes eloszlásba hozható (folyékony vagy szilárd-folyékony keverékek), keveréket nyerünk. A keverékek az őket alkotó componensek ré-szecskéi nagysága szerint eltérnek egymástól. Szerkezeti szem-pontból tehát különbséget teszünk keverék és keverék között.
A keverékeket fizikai szempontból vizsgálva, azokban olyan el-térő tulajdonságokat állapíthatunk meg, amelyek alapján a ké-szítmény fajtákat egymástól megkülönböztethetjük s célszerű el-nevezéssel azok szerkezetét is kifejezésre juttathatjuk.
Amikor két vagy több szilárd anyag porát egymással szabály-szerűen elkeverjük, a nyert keverék többnyire szabad szemmel csaknem homogénnak tetszik, még abban az esetben is, ha a keve-réket alkotó componensek különböző színűek voltak. A hasonló keverékek következő tulajdonságokkal rendelkeznek: 1. a
keve-réket alkotó componensek egymással minden arányban összeke-verhetők. 2. Az alkotó részek egymás mellett szabad szemmel nem vagy csak alig ismerhetők fel, de lupe vagy mikroskop segít-ségével már jól megkülönböztethetők. 3. Az alkatrészek egymás-tól egyszerű fizikai módszerekkel elválaszthatók. 4. A componen-sek összekeverécomponen-sekor sem hő, sem térfogatbeli változást nem ész-lelünk. 5. Az alkatrészek összekeverés után is megtartják fizikai és chemiai tulajdonságaikat.
A folyékony (félsűrű és sűrű) halmazállapotú anyagokból ké-szült keverékek következő tulajdonságokkal bírnak. A szilárd keverékekkel az 1., 3. és 5. pontokban megegyeznek, a 2. és 4. pon-tokban eltérnek azoktól. A 2. pontnak megfelelően az alkatrészek sem szabadszemmel, sem semmiféle nagyítással egymás mellett nem ismerhetők fel. A componensek összekavarásakor hő és térfogat-béli változás észlelhető.
Szilárd és folyékony (félsűrű, sűrű) anyagok összekavarása-kor nyert keverékek a szilárd keverékekkel a 3. és 5. pontokban megegyeznek, az 1., 2. és 4. pontokban eltérnek. A 2. és 4. pontok-ban a folyékony keverékekkel egyező tulajdonságot mutatnak, az 1.
pontnak megfelelően azt találjuk, hogy az alkatrészek nem
min-den arányban kavarhatok össze egymással. A gyógyszerészi gyfl' korlatban ritkábban előforduló eset, mikor valamilyen f o l y a d é k
hoz gáznemű anyagot kell kavarni. Az e fajta keverékek a szilára-folyékony keverékekkel mindenben megegyeznek, csupán a hő-mérséklettel szemben mutatnak ellenkező viselkedést.
Amint láttuk az egyes keverék fajták tulajdonságaik alap jár is lényeges eltérést mutatnak. Belső szerkezetük szerint nézve azo-kat, még szembetűnőbb különbségeket találunk közöttük. A szi-lárd halmazállapotú anyagok keverékeiben a componensek ré-szecskéi nem érik el a fizikai oszthatóság határát, sőt azon jóval innen maradnak. A fizikai oszthatóság határa tudjuk a molekula»
amely a mai nagyítók látóhatárán túleső kicsinységű részecskéje
az anyagnak. A keverékeket alkotó componensek egy-egy részecs-kéje azonban igen sok molekulából áll. Egy ilyen részecskét 3 molekulával szemben molekulahalmaznak nevezünk. A folyékon) keverékeknél azt láttuk, hogy azokban a componensek részecskéi*
semmiféle nagyítással sem lehet felismerni. Ebből azt következtet-hetjük, hogy a folyékony keverékek alkatrészei a legkisebb ré-szecskékre, molekulákra szétesett állapotban vannak jelen. Ism3' riink olyan folyékony keverékeket is, amelyekben az alkatrészek nem molekuláris, hanem molekulahalmaz keveredésben vannak jelen. A szilárd és folyékony keverékek között mutatkozó eiú1 szerkezetbeli különbséget a keverék megnevezésében kifejezés^
kell juttatni. Eszerint azokat a készítményeket nevezzük keverd keknek, amelyek a componenseket molekulahalmaz keveredésbet1
tartalmazzák. Azokat pedig, amelyekben a componensek moleku' láris keveredésben vannak jelen, elegyeknek nevezzük.
A szilárd-folyékony keverékekben sem ismerhetők fel a r^
szecskék, mivel az anyagok ezekben is molekuláris keveredésbe3
vannak jelen, tehát elegyek. Az elnevezésben kifejezésre kell jut' tatni, megkülönböztetésül a csak folyékony anyagokból nyert ele' gyektől, hogy a componensek egyik-másikát szilárd anyag al' kotja. Ezért a szilárd-folyékony elegyeket oldatoknak nevezzük Az ezekkel rokon gáz-folyékony készítmények is elegyek, de mivel a folyadékok a gázokkal absorptio útján elegyednek, gáZ' absorptióknak, gázelnyeletéseknek nevezzük.
A keverékeket a molekulahalmazok nagysága szerint is meg' különböztetjük. Ha a keveréket csak szilárd vagy csak folyékoíű anyagok alkotják, keverékről beszélünk. Ha a keveréket sziláű;
ás folyékony anyagok alkotják, akkor a keveréket a szilárd anyag1
részecskék nagysága szerint suspensiónak, emuisiónak vagy ko*' loidsuspensiónak nevezzük. Meg kell jegyezni, hogy gyógyszf
részi szempontból csak azt a rendszert tekinthetjük emuls*0' nak, amelyben az emuigeált anyag részecskék emulgenssel, mü1
védőburokkal bevont állapotban vannak jelen, s a készítmény nek tejhez hasonló fehér színt kölcsönöznek. A részecskék nagY' sága a keverék fajtákban következő: suspensiókban 0-1 [i—O'OOl"
61 emuisiókban ljA—5; kolloidsuspensiókban 0-1 g — OOOlg .
A folyékony és szilárd-folyékony keverékek között is talá-lunk különbséget, amely alkalmas arra, hogy a közöttük fennálló lényeges eltérést a megnevezésben kifejezésre juttassuk. Amikor hő' két vagy több egymással nem elegyedő folyékony anyagot
össze-rázunk, csak átmeneti kavarodás áll be. Nyugalmi helyzetben a pjáö folyadékok között fennálló felületfesziiltségi különbségek
nagy-azO' sága szerint előbb-utóbb több rétegre különülnek s az egyes
com-sZ*' ponensek egy tömeggé összefolynak. A szilárd-folyékony keveré-kekben a szilárd alkatrészek is előbb-utóbb kiválnak a rendszer-ből, azonban a részecskék rendszerint tovább is megtartják eredeti kicsinységüket. Az előbbieknél a folyadékok egymásközt kavarod-nak, míg az utóbbiaknál a szilárd részecskék az adott folyadék térben szétoszlanak. Mivel a folyékony keverékeket alkotó compo-nensek a mechanikai hatás megszűnte után ismét egy tömegbe összefolynak, a folyékony keverékeket átmeneti keverékeknek, míg a szilárd-folyékony keverékeket, amelyekben a szilárd componens a mechanikai hatás megszűnte után is szétporlasztott állapotban marad, szétváló keverékeknek nevezzük. Mindkét fajta keveréket rázókeverék névvel is szokás megjelölni.
A fenti elgondolások szerint tehát lényeges különbség van keverék és keverék, keverék és elegy között. A gyógyszerkészít-mények között olyan alakkal is találkozunk, amely a „Mixtúra"
nevet viseli. (Lásd ott.)
Species.
Két vagy több szárított növényi rész keverékét Species-nek, teakeveréknek nevezzük. A felaprítás mértéke szerint megkülön-böztetünk: 1. Species pro decoctis vei infusis, mely az alkatrésze-ket előírásos felaprítottságban tartalmazza. 2. Species pro fomen-tis — S. minutim concissae. Az alkatrészeket apróra vágottan tar-talmazza és borogatásra használják. 3. Species grossae pulveratae
— S. pro cataplasmate. Az alkatrészeket durva poralakban tar-talmazza és pépborogatásra szolgál.
Az első teakeverékek készítése úgy történik, hogy a kellően felaprított alkatrészeket, miután szitálással a porrészeket eltávolí-tottuk, tágas mozsárban, üstben vagy papírlapon két kártyalappal vagy tiszta kezünkkel összeforgatjuk, hogy lehető egyenletes keve-réket nyerjünk. Ha az alkatrészek közel egyenlő mennyiségben rendeltettek, úgy a sorrendnél a fajsúlyra vagyunk tekintettel.
Mindig a kisebb fajsúlyúhoz keverjük a nagyobb fajsúlyút. Az alkatrészeket nem egyszerre öntjük a papírlapra, hanem egyen-ként adagoljuk egymáshoz s miután egyiket nagyjából elkevertük adunk hozzá újabb alkatrészt s ismét összeforgatjuk. Miután min-denik alkatrész együtt van, még addig keverjük a teát, míg lehető egyenletes keverékké válik. Ha egyik-másik alkatrész a többihez
viszonyítva kis mennyiségben rendeltetett, úgy a kis mennyiségi höz növekvő részletekben keverjük a fajsúly szerint soros alkat' részt s miután jól elkevertük, adjuk hozzá az egyébb alkat' részeket is. Meg kell jegyezni, hogy erőshatású teakeverékekd csak osztott állapotban szabad kiszolgáltatni. Ilyen esetekben * közönséges hatású alkatrészeket szabályszerűen összekeverjük kellő számú adagra mérlegen szétmérjük, s az ugyancsak mérleggé szétmért erőshatású alkatrészt keverés nélkül az egyes adagokaj befogadó zacskókba szórjuk. Úgy is elkészíthetjük az elosztani teakeveréket, hogy minden egyes alkatrészt mérleggel külön-külön .szétadagolunk és keverés nélkül zacskózzuk.
A második teakeverék készítését az előbbihez hasonló módoí végezzük, azzal a különbséggel, hogy az alkatrészeket felapríts*
után nem portalanítjuk. A harmadik fajta teakeverék készítésé a poroknál ismertetett szabályok szerint hajtjuk végre. Meg kel' jegyezni, hogy a teakeverékekbe rendelt gyümölcsöt, magvat, gyafl' tát, gummigyantát, mézgát apróra zúzott állapotban alkalmazzuk A nedvességet tartalmazó alkatrészeket vékony lemezekre felszeh' teljük, majd kis kockákra vágjuk és miután megszárítottuk, k^
verjük a teához. Ezáltal a teát penészesedéstől megóvjuk. A te*
szárítását, ha szükséges, 25—30°-on végezzük, de szükség szerié 40—50"-ot.is alkalmazhatunk. Az illatos növényi részeket mindir szárítás után keverjük a teához.
Teakeverékekhez némelykor sót is kell adni. A só fajsúlyán^' fogva elkerülhetetlenül az edény aljára pereg. Ennélfogva a se kat sem durva poralakban, sem kis kristály alakban teához k^' verni nem szabad. Ha másképpen nincs módunkban biztosítani ^ egyenletes keveredettséget, még akkor is osztottan kell kiszolgál' tatni a teát, ha az különben nem tartalmaz erőshatású a n y a g i Ha a rendelt só erőshatású, úgy a sót legalább középfinom poJ"
alakban kellő számú adagra szétosztjuk s az egyes tea adagoké befogadó zacskókba szórjuk. Ha a rendelt só nem erőshatású e' mennyisége megengedi, a következő módon keverhetjük a tea;
keverékhez. A teakeveréket papírlapra kiterítjük és a só termésZ0' tének megfelelően vízzel vagy szesszel bepermetezzük, majd a Y-ös vagy YI-os szitával, a tea kevergetése közben, rászitáljü^
majd megszárítjuk. Ilyen módon a só kellőképpen rátapad a drál részekre s csupán ügyességünktől függ annak egyenletes szétosZ' tottsága. A sókat még egy másik módszer szerint is módunkban v°l1
a teához keverni. Ha a só mennyisége megengedi s vízben, szes^' ben, esetleg aetheres-szeszben oldható, akkor éppen elegendő old0' szerben feloldjuk, majd alkalmas készülékkel a szétterített tea' keverékre permetezzük. Az oldószer (különösen vízből) sohas
legyen annyi, hogy a száraz dróg részeket megpuhítsa. A köuf nyen párolgó szesz, vagy éppen aetheres-szesz használatakor vésbbé kell megpuhulástól tartani. Hasonló eljárással bizonyt folyékony vagy sűrűnfolyó hatószereket is módunkban van tea
63 keverékekhez adni. Ha a folyékony anyag mennyisége nem túl sok, a teakeveréket nem puhítja meg, egyszerűen a teára perme-tezzük. Ha a folyadék mennyisége kelleténél több, úgy előbb vala-mennyire bepároljuk. A sűrű anyagokat kevés oldószerrel fel-higítva permetezzük a teakeverékre.
A Speciesekkel kapcsolatos készítmények a füstölő teakeve-rékek, Species ad fumigationem. Ezek salétromsavas káliummal átitatott teakeverékek. Azért itatjuk át salétrommal, hogy a nö-vényi részek égését biztosítsuk. Leggyakoribb készítmény az aszthmaellenes teakeverék. A növények égésekor keletkező füstöt a beteg belélegzi s így a füsttel a szervezetbe kerülő hatóanyag hatását kifejti.
Régebben nemcsak hatóanyagot tartalmazó növényekből ké-szítettek szivar vagy szivarka alakú füstölőket, hanem egyébb hatószereket is füstalakban igyekeztek a szervezetbe juttatni.
Evégből a dohányt különféle hatószerekkel átitatták. Ha szivart akartak készíteni, úgy a dohányleveleket átitatták, majd szivarrá formálták. A szivarkákat úgy készítették, hogy az átitatott dohány-levelet felvágták és az előírt mennyiséget szivarkahüvelybe töl-tötték. Ilyen módon jód, higany, arsen készítményeket, továbbá
ópium vagy belladonna kivonatot tartalmazó szivarokat és szi-varkákat is készítettek. Ezeket a készítményeket Cigare seu ciga-rettae medicamentosae nevezték.
Ide sorozhatok a Chartae ad cigaretas nevű készítmények is.
Ezek előállításakor a szivarkapapírt vagy hüvelyt itatták át vala-milyen hatószerrel, majd dohánnyal megtöltve használták. Ezek-hez közelálló készítmények voltak „Tubi medicati ad fumigatio-nem", füstölő papírcsövek. A közönséges fehér papírt salétrom és valamilyen hatószer oldatával átitatták, majd szeletekre vágva tömött hengerekké csavarták s megszárítva jól záró edényben tar-tották készletben. Leginkább arsen készítmény, atropin, morphin, ópium, valamint belladonna kivonat szerepeltek hatószerként.
Bár nem tartoznak lényegileg az előbbiekhez, mint nem jelen-tős alakokat csekély hasonlóság alapján e helyen megemlítem.
A „Chartae medicinales" hatószert tartalmazó anyagokkal be-vont papírok voltak. Ilyen pl. a ma is használatos mustárpapír.
A megfelelő anyagok finomabb vagy durvább porát olyan közöm-bös ragasztó szerekkel keverik, ameívek egyfelől a papirosra, más-felől a bőrre való tapadást biztosítják. Erre a célra gyantát, gyan-taolajokat, kaucsukot, enyvet stb. alkalmaznak.
A Chartae fumales, füstölő papírok, illatos anyagokkal át-itatott készítmények. Az égést ezeknél is többnyire a salétrommal biztosítják. Illóolajok, gyanták, balzsamok s más kellemes illatú anyagok szolgáltak a papírok illatosítására, vagy olyan anyagok is, melyeknek égési termékei szolgáltatták az illatot. Az ú. n.
Candelae fumales oly készítmények voltak, amelyek többnyire
illatos vagy hatásos anyagoknak szénpor és salétrommal készíted keverékét kúp vagy piramis alakban tartalmazták. A porkevere' ket valamilyen kötőszerrel alakítható tömeggé gyúrták s a masZ' szát kúp vagy piramis alakban megszárították.
Pulveres.
Poroknak nevezzük szilárd anyagoknak finom kis részekr*
szétzúzott állományát.
A por a recepturában gyakran előforduló gyógyszeralak. A*
orvos betege részére gyakran rendeli szilárd halmazállapotban * szükséges gyógyszert vagy egymagában, vagy más1 hatószerrel) esetleg közömbös anyaggal együtt. A porkeverék összetétele szeriid megkülönböztetünk hatószert, vivőszert és Ízesítőszert. Gyakori eset, mikor a vivőszert és Ízesítőszert egy és ugyanazon anyag teszi, pl. cukorpor. Máskor a vivőszert valamilyen nagyobb meny nyiségben rendelt hatószer teszi.
Ha az orvos egy valamilyen hatószert rendel, akkor annak mennyisége szerint két eset lehetséges. A hatószer nem erőshatásá az egyszerre beveendő adag tömege lehetővé teszi a pontos ada' golást, mikor is önmagában, minden más anyag nélkül írja fe«
akár a betegre bízza az adagolást, akár a gyógyszerésszel osztatj*
kellő számú adagokra. Ilyenkor egyszerű porról (pulvis) beszá lünk. Ha a hatószer erőshatású, kis mennyisége miatt nem ada' golható, ilyen esetben valamilyen közömbös anyaggal felhigítja-hogy pontosan adagolható legyen, mikoris kevert porról (pulvi*
mixtus) beszélünk. Az utóbbihoz hasonló készítményt nyerünk akkor is, ha két vagy több hatószert kell porrá alakítani.
A porkeveréknek egy másik neme a trituratiónak nevezet' porhigítás. Ez akkor jön létre, mikor a gyógyszerésznek valamily^
erőshatású anyagból néhány mg-ot kell a gyógyszer készítéséhd felhasználnia s hogy ezt megtehesse, a kérdéses anyagból 1 cg-('i lemér, azt megfelelő mennyiségű és alkalmas közömbös anyaggg (pl. cukorpor) bensőleg elkeveri, miáltal olyan keverékhez jnj' melynek előre meghatározott mennyisége pontosan 1 mgr. ero*
hatású anyagot tartalmaz, s melyből a kívánt mgr m e n n y i s é g d
pontosan lemérheti. Pl. 3 mg kénsavas atropin szükséges valam^í gyógyszerkeverék készítéséhez. Lemérünk 1 cg kénsavas atropint azt 49 cg cukorporral egy kis keverőmozsárban bensőleg elkever' jük, majd a keverékből 15 cg-ot visszamérünk, ami pontosa'1 3 mg kénsavas atropinnak felel meg. Meg kell jegyezni, hogy R1' turatiókat készletben tartani nem szabad, mert egyfelől az össz6' tételben állhat be változás, másfelől a hígított anyag, főképpeíl
az alkaloidák, nagy térfogatú elosztottságban fokozottabb váh0'
zásnak vannak kitéve. ,
A porok egyszerűek vagy összetettek. Úgy az egyszerű, m1^ az összetett porok lehetnek osztatlanok vagy osztottak. A recep
65 turai és laboratóriumi porkészítés mozsarakban történik és mind-két munkálatra ugyanazon szabályok érvényesek. A porokat al-kotó szilárd anyagok rendszerint nincsenek poralakban készen úgy, hogy azokat kristályos vagy amorpb anyagokból megfelelő eljárással kell porállományúvá tenni. Porok alkatrészeként a leg-különbözőbb anyagok szerepelhetnek. így: drogok (levél, virág, gyökér stb.); növényi eredetű termékek (gummi anyagok, gyanták, balzsamok stb.); dróg készítmények (extraktumok, tincturák stb.);
állati eredetű anyagok (moschus, castoreum stb.); állati szerv ké-szítmények (pankreás, thyreoidea stb.); szerves és szervetlen sók, savak, alkaloid-sók stb.
A porok keverését keverőmozsarakban végezzük. A dörzs-mozsár használata egyetlen esetben sem indokolt, de főképpen akkor nem, mikor az összetett por egyik-másik alkatrésze erős-hatású, kis mennyiségű anyag. Ha az ilyen anyag keverését dörzs-mozsárban végezzük, járjunk el bár akként, hogy a vivőszerből egy keveset a mozsár fenekének közepére helyezünk s erre szór-juk a kis mennyiségű anyagot, s bármily óvatosan is végezzük a keverést, mégis elkerülhetetlen, hogy az erőshatású anyag porá-ból a dörzsmozsár likacsaiba be ne hulljon valamennyi, ami az-után a keverékből hiányozni fog, annak hatóanyagtartalma lénye-gesen kisebb lesz.
Amint már említettem, a porok egyszerűek és összetettek.
Mindkét féle por lehet osztatlan vagy osztott. Tekintet nélkül arra, hogy külsőleges vagy belsőleges célra rendeltetett, minden eset-ben porított állapotban kell kiadni. Semmiképpen sem helyeselhető az az eljárás, mikor a könnyen oldhatóságra vagy a kristályok kicsinységére és egyöntetűségére való hivatkozással, a rendelt anyagot porítatlan állapotban szolgáltatják ki. Az egyszerű porokat alkató anyagot, ha könnyen oldódó, elég ha IY. szitának meg-felelő finomságban porítjuk. Ha a szilárd anyag nehezen vagy éppen nem oldódik, vagy el kell osztani, minden esetben a gyógy-szerkönvv előírta finomságú poralakban (Y. vagy VI. szita) kell kiszolgáltatni.
Szabályszerű porkeverékben az alkatrészek szabad szemmel nem ismerhetők fel, a keverék még akkor is homogénnek látszik, ha eltérő színű anyagok alkotják. A porkeverék az egyes alkat-részeket lehető tökéletes elosztottságb an kell tartalmazza, azaz minden részében, annak minden egyes adagja, ugyanazon össze-tételű legyen. A porkeverék ne tartalmazzon göböket, csomókat, lehetőleg ne legyen összeálló, főként akkor, ha osztatlan állapotban kerül, a beteghez.
Háromféle finomságú port különböztetünk meg: durva por (pulvis grossus), középfinom por (p. semitenuis, vagy subtilis) és finom por (p. tenuissimus, vagy alkoholisatus). Az összetett port mindig olyan finomságának mondjuk, mint amilyen az őt alkotó részek finomsága. Ha valamilyen pornak alkatrészei egyazon
fí-nomságúak, akkor az összetett port is ugyanolyan finomságának mondjuk. Ha az összetett por kétféle finomságú porból állítatott elő, akkor az összetett por finomsági fokát az alacsonyabb finom' ságú por adja meg. így pl. valamilyen összetett por egy durva és
egy vagy több finomabb állományú porból készült, a nyert kéve-rék finomsági fokát „durva" jelzéssel fejezzük ki. A középfinom és finom alkatrészekből álló porkeveréket középfinomnak mond' juk. A porkeveTékek készítésénél, főképpen akkor, ha hintőport állítunk elő, igen fontos, hogy az alkatrészek ugyanazon finom' ságúak legyenek. A „per os" porkeverékeknél ez nem annyira k' nyeges, bár ideális szempontból ez volna a helyes. Lényeges aZ>
hogy a porkeverék lehető egyenletes elosztottságban tartalmazz8
az egyes alkatrészeket, l ény az, hogy a célt legbiztosabban és lea tökéletesebben akkor érjük el, ha az alkatrészek mindenike alkm holisált finomságú. Az anyagok finomságát, amint azokat porkeym rékek előállítására alkalmazni kell, a gyógyszerkönyv előírj9; A porkeverék szitálását mindig az őt alkotó kisebb finomság11
pornak megf elelő számú szitával végezzük.
Ha az összekeverendő anyagok fizikai és chemiai tulajdoü' ságait nézzük, a porok összekeverésére vonatkozó szabályok, irány elvek ezen tulajdonságokból önként adódnak. A szilárd anyago>
egy része minden különösebb változás nélkül keverhető. Vanna>
olyanok, amelyek sok kristályvizet tartalmaznak s így a kristály-víz a porkeveréket esetleg nedvessé teszi, leginkább akkor, ha 8
porkeverék nem tartalmaz nedvességet felvevő alkatrészt. I lycP esetben, ha módunkban van, a kristályvizet tartalmazó só helyet' víztelenített sót alkalmazunk. Pl. kristályos kénsavas nátrium helyett víztelenített sót vehetünk. Természetesen, minthogy a ren-delés nem „siccatum" sóra vonatkozik, a kristályvíznek megfelel0
mennyiséggel kevesebbet kell a víztelen sóból mérni. Ha a p°f osztatlanul rendeltetett, akkor a hiányzó mennyiséget valamilyet közömbös anyaggal ki kell pótolni, hogy a porkeverék koncent-rációja ne változzék meg. Osztott poroknál erre nem kell figy9' lemmel lenni. A por-kiegészítést az orvossal meg kell beszélni. H8 víztelen sót adunk, a vényre feljegyezzük, valamint a menny1' séget is.
Vannak anyagok, amelyek nedvszívók. Ezeket lehető szár^
állapotban kell alkalmazni, éppenezért igen fontos, hogy az ilyelJ természetű anyagokat szárazon, mész felett tartsuk el. A nedv-szívó anyagot, ha különben lehetséges, utoljára keverjük a p01"
hoz, hogy minél kevesebb ideig érintkezzék levegővel.
Azokat az anyagokat, amelyek akár chemiai, akár fizikai °f folytán elfolyósodó vagy megnedvesedő keveréket adnak, két vo?
don vihetjük porkeverékbe az elfolyósodás kiküszöbölése vagí esetleges elodázása végett. Egyik szerint az egymásra fenti módot ható alkatrészek közül a nagyobb mennyiségben rendelt sze.t külön szétosztjuk, azaz összekeverés nélkül kapszulázzuk. A másm
67 szerint olyan vegyület alakjában alkalmazzuk,, amellyel nem áll -elő nedvesedés. így pl. acetylsalicylsav helyett annak calcium só-ját alkalmazzuk. Hasonló esetekben az orvos beleegyezését ki kell
kérni. Bizonyos esetekben a chemiai változást könnyen elkerülhet-jük, ha az alkatrészeket kiszárítva keverjük össze (pl. pezsgő por-keveréket). Vagy az egymásra chemiailag ható anyagokat főkép-pen ha kis mennyiségben rendeltettek, ezek egyikét a nagyobb
mennyiségű por alkatrész egyik felével, a másikat a nagyobb mennyiségű por alkatrész másik felével külön-külön elkeverjük s a két keveréket erősebb dörzsölés nélkül egyesítjük.
Némelykor a porkeverék egyik alkatrésze folyékony anyag.
Adott esetben alábbi módokat követhetjük. Ha a por és folyékony anyag mennyiségi viszonya lehetővé teszi, a folyékony anyagot a porkeverék egy kis részével mozsárban bensőleg elkeverjük, majd fokozatosan adagolva hozzá a por többi részét, egyenletes keve-rékké alakítjuk, szitáljuk és ismét elkeverjük. Ha a porkeverék olyan szilárd alkatrészt tartalmaz, mely a folyékony anyag hatá-sára megkeményszik, göbössé válik (pl. zinkoxyd), az ilyen port utoljára kell a porkeverékhez adni. Ha az alkatrészek között a folyékony anyag hatására elfolyósodó por is szerepel, akkor a folyékony anyagot be kell szárítani. Evégből a folyadékot a por alkatrészek egyikével porcelláncsészében elkeverjük, majd vízfür-dőn beszárítva, porítjuk, végül a többi alkatrészt is hozzákever-jük. Ha a folyékony anyag illó alkatrészt is tartalmaz, vagy hosszú ideig tartó hő hatására lényeges változást szenvedne, ez esetben a mozsár belső felületét enyhén megmelegítjük, a por és folyékony anyag keverékét a mozsárban szétterítjük s lehetőleg mészszekrénybe téve szárítjuk. így elérhetjük, hogy porkeveré-künk, ha nem is válik teljesen szárazzá, de porszerűen széthúlió lesz s így oszthatóvá válik.
Yégül az erősen tapadó porokra nézve jegyezzük meg, hogy ha a tapadó por a keverék többi alkatrészével semmiképpen sem alakítható homogén keverékké, akkor vagy a tapadó port külön elosztjuk, vagy súlyának 1/10 mennyiségű talcum porral
elkever-jük, mikor is könnven homogén keverékké alakíthatjuk. Szokás, hogy a tapadó port szesszel permetezik meg. Ez az eljárás nem célravezető, mert részben nedvessé s így göbössé válhat a por-keverék, részben nem minden esetben alkalmazhatjuk, mert eset-leg kis nedvességre elolyósodó alkatrész lehet jelen, ami azután a porkeverék homogénné tételét megakadályozza.
Hogy szabályszerű porkeveréket nyerhessünk, a fentieken kí-vül még az alábbiakra is figyelemmel kell lenni. Mindenekelőtt tudnunk kell, hogy amikor az orvos osztott porokat rendel, a vényen vagy az egyszeri adagot (egv porra vonatkozó mennyiséget) írja fel és „dentur tales doses No fűzi hozzá; vagy a rendelt számú por készítéséhez veendő mennyiségeket írja fel s akkor „divide in doses aequales No" fűzi hozzá. Első esetben az egyes alkatrészek
68
írt mennyiségét a rendelt poradagok számjegyével szorzott meny-nyiségben mérjük le és alakítjuk szabályszerű porkeverékké s azután kellő számú adagra szétosztjuk. Második esetben az alkat-részeket a felírt mennyiségben lemérjük, összekeverjük és a kí-vánt számú adagokra szétosztjuk.
Szabályszerű, homogén porkeveréket, melyben az alkatrészek lehető egyenletes elosztottságban vannak, csak porállományú anya-gokból nyerhetünk. Ennélfogva az alkatrészeket poralakban kell keverés aló vinni. Ha tehát az anyag kristályos, akkor előbb el-porítjuk. A kis mennyiségű anyagokat akként porítjuk, hogy a keverőmozsár aljára helyezett alkalmas anyag egy kis részére szór-juk s erősebb nyomás, dörzsölés nélkül tökéletes keverékké ala-kítjuk, közben a mozsár aljára, törő fejére tapadt port lekaparjuk»
ismét dörzsöljük. Erre a célra rendszerint cukorport használunk még olyan esetekben is, amikor a porkeverékben nem szerepel alkatrészként. Ugyanis a cukorpor érdes porszemcséi folytán nagyon alkalmas kis mennyiségű kristályos anyagok porítására (codein*
morphin stb.). Abban az esetben is hasonlóképpen járunk el, ha a kis mennyiségű anyag nem kristályos. Ilyenkor a felírt alkatrészek valamelyikéből veszünk egy keveset, a kis mennyiségű anyagól tökéletes keverékké alakítjuk, majd az egyéb alkatrészeket növek-vő részletekben hozzákeverjük. Megjegyzendő, hogy a nagyobb mennyiségben rendelt kristályos anyagokat dörzsmozsárban és szitálva kell porítani s az így porított anyagból lemérni a felírt mennyiséget. Ellenkező esetben egyfelől veszteség állna be, más-felől a porkeverés ideje kelleténél hosszabbra nyúlna s mégsexű nyernénk kellő homogenitású porkeveréket.
Nagy fajsúly különbségű porok összekeverésekor a kisebb faj' súlyú anyag porát növekvő részletekben keverjük a nagyobb faj-súlyúhoz. Ezáltal a fajsúlyokat egymáshoz közelítjük, a keverés rövidebb idő alatt végezhető el. Kis mennyiségben rendelt anya-goknál fordítva járunk el (pl. calomel és dover por). Ha a kisebb fajsúlyú por tapadós, akkor a nagy fajsúlyú port csekély cukor-porral elkeverjük és ehhez adjuk a kisebb fajsúlyút.
Illatos cukorporok, melyek illóolajjal készíttetnek, nem alkal-masak a fenti műveletek végrehajtására. Az olaj lecsökkenti a cukorpor érdességét, porításra, kis mennyiségű anyag elkeverésére nem alkalmas. Hogy az esetleges porításhoz illóolaj nélküli cukor-port alkalmazhassunk, az illatos cukrot úgy készítjük el, hogy a
lemért cukorporból éppen elegendő mennyiséget a porításra, keve-résre felhasználunk, a megmaradt mennyiségű cukorporral pedií elkészítjük az illatos cukrot. Előfordul, hogy páratlanszámú meny"
nyiséget ír fel az orvos valamilyen illatos cukorból. Ilyen esetek-ben páros mennyiségűre felfelé kikerekítjük, hozzáadjuk a szük-séges illatanyagot (illóolajat) s a kész illatos cukorból a feles menY nyiséget visszamérve elvetjük. Tört cseppeket ugyanis nem tuduűy lemérni az illóolajból. A vényen természetesen a ténylegesen kész1'