A nemzeti jövedelem fogalmi meghatározásának egyes gazdaságelméleti kérdései

DR. HAJPÁL GYULA:

A NEMZETI ]ÖVEDELEM

FOGALMI MEGHATÁROZÁSÁNAK

EGYES GAZDASÁGELMÉLETI KÉRDÉSEI*

(Hozzászólás dr. Horváth Róbert: A polgári nemzeti jövedelemszámítás Magyarországon (9. tanulmányaihoz.)

A Statisztikai Szemle 1956. évi 4. számában Horváth Róbert figyelmet érdemlő tanulmanyt írt a nemzeti jövedelemszámítas Magyarországi fejlő—

déséről, amely egy rövid bevezető által megengedett keretben a gazdaság—

elmélet és gazdaságstatísztika eme bonyolult kérdésének fejlődéséről is váz-—

latos képet ad. A tanulmány jó áttekintést nyújt a vizsgált, mintegy fél év—

századot felölelő idöszakban bekövetkezett fejlődésről. Az olyanesetekben amikor a kerdesek tárgyalása kissé nagyvonalúan történik, a szerző a folyó——

iratcikk által megszabott szük keretet hozhatja fel mentségére. Munkája azonban így is hasznos, mert a tanulmány alkalmas arra, hogy átfogó át—

tekintést nyújtson a problema iránt érdeklődőknek.

A tanulmány természete olyan, hogy annak részletes érdemi mélt—a- tása nem látszik szükségesnek. Azt azonban -meg kell állapítani, hogy a munka értékét feltétlenül növelte volna, ha Horváth Róbert a nemzeti jöve— ' delemszámitás alapvető kérdéseivel kapcsolatban a saját álláspontját fejti ki bővebben, és kritikai állásfoglalásainál nem igyekszik olyan nagy mér—- tekben prominens tekintélyek -——— nagyrészt általánosan ismert —— vélemé- nyére támaszkodni.

A tanulmány megírása a problémafelvete's jellegét viseli magán, és — elsősorban ez adja meg a jelentőségét. Horváth Róbert cikke azért is alkal—- mas erre a szerepre, mert a nemzeti jövedelem bonyolult problémakomp—

lexumának elsősorban azokat a részeit emeli ki, amelyeknek tisztázására a

nemzeti jövedelemszámitás kívánatos elméleti és módszertani továbbfej-

lesztése szempontjából a jelenlegi helyzetben különösen szükség van. Mó—

dot nyújt a tanulmány emellett arra is, hogy a felvetett kérdéseket vizs—

gálva a nemzeti jövedelem és a vele összefüggő átfogó népgazdasági számí—

tások közötti kapcsolat és összhang eddig jórészt elhanyagolt kérdését vizs—

gálat tárgyává tegyük.

.

' 'Vitaríkk.

DR. HAJPÁL: A NEMZETI JÖVEDELEM FOGALMI MEGHATÁROZÁSÁRÓL 991

A következőkben elsősorban ilyen szempontból, tehát a gazdaságsta- tisztikai gyakorlat kívánalmainak, az ezzel szorosan összefüggő elvi alap- kérdések tisztázása szemszögéből foglalkozunk Horváth Róbert tanulmá—

nyával. A kérdések megoldásának és a kívánatos fejlődés biztosításának leg- főbb előfeltétele kétségkívül a nemzeti jövedelem fogalmi meghatározásá—

val kapcsolatos problémák tisztázása, ezért elsősorban ezeknek vizsgálatát tekintjük feladatunknak. A tanulmány annál inkább lehetőséget nyújt erre, mivel elsősorban szintén ezeket a kérdéseket tárgyalja.

Azt a fontos szerepet, amelyet Fellner Frigyes a nemzeti jövedelem problematikájával foglalkozó szakirodalomban mind hazai, mind pedig világviszonylatban betölt, Horváth Róbert helyesen értékeli. Fellnernek kétségkívül nagy érdeme van abban, hogy a, nemzeti jövedelemszámitások jelentősége körüli vita azok javára dőlt el, akik már évtizedekkel ezelőtt hasznosnak találták a gazdaságstatisztika ilyen irányú törekvéseit. Fellner nemzetközileg elismert tekintélye nagyban előmozdította, hogy megszűnjék az a szkepszis, amely a világ élvonalbeli elméleti közgazdászainak vélemé—

nyét hosszú időn át jellemezte ebben a kérdésben. Az ennek érdekében ki- fejtett szívós és eredményes munka Fellner nagy érdeme marad még akkor is, amikor a tudomány fejlődése rendszerét egyes részletkérdésekben már túlhaladta.

A Fellner—féle fogalommeghatároza's szerint a nemzeti jövedelem ter—

melési fogalom, tehát a termelés szférájában kell törekedni annak megálla- pítására. Jól tudjuk, hogy a termelés fogalmát Fellner a materialista jószá—

gok létrehozásának területére korlátozta, és nem termelő jellegűnek minő—- sitett minden olyan tevékenységet, amelynek eredményeként anyagi ter—

mék nem keletkezik. Ezzel az állásfoglalásával Fellner —— bár különben izig—Vérig polgári közgazdász —— azt az álláspontot képviselte-, amelyet a magyar gazdaságstatisztikai gyakorlat —— Marx tanításaira támaszkodva -—

jelenleg a nemzeti jövedelemszámítások kardinális elvi alaptételének tekint.

Fellner különös érdemeként értékeli Horváth Róbert azt is, hogy az ún.

tárgyi modszert tartotta a legmegfelelőbbnek a nemzeti jövedelem kiszá—

mítására. Ebben könnyű vele egyetérteni, mert gazdaság'statisztikánk szám- talan példával bizonyítja ennek a módszernek az előnyét az ún. személyi módszerrel. szemben. A szocialista tervgazdálkodás irányítása, ellenőrzése, az eredmények számbavétele és lemérése el sem képzelhető olyan nemzeti jövedelemszámítás nélkül, amely a népgazdaságon belüli körforgást a ter——

melés síkján mutatja be, amely tehát végeredményben a népgazdaság reál—

folyamatainak lezajlásáról nyújt képet. Csak az ilyen módszerrel végzett _ nemzeti jövedelemszámitás hozható közvetlen kapcsolatba a népgazdaság irányításához nélkülözhetetlenül fontos termékmérlegekkel és több más át—

fogó számítással, amelyek a tervgazdálkodás alapját képezik.

Meg kell azonban állapítani, hogy —— abban az esetben, ha csupán a nemzeti jövedelem globális összegét tartjuk szem előtt — a nemzeti jövede- lem fogalmi meghatározása és az alkalmazott módszer között nincsen szo- ros kapcsolat. Ez azt jelenti, hogy például a Fellner-féle definició szerinti

nemzeti jövedelem személyi módszerrel történő megállapításának elvileg

nincsen semmi akadálya. Az ilyen számítás Végrehajtása annál könnyebb feladat lenne mivel, Marx tanai alapján, elméletileg a kérdés tisztázottnak tekinthető. Egy ilyen számítás esetén ugyanis végeredményben az eredeti jövedelmek megállapítása. lenne a feladat, melyeknek globális összege nyil—

992 _ DR. HAJP-ÁL GYULA

vánvalóan megegyezik az ún. materiális jószágtermeléssel azonosnak vett nemzeti jövedelemmel. A kapott globális eredmény részletadatai természe- tesen eltérnek a termelés síkján végzett számítások részeredményeitől. Az ún. személyi módszerrel végzett számítás egyes tételei arról tájékoztatnak, hogy a termelés folyamán létrejött eredmény a jövedelemeloszlás síkján hogyan oszlik meg a lakosság egyes rétegei között, a tárgyi módszerrel ka—

pott eredmény pedig arról nyújt képet, hogy az egyes népgazdasági ágak hogyan járultak hozzá a termelés (különféle javak formájában jelentkező) összeredményének létrejöttéhez.

A kérdés teljeskörű megvilágítása céljából rá kell mutatni még arra is, hogy a nemzeti jövedelem elvileg a gazdasági folyamat harmadik szakaszáe ban, vagyis a fogyasztás, szélesebb értelemben a felhasználás síkján is meg—

állapítható. Nem kétséges ugyanis, hogy az egy időszakban felhasznált ja—

vak globális értékösszege azonos az ugyanazon idősmkban termelt javak értékével, és természetesen mindkettő megegyezik az ugyanakkor felosz—

tásra kerülő jövedelmek globális összegével is. Az eredmények ilyen meg—

egyezése alapján megállapíthatjuk, hogy a nemzeti jövedelem főösszegét te—

kintve a számításoknál alkalmazott módszer közömbösnek mondható, és megfelelő primer statisztikák rendelkezésre állása esetén mindegyik mód—

szer a kialakított definíciónak megfelelö eredményhez vezet. A nemzeti jö—

vedelem globális összegét tehát nem az alkalmazott számítási módszer, ha—

nem a számítások elvi alapjául elfogadott fogalmi meghatározás (definició) befolyásolja döntő mértékben,

A Fellner—féle nemzeti jövedelem fogalom elemzése igen világosan veti fel az ún. származékos jövedelmek kérdését. Amint tudjuk, az ilyen tételeu ket Fellner rigorózusan kirekeszti a nemzeti jövedelem összegéből. Fellner szerint ugyanis a származékos jövedelmek már a jövedelemeloszlás szférá—

jában keletkeznek, tehát már a teimelés síkján létrehozott nemzeti jövede—

lem felhasználását jelentik. Ezt az álláspontot Horváth Róbert úgy jellemzi hogy csak ez felel meg a nemzeti ]övedelem közgazdaságilag helyes felfogá—

sának. Ezzel a véleménnyel kapcsolatban csak a termelés és a termék, a szükséglet és a fogyasztás fogalmának közelebbi megvizsgálása után tudunk majd világosan állást foglalni.

Fellner úttörő tevékenysége mellett a nemzeti jövedelemszámitások magyarországi fejlődésében Varga István és Matolcsy Mátyás alapvető munkássága vezetett kimagasló eredményekhez. Felfogásuk egyik legfőbb sajátossága, hogy nem ragaszkodnak egy fogalomhoz hanem azt hangsú—

lyozzák, hogy a nemzeti jövedelem megállapításával kapcsolatos népgazda—

sági vizsgálódások keretében több fogalom megalkotása is hasznos lehet.

Megállapítják azonban hogy az ilyen esetben az egyes fogalmak olyan pon—*

tos meghatározására van szükség, ami lehetővé teszi azok belső tartalmának és a különböző fogalmak közötti eltéréseknek világos megállapítását

A Varga—Matolcsy féle nemzeti jövedelemfelfogást alapvetően azon- ban mégis az jellemzi hogv a kérdés átfogó elemzése alapján ők nem csu—

pán a materiális javakat tekintik a nemzeti jövedelem részének, hanem a szükségletek fedezésére rendelkezésre álló szolgáltatásokat, vagy más szó—

val az immateriális ]avakat is. A szolgáltatások különböző fajainak alapos elemzése után azonban végeredményben csak néhány szolgáltatás szerepel- tetését tartják szükségesnek A szolgáltatások többi fajtáit vagy olyan cí—

men hagyják figyelmen kívül, hogy azoknak értéke a materiális jószágter—

melésben már benne foglaltatik, vagy pedig azért, mert felfogásuk szerint

A NEMZETI JÖVEDELEM FOGALMI MEGHATÁROZÁSÁRÓL 993

azok nem rendelkeznek gazdasági tartalommal, és mint ilyenek a gazdasági vizsgálódások körén kívül esnek.

A Matolcsy—Varga féle nemzeti jövedelemszámítási módszer elemzése során Horváth Róbert megállapítja, hogy ez a számítás a közgazdasági fo—

galom felől a magángazdasági fogalom felé tolta el a nemzeti jövedelem fo—

galmának súlypontját. Bővebb magyarázat hiányában nem lehet pontosan megállapítani, hogy a szerző ebben az esetben miben látja a különbséget a magángazdasági és a közgazdasági felfogás között. Véleményünk szerint azonban a szolgáltatások értékének (bármilyen célból történő) számbavé- tele éppen olyan népgazdasági jellegű számítás, mint a materiális jószágter—

mel-és értékének megállapítása. s

A Matolcsy—Varga féle rendszer még két kérdésben foglal el az elő—

zőkhöz képest olyan új álláspontot, amelyekkel a rendszer jellemzése cél—

jából feltétlenül foglalkoznunk kell.

Az egyik a háztartási munka kérdése, amelynek számbavételével kap—

csolatban Horváth Róbert tanulmánya elutasító álláspontot foglal el, mert úgy véli, hogy a háztartási munka a személyi jellegű szolgáltatások közé tartozik. Nem kétséges ezzel szemben, hogy a háziasszonyok háztartáson belüli tevékenységének jelentős része a materiális jószágtermelés körébe ' sorolható. Önkénytelenül is felmerül a kérdés, hogy ha például a vendég—

látóipar tevékenységét figyelembe vesszük, miért nem szerepeltetjük a nemzeti jövedelemben a háziasszonyok lényegében azonos természetű tevé—

kenységét? Ugyanez a probléma a háziasszonyok több másfajta munkájával kapcsolatban (mosás, takarítás, varrás stb.) is felmerül. "

Véleményünk szerint nem kétséges, hogy a háztartási munkának a nemzeti jövedelem— és az életszínvonal számításoknál való teljes elhanyago—

lása az ilyen irányú vizsgálódások hiányosságát jelenti (meg kell jegyezni, hogy gazdaságstatisztikánk a parasztság reáljövedelmének megállapításakor a háztartási munkát újabban részben számbaveszi). Az eljárás helytelensége különösen akkor nyilvánvaló, ha hosszabb időszak fejlődésének felderítése a feladat. Az általános haladás következtében ugyanis állandóan növekszik az olyan iparágak tevékenységének fontossága, amelyek végeredményben a háziasszonyok munkáját helyettesítik (mosodák, vendéglők). Ha a számitá—

sokban a háztartási munka nem szerepel, az ilyen iparágak termelésének növekedése a nemzeti jövedelemszámítások és így az életszínvonal számitá—

sok eredményeinek indokolatlan emelkedését eredményezi, mert a számítá- sokban" a háztartási munka volumenének egyidejű csökkenése nem mutat—

kozik.

A háztartási munka gazdaságelméleti szempontból olyan természetű értéktermelő tevékenységnek minősül, mint a mezőgazdasági termelésnek az a része, amely a termelők saját szükségleteit fedezi. A nemzeti jövede—

lemben való szerepeltetésével kapcsolatban tehát csak azok az elvi aggályok merülhetnek fel, amelyek az utóbbival szemben is fennállanak (nehéz a mennyiségi adatok megállapítása és még nehezebb az értékelés). Nem sza—

bad azonban elhallgatni, hogy a háztartási munka eredményének számszerű

megállapításakor —— megfelelő elsődleges statisztikai anyag hiányában ——

egyelőre a nagyságrendiség durva megállapításával kellene megelégednünk.

A Matolcsy—Varga féle módszer másik emlitésremélto sajátossága a la—

kások használati értékének a nemzeti jövedelem összegében való számba——

vétele. Lakáshasználat címén, álláspontjuk szerint, a lakások bérértékének

994

ma. HAJ ML GYULA

a házvagyon amortizációjával és a karbantartási költségekkel csökkentett hányadát kell figyelembe venni. A nemzeti jövedelemben ilyen címen sze—

replö összeg elvileg tehát azonos az árösszegnek azzal a hányadával, amely az anyagi természetű javaknál a termelői és a fogyasztói árszínvonal közötti különbségként jelentkezik. _A lakáshasználat fenti módszerrel kiszámított tételének figyelembevétele —— a szerzők szerint —— azt a célt szolgálja, hogy a lakáshasználat kielégítése során elhasználódott lakóházértéknek, mint fogyasztási jószágvolumennek, az árszinvonalát a fogyasztói árak szinvona—

lára emelje fel, és így az anyagi javak értékelésekor figyelembe vett árszin—

vonallal összhangba hozza. ,

A kérdés megértését megkönnyíti, ha szem előtt tartjuk, hogy a szám—

adási időszak folyamán épült lakóházak értéke —— hasonlóképpen mint az ipari termelés többi tételei — a materiális jószágtermeles részeként szerepel a nemzeti jövedelem összegében. A számítások módszeréből következik, hogy a lakásszaporulat értékét itt termelői áron veszik figyelembe. A ház—

tulajdonosoknak természetesen a termelői árnál (a befektetésnél) nagyobb összeg térül meg lakbérek formájában. A lakbérek ugyanis olyan színvona—

lon alakulnak ki, hogy a befektetett összeg megtér'iilésén kívül (amorti—

záció) a. befektetések kamatozását is biztosítsák (tőkekamat). (Megközelítő adatként megemlítjük, hogy a harmincas évek végén a bruttó lakbérbevé—

telnek mintegy a fele az amortizációt és a házak karbantartási költségeit fedezte, a fennmaradó rész pedig a házvagyonban fekvő tőke kamatoztatá—

sára és a házvagyont terhelő közterhek fedezésére szolgalt.)

A lakáshasználat ilyen módon kiszámított értékének a nemzeti jöve—

delem összegében való számbavétele ellen elvi alapon nem emelhetünk ki—

fogást. Indokoltnak kell elfogadnunk azt az érvelést, amely szerint az építő—

ipar termelési értékében termelői árakon figyelembe vett új építkezésnek azt a részét, amely az időszak folyamán felhasználásra került (ez azonos az amortizációs hányaddal) fogyasztói áron kell szerepeltetni a nemzeti jövede—

lemben. Nem kétséges ugyanis, hogy a fogyasztók lakbér formájában ezt a magasabb árat fizetik a lakások igénybevétele ellenében.

Horváth Róbert tanulmánya a termelés fogalmi meghatározásának kér—

dését taglalja a legrészletesebben. Mielőtt ezzel a kérdéssel elvi szempont—

ból foglalkoznánk, nézzük meg, hogy milyen álláspont'képezi a jelenlegi gazdaságstatisztikai gyakorlat elvi alapját.

A nemzeti jövedelem megállapitása jelenleg a társadalmi össztermék számbavételén alapszik, ami azt jelenti, hogy a számításokat a termelés sík—

ján hajtják végre. A nemzeti jövedelemszámítások eredményei tehát a vizs—

gált időszakban előállított termékvolumen értékét mutatják. A számbavétel elvi alapját azonban olyan termékfogalom alkotja, amely szigorúan csak anyagi javakat ismer. A szolgáltatások nyújtásával kapcsolatos munkát ez a felfogás nem tekinti termelő tevékenységnek, éppen ezért a szolgáltatások a. nemzeti jövedelem mérlegének termelési oldalán nem szerepelnek. E fel- fogás tehát úgyszintén azt az álláspontot tükrözi, hogy a szolgáltatások elő—

állítása már nem a termelés, hanem a fogyasztás szférájában játszódik le, az ilyen irányú tevékenység ezek szerint már a nemzeti jövedelem felhasz—

nálását jelenti.

A népgazdasági mérlegrendszer a termelés szférájában létrehozott nemzeti jövedelem számbavétele mellett annak felhasználását is vizsgálja.

Ez a két kimutatás együtt képezi a nemzeti jövedelem mérlegét, és részletes

A NEMZETI JÖVEDELEM FOGALMI MEGHATÁROZÁSÁRÓL 995

tájékoztatást nyújt egyrészt arról, hogy valamely időszak (naptári év) nem—

zeti jövedelme milyen forrásokból származott, másrészt pedig azt mutatja, hogy milyen célokra használták azt fel. Nyilvánvaló, hogy a két kimutatás végösszege azonos, hiszen a mérleg két oldalának összhangben kell lenni Felhasználni ugyanis csak azt lehet amit megtermeltünk, az a termékmeny—

nyiség pedig, amely a termelés szférájában létrejött, valamilyen formában felhasználásra is kerül (ilyen szempontból a raktárkészletnövekedés is fel—

használást jelent).

Ebből következik, hogy a szolgáltatások a nemzeti jövedelem mérlegé—

nek felhasználási oldalán sem szerepelnek, helyesebben mondva a szolgál—

tatások itt a létrehozásuk érdekében felhasznált anyagi javak értékösszegé—

vel vannak képviselve. Ez azt jelenti, hogy itt a színházak által nyújtott szolgáltatások értékét azelőadások megrendezésével kapcsolatban felhasz—

nált anyagok, tehát a díszletek, a fűtőanyag, a villanyáram, a ruhák stb.

értékösszege képviseli. Ugyanez a helyzet a személyszállítás, az egészség—

ügyi szolgálat, az újságok stb. alakjában jelentkező szolgáltatások szem- pontjából ís.

' A gazdaságstatisztikai rendszer keretében a nemzeti jövedelemszámí—

tások mellett, a lakosság pénzforgalmi mérlegének elkészítésére is sor ke—

rül. Ennek bevételi oldala a lakosság pénzbevételét veszi számba. Ez az ér—

tékösszeg lényegében az egyéni pénzjövedelmekkel, tehát végeredményben az egyéni jövedelmek legfontosabb tételével azonos, amelyben nem csupán az eredeti jövedelmek szerepelnek, hanem az ún. származékos jövedelmek is.Az a tény, hogy a pénzforgalmi mérleg rendszeres elkészítésére is sor kerül, azt bizonyítja, hogy az egész gazdasági körforgás minden fázisának teljes áttekintéséhez az egyéni jövedelmek számbavételére ma is szükség van A tények tehát ebben a kérdésben nem támasztják alá Horváth Róbert álláspontját, aki tanulmányában az egyéni jövedelmek összegének megálla—

pítását kevésbé fontos magángazdasági számításnak nevezi, nem domborítja ki eléggé az ilyen számítások fontosságát és a nemzeti jövedelemszámítá-

sokkal való összefüggését.

A közgazdasági mérlegrendszer további kimutatása, a pénzforgalmi mérleg kiadási oldala, a lakosság pénzkiadásait veszi számba, és ezek között a szolgáltatások megszerzésére forditott kiadások teljes összegét szerepel—

teti. Ez az eljárás nyilvánvalóan helyes, mert a mérleg csak ebben az eset—

ben nyújt a lakosság pénzfelhasználásáról a valóságnak megfelelő képet, és így van meg az összhang a mérleg bevételi és kiadási oldala között. Ha azonban a lakosság pénzforgalmi mérlegének kiadási oldalát a nemzeti jö—

vedelem mérlegének felhasználási oldalával állítjuk szembe, akkor azt kell megállapítanunk, hogy a két kimutatás között nincsen teljes összhang. A színházak esetében például az anyagfelhasználás értéke szerepel a nemzeti jövedelem felhasználási oldalán, a pénzforgalmi mérleg kiadási oldalán pe—

dig ugyanakkor a színházak bruttó bevétele, tehát, az előbbinél jóval na—

gyobb összeg képviseli a lakosság ilyen irányú kiadásait. Ugyanez a helyzet a többi szolgáltatás esetében is. Nyilvánvaló, hogy a két kimutatás alapján ugyanarról a kérdésről egymástól lényegesen eltérő képet kapunk.

A nemzeti jövedelemszámítások és a pénzforgalmi mérleg közötti össz—

hang hiánya gyakorlatilag a reálbér— és ezen keresztül az életszínvonal szá—- mításoknál mutatkozik meg a legvilágosabban. A reálbérek alakulásának vizsgálata ugyanis a lakosság pénzforgalmi mérlege alapján történik, a

' 996 ' * , ' DR. HAJPALLGYULA

számítások bázisát képező adatok tehát a különböző szolgáltatások megszerr , ,

zésére fordított kiadások teljes összegét magukban foglalják, és nem csupán * azt a hányadot, amely ebből az összegből a szolgáltatások nyújtásával kap- csolatban felmerült anyagköltségek fedezésére szolgál. Ezek alapján vilá—

gos, hogy a számítások eredményeként kapott reálbér a szolgáltatások reál—

értékét is magában foglalja, még pedig az azok megszerzésére fordított tel-

jes összeg figyelembevételével. —

A jelenlegi gazdaságstatisztikai gyakorlat a szolgáltatásokat a fogyasz—

tói árindex tényezői között is szerepelteti. Áralakulásuk megfigyelése a,, megszerzésükre fordított teljes összeg (ár vagy díj) változása alapján tör—

ténik. Az árindex alakulását tehát a szolgáltatások megszerzésére fordított kiadások teljes összegének változása befolyásolja. Ha az agregát módszerű fogyasztói árindexet úgy fogjuk fel —— és ez a felfogás minden szempontból indokoltnak látszik —— mint annak megállapítását, hogy két különböző idő- pontban milyen pénzösszegre volt szükség azonos szinvonalú szükségletki—

elégítést biztositó jószágvolumen megszerzéséhez, akkor nyilvánvaló, hogy a szolgáltatásokat a gazdaságstatisztikai gyakorlat az árszínvonal—változások megállapításakor is a materiális javakkal azonos természetű, tehát emberi szükségletek fedezésére alkalmas javaknak tekinti. A kérdés ilyen felfo—

gása már csak azért is helyes, mivel jól tudjuk, hogy a fogyasztói árindex elsősorban a reálbérek időbeli változásának megállapításánál való felhasz- nálás céljára készül. A szolgáltatások árát (díját) tehát gazdaságstatisztí—

kánk itt is helyesen veszi figyelembe. A reálbérszámítások két tényezője (az árindex és a kiadások névleges összege) között meg van a szükséges összhang, egyik sincsen azonban egybehangolva a nemzeti jövedelemszá—

mításokkal. '

A gazdaságstatisztikai számítások mai rendszerében a reálbér a fogyasztási színvonal mérésének legfőbb mutatója, ami végeredményben azt jelenti, hogy elsősorban a reálbérek alakulása alapján ítéljük'meg az életszínvonal változását is. Ebből következik viszont, hogy a szolgáltatások megszerzésére fordított kiadások névleges értéke és a szolgáltatások árvál—

tozásai ugyanolyan tényezőként szerepelnek az féletszínvonal—változások megállapítása céljából végzett számításokban, mint a materiális jószágter—

melés azonos adatai. '

Felmerül most a kérdés, hogy azok a szolgáltatások, amelyeket a reál—

bér— és ezen keresztül az életszínvonal számításoknál a materiális javakkal azonos módon veszünk figyelembe, miért nem szerepelnek a nemzeti jöve-;

delemben? Ha nem tekintjük ezeket emberi szükségletek fedezésére alkal—

mas javaknak, akkor a nemzeti jövedelem kiszámításánál történő figyelmen kívül hagyásuk feltétlenül helyes. Ebben az esetben azonban a reálbér és az életszínvonal megállapítására vonatkozó számításoknál sem volna szabad azokat szerepeltetni, illetve az ilyen célra fordított kiadásoknak csak azt a hányadát lenne szabad figyelembe venni, amely a szolgáltatások anyagfo— _

gyasztásának értékével azonos. A lakosság életszinvonalának alakulásával

foglalkozó tanulmányok ezzel szemben sokszor éppen a szolgáltatások volumenének alakulását helyezik előtérbe, és az életszínvonal emelkedését a szolgáltatások megszerzésére fordított kiadások növekedésével bizonyít—

ják. Az ilyen publikációk általában nem felejtik el annak hangsúlyozását,- hogy milyen nagy mértékben emelkedett például a színház— és moziláto—

gatóknak, a különböző iskolatípusok tanulóinak, a vasút szolgálatait igény—

bevevő utasoknak a száma stb. '

X X! NlZl Il JÖXI'É [Hi Lil ll [(N tl XII Xl—il (.llxl lliOZ.lSll ()I 997

A fentiekben vázolt kérdéskomplexummal kapcsolatban gazdaságsta—

tisztikánk jelenlegi álláspontját elsősorban a gazdaságelmélet által kialaki—

tott termelési fogalom szigoru dogmaként való kezelése jellemzi. A terme—

lésnek szorosan a materiális jószágtermelésre valo korlátozása lehetetlenné teszi a nemzeti jövedelem fogalmának olyan meghatározását hogy abban olyan tételek is figyelembe vehetők legyenek, amelyek nem materiális ja—

vak, tehat szolgáltatások értékének számbavételét jelentik. Az első feladat ezért a termelés jelenleg elfogadott fogalmának a felülvizsgálata és olyan stermelési fogalom kialakitása, amely lehetővé teszi az emberi munka által létiehozott és embeii szükségletek fedezésére alkalmas összes javak és szol—

gáltatások (immateriális javak) értékének a nemzeti jövedelemben történő szerepeltetését.

Marx az ,,Értéktöbbletelméletek" c. munkájában (I. kötet, 169. old., oroszul) megállapítja, hogy a munkának és következésképpen a terméknek tárgyi jellege önmagában véve nincs semilyen kapcsolatban a termelő és a nem termelő munka' közötti megkülönböztetéssel. A továbbiakban (272.

"'old.) azt is kifejti, hogy a tárgyi értékek létrehozása a munkának nem fő, hanem csupán mellékes sajátossága. Marx álláspontja szerint (168. old.) a termelő és a nem termelő munka meghatározása nem a munka folyamatá—

ból következik, nem a termékek természetéből, nem is a konkrét munka aktusából, hanem bizonyos társadalmi formákból, a termelésnek azokból a társadalmi viszonyaiból, amelyek között a szóbanforgó munka tárgyi alakot ölt. Ezek szerint például a színész sőt a bohóc is termelő munkás, ha bérért dolgozik egy tőkésnél (vállalkozónál), akinek több munkát térít meg, mint amennyit ő maga munkabér formájában kap.

Marx fenti alapelveire támaszkodva T. Rjabuskin ,,Gazdaságstatisztikai vázlatok" c. munkájában megállapítja, hogy a tőkés társadalomra vonat—

kozóan Marx bebizonyította: ha a szolgáltatások teljesítését, mint tőkés ter—

melést szervezik meg, vagyis tőkét fordítanak rá és bérmunkásokat fogad—

nak, és ha a szolgáltatás úgy lép be a cserefolyamatba mint bármilyen más áru, akkor a szolgáltatások'összege gazdasági lényegét tekintve nem fog különbözni a szokásos termeléstől, és ez a termelés részt vesz az értéktöbb—

let létrehozásában. Rjabuskin álláspontja szerint, ha a színészek tőkés szín- házban játszanak, akkor munkájuk gazdasági szemszögből nézve hasonló lesz a munkásokéhoz, az előadás pedig az áruhoz, amelyet a nézőközönség vesz meg (ugyanúgy mint a cigarettát es a sört).

Még számos elismert közgazdász véleményét sorolhatnánk fel itt an—

nak bizonyítására, hogy a szolgáltatások létrehozásának termelő munkaként való kezelése, az ilyen munka eredményének pedig az anyagi természetű jószágokkal együtt történő számbavétele, nem ellenkezik a marxista gazda—

ságelmélet szellemével. Rövid hozzászólásunk kereteit azonban nem tartjuk alkalmasnak az elmélet alapvető kérdéseinek részletes fejtegetésére. A kérdés részletei iránt érdeklődő szakemberek előtt különben is bizonyára jól ismertek azok a viták, amelyek a Szovjetunió és a népi demokratikus országok szakirodalmában már évek óta folynak. A kérdést itt elsősorban , úgy kívánjuk felvetni, hogy a termelés jelenlegi fogalmi meghatározása logikusan illeszkedik—e bele a gazdaságelmélet többi, vele szorosan össze—

függő fogalmainak rendszerébe? Emellett még azt kell megvizsgálni, hogy a termelés jelenleg elfogadott fogalma lehetővé teszi—e mindazon gazdaság—

statisztikai feladatok tökéletes ellátását, amelyek a gazdaságpolitika szük——

(; Slaiiszlikai Szemle

998 _ . im. HAJI'AL GYULA

ségleteiből származnak? Csak a kérdés ilyen alapon történő vizsgálata ve—

zethet el **ahhoz a megoldáshoz, amely módot nyújt a főprobléma tisztázá—

sára, a különböző gazdaságstatisztikai számítások közötti ellentmondások

megszüntetésére. '

Kétségtelen, hogy a gazdaságelmélet a termelés fogalmát elsősorban a materiális jószágtermelés adottságainak figyelembevételével tisztázta. Ha közelebbről megvizsgáljuk a kérdést, akkor azonban azt látjuk, hogy a szol-—

gáltatások létrehozása érdekében kifejtett emberi m'unkában is megtalál—

ható a termelő munka minden alapvető kelléke. A szolgáltatások biztositá—

sáról ma már, de majd még inkább a társadalmi fejlődés magasabb fokán.

az anyagi javakat termelő vállalatokkal azonos szervezeti formák között történik gondoskodás, ahol a munka megszervezése néha az anyagi jó—

szágtermelésben kifejlődött szervezettséget is felülmúlja. Az ilyen célra létrehozott vállalatok eredményei általában ugyanúgy számbavehetők, mint az anyagi termelés eredménye. Ezek a vállalatok is arra törekszenek, hogy_

munkájuk jövedelmező legyen, és a maga módján termelékenységük alakuf lásának megfigyelésére is megvan a lehetőség. Munkájuk eredményeként?

létrejön az a hasznosság (szolgáltatás, immateriális termék), amelynek létrehozása a feladatuk, amely lényegében ugyanúgy emberi szükségletek kielégítésére szolgál, mint az anyagi javak. (Az a körülmény, hogy ezek a javak a szükségletkielégités sürgőssége szerinti sorrendben hátrább helyez- kednek el mint. az anyagi jaVak, ebből a szempontból közömbös.) Mi indo—

kolja tehát, hogy az ilyen vállalatok keretében kifejtett emberi tevékenysé—

get olyan alapvetően megkülönböztessük az anyagi javakat előállító mun—

kától, mint ahogyan az jelenleg történik?

Vizsgáljuk meg ezt a kérdést a szükségletek szempontjából is. Gazda—

Nságstatisztikánk jelenleg alkalmazott álláspontjának megértését nagyban megkönnyiti, ha a vizsgálódást az emberi szükségletkielégítés történeti fej—

lődésének elemzésével kezdjuk. Ha ilyen célból hosszabb időszakra tekin—

tünk vissza, akkor azt látjuk, hogy az olyan szükségletek, amelyeknek ki—

elégítésére a szolgáltatások vannak hivatva, jórészt a közelmúltban fejlőd—

tek ki. Több ilyen fajta szükséglet kielégítése pedig nemrégen még a háztare tások keretében történt, ezek fedezése tehát akkor még nem vezethetett szolgáltatások keletkezésére. Végeredményben megállapíthatjuk, hogy ré—

gebben a szolgáltatások viszonylag csekély szerepet játszottak az emberi szükségletek kielégítésében. Emellett az ilyen természetű szükségletek ak—

kor főleg a vagyonos réteg szükségleti skálájában szerepeltek, és ezeknél is elsősorban a kevésbé fontos luxusszükségletek kielégítéséről volt szó. Ez a körülmény kétségkívül nagymértékben elősegítette az olyan álláspont ki- alakulását, amely szerint a szolgáltatások nyújtása nem a termelés síkján, hanem már a nemzeti jövedelem fogyasztásának szakaszában megy végbe. - A szolgáltatásokkal szemben a régebbi közgazdászoknál tapasztalható el—

utasító magatartás gyökerei elsősorban bizonyára itt keresendők.

A kérdés történeti vizsgálata azt is világosan bizonyítja, hogy az emberi szükségletek skálája az emberi haladással párhuzamosan állandóan szélesedik. Ha pedig az újonnan keletkezett szükségleteket közelebbről Vizs—

gáljuk, akkor azt is megállapíthatjuk, hogy az új szükségletek között mindig nagyobb szerepet játszanak az olyanok, amelyeknek kielégítésére a szolgál—

tatások különböző fajai vannak hivatva. Ezért állandóan nő azoknak a szá—

ma és az össznépességben való részaránya, akik a különböző szolgáltatások

ki,

A NEMZETI JÖVlilHílJuM F()UALMI MEGllA'l'ÁROZÁSÁRÓL 999

előállítását végzik. Ha tehát a népgazdaság eredményének számbavétele a termelés jelenleg elfogadott fogalommeghatározása alapján történik, akkor a. lakosság eme állandóan növekvő része által kifejtett munka eredménye a számbavételben soha sem szerepelhet. Nyilvánvaló, hogy az ilyen —— hiá—

nyos —— számítások eredményei sem a népgazdaság teljesítőképességéröl, sem pedig arról nem adhatnak teljes képet, hogy a társadalmi munka ered—

ményeként milyen volumenű hasznosság áll rendelkezésre az emberi szük-—

ségletek kielégítésére. ,

A kérdés tövábbi tisztázása céljából foglalkozni kell még az irodalom- ban általánosan elfogadott két fogalommal: az eredeti és a származékos jö—

vedelmekkel. A kérdéssel foglalkozók előtt mindkettőnek tisztázott a jelen—

tése, de ebben az esetben talán éppen a fogalmak tisztázottságáből származő' merevség akadályozza a felvetett probléma kívánatos megoldását. Ha a. termelést az anyagi javak előállításával vesszük azonosnak, akkor nyil—

vánvaló, hogy csak azok rendelkezhetnek a termelésből származó, úgyneve—

zett eredeti jövedelemmel, akik az anyagi jószágtérmelés területén dolgoz—

nak. A népesség többi részének jövedelme ebben az esetben csak az előbbiek jövedelméből származhat, és így származékos jövedelemnek minősül, mély—

nek keletkezése nem jelenti egyszersmind új javak létrejöttét is.

Ez az éles ellentét azonnal megszűnik abban az esetben, ha a termelés fogalmát a szolgáltatások előállítására is kiterjesztjük. Ha elismerjük, hogy a szolgáltatásokat nyújtó személyek is termelő tevékenységet folytatnak, akkor jövedelmük az anyagi jószágtérmelésböl származó jövedelmekkel azonosnak minősül, ekkor ugyanis az ilyen jövedelmek mögött is ter- mékmennyiség áll, amelynek értéke a; jövedelem önálló forrását képezi.

Ha a termelés fogalmának ilyen kiszélesítése után alaposabban meg—

vizsgáljuk az eredeti és a származékos jövedelmek természetét, akkor az eddig határozottnak vélt különbségek elenyésznek, és a rokonvonások ke- rulnek előtérbe. Nyilvánvalóvá válik, hogy a jövedelmek mindkét fajtája a közgazdasag jövedelemelosztási szférájában keletkezik, és azoknak alapját egyaránt munkateljesitmény — helyesebben ennek eredménye —— képezi.

Végeredményben tehát az ilyen jövedelmek forrása is a termelés szférájá—

ban keresendö. Ha az un. eredeti és származékos jövedelmek létrejöttét a folyamat mechanizmusának lefolyása szemszögéből vizsgáljuk, akkor sem állapíthatunk meg ezek között lényeges különbséget. A jövedelem keletke—

zésekor mindkét esetben valamiféle csere történik (az ettől eltérő esetekről később lesz szó), és jól tudjuk, hogy a csere alkalmával értékek cserélnek gazdát. Emellett, az elmélet által elfogadott álláspont szerint, ezeknek az értékeknek egyenlőknek is kell lenniök.

Az elmondottakból azonban nem lenne helyes azt a következtetést le—

vonni, hogy véleményünk szerint a nemzeti jövedelem az egyéni jövedel—

mek összegével egyenlő. A két fogalom között alapvető elvi különbség áll fenn, így a két értékösszeg számszerűleg sem egyezhet meg. Már megállapi—

tottuk, hogy a nemzeti jövedelemszámítások gyakorlatilag akkor vezetnek a leghasználhatóbb eredményre, ha a termelés szférájában történik azok végrehajtása. Ez a megállapítás különösen a szocialista tervgazdálkodás körülményei között érvényes. Hangsúlyoztuk azt is, hogy elvileg a nemzeti jövedelem a jövedelemélosztás síkján és a fogyasztás szakaszában is meg- állapítható. Bármilyen módszerrel történjék is azonban a nemzeti jövedelem

megállapítása, az soha sem azonos az egyéni jövedelmek összegével. A tár—

ti*

1000 , DR IIAJPÁL'LGYULA

sadalomban mindig keletkeznek olyan jövedelmek, amelyek mögött nem _ áll munkateljesitmény, vagy amelyeknek teljesitményértéke már valahol benne van a termelésben. Az ilyen jövedelmeket most nemcsak azért nem nevezzük származékos jövedelmeknek, mivel a fent elmondottak után a ki—

fejezés használata itt zavart okozna, hanem azért sem, mert ezekre a jöve—

delmekre ez az elnevezes elvileg sem illik rá. Az imént első helyen emlitett jövedelmek egyszerüen ellenszolgáltatás nélküli jövedelmeknek tekinthetők (nyugdíjak, adományok), a második csoportba tartozó jövedelmek pedig végeredményben olyan eredeti jövedelmek, amelyekhez azok élvezői ——- társadalmi gazdálkodásunk sajátos szervezete folytán w közvetett úton jutottak hozzá. Ide sorolhatjuk például az olyan közigazgatási dolgozók jö—

vedelmet. akik az anyagi jószágtermeles megszervezését és irányítását vég—

zik, jövedelmük azonban a közületek adóbevételéből származik. Ezeknek a jövedelmeknek egy csoportba való sorolása megtévesztő következtetésekhez vezethetne, bár abban megegyeznek, hogy nem tekinthetők a nemzeti jöve——

delem részének.

Ezek után az olvaso bizonyára azt várja, hogy olyan fogalmi meghata—

rozast adjunk a nemzeti jövedelemről, és olyan pontosan írjuk körül annak tartalmát, hogy a definició alapján lehetővé váljék a konkrét számítások módszerének. kidolgozása. Ez a hozzászólás azonban nem tuzhet ilyen célt maga elé, A szolgáltatások csoportjába ugyanis olyan természetű tevékeny—

ségek tartoznak, amelyek mind elvi, mind pedig gyakorlati szempontból igen különbözők. Az egész kérdéskomplexum tisztázása számos elvi fontos—

ságú átfogó probléma megoldását teszi szükségessé, A kérdésnek ilyen rész—

letes tárgyalása nem lehet ennek a hozzászólásnak a feladata, Az el—

mondottaknak példákkal valo illusztrálását pedig a keretek szűk volta miatt kell mellőznünk. Megemlitjiik csupán, hogy a probléma tisztázásának szük—

ségessége a szolgáltatások olyan széles területére terjed ki, amelynek egyik határát a legelemibb szükségletek kielégítését szolgáló tevékenységek jel—

zik, a másik vége pedig a legelvontabb jellegű tudományos kutatások terü—

letén keresendő.

A probléma részletekbemenö vizsgálata esetén az első feladat kétség- kívül, a szolgáltatások olyan rendszerezése lenne, melynek alapját elsősor- ban az egyes szolgáltatásoknak az emberi szükségletek fedezésében játszott

szerepe képezné. '

Ilyen osztályozás esetén az első csoportba az olyan szolgáltatásokat kel—

lene sorolni, amelyek ma már kétségkívül széles néprétegek szükségleteit elégítik ki, amelyek tehát joggal nevezhetők immateriális javaknak. Ebbe a csoportba tartoznak a személyszállítás, a színház, a mozgóképszínház, a kü—

lönböző szolgáltatásokat előállító iparágak stb. Ezek a szolgáltatások érté—

kúket nyilvánvalóan saját magukban hordják, a létrehozásuk érdekében ki—

fejtett munka feltétlenül értéktermelő tevékenység.

A második csoportba az olyan szolgáltatásokat sorolhatnánk, amelyek—

nél eldöntendő az a kérdés, hogy azok közvetlenül fedeznek—e emberi szük—

ségleteket, avagy pedig csak közvetve van ilyen szerepük. Itt kellene tár—

gyalni többek között a közoktatás, a közbiztonsági szervek, az egészségügyi szolgálat dolgozóinak tevékenységét, illetve az általuk nyújtott szolgáltatá—

sok'kérdését stb. Ezek olyan természetű szolgáltatások, amelyeknek gazda- sági tartalma vitatható, bár kétségtelen, hogy egyesek —— például az egész—

ségügyi szolgálat —— nélkülözhetetlen emberi szükségleteket fedeznek. Az

A NEMZIC'I'I JÖVEDICLEM F()(EALMI MHiHATÁROZÁSÁRÓI. 1001

ilyen irányú tevékenységek eredményének rendszeres számbavétele még abban az esetben is helyénvaló lenne, ha a nemzeti jövedelemben azok sze—

repeltetéset nem tartanánk szükségesnek. A

A szolgáltatások harmadik csoportjába azok kerülnének, amelyek a materiális jószagtermelés —— vagy esetleg más , szolgáltatások —— létrehozá—

sához feltétlenül szükségesek, és azok előállítása során felhasználásra kerül—

inek. Ezeknek értéke az előbbiek számbavételével egyidejüleg belekerül a nemzeti jövedelembe, önálló szerepeltetésük tehát kettős számítást eredmé—

nyezne. Ilyen szolgáltatásnak minősül —— a szocializmusban még fokozot—

tabb mértékben —— az államapparátusban dolgozók nagy részének a tevé—

kenysége. Meg kell említeni azonban, hogy a közigazgatás egyes dolgozói—

nak tevékenysége olyan természetű, hogy annak a második csoportba való sorolása látszik szükségesnek az ott történő részletesebb elemzés céljából.

Nem kétséges, hogy a sZolgáltatások kérdésének ilyen boncolgatása.

számos nehezen megoldható, sokszor pedig majdnem megoldhatatlan és élcelődésre is módot kínáló problémákat vet fel. Ez azonban csak a kérdés—

nek az emberi társadalom és a gazdasági folyamatok szövevényességéből származó bonyolultságát igazolja, nem ok azonban arra, hogy azzal egyál—

talán ne foglalkozzunk. A nemzeti jövedelem kérdésének irodalmi fejlődése az anyagi jószágtermelés területén is felvetett már bizarr problémákat, ez azonban senkit sem indított arra az állásfoglalásra, hogy emiatt az egész

* kérdés vizsgálatát helytelennek és igy feleslegesnek tartsa.

Hangsúlyozni kívánjuk még egyszer, hogy ez a hozzászólás nem tekint—

hette céljának a felvetett kérdések részletes megvitatását, még kevésbé azok tisztázását. Csak néhány olyan elvi szempontot akart felvetni Horváth Róbert tanulmányában érintett problémákkal kapcsolatban, amelyek elő—

mozdíthatják egyes olyan kérdések tisztázását, amelyek *gazdaságstatisztim kánk továbbfejlődését akadályozzák. Akik gazdaságstatisztikánk jelenlegi rendszerét ismerik, azok jól tudják, hogy tisztázásra váró kérdésekkel min——

den téren, különösen pedig a népgazdasági mérlegrendszer problémakörében sokszor találkozunk. Ennek egyik főoka az elfogadott elvi alapokhoz való

—— sokszor merev —— ragaszkodás, az alkalmazott módszerek továbbfejlesz—

téséből származó nehézségektől való idengenkedés. Nem kétséges, hogy ez a magatartás akaratlanul is akadályozza a fejlődést, és végeredményben egyhelyben való topogáshoz vezet. A fejlődés lényegéből következik ugyanis.

hogy a maguk idejében leghelyesebb alapelveket is túlhaladja az élet, hogy idővel a legtökéletesebb rendszereken is javítani tud a folyton kutató emberi elme. Az a véleményünk, hogy aifent vázolt szempontoknak —- a gyakorlat követelményeihez szabott —— figyelembevétele előmozdíthatia a nemzeti jövedelem és a vele szorosan összefüggő népgazdasági számítások olyan irányú fejlődését, hogy azok fokozott mértékben megfelelhessenek sokoldalú hivatásuknak.