A szerző gondos mértéktartással jeleníti meg a szervezés mindennapjait. Soraiból a hét- köznapi élet ezernyi eseménye bomlik ki; miként fordultak a diákok előítélettel az állítólag rossz klímájú, kenyeret is alig termő cseh tartományok felé. Hogyan változott meg vélemé- nyük egycsapásra valamely obsitos katona elbeszélése alapján, méginkább az ottani alakuló gyülekezetek küldötteinek lelkesült szavait hallgatva. A hétköznapi szervezés gondja-baja, gyarlósága mellett azonban fölvillan a tudatosan cselekvők arcéle is. így ragad meg bennünket Szalay József és Végh János szép példája, akik tudatosan keltek útra hitet és kultúrát terjesz- teni, lefordítva a hitvallásokat, és megszabva új hazájukban az egyházi élet rendjét.
Könyvünk szerzője láthatóan tudatosan tartózkodik a témáját környező történelmi fejle- mények és tágabb horizontok nagyívű rajzától. Ez néha előny, nemegyszer azonban a megér- tést és az értékelést nehezítő körülmény. Más forrásokból és földolgozásokból tudjuk, itt azonban kevésbé hangsúlyos az az objektív tény, hogy a cseh—morva nemzeti tudat erősödése szempontjából meg a felvilágosodás eszmekörének értelmezése tekintetében is milyen nagy je- lentősége volt ezeknek az egyházalapításoknak. Méginkább fontossá vált, hogy a magyar misszió megteremtette a művelődés kiterjesztésének lehetőségét. Jószerével 1848-ig tartott a debreceni, losonci, sárospataki, pápai iskolákba a cseh—morva részekről az ösztöndíjas diá- kok áramlása. Ezek a diákok váltották föl azután a szószéken és a katedrán egyaránt a magyar missziósokat, és a cseh nemzeti mozgalom meghatározó jelentőségű alakjaivá váltak.
A cseh—magyar református egyházi kapcsolatoknak ez az évtizede figyelemre méltó ada- léka a két nép történetének. A kapcsolat története bizonyság arra is, hogy a magyarországi protestáns egyházak a Türelmi rendelet kibocsátásának idejére már nemcsak a belmisszió fel- adataihoz láttak szervezetten, hanem erejük volt ahhoz is, hogy visszakapcsolódjanak az eu- rópai protestantizmus áramába.
NAGY JÓZSEF ZSIGMOND
Egy cseh nyelvű magyar antológia magyar olvasata
„A Nyugat minden. A Nyugat égtáj. A Nyugat hajnal, korszak, irányzat, csoportosulás, áramlat, mozgalom, sziget, őrtorony, szekértábor, féltve őrzött szellemi magaslat. A Nyugat a legnagyobb erkölcsi és szellemi reneszánsz a reformkor óta. Ez a Nyugat Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Juhász Gyula, Füst Milán, Szabó Lőrinc." •
A fenti sorokat a cseh nyelvű Nyugat-antológia, a Velká generace (A nagy nemzedék) cí- mű kötet borítóján olvashatjuk. S ebben a szellemben vezeti végig az olvasót a korszakon Rá- kos Péter irodalomtörténész, a prágai Károly Egyetem tanára. Bevezető tanulmányából meg- tudhatjuk, miért volt fontos a Nyugat a magyar kultúrában, milyen volt a millenneum utáni Magyarország szellemi élete, s mivel fordult szembe ez a csoportosulás. Azt is rögtön leszögezi a szerző, hogy a válogatás egy antológia szerkesztésekor bizonyos mértékig mindig önkényes, szubjektív, s csak a kötet végigolvasása után válik világossá, hogy Rákos Péter „szubjektív íz- lése" mögött a cseh—magyar kulturális kapcsolatoknak milyen pontos ismerete húzódik, s
6 Tiszatáj 81
hogy eme ismeretek alapján miért volt számára fontosabb Füst Milán és Szabó Lőrinc, mint például Kaffka Margit vagy Karinthy Frigyes beillesztése.
•A kötetet nem lapozgatásra, hanem végigolvasásra szánták. A bevezető, általános társa- dalmi és kulturális körkép után Ady és Babits mint a kor kétféle szellemi és erkölcsi magatar- tásának, kétféle költői programnak a modellje jelenik meg: az „életben" megmártózó, gőgös és lendületes vátesz, illetve a költészetet a kor szennyétől óvni kívánó poéta doctus. Az utóbbi- val állítja szembe a szerkesztő a sorban következő Kosztolányit, aki erkölcsi rend és mélység helyett a mindennapok végtelen sokszínűségének költője, a „felszín" dalnoka. Kosztolányitól ismét élesen elüt Tóth Árpád világfájdalmával, csendes hősiességével; őt pedig a szomorú „vi- déki nyugatos", Juhász Gyula követi a sorban. Füst Milán a példa a Nyugatból az avantgarde felé mutató törekvésekre, Szabó Lőrinc pedig a népi írókkal való kapcsolatot jelzi.
A kötetzáró esszé végén — szellemes akkordként — olvashatjuk a konklúziót, mely sze- rint „ha valamilyen szellemi kísérlet során megalkotnánk azt a szerzőt, irót, aki századunk el- ső négy évtizedében élt, de soha egyetlen sort sem írt a Nyugatba vagy a Nyugatról, róla is leg- jellemzőbb tényként azt jegyezné fel az irodalomtörténet, hogy olyan szerző volt, akinek sem- mi köze sem volt a Nyugathoz".
A Nyugat tehát az origója a magyar irodalmi életnek, s Rákos Péter e pont köré rajzolja a kort. Minden fontos név szerepel a kötetben — Krúdy Gyulától Rónay Györgyön át Nemes Nagy Ágnesig (akit a jegyzetben a szerző „talán minden idők legjobb magyar költőnőjének"
nevez). Megtudhatja a cseh olvasó, mi volt a Tett és a Ma, mi volt a népi írók mozgalma, ki volt Nagy Lajos, és hogyan hangzott Karinthy Szabolcska-paródiája. Minden lehetséges pon- ton számba veszi a szerző a cseh—magyar irodalmi kapcsolatokat, Kosztolányi Dezső és Karel Capek találkozását, Szabó Lőrinc együttműködését Anton Strakával, Jirí Wolkerrel, Vítézs- lav Nezvallal, Frantisék Halasszal.
A kötet olvasása során itt meg kell állnunk egy pillanatra, s néhány szót ejteni arról, mit is jelent Rákos Péter számára az a tény, hogy két kultúrában él. Elsősorban: az értékítéletek biztosságát. Értékrendje egyértelmű. A magyar társadalmi, politikai és esztétikai progresszió mellett egyszerre szól, s egyszerre mutatja fel mindezt annak a cseh olvasónak, aki bőven talál színvonalas, igényes, esztétikai és politikai szempontból igencsak progresszívat e korszak honi irodalmában is. A felmutatás bátorságához kell az értékek biztos tudása. A „kettős kötődés"
másik következménye pedig a különbözőségek biztos tudása. Rákos Péter pontosan tudja, miben különbözik a korabeli cseh és magyar társadalom és kultúra, miért kell elmondani a cseheknek, hogy ami a Nyugatban modern, az még nem avantgarde — s mint már jeleztem, ezt kívánja érzékeltetni Füst Milán példájával —, és hogyan indult a népi írók közül is néhány közvetve vagy közvetlenül a Nyugatból.
Izgalmas olvasmány a kötet — a magyar olvasó számára is. Rákos Péter tiszta gondola- tainak pontos megfogalmazása, érzelmi színezettségű, humoros rezdülésektől sem mentes esszéírói stílusa magával ragadó szellemi élmény. S mikor mindezt csehül olvashatjuk, egy- szerre szimbolikus ereje lesz. Rákos Péter és munkatársai, tanítványai olyan kötetet alkottak, mely mintája, példája lehet a cseh—magyar irodalmi kapcsolatok továbbépítésének.
BÁBA IVÁN
82
