Kós Károly

Székely Nemzeti Múzeuma

Sepsiszentgyörgy 2012

Székely Nemzeti Múzeuma

Sepsiszentgyörgy 2012

Kós Károly

Székely Nemzeti Múzeuma

Ajánlás

A Székely Nemzeti Múzeum épületegyüttese idén százéves.

E kis képeskönyv megjelentetése a centenáriumi rendezvénysorozat egyik fontos mozzanata. Hisszük, hogy sokan vannak, akiket érdekel az épületek története, építészeti és belsőépítészeti stílusjegyeik, alkotójuk, egyszóval akiknek az esztétikai élmény más tekintetben is felkelti a kí- váncsiságát.

A Székely Nemzeti Múzeum pompás palotája nemcsak Sepsiszent- györgy, Erdély, hanem az egész magyar épített örökség kiemelkedő ér- téke. Keletkezése, története és jelene egyaránt az itt élő magyarok öntu- datosságát, élni akarását bizonyítja. Azt, hogy a világ joggal keresheti bennünk nemcsak a katonanépet, hanem a kultúrát, művészetet értő és szerető nemzetet is.

A tervező, Kós Károly így vall életműve egyik legszebb, legjelentő- sebb, reprezentatív darabjáról: „Mondják, hogy érdekes, és hogy székely épület. Én csak azt tudom, hogy jól megépített épület, ami szolidságá- val a székely munkát dicséri. Ami benne az én részem, arra csak azt mondhatom, hogy jót akartam, a székely nemzetnek székely kultúrhá- zat akartam”.

Azzal egészíthetjük ki a gondolatot, hogy Kós a szecesszió stílus­

áramlatába ágyazódott művészetével múzeumunkat az európai kultúra szerves részévé is tette.

Évek óta programszerűen törekszünk arra, hogy a sokoldalú, közös- ségszervező művész kivitelezésre nem került rajzai alapján befejezzük az épület díszítését. Így készült el a főbejárat fölé a velencei mozaik címer, az érkezőt fogadó kovácsoltvas lámpás, a főlépcsőház díszes korlátja, születtek újra a díszterem padsorai. Az egyetlen kivétel, melynek terve A kiadvány megjelenését támogatta

Kovászna Megye Tanácsa

Felelős kiadó Vargha Mihály

Kiadványterv és borító Damokos Csaba

Szöveg

Boér Hunor és Várallyay Réka

Fotó

Damokos Csaba, Haris László

és a Székely Nemzeti Múzeum Fotótékája

© Székely Nemzeti Múzeum

ISBN

978-973-0-13038-6

Sepsiszentgyörgy, 2012

A főbejárat velencei mozaik felirati táblájának tervrajza (1914) és Makkai András 2008-as kivitelezése

Ajánlás

A Székely Nemzeti Múzeum épületegyüttese idén százéves.

E kis képeskönyv megjelentetése a centenáriumi rendezvénysorozat egyik fontos mozzanata. Hisszük, hogy sokan vannak, akiket érdekel az épületek története, építészeti és belsőépítészeti stílusjegyeik, alkotójuk, egyszóval akiknek az esztétikai élmény más tekintetben is felkelti a kí- váncsiságát.

A Székely Nemzeti Múzeum pompás palotája nemcsak Sepsiszent- györgy, Erdély, hanem az egész magyar épített örökség kiemelkedő ér- téke. Keletkezése, története és jelene egyaránt az itt élő magyarok öntu- datosságát, élni akarását bizonyítja. Azt, hogy a világ joggal keresheti bennünk nemcsak a katonanépet, hanem a kultúrát, művészetet értő és szerető nemzetet is.

A tervező, Kós Károly így vall életműve egyik legszebb, legjelentő- sebb, reprezentatív darabjáról: „Mondják, hogy érdekes, és hogy székely épület. Én csak azt tudom, hogy jól megépített épület, ami szolidságá- val a székely munkát dicséri. Ami benne az én részem, arra csak azt mondhatom, hogy jót akartam, a székely nemzetnek székely kultúrhá- zat akartam”.

Azzal egészíthetjük ki a gondolatot, hogy Kós a szecesszió stílus­

áramlatába ágyazódott művészetével múzeumunkat az európai kultúra szerves részévé is tette.

Évek óta programszerűen törekszünk arra, hogy a sokoldalú, közös- ségszervező művész kivitelezésre nem került rajzai alapján befejezzük az épület díszítését. Így készült el a főbejárat fölé a velencei mozaik címer, az érkezőt fogadó kovácsoltvas lámpás, a főlépcsőház díszes korlátja, születtek újra a díszterem padsorai. Az egyetlen kivétel, melynek terve A kiadvány megjelenését támogatta

Kovászna Megye Tanácsa

Felelős kiadó Vargha Mihály

Kiadványterv és borító Damokos Csaba

Szöveg

Boér Hunor és Várallyay Réka

Fotó

Damokos Csaba, Haris László

és a Székely Nemzeti Múzeum Fotótékája

© Székely Nemzeti Múzeum

ISBN

978-973-0-13038-6

Sepsiszentgyörgy, 2012

A főbejárat velencei mozaik felirati táblájának tervrajza (1914) és Makkai András 2008-as kivitelezése

Egy álom beteljesülésének évszámai

1875: A magyar orvosok és természetvizsgálók XVIII. vándorgyűlése múzeumnak nevezi Imecsfalván a nyár elején a Cserey-kúriában meg- nyílt gyűjteményeket

1879: A múzeum Sepsiszentgyörgyre költözik, a Székely Mikó Kol- légium ún. Béldi-házának emeletére

1883: Kós Károly születése

1886: A főtéri Szent József-templom mögötti, földszintjén a múzeu- mot is befogadó művelődési csarnok ötlete

1892: A Béldi-házat lebontják, a múzeum a Kollégium két helyisé- gébe szorul vissza – kiállításai a mai színház melletti földszinti sarok- ban látogathatóak

1894–1900: Tervek a Kollégium és a Lábasház közötti Árvaszék épü- letére emeletet húzni, hogy a múzeum ott nyerhessen elhelyezést

1903–1904: A mai Kós Károly utcára nyíló Major-telek megvásárlása és Gyárfás Győző múzeumépület-terve ide

1909–1910: Hültl Dezső terve a Major-telekre; a gyarapodó gyűjte- mények egy része átmenetileg átkerül a Major-telek melletti Végh End- re-műterembe és a szomszédos, átalakított gazdasági épületbe (a mai Hubbes-porta két épülete), majd egy másik részük az Árvaszék helyi- ségeibe

1911–1912: Kós Károly kivitelezési tervei a Major-telekre; a múzeumi épületcsoport megvalósulása

nem a sztánai Varjúvárban készült, a Csaba királyfi üvegfestmény, de ez meg annak a gróf Bánffy Miklósnak a hozzájárulása, aki alkotóként és közösségmegtartóként is Kós Károly fegyvertársa, barátja volt.

Kiadványunk egyszerre tiszteleg a szép, centenáriumi kort megért múzeumépület és tervezője előtt. Alkotó és műve elválaszthatatlan egy- ség. Külön öröm, hogy a képekkel bőven tűzdelt könyv illusztrálásához mindenekelőtt Haris Lászlót, az egyik legnagyobb kortárs magyar fény- képészt nyerhettük meg. Itt köszönjük ugyanakkor a Kós Károly építő- művészetét legjobban ismerő Anthony Gall támogatását.

Kívánjuk, hogy szívesen lapozzák, forgassák, és jó szívvel ajándékoz- zák barátaiknak, szeretteiknek a kiadványt, amellyel az erdélyi magyar kultúra jó hírét­nevét kívántuk szolgálni.

Sepsiszentgyörgy, 2012. május 9.

Vargha Mihály A Major-telek helyszínelése 1911-ben

(balról jobbra: a sokoldalú Gödri Ferenc, sepsiszentgyörgyi polgármester és múzeumi igazgatóválasztmányi elnök, Kós Károly, Csutak Vilmos, Malmos Andor, László Ferenc)

Helyszínelők és érdeklődők a Major­telken (1911)

Alapkőletétel (1911)

Egy álom beteljesülésének évszámai

1875: A magyar orvosok és természetvizsgálók XVIII. vándorgyűlése múzeumnak nevezi Imecsfalván a nyár elején a Cserey-kúriában meg- nyílt gyűjteményeket

1879: A múzeum Sepsiszentgyörgyre költözik, a Székely Mikó Kol- légium ún. Béldi-házának emeletére

1883: Kós Károly születése

1886: A főtéri Szent József-templom mögötti, földszintjén a múzeu- mot is befogadó művelődési csarnok ötlete

1892: A Béldi-házat lebontják, a múzeum a Kollégium két helyisé- gébe szorul vissza – kiállításai a mai színház melletti földszinti sarok- ban látogathatóak

1894–1900: Tervek a Kollégium és a Lábasház közötti Árvaszék épü- letére emeletet húzni, hogy a múzeum ott nyerhessen elhelyezést

1903–1904: A mai Kós Károly utcára nyíló Major-telek megvásárlása és Gyárfás Győző múzeumépület-terve ide

1909–1910: Hültl Dezső terve a Major-telekre; a gyarapodó gyűjte- mények egy része átmenetileg átkerül a Major-telek melletti Végh End- re-műterembe és a szomszédos, átalakított gazdasági épületbe (a mai Hubbes-porta két épülete), majd egy másik részük az Árvaszék helyi- ségeibe

1911–1912: Kós Károly kivitelezési tervei a Major-telekre; a múzeumi épületcsoport megvalósulása

nem a sztánai Varjúvárban készült, a Csaba királyfi üvegfestmény, de ez meg annak a gróf Bánffy Miklósnak a hozzájárulása, aki alkotóként és közösségmegtartóként is Kós Károly fegyvertársa, barátja volt.

Kiadványunk egyszerre tiszteleg a szép, centenáriumi kort megért múzeumépület és tervezője előtt. Alkotó és műve elválaszthatatlan egy- ség. Külön öröm, hogy a képekkel bőven tűzdelt könyv illusztrálásához mindenekelőtt Haris Lászlót, az egyik legnagyobb kortárs magyar fény- képészt nyerhettük meg. Itt köszönjük ugyanakkor a Kós Károly építő- művészetét legjobban ismerő Anthony Gall támogatását.

Kívánjuk, hogy szívesen lapozzák, forgassák, és jó szívvel ajándékoz- zák barátaiknak, szeretteiknek a kiadványt, amellyel az erdélyi magyar kultúra jó hírét­nevét kívántuk szolgálni.

Sepsiszentgyörgy, 2012. május 9.

Vargha Mihály A Major-telek helyszínelése 1911-ben

(balról jobbra: a sokoldalú Gödri Ferenc, sepsiszentgyörgyi polgármester és múzeumi igazgatóválasztmányi elnök, Kós Károly, Csutak Vilmos, Malmos Andor, László Ferenc)

Helyszínelők és érdeklődők a Major­telken (1911)

Alapkőletétel (1911)

1917–1920: A főépület helyiségeinek nagy részét háborús kórháznak foglalják le

1922: A bútorozás befejezése, a barátosi templommennyezet fel- rakása

1930–1937: A volt Tóthné- (ekkor Mandel-)féle szomszéd telek meg- vásárlása, a csíkmenasági lófőszékely-ház és székelykapu áttelepítése oda (skanzen létesítése)

1943: Kós Károly tervet készít a főépület északi szárnyának bővíté- sére

1949–1959: Ismételt próbálkozások az épületbővítés megvalósítá- sára

1972–1979: Kivitelezési terv az északi szárny bővítésére (Deák Bar- na), majd adaptálás a mai formára (Gagyi Ferenc)

1977: Kós Károly halála

1979–1981: Az északi szárny bővítése

1990: Az egykori Alsósétatér utcát Kós Károlyról nevezik el

2002: Megjelenik Anthony Gall Kós Károly műhelye című kötete (Magyar Építőművészet 3.)

2008–2012: Kós Károly és a bekapcsolódó művészbarátok további, 1912–1914-es, 1933-as belsőépítészeti terveinek kivitelezése (bejárati mozaik felirat és lámpások, főlépcsőházi korlát és üvegfestmény, a ká- polna és a díszterem berendezése)

Kós Károly „iparművész aláírása”:

a Varjú az új szárny kilincsein is

SAJÁT HAJLéK

A tovább épülő múzeumegyüttes Az épületek születése

Előzmények

1917–1920: A főépület helyiségeinek nagy részét háborús kórháznak foglalják le

1922: A bútorozás befejezése, a barátosi templommennyezet fel- rakása

1930–1937: A volt Tóthné- (ekkor Mandel-)féle szomszéd telek meg- vásárlása, a csíkmenasági lófőszékely-ház és székelykapu áttelepítése oda (skanzen létesítése)

1943: Kós Károly tervet készít a főépület északi szárnyának bővíté- sére

1949–1959: Ismételt próbálkozások az épületbővítés megvalósítá- sára

1972–1979: Kivitelezési terv az északi szárny bővítésére (Deák Bar- na), majd adaptálás a mai formára (Gagyi Ferenc)

1977: Kós Károly halála

1979–1981: Az északi szárny bővítése

1990: Az egykori Alsósétatér utcát Kós Károlyról nevezik el

2002: Megjelenik Anthony Gall Kós Károly műhelye című kötete (Magyar Építőművészet 3.)

2008–2012: Kós Károly és a bekapcsolódó művészbarátok további, 1912–1914-es, 1933-as belsőépítészeti terveinek kivitelezése (bejárati mozaik felirat és lámpások, főlépcsőházi korlát és üvegfestmény, a ká- polna és a díszterem berendezése)

Kós Károly „iparművész aláírása”:

a Varjú az új szárny kilincsein is

SAJÁT HAJLéK

A tovább épülő múzeumegyüttes Az épületek születése

Előzmények

Előzmények

A Székely Nemzeti Múzeum az egyik legrégebbi magyar múzeum.

1875 óta látogatható, 1876 óta van jelen a nemzetközi szakmai életben, 1877 óta viseli mai nevét, 1879-ben költözött be Imecsfalváról Sepsi- szentgyörgyre, és került köztulajdonba. Jelenleg a legnagyobb határon túli magyar közgyűjtemény és az egyik legnagyobb határon túli ma- gyar tudományos intézmény. Sepsiszentgyörgyi mai fő épületegyüttese az Alsósétatér utca – ma Kós Károly utca – mentén épült, a városhoz 1880-ban csatolt Sepsiszemerja legelső, majdnem három holdas telkén.

A Wellenreiter-féle Serfőzde ún. Major-telkéről a korábbi épületeket lebontották, de az egykori kocsma jégvermének bejárata ma is látható a múzeum kertjében. A telekhez utólag, 1930-ban még hozzávásárol- ták a múzeum skanzene számára a városközpont felőli szomszéd telket – egykor a város legszélső telke volt, ennek emlékét jelzi az újrafaragott határoszlop –, a hegy felőli negyedét viszont az 1968-as megyésítést követően elveszítették.

A Sepsiszentgyörgyre az imecsfalvi Cserey-kúria helyiségeiből át- költözött gyűjteményeket 1879-ben a helyi Székely Mikó Kollégium fogadta be, és a múzeum 1892-ig az ún. Béldi-ház emeletén, a kollégi- um könyvtára fölött volt elhelyezve. Alapterülete és alaprajzi arányai a mai régészeti alapkiállítás nagytermének feleltek meg. 1892-ben, a befogadó oktatási intézmény fejlesztésével azonban az épületet le- bontották, és a gyűjtemények, amelyek pedig már a Béldi-házat is évek óta kinőtték, a középiskola két túlzsúfolt helyiségébe szorultak. A tart- hatatlan helyzet okán Potsa József háromszéki főispán támogatásával 1890-ben gyűjtés indult egy saját múzeumépület megteremtésére. El- sőként a lechneri formavilágot a múzeumbeli és székelyföldi ornamen- tikakutatásával megalapozó Huszka József készített rá tervet, a Székely

Az imecsfalvi Cserey-kúria 1896-ban

A Béldi­ház emeletes épülete a Lábasház (jobbról) melletti saroképület (későbbi Árvaszék) mögött, az 1860-as években

A Székely Mikó Kollégium 1910­ben

Előzmények

A Székely Nemzeti Múzeum az egyik legrégebbi magyar múzeum.

1875 óta látogatható, 1876 óta van jelen a nemzetközi szakmai életben, 1877 óta viseli mai nevét, 1879-ben költözött be Imecsfalváról Sepsi- szentgyörgyre, és került köztulajdonba. Jelenleg a legnagyobb határon túli magyar közgyűjtemény és az egyik legnagyobb határon túli ma- gyar tudományos intézmény. Sepsiszentgyörgyi mai fő épületegyüttese az Alsósétatér utca – ma Kós Károly utca – mentén épült, a városhoz 1880-ban csatolt Sepsiszemerja legelső, majdnem három holdas telkén.

A Wellenreiter-féle Serfőzde ún. Major-telkéről a korábbi épületeket lebontották, de az egykori kocsma jégvermének bejárata ma is látható a múzeum kertjében. A telekhez utólag, 1930-ban még hozzávásárol- ták a múzeum skanzene számára a városközpont felőli szomszéd telket – egykor a város legszélső telke volt, ennek emlékét jelzi az újrafaragott határoszlop –, a hegy felőli negyedét viszont az 1968-as megyésítést követően elveszítették.

A Sepsiszentgyörgyre az imecsfalvi Cserey-kúria helyiségeiből át- költözött gyűjteményeket 1879-ben a helyi Székely Mikó Kollégium fogadta be, és a múzeum 1892-ig az ún. Béldi-ház emeletén, a kollégi- um könyvtára fölött volt elhelyezve. Alapterülete és alaprajzi arányai a mai régészeti alapkiállítás nagytermének feleltek meg. 1892-ben, a befogadó oktatási intézmény fejlesztésével azonban az épületet le- bontották, és a gyűjtemények, amelyek pedig már a Béldi-házat is évek óta kinőtték, a középiskola két túlzsúfolt helyiségébe szorultak. A tart- hatatlan helyzet okán Potsa József háromszéki főispán támogatásával 1890-ben gyűjtés indult egy saját múzeumépület megteremtésére. El- sőként a lechneri formavilágot a múzeumbeli és székelyföldi ornamen- tikakutatásával megalapozó Huszka József készített rá tervet, a Székely

Az imecsfalvi Cserey-kúria 1896-ban

A Béldi­ház emeletes épülete a Lábasház (jobbról) melletti saroképület (későbbi Árvaszék) mögött, az 1860-as években

A Székely Mikó Kollégium 1910­ben

1908-ban a korábban Dvorákot ajánló Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége Hültl Dezső műegyetemi tanárt vonta be az ügybe. Hültl a vázlatterveket 1909 végére el is készítette, de a kidol- Mikó Kollégiummal szembe, a Lábas Ház mellé, 1895-ben. Elképze-

lését 1898-ban az Országos Mérnök és építész Egylet részéről Aigner Sándor, Bálint Zoltán és maga Lechner Ödön, 1899-ben a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége részéről Fraknói Vilmos vé- leményezte, ezek alapján a tervet Huszka ki is javította. A felajánlott telek viszont a célra alkalmatlannak bizonyult, és a városban ma talán csak a Csíki utcai Gyulai Műtermén emlékeztet egy párkányzat a Husz- ka megálmodta homlokzati frízre. Az 1903-ban megvásárolt mostani múzeumtelekre már a szálvai, békási, ojtozi, bodzakrasznai, hatodi–

bálványosfürdői átjárók kiépítője, a sokoldalú Gyárfás Győző megyei főmérnök készítette el az első tervet, 1904-ben. Módosításán Dvorák Ede budapesti műegyetemi tanár dolgozott 1905 és 1907 között.

Ezt követően az épület belső beosztása is változott: új, ellátandó fel- adatok fogalmazódtak meg. Sepsiszentgyörgyön már 1886-ban felme- rült, hogy a múzeumot egy létesítendő művelődési csarnok épületében kellene elhelyezni. Az ötlet a Régi Magyar Könyvtárat és a Székely Ok- levéltárat is elindító kolozsvári jeles könyvtárosé, Szabó Károlyé volt, és erre a célra a főtéri Szent József-templom és Ferenc József-kórház között ajánlott fel helyet Császár Bálint, a Mikszáth által „János király- ként” megörökített városi polgármester. Most, 1906-ban, húsz évvel később az országos művelődéspolitika mozdult el (regionális) műve- lődési központok kialakítása irányába – ennek jegyében született meg később a múzeumépületekkel egyidős marosvásárhelyi Kultúrpalo- ta is. Sepsiszentgyörgyön 1906-tól két előadóterem, festészeti műte- rem, háziipari kiállító- és árusítóterem jelent meg a múzeumépülettel szemben támasztott elvárásokban, és Malmos Andor helyi építész már 1907-ben módosítani próbálta hozzá a terveket.

A múzeumépületekkel egykorú marosvásárhelyi

Kultúrpalota oldalhomlokzatának szecessziós mozaikdísze Gyulai Műterme (épült 1910­ben)

Gyárfás Győző 1904­es vázlatterve (metszet)

1908-ban a korábban Dvorákot ajánló Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége Hültl Dezső műegyetemi tanárt vonta be az ügybe. Hültl a vázlatterveket 1909 végére el is készítette, de a kidol- Mikó Kollégiummal szembe, a Lábas Ház mellé, 1895-ben. Elképze-

lését 1898-ban az Országos Mérnök és építész Egylet részéről Aigner Sándor, Bálint Zoltán és maga Lechner Ödön, 1899-ben a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége részéről Fraknói Vilmos vé- leményezte, ezek alapján a tervet Huszka ki is javította. A felajánlott telek viszont a célra alkalmatlannak bizonyult, és a városban ma talán csak a Csíki utcai Gyulai Műtermén emlékeztet egy párkányzat a Husz- ka megálmodta homlokzati frízre. Az 1903-ban megvásárolt mostani múzeumtelekre már a szálvai, békási, ojtozi, bodzakrasznai, hatodi–

bálványosfürdői átjárók kiépítője, a sokoldalú Gyárfás Győző megyei főmérnök készítette el az első tervet, 1904-ben. Módosításán Dvorák Ede budapesti műegyetemi tanár dolgozott 1905 és 1907 között.

Ezt követően az épület belső beosztása is változott: új, ellátandó fel- adatok fogalmazódtak meg. Sepsiszentgyörgyön már 1886-ban felme- rült, hogy a múzeumot egy létesítendő művelődési csarnok épületében kellene elhelyezni. Az ötlet a Régi Magyar Könyvtárat és a Székely Ok- levéltárat is elindító kolozsvári jeles könyvtárosé, Szabó Károlyé volt, és erre a célra a főtéri Szent József-templom és Ferenc József-kórház között ajánlott fel helyet Császár Bálint, a Mikszáth által „János király- ként” megörökített városi polgármester. Most, 1906-ban, húsz évvel később az országos művelődéspolitika mozdult el (regionális) műve- lődési központok kialakítása irányába – ennek jegyében született meg később a múzeumépületekkel egyidős marosvásárhelyi Kultúrpalo- ta is. Sepsiszentgyörgyön 1906-tól két előadóterem, festészeti műte- rem, háziipari kiállító- és árusítóterem jelent meg a múzeumépülettel szemben támasztott elvárásokban, és Malmos Andor helyi építész már 1907-ben módosítani próbálta hozzá a terveket.

A múzeumépületekkel egykorú marosvásárhelyi

Kultúrpalota oldalhomlokzatának szecessziós mozaikdísze Gyulai Műterme (épült 1910­ben)

Gyárfás Győző 1904­es vázlatterve (metszet)

gozásukkal nem haladt. Úgy tűnik, végül ő maga javasolta a munka folytatására egykori tanítványát, Kós Károlyt, aki – talán nem mellékes – a múzeum nemzetközi hírű tudósának, László Ferencnek is középis- kolai tanítványa volt Kolozsváron. A múzeum jelezte a Főfelügyelőség- nek 1910. december 4-én, hogy amennyiben Hültl nem foghat sürgősen a kiviteli tervekhez, akkor Kóst kérnék fel rá, a Vallás- és Közoktatás- ügyi Minisztérium pedig 1911. március 16-án elfogadta Hültl vázlatter- vének egyszerűbb, torony nélküli változatát – korábban nem támogat- ták Huszka kupola-tervét és Dvorák tornyocskáit sem –, de egyúttal Kós Károlyt bízta meg annak kidolgozásával.

Hültl Dezső 1909­es vázlatterve (tornyos változat, elölnézet)

Gyárfás Győző 1904­es vázlatterve (elölnézet) Kós Károly 1911. áprilisi kiviteli terve (metszet) – datálása a levonat készítésére vonatkozik

gozásukkal nem haladt. Úgy tűnik, végül ő maga javasolta a munka folytatására egykori tanítványát, Kós Károlyt, aki – talán nem mellékes – a múzeum nemzetközi hírű tudósának, László Ferencnek is középis- kolai tanítványa volt Kolozsváron. A múzeum jelezte a Főfelügyelőség- nek 1910. december 4-én, hogy amennyiben Hültl nem foghat sürgősen a kiviteli tervekhez, akkor Kóst kérnék fel rá, a Vallás- és Közoktatás- ügyi Minisztérium pedig 1911. március 16-án elfogadta Hültl vázlatter- vének egyszerűbb, torony nélküli változatát – korábban nem támogat- ták Huszka kupola-tervét és Dvorák tornyocskáit sem –, de egyúttal Kós Károlyt bízta meg annak kidolgozásával.

Hültl Dezső 1909­es vázlatterve (tornyos változat, elölnézet)

Gyárfás Győző 1904­es vázlatterve (elölnézet) Kós Károly 1911. áprilisi kiviteli terve (metszet) – datálása a levonat készítésére vonatkozik

Az épületek születése

A megbízást a múzeum 1911. április 2-án erősítette meg, és Kós még ebben a hónapban elkészítette a kiviteli terveket. A főépületet kiegészí- tő múzeumőri lakásokat, amelyeknek Dvorák 1905-ös sepsiszentgyörgyi kiszállásáig a múzeumépületben képzelték el kialakítását, ugyancsak megtervezte 1911 júliusában. A részlet- és berendezési tervek ezt követő- en, 1911–1914-ben készültek el – az előcsarnok mozaikjának színvázlatán a jó barát és munkatárs Zrumetzky Dezső aláírását is ott találjuk.

Kós Károly így vall a múzeum 1929-es Emlékkönyvében:

„Feladatom volt tehát: múzeumi szempontból jó beosztású, techni- kailag tartós és könnyen karbantartható, művészileg pedig – a Székely Nemzetet reprezentáló épületet építeni fel. Amihez a magam részéről külön még azt is célul tűztem ki, hogy lehetőleg székelyföldi anyagokkal és székely mesteremberekkel valósítsam meg ezt a munkát.

Tehát elvetettem a szigorúan történelminek tudott minden stílust, és számbavéve mindazt, amit Erdély magyar népére, főképpen pedig a székelységnek népi építkezéséből, illetőleg népi művészetéből tipikus- nak láttam és vallottam, valamelyest megnemesítve úgy alkalmaztam egy modern és speciális igényeket szolgáló alaprajzra, hogy az magától értetődően természetes, művésziesen monumentális lehessen, és senki székely ne szégyellje azt magáénak vallani.

Hogy a felesleges, tehát drágító térpazarlást elkerülhessem, az alap- rajzot felbontottam úgy, hogy minden mellékhelyiség és minden folyo- só csupán a legszükségesebb méreteket kapja meg, és a gyűjtemények helyiségeiből egy talpalatnyi se áldoztassék fel a szimmetria és egyenlő tengelyosztás külsőségeiért. Ennek következtében az a veszedelem fe- nyegetett, hogy az épület architektúrája szétesik, és monumentalitás helyett elaprózódást, aránytalanságot, sőt otrombaságot kapok ered- ményül. Ezt elkerülendő az egyes, magasságban tagolt részeket nagy homlokzati síkokba fogtam össze, és az alaprajzi egyes tagok homlok- Az emeletes múzeumőri lakóház 1911. júliusi vázlatterve (oldalnézet)

és kiviteli terv ugyanennek a lépcsőházi bútorozására

Segítőtársak: az előcsarnok padlómozaik­részletrajza Zrumetzky Dezső műhelyében készült

Az épületek születése

A megbízást a múzeum 1911. április 2-án erősítette meg, és Kós még ebben a hónapban elkészítette a kiviteli terveket. A főépületet kiegészí- tő múzeumőri lakásokat, amelyeknek Dvorák 1905-ös sepsiszentgyörgyi kiszállásáig a múzeumépületben képzelték el kialakítását, ugyancsak megtervezte 1911 júliusában. A részlet- és berendezési tervek ezt követő- en, 1911–1914-ben készültek el – az előcsarnok mozaikjának színvázlatán a jó barát és munkatárs Zrumetzky Dezső aláírását is ott találjuk.

Kós Károly így vall a múzeum 1929-es Emlékkönyvében:

„Feladatom volt tehát: múzeumi szempontból jó beosztású, techni- kailag tartós és könnyen karbantartható, művészileg pedig – a Székely Nemzetet reprezentáló épületet építeni fel. Amihez a magam részéről külön még azt is célul tűztem ki, hogy lehetőleg székelyföldi anyagokkal és székely mesteremberekkel valósítsam meg ezt a munkát.

Tehát elvetettem a szigorúan történelminek tudott minden stílust, és számbavéve mindazt, amit Erdély magyar népére, főképpen pedig a székelységnek népi építkezéséből, illetőleg népi művészetéből tipikus- nak láttam és vallottam, valamelyest megnemesítve úgy alkalmaztam egy modern és speciális igényeket szolgáló alaprajzra, hogy az magától értetődően természetes, művésziesen monumentális lehessen, és senki székely ne szégyellje azt magáénak vallani.

Hogy a felesleges, tehát drágító térpazarlást elkerülhessem, az alap- rajzot felbontottam úgy, hogy minden mellékhelyiség és minden folyo- só csupán a legszükségesebb méreteket kapja meg, és a gyűjtemények helyiségeiből egy talpalatnyi se áldoztassék fel a szimmetria és egyenlő tengelyosztás külsőségeiért. Ennek következtében az a veszedelem fe- nyegetett, hogy az épület architektúrája szétesik, és monumentalitás helyett elaprózódást, aránytalanságot, sőt otrombaságot kapok ered- ményül. Ezt elkerülendő az egyes, magasságban tagolt részeket nagy homlokzati síkokba fogtam össze, és az alaprajzi egyes tagok homlok- Az emeletes múzeumőri lakóház 1911. júliusi vázlatterve (oldalnézet)

és kiviteli terv ugyanennek a lépcsőházi bútorozására

Segítőtársak: az előcsarnok padlómozaik­részletrajza Zrumetzky Dezső műhelyében készült

zati felépítésén a nyílásokat lehetőleg csoportosan összefoglalva alkal- maztam... A szimmetriát a középrész erőteljes kihangsúlyozásával és a két oldalszárny arányosságával pótoltam, a szaggatottságot az épüle- tet összefogó előudvari kőfallal.”

A megbízás tárgya kivitelezési tervből így lett valójában új, különle- ges terv, amelynek köszönhetően nagy, elegáns felületek és apró részle- tek egysége teszi igazi remekművé a múzeum épületeit. Szakmai értékét jól jellemzi, hogy – bár Kós figyelmen kívül hagyta a központi felügyelet feltételét, és nemcsak hogy visszatért egy tornyos megoldáshoz, hanem kifejezetten ezáltal biztosított súlypontot és vertikális tengelyt a főépü- letnek – az eredményt látva ezt minden további nélkül elfogadták.

A Malmos Andor vezette építkezés az előzetes ígéreteknek megfe- lelően, főleg székelyföldi anyagok felhasználásával és székely mesterek alkalmazásával folyt le, Molnár István és Szabó Mihály építőmesterek, Deák András vaskereskedő, valamint Jakócs István lakatosmester helyi vállalkozók részvételével. Az alapfalakhoz és a lábazat kiképzéséhez a sepsiszentgyörgyi őrkői homokkövet, az épület falaihoz prázsmári téglát, az ácsszerkezetekhez, famunkákhoz a térségbeli erdőkből, így a Mikes grófok és Groedel báró zabolai és kommandói fatelepeiről származó faanyagot, a tetőfedéshez bodoki cserepet használtak. A fe- hér márvány tagozatok, burkolatok gyergyószárhegyi nyersanyagból készültek. Egyedül a színes, zománcos cserepek érkeztek messziről, Mátray Lajos kunszentmártoni gyárából. A belső, gondosan megterve- zett részletek, mint térelválasztók, kilincsek, bútorok is helyi mesterek kivitelezésére vártak, és csak a világítótesteket és a könyvtári berende- zést biztosították budapesti cégek (Ganz, Márkus).

Az építkezést 1911 augusztusában kezdték el, az alapkőletétel 1911.

október 22-én történt meg. 1912 februárjában az épületek tető alá ke- rültek. 1912 nyarán befejeződött a múzeumőri lakások, 1912. december 31-én a főépület építése is. A könyvtár berendezésére 1913. április–de- cemberben került sor, az utcai front felőli kerítést, a parkosítást, vala- mint a Budapesten, Fekete Ödön által tervezett vízvezetést és csatorná- zást csak 1914-ben tudták befejezni.

Vázlat a főépület előtti park kialakításához A zománcos cserepektől „napsugaras” torony – a Zsolnay­típusú színjátszó máz alkalmazását már Huszka József is tervezte

A múzeumőri lakóházak

zati felépítésén a nyílásokat lehetőleg csoportosan összefoglalva alkal- maztam... A szimmetriát a középrész erőteljes kihangsúlyozásával és a két oldalszárny arányosságával pótoltam, a szaggatottságot az épüle- tet összefogó előudvari kőfallal.”

A megbízás tárgya kivitelezési tervből így lett valójában új, különle- ges terv, amelynek köszönhetően nagy, elegáns felületek és apró részle- tek egysége teszi igazi remekművé a múzeum épületeit. Szakmai értékét jól jellemzi, hogy – bár Kós figyelmen kívül hagyta a központi felügyelet feltételét, és nemcsak hogy visszatért egy tornyos megoldáshoz, hanem kifejezetten ezáltal biztosított súlypontot és vertikális tengelyt a főépü- letnek – az eredményt látva ezt minden további nélkül elfogadták.

A Malmos Andor vezette építkezés az előzetes ígéreteknek megfe- lelően, főleg székelyföldi anyagok felhasználásával és székely mesterek alkalmazásával folyt le, Molnár István és Szabó Mihály építőmesterek, Deák András vaskereskedő, valamint Jakócs István lakatosmester helyi vállalkozók részvételével. Az alapfalakhoz és a lábazat kiképzéséhez a sepsiszentgyörgyi őrkői homokkövet, az épület falaihoz prázsmári téglát, az ácsszerkezetekhez, famunkákhoz a térségbeli erdőkből, így a Mikes grófok és Groedel báró zabolai és kommandói fatelepeiről származó faanyagot, a tetőfedéshez bodoki cserepet használtak. A fe- hér márvány tagozatok, burkolatok gyergyószárhegyi nyersanyagból készültek. Egyedül a színes, zománcos cserepek érkeztek messziről, Mátray Lajos kunszentmártoni gyárából. A belső, gondosan megterve- zett részletek, mint térelválasztók, kilincsek, bútorok is helyi mesterek kivitelezésére vártak, és csak a világítótesteket és a könyvtári berende- zést biztosították budapesti cégek (Ganz, Márkus).

Az építkezést 1911 augusztusában kezdték el, az alapkőletétel 1911.

október 22-én történt meg. 1912 februárjában az épületek tető alá ke- rültek. 1912 nyarán befejeződött a múzeumőri lakások, 1912. december 31-én a főépület építése is. A könyvtár berendezésére 1913. április–de- cemberben került sor, az utcai front felőli kerítést, a parkosítást, vala- mint a Budapesten, Fekete Ödön által tervezett vízvezetést és csatorná- zást csak 1914-ben tudták befejezni.

Vázlat a főépület előtti park kialakításához A zománcos cserepektől „napsugaras” torony – a Zsolnay­típusú színjátszó máz alkalmazását már Huszka József is tervezte

A múzeumőri lakóházak

A főépület elölről A főépület a városközpont felől

A főépület elölről A főépület a városközpont felől

A tovább épülő múzeumegyüttes

A további munkálatokra egyelőre kilátás sem lehetett: a rendelkezésre álló pénz elfogyott, a háború kitörésével pedig országos szinten is költ- ségvetési megszorítások következtek. 1916. augusztus 28. és október 24.

között, a román betörés elől menekülve a múzeumőrök a múzeumot is kénytelenek voltak elhagyni, majd a főépületet 1917. március 23-án hadi- kórháznak foglalták le, a gyűjteményeket néhány zárt helyiségbe különít- ve el. A múzeum csak 1920. május 5-én nyerhette vissza rendeltetését.

A belső festés, a teljes bebútorozás és néhány részlet – a homlokzati mozaikdísz, a kovácsoltvas bejárati lámpák és lépcsőházi korlát, a nagy festett üvegablak stb. – kivitelezése így elmaradt, de 1921-től újra és újra dolgoztak rajtuk. A belső festés és dekoráció megtervezésébe-megvaló- sításába jeles képzőművészek kapcsolódtak be (Bánffy Miklós, Barabás Márton, Gulyás Károly, Gyárfás Jenő, Keöpeczi Sebestyén József, zsö- gödi Nagy Imre, Varga Nándor Lajos). A szervező és fő kapcsolattartó ebben is, mint minden programjukban, 1911 óta a jeles múzeumi vezető Csutak Vilmos volt. Halálát követően (1936) igazgató-utódai folytatták munkáját: főleg Herepei János, majd 1945-től Székely Zoltán.

Az első világháború előtt a tervezett skanzen létrehozása is elma- radt. Csak 1930-ban vásárolhatták meg hozzá az 1911-ben már kiszemelt szomszéd telket, arra pedig 1932–1934-ben egy pottyandi (Csíkmena- ság) székely lófő lakóépületet, az ún. Csíki házat és a hozzá illő kaput.

A balassagyarmatival holtversenyben első magyar skanzent 1937-ben avatták fel. A Szinte Gábor és Toroczkai-Vigand Ede alapozta program megvalósításában is a korabeli legjelentősebb magyar szakemberek vettek részt, a helyi szakmára támaszkodva (Haáz Rezső, Keöpeczi Sebestyén József, Milleker Rezső, zsögödi Nagy Imre, Sütő-Nagy Jenő, Roediger Lajos, Szilády Zoltán, Vámszer Géza, Viski Károly). Kós már legelső sepsiszentgyörgyi kiszállásakor, 1911 áprilisában bekapcsoló- dott a skanzen tervezésébe, és maga dokumentálta, irányította a Csík- 1911. áprilisi színvázlat a belső kifestéshez

(az épület itt még a maihoz képest tükörszimmetrikus szerkezetű)

Kós Károly rajzai a Csíki ház áttelepítéséhez (1934)

A tovább épülő múzeumegyüttes

A további munkálatokra egyelőre kilátás sem lehetett: a rendelkezésre álló pénz elfogyott, a háború kitörésével pedig országos szinten is költ- ségvetési megszorítások következtek. 1916. augusztus 28. és október 24.

között, a román betörés elől menekülve a múzeumőrök a múzeumot is kénytelenek voltak elhagyni, majd a főépületet 1917. március 23-án hadi- kórháznak foglalták le, a gyűjteményeket néhány zárt helyiségbe különít- ve el. A múzeum csak 1920. május 5-én nyerhette vissza rendeltetését.

A belső festés, a teljes bebútorozás és néhány részlet – a homlokzati mozaikdísz, a kovácsoltvas bejárati lámpák és lépcsőházi korlát, a nagy festett üvegablak stb. – kivitelezése így elmaradt, de 1921-től újra és újra dolgoztak rajtuk. A belső festés és dekoráció megtervezésébe-megvaló- sításába jeles képzőművészek kapcsolódtak be (Bánffy Miklós, Barabás Márton, Gulyás Károly, Gyárfás Jenő, Keöpeczi Sebestyén József, zsö- gödi Nagy Imre, Varga Nándor Lajos). A szervező és fő kapcsolattartó ebben is, mint minden programjukban, 1911 óta a jeles múzeumi vezető Csutak Vilmos volt. Halálát követően (1936) igazgató-utódai folytatták munkáját: főleg Herepei János, majd 1945-től Székely Zoltán.

Az első világháború előtt a tervezett skanzen létrehozása is elma- radt. Csak 1930-ban vásárolhatták meg hozzá az 1911-ben már kiszemelt szomszéd telket, arra pedig 1932–1934-ben egy pottyandi (Csíkmena- ság) székely lófő lakóépületet, az ún. Csíki házat és a hozzá illő kaput.

A balassagyarmatival holtversenyben első magyar skanzent 1937-ben avatták fel. A Szinte Gábor és Toroczkai-Vigand Ede alapozta program megvalósításában is a korabeli legjelentősebb magyar szakemberek vettek részt, a helyi szakmára támaszkodva (Haáz Rezső, Keöpeczi Sebestyén József, Milleker Rezső, zsögödi Nagy Imre, Sütő-Nagy Jenő, Roediger Lajos, Szilády Zoltán, Vámszer Géza, Viski Károly). Kós már legelső sepsiszentgyörgyi kiszállásakor, 1911 áprilisában bekapcsoló- dott a skanzen tervezésébe, és maga dokumentálta, irányította a Csík- 1911. áprilisi színvázlat a belső kifestéshez

(az épület itt még a maihoz képest tükörszimmetrikus szerkezetű)

Kós Károly rajzai a Csíki ház áttelepítéséhez (1934)

menaságról Sepsiszentgyörgyre való áttelepítést. Megjegyzendő, hogy a skanzen romániai viszonylatban is kiemelkedő intézménytörténeti jelentőségű: a kolozsvári Hója és a bukaresti Herăstrău-park létesít- ményeiben hamarabb avatták ugyan az első épületeket (1929, 1936), de egyikük sem működött a későbbiekben folyamatosan múzeumi rendel- tetéssel. A Székely Nemzeti Múzeum skanzenjébe további két lakóépü- letet szándékoztak telepíteni: a Csíki ház mellé egy Udvarhelyi és egy Háromszéki házat. Ezeket 1970–1971-ben tudták csak beszerezni, így végül a múzeum születő csernátoni részlegének a szabadtéri néprajzi kiállítását alapozták meg velük (vargyasi és bélafalvi ház, 1978–1979).

A múzeum főépületét véleményezésében már Fraknói Vilmos két szárnyon is bővíthetőre kérte tervezni. 1943 áprilisában Kós az északi szárnynak a bővítési tervét is elkészítette Herepei János igazgató megren- delésére. A háború megakadályozta az építkezést – a déli szárny bővíté- sének pedig már a tervére sem kaptak támogatást –, de 1950-től többször próbálta megvalósítani Székely Zoltán, és 1972-ben Deák Barna részletes kivitelezési tervet is kidolgozhatott hozzá. A bővítés végül 1979–1981-ben valósult meg, Gagyi Ferenc 1978–1979-es adaptálásában. Utóbbit Kós Károllyal már nem beszélhették meg, 1977-ben elhunyt. A módosítá- sokban egy egységes északi szárny igénye érvényesült: a második emelet manzárdszerűvé alakítása mindenekelőtt a régi szárnyrész megoldásait alkalmazta, de felismerhető rajta egy másik sepsiszentgyörgyi Kós-épü- let, a volt református leánygimnázium (ma Kós Károly Szakközépiskola) manzárdablak-csoportosítása is. Kós tervéhez képest az új szárny lép- csőháza mellé egy liftet is beépítettek. Ugyanekkor álltak át mindenütt központi fűtésre, lebontva a régi épületrészben az eredeti, szecessziós stílusú cserépkályhákat és kiiktatva néhány belső elválasztó falat.

Az 1912–1914-es belsőépítészeti tervek közül legutóbb a főlépcsőház kovácsoltvas korlátja és a főbejárat feletti mozaik valósult meg, 2008- ban, amikor gyimesi faanyagból a nagy előadóterem 1961-ben eltávo- lított padjai helyett is hű másolatok készültek, 2011–2012-ben pedig a kaputorony és a főbejárat külső vaslámpásai, valamint a főlépcsőházi, Csaba királyfit ábrázoló nagy üvegablak Bánffy-féle változata.

Az északi szárny bővítése

Távlat és távlatok Látogatás

Az érkező fogadása

Belső és még belsőbb terek

A SZéKELy

MűVELODéS

TEMPLOMA

menaságról Sepsiszentgyörgyre való áttelepítést. Megjegyzendő, hogy a skanzen romániai viszonylatban is kiemelkedő intézménytörténeti jelentőségű: a kolozsvári Hója és a bukaresti Herăstrău-park létesít- ményeiben hamarabb avatták ugyan az első épületeket (1929, 1936), de egyikük sem működött a későbbiekben folyamatosan múzeumi rendel- tetéssel. A Székely Nemzeti Múzeum skanzenjébe további két lakóépü- letet szándékoztak telepíteni: a Csíki ház mellé egy Udvarhelyi és egy Háromszéki házat. Ezeket 1970–1971-ben tudták csak beszerezni, így végül a múzeum születő csernátoni részlegének a szabadtéri néprajzi kiállítását alapozták meg velük (vargyasi és bélafalvi ház, 1978–1979).

A múzeum főépületét véleményezésében már Fraknói Vilmos két szárnyon is bővíthetőre kérte tervezni. 1943 áprilisában Kós az északi szárnynak a bővítési tervét is elkészítette Herepei János igazgató megren- delésére. A háború megakadályozta az építkezést – a déli szárny bővíté- sének pedig már a tervére sem kaptak támogatást –, de 1950-től többször próbálta megvalósítani Székely Zoltán, és 1972-ben Deák Barna részletes kivitelezési tervet is kidolgozhatott hozzá. A bővítés végül 1979–1981-ben valósult meg, Gagyi Ferenc 1978–1979-es adaptálásában. Utóbbit Kós Károllyal már nem beszélhették meg, 1977-ben elhunyt. A módosítá- sokban egy egységes északi szárny igénye érvényesült: a második emelet manzárdszerűvé alakítása mindenekelőtt a régi szárnyrész megoldásait alkalmazta, de felismerhető rajta egy másik sepsiszentgyörgyi Kós-épü- let, a volt református leánygimnázium (ma Kós Károly Szakközépiskola) manzárdablak-csoportosítása is. Kós tervéhez képest az új szárny lép- csőháza mellé egy liftet is beépítettek. Ugyanekkor álltak át mindenütt központi fűtésre, lebontva a régi épületrészben az eredeti, szecessziós stílusú cserépkályhákat és kiiktatva néhány belső elválasztó falat.

Az 1912–1914-es belsőépítészeti tervek közül legutóbb a főlépcsőház kovácsoltvas korlátja és a főbejárat feletti mozaik valósult meg, 2008- ban, amikor gyimesi faanyagból a nagy előadóterem 1961-ben eltávo- lított padjai helyett is hű másolatok készültek, 2011–2012-ben pedig a kaputorony és a főbejárat külső vaslámpásai, valamint a főlépcsőházi, Csaba királyfit ábrázoló nagy üvegablak Bánffy-féle változata.

Az északi szárny bővítése

Távlat és távlatok Látogatás

Az érkező fogadása

Belső és még belsőbb terek

A SZéKELy

MűVELODéS

TEMPLOMA

Az érkező fogadása

Az Alsósétatér utcai kerítést már Hültl Dezső látványtervein szé- kelykapuk, éspedig egy-egy galambbúgos nagy- és kiskapu tagolja.

A galambbúgos kapu felhasználása kutatójának, Huszka Józsefnek az ötlete volt, de ő még magába a múzeumépület falába illesztette vol- na be. Fraknói Vilmos kérte, 1898-ban, hogy funkcionálisan, az épü- let előtti utcai kerítést nyissa meg. Végül nagygalambbúgos kapuval zárták le mindkétfelől az eredeti telek utcai frontját. A Szemerja fe- lőli kaput választották ki hamarabb – valószínűleg már az 1911-es, Semayer Vilibáld és Beluleszko Sándor társaságában megejtett, skan- zent tervező dálnoki háznézőn –, ez jelenleg a legrégebbi ma is álló székelykapu (1733). A városközpont felőli zetelaki festett kaput, amely az intézménnyel egyidős (1875), Kós Károly Zrumetzky Dezsővel nézte ki, 1913 őszén, amikor Sztánáról indulva saját fogatán szekerezték kör- be Erdélyt.

Sepsiszentgyörgy központja felől érkezve 1934 óta a Csíki ház skan- zenépülete mögül bontakozik ki a főépület tömbje. A Csíki ház (1767) és a vele szomszédos telekről behozott székelykapu (1761) a volt mú- zeumőri lakásokhoz hátrafutó sétányra igazodik, együttesük később a szászfalusi feszülettel, a bélafalvi olajütővel és további székelykapuk-

Mint templomtorony és templomhajó...

A külső kerítés pillérosztása a kapukkal, vázlatrajz (1912)

Az érkező fogadása

Az Alsósétatér utcai kerítést már Hültl Dezső látványtervein szé- kelykapuk, éspedig egy-egy galambbúgos nagy- és kiskapu tagolja.

A galambbúgos kapu felhasználása kutatójának, Huszka Józsefnek az ötlete volt, de ő még magába a múzeumépület falába illesztette vol- na be. Fraknói Vilmos kérte, 1898-ban, hogy funkcionálisan, az épü- let előtti utcai kerítést nyissa meg. Végül nagygalambbúgos kapuval zárták le mindkétfelől az eredeti telek utcai frontját. A Szemerja fe- lőli kaput választották ki hamarabb – valószínűleg már az 1911-es, Semayer Vilibáld és Beluleszko Sándor társaságában megejtett, skan- zent tervező dálnoki háznézőn –, ez jelenleg a legrégebbi ma is álló székelykapu (1733). A városközpont felőli zetelaki festett kaput, amely az intézménnyel egyidős (1875), Kós Károly Zrumetzky Dezsővel nézte ki, 1913 őszén, amikor Sztánáról indulva saját fogatán szekerezték kör- be Erdélyt.

Sepsiszentgyörgy központja felől érkezve 1934 óta a Csíki ház skan- zenépülete mögül bontakozik ki a főépület tömbje. A Csíki ház (1767) és a vele szomszédos telekről behozott székelykapu (1761) a volt mú- zeumőri lakásokhoz hátrafutó sétányra igazodik, együttesük később a szászfalusi feszülettel, a bélafalvi olajütővel és további székelykapuk-

Mint templomtorony és templomhajó...

A külső kerítés pillérosztása a kapukkal, vázlatrajz (1912)

Az utcai, ugyancsak kváderköves lábazatú, vakolt tégla és kék léc kerítés pilléreit cserép fedi. Kiskapuján belépve a cinterem kőkerítése és kaputornyocskája köti le a tekintetet – a japán szőlőt és a borostyánt még az első világháború előtt futtatták fel rájuk. A cinterem kerítésén és ka- putornyán is Zsolnay-típusú, de ezúttal csak zöld mázas a cserép. A ka- putornyocska visszafogottan díszes faragású fa tartóelemeit az olaszte- leki vasműves Nagy György függőlámpása egészíti ki – ő kivitelezte Kós további kovácsmunka-terveit, a főlépcsőházi korlátot is. Utolsó pillan- tás az északi szárny faragott fa csúcsdíszes, félcsúpos oromkiképzésé- re, és belépünk a cinterembe, mely eredetileg sokkal hangsúlyosabban utalt a templomok körüli cimitérium-temetőkertekre.

kal egészült ki (Szemerja, Kézdimartonfalva, Dálnok), valamint a ház háta mögé bementett fejfagyűjteménnyel. Szemközt velük a főépület kis huszártornyos kápolnája biztosít átmenetet az épületek közti lép- tékváltásban. Mivel a skanzen telkének megvásárlása már az első világ- háború előtt felmerült, nem kizárt, hogy a fogadó összképnek ez a le- hetősége szerepet játszott a főépületnek az eredeti tervekhez képest tükörszimmetrikus kivitelezésében – 1911 áprilisában a kápolna szen- télye még Szemerja irányába tájolódott.

Továbbhaladva a főbejárat egyszerű kiskapuja felé, mind jobban kibontakozik az északi szárny és a torony templomhajóra és harangto- ronyra emlékeztető kettőse. A faívezetes és deszkamellvédes őrtornácú torony közös középkori erdélyi örökségre utal: a tornác alatti kettős, lombard ablakok a kalotaszegi Gyerőmonostor templomtornyából is- merősek – itt játszódik Kós Károly programregénye, A Varju-nemzet- ség –, a tetősisak formája medgyesi szász kaputoronyra emlékeztet, a négy fióktornyos, zöld mázas cserepű megoldás pedig számos erdélyi épületre – ilyen tető díszítette a 18. század második felében a székely Kézdivásárhely református templomának is a harangtornyát. Kós egy arany-kék-terrakotta mintával varázsolta napsugarassá a látványt.

A kiskaputól továbbsétálva már az utcai homlokzat összképe érvé- nyesül. Tökéletes harmóniáját az alkalmazott tömegarányok és az épí- tőanyagok homlokzatot tagoló csoportosítása biztosítja: lentről fölfele a kőlábazat, a vászonsima falfelületek és a rönkös boronafalak egymás- ra épülése az oldalról-felülről védelmező meredek-magas cseréptető alatt, egyáltalán a két, egymáshoz képest eltolt, különböző méretű mú- zeumi szárny más-más formájú épülettömbje, nagy homlokzati síkjai.

A tetőformának persze funkcionális oka is van: a délkeleti sarok meg- emelt tetőrészét például az eredetileg ide tervezett műterem magya- rázza. Ami a részleteket illeti, Kós Károly nem használt pillért, lizénát, vízszintes párkányt a felületek osztására, különböző színek sincsenek.

A lábazati kváderkő-borításon kívül az épület minden fala fehér – a to- rony pár cserepét leszámítva a kék szín is csak a tetőereszeken és köz- vetlen alattuk elhelyezkedő faszerkezeteken jelenik meg.

A második emeleti műterem­ablak az egyetlen elem, amely a főépület tükörszimmetrikus megfordításakor eredeti helyzetében maradt

A kápolna kívülről

Kovácsoltvas lámpás a bejárati kaputorony mestergerendájára függesztve (Kós Károly 1912­es

kiviteli terve és Nagy György 2011­es munkája)

Az utcai, ugyancsak kváderköves lábazatú, vakolt tégla és kék léc kerítés pilléreit cserép fedi. Kiskapuján belépve a cinterem kőkerítése és kaputornyocskája köti le a tekintetet – a japán szőlőt és a borostyánt még az első világháború előtt futtatták fel rájuk. A cinterem kerítésén és ka- putornyán is Zsolnay-típusú, de ezúttal csak zöld mázas a cserép. A ka- putornyocska visszafogottan díszes faragású fa tartóelemeit az olaszte- leki vasműves Nagy György függőlámpása egészíti ki – ő kivitelezte Kós további kovácsmunka-terveit, a főlépcsőházi korlátot is. Utolsó pillan- tás az északi szárny faragott fa csúcsdíszes, félcsúpos oromkiképzésé- re, és belépünk a cinterembe, mely eredetileg sokkal hangsúlyosabban utalt a templomok körüli cimitérium-temetőkertekre.

kal egészült ki (Szemerja, Kézdimartonfalva, Dálnok), valamint a ház háta mögé bementett fejfagyűjteménnyel. Szemközt velük a főépület kis huszártornyos kápolnája biztosít átmenetet az épületek közti lép- tékváltásban. Mivel a skanzen telkének megvásárlása már az első világ- háború előtt felmerült, nem kizárt, hogy a fogadó összképnek ez a le- hetősége szerepet játszott a főépületnek az eredeti tervekhez képest tükörszimmetrikus kivitelezésében – 1911 áprilisában a kápolna szen- télye még Szemerja irányába tájolódott.

Továbbhaladva a főbejárat egyszerű kiskapuja felé, mind jobban kibontakozik az északi szárny és a torony templomhajóra és harangto- ronyra emlékeztető kettőse. A faívezetes és deszkamellvédes őrtornácú torony közös középkori erdélyi örökségre utal: a tornác alatti kettős, lombard ablakok a kalotaszegi Gyerőmonostor templomtornyából is- merősek – itt játszódik Kós Károly programregénye, A Varju-nemzet- ség –, a tetősisak formája medgyesi szász kaputoronyra emlékeztet, a négy fióktornyos, zöld mázas cserepű megoldás pedig számos erdélyi épületre – ilyen tető díszítette a 18. század második felében a székely Kézdivásárhely református templomának is a harangtornyát. Kós egy arany-kék-terrakotta mintával varázsolta napsugarassá a látványt.

A kiskaputól továbbsétálva már az utcai homlokzat összképe érvé- nyesül. Tökéletes harmóniáját az alkalmazott tömegarányok és az épí- tőanyagok homlokzatot tagoló csoportosítása biztosítja: lentről fölfele a kőlábazat, a vászonsima falfelületek és a rönkös boronafalak egymás- ra épülése az oldalról-felülről védelmező meredek-magas cseréptető alatt, egyáltalán a két, egymáshoz képest eltolt, különböző méretű mú- zeumi szárny más-más formájú épülettömbje, nagy homlokzati síkjai.

A tetőformának persze funkcionális oka is van: a délkeleti sarok meg- emelt tetőrészét például az eredetileg ide tervezett műterem magya- rázza. Ami a részleteket illeti, Kós Károly nem használt pillért, lizénát, vízszintes párkányt a felületek osztására, különböző színek sincsenek.

A lábazati kváderkő-borításon kívül az épület minden fala fehér – a to- rony pár cserepét leszámítva a kék szín is csak a tetőereszeken és köz- vetlen alattuk elhelyezkedő faszerkezeteken jelenik meg.

A második emeleti műterem­ablak az egyetlen elem, amely a főépület tükörszimmetrikus megfordításakor eredeti helyzetében maradt

A kápolna kívülről

Kovácsoltvas lámpás a bejárati kaputorony mestergerendájára függesztve (Kós Károly 1912­es

kiviteli terve és Nagy György 2011­es munkája)

A cinterem a toronyból nézve

A cinterem eredeti síremlékei és László Ferenc

A születő múzeumot 1875­ben hitelesítő tudósok emléktáblája A cinterembeli „szakállszárító” kiviteli terve (1914)

A cinterem földtani emlékei és egy „politikai menekült”

A cinterem a toronyból nézve

A cinterem eredeti síremlékei és László Ferenc

A születő múzeumot 1875­ben hitelesítő tudósok emléktáblája A cinterembeli „szakállszárító” kiviteli terve (1914)

A cinterem földtani emlékei és egy „politikai menekült”

Belső és még belsőbb terek

A cinterem három nagyobb, hidvégi kő síremléke már 1913-ban be- került – ezeket utóbb egészítette ki egy zaláni Apor-kőtumba és a már Bodolára is részben Gyulafehérvárról átmentett Béldi-síremlék. Az eredeti zaláni fejfák azonban mára elpusztultak, és a beérkező újabb kőemlékek a lapidáriumi jelleget erősítették fel, annál is inkább, mert az északi szárny falánál a térség földtani különlegességeiből is két alsó- rákosi bazaltoszlop és egy ditrói szienittömb nyújt ízelítőt, a múzeu- mot a szakma részéről elsőként hitelesítő, 1875-ös előpataki orvos- és természettudós vándorgyűlés emléktáblája mellett.

A cinterem léptéke emberi. Az ide nyíló alagsori ablakok mögött a déli szárnyon altiszti lakás és preparáló műhely volt berendezve, az északi szárnyon asztalosműhely, valamint közvetlen külső bejáratú termékki- állítás – itt ma raktárak, illetve restaurátorműhely található. A cinterem fala mellé Kós belül szakállszárítót tervezett, amely nemcsak a pihenni leülőt hívogathatja, de a kiállított muzeális emlékek védelmére is alkal- mas. A cinterem „politikai menekültet” is befogadott a története során:

a két világháború között a város 1848–1849-es Honvédemlékének előbb az obeliszkjét, majd alvó és ébredő oroszlánját. Utóbbiak a második vi- lágháború küszöbén a főbejárathoz vezető lépcső széles mellvédjén áll- tak – torzójuk ma a múzeumkertben látható, helyettük bukaresti szob- rászművész készített új oroszlánokat a főtérre visszahelyezett obeliszk két oldalára. A múzeum őrizte évekig a sepsiszentgyörgyi Megyeháza homlokzatának a színes Háromszék-címerét is.

A múzeum szecessziós félköríves főbejárata fölé csaknem évszáza- dos tartozásként került fel Kós 1914-es velencei mozaikja az intézmény nevével, a székely címerrel, a valószínűleg a székely folklór ihlette vi- rágornamentikával és az erősdi kultúra hatezer éves spirálvonalaival, Makkai András kivitelezésében. A főbejárat akár egy erődítmény be- járatának is megfelelne, de nehéz tölgyfa ajtaja elől ma szét van húzva

A főbejárat kilincse és fogantyúja, részletrajz (1912) A főbejárat fogantyúja és kilincse, alatta

a kulcspajzson a Székely Nemzeti Múzeum felirattal A főbejárat kiviteli terve (1911)

Belső és még belsőbb terek

A cinterem három nagyobb, hidvégi kő síremléke már 1913-ban be- került – ezeket utóbb egészítette ki egy zaláni Apor-kőtumba és a már Bodolára is részben Gyulafehérvárról átmentett Béldi-síremlék. Az eredeti zaláni fejfák azonban mára elpusztultak, és a beérkező újabb kőemlékek a lapidáriumi jelleget erősítették fel, annál is inkább, mert az északi szárny falánál a térség földtani különlegességeiből is két alsó- rákosi bazaltoszlop és egy ditrói szienittömb nyújt ízelítőt, a múzeu- mot a szakma részéről elsőként hitelesítő, 1875-ös előpataki orvos- és természettudós vándorgyűlés emléktáblája mellett.

A cinterem léptéke emberi. Az ide nyíló alagsori ablakok mögött a déli szárnyon altiszti lakás és preparáló műhely volt berendezve, az északi szárnyon asztalosműhely, valamint közvetlen külső bejáratú termékki- állítás – itt ma raktárak, illetve restaurátorműhely található. A cinterem fala mellé Kós belül szakállszárítót tervezett, amely nemcsak a pihenni leülőt hívogathatja, de a kiállított muzeális emlékek védelmére is alkal- mas. A cinterem „politikai menekültet” is befogadott a története során:

a két világháború között a város 1848–1849-es Honvédemlékének előbb az obeliszkjét, majd alvó és ébredő oroszlánját. Utóbbiak a második vi- lágháború küszöbén a főbejárathoz vezető lépcső széles mellvédjén áll- tak – torzójuk ma a múzeumkertben látható, helyettük bukaresti szob- rászművész készített új oroszlánokat a főtérre visszahelyezett obeliszk két oldalára. A múzeum őrizte évekig a sepsiszentgyörgyi Megyeháza homlokzatának a színes Háromszék-címerét is.

A múzeum szecessziós félköríves főbejárata fölé csaknem évszáza- dos tartozásként került fel Kós 1914-es velencei mozaikja az intézmény nevével, a székely címerrel, a valószínűleg a székely folklór ihlette vi- rágornamentikával és az erősdi kultúra hatezer éves spirálvonalaival, Makkai András kivitelezésében. A főbejárat akár egy erődítmény be- járatának is megfelelne, de nehéz tölgyfa ajtaja elől ma szét van húzva

A főbejárat kilincse és fogantyúja, részletrajz (1912) A főbejárat fogantyúja és kilincse, alatta

a kulcspajzson a Székely Nemzeti Múzeum felirattal A főbejárat kiviteli terve (1911)

a súlyos kovácsoltvas rács. Csak a pompás kilincsen őrzi démonalak a küszöböt. Alatta a kulcspajzson mindig is azt hirdette a felirat, hogy politikai változások ide vagy oda, a látogató a Székely Nemzeti Mú- zeumba lép be. Odabent a fogadó előcsarnok falába valóban a legne- hezebb időkben, 1957-ben építették be a térség pusztuló örökségéből – mintegy a cinterem kőtárának folytatásaként – a kisborosnyói Tom- pa-kúria 1728-as, virágos reneszánsz ámbitusát. Szemben vele az egy- kori zabolai Basa-kúria bejárati kő ajtókerete áll. Az előcsarnok már a Hültl tervén boltozott volt, ahogy a mai Lovagteremnek megfelelő első régészeti kiállítóterem is – utóbbinak ma csak az árkádok alatti része az. Az előcsarnokból a földszinti folyosóra vezető háromárkádos lépcsőzet még korábbi ötlet alkalmazása: Gyárfásnál az emeletre vivő főlépcső alaprajzi tagolása indokolja. Kós lényegében Gyárfás tervére alkalmazta vissza harmonikusan Hültl számos szellemes megoldását.

A lépcsőház mellvédjén a székely földműves és asszonya alakját ugyancsak Gyárfás, két homlokzati szobordísz előlegezte, és a magas- ba kanyarodó lépcső a legalkalmasabb hely Kós alkotóművészetének bemutatására. Kós Károly 20. századba oltott reneszánsz alkotó volt.

építész-grafikus-író-ideológus-politikus-mezőgazdász sokoldalúságát az üveggyöngyjátékos teremtő alázata jellemezte. évezredes kulturá- lis örökségünkből keverte ki az új értéket: a mellszobrára alkalmazott markáns, férfias aláírásához éppenséggel Ráskai Lea betűit használta – a Margit-szigeti domonkos apáca azokkal örökítette át az 1500-as évek elején az egyik legkorábbi magyar irodalmi művet, Árpádházi Szent Margit legendáját. A másik, az iparművész Kós-aláírást a termek ková- csoltvas kilincse őrzi: varjút ábrázolnak, és Varjúnak ő becézte magát, a sztánai Varjúvár építője és lakója. Szellemi-erkölcsi-jógazda rokonai valóban a közösségüknek új, rendhagyó utakat kereső programhősök, A Varju-nemzetség morális kódex értékű történetéből.

Földműves gazda és felesége a főlépcsőházi korláton, Nagy György 2008­as kivitelezésében

A főlépcsőházi kovácsoltvas korlát kiviteli terve (1912)

a súlyos kovácsoltvas rács. Csak a pompás kilincsen őrzi démonalak a küszöböt. Alatta a kulcspajzson mindig is azt hirdette a felirat, hogy politikai változások ide vagy oda, a látogató a Székely Nemzeti Mú- zeumba lép be. Odabent a fogadó előcsarnok falába valóban a legne- hezebb időkben, 1957-ben építették be a térség pusztuló örökségéből – mintegy a cinterem kőtárának folytatásaként – a kisborosnyói Tom- pa-kúria 1728-as, virágos reneszánsz ámbitusát. Szemben vele az egy- kori zabolai Basa-kúria bejárati kő ajtókerete áll. Az előcsarnok már a Hültl tervén boltozott volt, ahogy a mai Lovagteremnek megfelelő első régészeti kiállítóterem is – utóbbinak ma csak az árkádok alatti része az. Az előcsarnokból a földszinti folyosóra vezető háromárkádos lépcsőzet még korábbi ötlet alkalmazása: Gyárfásnál az emeletre vivő főlépcső alaprajzi tagolása indokolja. Kós lényegében Gyárfás tervére alkalmazta vissza harmonikusan Hültl számos szellemes megoldását.

A lépcsőház mellvédjén a székely földműves és asszonya alakját ugyancsak Gyárfás, két homlokzati szobordísz előlegezte, és a magas- ba kanyarodó lépcső a legalkalmasabb hely Kós alkotóművészetének bemutatására. Kós Károly 20. századba oltott reneszánsz alkotó volt.

építész-grafikus-író-ideológus-politikus-mezőgazdász sokoldalúságát az üveggyöngyjátékos teremtő alázata jellemezte. évezredes kulturá- lis örökségünkből keverte ki az új értéket: a mellszobrára alkalmazott markáns, férfias aláírásához éppenséggel Ráskai Lea betűit használta – a Margit-szigeti domonkos apáca azokkal örökítette át az 1500-as évek elején az egyik legkorábbi magyar irodalmi művet, Árpádházi Szent Margit legendáját. A másik, az iparművész Kós-aláírást a termek ková- csoltvas kilincse őrzi: varjút ábrázolnak, és Varjúnak ő becézte magát, a sztánai Varjúvár építője és lakója. Szellemi-erkölcsi-jógazda rokonai valóban a közösségüknek új, rendhagyó utakat kereső programhősök, A Varju-nemzetség morális kódex értékű történetéből.

Földműves gazda és felesége a főlépcsőházi korláton, Nagy György 2008­as kivitelezésében

A főlépcsőházi kovácsoltvas korlát kiviteli terve (1912)

Lovagterem Főlépcsőház, a 2012­ben Makkai András kivitelezte üvegfestménnyel

Gróf Bánffy Miklós üvegfestmény­terve a főlépcsőházba: Csaba királyfi (1933)

Lovagterem Főlépcsőház, a 2012­ben Makkai András kivitelezte üvegfestménnyel

Gróf Bánffy Miklós üvegfestmény­terve a főlépcsőházba: Csaba királyfi (1933)