TEMPLOMA
menaságról Sepsiszentgyörgyre való áttelepítést. Megjegyzendő, hogy a skanzen romániai viszonylatban is kiemelkedő intézménytörténeti jelentőségű: a kolozsvári Hója és a bukaresti Herăstrău-park létesít-ményeiben hamarabb avatták ugyan az első épületeket (1929, 1936), de egyikük sem működött a későbbiekben folyamatosan múzeumi rendel-tetéssel. A Székely Nemzeti Múzeum skanzenjébe további két lakóépü-letet szándékoztak telepíteni: a Csíki ház mellé egy Udvarhelyi és egy Háromszéki házat. Ezeket 1970–1971-ben tudták csak beszerezni, így végül a múzeum születő csernátoni részlegének a szabadtéri néprajzi kiállítását alapozták meg velük (vargyasi és bélafalvi ház, 1978–1979).
A múzeum főépületét véleményezésében már Fraknói Vilmos két szárnyon is bővíthetőre kérte tervezni. 1943 áprilisában Kós az északi szárnynak a bővítési tervét is elkészítette Herepei János igazgató megren-delésére. A háború megakadályozta az építkezést – a déli szárny bővíté-sének pedig már a tervére sem kaptak támogatást –, de 1950-től többször próbálta megvalósítani Székely Zoltán, és 1972-ben Deák Barna részletes kivitelezési tervet is kidolgozhatott hozzá. A bővítés végül 1979–1981-ben valósult meg, Gagyi Ferenc 1978–1979-es adaptálásában. Utóbbit Kós Károllyal már nem beszélhették meg, 1977-ben elhunyt. A módosítá-sokban egy egységes északi szárny igénye érvényesült: a második emelet manzárdszerűvé alakítása mindenekelőtt a régi szárnyrész megoldásait alkalmazta, de felismerhető rajta egy másik sepsiszentgyörgyi Kós-épü-let, a volt református leánygimnázium (ma Kós Károly Szakközépiskola) manzárdablak-csoportosítása is. Kós tervéhez képest az új szárny lép-csőháza mellé egy liftet is beépítettek. Ugyanekkor álltak át mindenütt központi fűtésre, lebontva a régi épületrészben az eredeti, szecessziós stílusú cserépkályhákat és kiiktatva néhány belső elválasztó falat.
Az 1912–1914-es belsőépítészeti tervek közül legutóbb a főlépcsőház kovácsoltvas korlátja és a főbejárat feletti mozaik valósult meg, 2008-ban, amikor gyimesi faanyagból a nagy előadóterem 1961-ben eltávo-lított padjai helyett is hű másolatok készültek, 2011–2012-ben pedig a kaputorony és a főbejárat külső vaslámpásai, valamint a főlépcsőházi, Csaba királyfit ábrázoló nagy üvegablak Bánffy-féle változata.
Az északi szárny bővítése
Távlat és távlatok Látogatás
Az érkező fogadása
Belső és még belsőbb terek
A SZéKELy
MűVELODéS
TEMPLOMA
Az érkező fogadása
Az Alsósétatér utcai kerítést már Hültl Dezső látványtervein szé-kelykapuk, éspedig egy-egy galambbúgos nagy- és kiskapu tagolja.
A galambbúgos kapu felhasználása kutatójának, Huszka Józsefnek az ötlete volt, de ő még magába a múzeumépület falába illesztette vol-na be. Fraknói Vilmos kérte, 1898-ban, hogy funkcionálisan, az épü-let előtti utcai kerítést nyissa meg. Végül nagygalambbúgos kapuval zárták le mindkétfelől az eredeti telek utcai frontját. A Szemerja fe-lőli kaput választották ki hamarabb – valószínűleg már az 1911-es, Semayer Vilibáld és Beluleszko Sándor társaságában megejtett, skan-zent tervező dálnoki háznézőn –, ez jelenleg a legrégebbi ma is álló székelykapu (1733). A városközpont felőli zetelaki festett kaput, amely az intézménnyel egyidős (1875), Kós Károly Zrumetzky Dezsővel nézte ki, 1913 őszén, amikor Sztánáról indulva saját fogatán szekerezték kör-be Erdélyt.
Sepsiszentgyörgy központja felől érkezve 1934 óta a Csíki ház skan-zenépülete mögül bontakozik ki a főépület tömbje. A Csíki ház (1767) és a vele szomszédos telekről behozott székelykapu (1761) a volt mú-zeumőri lakásokhoz hátrafutó sétányra igazodik, együttesük később a szászfalusi feszülettel, a bélafalvi olajütővel és további
székelykapuk-Mint templomtorony és templomhajó...
A külső kerítés pillérosztása a kapukkal, vázlatrajz (1912)
Az érkező fogadása
Az Alsósétatér utcai kerítést már Hültl Dezső látványtervein szé-kelykapuk, éspedig egy-egy galambbúgos nagy- és kiskapu tagolja.
A galambbúgos kapu felhasználása kutatójának, Huszka Józsefnek az ötlete volt, de ő még magába a múzeumépület falába illesztette vol-na be. Fraknói Vilmos kérte, 1898-ban, hogy funkcionálisan, az épü-let előtti utcai kerítést nyissa meg. Végül nagygalambbúgos kapuval zárták le mindkétfelől az eredeti telek utcai frontját. A Szemerja fe-lőli kaput választották ki hamarabb – valószínűleg már az 1911-es, Semayer Vilibáld és Beluleszko Sándor társaságában megejtett, skan-zent tervező dálnoki háznézőn –, ez jelenleg a legrégebbi ma is álló székelykapu (1733). A városközpont felőli zetelaki festett kaput, amely az intézménnyel egyidős (1875), Kós Károly Zrumetzky Dezsővel nézte ki, 1913 őszén, amikor Sztánáról indulva saját fogatán szekerezték kör-be Erdélyt.
Sepsiszentgyörgy központja felől érkezve 1934 óta a Csíki ház skan-zenépülete mögül bontakozik ki a főépület tömbje. A Csíki ház (1767) és a vele szomszédos telekről behozott székelykapu (1761) a volt mú-zeumőri lakásokhoz hátrafutó sétányra igazodik, együttesük később a szászfalusi feszülettel, a bélafalvi olajütővel és további
székelykapuk-Mint templomtorony és templomhajó...
A külső kerítés pillérosztása a kapukkal, vázlatrajz (1912)
Az utcai, ugyancsak kváderköves lábazatú, vakolt tégla és kék léc kerítés pilléreit cserép fedi. Kiskapuján belépve a cinterem kőkerítése és kaputornyocskája köti le a tekintetet – a japán szőlőt és a borostyánt még az első világháború előtt futtatták fel rájuk. A cinterem kerítésén és putornyán is Zsolnay-típusú, de ezúttal csak zöld mázas a cserép. A ka-putornyocska visszafogottan díszes faragású fa tartóelemeit az olaszte-leki vasműves Nagy György függőlámpása egészíti ki – ő kivitelezte Kós további kovácsmunka-terveit, a főlépcsőházi korlátot is. Utolsó pillan-tás az északi szárny faragott fa csúcsdíszes, félcsúpos oromkiképzésé-re, és belépünk a cinterembe, mely eredetileg sokkal hangsúlyosabban utalt a templomok körüli cimitérium-temetőkertekre.
kal egészült ki (Szemerja, Kézdimartonfalva, Dálnok), valamint a ház háta mögé bementett fejfagyűjteménnyel. Szemközt velük a főépület kis huszártornyos kápolnája biztosít átmenetet az épületek közti lép-tékváltásban. Mivel a skanzen telkének megvásárlása már az első világ-háború előtt felmerült, nem kizárt, hogy a fogadó összképnek ez a le-hetősége szerepet játszott a főépületnek az eredeti tervekhez képest tükörszimmetrikus kivitelezésében – 1911 áprilisában a kápolna szen-télye még Szemerja irányába tájolódott.
Továbbhaladva a főbejárat egyszerű kiskapuja felé, mind jobban kibontakozik az északi szárny és a torony templomhajóra és harangto-ronyra emlékeztető kettőse. A faívezetes és deszkamellvédes őrtornácú torony közös középkori erdélyi örökségre utal: a tornác alatti kettős, lombard ablakok a kalotaszegi Gyerőmonostor templomtornyából is-merősek – itt játszódik Kós Károly programregénye, A Varju-nemzet-ség –, a tetősisak formája medgyesi szász kaputoronyra emlékeztet, a négy fióktornyos, zöld mázas cserepű megoldás pedig számos erdélyi épületre – ilyen tető díszítette a 18. század második felében a székely Kézdivásárhely református templomának is a harangtornyát. Kós egy arany-kék-terrakotta mintával varázsolta napsugarassá a látványt.
A kiskaputól továbbsétálva már az utcai homlokzat összképe érvé-nyesül. Tökéletes harmóniáját az alkalmazott tömegarányok és az épí-tőanyagok homlokzatot tagoló csoportosítása biztosítja: lentről fölfele a kőlábazat, a vászonsima falfelületek és a rönkös boronafalak egymás-ra épülése az oldalról-felülről védelmező meredek-magas cseréptető alatt, egyáltalán a két, egymáshoz képest eltolt, különböző méretű mú-zeumi szárny más-más formájú épülettömbje, nagy homlokzati síkjai.
A tetőformának persze funkcionális oka is van: a délkeleti sarok meg-emelt tetőrészét például az eredetileg ide tervezett műterem magya-rázza. Ami a részleteket illeti, Kós Károly nem használt pillért, lizénát, vízszintes párkányt a felületek osztására, különböző színek sincsenek.
A lábazati kváderkő-borításon kívül az épület minden fala fehér – a to-rony pár cserepét leszámítva a kék szín is csak a tetőereszeken és köz-vetlen alattuk elhelyezkedő faszerkezeteken jelenik meg.
A második emeleti műteremablak az egyetlen elem, amely a főépület tükörszimmetrikus megfordításakor eredeti helyzetében maradt
A kápolna kívülről
Kovácsoltvas lámpás a bejárati kaputorony mestergerendájára függesztve (Kós Károly 1912es
kiviteli terve és Nagy György 2011es munkája)
Az utcai, ugyancsak kváderköves lábazatú, vakolt tégla és kék léc kerítés pilléreit cserép fedi. Kiskapuján belépve a cinterem kőkerítése és kaputornyocskája köti le a tekintetet – a japán szőlőt és a borostyánt még az első világháború előtt futtatták fel rájuk. A cinterem kerítésén és putornyán is Zsolnay-típusú, de ezúttal csak zöld mázas a cserép. A ka-putornyocska visszafogottan díszes faragású fa tartóelemeit az olaszte-leki vasműves Nagy György függőlámpása egészíti ki – ő kivitelezte Kós további kovácsmunka-terveit, a főlépcsőházi korlátot is. Utolsó pillan-tás az északi szárny faragott fa csúcsdíszes, félcsúpos oromkiképzésé-re, és belépünk a cinterembe, mely eredetileg sokkal hangsúlyosabban utalt a templomok körüli cimitérium-temetőkertekre.
kal egészült ki (Szemerja, Kézdimartonfalva, Dálnok), valamint a ház háta mögé bementett fejfagyűjteménnyel. Szemközt velük a főépület kis huszártornyos kápolnája biztosít átmenetet az épületek közti lép-tékváltásban. Mivel a skanzen telkének megvásárlása már az első világ-háború előtt felmerült, nem kizárt, hogy a fogadó összképnek ez a le-hetősége szerepet játszott a főépületnek az eredeti tervekhez képest tükörszimmetrikus kivitelezésében – 1911 áprilisában a kápolna szen-télye még Szemerja irányába tájolódott.
Továbbhaladva a főbejárat egyszerű kiskapuja felé, mind jobban kibontakozik az északi szárny és a torony templomhajóra és harangto-ronyra emlékeztető kettőse. A faívezetes és deszkamellvédes őrtornácú torony közös középkori erdélyi örökségre utal: a tornác alatti kettős, lombard ablakok a kalotaszegi Gyerőmonostor templomtornyából is-merősek – itt játszódik Kós Károly programregénye, A Varju-nemzet-ség –, a tetősisak formája medgyesi szász kaputoronyra emlékeztet, a négy fióktornyos, zöld mázas cserepű megoldás pedig számos erdélyi épületre – ilyen tető díszítette a 18. század második felében a székely Kézdivásárhely református templomának is a harangtornyát. Kós egy arany-kék-terrakotta mintával varázsolta napsugarassá a látványt.
A kiskaputól továbbsétálva már az utcai homlokzat összképe érvé-nyesül. Tökéletes harmóniáját az alkalmazott tömegarányok és az épí-tőanyagok homlokzatot tagoló csoportosítása biztosítja: lentről fölfele a kőlábazat, a vászonsima falfelületek és a rönkös boronafalak egymás-ra épülése az oldalról-felülről védelmező meredek-magas cseréptető alatt, egyáltalán a két, egymáshoz képest eltolt, különböző méretű mú-zeumi szárny más-más formájú épülettömbje, nagy homlokzati síkjai.
A tetőformának persze funkcionális oka is van: a délkeleti sarok meg-emelt tetőrészét például az eredetileg ide tervezett műterem magya-rázza. Ami a részleteket illeti, Kós Károly nem használt pillért, lizénát, vízszintes párkányt a felületek osztására, különböző színek sincsenek.
A lábazati kváderkő-borításon kívül az épület minden fala fehér – a to-rony pár cserepét leszámítva a kék szín is csak a tetőereszeken és köz-vetlen alattuk elhelyezkedő faszerkezeteken jelenik meg.
A második emeleti műteremablak az egyetlen elem, amely a főépület tükörszimmetrikus megfordításakor eredeti helyzetében maradt
A kápolna kívülről
Kovácsoltvas lámpás a bejárati kaputorony mestergerendájára függesztve (Kós Károly 1912es
kiviteli terve és Nagy György 2011es munkája)
A cinterem a toronyból nézve
A cinterem eredeti síremlékei és László Ferenc
A születő múzeumot 1875ben hitelesítő tudósok emléktáblája A cinterembeli „szakállszárító” kiviteli terve (1914)
A cinterem földtani emlékei és egy „politikai menekült”
A cinterem a toronyból nézve
A cinterem eredeti síremlékei és László Ferenc
A születő múzeumot 1875ben hitelesítő tudósok emléktáblája A cinterembeli „szakállszárító” kiviteli terve (1914)
A cinterem földtani emlékei és egy „politikai menekült”
Belső és még belsőbb terek
A cinterem három nagyobb, hidvégi kő síremléke már 1913-ban be-került – ezeket utóbb egészítette ki egy zaláni Apor-kőtumba és a már Bodolára is részben Gyulafehérvárról átmentett Béldi-síremlék. Az eredeti zaláni fejfák azonban mára elpusztultak, és a beérkező újabb kőemlékek a lapidáriumi jelleget erősítették fel, annál is inkább, mert az északi szárny falánál a térség földtani különlegességeiből is két alsó-rákosi bazaltoszlop és egy ditrói szienittömb nyújt ízelítőt, a múzeu-mot a szakma részéről elsőként hitelesítő, 1875-ös előpataki orvos- és természettudós vándorgyűlés emléktáblája mellett.
A cinterem léptéke emberi. Az ide nyíló alagsori ablakok mögött a déli szárnyon altiszti lakás és preparáló műhely volt berendezve, az északi szárnyon asztalosműhely, valamint közvetlen külső bejáratú termékki-állítás – itt ma raktárak, illetve restaurátorműhely található. A cinterem fala mellé Kós belül szakállszárítót tervezett, amely nemcsak a pihenni leülőt hívogathatja, de a kiállított muzeális emlékek védelmére is alkal-mas. A cinterem „politikai menekültet” is befogadott a története során:
a két világháború között a város 1848–1849-es Honvédemlékének előbb az obeliszkjét, majd alvó és ébredő oroszlánját. Utóbbiak a második vi-lágháború küszöbén a főbejárathoz vezető lépcső széles mellvédjén áll-tak – torzójuk ma a múzeumkertben látható, helyettük bukaresti szob-rászművész készített új oroszlánokat a főtérre visszahelyezett obeliszk két oldalára. A múzeum őrizte évekig a sepsiszentgyörgyi Megyeháza homlokzatának a színes Háromszék-címerét is.
A múzeum szecessziós félköríves főbejárata fölé csaknem évszáza-dos tartozásként került fel Kós 1914-es velencei mozaikja az intézmény nevével, a székely címerrel, a valószínűleg a székely folklór ihlette vi-rágornamentikával és az erősdi kultúra hatezer éves spirálvonalaival, Makkai András kivitelezésében. A főbejárat akár egy erődítmény be-járatának is megfelelne, de nehéz tölgyfa ajtaja elől ma szét van húzva
A főbejárat kilincse és fogantyúja, részletrajz (1912) A főbejárat fogantyúja és kilincse, alatta
a kulcspajzson a Székely Nemzeti Múzeum felirattal A főbejárat kiviteli terve (1911)
Belső és még belsőbb terek
A cinterem három nagyobb, hidvégi kő síremléke már 1913-ban be-került – ezeket utóbb egészítette ki egy zaláni Apor-kőtumba és a már Bodolára is részben Gyulafehérvárról átmentett Béldi-síremlék. Az eredeti zaláni fejfák azonban mára elpusztultak, és a beérkező újabb kőemlékek a lapidáriumi jelleget erősítették fel, annál is inkább, mert az északi szárny falánál a térség földtani különlegességeiből is két alsó-rákosi bazaltoszlop és egy ditrói szienittömb nyújt ízelítőt, a múzeu-mot a szakma részéről elsőként hitelesítő, 1875-ös előpataki orvos- és természettudós vándorgyűlés emléktáblája mellett.
A cinterem léptéke emberi. Az ide nyíló alagsori ablakok mögött a déli szárnyon altiszti lakás és preparáló műhely volt berendezve, az északi szárnyon asztalosműhely, valamint közvetlen külső bejáratú termékki-állítás – itt ma raktárak, illetve restaurátorműhely található. A cinterem fala mellé Kós belül szakállszárítót tervezett, amely nemcsak a pihenni leülőt hívogathatja, de a kiállított muzeális emlékek védelmére is alkal-mas. A cinterem „politikai menekültet” is befogadott a története során:
a két világháború között a város 1848–1849-es Honvédemlékének előbb az obeliszkjét, majd alvó és ébredő oroszlánját. Utóbbiak a második vi-lágháború küszöbén a főbejárathoz vezető lépcső széles mellvédjén áll-tak – torzójuk ma a múzeumkertben látható, helyettük bukaresti szob-rászművész készített új oroszlánokat a főtérre visszahelyezett obeliszk két oldalára. A múzeum őrizte évekig a sepsiszentgyörgyi Megyeháza homlokzatának a színes Háromszék-címerét is.
A múzeum szecessziós félköríves főbejárata fölé csaknem évszáza-dos tartozásként került fel Kós 1914-es velencei mozaikja az intézmény nevével, a székely címerrel, a valószínűleg a székely folklór ihlette vi-rágornamentikával és az erősdi kultúra hatezer éves spirálvonalaival, Makkai András kivitelezésében. A főbejárat akár egy erődítmény be-járatának is megfelelne, de nehéz tölgyfa ajtaja elől ma szét van húzva
A főbejárat kilincse és fogantyúja, részletrajz (1912) A főbejárat fogantyúja és kilincse, alatta
a kulcspajzson a Székely Nemzeti Múzeum felirattal A főbejárat kiviteli terve (1911)
a súlyos kovácsoltvas rács. Csak a pompás kilincsen őrzi démonalak a küszöböt. Alatta a kulcspajzson mindig is azt hirdette a felirat, hogy politikai változások ide vagy oda, a látogató a Székely Nemzeti Mú-zeumba lép be. Odabent a fogadó előcsarnok falába valóban a legne-hezebb időkben, 1957-ben építették be a térség pusztuló örökségéből – mintegy a cinterem kőtárának folytatásaként – a kisborosnyói Tom-pa-kúria 1728-as, virágos reneszánsz ámbitusát. Szemben vele az egy-kori zabolai Basa-kúria bejárati kő ajtókerete áll. Az előcsarnok már a Hültl tervén boltozott volt, ahogy a mai Lovagteremnek megfelelő első régészeti kiállítóterem is – utóbbinak ma csak az árkádok alatti része az. Az előcsarnokból a földszinti folyosóra vezető háromárkádos lépcsőzet még korábbi ötlet alkalmazása: Gyárfásnál az emeletre vivő főlépcső alaprajzi tagolása indokolja. Kós lényegében Gyárfás tervére alkalmazta vissza harmonikusan Hültl számos szellemes megoldását.
A lépcsőház mellvédjén a székely földműves és asszonya alakját ugyancsak Gyárfás, két homlokzati szobordísz előlegezte, és a magas-ba kanyarodó lépcső a legalkalmasabb hely Kós alkotóművészetének bemutatására. Kós Károly 20. századba oltott reneszánsz alkotó volt.
építész-grafikus-író-ideológus-politikus-mezőgazdász sokoldalúságát az üveggyöngyjátékos teremtő alázata jellemezte. évezredes kulturá-lis örökségünkből keverte ki az új értéket: a mellszobrára alkalmazott markáns, férfias aláírásához éppenséggel Ráskai Lea betűit használta – a Margit-szigeti domonkos apáca azokkal örökítette át az 1500-as évek elején az egyik legkorábbi magyar irodalmi művet, Árpádházi Szent Margit legendáját. A másik, az iparművész Kós-aláírást a termek ková-csoltvas kilincse őrzi: varjút ábrázolnak, és Varjúnak ő becézte magát, a sztánai Varjúvár építője és lakója. Szellemi-erkölcsi-jógazda rokonai valóban a közösségüknek új, rendhagyó utakat kereső programhősök, A Varju-nemzetség morális kódex értékű történetéből.
Földműves gazda és felesége a főlépcsőházi korláton, Nagy György 2008as kivitelezésében
A főlépcsőházi kovácsoltvas korlát kiviteli terve (1912)
a súlyos kovácsoltvas rács. Csak a pompás kilincsen őrzi démonalak a küszöböt. Alatta a kulcspajzson mindig is azt hirdette a felirat, hogy politikai változások ide vagy oda, a látogató a Székely Nemzeti Mú-zeumba lép be. Odabent a fogadó előcsarnok falába valóban a legne-hezebb időkben, 1957-ben építették be a térség pusztuló örökségéből – mintegy a cinterem kőtárának folytatásaként – a kisborosnyói Tom-pa-kúria 1728-as, virágos reneszánsz ámbitusát. Szemben vele az egy-kori zabolai Basa-kúria bejárati kő ajtókerete áll. Az előcsarnok már a Hültl tervén boltozott volt, ahogy a mai Lovagteremnek megfelelő első régészeti kiállítóterem is – utóbbinak ma csak az árkádok alatti része az. Az előcsarnokból a földszinti folyosóra vezető háromárkádos lépcsőzet még korábbi ötlet alkalmazása: Gyárfásnál az emeletre vivő főlépcső alaprajzi tagolása indokolja. Kós lényegében Gyárfás tervére alkalmazta vissza harmonikusan Hültl számos szellemes megoldását.
A lépcsőház mellvédjén a székely földműves és asszonya alakját ugyancsak Gyárfás, két homlokzati szobordísz előlegezte, és a magas-ba kanyarodó lépcső a legalkalmasabb hely Kós alkotóművészetének bemutatására. Kós Károly 20. századba oltott reneszánsz alkotó volt.
építész-grafikus-író-ideológus-politikus-mezőgazdász sokoldalúságát az üveggyöngyjátékos teremtő alázata jellemezte. évezredes kulturá-lis örökségünkből keverte ki az új értéket: a mellszobrára alkalmazott markáns, férfias aláírásához éppenséggel Ráskai Lea betűit használta – a Margit-szigeti domonkos apáca azokkal örökítette át az 1500-as évek elején az egyik legkorábbi magyar irodalmi művet, Árpádházi Szent Margit legendáját. A másik, az iparművész Kós-aláírást a termek ková-csoltvas kilincse őrzi: varjút ábrázolnak, és Varjúnak ő becézte magát, a sztánai Varjúvár építője és lakója. Szellemi-erkölcsi-jógazda rokonai valóban a közösségüknek új, rendhagyó utakat kereső programhősök, A Varju-nemzetség morális kódex értékű történetéből.
Földműves gazda és felesége a főlépcsőházi korláton, Nagy György 2008as kivitelezésében
A főlépcsőházi kovácsoltvas korlát kiviteli terve (1912)