MŰTEREM LÁTOGATÁS
Fodor Józsefnél
— Apró lépésekkel halad a művészet.
— A Kinizsi utcai híres „műverem" indított el engem.
— A külső kontroll sok orrbavágást jelentett.
— Kerülővel jöttünk, bizalmat nem élveztünk.
— Meg kell tanulni a lassúságot is.
— Természetelvű vagyok, realistának érzem magam.
— Sok nehéz kérdés gyötört: mi vagyok én, mi szüksége rám a világnak?
— Most úgy érzem, kezemben a jövőm.
— Tanár vagy és festő. Hasadás ez, vagy összhang?
— A kettő együtt adja az egészet.
— Tanárnak készültél?
— Festőnek.
— A tanárság?
— Kerülő. Nagy kerülő.
— Kezdjük az első kanyarnál!
— Édesanyám elvitt egyszer a Kinizsi utcába, Füstös Zoli bácsihoz, a „mű- verembe". Szerettem rajzolni, mint a többi gyerek, barátaim is oda jártak, ezt a lépést el se kerülhettem volna. Szabadiskolája volt Zoli bácsinak, ebből élt, szívesen fogadott tehát. Ki se próbált, csak mondta, maradjak. „Asszonyom, hagyja itt a gyerekét, lehet, hogy élete ezen a szálon fut majd tovább."
— Jóslat volt?
— Azt hiszem, ha fordítva fogom a ceruzát, akkor is ezt mondja.
— Később?
— Érettségi után nekilódultam a Képzőművészeti Főiskolának. A fölvételin azt mondták, köszönik, nem oda való vagyok.
— A jóslat szerinti szál el is szakadt. Elkenődtél?
— Azt hittem, egy teljes életre elég volt. Megfogadtam, ecsetet a kezembe többet nem veszek. Be is tartottam — egész nyáron. Más megoldás nem volt, jelentkeztem Szegedre, a pedagógiai főiskolára.
92
— Húsz évvel ezelőttre visszagondolva: bánod?
— Jól jártam vele. Vinkler László, Budai Lajos, Major Jenő, Kopasz Márta vol- tak a tanáraim, szeretettel emlékszem rájuk. A szokásos tanár—diák viszony mintha teljesen hiányzott volna. Külön műtermet kaptunk, csendéletet állíthattunk be, fest- hettünk modell után: kollégáknak tekintenek bennünket, úgy éreztük.
— A szegedi főiskola tehát nyereség.
— Amikor végeztünk, akkor tudtuk meg, nagy terhet rakott a vállunkra.
— Az alkotás terhét?
— A szóhoz jutásét. Sok ősz hajszál áz ára. Amikor kiállításra jelentkeztem, hátrányba kerültem.
— Mert nem a „művészcsináló" iskola adta a diplomát?
— Leegyszerűsítve: igen.
— Nem egyszerűsítve?
— Reneszánszát élte akkor a vásárhelyi iskola. Megdolgozott a rangjáért, vi- gyázni is akart rá, nehogy fölhíguljon. Tisztességes igyekezet, most is azt mondom, de nehéz azt tudomásul venni, hogy én vásárhelyinek érzem magam, Vásárhely meg azt mondja, nem kellek neki.
— Miért?
— Mert csak Szegeden végeztem:
— A zsűri ezt nem mondhatta.
— A festő átírja a valóságot. Nekünk nem hitték el, hogy átírtuk, nekünk azt mondták, elrajzoltuk. Folytatták is: persze hogy elrajzoltuk, mert nem is tudunk rajzolni. Nem is tudhatunk, mert nem tanultuk meg. Nem is tanulhattuk, mert nincs is annyi óránk rá. Nézd meg azokat, akik Szegedről indultak: mind műves — kínos
— realistaként tette az első lépéseket, hogy bizonyíthassa, tud azért rajzolni. Sok idő eltelt, amíg elhitték nekünk, hogy meg tudjuk különböztetni a pirosat a sárgától, hogy van érzékünk a tónusokhoz is. A leckét kellett fölmondani.
— Ez volt a kerülő, vagy ahogy mondtad, orrbavágás. Révbe érkezve se tudsz rá jót mondani?
— Olyan erős a belső kontroll soha nem lehetett volna, mint ez volt, a kívülről jövő. Ha kontroll nincs, elszalad a kocsi. Jól jártam vele, csak azt mondhatom.
Agyonverni úgysem lehet, akiben van valami, legföljebb megkeseríteni néhány évét.
Más is átesett ezen már, több szót nem érdemel.
— Pörgessük vissza az időt: kerítés állt előtted, szerettél volna átjutni rajta.
A kezdők józan logikája szerint olyanná kellene lenni, mint a bentiek. Kötődni úgyis kell valakihez,
— Németh Jóska tetszett legjobban,. Szalay meg Kohón. Hatásuk érezhető is volt rajtam, de tanultam is annyit, hogy kereshettem a gyökereiket is. Derkovits, Berény, Nagy István ötvözetet hoztak létre, és hihetetlen áhítatot vittek bele.
— Mikor sikerült elvágni vagy elrágni, a köldökzsinórt?
— Első önálló kiállításom 1964-ben volt. Az első számadás. Szigorú tükör a ki- állítás,. mások is mérlegelnek, de a festő maga legjobban. Hiába voltak otthon egy- más mellett, a képeim, a falon .másképpen beszéltek. Láttam, egység még nincs. Azt lehet' érezni, hogy egy. kéz csinálta mindet, de legtöbbjét megsemmisítettem azóta.
— Fűrésszel, tűzzel?
— Átfestettem.
— Kivetkőző határkő 1964, A régi Fodor József vedlése. Mi maradt belőled?
— Méricskéltem, melyik az a kapu, amelyiken tovább lehet jutni.
—r Üj korszak. Oldallépés ez, de válaszolj rá, ha akarsz. A céhen kívülinek bor- sókázik a háta, ha azt halija: most ú j korszakot kezdek. Póz ez. Gyorsvonatot lehet órára-pércre indítani, művészetét nem.
— Póz, és megtagadása a réginek. A művészettörténet majd skatulyákba rakja a korszakokat, az az ő dolga.
— A te korszakváltásod? ' ;
— Nem ilyen. Nem tagadtam meg a régit, amit most csinálok, az már az első 93
kiállításom képeiben is benne volt. De sok mással összekeveredve. Nincs éles határ- vonal. Lassú folyamat, és ha váltás van, az csak később látszik. Visszafelé nézve.
— Érésnek is mondhatjuk? A lassan érő fajtához tartozol.
— Meg kell tanulni lassan dolgozni. Meg kell tanulni belátni, nem egy év, nem kettő alatt kell bebizonyítani, hogy ér valamit, ami az ecset nyomában megmarad.
— Számadás a kiállítás? Mi a kérdés?
— Hogy mi vagyok én?
— A felelet? Ma például.
— Természetelvű vagyok, realistának érzem magam. Nem vaskalapos realista, nem naturális, de a realisztikus ábrázolást vállalom. Nem trükkökkel élek, nem nagy füsttel, de minden festői formajátékot megengedve, ami belülről jön.
— Hiszel is a realizmus jövőjében?
— Abban a realizmusban hiszek, amelyik ötvözni tudja magába mindazt, amit a más izmusok nyereségként hozzáadhatnak.
— A közönségnek szüksége van rá?
— Megköveteli.
— És a jövő embere?
— Nem ismerem a. holnap emberét, nem ismerem a holdlakók igényeit. Abban bízom csak, amit ma becsülettel csinálunk, azt a holnap is értékelni tudja.
— A realizmus konyhájában tehát izmusokkal sóznak. Ki a nagyobb: aki a sót kitalálja, vagy aki beleteszi a fazékba?
— Aki beleteszi, mert tudja, mikor, mit és mennyit tegyen bele. A maga Miche- langelóját minden kor megtalálja, de lehet, hogy ez nem a huszadik században szü- letik. Ez is visszafelé nézve derülhet csak ki.
— Sokan esküsznek egy-egy irányzatra.
— Ketten értékelik az ilyen-olyan izmusokat: a sznobok és a nagyok.
— A kettőt egy gyékényre állítod?
— Egy percre se. A sznobot nem tudom megmagyarázni, az azért sznob, mert nem tudja, mit imád. A nagy művész viszont meglátja, mi benne az az új, amit használni lehet.
— Még egyszer az előbbi kérdés: mi vagy te most?
— Nem hat át a helyrekerülés érzése, nem vagyok megelégedve, de azt tudom, amit most csinálok, összhangban van saját magammal. Látom ebben az összhangban a további lehetőségeket, a még nagyobb összhang alsó lépcsője ez. Nem kell tehát holnap mást csinálnom, csak tisztábban, jobban, egyértelműbben azt, amit eddig elkezdtem. Átmentettem egy vezérfonalat, és az még mindig a kezemben van.
— Jó a saját hang, de egy másik belső hang is lehet: szüksége van erre a saját hangra a világnak? Tudok olyat csinálni, amit ha én nem, senki nem fog meg- csinálni? Ilyen kérdés nem motoz belülről?
— Nehéz gond ez. Elfogult vagyok én is a magam dolgaival, elfogult más is.
Elsősorban magam örülök a képeimnek. Készen van, leülök, nézegetem, örülnék, ha a néző feleannyit töltene el előtte, és legalább feleannyit venne észre benne, amit én menet közben megláttam. Talán nem beképzeltség azt hinni, egyre jobban érezni, hogy a közönség is rezonál rá. Hogy van-e benne olyan, amit más nem csinál? Egy kicsi biztosan van. Egy tégla, vagy legalább egy fél tégla a művészet nagy épületébe talán az én kezem munkájával is belekerül. Egy jó épületben a fél téglákra is szük- ség van. Araszokkal halad előre a világ, nem gyorsvonati sebességgel.
— Mitől vagy vásárhelyi?
— Az, hogy itt születtem, itt élek, természetesen önmagában kevés. Itt dolgozom, ez már több. A vásárhelyi apró kis témákból egy életművet lehet megfesteni.
— És ha Tokajban festesz?
— Ott is megkeresem a föld szagát.
— Paraszt sose voltál, mit mond neked a föld szaga?
— Közel voltam hozzá. Apám iparos volt, de szerette és becsülte a földet. Volt 94
F O D O R J Ó Z S E F : T O K A J I B A L L A D A
is egy darabkánk, kijártam oda én is. De több ennél, hogy ahol laktunk, az egész utcában mindenki paraszt volt. Benne éltem a földben.
— Ez a vásárhelyi művészet első parancsa: kötődj a földhöz?
— Így nem jó. Gyökerezést mond az első parancs. Akinek gyökere van, amit fest, nem lehet légből kapott. Határozott íze van, helyhez kötődik, de szól egyeteme- sen mindenkihez, akinek füle van hozzá.
— Változik a föld is. Traktor járja, kombájn vágja a búzát. Festettél már kombájnt?
— Nem.
— Traktort?
— Egyet igen.
— A kombájnra haragszol, vagy nem érdekel?
— Hosszú időnek kell eltelnie, amíg az aratás szimbóluma lesz a kombájn.
A kasza is soká lett. Hiába vannak jó vetőgépek, a magvető még mindig kötényből szórja a magot. A mai mezőgazdaság azt mondaná rá, maradi, korszerűtlen, a festő azt mondja rá, szimbólum. Módosul a jelkép, de nem máról holnapra. Ha egy kút- ágas helyett víztornyot rajzolok, hamis lesz a kép akkor is, ha valójában igaz. El- kezdtem egyszer festeni a kombájn után készült szögletes kazlakat. Nagyon szép színe volt, lehetetlen volt nem festeni. De mire készen lett, legömbölyödtek a sarkai.
Melegebb lett így.
— A traktor?
— Személyes élmény köt hozzá. Népszámláláskor Zetort adtak alám, másképpen nem lehetett közlekedni a téli tanyák között. Ahogy teltek a napok, mint egy kezes ló nyakát, úgy simogattam meg ezt a traktort. Egyszer sem hagyott cserben, minden akadályon átvitt, hozzá voltam kötve. Nem azért festettem le, hogy végre traktor is legyen a képemen, hanem azért, mert lénnyé változott.
— A kép pedig a népszámlálás, a hetvenes évek krónikájának egy lapjává.
— Az is, valóban krónika is.
— De ha krónikát is fest a festő, akkor a kombájnt nem kerülheti el.
— Ezen is el kell gondolkozni, de ha az átírásban problémát okoz, akkor nem festhetem le. Ha fölakasztva látok egy kaszát, látom benne a sorsokat, a történelmet, az élet meséjét. A kombájnban még nem látom. Talán azért nem, mert a mai mező- gazdaság kevesebb ember dolga. Látom, hogy dolgozik a kombájn, nézhetem is — de csak messziről. Nem kerülök vele olyan kapcsolatba, mint akkor, egyszer, a trak- torral. Tudom róla, hogy sok ember keze munkáját elvégzi, tudom, enélkül már nem lenne magyar mezőgazdaság, de meg kell bocsátani a festőnek, hogy akkor is kaszát fest, amikor már a kaszagyár nem gyárt majd kaszát.
— Hivatalod is van, a vásárhelyi művésztelep vezetője vagy.
— Egy éve.
— Mire jó egy művésztelep?
— A vásárhelyi művészet egyik kapuja. Aki az ország más tájairól jön, itt ko- pogtat először. Ha ráérez erre a tájra, esetleg itt is marad, beáll a sorba.
— Ha kapu van, kapudöngető is lehet. Van?
— Még nem tudom áttekinteni, csak egy éve csinálom. Majd az őszi tárlat után talán látom.
— Aki kopogtat, be is jöhet? Külső kontroll, orrbavágás?
— Az emberi tisztesség azt kívánja, ha én kaptam, ne adjam tovább. Ne ismét- lődjön az orrbavágás, az övön aluli ütés, mint katonáéknál a tizedestempó ismétlődött.
— De te mondtad, végeredményben használt neked, ha elviselni nehéz is volt.
Ha elhagyod, nem segítesz vele ezek szerint. Fölhígulás lehet a vége, ha mindenki bejöhet.
— Erős biztosítékot látok rá, hogy nem így lesz: Vásárhely kezében tartja művé- szetét. A jövőjét.
— És a te jövőd?
— Nem látom akadályát annak, hogy folytassam. Kezemben érzem a jövőmet, 95
lehetőségeim jók, rajtám múlik, tudom-e folytatni. Nem sajnálkozom a múlton," örü- lök, hogy talpon maradtam. Kellemetlenkedni lehet az emberrel, agyonverni nem.
Aki nem akar saját bőréből kibújni, az negyvenéves korára elmondhatja, jövője példaképe saját múltja. Azt akarja folytatni, amit elkezdett. Lassú folyású? Övatos duhaj? Az éréshez idő kell, sok jó gyümölcs lassan érik. Hatalmas hit is kell hozzá, önbizalom. Aki ide-oda kapkod, vagy nagy az önbizalma, vagy nagyon kevés. A lassú folyásúakra lehetne azt is mondani, nincs bátorságuk újra kezdeni. Nagyobb bátor- ság kell végigcsinálni, amit elkezdtünk. Ha lehet egyáltalán a végére jutni. Sokszór kevés egy élet rá, az egyetlen útra is.
HORVÁTH DEZSŐ
S&rtMStfre
A Magyar Írók Szövetsége Dél-ma- gyarországi Csoportja december 16-án találkozót rendezett a. szegedi Sajtóház , klubjában. Tóth Béla titkári beszámo- lója után Vörös László, lapunk főszer- kesztője a Kulturális Minisztériumban lezajlott értékelés alapján tájékoztatót adott az elmúlt év munkájáról és a Tiszatáj jövő évi terveiről.
*
Fiatal művészek — mérlegen cím- mel rendezett előadást á szegedi író- csoport és a TIT Csongrád megyei Szervezete. Az előadó Agárdi Péter, az MSZMP KB munkatársa volt.
A Korunk Galéria Ady-kiállftásának anyaga (grafikák, festmények, plakettek,
szobrok, művészfotők) .külön füzetben — Kántor Lajos és Ritoók J á n o s szerkeszté- sében — jelent meg Kolozsvárott a kiállított alkotások . . . felfogásbeli válto- zatossága m u t a t j a : a versek révén, képző- művészeink számára személyessé vált az ismeretség, a barátság — az elkötelezettség.
Nemcsak Ady-élményükről vallanak, h a n e m önmagukról is; arról, mit jelent ma nekik, nekünk az »álmoknak légiója-« s »a leg- szentebb hivatalok«.",
*
A Bölcsész, a JATE BTK KlSZ-szer- vezetének lapja külön Ady-számot adott ki. A bölcsészhallgatók írásai kö- zül Lovas Dániel A kényszerűség fája, Csapody Miklós Ady hídja, Nagy Péter Ady-tanítás "a szakközépiskolában, Za- lán Tibor Babonák: ürügyén című ta- nulmányát emeljük ki. :
96
