A magyarság jövője

(1)

10. szám ———934— 1938

A magyarság jövője.

Dar/"eni?" oles Hongrois.

Re'sumé. En remontant aux temps les plus anciens, [*auteur jette un eoup d'oeil sur llévolu—

tion de la population en Hongrie.

llaété prouué—dit-il—par des historiens, gue la Hongrie auait sous Louis le Grand environ 3 millions d'habitants et sous le mi Mathias cíníl millions, dont au moins 75 ou 80% de Hongrois, parce tlue le territoire de la langue hongroise e'tait alors bien plus grand et gue les regions mon- tagneuses, ou vivaient les nationalite's, étaient peu peuple'es. Mais, pendant la domination turgue, (lui dura 150 uns, Félément hongrois subit, en de'fen—

drmt l'Occident, de sí grosses pertes (lu'au début du XVIIIC siecle, ,,la Hongrie auait seulement 2,90().000 Izabitants (a peu prés antant aue 350 uns auparavant) et gue l'élément hongrois ne repré- sentait gue la moitié de ce au'il élait sous Louis le Grand. Au XVllle siecle, la proportion des Hon- grois baissait plus encore, a cause de Pétablisse—

ment de eolons etrangers; loutefois, I'élément hongrois augmentaít bien notablement en nombre.

Si, depuis, il s'accroissait clest (]u'il auait natalite' aulil habitaít la ré—

dirigeuient les migrations sans cesse,

une élevée,

gion centrale ott se

intérieures, et aue dans les villes les nationalite's se magyarisaient spontane'ment, car il nly auait pas d'assímilation íorce'e. A la campagne, la situation ne changea guére pendant Ies deux derniers siécles:

aujourdihui encore, la frontier-e des langues y est á peu prés la ou elle était il y a deux cents ans. Si Pévolu—

tion auait continue pendant 50 ou 60 uns, les Hon—

grois auraient été de nouveau, sans magyarisation for-cée, la grande majorité dans la plupart du pays.

Le traite' de Trianon, en morcelant la Hongrie et en faisant (fun tiers des I—longrois des minorite's opprimées, nla pas seulement enraye' cette évolu- tion naturelle, il a mis aussi obstacle a lia'ccroís- sement de la population. Tant sur le

laissé a la Hongrie, gue sur celui au'on lui avait mlm, (a proportion de naissances a baissé depuis

territoire

la guerre. La mortalité diminuant moins (]ue la natalité, Ilaceroissement de la population représente dans la Hongrie actuelle seulement 5 pour mille hobitants, contre 12 a la veille de la guerre. Mais, en

e.taminant de plus prés les données, on voit aue c et areroissement n'est gu'apparent. Car, si c'est la p r 0 p 0 r t i 0 n (les naissances gui baisse, on peut encore espérer de voir augmenter la population; mais si le nombre absolu des naissances diminue, lui aussi, toutes les anne'es, cela aura ine'vitablement pour conséauence la diminution effective de la popula—

tion.

seulement

Le [ait au'íl en est (le méme dans IÁOuest,

européen, ne nous eonsole pas. Et nos voisins du Sud et de llEst, bien (lue la natalíté baisse ehez eua aussi, sont aujourdlhui encore, au point de

vue de Pévolution de la population, bien au—dessus de notre pays.

II iaudrait donc gue la Hongrie reme'die le plus vite possible a cette situation. Dans ce but,

elle devrait, á Pinstar de l'Allemagne et de l'ltalíe, encourager la natalité au moyen de préts dits de mariage. En Allemagne, depuis auton y fait systé- mati(luement de tels préts, la population augmente considérablement. A partit de 1934, le nombre des naissances y dépasse, chague année, de plus de 220 mille ce (lu'il avait été en 1933. De sorte (]ue,

grace au systéme desdits préts, le nombre des lrabitants y a grandi d'enuiron un million. La Hongrie ne devrait pas tarder a prendre, pour encourager la natalite', des mesures appropriées;

*

Az utolsó napokban olyan Örümünne- peket értünk meg, amelyekről néhány hó- nappal ezelőtt nem is álmodihat'tunlk. A trianoni rabbilincsnek egy láncszeme el—

törött és a 20 évi rabságből egymillió ma—

gyar testvérünk szabadult fel. Egymillió—

val többen lettünk tehát Csonkamagyaror—

szági magyarok és erős a reményünk, hogy most már a többi láncszem is meglazul és lehetővé teszi, hogy a magyarságnak még rabságban lévő nagyobb része is vissza- térjen hozzánk. Ne kápráztasson el azon—

ban bennünket az eddig ell-ért hirtelen siker és csalóka ábrándba ne ringasson a még várható erőnövekvés. Csak eddig is meg—

volt és elszakított testvéreinket kaptak és esetleg kapjuk vissza. Számban megerő—

söd'tünk és valószínűleg fogunk is még erő- södni, de a statisztikus, látva a termeszetes népfejlődiés számait, máris aggódó szem—

mel tekint va jövőbe, hogy vajjon meg tudjuk-e tartani létszámunkat, ha a népesség- fejllődiótsnek mostani menete meg nem vál—

tozik. A jelenlegi örömteljes hangulatba és bizakodó érz-ésbe nehány szomorú hangot kell vegyítenem, de lelkiismereti kérdi-s nekünk statisztikusoknak, hogy a leplezet—

len igazságot szolgáljuk éas rámutassunk a bajokra és veszélyekre, melyet a számada—

tok kérlelhetetlen momentója vetít elenk.

,,Lesz—e gyümölcs a fán, melynek nincs virága" kiáltott fel 90 évvel ezelőtt Petőfi Sándor. A költő látnoki sze—me már akkor

(2)

10. szám

féltette nemzetét a pusztulástól, bár ezek a szavaik akkor tulajdonképpen nem azt fe- jez—ték ki, amit ma kell alattuk értenünk.

Petőfi inkább az ifjúság tunya, hiú, haza—

fiatlan magatartását akarta ezekkel a sza—

vakká] ostorozni. Ma így fogalmazhatnánk meg ezt .a mondatot: Van-e jövője annak a nemzetnek, amelynek nincs ifjúsága?

Van—e jövője annak a nemzetnek, amely szándékosan vagy szándéktalanul, de nem—

törődömséggel fogyasztja azt az erőt, amely fennmaradását és fejlődését biztosítja?

Egyének, sőt családok is kihalhatnak, meg- fogyatkozhatnak, de a nemzet maga az örök, annak állandóan meg kell újhodnia és nemcsak megújhodnia, de fejlődnie és növekednie is kell. ha nem akarja, hogy kivesszen a népek családjából. Akámnilyen jónak és hasznosnak tekintjük az egyéni jólétet, a gazdagságot és a nemzet összesé- gének is a javakban való dúskálását, mégis csak legfontosabb [maga az embenanyag, amelynek elsősorban a számától függ a nemzet hatalma és ezzel összefüggően a boldogulása is. Nem kétséges, hogy köz- gazdasági szempontból is igen fontos az, hogy a népesség állandóan szaporodje'lk, növekedjék, mert maga a gazdasági élet is csak akkor fejlődhetik, a gazdaság külön- böző ágtai őstermelés, ipar, kereskedelem csak akkor vírágozhatnak igazán, ha szá- míthatnak a népesség rendszeres és lehető-—

leg egyenlő ütemű növekedésére.

A történelem folyamán is beigazolódott, hogy azok a nemzetek, amelyek erőtelje- sen fejlődtek, magukhoz ragadták a hatal- mat más területek és népek fölött is, Viszont azok a népek. amelyek bármi okból ked—

vezőtlenül szaporodtak. martalékai lettek ifjabb, erőtől duzzadó nemzeteknek. Ezt az igazságot csak azért nem tudjuk konkrét adatokkal beigazolni. mert régebbi idők- ben nem voltak népszámlálások. a népmoz- galom jelenségeitről sem voltak feljegyzé- sek, de történetileg megállapított tény pl., hogy a római birodalom bukását elsősor- bana római népnek bekövetkezett teljes

meddősége és a feltörekvő fiatal barbár népeknek erőteljes szaporodása idézte elő.

Kétségtelen, hogy érhetnek katasztrófák olyan nemzeteket is, amelyek a normális propagatívrerő birtokában vannak, de ná- luk hatalmasabb nép erejűnek és pusztítá- sának nem tudnak ellenállni. Ez némileg ellene mond előbbi állításomnak, de arra is van'példna, hogy a hódító népek sem tud—

—935— 1 938

ták hódításaiikat megtartani, ha a meghó- dítottakkal szemben elvesztették nagyobb szaporodóképességüket.

A magyarság története is szomorú pél—

dákat mutat arra, hogy mennyire tönkre- mehet egy egyébként fejlődésképes nemn—

zet, ha olyan szerencsétlen körülmények közé kerül, amelyek megakasztják fejlő—

dését. Milyen érdekes tanulmány volna, ha Magyarországnak és a tulajdonképeni .ma—

gyarságnak a lélekszámát a honfoglalástól kezdve pontosan nyomon kísérhetnők; sok eddig megmagyarázhatatlan történelmi ese- ménynek jönnénk ezáltal nyitjára. Azok- ból a szórványos adatokból, amelyek ren- delkezésre állanak és amelyekből nagyjá- ból meg lehet állapítani az egyes idősza—

kokban a népesség számát, még így is sok tanulságot vonhatunk le. Mi lehetne ma Magyarországon — itt mindig a Kárpátok- tól Adriáig terjedő Hungaria Aeternua—t kell értenünk — ha a magyarság a honfogla- lástól kezdve nyugodtan, háborítatlanul nö- vekedhetett és fejlődhetett volna, ha a há- borúk, járványok, tatár-, török- és német- d—úlás Lmind elmaradt volna. A honfoglaló magyarság szá-mát százezer teleknél nem becsülik többre történettudósaink; ha most a népességnek csak száz évenkint való megketszereződését tételezzük fel, ami meg- lehetösen gyönge, a normálisnál kisebb sza—

pomdást jelent, ezer év alatt a százezer főnyi magyarság 102 millióra szaporodott

volna fel. Ha pedig a normális évi 1%-os

szaporodást, amely a népességnek kb. 73 év alatti megkétszereződését idézi elő, szá—

mítjuk, akkor ma Magyarország népessége 1 milliárd 600 milliót tenne, ami majdnem annyi, mint a mai egész világ lélekszáma.

Az emberek szaporodása egy meghatáro—

zott területen természetesen nem lehet vég- nélküli, !határt szab annak a földterület és az élelmiszerek mennyisége. Annyi kétség—

telen, hogy Magyarország földjének termé—

kenysége még mérsékeltebb szaporodás mellett is megengedte volna azt, hogy ezen a területen, ha történelmünk nem lett volna olyan szerencsétlen mint amilyen volt, ma legalább 40—50 millió színmagyar élne és tömegével betöltené a történelmi határo- kat, sőt amilyen a török uralom előtti fej- lődés menete volt, déli irányban a vízvá—

lasztókig kiterjesztette volna etnikai határ—

vonalát. Hiszen Mátyás király korában a magyarság a Száváig és az Al-Dunáig ter- jedt, amit Csánki Dezső napnál világosab- ban bizonyí—tott be nagyszerű történelmi

(3)

10. szám

munkáiban. A mai Mitrovicának pl. Száva Szt. Demeter volt a neve, nevezet-es magyar város volt és polgárainak magyar ne- vei vo—lt'auk, amiket Csánki felsorol.

Magyarország népességének hozzávető- leges számáról már a 14. századból, Nagy Lajos idejéből bírunk adatokkal, amikor Hóman Bálint közel 3 millióra becsülte a népsz—á—mot az akkori Városok és falvak és azoknak átlagos lélekszáma alapján. Több mint 20.000 helységet ismerünk ebből az időből, amelyek természetesen átlagosan sokkal kisebbek voltak, [mint a maiak. Hó- man csak 120 lelket számít egy falura, 500-at egy mezővárosna és 1000—et egy szabad királyi városra, mégis 3 millió lélek- számot hoz ki. Valószínűvé teszi ezt a szá—

mítást az is, hogy az 1330-as években ké- szült pápai tizedlajstromok Horvát—Szlavon- ország nélkül 3.800 plébániát sorolnak fel.

Óriási szám ez a három millió, ha figye-

lembe vesszük, hogy milyen ritka volt akkor Európa népessége, és hogy mit jelentett akkor ez a többi európai hatalomhoz kép-est.

Hiszen Európa lakosságának és általában a fehér fajnak tulajdonképeni nagy szapo- rodása csak a 19. században indult meg, amikor a járványokn'ak az orvosi tudo- mány haladtával sikerült némi gátat vetni.

Régebben ugyan a szaporodási lehetőség sokkal nagyobb volt, mint újabban és kü—

lönösen napjainkban, mert sokkal nagyobb volt a születések száma, viszont a halálozás még nagyobb volt a fertőző betegségek ál- landó pusztítása és az időnkint tömegesen fellépő járványos betegségek folytán. Ha azonban egy-két évi nyugalom volt ezen a téren, szinte hihetetlen a'rányú szaporo—

dást mutattak fel egyes vidékelk és váro- sok, amit azonban a következő járványos évek megint lerontottak. A 19. század sza- porodási tendenciája tehát nem azért volt kedvező, *mert egyes években volt túlntagy a szaporodás, hanem ment az sokkal egyen- letesebb volt, mint régebben és így jóval nagyobb eredményt is hozott létre. Hiszen egész Európának a népessége még 1800-ban is csak 188 millió volt, ami a 19. század folyamán 401 millióra növekedett, pedig közben még 28 millió kivándorilót is le- adott Európa főkép Amerikának. Ha az előző századokban ilyen arányú szaporo—

dást tételeznek fel, kiderülne, hogy pl.

1400-ban, amikor Magyarország lakossága meghaladta a 3 milliót, egész Európában nem lett volna több 7,300.000 embernél. Ez

persze teljes képtelenség; csak azt akartam

_ 935 __

1938

ezzel bizonyítani, hogy milyen más szapo- rodási viszonyoknak kellett lenniök Euró—

pában 1800 előtt, mint 1800 után.

Ha fel lehet tételezni, hogy a 14. szá- zadban Magyarország lakossága elérte a 3 milliót, eléggé miezguokoltniak látszik törté—

netíróinknak az a megállapítása, hogy Mátyás király korában, tehát a 15. század második felében Magyarország lakossága már 5 millió körül volt. Egyébként ez a szám nagyjából megfelel az először emli- tett számítási mód ( 100 éventki'nt való meg- kétsz—ereződés) szerint a 15. század végére

kijövő számnak is (6,400.000). El lehet te—

hát mondani, hogy Magyarország a közép—

kor végén a népesség száma tekintetében is volt olyan nagyhatalom, mint akár Fran- ciaország vagy Németország; Angliáról nem is beszélve, amely akkor még egészen jelentéktelen volt a kontinens hatalmaival szemben, hiszen csak a 18. század elején érte el az 5 milliós lélekszámot. Hát még ha meggondoljuk, hogy ez az ötmillió lélek legalább is 75—80%-ban tiszta magyar

volt, mert tudjuk azt, hogy a Felvidék, a tótok lakóhelye, akkor még nagyon gyéren volt lakott, különben nem kellett volna oda a bányák művelésére németeket tele—

píteni. Erdélynek szintén csak a folyóvöl- gyeiben volt jelentékenyebb lakossága, az oláh bevándorlás csak később a török nyo- mása alatt indult meg nagyobb mértékben és a királyhágóninneni területre még később történt az oláhok átszivárgása. Hiszen pl..

Bihar megyében még a 18. század elején is alig volt oláh lakosság a keleti hegy—

vidéken.

A 150 éves török uralom tette tönkre Magyarországot; el lehet mondani, hogy Trianon tulajdonképen Mohácsnál kezdő—

dött. A Dunántúl egész délkeleti felének, Szlavóniának, az Alföld túlnyomó részé- nek lakossága jóformán kipusztult a hosz- szais hábOrúk alatt, azonkívül tízezrével vitték ki a törökök a foglyokat Magyaror—

szágról, a megmaradt lakosság pedig vagy néhány védettebb helyre menekült, vagy felhúzódott a királyi uralom alatt lévő te-

rületre. Évtizedekig tartott, míg a törökök

kitaka'rodása után az ország úgyahogy összeszedte magát; közben a Rákóczi fel- kelés, a kuruc háborúk is, súlyos veszte- ségeket okoztak az amúgy is csekély- számú Lakosságnak. A Buda visszavétele és 'az ország felszabadítása után több mint 30 évvel, 1720-ban tartott mépösszeirás, amely tulajdonképen csak az adózókat,

(4)

10. szám

illetőleg családokat számlálta össze, de

;abból a lélekszámra is következtetni lehet, Horvát-Szlavonország nélkül már csak 2,582.000 lelket talált Magyarországon. Ha még Horvátországot is számítjuk. legfel—

jebb 2,900.000—re tehetjük az akkori né- pességet Szent István birodalmában, májd- nem pontosan annyira, amennyi Nagy La—

jos király idejében volt. 350 év tehát úgy—

szólván teljesen kiesett Magyarország n—é- pesedés—ének történetéből, mert a Mátyás korabeli fellendülést tökéletesen lerontotta a törökuratlom másfél évszázada. Néwpeszá'm tekintetében ugyanott voltunk, mint 350 évvel előbb, de míg Nagy Lajos és még inkább Mátyás király birodalmának a la- kosságából 75—80% volt magyar, tehát a Nagy Lajos korabeli 2,900.000 főből körül—

belül 2,200.000, a 18. század eleji ugyancsak 2,900-000 főnyi lakosságból. eszak 1,160.000, vagyis fele a 350 évvel előbbi lét—

számnak és alig több, mint negyede a Má- tyás kori négymillió főnyi magyarságnak.

Maga a 'tulajdonképenvi magyarság tehát hasonlíthatatlan'ul nagyobb veszteséget szen—

vedett, mint ahogy az összes lélekszám mutatja. A mérleg ez: Nagy Lajos idejében a 2,900.000 főnyi lakosságból magyar 2,200.000 és nem magyar csak 700000.

Ellenben a pragmatica sanctio idejebeli 2,900.000-ből csak 1,160.000 a magyar és

1,740.000 a szláv, német és oláh.

Ezalatt a 350 év alatt Nyugat-Európa évtizedeken, sőt évszázadokon keresztül a békés, nyugodt fejlődés előnyeit élvezhette, mert hiszen megvédt'ük saját testünkkel és a nemzet élete árán a török veszedelemtől.

Voltak ugyan nyugaton is nagy veszteség- gel járó háborúk és járványok, hogy csak a 30 éves háborút említsem, de hogy ezeknek a pusztítása nem lehetett olyan irtóza- tos méretű, mint Magyarországé, amely a török uralom alatt népszámának majdnem felére zsugorodott, annak legerősebb bizo- nyítéka az, hogy a 18. században, mégpe—

dig már annak elejétől kezdve Németor- szág tízezerszámra tudott gyarmatosokui küldeni hazánkba, amit meg nem tehetett volna, [ha alháború és dögvész ott is olyan nagy pusztítást vitt volna végbe a népesség soraiban. ,

A lakosságából kipusztult Magyaror- szágra a 18. században olyan nagyarányú bevándorlás folyt, mint a világháború előtt Amerikába. Ennek és részben a most már nyugalomhoz és békéhez jutott lakosság

——937— 1938

óriási szaporodó képességének tulajdonít- ható, hogy a II. József alatt tartott nép- számlálás már 9 millió főnyi lakosságot talált Magyarországon. A magyarság ará- nya azonban a nagy idegenbevándorlás folytán, amellyel az akkor még igen sza—

pora magyar nép sem tud-ott lépést tartani, 45%—ról 39%—ra esett vissza csak a szoros értelemben vett Magyarországon. Amint a betelepítések megszüntek, az új erőre ka- pott magyarság kezdte visszafoglalni régeb—

ben elfoglalt területét, újabb és újabb rajo- kat bocsátott az Alföld déli részeibe s ké- sőbb Szlavóniába, a saját etnikai terüle- tére szórványosan telepített német és tót falvak jórészét pedig fokozatosan beolvasz- totta és különösen a városokban a régi német polgárságnak magyarrá válása foly—

tán, amely minden erőszakolás nélkül kö—

vetkez-ett be, igen nagy előhaladást tett.

Fényes Elek az 1830—as években már 43%—ra tette a magyarság arányát, Horvát—

ország nélkül, az 1880. évi népszámlálás pedig, amely először állapította meg hitele- sen a nemzetiségek számát, a tulajdonké—

peni Magyarországon 461576 magyarságot talált. Azóta a világháborúig tízévenkint 2—3%-ka1 iment feljebb a magyarság ará- nya, úgyhogy 1910—ben az utolsó népszám- lálás szerint, amely még az integráns Ma—

gyarországról szól, a lakosságnak már

54'5%-a vallotta magát magyarnak, a többi 45'5% pedig 7—8 különböző nem—

zetiség között oszlott meg. Ismételjük, minden erőszakolás nélkül következett ez be és valószínűleg folytatódott volna is eza folyamat, amint már több ízben bebizonyí- tottuk, a magyarság központi elhelyezke- dése, nagyobb szaporodó képessége, .a belső vándorlás-ok iránya, a városokba tódulás és .a városok tenmészetszerű 'magyarosodása folytán. Akármennyire szidtuk és szidjuk is a Habsburg uralma—t és a közösügyes Monarchiát, azt el kell ismernünk, mert a statisztikai adatok bizonyítják, hogy a ki—

egyezés óta Magyarország igen nagyot ha—

ladt a nemzeti állam megvalósulása felé anélkül, hogy különleges rendszabályokat kellett volna alkalmazni a nemzetiségek ellen. Az egyetlen akadály a németnyelvű közös hadsereg volt, amelynek hatását azonban részben a honvédség is ellensú—

lyozta, egyéb belügyekben —— meg kell álla—

pítanunk —— teljesen szabad kezünk volt.

Állítom, hogy ha az Osztrák—Magyar Mo-

narclhla még csak 50—60 évig fennmaradt

(5)

10. szám

volna a legutolsó szerkezetében, a magyar- ság arányszáma minden erőszakolázs nél—

kül, egyszerűen a tenmészet—es fejlődés kényszerű hatása alatt legalább 75%—ra

ment volna fel, ami már biztosította volna szánúmli felsőbbségét a további évszáza—

dokra.

A Világháború ennek a rendkívül ked- vező fejlődésnek borzasztó csapással és egy még borzasztóbb ítélettel véget vetett. Visz- szakaptuk ugyan állami függetlenségünket legalább is papiroson, de milyen ároní Ezeréves országunkat megfosztották terü—

letének és lakosságának kétharmad részé—

től s nemcsak nemzetiségeink legnagyobb részét vitték el tőlünk, de magának a faj- magyarságnak is kereken egy harmadát idegen uralom alá kényszerítették. Tudjuk, hogy ez az állapot nem fog örökké tartani, az a terület, amelyet az isterni kéz is egy országnak teremtett, előbb—utóbb mégis újra eggyé lesz. Elejétől fogva hittük ezt s abban bizakodtunk, hogy a magyarságnak ősereje, .az a szaporodó képesség, amely őt eddig is az ittlakó népek fölé emelte, át fogja segíteni a nemzetet a várakozás ide- jén és az elkövetkező egyesülés egy még erősebb, egy még hódításképesebb magyar—

ságot fog itt találni. Ez a remény —— saj—

nos _— nem következett be. Már a világ- háború utáni első évek megmutatták, hogy népünk azt a szaporodási ütemet, amelyet a háború előtt mutatott, még közvetlenül a háború után sem tudja elérni, amikor pedig a százezrével elmaradt szület'éseket is pótolni kellett volna. Magyarország mai területének születési arányszáma a háború előtti években még ezer lélekre 34—35 volt, ezzel. szemben 1920-ban, amikor már semmi akadálya nem volt a születési szám fellendülésének, csak 31'4-et tudott elérni születési számunk; A következő évben még kissé felcsillant a remény, mert akkor még 31'8-re emelkedett a születési arányszám, azóta azonban majdnem szakadatlanul megy lefelé, úgyhogy az elmult esztendő—

ben, 1937-ben már "ZO-ra süllyedt.

A háború után eleinte azzal vigasztal—

tuk magunkat, hogy a háború elpusztította az életképes és szaporodóképes férfiak jo részét, azért nem születhetik annyli gyermek, amennyi a háború előtt. A népesség fenntartásába és sza'porítázstába azonban fo—

kozatosan bekapcsolódott az 1914—ig szüle- tett háború előtti bőséges nemzedék, amely átvészelte a háborút és a közben javuló

———938—— 1938

halandósági viszonyok hatásaképen töme- gesen lépett be a fajfenntartó korba, ami—

nek következménye volt a mult évtized fo- lyamán a házasságkötéseknek úgyszólván állandó magas aránya. A születési arány mindezek ellenére folytonosan csökkent és tulajdonképen még nagyobb mértékben, mint ezek a nyers arányszámok mutatják, mert hiszen az a produktív réteg, amely—

ből a születések származnak, erősebben nö- vekedett, mint maga a népesség. A két népszámlálás idejéből pontosan meg lehet állapítani ennek a csökkenésnek a mérté- két. Az 1920—21. évek átlagában ezer pro- duktív korú (15—49 éves) férjes nőre még

185 törvényes születés esett, tíz év mulva

már csak 135. Az arányszám csökkenése tíz év alatt 50, holott a háború előtti év- tizedben, amikor még Nagy—Magyarorszá- gon sokkal nagyobb volt ez az arány, csak 16 ponttal esett (217-ről 201—re).

Mindez nem lett volna baj, ha a halá—

lozási arány is legalább olyan mértékben szállott volna le, mint a születési arány.

Kétségtelen, hogy a háború óta a halálo—

zási arány is 21'2-ről 1.4'2—re, tehát egy teljes harmadrésszel csökkent. Ezzel szemben azonban az élveszületési arány ezer lélekre 31'8-ről 20'2-re esett le, tehát igaz, hogy viszonylag nem _sokkal jobban, mint a ha- lálozási arány, csak pont—Számban sokkal jelentékenyebben, t. i. 11'6-del, míg a halá- lozási arány csak "TO—del. Ennek a követ- kezménye azután az, hogy a kettőnek, t. i.

a születéseknek és halálozásoknak a kü—

lönbözete, amit természetes szaporodásnak nevezünk, az 1921. évi 10'6—ró'l 6'0-1'e, te- hát majdnem felére esett vissza, s ebben van az óriási veszedelem.

A születési arány folytonosan csökken és ezzel a halálozási arány tapadása még a köz-egészségügy javulása mellett sem tud lépést tartani tisztán népességszerkezeti okok miatt sem. A halandóságot egy bizo- nyos foknál lejjebb nem lehet leszállítani, a születések tekintetében ellenben elképzel—

hető az az eset, hogy az nullára esik le, vagyis egyáltalán nem születik gyermek.

Eddig szándékosan csak a háború utáni első normális esztendővel ültettem meg az összehasonlítást, még rosszabb-ul ütne ki ez az összevetés akkor, ha a háború előtti évek szaporodási viszonyait vennők tekintetbe ugyanezen a mai területen. Még 1912-ben is, tehát két évvel a háború kitörése előtt a

mai területen 350 volt az ezer lélekre eső

születési szám, a halálozási arrány 22'2,

(6)

10. szám ——939— 1938 úgyhogy a természetes szaporodás ezer lé-

lekre 12'8-et tett. Minthogy Magyarország—

nak mai területe teljes egészében a magyar nyelvterület túlnyomó részét alkotja, ezt a magas szaporodási arányt majdnem egynek vehetjük a fajmagyarság szaporodási ará- nyával, sőt magának a nyelvileg magyar—

ságnak szaporodási aránya még nagyobb is volt ennél, mert a nemzetiségi vidékeken, különösen keleten és délen a magyarság még szaporább volt, mint a mai területen.

Eppena magyarságnak ez a nemzetiségeket felülmúló nagyobb szaporodása volt a biz- tosítéka a magyarság további térfoglalálsá—

nak azokkal az egyéb, a magyarságra ked—

vező körülményekkel együtt, amelyeket már előbb megemlítettem.

A nemzete sorsán és jövőjén aggódó lélek nem nézheti ezeket a száraz statisztikai adatokat mélységes fájdalom és fél-e—

lem—érzet nélkül. Hát nem borzasztó dolog—e, hogy ma, amikor ezen a szűkre szabott területen is majdnem 'másfélmillióval töb—

ben va gyunk, mint 28 évvel ezelőtt mégis az 1912. évi 271 ezer élveszületett gyermek helyett 1937. évben csak 182 ezer gyermeket produkáltak a magyar anyák, tehát közel százezerrel kevesebbet. Pedig ma sokkal, de sokkal többen vannak az anyák, mint 25 évvel ezelőtt. Ez nem azt jelenti, mintha

kevesebben adnának életet gyermeknek, mert hiszen az első s többnyire a második gyermek is megszületik a statisztika tanu- sága szerint, ellenben a további gyermekek születése elé vet gátat részben a kishitű- ség, részben a tényleges nyomorúság, de legtöbb esetben az önzés és a kényelem—

szeretet. Ha a halálozás nem ment volna vissza ugyanezen idő alatt, ma már szapo—

rodás tekintetében mínuszban volnánk, mert a háború előtt, sőt a háború utáni né- hány évben is még 20-on felüli volt a halá- lozási arány, ma pedig már a születési arány is 20-ra süllyedt. A közel százezer meg nem született gyermeket részben ellen- súlyozta a halandóság csökkenése, de csak részben, mert abszolút számban ma már csak 54 ezer a természetes szaporodás, holott 1912— ben még 99 ezer volt és még 1921 -ben is 85 ezer.

A kevésbbé borsúlátók (pesszimisták) azt mondhatják erre, hiszen nincsen okunk pa- naszra, ha nem is olyan, nagy a szapora- ság, mint régen, mert még mindig 54 ezerrel több a születés, mint a halálozás; ez tíz év alatt félmilliónyi ,népnövek'vést jelent, nincs okunk tehát félni az elfogyástól, sőt

ez a mérsékelt szaporodás talán még jó is, mert kedvezőbb gazdasági viszonyokat te—

remt. Kevesebb ember marad munka nélkül, a vagyonosodás is jobban megindulhat, ha nem kérnek annyian falatot az amúgy is sovány kenyérből. Ez az egész okoskodás már gazdasági szempontból is helytelen.

még inkább helytelen, sőt veszedelmes, ha nemzeti érdekeinket tekintjük, de még egy- szerű matematikai szempontból sem állja meg a helyét. A születések állandó fogyása, még pedig abszolút számban való fogyása azt jelenti, hogy minden újabb és újabb évfolyam kisebb és kisebb számmal lép be az életbe és a későbbi korokba is. Nálunk

ez már bekövetkezett, mert a csecsemő— és

gyermekhalandóságnak a javulása a szüle- tések kiesését nem tudja ellensúlyozni. A háború előtt a születések csökken—ése még nem volt olyan nagyarányú, mint mostan—

ság, úgyhogy a ma élő felnőtt nemzedék—

ben, legalább is a 23 évesnél idősebbek kö—

zött ez a jelenség még nem mutatkozik.

Mire azonban a (háború után folyton fogyó szül—etési évfolyamok kerülnek felnőtt korba.

minden évben kisebb és kisebb lesz az után- pótlás, kevesebb munkáskéz jelenik meg a munkapiacon, de természetszerűleg kevesebb lesz a házasságkötés és még feltétele—

zett ugyanolyan fajfenntartó kedv mellett is matematikai szükségszerűség, hogy a szü- letések száma is csökkenjen. —A születések állandó csökkenésének tehát az a nagy ve—

szedelme, hogy az számtani következetes—

séggel szinte önmagát fokozza, mert min—

díg kevesebb és kevesebb fajfenntartó ele- met produkál, tehát előbb-utóbb arra ve—

zet, hogy a népesség valóságos kihalását idézze elő. Hogy csak néhány példát említ- sek 1920-ban hatéves gyermek volt kerek számban 187 ezer; 1930—ban ugyancsak hatéves gyermek 168 ezer, hétéves gyermek volt 1920—ban 182 ezer, tíz év mulva csak 177 ezer, nyolcéves gyermek volt 1920-ban 193 ezer, 1930—ban 186 ezer. A tíz évvel később született gyermekek tehát már 6—8 éves korba is jóval kevesebben jutnak fel. Az 1930. évi népszámlálás még 186 ezer nyolcéves gyermeket talált, tehát olyat, aki 1922—ben született, de a tavalyi év csupán 182 ezer gyermeket hozott életre:

hogyan lehessen ebből nyolcéves korig 186 ezret felvinni még a legminimálisabb cse- csemő- és gy-ermekhalandóság mellett is, amikor már megszületésükkor kevesebben voltak, mint az 1930-ban nyolc esztendőt már megért gyermekek. Ezek az összeha—

(7)

10. szám —940— 1938 sonlí'tott évfolyamok mind olyanok, ame-

lyeket a világháború közvetlenül nem érin- tett. Ha még normális viszonyok között is ez a következménye a születések abszolút száma csökkentés-ének, gondoljuk meg, .mi lesz a legközelebbi években, mikor a négy háborús évnek felényire csökkent szülöttei kerülnek házasodó és fajfenntartó korba.

Már most meglátszik különösen a nőknél, akik korábban jutnak házasod—ó korbla, hogy mennyire megfogyatkoztak a háza- sul—ók között azok a korosztályok, amelyek—

nek születése a világháború éveine esett.

Néhány év mulva ezek fogják a házasok között az ú. n. legproduktívabb korosztályt képviselni, de mikor csak félannyian lesz—

nek, mint a normális években, elképzelhető, hogy a nemsokára következő években a születések száma még nagyobb mértékben fog visszaesni, mint ahogy eddig láttuk, mert ennek matematikai törvényszerűséggel kell bekövetkeznie. Majd ha azután a há- ború utáni első évek szülöttei kerülnek ugyanebbe a helyzetbe, talán néhány évig remélhetünk egy kis javulást, de azután újra a hanyatlás évei fognak következni,

Ha képesek volnánk a mai szaporodási arányt fenntartani, ami, ismétlem, külön- leges beavatkozás nélkül, vagy a néplélek megváltozása nélkül mennyiségtanilag lehe—

tetlen, akkor még valahogy bele lehetne nyugodni abba, hogy nemzetünk fejlődésé—

nek menete nem olyan egészséges és nagy- arányú, mint a háború előtt volt, és mint ahogy a háború utáni első években is mu- tatkozott. Ha magunk volnánk itt a Duna völgyében és nem volnánk ellenséges indu—

latú népekkel körülvéve, amelyek még a megmaradt területünket is irigylik tőlünk és nem akarnánk visszaállítani Szent István birodalmát, ami minden igaz magyarnak vágya és álma, akkor talán belenyugodhat- nánk a dolgok ilyetén alakulásába, jóllehet gazdasági szempontból sem jelent előnyt a szaporodási ütem megtorpanása. A helyzet azonban az, hogy keleti és déli szomszé- dunk, Románia és Jugoszlávia népessége jó- val nagyobb szaporodást mutat, mint Ma- gyarország. Romániának még 1936-ban is 31'50/00—es születési aránya mellett 11'7 volt a természetes szaporodási aránya, Jugoszlá- viának pedig 1934-ben hasonlóan magas szül-etési arány mellett —— minthogy ott a ha- landóság sokkal kedvezőbb ——- ezer lélekre 144 volt a szaporodási aránya, ugyanakkor Magyarországé csak 7'4 és ma már csak 60 Még ijesztőbbek az abszolút számok:

Csonka-Magyarország népessége csak 50.000 lélekkel szaporodik évenkin't, Romániáé és Jugoszláviáé több mint 400.000 lélekkel, tehát nyolcszor annyival. Kevés vigasztalás nekünk az, hogy ezeknek az ü. n. utód—

államoknak éppen a Magyarországtól el—

szakított területein legkisebb a természetes szaporodás, s viszont itt, különösen a Dél- vidéken a magyarság szaporodása még ma is nagyobb, mint a többi nemzetiségé, de éppen ezt a kedvezőbb szaporodást ezek az államok anyaországuk bőséges népfelesle—

gével állandóan ellensúlyozni tudják és be- telepítés-ekkel ellensúlyozzák is.

Népszaporodás szempontjából Cseh-Szlo- vákia nem veszedelmes versenytárs. Ott már 17'2-re esett le a születési arány és a szaporodási arány pedig 3-9-re, de ezt is csak a tótoknak, a még szaporább rutének- nek és nem utolsó sorban a bekebelezett magyaroknak köszönhette az ország, egyéb- ként teljesen meddő volna. A régi törté—

nelmi Csehország ma már n'épszvaporodás dolgában is követi példakép-ét és egyetlen pártfogóját, Franciaországot, ahol újabban szintén több a koporsó, mint a bölcső.

Nem akarok itt találgatásokba bocsát—

kozni arra nézve, hogy ha a fejlődés fo- lyamata a mostani marad, miként fog ala- kulni Magyarországnak és az utódállamok—

nak népszáma 30—40, vagy még több év mulva. Ezek a számítások nem igen szok- tak beválni, próbáltak már ilyeneket csi- nálni 50—60 évvel ezelőtt is, amelyekre az élet és az előre nem látott körülmények erősen rácáfoltak. De ezek az adatok min- denesetre kell, hogy véres és vészes intőjel gyanánt szolgáljanak arra, hogy itt az utolsó óra, amikor cselekednünk kell, ami—

kor intézkednünk kell komolyan és határo- zottan, hogy ezt a folyamatot megállítsuk.

A háború előtt még tanácstalanok lehettünk ebben a tekintetben, mert nem volt előt—

tünk semmi olyan példa, amely azt mutatta volna, hogy törvényhozási vagy hatósági intézkedésekkel meg lehet ezt a folyamatot állítani, vagy éppen megfond'ítani, Folyto—

nosan óvnak bennünket a külföldi példák utánzásátó'l. Pedig vannak és lehetnek olyan példák, amiket a nemzet érdekében igenis utánoznunk kell. Itt van a szellemében és egész gazdasági életében megújhodott Né- metország példája. Németország ugyanazon az úton volt, mint mi. Születési aránya ve—

.szedelmesen csökkent, különösen a háború után, de még 1921-ben is 113 volt ezer lé- lekre a szaporodás aránya. Akkor még 25'3

(8)

10. szám ——941— 1938 születés esett ezer lélekre Németországban,

ez az arány majdnem szakadatlan Csökke- néssel 1933-ig 14'7-re esett le, a szaporo- dási aránya pedig 3'5-re. Az akkor ura—

lomra jutott nemzeti szocialista kormány hamarosan erélyes intézkedéshez nyúlt;

minden új házaspárnak, amely magát orvosi vizsgálatnak alávetette és alkalmasnak találtatott, ezer márka kiházasít'ási kölcsönt adott, amely kölcsönt csak akkor kell teljes egészében visszafizetni, ha a házasság- ból nem születik gyermek. Minden született gyermek egy negyedrésszel csökkenti a köl- csönt, rúgyhogy négy gyermek születése esetén a kölcsönből már semmit sem kell visszaadni. Ez az intézkedés egy csapásra megnövelte a házasságkötések számát és következő évben, 1934-ben nem kevesebb, mint 220 ezerrel több gyermek született Németországban, úgyhogy a születési arány

14'7—1'61 18'0-ra ugrott egy év alatt. És mint-

hogy a halandóság szerencsére alig válto—

zott, a természetes szaporodás ezzel a 220 ezerrel lett több, egyetlen év alatt tehát két—

szeresére emelkedett. A következő évben,

1935-ben még folytatódott a születések nö- vekvése, úgyhogy az arányszám 18'9—et ért el, a szaporodási arány pedig —— minthogy a gyermekhalálozások is természetszerűleg növekedtek _ ugyanazon a szinten maradt és ezt megtartotta 1936-ban és 1937-ben is.

legérdekesebb a dologban az, hogy nemcsak az új és kölcsönnel meg-erősített há- zasságok ter—mékenysége lett nagyobb, ha—

nem még azoké is, amelyek rég—ebben és kölcsön nélkül köttettek, amiből nyilván- való, hogy ennek az intézkedésnek a hatása alatt a néplélek is megváltozott; a, nemzeti szocialista uralom a német nepnek jövőjébe vetett hitét is nagy mértékben megerősítette.

Újabban a fasiszta Olaszország is rátért erre a hatásos népesedéspolitikai rendszerre, azzal .a különbséggel, hogy ott az új háza—

soknak adott kölcsönt az első gyermek csak 10%—kal csökkenti, a második 20, a harmadik 30, és a negyedik gyermek már 40%"—kal, ami még nagyobb Ösztönzést ad arra,, hogy a .házaisságoktból legalább négy gyermek származzék. Pedig Olaszország erre kevésbbé szorult rá, mint Németor-

szág, mert Olaszországban a születési arány- a csökken-és ellenére, ami kisebb mérték—

ben ott is bekövetkezett, még mindíg a 22;

fölött van ezer lélekre, a szaporodási arány pedig a legújabb időkig állandóan megiha—

ladta a 10-et, most 9 körül mozog, mégis szükségesnek tartotta, hogy útját állja a szaporodási tempó további meglassúdá—

sának.

Nekünk sem szabad tehát ölbetett kézzel"

néznünk, .hogyan nö folytonosan az ell-en- séges (érzületű szomszédos népek emberszá- ma és hogyan rohanunk mi vesztünkbe, a pusztulás felé. Itt a tizenkettedik óra, hogy a magyar kormányzat is erélyes lépéseket tegyen a népesedés toválbfbi romlásának megakadályozásána. Erre éppen úgy kell pénznek lenni, és éppen úgy kell módot ta- lálni ennek a pénznek az előteremtésére, mint ahogy a fegyverkezésre kell pénznek lenni, mert Icit fogunk felfegyverezni, ha nem lesz ifjúság, amely az öregebbek he- lyébe lép? Az 1930. évi népszámlálás, szerint Csonka-Magyarországon 65.300 hu-

szonegyéves ifjú volt, ugyanakkor 11 éves,, tehát olyan, aki csak 10 év után éri el a 21. évét, csak 80.400, egyéves fiú gyermek pedig 84.000. 1930-ban még 85.300 fiatalember állhatott volna sor alá, 1940—

ben a halandósági ada—tok figyelembevéte- lével már csak 81.600 lesz, 1950—ben pedig csak 75.200, ha pedig az 1937. évi születé—

sek számát tekintjük, ezekből 21 év mulva már csak 69.000 hadköteles fog kikerülni,, vagyis 16.000—rel kevesebb, mint amennyi a háborúelőtti évek szülötteiből állt még, legutóbb is rendelkezésre.

Lehet—e egy percig is késlekedni a szük-.

séges népesed'éspolitikaai rendszabályokkal?

Hiszen az eddig elmulasztottakon— már nem is tudunk segíteni, azokat nem tudjuk pó-t tolnai. 21 ev mulva feltétlenül kevesebb lesz a fegyverfogh—ató férfi, mint most, de leg—

alább a következő időre biztosítsuk .az utánpótlást, umert különben beteljesedik rajtunk másik nagy költőnk, Tompa Mi- hály szava: ,,Pusztulunk, veszünk, mint oldott kiéve széthull nemzetünk".

Kovács Alajos dr.