NÉMETH LÁSZLÓ
(1901—1975)
Nagy rendet vágott a kaszás. Megint
— mondanánk —, ha nem riadnánk vissza az összehasonlításoktól; mert veszteségűnk rendkívüli. A legnehe- zebb föladatok egyikét kapta a toll:
papírra vetni, hogy Németh László nincs többé.
Állócsillag hullott le a magyar szel- lem égboltjáról. Majd fél évszázadon át fényesen világított; mindenki, aki irodalomban, tudományban, művészet- ben emelkedett célok felé elindult, be- mérhette hozzá útját. Fénye nem csök- kent, mindig s messziről látható volt.
Első műveitől az utolsókig — a T a n ú - tól a M e g m e n t e t t g o n d o l a - tok-ig, a G y á s z - t ó i az I r g a l o m - i g , a V I I . G e r g e l y - t ő i A z í r á s ö r - d ö g é-ig — változatlan erővel sugárzott.
Életműve valódi arányait, reális mér- tékét hiánya adja meg. A halálát kí- sérő gyász nem túloz. Prózája a XX.
században csak Móriczéhoz mérhető.
Abban, hogy a magyar prózairodalom korunkban behozta elmaradását a lira mögött, a fő érdem Németh Lászlóé.
Megszoktuk, hogy a magyar kultúra organizátorai — Kazinczy, Kisfaludy, Gyulai, Osvát — mint alkotók nemze- dékük második vonalához tartozzanak.
Németh kivétel e szabály alól: ő író- ként is a legjobb volt a Nyugat máso- dik generációjában.
Munkássága a legnagyobb vállalko- zások egyike. Kulcsszava a Minőség.
Bonyolult fogalom ez: művészi, erköl- csi, pedagógiai és társadalmi jelentése is van. „Mit értettem én Minőségen? . . . a fényt, a megértés mélységével páro- sult könnyűséget és ruganyosságot, mely a görögöket a keleti civilizációk népei fölé emelte s amely a nyugati civilizáció ormain is ott ragyog... En- nek a Minőségnek az igényét akartam én az igazságos elosztás égető követel- ményével összekapcsolni s egy alapjá- ban véve pedagógiai műben értelmisé- günkön át népünk közkincsévé tenni"
— írta egy kései tanulmányában. A Mi- nőség az író szóhasználatában egyszerre volt szociális és kulturális program és a középszerűséget meghaladó belső igényszint. A magyar művelődés bar- tóki modelljének eszmei és vitális gyö- kere, valamint magatartás, életvitel, emberi atmoszféra. A szocializmusnak nem kritikája, nem megkérdőjelezése, hanem „hibaigazítása", továbbépítésé- nek szándéka.
A Németh László-i életmű alaptör- vénye a világ megkettőzése: valóságra és ideára, eszmére és utópiára. Feszült- ségét a V a n és L e h e t kölcsönhatása táplálja. A kiválóság a világgal kény- szerűen keveredik, s ebből ered az erő- feszítés, hogy a lehetőség sokféleségé- ből a történelemtől, sorstól önmaga s népe számára a legkívánatosabb vál- tozatot csikarja ki. „Utópia és eszme elválaszthatatlanok: a szocializmus nem
95
lehet soha olyan tudomány, hogy arról az akaratmozgósító erőről, amely a kí- vánatos vonzásban rejlik, lemondhas- son!" — olvassuk előbb idézett írásá- ban. Ilyen értelemben fonódik össze munkásságában a realizmus és roman- tika. Szellemi rokonai Tolsztoj és Szé- chenyi. S mivel a dal szüli énekesét, írói tehetségében is sokféle képesség kapcsolódik össze: a teoretikusé és a történészé, a gondolkodóé és a művészé.
Bolyai János zsenije apja univerzalitá- sába oltva.
Midőn búcsúzunk Németh Lászlótól, emlékek villannak föl bennünk, s moz- dulni kezd egy érzés vagy gondolat:
tán emberként volt mégis a legna- gyobb! Nem a piedesztálon álló szobor merevségével, hanem emberi egyszerű-
ségével, őszinteségével, közvetlenségé- vel. Személyiségéből derű sugárzott, csöndes humánum, szelíd humor, jóin- dulat. Szerette az embereket, a szellem fölényét sohasem éreztette velük, szo- rongásukat föloldotta. Igaz ember volt.
Németh László halála fölbecsülhetet- len veszteségünk. Különösen az ne- künk, akik „választott szülőföldjén"
élünk, ahol az író édenalapító ösztöne a sorstól tán legszebb s leggazdagab- ban termő éveit kapta. Nem feledjük őt, mert feledhetetlen. Ami f á j d a l - munkban vigasz, hogy csak a testét te- methetik el. Rajta leszünk, hogy élet- műve a nemzeti műveltség szervesebb részét alkossa.
G. F.
96
