222
SZEmE'oktatás során megszerzett ismeretanyagot
a szaktárgyak oktatásában nem alkalmaz-zák. Általában elmondható az is, hogy a gazdasági munka területén dolgozó köz—
gazdászok matematikai képzettsége még nem kielégítő. Szükség van arra, hogy
megfelelő kereteket találjunk a közgazdá-szok matematikai továbbképzését szolgáló
előadássorozatokra. Ezen túlmenően nö—velni kell mind a tudományos, mind a nép—-
szerű publikációk mennyiségét.A matematika gazdasági alkalmazásá- nak, de különösen üzemi szintű alkalma—
zásának terén a kutatómunka sem kielé- gítő. Hasznos volna, ha a népgazdaság—
tervezési szakosztály keretében meg-
indult kezdeményezés szerint, a MagyarKözgazdasági Társaság szorosabban szer-
vezné és összefogná az e téren tevékeny—kedő szakembereket. (Előadások, tudomá—
nyos és népszerűsítő viták rendezése, kü- lönböző szintű időszaki és egyéb publiká—
ciók közzététele stb.)
Mindezek távolról sem merítik ki a ma—
tematika közgazdasági. alkalmazásának (sokrétű problémáit, a fejlődést késleltető okok elemzését, az akadályok elhárítására vonatkozó lehetséges javaslatok felsorolá- sát. Igy többek között szükség van a köz-
gazdászok és matematikusok együttműkö—
désének fokozására, a_szakmai ,,aris'ztok—
ratizmus" ,levetkőzésére a matematikai módszerek ismerői között, az ún. ,,h—agyo—
mányos" módszerekkel szemben megnyil—
vánuló bírálat gyakorlásának és elfogadá—
sának megjavitására. Mindezek elősegít—
hetik a matematikai módszerek gazdasági alkalmazásának gyorsabb elterjedését % főként a jövőbeni gyorsabb haladás biztos alapjainak a kiépítését.
MAGYAR SZAKIRODALOM
BOGNÁR JÓZSEF:
KERESLET ÉS KERESLETKUTATÁB A SZOCIALIZMUSBAN
(Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, pest, 1961. 407 old.)
Buda—
Bognár József átfogó keresletkutatási
könyve öt nagy kérdést tesz vizsgálat tárgyává: 1. a keresletkutatás helyét aközgazdasági gondolkozás fejlődéstörté- netében, 2. a keresletkutatás tárgyát, 3.
a keresletet meghatározó tényezőket, 4.
a keresletkutatás módszereit, 5. a keres- letkutatás és a gazdasági döntések ösz—
szefüggéseinek a problémáit! A könyv az eddig közzétett birálatokban2 — meg- ítélésünk szerint indokoltan -- jelen—
tős elismerésben részesült, azonban ezek- ben nem esett szó a könyv statisztikai vonatkozásairól, holott a munka jelen—
tős mennyiségű statisztikai tényanyag fel-
használásával, korszerű statisztikai mód—
szerek alkalmazására törekedve világít- ja meg a keresletkutatás számos problé-
máját. Ezért a következőkben a könyvnéhány statisztikai vonatkozású jellem—
zőjét említjük meg.
* Utóbbi témakörben Bognár József ,.Az idő szerepe a keresletkielégitéssel kapcsolatos gaz- dasági döntésekben" c., az 1961. június 1—5 között megrendezett Statisztikai Tudományos Konferencián tartott előadását a Statisztikai Szemle 1961. évi 8—9. száma (819—832. old.) kö— ' zölte.
' Vajda Imre: Kereslet a szocialista gazda—
ságban, Közgazdasági Szemle, 1961. évi 11. szám;
Mátyás Antal: Bognár József: Kereslet és ke- resletkutatás a szocializmusban, Magyar Tu- domány, 1961. évi 11. szám.
A könyv egészét átszövik statisztikai vonatkozások, így például az első részben a keresletkutatás és a statisztika közötti
kapcsolat tárgyalásával találkozunk, a
negyedik részben a keresletkutatás mód-
szerel elemzésénél az adatfelvételek és
az átlagszámitás több kérdését világítja meg a szerző stb., zömmel azonban a statisztikai anyag felhasználására és a statisztikai módszerek alkalmazására ——a dolog természetéből adódóan — a könyv második és harmadik részében ke-
rül sor. Ezt érzékeltetheti egy olyanszámszerű adat is, hogy a könyvben ta- lálható 51 statisztikai táblázat közül 40 és a közölt 32 grafikonból 31 a könyv má—
sodik és harmadik részében van.
A könyvben felhasznált statisztikai
anyagok részben a piackutatás során (kii- lönböző felvételek részére stb.) nyertadatokból, részben a hivatalos statiszti-
kai jelentésekből származnak. Előbbire a keresletkutatás tárgyát fejtegető rész—ben példa a Visszatérő keresletet (a rá—
diókészülékek cseréjét) jellemző ábra, utóbbira az egy lakosra jutó bor— és sör-
fogyasztási adatok bemutatása, a mun-kás- és alkalmazotti családok megosz-
lásának ismertetése stb. A statisztikai anyag kezelését a könyvben gondosság,áttekinthetőség jellemzi. A közölt táblák szerkezete világos, szakszerű, jól kapcso-
lódik a könyv mondanivalójához, és so- hasem túlzsúfoltak. Ebben a részben ta—lálkozhatunk szezonális indexeket bemu—
tató táblázatokkal is, melyek kiszáml—
tásának a keresletkutatás szempontjá—
SZEMLE
ból különös jelentősége van. (Zárójelben
megjegyezhetjük, hogy az idényszerű in—
gadozások kiküszöbölésének módszertani kérdéseivel statisztikai irodalmunk az
utóbbi években viszonylag keveset foglal—
kozott.)
A könyv a keresletet meghatározó té—
nyezőket tárgyaló harmadik részében —- hivatalos statisztikai anyagok felhaszná-
lásával — először is a jövedelem és a fo-
gyasztás összefüggéseit elemzi. A háztar- tásstatisztikából származó adatok mellett itt is szerepet kapnak a Bognár profesz- szor tanszékén működő piackutató szolgá- lat anyagai is, amelyek főleg a tartós fo- gyasztási cikkek problémáira térnek ki.Különösen szükség volt ilyenekre példá—
ul a tartós fogyasztási cikkek használatá—
nak elterjedtségére, állományára vonat- kozó becslések során. Ugyanebben a rész—
ben foglalkozik a szerző bizonyos demog-
ráfiai folyamatok, illetve tényezők keres- letkutatási értékelésével is, így a termé—
szetes népmozgalom, a vándorlások, az ingavándorlás és a népesség távlati elő—
rebecslésének a kérdéseivel. A népesség—
szám alakulása, a lakosság korösszetétele várható módosulása a kereslet alakulá- sának igen fontos tényezői, s ezen a téren a statisztikai módszerek finomítása és le-
hetőségeinek kiaknázása igen erősen ki—
hat a keresletkutatás fejlődésére. Szerző művében Acsádi és Pallós l956-os elö—
rebecslését3 használja, megemlíthető
azonban, hogy könyve megjelenése óta ugyanezen szerzők már az 1960. évi nép—
számlálás reprezentativ feldolgozási ada- tainak a felhasználásával az 1956. évi, viszonylag egyszerűbb feltevésen alapuló
módszernek több tényező figyelembevé- telével operáló változatát dolgozták kif A könyv ezen és előző részében található
grafikonok (közöttük több szines karto—diagramm is) általában, jól sikerültek, és
plasztikusabbá teszik egyes gondolatok kifejtését. A statisztikai anyagok és mód- szerek ezen és más példái a könyvnek azon, véleményünk szerint fontos, eré—
nyére utalnak, hogy kérdésköre megvilá—
gításánál szerző a közgazdasági összefüg-
gések mérhető, konkrét, számszerű vo-
natkozásainak nagy figyelmet szentel,ami —— természetesen a minőségi vonat-
kozások mély elemzése mellett —— a si-keres kutatómunka alapvető előfeltétele.
A statisztikai vonatkozás értékelésénél
néhány kisebb észrevétel is tehető a' Magyarország népesedése, 1956. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest 1959.
4 Dr. Acsádi György -— Pallos Emil: A ha- landóság előrebecslése népességi prognózisok készítéséhez, Statisztikai Szemle. 1961. évi
10. sz. 984—1008. old. '
223
könyvvel kapcsolatban. Az első az inde-
xek tárgyalását illeti, ahol megítélésünk szerint szerencsésebb lett volna a tulaj—donképpeni statisztikai indexek és a
könyvben szereplő egyes mutatók (pél—
dául az ,,olvasás mennyiségéről szóló in-
dex") különbségeit és összefüggéseit rész-letesebben körvonalazni. Indokolt lett
volna ez már csak azért is, mert a keres—letkutatás egyes operációinál bizonyos statisztikai indexek (árindexek stb.) sa—
játosságait és felépítését az adatok inter—
pretálásánál figyelembe szükséges venni.
Szívesen láttunk volna a magyar ada- tok bőséges felhasználása mellett valami—
vel több nemzetközi statisztikai összeha—
sonlítást is (bár lehetséges, hogy a defi—
nicionális és egyéb eltérések miatt ezek bevezetése a várható eredménnyel arány—
ban nem álló gondokat okozott volna).
A Közgazdasági és Jogi Könyvkiadót el—
ismerés illeti a könyv izléses tipográfi—
ájáért és egész kiállításáért, s igen hasz—
nosnak tartjuk a német nyelvű rezümé beillesztését is a könyvbe. Sajnálatos vi—
szent a rendkívül szűkszavú tartalom—
jegyzék, és hiányzik egy alfabetikus mu- tató, mely utóbbi hasznossága ellenére sajnos nem. tud nálunk polgárjogot nyer-
m.
Kenessey Zoltán
HEGEDUS ANDRÁS:
A MODERN POLGÁR! SZOCIOLÓGIA És A TÁRSADALMI VALÓSÁG
(Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Buda- pest, 1961. 257 old.)
A szociológiai vizsgálatokhoz a társa—
dalmi statisztika tört utat a XIX. század—
ban. A statisztika és a szociológia —— az eredményes konkrét kutatások esetében -- mindig szoros kapcsolatban maradt a XX. században is. A szociológia egyik legfontosabb módszere ugyanis a társa—