772
STATISZTl KAl lRO DALMl FlGYELÓ
nak. Az ilyen háztartások 43 százaléka 100000 lakosnál kisebb településekben, 53 százaléka az ennél nagyobb településekben élt. Ezek az arányok az utóbbi években nem változtak. 1978 végén közel 1550 000 háztar- tás közül 18,4 százalék volt aktiv kereső ház—
tartás és 81.6 százalék inaktív (ebből 64,9 százalék a nyugdíjas). A támogatottak nagy része tehát inaktív, ezen belül is nyugdíjas háztartás volt. Ha a fentieket összevetjük az 1977. évi adatokkal kitűnik, hogy a hozzá- járulásban részesülő inaktívak szóma 2 szá—
zalékkal csökkent, mig az aktív keresők ház- tartásai 60 százalékkal nőttek. Ez utóbbiak közül különösen jelentős -— 158 százalékos —- a hivatalnok háztartások számának emelkei dése. Növekedés tapasztalható a támogatás- ban részesülő nagyobb családosok körében (40, illetve 22 százalék), az egyszemélyes tá—
mogatott háztartások száma viszont 2 száza- lékos csökkenést mutat. Az aktív keresők kö- zül 20 százalék részesült tulajdonosi jogon támogatásban, az inaktivaknál ez az arány
mindössze 3 százalék volt.
A lakbéreket, illetve a lakások terheit mé- retük, komfortjuk foka és építésük éve alap- vetően befolyásolja. A támogatottak 21 szó—
zaléka 40 négyzetméteresnél kisebb, 61 szó—
zaléka 40—80, 17 százaléka pedig 80 négy- zetméteresnél nagyobb lakásban lakott. 1978- ban 1977—hez képest az első csoportba sorolt lakások száma 6 százalékkal csökkent, a má- sik kettőbe tartozóké pedig 4 százalékos, il—
letve 34 százalékos növekedést mutatott. A lakások 64 százaléka központi fűtéses és für- dőszobás volt — 1977-hez képest az emelke- dés 12 százalék —, a lakások 8 százalékában ezek egyike sem fordult elő. A fennmaradó 28 százalék vagy fürdőszobával, vagy köz- ponti fűtéssel rendelkezett. A támogatott ösz- szes háztartás 37 százaléka 1966 után épült házban lakott. Ezek aránya az utóbbi évek- ben növekedett, míg a régebben épült há- zakban lakó támogatottak aránya stagnál. A komfort a tulajdonosi jogon támogatásban részesülők esetében jóval nagyobb ütemben emelkedik, mint a bérlakások lakóinál. Ha- sonló a tendencia a lakások kor szerinti meg- oszlásánál is. 1978—ban például a régi épü- letben élők 3 százaléka volt tulajdonos. az 1975 után épült házakban viszont a kedvez- ményezettek 17 százaléka tartozott ebbe a csoportba. A támogatásban részesülők 1978- ban átlagosan négyzetméterenként 4.44 már—
ka lakbér (teher) fizetését vállalták. Az árvál- tozások és a szerkezetváltozás itt is érezteti hatását, a négyzetméterenként 5 márkánál többet fizető lakók aránya az elmúlt időszak- ban jelentősen növekedett, már az összes tá- mogatottak egyharmadát teszik ki. A lakások egy négyzetméterére jutó bérek (terhek) a kisebb lakásoknál átlagosan 1 márkával ma- gasabbak. mint a nagyobbaknál. A család-
nagyságot tekintve megállapítható, hogy a legnagyobb átlagos négyzetméter költségű lakásokban a 3—4 tagú családok élnek.
A támogatás odaítélésekor a családok min- den tagjának jövedelmét figyelembe veszik.
A számitásba veendő, illetve a figyelmen ki- vül hagyandó jövedelmi tényezőket a lakbér—
pótlék tárgyában hozott törvény szabályozza.
Az átlagos támogatás 1978-ban havi 83 márka volt, ez 115; márkával több az előző évi átlagnál. 140 márkát és ennél többet a támogatottak 16 százaléka kapott. a tulajdo—
nosi jogon hozzájárulásban részesülőknél ez az összeg az átlagosnál magasabb volt. az összes támogatott 27 százalékára terjedt ki.
A legmagasabb átlagos lakbérpótlékban a havi 400 márka alatti jövedelmű családok részesültek (havi 119 márka), a legalacso- nyabban (havi 57 márka) a havi 800—1000 márka jövedelmű családok. A többi jövede- lemkategóriánál a támogatás mértéke havi 70—80 márka között mozog. A családnagy- ság és a támogatás összefüggését vizsgálva megállapítható. hogy az összjövedelem szá—
zalékában a támogatás magasabb a kisebb családok esetében (8.4 százalék). A család- létszám növekedésével ez a százalék állan- dóan csökken, az 5 és ennél több tőből álló családoknál már csak 5,1 százalék.
A lakbérpótlékban részesülők átlagos lak—
bérköltsége (lakásterhe) havi 256 márka. Ez az egyszemélyes háztartásoknál havi 198 márka, az 5 és több személyeseknél azon—
ban már havi 461 márka. Ezek a költségek a családok jövedelmét átlagosan 22 százalék—
ban terhelik, ami a támogatás eredménye- képpen 1978—bán ténylegesen 15 százalékra csökkent.
(Ism.: Pongrácz Tiborné)
ONlSCSENKO, A.:
A MEZÖGAZDASÁGI TERMELÉS SPECIALlZÁClOJA MEGHATÁROZÁSÁNAK MÓDSZERE
(Metodologija opredelenija szpecializacii szel'- szkohozjajsztvennogo proizvodsztva.) -— Voproszü Eko- nomikí. 1980. 9. sz. 40—46. p.
A termelési hatékonyság növelésének egyik, korábban nem eléggé kiaknázott le- hetősége a specializáció. Az ipari növény—.
a gyümölcs— és szőlőtermelésben már kiala- kulnak (: termelési övezetek. A nagyvárosok és ipari centrumok környékén a gazdaságok a tej- és zöldségtermelésre szakosodtak. llió- olaj- és gyógynövénytermelésre specializált vállalatok is létrejöttek. Nagy szerepe van a szakosodásban a vállalatközi együttműkö- dési formáknak és a gazdasági kapcsola- toknak.
A Szovjetunió mezőgazdasági vállalatai, különösen a kolhozok. hosszú ideig sokága—
STATISZTIKAI IRODALMl FIGYELÓ
773
zatú termelést folytattak. A termékek nagy része belső termelő felhasználásra és nem termelő fogyasztásra került. Ezért egészen mostanáig a specializációt csak a forga- lomba került termékek körére értették, azaz csak az árutermelés szakosodását mérték.
A szakosodás ma már mást jelent, mint 1—2 évtizeddel korábban. Az első baromfi- gyárak megjelenésekor vagy egy állatte—
nyésztési ágazattal foglalkozó gazdaság alakulásakor a statisztika csupán azt mérte.
hogy hány ágazattal foglalkozik a gazda—
ság, azaz az árutermelést hány ágazat ter- mékei adják, milyen az ágazatok részese—
dése az összes értékesítésből. Jelenleg már egy ágazat egy-egy termelési ciklusára (te- nyésztés, nevelés, hízlalás) szakosodnak a vállalatok. A szakosodást tehát a hagyomá—
nyos módon nem lehet vizsgálni.
Ezenkívül a társadalom számára éppúgy szükséges az az árumennyiség is, amit a gazdaságon belül a termelés továbbfolyta- tására használnak fel (vetőmag. szaporító—
anyag, takarmány), vagy amit a dolgozók személyes szükségletére termelnek, mint az árutermelés körébe kerülők. Az árutermelés mutatóit csak akkor indokolt alkalmazni.
amikor a tervteljesítést, a gazdálkodás ered—
ményességét elemzik. A specializáció vizsgá- latakor a bruttó termelési érték mutatójának használatával összehasonlithatóvá válnak az egyes vállalatok.
Az iparban a specializáció színvonalának mérésére komplex mutatókat használnak, amelyekkel a szakosodáson kívül a termelés koncentrációját és hatékonyságát is me'rik.
A szerző két ilyen mutatót említ meg: az egyik a vállalat által termelt termékek mun- kaigényességi mutatója, illetve az egyes ter- mékek termelésére forditott munkaidő ará—
nya. a másik a vállalati profilra jellemző ter- mék súlya az össztermelésben.
A mezőgazdasági termelésben jelenleg használt mutatók közül a szerző a követke- zőt ítéli a legjobbnak: a vezető ágazat ré- szesedését a vállalati össztevékenységből. E mutatónak azonban az a hibája, hogy nem tükrözi a vezértevékenységen kívüli ágazatok koncentrációs fokát, valamint különösen a nagyvállalatok esetében, nem lehet egy ágazatra leszűkíteni a vállalati tevékenysé—
get. A gyakorlatban általánosabb az ága- zattársítás. Például az A gazdaságban a ve- zértevékenység részesedése 60 százalékos, a fennmaradó 40 százalék egyetlen másik ága- zat termeléséből adódik. A másik. B gazda- ságban a vezető ágazat részesedése 70 szá—
zalék. de a további 30 százalék 4 másik ága—
zat termeléséből tevődik össze. A jelenlegi statisztikai mutatók szerint a B gazdaság a jobban specializált.
Ha pontosabban akarják meghatározni a specializáció és az ágazati koncentráció
szinvonalát, akkor olyan mutatót kell hasz- nálni. amely a vállalat össztevékenységét magába foglalja. A javasolt mutató a kö—
vetkező:
%djbj
CzB ,
ahol:
dj _az ágazat (i) fajlagos súlya a gazdaság bruttó termelésének struktúrájában;
b,- —az ágazat (i) termelési volumene rubelben.
B —a gazdaság bruttó termelésének összvolu- mene rubelben.
!)j 2
*S* :dj, ezert C : Z'dj
Ez a mutató azoknál a gazdaságoknál, amelyek egy ágazat termelésével foglalkoz- nak. egyenlő 1-gyel. illetve 100 százalékkal.
Ahol két egyenlő súlyú ágazat termelésével foglalkoznak, a mutató értéke 0.5—l—O,5, il-
letve 50—50 százalék.
A szerző néhány kiválasztott gazdaságban ellenőrizte a specializáció többféle mutató—
jának használhatóságát. A fenti mutató tük—
rözte leghívebben a tényleges szakosodást.
mivel követte az ágazati specializáció válto- zását, a jövedelmezőséggel összevetve meg—
felelt a reális helyzetnek. számítási módja viszonylag egyszerű. tartalma pedig analóg az iparban a specializáció mérésére hasz- nált mutatóval.
(Ism.: Molnár István)
PALMGUlST. R. B.:
AZ INGATLAN FORGALOM KULUNBÓZÖ ÁRlNDEXEIRÖL
(Alternative technigues for developing real estate price indexes.) - The Review of Economics and Sta-
tistics. 1980. aug. 422—448. p.
Az ingatlanáraknak az elmúlt évek során bekövetkezett gyors emelkedése fokozta az érdeklődést az áralakulás vizsgálati mód—
szereí iránt is. Fontos problémáról van szó, mivel az átlagot meghaladó áremelkedések jelentős jövedelem-újraelosztáshoz vezetnek.
és egyben azt is jelentik, hogy a jelen körül- mények között kevesebb család tud új vagy igényeinek jobban megfelelő házhoz jutni.
Szükség van tehát pontos és módszertanilag jól megalapozott árindexek kiszámítására.
Az eddigi gyakorlat szerint ugyanis az in- gatlanok árindexeit egyszerűen az egyes évek új és használt házainak átlagárai (vagy az árak mediánja) alapján számították ki.
Mivel az ingatlanforgalom összetétele évről évre jelentősen változik, ezek az árindexek
