1-——3. szám
kiterjesezteni a jelenségek megfigyeléseit, amelyek talán éppen abból a célból a legalkalmasabbak és a legszükségesebbek, hogy a jelenségek megfigyelése után újabb jogszabályok ltétesitljenek. G. L. dr.
Magyar Tájékoztató Zsebkönyv.
Manuel hongrois de renseignements.
Magyar Nemzeti Szövetség kiadása. 2. kiadás.
Edition de lüssacíation Nationale Hongroise. 2: édition.
Budapest, 1943. 1200 l. —— pages —l— 9 térkép — cmtes.
A magyar élet alapvető kérdéseinek jobb meg—
ismerését és ezzel a tudatosabb nemze—ti közvéle—
ménry kialakulását óhajtotta elsősorban szolgálni a Magyar Nemzeti Szövetség, amikor a Tájékoztató Zsebtkönyve't már második kiadásában bocsátotta útjára. A Zsebköny-r tartalmilag jórészt az első kiadás keretei között mozog és megtartja annak bevállt rendszerét, mitkor anyagát áttekinthetően, főcímek alatt fejezet-ekre tagoltan tárgyalja.
Rövid bevezetés után altalanos adatok cím alatt a Zusebkőnyv bemutatja a magyar allamcszme geo- politiikati' alapjait, a magyar alkotmányt, SZÓL a nyu—
gat védelnlékben ősszpontlovsulo magyar hivatástudat—
ról, majd több
stvatiszlttikai anyag kiséretében tárgyalja az ország népességét, a magyarsag létszámát, a tarsadalom szempontok szerint részletezett
tagozódását, a trianoni diktátum létrejöttét és mér- legét, a csonkaország több ízben való megnagyob bodását és a Kz'irpwátmedenmiben újabban bekövet- kezettté változásokat.
Az immár ismét többnyelvű ország kisebbségi problémx'iit, Kárpát-Duna sorsközösxség címen fog—
lalja össze a Zsebkönyv. Külön if'ejezettek ismertetik a nemzetiségi kérdés történetéhamagyar nemzeti—
ségi politika alapelveit, a megszállt területeken élő magyarság sorsát. Külön—külön foglalkozik a hazai kisebbségekkel, ismerteti a dunai népek egyiiitltmű—
ködésére vonatkozó magyar elgondolásokat, fejeze—
tet szenltet a pánszláv gondolat és mozgalom ismer—
tetésének.
Címében Magyarország gazdasági egységére utalva bemutatja a Zsebkönyv hazánk mezőgazda—
ságát, __ jelentőségéhez képest kissé szerény tL'rje—
delemhen iparát, —, emergiag—azrdlálkodtását, bel. és k'ülke'reskedelmét, az államháztartást, a magyar gaizdaiságpolitttikat és szervezeteit, s ismerteti deviza—
gazdátkodásunkat.
Szociális problémáik címen összefoglalóan szól a Zselbkönyv a iöldretforamról, a közegészségügyi, népélelmezési, lakásviszonyokról, a szociális véde- lemről és e fejezet ismerteti statisztikai anyaggal megvilágított-an a magyarországi zsidókérdés-t.
A történelem, politika, tudomány és művészet hazai kiválóságaiit sorolja fel a Magyar Pantheon, mely a kultúrpolitikai adatok című fejezetben ka- pott helyet. Ugyanitt ismerteti a Zsebkönyv a ma—
__59_ 1944
gyar oktatásügyet és hazánk külföldi kultúrális kap- csalta—tail.
A továbbiakban külön fejezetek ismertetik a magyar sport kiváló teljesítményeit, idegenforgal—
mwnnk fejlődését, jelentőségét, szervezetét, és a nta—
gyatr közlekedésügyet.
Igen áttekinthető a Zsebkönyvnek a magyar nemzet történetét a honfoglalás-tó! napjainkig tár—
gyaló főevsemények szerint csoportosított, térképek- kel illusztrált része.
Vaskous, statisztikai adatokban bővelkedő feje- zetek tájékoztvatmak a hazánkkal szomszédos, vagy jelentősebb kapcsolatot fenntartó államokról, is- mertetve azok formáját, területét, népességét, tör- ténelmét, állami berendezkedésé—t, gazdasági fel- építését, tárgyatva politikai, kulturális és gazda- sági kapcsolatainkat.
Külön rész foglalkozik a második világháború króntikájával, 1942. decemberéig és a második ki- adás elsőízben szentet fejezetet a magyar sajtónak.
A sok tekintetben hézagpótló, statisztikai ada—
tokban bővelkedő zsebkönyvett Magyarországra vo- natkozó jelentősebb idegennyelvű művek jegyzéke zárja le, mely különösen a külföld számára nyújt- hat értékes tájékoztatást. Szt. Gy. dr.
Friedrich Burgdörter: Völker am Abgrund.
Politische Biologie. Sehr-itten für naturgesetzliche Politik und Wissenschaft. Heft 1. J. F. Lehmanns Verlag.
München—Berlin, 1937. Zweite, vermehrte Auttage, 76 1. — pages —I— függelék 43 ábrával — el 43 figures.
Az illusztris szerző, aki a népességpotitikai kérdésnek egyik legkiválóbb szakértője, dióhéjban adja az európai népességfejlődésset összefüggő
össz—es problémát és azok megoldási lehetőségeit,
különös figyelemmel a Harmadik Birodalom né—
pességi kérdéseire.
Bevezetésiil röviden vázolja Európa népeinek—
jelenlegi és várható lélekszámalakulását és a leg—
utóbbi 30 év állandóan csökkenő irányt mutató születési arányszámaiból tisztán matematikai—sta- tisztikai alapon levonja azt a következtetést, hogy az ú. n. nyugati kultúrkörből tartozó európai né—
pek fejlődése gyakorlatilag megállt. s földrészünk népességi súlypontja mindinkább keletre totó- dik el,
A visszaesés okait kutatva erélyesen leszámol az ú. n. Malthus-féle törvénnyel s kimutatja, hogy
az elsőrendű ok korántsem gazdasági vagy fizikai jelenség, esetleg e népek élettani kimerültsége, hanem élettani akaratgyengeség.
Annak elörebocsátásával, hogy a főeél: a nép számszerű ereje mellett annak minőségi állagát is fenntartani, részletesen foglalkozik mindazokkal a lehetőségekkel, melyeknek célja befolyást gyako—
1—3. szám
rolni a nép létfenntartási ösztöneire és szaporo- dási akaratára. Népeket ugyanis a halál elódázásá- val nem, csak a születésemelkedéssel lehet fenn- tartani.
A Némelbirodalomeitiéren elért eredményeinek bőséges aldartszerű ismertetése somán levonfya követ—
keztetéseit, melyeknek alapján nem fogadja el a sokak által történelmi törvényszerűségnek tartott tételt, hogy ha népek a kihalás útjára lépnek, erről
visszafordítani már nem lehet őket. Nézete szerint,
ha egy nép a kihalási veszélyt idejekorán észre—
veszi —— s jelenleg ez a helyzet a nyugateurópai népeknél —, módjában áll megfelelő óvóintézkedé—
, A M. kir. Központi Statisztikai Hivatal könyvtárába érkezett munkák.
Ouvrages arrivés á la biblíothégue de l'Office Central Royal Hongrois de Statisligue.
Nemzetközi vonatkozású művek és elméleti munkák. HPuincations d'inte'rét international el ouvrages théorígues.) — Abozzía, Zia-eddirne:
L'étalon de change-or. (Gold exchange standard.) 160 l. Paris, 1936. (Bibliothégne de l'éoole supe- rieure de sciencers commerciales et éoovnomig'ues de l'Unsivensaité de Liege. XIV.)"
Bauer Robert: A diadalmas műrost. 135 l. Bu- dapest. 1943.
Kornis Gyula: A tudomány és társadalom. A tudomány szociológiája. I., ll. köt. 574, 548 l. Bu- dapest, 1944.
Kürfhy Sándor: A kis nemzetek élethez való joga a második világháborút követő rendezés során.
131. Budapest. 1943. (Klny. a Külügyi szemle 1943.
évi novemberi számából.)
Lacza István dr.: Szociális etika. A társadalmi, gazdasági és állami lét legfőbb kérdéseinek és el- méleti alapjainak vizsgálata a közjó szempontjából Függelék: A nemzetközi és *hazai szociálpolitika fejlődése és jelenlegi 393
1943.
Monori
mérlege. 1. Budapest.
Kovács Gyula dr.:
XXXVI.
A, világgazdaság
újabb jelenségei. 48 1; Budapest.
1943.
Nagy Gábor: Világgazdaság és világháború.
1181. Budapest. 1943. (Társadalmi-könyvtár.) Nagy István vitéz: A külföldi magyar sajtó.
26 ix. Budapest. 1943. (Sajtótudormányi könyvtár. 1.) Prinz Gyula: Hal világrész földrajza. 568 l. Bu- dapest. 1943.
Rieger Gyula: Egy kis bankludomány. 2. kiad.
87 l. Szeged. 1943. (Népszerű közgazdaság.)
Schmidt Ádám: Adóemelés, adóátháritás, ár- emelkedés. 31 L Budapest. 1943. (Klny. a Közgaz- dasági szemle 1943. évi 4—6. szmából.)
Szívós István dr.: A pénz szubjektív értékelé—
sének számszerű jeIlemzése. 51 1. Budapest. 1913.
füzet.
_eg— 1944
seket tenni. Vigasztalónak s egyben követend példának jelzi a nyugateurópai kultúrkör szem pontjából azt a jelenséget, hogy a német nép 30 évi állandó visszaesés ellenére is —— felismerve fenyegető veszélyt —— gyökeres irányváltozást tu dott adni fejlődésének. ,
Mottója: a népek örökké élhetnek, ha éln
akarnak.
Az érdekfeszítően megírt könyvet a részletes bár soha unalmassá nem váló számszerű anyago felül a számszerű adalokat minden oldalról meg világító módszertani ismerletések és bőséges gra fikonanyag teszi könnyen érthetővé. Sz, J. dr.
(Klny. a Közgazdasági szemle 1943. évi 5. szá mábo'l.)
Vajta György: A nagyhatalmak háborús pénz ügyei. 46 1. Budapest. 1943. (Klny. a Közgazdasági ,
szemle 1943. évi 8—9. számából.) :
Vásárhelyi Miklós: Új vámrendszer, új Európa 47 l. Budapest. 1943.
Vedres Lipót: A gazdasági élet vezetőinek ki válas:la'sa e's nevelése. 25 l. Budapest. 1943.
Magyarország. (Hongrie) —— Állami költség vetés az 1944. évre 12. füzet, Budapest. 1943.
A magyar szociális jogszabályok ismertetése._
202 ]. M. kir. igazságügymiin. Budapest—. 1943.
Á magyar társadalombiztosílás ötven éve, 1892!
1942. 172 l.—l—képtáil)lá-k és táblázatok. Országos társadalombiztosttó intézet. Budapesti. 1942.
A m. kir. kormány 1941. évi működéséről és az ország közállapotairól szóló jelentés és statisz- tikai évkönyv. XIV—l—llS—l—3x13 !. Budapest. 1943.
A m. kir. országos gazdasági munkaközvetitó hivatal jelentése a mezőgazdasági munkapíacról és a hatósági gazdasági numkaközvetító szervek mű- ködéséről az 1942. évben. 115 ]. Földmívelésügyi min. Budapest. 1943,
A szociális munka szolgálatában. Közjóléti szö- vetkezeti napok Makón 1943. június hó 23—24.
64 l. Makó. 1943.
Az 1941. évi népszámlálás anyanyelvi, nemze- tiségi, nemre, családi állapotra és vallásra vonat- kozó adatai. 16 l. Budapest. 1943. (Klny. a Magyar sixati—szbikaá szemle 1943. évi 5/6. számából.)
Az ipartestülelek orszá—gos központja X. évi je—
lentése az 1944. évi február havában tartandó köz—
gyűlése elé. 276 1. Budapest. 1944.
Az 0. K. H. és kölele'ki hitelszövetkezeteinek statisztikai adatai l.):t2. évi december 31-én. 101.
Budapest. 1943.