STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ 542
szerint az ilyen lépések rendkívül népszerűtlenek.
Ugyanakkor a tüzelőárak reálértékben nem maga- sabbak, mint húsz évvel ezelőtt, miközben a rendel- kezésre álló reáljövedelem átlagosan 60 százalékkal nőtt. Ezt a tényt teszi nyilvánvalóvá az az indikátor is, amely egymás mellé helyezi a benzin-, olajárak, a vasúti-, az autóbusz- és az összes gépjármű- közlekedés költségét, valamint a rendelkezésre álló jövedelem 1970-től számított trendjét. Az ilyen indikátorok rendkívül hasznosak például a tömegkö- zeledési viteldíjak vagy az autóközlekedés költsége- inek emeléséről folytatott vitákban.
A téma összetettsége és parttalansága miatt a ra- cionális megközelítés ellenére sem meglepő, hogy a számottevő „gyomlálás” után is mintegy 120 indiká- tor maradt a rendszerben. Ha tovább csökkentik az indikátorok számát, az már olyan mértékű aggregá- lást igényelne, ami fontos trendeket leplezne el.
Nyilvánvaló példa erre az energiafelhasználás.
Az energiafelhasználás egyik széles körben al- kalmazott indikátora az ún. energiahányad, az összes felhasznált energia GDP-hez viszonyított aránya.
1970 óta a GDP reálértékben 60 százalékkal nőtt, míg az energiafelhasználás nagyjából konstans maradt. Az általános kép tehát kimondottan bíztató, az Egyesült Királyság gazdasága az elmúlt 25 év során jóval energiatakarékosabbá vált, az energiaha- tékonyság jelentősen javult. Másrészről, ha elkezd- jük szektorokra lebontani, kitűnik, hogy a legtöbb energia-megtakarítás a feldolgozóiparban követke- zett be, különösen az 1970-es és a kora 1980-as években. Ez kis részben a nehézipar rovására és a könnyűipar javára végbement szerkezetváltással hozható összefüggésbe, de nagyrészt valóban a folyamattervezés fejlődésének köszönhető javuló energiahatékonyságból származik.
A háztartási szektorban, amely az Egyesült Ki- rályság energiafelhasználásának egynegyedét adja, a fejlettebb épülettervezésből és lakásszigetelésből származó megtakarításokat megsemmisíti a központi fűtési rendszerek és a luxus elektromos berendezések (mint a mosogatógépek vagy a hifi-készülékek) gyors terjedése. Az egy háztartásra jutó energiafelhasználás nem változott a vizsgált időszakban, ugyanakkor
viszont a háztartások száma – az átlagos háztartás- nagyság csökkenését eredményező társadalmi ténye- zők miatt – folyamatosan emelkedett.
Az energiafelhasználás egyharmadát a közlekedés adja. A közúti utasközlekedés ennek 20 százalékát teszi ki. Az elmúlt 20 évben nem javult az egységnyi felhasznált energiára jutó utaskilométerben kifejezett hatékonyság, a gépjárművek energiahatékonyságában bekövetkezett számottevő javulás ellenére sem.
Ha az indikátorok célja a nagyközönség magatar- tásának befolyásolása, akkor nem elég, ha a jelzőszám közérthető, relevánsnak is kell lennie, hogy az embe- rek úgy érezhessék, ők személyesen is tehetnek vala- mit a trendek megváltoztatása érdekében. Az indikáto- rok hatásossága függ az aggregáció szintjétől és a közlési módtól. Az is fontos, hogy az indikátorokat a mindennapi gyakorlatban előforduló mértékegységek- ben fejezzék ki. Például, a különböző energiahordo- zókból származó energiafelhasználás aggregálására a (makro)statisztika a millió tonna olajegyenértéket használja. Ez nem mond túl sokat a lakosságnak. Ezért a munkacsoport egy másik indikátort is közölt, amely a háztartási energiafogyasztást az egy háztartásra jutó kilowattórában fejezi ki. Ily módon az egyes háztartá- sok össze tudják hasonlítani saját energiafel- használásukat az országos átlaggal vagy normával, abban a mértékegységben, amit a villany- vagy gáz- számláikon látnak. Hasonlóképpen, az utasközlekedés indikátorát is az egy fő által egy évben megtett kilomé- terek számával fejezték ki, nem a megszokott összesjármű-kilométerrel.
A tavaly márciusban közzétett jelzőszámok kí- sérletiek. Céljuk vita provokálása volt. A munka folytatását segítendő, a Minisztérium egy értekezle- tet hív össze a helyi hatóságok szakértői, a nem kormányzati szervezetek és a tudományok képviselői részvételével. Szakértői csoportokat hoznak létre az indikátorok egyes alcsoportjainak részletes vizsgála- tára. Egyidejűleg tovább- és előreszámításokat végeznek az indikátortrendekkel. A tervek szerint 1998-ban adják ki a jelzőszámgyűjtemény átdolgo- zott és felfrissített változatát.
(Ism.: Horváth Eszter) DEMOGRÁFIA
WIEDENHOFER, B.:
ÉLETHOSSZIGLAN TANULÁS
(Lebenslanges Lernen.) – Statistische Nachrichten.
1996. 4. sz. 273–277 p.
A tanulmány az osztrák lakosság iskolán és üze- men kívüli tanulásával foglalkozik egy 1992. évi
mikrocenzus alapján, alaptételként fogadva el, hogy a továbbképzés új munkalehetőségeket teremt és segítség a növekvő munkanélküliség ellen.
A felvétel során a vizsgálatból kizárták a mun- kaidőben tartott oktatást, ugyanakkor az időfel- haszálásnál figyelembe vették a munkába utazással töltött időt.
STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ 543 A felmérés a következő tanulási témakörökre
terjed ki.
Szakmai továbbképzés – Esti iskolák tanfolyamai – Szakmai tanfolyamok – Könyvtárakban töltött idő – Szakirodalommal való foglalkozás – Szakmai előadásokon való részvétel
„Egyéb” továbbképzés – Zenetanulás
– Hobbitanfolyamok – Hobbioktatás – Tudományos munka – Előadásokon való részvétel – Tánciskola
– Gépkocsivezetői tanfolyamok – Egyéb.
A felmérésben elsősorban olyan 15 éven felüli (ez a tankötelezettségi korhatár) egyéneket vettek figyelembe, akik a felvétel napján ténylegesen fordítottak időt a továbbképzésre.
A továbbképzésben az osztrák lakosság vi- szonylag kis része vesz részt. Míg például a megkér- dezettek 79 százaléka nézett a „hét folyamán” tele- víziót, addig 3, illetve vasárnap csak 2 százalékuk foglalkozott továbbképzéssel. Az erre fordított napi idő mintegy 2 1/2 órát tett ki.
A tanulási idő a korral jelentősen változik. A legtöbbet a 20–29 évesek foglalkoznak továbbkép- zéssel: 3–3 1/4 órát naponta. Ezt követően a férfiak- nál fokozatosan csökken, míg a nőknél 44 éves korig tovább növekszik, és csak ezután esik vissza a tanulásra fordított idő.
Az iskolai végzettséget tekintve – a várakozás- nak megfelelően – a felsőfokú végzettségűek foglal- koznak a legtöbbet továbbképzéssel. 11 százalékuk képezi magát tovább, napi 2 3/4 órát fordítva erre.
Ez az időráfordítás hétköznap magasabb, a hétvége- ken alacsonyabb.
A foglalkoztatottak 4, a felsőfokú oktatási intéz- ményeket látogatók 9 százaléka képezi magát tovább iskolán kívül. Az erre fordított idő 2 3/4 óra naponta.
Körükben az alkalmazottak száma jóval felülmúlja a munkásokét. Különösen kiugró a vasárnaponkénti tanulásban részt vevő nem mezőgazdaságban dolgozó nők aránya, ami 19 százalékot tesz ki. Figyelemre méltó, hogy a munkanélküliek és a fizetés nélküli szabadságon lévők közül a magukat továbbképzők a foglalkoztatottakhoz hasonló időtartamot töltenek iskolán kívüli tanulással: átlagosan 2 3/4 órát naponta.
Foglalkozási viszonyukat tekintve a nem mező- gazdaságban dolgozó önállók és az alkalmazottak állnak az élen. Az időráfordítást tekintve a munkások (a tanulókat is beleértve) a legaktívabbak, napi 3 óra tanulásukkal. Utánuk az alkalmazottak következnek 2 3/4 órát fordítva erre a tevékenységre. Az iparban dolgozó önállók elmaradnak az előbb említett két csoporttól: náluk a napi tanulási idő 1 1/2 óra.
A továbbképzésben Ausztriában is a fővárosiak járnak élen. A továbbképzés típusát illetően az
„egyéb” (nem szakmai) továbbképzésre valamivel több idő jut. Ezzel szemben a 15–29 évesek a szak- mai továbbképzést preferálják. Végül megállapítha- tó, hogy a telkes osztrák lakosság átlagosan csak napi néhány percet foglalkozik továbbképzéssel.
(Ism.: Nádas Péter)
KÜLFÖLDI FOLYÓIRATSZEMLE
A NÉMET STATISZTIKAI TÁRSASÁG FOLYÓIRATA
1997. ÉVI 1. SZÁM Franke, G.: Új pénzügyi eszközök.
Bühler, W. – Uhrig, M. – Walter, U. – Weber, T.: Gaz- dasági és ökonometriai problémák a kamatlábopciók értékelésében.
Conen, R.: Pénzügyi előrejelzés többtényezős kockázatattributum-modell segítségével.
Lütkepohl, H.: A változékonyság statisztikai modelle- zése.
Palm, F.C. – Vlaar, P. J. G.: Egyszerű diagnosztikai eljárások pénzügyi idősorok modellezéséhez.
Hornik, K.: Ideghálózatok a pénzügyben és pénzügy statisztikában.
AZ OSZTRÁK STATISZTIKAI ÉS INFORMATIKAI TÁRSASÁG FOLYÓIRATA
1996. ÉVI 1. SZÁM
Neumann, K.: A köznyelv és a szaknyelv közötti kap- csolatról: új lehetőségek modern információs és kommuni- kációs technológián keresztül.
