Thi Nguyen Huu – Vangrevelinghe, G.: Az élelmiszer-fogyasztás folyamatos felmérésének előzetes eredményei

(1)

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ

' 335

Az élelmiszerek árainak mozgása szo- ros kapcsolatban van a betakarítási cik—

lussal (harvest cycle). A szezonális inga—

dozás legmarkánsabban a friss gyümöl—

csök és főzelékfélék, a hús és tojás ár- mozgásában jelentkezik. A friss gyümöl- csök és főzelékfélék ára júliusban a leg- magasabb, amikor megjelennek a pia—

con, majd fokozatosan .csökken októ—

berig. Ebbe a csoportba tartozik az eper,

málna és a dinnye. Az alma, burgonya,

hagyma és más hasonló termények sze- zonalitása ettől eltér. Aruk októberben

vagy novemberben süllyed a mélypontra,

amikor a termés legnagyobb részét be- takarítják. Ezt követően fokozatosan

emelkedik, s júliusban éri el a csúcs—

pontot, amikorra a raktárkészletek már kimerülőben vannak.

Bár a hús, a hal, és a baromfi árá—

nak szezonális ingadozása nem olyan

markáns, mint a friss gyümölcsök és

főzelékféléké, mégis észrevehetően befo—

lyásolja az élelmiszerek árindexének a

mozgását.

A húsárak közül a legnagyobb szezo—

nális ingadozás a sertéshús áránál ta-

pasztalható. A szezonális ingadozást itt

a vágósertés—állomány változása okozza.

A tavaszi és az őszi szaporulat piacra kerülve lényeges ingadozást idéz elő a hús árában, amely szeptemberig emel-

kedik, majd csökken egészen a májusi

mélypontig. A marhahús ára viszont sok-

kal kisebb ingadozást mutat, mivel a vá- gómarha—állomány változása egyenlete—

sebb.

A ruházati cikkek árai hagyományosan októberben érik el a maximumot, amikor az új őszi divatot bemutatják. Rendsze- rint csökkennek a szezon vége felé, s januárban érik el a mélypontot. A ta-

vaszi és nyári ruházati cikkek ármozgá—

sában is tapasztalható bizonyos szezona—

litás (a maximumot júniusban érik el az árak), de az ingadozások amplitúdója lé—

nyegesen kisebb, mint az őszi periódus—

ban. A női divatcikkek áringadozása jelentősebb, mint a férfi ruházati cikke- ké. Meg kell említeni azt is, hogy a cipők árai ugyanakkor igen csekély szezonális eltérést mutatnak.

Az új autók árai ősszel a legmagasab- bak, amikor az új modell megjelenik a piacon, s a mélypontot az új modell bevezetése előtti hónapokban érik el. A használt gépkocsik áránál, amelyet nagymértékben a kereslet és a kínálat határoz meg, ettől eltérő szezonalitást

tapasztalhatunk. Tavasszal az ún. ,,autós

szezon" kezdetén, és a nyári hónapok

során az árak emelkedni kezdenek, s

szeptemberben érik el a maximumot.

Szeptembertől kezdve viszont csökken—

nek, s a téli hónapok során a legalacso—

nyabbak.

A benzin- és a fűtőolajárak ellentétes fázisban mozognak. A benzin ára ta—

vasszal és nyáron, az ,,autós szezon" ide—

jén magas, majd ősszel csökkenni kezd,

és télen a legalacsonyabb. A fűtőolaj ára nyáron igen alacsony, az őszi hónapok—

ban kezd emelkedni, s télen éri el a

maximumot.

(Ism.: Nagy Sándor)

THI NGUYEN HUU ———VANGREVELINGHE, G.:

AZ ÉLELMISZER- FOGYASZTÁS FOLYAMATOS FELMÉRÉSÉNEK ELÓZETES EREDMÉNYEI

(Premiers résultats d'une enguéte perma- nente sur la consommation alimentaire des francais.) —— Études et Conjoncture. 1967. 7. sz.

3—90.p. '

A tervezési feladatok ösztönzésének

hatására és az Európai Gazdasági Kö-

zösség Statisztikai Szolgálata kezdemé- nyezésének alapján a francia Országos Statisztikai és Gazdaságkutató Intézet

1964. júniusában folyamatos adatgyűjtést

indított a lakosság élelmiszer—fogyasztási magatartásában —— szokásaiban mutat—

kozó jellegzetességek folyamatos megfi- gyelésére. A tanulmány keretében ebben a munkában alkalmazott módszer, a rep—

rezentatív adatfelvételi eljárás, a meg- figyelés célkitűzései és első eredményei kerülnek ismertetésre.

A tanulmány első része a megfigyelés

természetét és megindításának körülmé-

nyeit ismerteti; a második az adatfelvé—

tel technikai jellegzetességek, így: a vizs—

gált népesség körét, az adatszolgáltató statisztikai egység mibenlétét, a megfi—

gyelt fogyasztás területét —— féleségeit, a minta nagyságának megszabását (a meg- figyelés kb. 15 260 ezer háztartást ölel

fel, melyekhez kb. 48 millió személy tar—

tozik -— a háztartásoknak közel egy ez- reléke, vagyis 10 ezernél valamivel több került a mintába), az adatfelvétel folya- matosságának fenntartására alkalmazott eljárást (minden háztartás az év folya—

mán csak egy hétig kerül megfigyelésre, ezért a fogyasztás idényszerű ingadozá—

sainak-sajátosságainak rögzítése szüksé-—

gessé teszi az évnek megfelelő idősza—

kokra bontását és a mintaháztartások cso- portosítását — elosztását az időszakok között), az adatszolgáltatás megtagadá—

sából származható torzulások kiküszöbö-

lésének módszerét, a megfigyelési ered- mények elemzésének célkitűzéseit külö-—

nös tekintettel a nemzetgazdasági szám—

(2)

336

; STATISZTIKAI utanam mama

vitelhez való felhasználhatóság biztosí—

tásának és az utóbbival egyeztetés kö—

vetelményének szempontjaira, a megfi—

gyelést lebonyolító összeíró személyzet (számlálóbiztosok) eljárásának vezérfona—

lát, a minta reprezentabilitásának kér- dését és ennek ellenőrzésére szolgáló próbák eredményét.

A harmadik rész a megfigyelés főbb megállapításait és azok megbízhatósá—

gára vonatkozó bíráló észrevételeket írja

le. A megfigyelt élelmiszerek főbb cso—- portjai a következők: kenyér és kenyér—

gabonából készített egyéb termények, fő—

zelékfélék, gyümölcsfélék, hús—hal—tojás, tej és sajt, zsiradékok, italok, egyéb élel—

miszerek (főként cukor és édességek,

fűszer). A felsorolt csoportokba tartozó

cikkek fogyasztását három fő összefüg—

gésben vizsgálják, mégpedig: a családfő társadalmi—gazdasági csoportokhoz tarto—- zásától (11 féle csoport), a háztartás lakó-

helyének települési jellegétől (falusi—vá—

rosi, az utóbbi 4 féle nagyságcsoportban és mezőgazdasági —— nem mezőgazdasági

népesség szerint részletezve), továbbá az

ország különböző vidékeihez tartozásától

függően. Ez a rész ismerteti a fogyasztás

saját termelésből eredő részének jelen- tőségét —-— szerepét — természetét a ház-

tartások lakóhely szerint részletezett eso—'

portjaiban. A falusi és városi, továbbá a különböző szociális csoportokhoz tartozó háztartások fogyasztásának reálisabb összehasonlithatósága végett az adato- kat nemcsak fejenként, hanem ún, ,,fo—

gyasztási egységenként" is kiszámították.

A negyedik rész az élelmiszer—vásárlá- soknak a kereskedelmi forgalmazás tí- pusai (például piac, áruház, szövetkezet, kiskereskedelem stb.) közötti megoszlásá- Val foglalkozik.

A függelék részletesebb módszertani ismertetést tartalmaz és bő számszerű adatanyaggal (az egy főre jutó évi ada—

tok mennyisége és értéke, bizonyos meg—'

oszlási viszonyszámok) szemlélteti az

1965. évi élelmiszer—fogyasztás vizsgálatá—

nak eredményeire vonatkozó megállapí—

tásokat.

(Ism.: Juhász László)

LAKÁSSTATISZTIKA

BALEVSZKI, D.:

A NÉPESSÉG LAKÁSVISZONYAI BULGÁRIÁBAN

(Zsilistnite uszlovija na naszeleneto v na- rodna Republika Bölgarija.) — Ikonomicseszku Mtszöl. 1967. 4. sz. 27—35.p.

A Bolgár Népköztársaság súlyos örök-

séget vett át a kapitalista Bulgáriától a lakásviszonyok terén is. Nehezitette a

, helyzetet az a tény is, hogy az ország

szocialista iparosítása következtében a fa—

lusi lakosság számottevő része a váro- sokba áramlott. A nagyarányú lakásépít—

kezés még mindig nem elegendő -— kü- lönösen a nagyobb városokban -—-— ahhoz,

hogy a lakosság szükségleteit fedezzék.

Éppen ezért az 1966—1970 közötti idő—

szakra széles körű lakásépítési progra- mot irányoztak elő, melyhez biztosítot-

ták a szükséges pénzügyi fedezetet és épitőanyagokat.

1965. december 1—én Bulgáriában a la- kások száma 2079 853 volt, összesen 86111 240 m2 alapterülettel. Jellemző,

hogy a lakások 98 százaléka lakóépüle- tekben volt és csupán 2 százaléka villák—

ban, munkásszállásokban és nem lakás—

jellegű épületekben, ami azt mutatja,

hogy a bolgár lakosság hagyományos tí—

pusú lakásokban lakik. A lakások na—

gyobbik részei vagy 2 szobából és kony—

hából áll, melyekben a népesség 53,8 szá- zaléka él.

Bulgáriában országos átlagban 1,7 sze—

mély, a városokban 2, a falvakban 15

személy esik egy szobára. Ahhoz, hogy a lakásviszonyok teljes mértékben kielégí- tőek legyenek, el kellene érni, hogy ál—

talában 1 személy jusson egy szobára. Ez

a követelmény, ez idő szerint teljesen irreális, de nyilvánvaló, hogy különösen

a városokban fontos ezt elérni, ahol az

1 szobára eső lakosok száma a legmaga- sabb.

Az egy személyre eső alapterület ala—

kulása tekintetében a helyes lakásépítési

politika eredményeképpen már az 1956——

1965 közötti időszakban jelentős fejlődést

értek el. Igy országos átlagban l sze- mélyre 10,6 négyzetméter, a városokban 9,3, a falvakban pedig 11,6 alapterület

esik. (Érdemes megemlíteni, hogy pél—

dául a városokban az 1 személyre eső alapterület 1956—ban még 7,3 négyzetmé—

ter volt.)

A behatóbb elemzés azt mutatja, hogy a lakosság 159; százaléka még mindig