Filológia irodalom és
V. füzet
Szerkesztette Tompa Zsófia
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar
Piliscsaba, 2013
Pázmány Irodalmi Műhely Opuscula Litteraria
A kiadvány a TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0014,
’TEHETSÉGTÁMOGATÁS A PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM KILENC TUDOMÁNYÁGÁBAN’
c. projekt támogatásával készült.
A füzetben szereplő tanulmányok első,
a konferencia írásbeli fordulójára küldött változatának bírálója Tarjányi Eszter
A kötet szerkesztője a PPKE BTK
Irodalomtudományi Doktori Iskolájának doktorandája, a tanulmányok bírálója a doktoriskola oktatója,
a füzet szerzői közül Híz Ágnes és Horváth Réka ugyanott doktorandák.
A kötet tördelőszerkesztője Finta Gábor, a doktoriskola témavezetője.
A tartalomjegyzék az első, a névmutató a hetedik füzetben található.
ISBN 978-963-308-125-9 ISSN 2060-7385
„világába belehelyezkedve, költészetét értelmezve
kell feldolgozni
irodalmi hagyatékát”
293
H
ÍZÁ
GNES∗Ignotus pályakezdése
Az 1890–91-es évek A Hétben megjelent írások tükrében
Ignotusról, amikor megpróbálják összeszedni ismereteinket, feltehetően csak néhány kulcsszó jut eszünkbe: publicista, a Nyugat főszerkesztője, műkriti- kus. Csak keveseknek van tudomása arról, hogy ő mindemellett költő és író is volt. Sőt, irodalmi pályáján mint szépíró indult el.
Ha megnézzük az Ignotusszal foglalkozó szakirodalmat, a fentihez ha- sonló képpel találkozunk. Először is alig született jól használható szakiroda- lom: a szerzők csak részproblémákkal foglalkoznak. Kosztolánczy Tibor Ignotus pályakezdéséről szóló tanulmánya1 is csupán csak a Slemíl keserveit tárgyalja. Ignotus költészetére vonatkozóan is csak kevés információval rendelkezünk: kortársain kívül csupán néhányan írtak elemzést e témában.
Nem ritka az sem, hogy Ignotus életét, munkásságát illetően is hibás vagy cáfolható kijelentésekre találunk.
Tanulmányomban arra vállalkozom, hogy az életmű egy szeletének is- mertetése kapcsán bemutassam az induló költő első megjelent munkáit, azok viszonyát a későbbi művekhez, valamint megvizsgáljam, hogy vajon milyen motiváció vezethette Ignotust abban, hogy álnév alatt publikálta életművét.
„A század fordulója táján minden fiatal, vidéki költő álma ’A Hét’ volt.
Költő csak akkor lett, ha kéziratát ott átengedték. Az első vers A Hét-ben…
a ma indulóknak alig lehet fogalmuk róla: mit jelentett ez? Troubadour- avatást a lovagkorban. Tíz esztendővel később, az Osvát Ernő Nyugatjába bejutni se ment éppen könnyen. De Kiss József irgalmatlan, gúnyos-szigorú költő kritikáját kiállni – mégis csak ez volt az igazi, legnehezebb próba.
∗ Híz Ágnes a PPKE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájának PhD-hallgatója. Készülő doktori értekezésének témája: Ignotus munkássága a Nyugat indulásáig. Témavezető tanára: Dr.
Sipos Lajos professor emeritus.
1 KOSZTOLÁNCZY Tibor, A Slemíl keservei (Ignotus indulása) = GINTLI Tibor, KENYERES Zoltán, Pillanatkép a hazai irodalomtudományról, Bp., Anonymus, 2002.
294
Csalhatatlan aranypróbája minden új értéknek. Elriasztani senki sem tudott olyan kegyetlenül, mint ő. De kézenfogni, marasztalni, biztatni se.”2
Ugyancsak Kiss Józsefnek köszönheti 1890-ben az akkor 21 éves Veigels- berg Hugó – a később Ignotusként megismert fiatalember – az indulását: ő is azok közé tartozott, akiket Hatvany Lajos fedezett fel, és akiknek támo- gatta pályakezdését.3 Ignotus apja maga is író volt, a Pester Lloyd főszerkesz- tője, így nem lehetett ismeretlen az ifjú számára az irodalmi környezet, sőt ahogy Kosztolányi fogalmazza: „Édesatyja is a toll művésze. Gyerekszobá- jában tanulta meg az írást, mint hercegek az uralkodást.”4
Már ekkor, az indulásakor is álnéven jelentkezett, saját bevallása szerint amiatt, „hogy az ismerős név a szerkesztő ítéletét meg ne vesztegesse, küld- te aztán első versét a senkire rá nem valló „Ignotus” aláírással A Hét-hez – de Kiss József a verset azon nyomban kiadta, íróját kerestette, meg is találta, s így ragadt rajta az Ignotus név, s így ragadt ott A Hét-nél.”5
Ez a visszaemlékezés két ponton is ellentmondásos: az egyik, hogy nem Ignotus volt az első név, amelyen megjelentek művei, a másik pedig, hogy általa küldött verseket azonnal kiadták. Ha tanulmányozzuk a Magyar írók álnevei című munkát, akkor láthatjuk, hogy Veigelsberg Hugó nem csupán Ignotus, hanem más neveken is publikált,6 többek között Véghelyi Imre
2 KÁRPÁTI Aurél, Kiss József, A Hét szerkesztője = Kiss József és kerek asztala, Bp., Kiss József prózai munkáinak kiadóvállalata, 1934, 167.
3 Első, Ignotus néven publikált verse, a Szárnyaszegetten, 1890. nov. 9-én jelent meg.
4 KOSZTOLÁNYI Dezső, Párbeszéd magammal, Nyugat, 1924/23.
5 IGNOTUS, Kiss József és kerekasztala, = Kiss József és kerek asztala, i. m., 126.
6 Ignotus álneveiről: 1. Magyar írók álnevei (A múltban és jelenben), összeáll. SZÉKELY Dávid, Bp., kiad. Szilágyi Béla, 1904, 70. A könyv szerint Veigelsberg Hugó álnevei a következők:
Anch’io, Bull, Dixi, Ebréus, Fakir, Globetrotter, Homunculus, Ignotus, Kádár, Korax, Manfréd, Pató Pál, Piktor, Tallózó Gerzson, Tannhäuser, Tar Lőrinc, Véghelyi Imre, Yorick.; 2. SZINNYEI József, Magyar írók élete és munkái, Bp., kiad. Hornyánszky Viktor, 1914, 1051. E könyv alapján Veigelsberg Hugó álnevei: Dixi, Ignotus, Igricz, Kádár, Korax, Manfréd, Pató Pál, Piktor, Tallózó Gerzson, Tanhäuser, Tar Lőrincz, Véghelyi Imre és Yorick.; 3. Ignotus álneveivel kapcsolatban figyelemre méltó még az alábbi gondolat: „A nőimitátor: Ignotus, polgári nevén Veigelsberg Hugó, […] 1893-ban írja először egy köny- nyed, traccsoló, kis írása alá az Emma nevet, s jelenteti meg A Hét hasábjain. Ebben nincs semmi meglepő. Ignotus A Hét munkatársa. […] Színházi kritikáit gyakran írja alá Pató Pálként. Azokat az irodalmi cikkeit, amelyekben a parlagivá süllyedő, epigon nép-nemzeti irányzat ellen kel ki, s a magyar irodalom modernné válását sürgeti, nemegyszer Tar Lőrinc- ként jegyzi. A Hét vezércikkeit, az úgynevezett »króniká«-kat igen sokszor Ignotus néven jelenteti meg (lassanként ez az álnév ragad rá, miként A Hét másik állandó munkatársára Bermann Adolfra is hozzánő egyik álneve: Kóbor Tamás). De gyakran ír Koraxként,
295
néven is. A Hétben ez a név elsőként az 1890. évben, a 24. lapszámban, a Heti posta rovatban tűnik fel. A lap szerkesztői ebben a rovatban reagáltak a be- küldött művekre és levelekre, sokszor humoros hangnemben elutasítva a kapott írásokat, esetenként javaslataikat is megfogalmazták az induló költők számára. Ignotus az alábbi sorokat kaphatta válaszul a beküldött műveire:
„Budapest. Véghelyi Imre. Csak a tárgy ellen van kifogásunk; a feldolgozás nagy gyakorlatra és eleven érzékre vall. Küldjön egyebeket.” Tehát látható, hogy habár érdekesnek találták a küldött verseket, mégsem adták ki egyből azokat – csupán négy lapszámmal később jelentettek meg tőle egy verset A tükör előtt címmel,7 amelyet Ignotus később beválogatott az 1895-ben megje- lent verseskötetébe is. Így látható, hogy visszaemlékezése, mely szerint Igno- tusként indult A Hétben, nem felel meg a valóságnak, valamint a későbbi szövegszerkesztés felfedi álnevét is.” Mindemellett érdekesség, hogy a ké- sőbb kritikusként megismert szerző az írói pályán szépíróként tűnt fel elő- ször, sőt, Hatvany szerint később sem a kritika műfaja lett volna az ő útja:
„Ha Ignotus külföldön születik, úgy képzelem őt, hogy versekkel kezdi és novellákkal, éppúgy, mint itthon. De a fejlődés már egészen másképp alakul.
A mesélő kedv, a líra, a fiatalság belezuhogott volna egy nagy regénybe.”8 Az általam vizsgált időszakban Ignotus hét verssel, három versfordítás- sal, egy tárcával, valamint egy helyzetkomikummal szerepel az újságban.
Feltehetően ő a szerzője a Tallózó Gerzson néven Falusi levelek címmel megjelent néhány kritikus hangon íródott művek is, azonban mivel Kozma Andor, az újság egy másik munkatársa is használta ezt a nevet, egyértelmű- en nem lehet megfeleltetni a szerzőt Ignotusszal.
Ignotust mint költőt kortársain kívül kevesen tartják számon: igaz, csak igen kevés megjelent verséből van módunk lépet alkotni róla. Ha arra gondo-
Ebréusként, Kádárként, nemegyszer szeszélyből a Yorick vagy Manfréd nevet választva, útirajzai, amerikai kirándulásának beszámolói Globetrotter néven látnak napvilágot. De nevezi magát Tannhäusernak, Homunculusnak, Dixinek, Fakírnak, Piktornak, Anch’iónak vagy Bullnak is. Még a ritkán használt Véghelyi Imre álnév mögött is ő rejlik. Később öccse, Veigelsberg Viktor, aki jó darab ideig A Hét grafikusa, végleg a Véghelyi Viktor név mellett köt ki.”(IGNOTUS, Emma asszony levelei, összeáll. KARDOS Péter, Bp., Magvető, 1985, 8–9.)
7 A tükör előtt = A Hét, 1890/28. Erre a versre később is utalnak a lapban, habár már itt is rosszul említik a szerzőt, mert ez még nem Ignotusként, hanem mint látható, Véghelyi Imre név alatt jelent meg: „Ha jól emlékszem a mult télen olvastam először ezt a pseudonimot A Hét-ben. Tükör előtt a czime annak a versnek, mely alá nyomatott.” (A Hét, 1891/47.)
8 HATVANY Lajos, Arckép Ignotusról: Irodalmi tanulmányok, Bp., Szépirodalmi, 1960, 372.
296
lunk, hogy Ignotus alig száz verset publikált életében, és 1890-től még több mint ötven, alkotásban gazdag esztendőt élt, akkor igencsak soknak tekinthe- tő ez a mindössze alig két év alatt publikált hét vers. Ráadásul az életében összesen közölt mintegy száz vers is abban a két verseskötetben olvasható, amit maga adott ki: az egyiket 1895-ben Versek címmel, a másikat Ignotus válo- gatott verseiből címmel a Nyugat kiadásában, 1918-ban. Az általam tárgyalandó versek mind belekerültek ezekbe a kötetekbe, és az elsőként publikált, A tükör előtt című költemény lett a kötetnyitó mű Ignotus első verseskötetében.
Ignotus indulásához nagy reményeket fűztek, a magyar költészet megújí- tójának gondolták, és saját maga is azt vallotta, hogy „nincs kritikus, ki va- lamennyire maga is művész ne volna, tehát csakis magától megszállott […]:
érőt mondani vele csak művész tud.”9
A tükör előtt
Munkába fogva, gondba elmerülten Asztal előtt, tükörrel szemben ültem S hogy a fejem tünődve felkapom, Képem tűnik fel ott a sík lapon.
A szenvedélyek és a lelki-harczok Küzdőterül választották az arczod’, Rajt’ hagyta mind emlékül a jelét:
Im, az redőllik a képről feléd.
Mikor minden légvárad összeomlott, Gyérült a haj és elborult a homlok;
Együtt veszett el a jövőd reménye, Ajkad mosolya, szemeidnek fénye, Szemöldökid közt az a mély redő Boszúra, dühre emlékeztető.
Szemed alatt mély és sötét a bélyeg Mit odanyomtak álmatlan nagy éjek.
Ajkad körül bemélyedt a vonás:
Megkezdte gúny, folytatta tagadás – Vágyat lemondás, kétség ölt hitet, Igy tölt el eddig ifju életed,
Sok nagy csalódás egybefűzött láncza, És mindeneknek arczodon a ráncza, Ott vigyorog torzul, bántón feléd…
El a tükörrel, ó elég, elég!
De kérdem, a míg hátra roskadok:
Hát a boldogság mi nyomott hagyott?
A tükör előtt
Munkába fogva, gondba elmerülten Asztal előtt, tükörrel szemben ültem S hogy a fejem tünődve felkapom, Képem tűnik fel ott a sík lapon.
A szenvedélyek és a lelki-harczok Küzdőterül választották az arczod’, Rajthagyta mind emlékül a jelét:
Im, az redőllik a képről feléd.
Mikor minden légvárad összeomlott, Gyérült a haj és elborult a homlok;
Együtt fakult meg a jövőnek álma Az ajk mosolya s a szem tiszta lángja;
Szemöldökeid közt az a mély redő Boszúra, dühre emlékeztető.
Szemed alatt mély meg sötét a bélyeg, Mit odanyomtak álomtalan éjek.
Szájad körűl fájdalmas a vonás:
Megkezdte gúny, folytatta tagadás – Vágyat lemondás, kétség ölt hitet, Igy tölt el eddig ifju életed, Csupa csalódás sorakozó láncza És mindeneknek arczodon a ráncza, Ott vigyorog torzul bántón feléd – El a tükörrel – ó elég, elég!
De kérdem,a míg visszaroskadok:
Hát a boldogság mi nyomott hagyott?
9 IGNOTUS, A kritika lélektanához, Nyugat, 1924/23.
297
A fenti két szöveg – az első publikáció és a kötetindító vers – egybeveté- sekor láthatjuk, hogy Ignotus jelentős változtatás ugyan nem tett a költe- ményben, mégis kisebb véghezvitt kisebb módosításokat a versen a máso- dik megjelenés előtt. Ez a javítgató, átdolgozó magatartás később is jellemezte munkásságát, majd’ minden versén dolgozott kiadásról kiadásra.
Jó példa erre első, Ignotus néven megjelent verse, a Szárnyaszegetten,10 hisz második kiadásában a korábbi alcímet, az Éli, éli, lámá sabaktáni-t tette a vers címévé (maga a vers is ennek, a 22. zsoltárból vett sornak az „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet” parafrázisa).11 E változtatáson kívül jelentős, hogy az utolsó versszakot Ignotus teljesen átírta költeményében.
Ez az eset jól példázza Hatvany Lajos azon kijelentését, hogy „Ignotusból nem ömlik a vers: Ignotus csinálja a verset. Sőt mi több: fúrja-faragja. S ez a fúró, faragó, magát mutató műgond meg is érzik költészetén. Ezt nem szemrehányásul rovom fel, sőt inkább Ignotusnak legfőbb érdeméül tudom be. Mert nem jól mondja a hagyományos esztétika, hogy a művésznek el kell takarnia művészetét.”12
Szárnyaszegetten
Éli, Éli, lama azabtani!
Szárnyaszegetten, elhagyatva Mélyébe csal le a tudás, De ha egyik útját bejártam, Sötéten állt a végén a más.
Nincs támaszom, nincs menedékem, De benned hinnem nem lehet – Én istenem, én istenem, Miért hagytál el engemet!?
Hogy nagyra dobbant gyáva szívem, Kerestem alkotásra tért,
Ki magamért egyet se léptem,
Éli, éli, lámá sabaktáni!
Szárnyaszegetten, elhagyottan Mélyébe csalt le a tudás, De hogyha egy utját bejártam, Sötéten állt végén a más.
Nincs támaszom, nincs menedékem, De benned hinnem nem lehet – Én istenem, én istenem, Miért hagytál el engemet?
Hogy nagyra dobbant gyáva szívem, Kerestem alkotásra tért,
Ki magamért egyet se léptem,
10 Szárnyaszegetten, A Hét, 1890/45.
11 „Éli, Éli, lamma szabaktani” (arámi nyelven, fordításuk: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”): Jézus szavai a kereszten (Mt 27,46; Mk 15,34) a 22. zsoltárból, amit az evangé- listák az evangélium görög szövegében az eredeti nyelven is közölnek. Jézus szavait a ke- reszt körül némelyek félreértették, s úgy értelmezték, hogy Jézus Illést hívta (Mt 27,47; Mk 15,35). Erről lásd: Magyar Katolikus Lexikon, főszerk. DIÓS István, Bp., Szent István Társu- lat, III. kötet, 1997, 41.
12 HATVANY Lajos, Verseskötetének megjelenése alkalmából = H.L., Irodalmi tanulmányok, Bp., Szépirodalmi, 1960, 384.
298
Küzdöttem idegen ügyért:
S a nép ím, melyért síkra szálltam, Ha nem kövez meg, kinevet – Én istenem, én istenem, Miért hagytál el engemet?
Ó mért, hogy gyermek nem maradtam, Tudatlan, jámbor, egyszerű;
Hitnek bizalma és reménye Miért, hogy hozzám egy se hű?
Az ár, a melylyel szembeszálltam Már összecsap fejem felett – Én istenem, én istenem, Miért hagytál el engemet?
Küzdöttem idegen ügyért, S imé a nép, melyért kiszálltam, Ha nem kövez meg, kinevet – Én istenem, én istenem, Miért hagytál el engemet?
Eladtam a lelkem robotba S járomba hajtám a fejem, Botorkálok az élet utján Világtalan, lélektelen;
Visszhangja nincs hörgő szavamnak, És a feledség eltemet –
Én istenem, én istenem, Miért hagytál el engemet?
Ebben a versben egy a tudástól megcsömörlött, magára maradt ember, a jövőjében és életének céljában kételkedő hang szólal meg. Ignotus költésze- tében többször is visszaköszön ez a csalódott és megcsömörlött hangnem, összekötve verseit, melyekben később is hasonló, az elmúlást idéző képek tűnnek fel. Ilyen az Ó bárcsak fiatal lehetnék című verse is, mely Homuncu- lus13 álnév alatt jelent meg 1890. december 14-én.
Állandó visszatérő témaként bukkan fel Ignotus költészetében a szerel- mi téma mellett a rezignált, beletörődött hang: és e fájdalomról, e sok kese- rű élettapasztalatról olvasván nem is gondolnánk arra, hogy a költő ekkor csupán huszonegy éves. A Ó bárcsak fiatal lehetnék című vers kötetbe kerülé- sekor új címet kapott: Öregkor jött rám. E címmódosítással a költő mintegy megfordította az idősíkot: nem a fiatalság múlt el, hanem az öregség jött el.
Ez a verse is bekerült a már említett verseskötetbe, de magában a szöveg- ben nem vitt véghez olyan jelentős változtatásokat, mint előző két versé- ben: szinte csak a címet változtatta meg.
Ó bárcsak fiatal lehetnék
Öregkor jött rám, nagy hirtelen, este, Virágimat a kora dér megeste
Fagyok fonnyaszták és hernyók leették – Ó, bárcsak én is fiatal lehetnék!
Öregkor jött rám…
Öregkor jött rám, virradatra este, Virágaim a kora dér megeste, Fagyok leverték és hernyók leették – Ó bárcsak én is fiatal lehetnék!
13 A „Homunculus” lehetséges jelentései: 1. az alkimisták elképzelése szerint lombikban, ve- gyileg, mesterségesen előállítható ember; 2. emberke (gúnyos használatban). (Idegen szavak és kifejezések szótára, szerk. BAKOS Ferenc, Bp., Akadémiai, 1978, 344.)
299
Hogy összeomlott a gyermekkorom, Im összetörve ülök a romon;
Lehúnyó napja olykor rám nevet még – Ó, bárcsak én is fiatal lehetnék!
Gondolkozásra és érzésre agg, Lemondó szívben egykedvű harag:
Fellobbanó mécs, holt remény felett ég – Ó, bárcsak én is fiatal lehetnék!
Ha úr csak egyszer volna szivemen Gyötrő talán, de i g a z érzelem, Ha czélra törnék, ha szívből szeretnék, Ha én is egyszer fiatal lehetnék!
Hogy összeomlott a gyerekkorom, Én összetörve űlök a romon,
Lehúnyó napja olykor árm nevet még – Ó bárcsak én is fiatal lehetnék!
Gondolkozásra és érzésre agg, Lemondó szívben egykedvü harag, Föllobbanó mécs, holt remény felett ég – Ó bárcsak én is fiatal lehetnék!
Ha úr csak egyszer volna szivemen Gyötrő talán, de igaz érzelem, Ha czélra törnék, ha szivből szeretnék, Ha én is egyszer fiatal lehetnék!
A szakirodalom – ezeket a verseket figyelmen kívül hagyva – Ignotus A Hét-beli indulásának időpontjául következetlenül az 1891-es vagy akár az 1892-es évet adja meg.14 Ez talán betudható annak, hogy a költőnek ugyan már 1890-ben jelentek meg versei A Hétben, költészete mégis csupán az 1891-es évben teljesedett ki: ettől az esztendőtől kezdve Ignotus a folyóirat egyik szerkesztője is lesz, és az újság márciusi fizetési felhívása15 mint saját felfedezettjét köszönti őt. Ebben a köszöntésben olvashatunk a folyóirat- nak arról a programjáról is, mely szerint A Hét teljes odaadással azon van, hogy az „irodalomnak új erőket neveljen ki”. Ebben az évben Ignotus nem csupán versekkel szerepel a lapban, hanem tárcája és epikus műve is meg- jelenik.
Dixiként az Őszinte szavak című írásában Szabó Endre meglátásaira rea- gál: „irodalmi társaságokra napjainkban nagyobb szükség van, mint valaha,
14 1. „A Hét-ben pedig, ahol 1891-től 1906-ig szerkesztő, Kiss József, valamint Ambrus Zol- tán voltak rá nagy hatással. […] Írt A Hét-be, ahol 1892–1906-ig állandó álnevén, az Igno- tus néven kívül Dixi, Pató Pál, P.P., Tar Lőrinc, T.L., Korax, Ebréus, Kádár, Igric, Yorick, Mansfréd, Piktor, Anch’io, Bull stb. álnevek alatt majdnem minden számban, s egy-egy számban több írással is szerepelt.” (KOMLÓS Aladár, Ignotus = IGNOTUS Válogatott írásai, szerk. KOMLÓS Aladár, Bp., Szépirodalmi, 1969, 8, 719.); 2. „Kritikusi és irodalompublicista működését A Hét hasábjain folytatja, melynek ő a legjelentősebb kritikusa.” (KOMLÓS
Aladár, Ignotus = KOMLÓS Aladár, A magyar költészet Petőfitől Adyig, Bp., Gondolat, 1980, 363.); 3. Az Új Magyar Életrajzi Lexikonban (főszerk. MARKÓ László, Bp., Magyar, 2001.) már 1890 szerepel.
15 „A Hét azonban nem üz puszta névkoszorút, hanem teljes odaadással azon van, hogy az irodalomnak uj erőket neveljen, s ma másfélévi fennállása után, jogos önérzettel utalhat arra a kis névtelen gárdára is, mely köréje csoportosult. Szalay Fruzina, Kóbor Tamás, Ignotus, Celio itt kezdték pályafutásukat, és méltán keltettek közfigyelmet.” (A Hét, 1891/13.)
300
kimutatta [ti. Szabó Endre], hogy szépirodalmunk pang és egyenesen rámu- tatott a napi sajtóra, mint a mely ezt a pangást előidézte. Rámutatott a hír- lapirodalomra, mint a magyar irodalom ellenségére, a mely minden reggel, annyi megtámadása a széplitteraturának, a hány napilap megjelenik, mert ezek rendszeresen idegen irodalmi termékekkel traktálják olvasóikat s ezzel azt érik el, hogy a magyar olvasó közönség elveszti a hazai iránt való fogé- konyságát, ízlése lassankint hozzá idomul az idegenhez, egy szóval: idegen szellemű lesz.”16 Ignotus kérdése, válasza minderre: „ugyan mi haszna lehet a magyar irodalomnak, műveltségnek egy még olyan jó hírlapirodalomból is? Semmi. A világ nagyon el lehetne a nélkül, hogy ma reggel már megtud- ja: mi történt a mult éjjel Chikágóban […]. A műveltségnek nem föltétlen kiegészítő része a hírlapolvasás. Hát mit dicsekszenek akkor az újságírók azzal, hogy magas fokra fejlesztették az újságirodalmat? Fejlesztették, igen – de a nyelv és a sokat emlegetett »nemzeti géniusz« kárára. Abban a fejlesz- tésben ugyan nem sok a köszönet!”17 Ezután Ignotus odáig megy, hogy azzal vádolja a zsurnalisztikát, hogy „elvette tőlönk az olvasó közönséget egy szálig, s azért, hogy meghódítsa azt […] az idegen irodalomnak. […] önök, amikor a szépirodalmat is magukhoz ragadták, már akkor is helytelenül csele- kedtek, mert egy jó hírlapnak nem lényeges része a belletrisztika. […] marad- janak önök a maguk kaptafájánál s hagyják a szépliteraturát azoknak, a kik ahhoz nemcsak értenek, de a kik szeretik teljes melegével s száraz kenyéren is annak a szolgálatában maradnak.”18 Javaslata szerint, nem külföldi műveket kellene közölniük, hanem a magyar irodalomból kellene válogatniuk, hisz az már annyira elismert, hogy fordításokban terjednek külföldön is. Mindenki- nek közös célja a magyar szépirodalom létrehozása és terjesztése.
Ignotus életében meghatározó volt a német nyelvű műveltség, valószí- nűleg édesapjának köszönhetően anyanyelvi szinten tudott németül. Élete során nem csupán magyarul publikált,19 hanem számos német nyelvű újság-
16 A Hét, 1891/2, 30.
17 Uo.
18 Uo.
19 „Majd mindennap látom a nevét. Franciaország határáig alig van közép- és kelet-európai állam, melynek lapjai ne hoznák napról napra fejtegetéseit, megjegyzéseit, ujjmutatásait és sóhajait.” (FÖLDI Mihály, Ignotus: élet és eredmény, Nyugat, 1924/23.)
301
ban jelentek meg írásai,20 versei. Maga is több évet töltött német nyelvterül- ten, ahol nem adta fel újságírói tevékenységét. Költészetén gyakran Heine hatása érződik: A Slemíl keserveinek méltatói is ezt a párhuzamot emelik ki a mű kapcsán.21
Heinétől a fiatal költő 1891-ben két versfordítást jelentetett meg, ezzel egy újabb oldalát mutatva meg költészetének, írói tehetségének. A fordítá- sokat ugyanebben a lapszámban,22 néhány oldallal később saját verse követte.
Heine
I. Sötét vásznakkal száll hajóm23 A szélvészes habon –
Tudod, hogy milyen bús vagyok:
Mért bántasz oly nagyon?
A szíved csalfa, mit a szél És erre-arra van –
Sötét vásznakkal száll hajóm A szélvészes habon.
II. Rengerbe24 nyúlik az ősi szirt, Tajt’ ülök elmerengve.
Sirály sikolt, vad szél sivit, Tajtékzik az ár kerengve.
Sok szép leányt szerettem én, Sok jó fiút szerettem én – –
Hová lettek? – Süvit a szél, Tajtékzik az ár köröttem.
20 Példák német nyelvű lapokra, melyekben publikált: Die Neue Rundschau, Pester Lloyd, Simplicissmus, Volks-Zeitung. (KOSZTOLÁNCZY Tibor, Arról, aki valóban ismeretlen, Vigilia, 2003/9, 687–692.)
21 Ignotus későbbi költészetéről Babits Mihály azonban már így nyilatkozik: „Ignotus hamar megérezte, hogy komolyabb nyelvet, súlyosabb formát kíván ez a költészet, mint a Heinéé, s mind ritkább lett nála a Heine műfaja, mely eleinte majdnem kizárólag uralkodott.” (BABITS
Mihály, Ignotus versei, Nyugat, 1917/24 = http://epa.oszk.hu/00000/00022/00236/07119.htm (Az utolsó megtekintés ideje: 2013. szept. 20.))
22 A Hét, 1891/3.
23 Mindkét vers A Hét 1891/3. számában jelent meg. Az első Heinrich Heine Mit schwarzen Segeln segelt mein Schiff című versének fordítása.
24 Elírással jelent meg az újságban: ez a vers szintén fordítás (Heinrich Heine Seraphine XIV.).
302
A Hétben közreadott, Találkozás című versénél a címváltoztatással a ze- neiség értelmezésbeli felhasználása nagyobb teret kaphatott – a szövegbeli változtatásokkal azonban a szöveg misztikus jellege veszett el. A változta- tással a versszöveg inkább a fájdalmat hangsúlyozza, nem pedig az elérhe- tetlen nőalak láttán támadt érzelmeket. A „szép” „szépség”-re változtatása pedig általánosítja a fogalmat: már nem valakit jelöl vele. A megszólított névtelen és megközelíthetetlen, mint érintkezési forma csak látása adatik meg, és ez váltja ki az érzelmeket a líra énből.
Találkozás
Szemem kitágult, megdobbant szívem, Kérdő kiáltás hagyta el a számat – Nem földi vágy volt, a mi megkapott, Mikor meredten bámultam utánad.
Mint hogyha hang szól, hullámzó, magas, S rá a rokonhúr rezegve visszacsendül:
Láttodra, fényes, büszke tünemény, A szépnek húrja csengett föl szivemből!
A szépség húrja
Szemem kitágult, megdobbant a szivem, Szökkenve a vér homlokomnak áradt, Vonagló bú nyilallt át lelkemen, Mikor meredten bámultam utánad.
Mint hogyha hang szól, hullámzó, magas S rá a rokonhúr rezegve visszacsendül, Láttodra, fényes, büszke tünemény, A Szépség húrja sírt föl a szivembül.
Fenyő Miksa így írt Ignotusról: „versei, különösen pedig néhány szerel- mes verse, melyeknek szépségét csak Petőfi Szeptember végén című költemé- nyével és Ady néhány gyönyörű szerelmi versével mérhetjük fel, előkelő helyet biztosítanak számára a magyar költők között.”25 Egész költészetét elemezve Komlós Aladár hasonlóképp elismerően, szép szavakkal jellemzi költészetének ezen vonását: „Ignotus az egész világot érzésein át ítéli meg.
25 FENYŐ Miksa, Ignotus, Nyugat, 1924/23. Fenyő mellett szerelmi lírájáról talán Babits nyilatkozik legszebben: „Ignotus költészete majdnem kizárólag szerelmi költészet, s a csu- pasz és dísztelen gyökér, melyet metsző szkepszisének teljes illuziótlanságával meglát min- den szerelmi érzés földalatti alján: a gyönyör ős vágya, az érzékiség, e vak zsarnok kívánsá- gai; a kéj, mely néha szinte úgy tűnik fel, mint az egyetlen abszolútum e relatív világban, az egyetlen cél, öncél a millió és millió dolog közt, melyek csak egymás céljai s így végelemzés- ben céltalanok. A szerelem e sötét gyökereinek pszichológiája igen mély és szuggesztív Ignotus verseiben; az újabb magyar lírában nem is ismerek könyvet, melyből az érzéki szerelemnek oly megragadó s az intellektualitás finom fátyolán át is mélyen spontán kifeje- zése szólna. Finom és átszellemült érzékiség reagál itt minden érzéki benyomásra, oly érzé- kenyen és hajszálfinoman mint a legdrágább műszer, a legcsekélyebb ingerekre is a reakció végtelen változatosságát tudván kifejteni.” (BABITS Mihály, i. m.)
303
Verseinek majdnem egyetlen tárgya a férfi viszonya a nőhöz, pontosabban az erotika, melybe […] gyengédség és szeretet vegyül.”26
Ha te úgy szeretnél…27 Ha te úgy szeretnél A hogy’ én szeretlek, De sohase’ volna Nevető jókedved!
Nyogodatlan szívvel Párnádra omolva, Se napod, sem éjed – Nyugtod sose’ volna.
Fejed lehajolna Csüggedten, árván, Mindig értem sirnál, Mindig engem várnál!
Ez utóbbi verse az 1895-ös verseskötetben változtatás nélkül szerepel, de Ignotus 1918-ban kiadott második verseskötetébe az itt tárgyalt 1890–
1891-es versek közül már csupán ezt az egy verset választotta be. Ebben a versben is az Ignotus szerelmi lírájára oly nagyon jellemző reménytelen, viszonzatlan szerelem jelenik meg.
A szerelem Ignotus költészetében általában nem a boldogság forrása:
gyakran viszonzatlan és birtoklási vággyal párosul, vagy a másik megsemmi- sítésével, önzéssel jár. A nők, akik szerelmének tárgyai, ritkán kapnak nevet, ezért lehet érdekes az alábbi vers, főleg a névváltás és a szerkesztés kérdését illetően. A költemény eredetileg Fiamettához szólt. Művét a költő egy ver- ses költői beszély részének szánta, de végül az ugyanebben az évben megje- lent A Slemíl keservei című verses elbeszélésben kapott helyet a hetedik és a nyolcadik rész között, intermezzóként. Az 1895-ös verseskötetben szintén Intermezzoként szerepel, az alcímben jelezve, hogy honnan származik, ám Ignotus még ekkor is több helyen változtatott versén a korábbi szövegek- hez képest.
26 KOMLÓS Aladár, Ignotus, i. m., 5.
27 A Hét, 1891/5.
304
Fiametta28
(Részlet egy verses beszélyből) Nyájas olvasó, ha egykor, A mikor még ifju voltál, Áttanultad a poézis Czélszerü szabályait, Ugy tudod, hogy mostan kéne Gyors erővel, drámamódra, A csomót melyet kötöttem, Ujra széjjeloldanom.
S épen most jutott eszembe Az, a minek soh’ se kéne Ujraélni a szivemben:
A magam szerelme az.
Anch’ io! Én is szerettem, Engemet meg nem szerettek.
S a mikor eszembe ötlik Ez a fájó szerelem, Nem tudok mesét bogozni S nincs erőm bogot meg-
oldani,
Nem tudok mást, mint sohajtva
Emlegetni egy nevet.
Itt az „egy”-en van a hangsuly:
Egy nevet, egyetlenegyet, Melyen kívül semmi más Számomra nem létezett; név
Ezt az egy nevet susogtam Halk beszédben, önma-
gamnak,
Hogyha keltem, hogyha jártam,
Ha az álom elfogott, –
A Slemíl keservei29
Nyájas olvasó, ha egykor, A mikor még ifju voltál, Áttanultad a poézis Czélszerü szabályait, Úgy tudod, hogy mostan kéne Gyors erővel, drámamódra, A csomót, melyet kötöttem, Ujra széjjeloldanom.
S épen most jutott eszembe Az, aminek sohse kéne Ujraélni a szivemben:
A magam szerelme az.
Anch’ io! Én is szerettem, Engemet meg nem szerettek, – S a mikor eszembe ötlik Ez a fájó szerelem, Nem tudok mesét bogozni S nincs erőm bogot megol-
dani,
Nem tudok mást, mint sohajtva
Emlegetni egy nevet.
Itt az egy-en van a hangsuly:
Egy nevet, egyetlenegyet, Melyen kívül semmi más Énnekem nem létezett; név
Ezt az egy nevet susogtam Halk beszédben, önma-
gamnak,
Hogyha keltem, hogyha jártam,
Ha az álom elfogott,
Intermezzo A Slemil Keserveiből.
Nyájas olvasó, ha egykor, A mikor még ifju voltál, Áttanultad a poézis Czélszerü szabályait, Ugy tudod, hogy mostan kéne Gyors erővel, drámamódra, A csomót melyet kötöttem, Ujra széjjeloldanom.
S éppen most jutott eszembe Az, aminek soh’se kéne Ujraélni a szivemben:
A magam szerelme az.
Anch’ io! Én is szerettem, Engemet meg nem szerettek.
S a mikor eszembe ötlik Ez a fájó szerelem, Nem tudok mesét bogozni S nincs erőm, hogy széjjel-
oldjam,
Nem tudok mást, mint sohajtva
Emlegetni egy nevet.
Itt az „egy”-en van a hangsuly:
Egy nevet, egyetlenegyet, Melyen kívül semmi névre Nem viszhangzott a
szivem;
Ezt az egy nevet susogtam Halk beszédben, önma-
gamnak,
Hogyha keltem, hogyha jártam,
Ha az álom elfogott, –
28 A Hét, 1891/22.
29 IGNOTUS, A Slemíl keservei, Bp., Grill Károly Királyi udvari könyvkereskedése, 1981.
305
Ezt az egy nevet susogtam Lázban égve, vágyban élve És ez egy név csengésétől Dalra dal kelt ajkamon, Ezt az egy nevet susogtam, Hogyha néha-néha, ritkán Sors kegyelme, vagy sze-
szélye
Szembeküldött ő vele, Es a míg perfekt
causeurként
Médisáltam – az időrül, Titkon ajkam azt rebegte:
»Fiametta, angyalom!«
* Vége annak az időnek;
Nem sohajtok semmi névre És az égő szerelemnek Isten uccse: vége már.
Hogyha néha-néha látom Bálriportban, tomboláknál, Vagy egyéb ily alkalomkor Nyomtatásban a nevét, Hosszasabban a szokottnál Nézem át a hír rovatját, S gondolom: »Legyen
megáldva, A kié volt e riport, Legyen áldva a szedő is, A ki ezt a hírt kiszedte, Legyen áldva a kihordó, A kitől ezt megvevém, S legyen áldva a kis szőke Főnek minden aranyszála, Áldva a két drága szemnek Kéksugárú mosolya, Áldva tánczos lábacskája Minden apró libbenése!«…
Ezt az egy nevet susogtam Lázban égve, vágyban élve És ez egy név csengésétől Dalra dal kelt ajkamon, Ezt az egy nevet susogtam, Hogyha néha-néha, ritkán Sors kegyelme, vagy szeszé-
lye
Szembeküldött ő v e l e, Es a míg perfekt
causeurként
Médisáltam – a z i d ő r ü l, Titkon ajkam azt rebegte:
„Lilian, ó Lilian!”
* Vége annak az időnek;
Nem sohajtok semmi névre És az égő szerelemnek Istenucscse: vége már.
Hogyha néha-néha látom Bálriportban, tomboláknál, Vagy egyéb ily alkalomkor Nyomtatásban a nevét, Hosszasabban a szokottnál Nézem át a hír rovatját, S gondolom: legyen meg-
áldva,
Akié volt e riport, Legyen áldva a szedő is, Aki ezt a hirt kiszedte, Legyen áldva a kihordó, Akitől ezt megvevém, S legyen áldva a kis szőke Főnek minden aranyszála, Áldva a két drága szemnek Kéksugárú mosolya, Áldva tánczos lábacskája Minden apró libbenése…
Ezt az egy nevet susogtam Lázban égve, vágyban élve És ez egy név csengésétől Dalra dal kelt ajkamon, Ezt az egy nevet susogtam, Hogyha néha-néha, ritkán Sors kegyelme, vagy szeszé-
lye
Szembeküldött ő vele, Es a míg perfekt
causeurként Médisáltam – az időrül, Titkon ajkam azt rebegte:
Lilian, ó Lilian!
* Vége annak az időnek;
Nem sohajtok semmi névre És az égő szerelemnek Istenucscse: vége már.
Hogyha néha-néha látom Bálriportban, tomboláknál, Vagy egyéb ily alkalomkor Nyomtatásban a nevét, A szokottnál hosszasabban Nézem át a hír rovatját, S gondolom: »Legyen
megáldva, Akié volt e riport, Legyen áldva a szedő is, A ki ezt a hírt kiszedte, Legyen áldva a kihordó, Aki széjjelhordozá, S legyen áldva a kis szőke Főnek minden aranyszála, Áldva a két drága szemnek Kéksugárú mosolya, Áldva tánczos lábacskája Minden apró libbenése!«…
306
Igy merengek el sokáig, Ám a szívem nem sajog.
És a szívem föl se dobban Majd, ha férjhez menni
látom,
Elszakadni mindörökre Egy elsülyedt szép világ!...
Óh de félek, hogy, ha majdan
A halálos ágyra rogytam, S az idő int, hogy siessek, Mert nagy út vár még reám, Hogy majd akkor nem
búcsuzom,
Senkitől, a kit szerettem, S megtagadja ellenimtől Ajkam a bocsánatot, S istennek nevét se hívom – Félhalottan, végsóhajjal Átsóhajtom a halálba:
»Fiametta, angyalom!«
Igy merengek el sokáig – Ám a szívem nem sajog…
És a szívem föl se dobban, Majd ha férjhez látom
menni,
Az se bánt, ha mással nemz is Fiakat meg lyányokat…
Óh de félek, hogy, ha maj- A halálos ágyra rogytam, dan S az idő int, hogy siessek, Mert nagy út vár még reám, Hogy majd akkor nem
bucsúzom,
Senkitől, akit szerettem, S megtagadja ellenimnak Nyugtató bocsánatot, S istennek nevét se hívom:
Félhalottan, végsohajjal Átsohajtom a halálba:
„Lilian, ó Lilian!
Igy merengek el sokáig, Ám a szívem nem sajog.
És a szívem föl se dobban Majd, ha férjhez menni
látom,
Az se bánt, ha mással nemz is Fiakat meg lyányokat…
Óh de félek, hogy, ha maj- A halálos ágyra rogytam, dan S az idő int, hogy siessek, Mert nagy út vár még reám, Hogy majd akkor nem
bucsúzom,
Senkitől, a kit szerettem, S megtagadja ellenimtől Ajkam a bocsánatot, S istennek nevét se hívom – Félhalottan, végsóhajjal Átsóhajtom a halálba:
Lilian, ó Lilian!
A szövegváltozatokban az esetleges módosítási indokot is megtalálhat- juk. Míg az első változatban Fiametta volt a hölgy neve (és egyben ez a név volt a mű címe is), addig a többi helyen a költő ezt Lilianra cserélte. Érde- kes az is, hogy bár ugyanabban az évben jelent meg az első két változat, mégis csak a Slemílből vett szöveg esetében jelenik meg egy értelmezést segítő idézet, mely Tennyson verséből való, és amely később, a verseskötet- ben szintén elmarad (igaz, maga az idézet is csupán töredéke a Tennyson- vers eredeti versszakának).
307
Airy fairy Lilian, Flitting fairy Lilian - - - - - - Cruel little Lilian!
(Tennyson)30
Az idézett rész csak Lilan elérhetetlenségéről, kegyetlenségéről szól. A Tennyson-vers eredetileg négy strófából áll, a részlet az első hét sorból származik. A versre vonatkozó további átírások is inkább az utolsó szöveg- változatot érintik: az egyazon évben megjelent Ignotus-versek nem mutat- nak lényeges eltéréseket, csupán kisebb-nagyobb nyelvi és központozásbeli különbségek figyelhetők meg bennük. A megszokottól eltérően a Slemílben nem egy kegyetlen nőről esik szó, aki nem válaszol a feltett kérdésre, hanem a főhős ügyetlenkedi el a még az adódó alkalmat is arra, hogy megvallja érzelmeit – így a versben szereplő nőalak válaszára nem is várhatunk.
A folyóiratban a vers után egy versfordítás következik Ignotustól, a francia Alfred de Musset A Julie című verse.31 Az évek során Ignotusnak folyamatosan jelentek meg versfordításai: a korábban már említett német nyelvű szövegek mellett angol nyelvű művekhez is szívesen nyúlt a későb- biek során. Műfordítói munkásságát vizsgálva is látható az a műgond, amellyel Ignotus dolgozott, hiszen megfigyelhető, hogy az újabb kiadás kapcsán a költő egészen az eredeti szövegig nyúlt vissza, hogy fordításában kisebb módosításokat hajtson végre. Az első változatban inkább a szavak- hoz hű, míg a későbbi változatban jobban játszik a jelentésekkel: ezt az első versszak változtatásai kiválóan mutatják.
Anthologia Juliahoz.
– Musset. – Kérdik, miért, hogy az utczát róva Bámészkodom a naplopókra, Szájamban égő czigarett;
Juliához – Musset –
Kérdik, mért, hogy az utczát róva, Járok bámészan barangolva, Szivar a számban untalan;
30 Ignotusnak létezik ugyan egy írása Tennysonról, de ebben nem esik említés erről a vers- ről. (IGNOTUS, Tennyson, Nyugat, 1909/16.) A versszak eredetileg a következő: „Airy, fairy Lilian, / Flitting, fairy Lilian, / When I ask her if she love me, / Claps her tiny hands above me, / Laughing all she can; / She'll not tell me if she love me, / Cruel little Lilian.”
31 A Hét, 1891/47.
308
Hogy’ vertem el szép ifjúságom Vagy három évét tivornyákon, Hogy haza csak a regg vetett!
Ó Júlia, nyujtsd csókra ajkad, Vad éjek sápadt színe rajtad, Nyomuk ott fonnyad ajkadon;
Frissítsd föl lehed illatával, Csókolja vérnyű korállal Én áfrikai angyalom!
A nyomdászom is jajveszékel, Hogy gépe áll munkára készen És, hogy az enyém szünetel;
Több tisztes úr, klubok csodája, A végemet biztosra várja, Hogy nem épülök soha fel!
Ó Júlia, ittunk a mult nap, Nézz utána spanyol borunknak, Belőle vaj’ maradt-e még?
Ó Júlia, az ajkad éget, Eszeljünk ki egy őrültséget, Melytől testünk-lelkünk elég!
Mondják, láttomra szinte félnek, Csak hálni jár belém a lélek, Bamba vagyok és szintelen;
A fáradsággal ha fölérne, Elküldenének Sainte-Helène-re Halálos rákkal szivemen. – Ó Júlia, légy arra készen, Hogy egy nap elégek egészen, Úgymint Heraklesz hamvadott:
Miattad a halálnak írva,
Oldd meg ruhád’, szép Dejaníra, Hogy a máglyámra hadd jutok!
Az ifjuságom hogy’ fecséltem És három éves renyheségben Hány éjem tölt álomtalan!
Ó Julia, nyujtsd csókra ajkad, Vad éjek sápadt színe rajtad, Nyomuk ott fonnyad ajkadon;
Frissítsd föl lehed illatával, Csókolja vérnyű korállal Én áfrikai angyalom!
A nyomdászom is jajveszékel, Hogy gépe áll munkára készen És hogy az enyim szünetel?
Több tisztes úr, klubok csudája A végemet biztosra várja, Hogy nem épülök soha fel!
Ó Júlia, ittunk a mult nap, Nézz utána spanyol borunknak, Belőle vaj’ maradt-e még?
Ó Júlia, az ajkad éget, Eszeljünk ki egy őrültséget, Melytől testünk-lelkünk elég!
Mondják, láttomra szinte félnek, Csak hálni jár belém a lélek, Bamba vagyok és szintelen;
A fáradsággal ha fölérne, Elküldenének Sainte-Helène-re Halálos rákkal szivemen. – Ó Júlia, légy arra készen, Hogy egy nap elégek egészen, Úgymint Heraklesz hamudott;
Miattad a halálnak írva,
Oldd meg ruhád’, szép Dejaníra, Hogy a máglyámra hadd jutok!
Jó néhány lapszámmal később Ignotus egy igen érdekes írása jelent meg A csőd címmel, Homunculus álnéven. Ez egy rövid, jó humorú, könnyed, párbeszédekből álló írás, melyben egy fiatalasszonynak sikerül elrejtenie hűtlenségét ura, az ügyvéd előtt, bár szerelmes levelei majdnem férje kezébe kerülnek. A helyzetből vesztesként végül a hölgy helyett a jót akaró alkal-
309
mazott kerül ki, akit a felszarvazott férj kirúg állásából. Könnyed hangvétele mellett műfaját tekintve is ritkaság ez a mű Ignotus írásai között.
Ha megnézzük A Hét címlapjait, akkor azt látjuk, hogy az 1891-es év végére Ignotus verseit mindig feltűntetik a tartalomban, és a lap mint szer- kesztőt jelzi a fiatal írót: ez azt mutatja, hogy a költőnek alig egy év alatt sikerült elismerést szereznie műveivel.
Azonban 1891-re nem csupán A Hétben lévő művei tették/tehették is- mertté az ifjút. Ignotus ugyanis ebben az évben adta ki verses elbeszélését, A Slemíl keserveit,32 mely ugyancsak nevet szerzett neki: több más újság mellett A Hét is ír egy ismertetést róla.33 Kosztolánczy Tibor ezt a sikert apja ismertsé- gének tudja be, aki „közel húsz éve a Pester Lloyd főszerkesztő-helyettese, s tulajdonképpen érthető, hogy a dilettantizmus bélyegét magán viselő művet a sajtómunkások jelentőségén felül taglalják. Ignotus szavaival: »Egy verses no- vellácskával kerültem könyvpiacra, mely előtt az újságok, nyilvánvalóan apám kedvéért, kit becsültek és szerettek, nagy tisztességet tettek, tárcában méltatták s dicsérték, a többi közt Kozma Andor is, kedvesen, szívesen, csak halkan intve, hogy ne legyek ennyire pesti, legyek magyarabb s nemzetibb, legjobb vón egy-két esztendőre lemennem vidékre.«”34 Hasonló problémát, egyfajta idegenséget jelez A Hét kritikusa is, aki hivatkozik Ignotus korábban megjelent verseire is, és azokról is röviden említést tesz. Ez az első alkalom, amikor a lap hasábjain Ignotusról szóló írás jelenik meg. „Mély gondolkodás, s mélységes szentimentalizmus egyedült benne és az utóbbi után itélve megegyeztünk a szerkesztőségben, hogy Ignotus fiatal ember, aki sok verset irt már és aki majd későbben, midőn leülepedett benne a magába oltott idegen pesszimizmus és az impressziói is plasztikusabbak lesznek, igen jelentőséges szerepet is vihet majd a jelenlegi verses irodalomban.”35 A fenti részletet, amely Fiametta címen jelent meg A Hétben, a kritikus a gördülékeny nyelv ellenére túlérett beszéd- nek érzi. A műnek fanyar ízét, cinikus tónusát Heine és Byron hatásának tulaj- donítja, és meglepi, hogy „most elénk áll egy fiatal ember (fiatal mint költő és ahogy tudjuk, mint ember is) és első könyvében ilyen életbölcsességet prédi-
32 A kötet biográfiai adatait lásd a 29. jegyzetben.
33 A Hét, 1891/47.
34 KOSZTOLÁNCZY Tibor, i. m., 109.
35 A Hét, 1891/47.
310
kál.”36 Erényei és hibái ellenére kritikusa azonban úgy látja, hogy „ez az első munka is véget fog vetni Ignotus ismeretlen voltának.”37
Az álarc mögé rejtőzés végig jellemző volt Ignotusra és A Hét munka- társaira: nem csupán Ignotus használt álnevet, és nem csak rá jellemző, hogy nem egyetlen (ál)név alatt jelentek meg műveik. A Hét fő munkatársai is számos álnevet használtak, jelezve ezekkel a nevekkel akár a különbsége- ket is az egyes írásművek mondanivalóját, műfaját illetően. Az azonosítha- tóságot sokszor nehezíti az is, hogy egy nevet nem csak egy ember38 hasz- nált. Volt azonban olyan eset is, hogy segítségképp vagy az olvasók kérésére a szerkesztők felfedték egy-egy alkotójukat A Hét hasábjain, bemutatva az adott szerzőt és munkásságát.
1891-ben a lapban a kor legnevesebb írói szerepeltek novellákkal, kriti- kákkal, verssekkel. A szerkesztők és az írók igyekeztek reagálni a kor ese- ményeire, tudósításaikból a korabeli pesti világ mellett az irodalmi és szín- házi életről is értesülhetünk.
A Hétben háromféleképp jelenhettek meg versek. Az egyik lehetőség, hogy az újságban a főbb írásokban használt egységes betűmérettel szedték a szöveget, és a többi írás között szerepeltették a verset. A másik lehetőség, hogy a művet rossznak ítélt versként a Heti posta rovatban mutatták be, példáként szánva azoknak a dilettáns költőknek, akik szüntelenül ostromol- ták a szerkesztőséget. Előfordult azonban, hogy ebben a rovatban olyan versek is helyet kaptak, amelyekben a szerkesztők felfedeztek egy-egy lele- ményes megoldást, és volt, hogy tanácsokkal is ellátták az induló költőt. A harmadik lehetőség pedig az volt, hogy a szöveget (vagy egy tetszetős rész- letét) idézetképpen a lap alján amolyan „szólás-mondás”-ként közölték.39 Kiss József is többször így adta közre műveit. Ez a szedésbeli különbségté-
36 Uo.
37 Uo.
38 Például Ignotus néven publikált ugyancsak a temeshidegkúti (német nevén: Gottenbrunn, ma Románia területén található) születésű Adam Müller-Gottenbrunn (1852–1923), aki nem csupán kortársa volt Veigelsberg Hugónak, hanem hozzá hasonlóan kritikusként, szépíróként kereste kenyerét, és Bécsben egy időben éltek és alkottak. (Österreichisches Biographisches Lexikon 1815–1950, Verlag der Österreichischen Akademie der Wissen- schaften, 1975, 407–408. Internetes forrás: http://www.oeaw.ac.at/oebl/ (Az utolsó meg- tekintés ideje: 2013. szept. 20.))
39 Itt egyszer Veigelsberg Leótól is hoztak egy idézetet (A Slemíl keserveit bemutató szám- ban): „Csak már meg volna a kormányozható léghajó! Akkor tán kormányozható asszony is volna!”.
311
tel és szerkesztettség valamiféle másodlagosságot sejtet, de az, hogy Igno- tusnak, ha ily módon is, de helyet szorítottak például a 100. jubileumi számban, mindenképp tiszteletreméltó lehetőség volt. Így jelent meg alábbi verse.
Ignotus
Akárhogy elszorul a szív:40 Nagyobb a vágya, szenvedélye, S a büszkeség tiltó szava Elcsöndesül hívó reménye.
S mi válik abbul, hogy magát A büszke lélek megalázta?
A szemben megtörött sugár S a homlokon néhány barázda.
Talán mindezek után már csak egy, meglehet, a legfontosabb kérdéscso- port maradt hátra a pályakezdő költőt illetően: Miért akart Ignotus ismeret- len maradni? Miért álnéven indul el egy költő a pályáján? És miért ilyen sok álnévvel szerepel egyből?41 Érdekes és érthető magyarázatnak tűnik, hogy a költő édesapja ismertségére való tekintettel tett így, azért, hogy a szerkesztőt
„meg ne vesztegesse” az ismert vezetéknévvel, másrészt hogy elkerülje azt, hogy édesapja munkássága miatta ítéljék az ő művészetét is elfogadhatónak.
Elfogadható magyarázat, hogy Ignotus ezek miatt jobbnak látta, ha nem saját nevén lép a nyilvánosság elé – viszont (ál)névválasztásai ennél komp- lexebb célt sejtetnek.
Ha megnézzük az első években választott álneveket, akkor azt látjuk, hogy a jelentéktelenséget, ismeretlenséget hangsúlyozzák.42 A már említett,
40 A Hét, 1891/48. 1895-re csak a kezdősorban történik változtatás: „Akárhogy’ elszorúl a szív”.
41 Gyenge Zoltán hasonló kérdéseket tesz fel tanulmányában Kierkegaard kapcsán. Eszköz- ként szolgál-e az író álnév valamihez? Miért nem vállalják a nevüket a szerzők? Jelöl-e vala- mi a saját nevükkel ki nem fejezhető többletet a választott álnév? Gyenge Zoltán azt írja, hogy az inkognitó legnagyobb mestere Kierkegaard volt: de amint láthatjuk, Ignotus is igen szívesen élt ezzel a formával. (A tanulmány elérhető: http://www.c3.hu/~gond/
tartalom/18-19/fragyenge.html (Az utolsó megtekintés ideje: 2013. szept. 5.))
42 Talán ez az ismeretlenség, bizonytalanság párhuzamba állítható A Slemíl keservei hősének tapasztalatlanságával, jelentéktelenség-érzésével. Ignotus a Prológban így jellemzi a slemíl jelentését: „A slemíl zsidó szó. Olyat jelent, akinek minden dolgára ott leselkedik a balság;
aki, nem bizik magában, nem is jut semmire; aki ö n t u d a t o s a n élhetetlen. És ebben más, mint a balek, akinek nevét talán jobb szivvel venné a magyar olvasó. De más a slemíl és más a balek; ha az életet valami nagy mathematikai leveztéssel vetjük egybe: a balek azért
312
elsőként használt álnév a Véghelyi Imre43 volt, mely a későbbi álnevekkel ellentétben akár személynév is lehetne.. Az ilyen álnevek, mivel nem hival- kodók, és nem késztetik olvasójukat különös jelentéstársításokra, talán a legkevésbé megkapó megoldásai az álarcos megszólalási formának. Érdekes azonban Ignotus e nevével kapcsolatban, hogy később öccse, Veigelsberg Viktor, aki jó ideig A Hét grafikusaként dolgozott, végleg a Véghelyi Viktor név mellett kötött ki.44
Az ezután választott nevek azonban egyéb jelentéseket is hordoznak: kö- zös jellemzőjük, hogy egyből felfedik álnév mivoltukat. Az ignotus latin szó, mely „ismeretlen”-t jelent: ez az álnév kifejezően jelöli a pályakezdőt, aki az ismeretlenségből szólal meg. Ugyanezt a jelentéktelenséget, névnélküliséget sugallja a Homunculus név választás is: a homunculus kicsi emberkét jelent. A Dixi azonban a latin dico mondani ige múlt idejű alakja (praesens perfectuma), jelentése: „megmondottam”. Ez már jóval markánsabb álnév, hiszen azt su- gallja, hogy súlya van annak, amit a szerző mond, ám nem fedi fel, hogy ezt ki teszi. A Dixi álnév markánsságát támasztja alá az a tény is, hogy ez a szó a legnagyobb római szónokok zárszava volt beszédeik végén, akik ezzel a zár- szóval kívántak nyomatékot adni, örök érvényt szerezni az elmondottaknak. 45
Az álnevek jelentései elég egyértelmű utalásoknak tűnne: de vajon miért volt szüksége Ignotusnak arra, hogy egy relatíve rövid alkotói korszak alatt már ilyen nagyszámú álnevet használjon?
Ahogy arról Dede Franciska is ír, A Hétben bevett gyakorlat volt az ál- nevek alatti publikálás.46 Lovik Károly úgy emlékszik vissza erre az időszak- ra, hogy olyan sok írói álnevet vonultatott fel a lap az első tíz évében, hogy nemcsak az olvasók, hanem talán maga Kiss József sem tudta már, hogy kivel van épp dolga egy-egy írás kapcsán. Dede ezt a problémát nem csupán
nem boldogul, mert nem tud semmi művelethez, - míg a slemíl biztos kézzel és lábbal hatol által a gyökök és logarithmusok rengetegjén, de a baleredménytől való féltében valami mellékes kis összeadást vagy különösen osztást csakugyan el is vét és igy jut hamis ered- ményre. A balek mer, de nem tud; a slemíl tud, de nem mer. Vagy ha mer, rosszkor.”
43 A Veigelsberg név magyar jelentése: „ibolyahegy” – ez semmilyen formában nem köszön vissza a névváltozatok között.
44 IGNOTUS, Emma asszony…, i. m., 9.
45 Ignotusnak a későbbiekben is van hasonló névválasztása: például az Anch’io („én is”) szintén személytelen jellegű álnév, . a Masque egyértelműen jelzi, hogy a név viselője
„maszk”-ot hord, és az Idem („ugyanő”) sem segít megfejteni viselőjének kilétét. (DEDE
Franciska, Szerzők lámpa előtt: A Hét és az Új Idők szerzői 1895–1900, ItK, 2005/2–3, 301.)
46 Uo.
313
a szerző „megsokszorosodása”-ának, játéknak, új szereplehetőségeknek te- kinti, hanem a személy integritása megkérdőjelezésének: úgy látja, hogy azáltal, hogy a nevek révén a szerző több személyiség lehetett egyszerre, akkor ezzel egyben azt a kérdést is feltehette, hogy ki is ő valójában?
Ha a kierkegaard-i, filozófiailag megalapozott álnévhasználatra gondo- lunk, akkor érdemes lehet Ignotus esetében is eljátszani az álnevek szerepé- vel. Az olvasók szerették ezt a játékot, amelyre a szerzők hívták őket, azon- ban igényelték azt is, hogy megismerhessék a valódi szerzőket, hogy átláthassák, hogy melyik írás kihez tartozik, különösen az olyan esetekre vonatkozóan, amikor különböző álnév alatt a szerző akár saját magával is vitát folytatott. Ezeket az ún. ironikus játékokat47 –melyben „az olvasó keres, a szerző elrejt, az olvasó a szerzőt kutatja, a szerző pedig egy idegen maszk mögé rejtőzik” – Ignotus is szívesen űzte: ez a játék bezárkózás és nyitás volt egyszerre. 48 Mivel e játékokkal a szerzők a megértést és az értelmezést egy új dimenzióba helyezik, kimondhatnak olyan dolgokat, amit magánem- berként nem tennének meg, és így elválaszthatják polgári életüket írói tevé- kenységüktől. Tehát ezzel a gesztussal ebben az esetben nem csupán elrej- tőzött Veigelsberg Hugó, hanem játékba hozta, értelmezés tárgyává tette a szerzőt magát is. Megosztotta magát különböző tárgyú írásaiban, melyek más és más néven láttak napvilágot. „Az inkognitó, az ismeretlenség ködé- be burkolózás, egy másik személy alakjának felvétele, maga az álarc, míg az azon keresztül való megnyilvánulás: a személyiség (persona), az egziszten- cia.”49 Kierkegaard esetében ezt Gyenge Zoltán nem a külvilág elő való rejtekezésként értelmezi, hanem inkább egy lehetőségként, hogy a személyi- ség több aspektusból látszódjék, így az inkognitót „költői alternatívának”
tekinti, mely szabadságot biztosít. A szerző ily módon „megkettőzi önma- gát: magatartása ironikus, és mint ilyen, önromboló, de az alkotás révén új individuumot hoz létre, önmagát mint szerzőt.”50
47 SOÓS Anita, „Maszkodról ismerlek fel”: A kierkegaard-i irónia az álneves írásokban. A tanulmány elérhető: http://www.c3.hu/~prophil/profi014/soos.html (Az utolsó megtekintés ideje:
2013. szept. 5.)
48 Gyenge Zoltán szerint az ironikus szubjektum egyszerre bezárkózás, elzárkózás a külső realitás elől, és egyszerre nyitás „egy új, általa megteremtett valóság felé”. (GYENGE, i. m.)
49 Uo.
50 SOÓS Anita, A narráció mint a csábítás eszköze Søren Kierkegaard Ismétlés című művében. A tanulmány elérhető: http://www.c3.hu/~prophil/profi003/KIERK20.html (Az utolsó megtekintés ideje: 2013. szept. 5.)
