Dr. Szilágyi György,
a közgazdaságtudomány doktora, a Hivatalos Statisztika Tudomá- nyos Tanácsának elnöke, Laureatus Academiae
E-mail: szileiler@t-online.hu
Reflexiók egy nemzetközi összehasonlításhoz
A vásárlóerő-paritásokon kifejezett, és így nemzetközileg összehasonlíthatóvá tett makrogazdasági aggregátumok már évek, sőt évtizedek óta elfogadott eszközei az országok gazdasági erejére illetve teljesítményére vonatkozó összeméréseknek, az ún. ICP-nek (International Comparison Project). Ezek az összehasonlítások általában valamelyik nemzetközi szervezet (például az Európai Unió, az OECD az ENSZ vagy a Világbank) égisze alatt, az országok statisztikai szolgálatának közreműködésével jönnek létre. Nem rég jelent meg a Világbank ilyen tárgyú, méreteiben minden eddi- git felülmúló összehasonlításának eredményéről és módszertanáról szóló leírás (World Bank [2008]), amely – számos elődjével ellentétben - kiterjed a világ 146 or- szágára és valamennyi földrészére. Az összehasonlítás, melynek tárgy éve 2005, leg- fontosabb módszereiről és eredményeiről Győrffy Balázs kitűnő cikke ad számot (Györffy [2008]); jelen írás csak két kérdéscsoporttal, a régiók szerinti tagolással, be- leértve a régióeredmények világösszehasonlításhoz vezető összekapcsolását, vala- mint a nemzetközi összehasonlítások egyik sebezhető pontjával, az ún. „összehason- lítás-rezisztens szolgáltatásokkal” foglalkozik.
1. Országok és régiók
A régiókon belüli munkát egyrészt az ENSZ regionális Gazdasági Bizottságainak statisztikai részlegei, részben regionális fejlesztési bankok végezték vagy támogatták.
Kivételt képez az OECD és az Eurostat által közösen végzett összehasonlítás. Ebbe az országcsoportba 46 nemzetgazdaság tartozik, nevezetesen a 25 EU-tagország, az EFTA három országa (Izland, Norvégia, Svájc), azon kívül az Eurostat koordinálta Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Macedónia, Montenegró,
Románia Szerbia és Törökország részvételét; az OECD-re hárult Ausztrália, Kanada, Izrael, Japán, Korea, Mexikó, Új-Zéland, Oroszország és az Egyesült Államok be- kapcsolása a projektbe.
A regionalizálásnak számos előnye van, amennyiben remélni lehet az egy régióba tartozók gazdasági struktúrájának, fogyasztási szokásainak viszonylagos hasonlósá- gát, egymás módszereinek jobb megértését. Ezek és más előnyök következtében a regionalizált összehasonlítás a könnyebb munkavégzésben és megbízhatóbb eredmé- nyekben hálálja meg ennek a szervezeti keretnek a választását. A régiók nagy önálló- ságot kaptak a rájuk háruló feladatok elvégzésében, például ami a reprezentáns javak és szolgáltatások kiválasztását, vagy az aggregációs módszereket illeti. Az egyes ré- giókba tartozó országok száma a következő:
Afrika 48 Független Államok Közössége 9
Kelet-Ázsia és Óceánia 23
Latin-Amerika 10
Nyugat-Ázsia 10 OECD-Eurostat 46
Ha az egyes régiók az említett önállósággal rendelkeztek, hogyan állt össze a 146 ország összehasonlítása egységes rendszerré? A régebbi összehasonlítások leggyako- ribb módszere a statisztikában „láncmódszerként” ismert eljárás egyik vagy másik vál- tozata volt. Alapja a régiónként kiemelt egy-egy (néha több) „kapocs” ország amelyek egymással való összemérése lehetővé tette a különböző régiókon belüli összehasonlítá- sok láncolását és így más régióhoz tartozó országokkal való összemérését (részletesen Bóday–Szilágyi [1986], Szilágyi [1986]). A módszer finomítható egynél több
„láncország” kiválasztásával. A láncolásnak különböző változatai vannak, például az országok „körbeláncolása”, ahol minden országot két-két másik országhoz kapcsolunk, a centrális eljárás, amely minden résztvevő országot egy „központi” országoz kapcsol, a „központba” nem tartozók pedig közvetve, a központi országon keresztül láncolva mérhetők össze stb. Mindegyik eljárásnak vannak viszonylagos előnyei és hátrányai a másikhoz képest, de ha már háromnál több országot hasonlítunk össze, akkor elkerül- hetetlen valamilyen láncolás, azaz közvetett összehasonlítás, ami általában hátrányára van a pontosságnak (az eredmény minden bizonnyal más, mintha két országot közvet- lenül hasonlítunk össze továbbá nem független a „közvetítő” ország megválasztásáról).
A „ring”-módszer
A 2005. évi ICP új módszert választott, amely „ring” (gyűrű- vagy kör-) eljárás nevet kapta. Ennek lényege: néhány ország kiválasztása minden régióból, ezek egy-
mással való összekapcsolása egy külön, minden kontinenst lefedő, de mégis „mini”
összehasonlítássá és az eredmény felhasználása a régiók közötti, azaz világméretű összehasonlításra. A ring egy ICP-típusú, de redukált eljárás, amelyben tranzitív pa- ritások jönnek létre alapcsoportok szintjén a régiókból kiválasztott országok között.
A választás 18 országra esett, amelyek különböző régiókhoz tartoznak. Ezek egy speciális „mini ICP-t” alkotva külön reprezentáns készletet hoznak létre. Ennek fel- használásával történik a régiók összekapcsolása. Az egyes régiókból a következő or- szágok kerültek a „ringbe”.
Afrikából: Dél-afrikai Köztársaság, Egyesült Arab Emírségek, Ka- merun, Kenya, Szenegál, Zambia.
Az Eurostat-OECD csoportból: Egyesült Királyság, Észtország, Ja- pán, Szlovénia
Kelet-Ázsiából és Óceániából: Fülöp-szigetek, Hongkong (Kína), Malajzia, Srí Lanka.
Latni-Amerikából: Brazília, Chile.
Nyugat-Ázsiából: Jordánia, Omán.
A Független Államok Közössége nem szerepel a listán, mert kapcsolatát a többi országgal Oroszország kettős szerepe biztosítja; Oroszország ugyanis, amely Eurostat–OECD csoportba tartozik, a FÁK összehasonlításában is részt vett.
A rendszer szigorúan megszabta a ring-országok felvételének feltételei:
– fejlett piac és nyitott gazdaság,
– a javak és szolgáltatások széles skálája, amely biztosítja a kap- csolatot a gyűrű többi országához,
– teljes részvétel az ICP minden fázisában,
– megfelelő ár- és kiadási adatok rendelkezésre állása, – éves országos átlagárak,
– vállalkozás a ring-ország szerepre.
A ringbe sorolt országok és reprezentáns termékkészletük kiválasztása bonyolult feladat volt. Csak olyan javak és szolgáltatások kerülhettek a listába, amelyek min- den ring-országban rendelkezésre álltak.
Tekintsük át egy végletekig egyszerűsített példán a ring-módszer működését.
Legyen A(i) az A régió egyik, a ringbe nem tartozó országa B(j) pedig B-régiónak szintén nem ring-országa. Legyen továbbá A(r) az A régió egyik olyan országa, amely az A régiót „képviseli” a ringben, B(r) pedig B régiónak hasonló szerepet be- töltő országa. Régiókon belül és ringen belül bármelyik ország közvetlenül összeha- sonlítható egy másikkal, A és B régió országai azonban egymással nem. Ebben az
esetben a ring a következő láncolással segít a különböző régiók országainak összeha- sonításában.
A(i) és B(j) összehasonlítása:
(A(i)/A(r)*A(r)/B(r)*B(r)/B/(j) = A(i)/A(r)/B(r)/B(j)
Ugyanis A(i) összehasonlítható A(r)-rel, mert azonos régióba tartoznak, A(r) ösz- szehasonlítható B(r)-rel, mert mindkettő ringország, B(r) pedig B(j)-vel, mert azonos régióba tartoznak.
2. Összehasonlítás-rezisztens tételek
Az ICP alapmódszerei évtizedekkel ezelőtt a fogyasztási javak összehasonlításá- nak céljából alakultak ki. A nemzeti össztermék azonban számos olyan tételt tartal- maz (például egyes szolgáltatásokat, beruházási javakat), amelyekre a kialakult eljá- rások nem vagy csak kisebb-nagyobb „erőltetés” árán alkalmazhatók. Ezeket szokták
„összehasonlítás-rezisztens” javaknak, de főleg szolgáltatásoknak nevezni. (Az elne- vezés jelen sorok szerzőjétől származik egy, 1980-ban tartott szakértői értekezletre ilyen címen benyújtott dolgozata nyomán; az elnevezés mára olyannyira polgárjogot nyert, hogy eredetére való hivatkozás nélkül használják.) A következőkben néhány ilyen tételnek az ICP-ben való kezelését tárgyaljuk.
Lakás, lakbérek
A lakásszolgáltatás tetemes tétele a háztartások fogyasztásának, sőt a GDP össze- tevőjeként is jelentős súlyt képvisel. A nemzeti számlákban, és így az ICP-ben is a ténylegesen fizetett lakbérekhez hozzáadódik a tulajdonos által lakott lakások ún.
„imputált” lakbére (ennyi lenne a lakbére a szóbanforgó méretű és minőségi lakás- nak, ha a tulajdonos bérbe adná, azaz a rendszer úgy kezeli az ügyet, mintha a tulaj- donos önmagának adná ki a lakást). Ha a nemzeti számlarendszer és vele együtt az ICP nem így járna el, úgy a lakásszolgáltatás (és vele együtt a GDP) növekedne ak- kor, ha a tulajdonos, aki eddig saját lakásában lakott, bérbe adná a lakást.
A lakásszolgáltatásnak a nemzeti számlarendszerrel konform kezelése különösen azokban az országokban nehéz, ahol a lakáspiac olyan kicsi, hogy nem lehet reális átlagárakat képezni a különböző lakástípusokra. Az ICP számára alapvető paraméte- rek az épület típusa (önálló ház, többlakásos ház), a helyszíne (város vagy falu), az épületben levő lakások száma, alapterülete, a szobák száma, továbbá a felszereltség (elektromos áram, folyóvíz, külön WC stb.). A rendszer háromféle módon közelítette meg az összehasonlítást:
a) mennyiségi módszer: a felsorolt paraméterek szerinti lakások száma,
b) közvetlen lakbéradatok: lakástípusok szerinti paritások számí- tása,
c) kényszermegoldás: a háztartások teljes fogyasztására kapott (la- kásköltség figyelembe vétele nélküli) paritás (Kelet-Ázsia–Óceánia és Afrika esetében kellett ehhez az eljáráshoz folyamodni.). Az ehhez ha- sonló, az ICP több részén is alkalmazott eljárást „referenciaparitásnak”
nevezik.
Egészségügyi szolgáltatások
A gyógyszerekre, egészségügyi termékekre fordított kiadások egy része a háztar- tások, más része a kormányzati kiadások között jelenik meg. E javak és szolgáltatá- sok összehasonlítása többek között azért is nehéz, mert különböző módokon jutnak el a lakossághoz és különböző a finanszírozásuk is. Tipikus esetek:
– a háztartások közvetlenül megvásárolják ezeket a termékeket (ja- vakat és szolgáltatásokat) és teljes árat fizetnek értük;
– a háztartások magánbiztosítást kötnek; a biztosítók részben vagy egészben megtérítik a háztartásnak a gyógyszer, a gyógyászati eszköz és a szolgáltatás árát;
– az állam teljes mértékben állja a költségeket;
– a kiadás megoszlik a háztartások és az állam között.
Az ICP alapértelmezésben a teljes árat tartalmazza, bárki is fizet e javakért vagy szolgáltatásokért. Az első két esetben a fogyasztás teljes értéke a háztartásoknál jele- nik meg, a harmadik esetben a kormányzatnál. A negyedik eset a legbonyolultabb; itt az ICP költség alapú közelítéshez folyamodik (alkalmazottak illetménye, közbenső fogyasztás, adók és – ha van – működési eredmény.)
A kórházak esetében a rendszer ismét kényszermegoldást alkalmaz, mivel a kór- házi szolgáltatás színvonala és finanszírozási módja nagymértékben különbözik az egyes országokban. A „referenciaparitás” az állam által nyújtott egészségügyi szol- gáltatások (termelési adók és estleges bevételek nélküli) paritása volt.
Kormányzat
A kormányzati kiadások az ICP-ben – a nemzeti számlákkal összhangban – két részre tagolódnak, egyrészt a kormányzat kollektív fogyasztását szolgáló javak és szolgáltatások költségeire, másrészt egyéni fogyasztásra kerülő javak és szolgáltatá-
sok ráfordításaira. Előbbire példa a védelem, a rendőrség és a tűzoltóság, utóbbira az egészségügy és az oktatás.
A kormányzati kiadások kezelése az ICP legkényesebb része. Ha összehasonlítás- rezisztens szolgáltatásokról beszélünk, akkor itt a leginkább rezisztens tételekkel van dolgunk. Az ICP input közelítést alkalmaz, azaz nem a kormányzat „termékéből”, hanem ráfordításaiból „rakja össze” a tételt. Ilyenek az állami alkalmazottak illetmé- nye, a közbenső fogyasztás és néhány kisebb összetevő. Az eljárás sebezhető pontjai közül említsük meg az alkalmazottak illetményét, amelyet a termelékenység orszá- gonkénti különbségei befolyásolnak. E különbségek a régiók nagy részében kevéssé zavaróak, de például Ázsiában és Afrikában a munkabérkülönbségek olyan nagyok, hogy korrekció nélkül számottevő torzítást eredményeznek. Hong Kong állami egészségügyi szektorában például a fizetések 120-szor akkorák, mint Laoszban.
Ilyen és ehhez hasonló esetekben korrekcióra van szükség, ami a Cobb-Douglas- függvényből levezetett tőke/munka hányadoson alapul.
Mindazonáltal tartok attól, hogy az összehasonlítás-rezisztens tételek minden fi- nomítás ellenére is összehasonlítás-rezisztensek maradnak; ezt a körülményt érdemes az ICP-típusú összehasonlítások pontossági korlátaiként figyelembe venni.
Irodalom
BÓDAY, E. –SZILÁGYI GY. [1986]: Nemzetközi összehasonlítások összekapcsolása. Statisztikai Szemle. 64. évf. 7. sz. 681–697 old.
GYÖRFFY,B. [2008]: Világméretű vásárlóerőparitás-számítás. Statisztikai Szemle. 87. évf. 1. sz.
83–84. old.
SZILÁGYI GY. [1986]: Procedures for Linking International Comparisons. Statistical Journal of the United Nations Economic Commission for Europe. 4. sz. 165–181. old.
WORLD BANK [2008]: Global Purchasing Power Parities and Real Expenditures. Washington D. C.
