MAGYARORSZÁG
MEZŐGAZDASÁGI NÉPESSÉGE
NAGY ORBÁN
Az elmúlt fél évtizedben a magyar mezőgazdaságban a legnagyobb változást a földtu- lajdon szerkezetének átalakítása jelentette. A kárpótlási és a szövetkezeti törvények a tu- lajdonviszonyok szempontjából teljesen új helyzetet teremtettek. Megváltozott a gazda- ságok mérete, a termelés szerkezete is.
Az agrárágazat változásai nem jelentenek visszatérést a második világháború utáni vagy az azt megelőző tulajdonosi struktúrához, de a jelenlegi átmeneti állapotában is lát- ható, hogy nagyon hasonló szerkezet kialakulását eredményezik. A földtulajdon és a földhasználat nagymértékben eltér egymástól, mert a földtulajdonhoz kapcsolódó üzemi szerkezet a vélt vagy jogos sérelmek orvoslása mellett nem tudott kialakulni. Az új vál- lalkozásoknál, a földhöz jutottak nagy részénél hiányzik az eszköz, a hitel, a tőke, az in- tegráció, az értékesítési biztonság, a jövedelmező gazdálkodáshoz szükséges földterület.
Sok szó esik a mezőgazdaság mindennapi gondjairól, távlatairól, de emellett lényege- sen kevesebbet tudunk azokról, akik gazdálkodnak, akik fő- vagy mellékfoglalkozásként, vagy kiegészítő tevékenységként bizonyos területen földet művelnek, és a földhöz való tradicionális ragaszkodásuk következtében önként vagy esetleg anyagi kényszerűségből vállalják a gazdálkodás mindennapi gondjait. Ennek a tanulmánynak elsődleges célja, hogy a népszámlálási típusú összeírások adatai alapján megkísérelje a művelt földterület alapján vázolni, kik azok, akik ma Magyarországon a föld művelésében tevékenyen részt vesznek.
A mezőgazdasági népesség, földtulajdon, gazdaságnagyság
A mezőgazdasági népesség fogalma több oldalról közelíthető meg. A különböző tár- sadalmi–gazdasági kutatások, statisztikák megkülönböztetnek
– az egyéni foglalkozás, – a gazdasági ág,
Azt, hogy e fogalmak szerinti kategorizálások közül mikor melyiket használták, a mindenkori gazdasági, társadalmi fejlettség, a történelem és nem utolsósorban a politika döntötte el.
Száz évvel ezelőtt még őstermelésről, őstermelőkről beszéltek, amelyen a Pallas nagylexikon megfogalmazása szerint azt a produktív tevékenységet értették, „amely az ásvány-, növény- és állatország tárgyainak gyűjtésével, eltartásával és szaporításával fog- lalkozik”. A termelés tárgyát tekintve az őstermelő foglalkozások között megkülönböz- tették a halászatot, vadászatot, állattenyésztést, növénytermelést és a bányászatot. Napja- inkra az őstermelő szó kiveszőben, elavulóban van, és ma már csak a települések piacain a saját termelvényeit árusító személyt nevezik így, megkülönböztetésül az ott árusító ke- reskedőktől. A század első évtizedében az őstermelésből kivált a bányászat, és a mező- gazdaság önálló foglalkozási ággá fejlődött.
Az 1920. évi népszámlálás közlései a „földmíveléssel” foglalkozókat
– önálló birtokos, bérlő és részes földmíves, – gazdasági tisztviselő,
– segítő családtag, – gazdasági cseléd,
– gazdasági munkás, napszámos
csoportokra bontották. Az önállók csoportján belül megkülönböztettek birtokosokat és bérlőket, ezeken belül pedig nagybirtokosokat 1000 kat. holdon felüli (körülbelül 576 hektár), középbirtokosokat 100–1000 kat. hold (körülbelül 58–576 hektár), kisbirtokoso- kat 10–100 kat. hold (körülbelül 6–58 hektár) földterülettel, továbbá 10 kat. holdnál ki- sebb földterülettel rendelkező kisbirtokosokat, illetve napszámosokat. A bérlőket hason- lóan csoportosították.
Az 1930. évi népszámlálásnál már a korábbi kategóriákon kívül külön csoportba ke- rültek összevontan a tehenészet, juhászat, baromfitenyésztés, továbbá a kertészet önállói, illetve a kertészeti munkások. E csoportok tisztviselőit, illetve segédszemélyzetét tovább- ra is a gazdasági tisztviselőkhöz, valamint a gazdasági munkásokhoz sorolták. Ebben az időben a őstermelésen belül már megkülönböztették:
– a mezőgazdaság és kertészet, – az erdészet és vadászat, szénégetés, – a méhészet, selyemhernyó- és haltenyésztés, – a halászat
foglalkozási ágakat.
A mezőgazdasági népesség fogalomköre és számbavétele lényegében az 1945-ös földreformig változatlanul az egyéni foglalkozás és a foglalkozási ág megnevezésén és a birtok nagyságán alapult. A kisbirtokrendszer, később a szövetkezeti gazdálkodás kiala- kulása, majd napjaink újraprivatizálási rendszere, valamint az időközben a kataszteri holdról a hektárra való áttérés alapjaiban változtatta meg a besorolási kategóriákat, az adatok időbeli összehasonlíthatóságának lehetőségeit. Természetesen mindehhez hozzá- járultak a mezőgazdaság nagyarányú fejlődése, a kézi munkaerő felszabadulása, a gépe- sítés, az ipar és más gazdasági ágak munkaerő-elszívása következtében beállott társadal- mi–gazdasági változások.
Az 1980-as évek végéig a mezőgazdasági népesség jellemző csoportjai voltak a ter- melőszövetkezeti tagok és segítő családtagjaik, valamint az alkalmazásban állók, illetve e csoportokon belül a fizikai és a szellemi dolgozók. Az önállók és segítő családtagjaik, továbbá ezek földtulajdon szerinti kimutatását csak esetenként használták.
A földtulajdon és elsősorban a gazdaságnagyság szükséges kiegészítője a népesség foglalkozási ág szerinti vizsgálatának. Az önálló gazdák és segítő családtagjaik esetében a gazdaságnagyság a foglalkozási ágba sorolás meghatározója. Földtulajdonnal, illetve gazdasággal nemcsak az önálló gazdák rendelkezhetnek, hanem bármilyen más foglalko- zású személy is. A kétlakiak esetében külön kiegészítő feldolgozásokat készítenek a föld- tulajdonukra, illetve gazdaságuk nagyságára vonatkozóan. [12]
A földre vonatkozó adatoknál nem csupán a jogi értelemben vett földtulajdont veszik számba, hanem a bérbe vett földet, az illetményföldet és a bérbe adott földet is. A gazda- ság nagyságát ezen adatok mérlegeként határozzák meg.
A statisztikák a földtulajdon nagyságát általában nem személyenként, családtagon- ként mutatják ki, hanem a család, a háztartás egészére vonatkozóan, együttesen. Ezáltal elkerülik – az egyébként is nagyrészt közösen művelt földdel kapcsolatosan – a családo- kon belüli bonyolult telekkönyvi, örökösödési, szerződéskötési ügyleteket, a tulajdon- jognak, a haszonélvezetnek a családtagokra, kiskorúakra való íratásának problémáit. En- nek érdekében a család-, a háztartástagok közösen művelt földjeit általában a családfőnél vagy a háztartás első személyénél mutatják ki, és valamennyi többi tagot ezen összevont földtulajdon nagysága szerint sorolják be.
A földre vonatkozó adatokat nagyságkategóriák szerint dolgozzák fel. Ezek megálla- pításánál mindenkor abból kell kiindulni, hogy körülbelül azonos gazdasági helyzetű földtulajdonosok, illetve gazdasággal rendelkező személyek kerüljenek egy kategóriába.
Ezeket a kategóriákat általában mindig úgy alakították ki, hogy mód nyíljon az egyes tár- sadalmi osztályok, rétegek nyomon követésére is. Például az 1960. évi népszámlálás so- rán alapvető követelmény volt, hogy a földkategóriák alapján szétválasztható legyen a szegényparasztság, a középparasztság és a „kulákok” rétege. Általában a régebbi össze- írások az 1 kat. holdon aluli (0,58 ha) földtulajdonú gazdasággal rendelkezőket nem te- kintették önállóknak, hanem inkább napszámosoknak, mert az ilyen kisbirtok nem volt elegendő a létfenntartáshoz (ismeretlen volt a fóliázás, a mai értelemben vett kisállattar- tás, gombatermesztés stb.). A földtulajdon kategorizálása során a mezőgazdasági terme- lőszövetkezeti tagoknak adott háztáji föld területét általában figyelmen kívül hagyták.
Az elmúlt évtizedekben a tulajdonviszonyok alapvető átrendeződése, valamint az Eu- rópai Unió statisztikai rendszerével való harmonizáció igénye is indokolta a magyar me- zőgazdasági adatgyűjtési rendszer átalakítását és a két fő termelési erőforrás (földterület, állatállomány) nagyságcsoportjaihoz való igazodást. Ennek a gyakorlatnak megfelelően:
– nagyméretű a gazdaság, ha termőterülete vagy a 300 hektárt, vagy állatállománya a 30 számosállatot meg- haladja;
– közepes méretű, ha termőföldje 30,1–300,0 hektár vagy állatállománya 2,6–30,0 számosállat;
– kisméretű, ha egyik termelőkapacitásának mérete sem éri el a közepes szintet.
A gazdaság minimális mérete termőterület estében 1500 négyzetméter szántó vagy gyep, vagy 800 négyzetméter kert, gyümölcsös és szőlő együttesen, vagy állatállomány esetében legalább egy szarvasmarha vagy sertés, vagy 50 felnőtt baromfi stb. tartása.
A mezőgazdasággal kapcsolatban álló népesség értelmezése
A dolgozatban minden 1994. évi, illetve minden évszám megjelölése nélküli adat a Központi Statisztikai Hivatal által 1994. szeptember 1-jei eszmei időponttal, mintegy 25 000 lakásban végrehajtott országos reprezentatív felvétel, mikrocenzus (próba-számlálás) adata. (A mintavételi eljárás leírását és a fogalmak részletes magyarázatát [8] foglalja össze.) Az adatok összeírása során a háztartás mezőgazdasági földterületének nagysága mellett minden személytől a szokásos demográfiai, foglalkozási adatok mellett megkér- dezték azt is, hogy van-e használatában mezőgazdaságilag művelt földterület. (Sajnálato- san a háztartások állatállományára vonatkozó kérdést ebben a felvételben nem tettek fel, más mezőgazdasági jellegű összeírással a személyi állomány összekapcsolása pedig technikai nehézséget jelentett. Ezért a modern, az állatállományt is figyelembe vevő cso- portosításokra nem volt lehetőség.) A személyek használatában levő mezőgazdaságilag művelt földterületnél azt kérdezték, hogy a összeírt személy rendelkezik-e az összeírás eszmei időpontjában bármilyen jogcímen (saját tulajdon, bérelt terület, ingyenes föld- használat, földcsere stb.) földterülettel, és azt bármilyen céllal (hobbi-kertészkedés, önel- látás vagy piacra termelés) és bármilyen módon (kézi, igás vagy gépi úton) műveli-e. A kérdés megválaszolásánál csak a mezőgazdaságilag hasznosított és az összeírt személy által használt földterületet kellett figyelembe venni, ennek megfelelően, ha az összeírt személy tulajdonát képező földterületet más használja (például a család másik tagja mű- veli, bérbe adták), a nemleges választ kellett megjelölni.
Tekintettel arra, hogy a mezőgazdasággal kapcsolatban álló népességet meg lehet kö- zelíteni nemzetgazdasági ági, illetve egyéni foglalkozási oldalról is, ezért a táblákba be- került – foglalkozásától függetlenül – „mezőgazdaságban dolgozó” megjelöléssel minden olyan aktív kereső, akit a Tevékenységek Egységes Ágazati Osztályozási Rendszere (TEÁOR) szerint a „mezőgazdaság, vadgazdálkodás és erdőgazdálkodás, halászat” ágba soroltak be. (Ide számítottam továbbá az önálló állatorvosokat is, akik ágazati szempont- ból az egészségügyhöz tartoznak.) A más nemzetgazdasági ágakban dolgozó aktív kere- sők („nem mezőgazdaságban dolgozó”) csak akkor kerültek e kategóriába, ha a korábbi- akban ismertetettek szerint azt vallották, hogy saját maguk művelnek valamekkora földet.
Ők azok a tipikusan „kétlakiak”, akiknek főfoglalkozása a mezőgazdaságtól teljes mér- tékben eltérő. Ezzel az utóbbi esettel analóg módon történt a 14 éves és idősebb, gazda- ságilag nem aktív népesség (munkanélküliek, inaktív keresők, eltartottak) besorolása is.
Tekintettel arra, hogy ez utóbbiaknál sem a korábbi foglalkozást, sem a volt munkáltatót nem kérdezték, a „kétlakiság” fogalma csak akkor igaz, ha „munka-nélküliségüket”,
„nyugdíjasságukat” stb. főfoglalkozásnak tekintjük.
A mezőgazdaságban dolgozó aktív keresőkön belül külön csoportba kerültek az önál- ló gazdák és segítő családtagjaik, továbbá az alkalmazásban állók és a társas vállalkozás- ban dolgozók. Utóbbi a kis létszámú termelőszövetkezeti tagságot, valamint a gazdasági társasági keretek között dolgozó önállókat foglalja magában.
Az „alkalmazásban álló, illetve a társas vállalkozó és segítő családtagja” csoporton belül, az egyéni foglalkozás alapján megkülönböztettem a mezőgazdasággal közvetlenül kapcsolatos és nem kapcsolatos foglalkozásúakat. Az előbbi kategóriába kerültek „fizi- kai” megjelöléssel a FEOR–93 6-os főcsoportjába tartozó mezőgazdasági és erdőgazdál- kodási foglalkozású személyek. A „szellemi” kategóriába pedig a FEOR–93 1–3 főcso-
portjába tartozók közül a mezőgazdasággal közvetlenül kapcsolatban álló foglalkozásúak kerültek (például agronómus, állatorvos, mezőgazdasági mérnök, technikus). A „gépke- zelő” csoport a kombájnosok mellett a traktorosokat és más mezőgazdasági gépek keze- lőit tartalmazza. A mezőgazdasági ág mindazon dolgozói, akik az eddig ismertetett cso- portokba nem kerültek, a „mezőgazdasággal nem kapcsolatos foglalkozású” kategóriá- ban együttesen szerepelnek (például a gazdaság könyvelője, bérszámfejtője, adminisztrá- tora). A fogalmi átfedések elkerülése, valamint az egyszerűsítés céljából az utóbbi cso- port a saját művelésű földterület szerint már nem került megbontásra, habár sokuknak van kiegészítő gazdasága, és ha a kétlakiságot a klasszikus egyéni foglalkozási alapon vizsgáljuk, közöttük is számos olyan személy van, aki nem mezőgazdasági főfoglalkozá- sú, de saját gazdasággal rendelkezik, amelyet kiegészítő vagy mellékfoglalkozásként művel.
A felvétel során a háztartás tagjainak tulajdonában, illetve használatában lévő összes földterületet külön-külön, azon belül művelési áganként és terület szerint a háztartás első tagjánál kellett elszámolni. Sajnálatos tény, hogy a 10 hektárnál nagyobb földterületek tényleges területének beírására a kérdőíven már nem volt lehetőség, ami a feldolgozás során a hektár szerinti tényleges nagyság megállapításánál okozott nehézséget. Némileg menti a kérdőívszerkesztőket a felvételi minta kis mérete.
A háztartástagok által használt földterületeket a következő névleges kategóriákba csoportosítottam:
– 0,14 hektár és kisebb, ha a művelt szántó, gyep, erdő, halastó, nádas stb. területe közül egyik sem éri az 1500 négyzetmétert, vagy a kert, gyümölcsös, szőlő művelési ágba tartozó földterület együttesen nem éri el a 800 négyzetmétert;
– 0,15–2,99 hektár, ha a művelt föld területe az előbbi kategóriánál nagyobb, de a szántó stb. területe a 3 hektárt, a kert, gyümölcsös, szőlő együttes nagysága pedig az 16 000 négyzetmétert nem éri el;
– 3,00 hektár és nagyobb, ha a művelt föld területe az előbbi két kategóriába tartozó mértéknél nagyobb.
Abban az esetben, ha a háztartás művelési ág szerinti földterülete különböző csopor- tokba került volna, a névleges besorolásnál mindig a magasabb kategória volt az irány- adó.
A mezőgazdasági népesség létszáma
A világ országaiban a mezőgazdasági népességnek a gazdasági fejlettségtől és a ter- mészeti feltételektől függő aránya igen tág határok között mozog. A mezőgazdasági né- pesség csökkenése az ipari, majd a szolgáltatások terén foglalkoztatott népesség növeke- désével párhuzamos. Azok az országok, ahol az ipari népesség aránya jelenleg a legma- gasabb, mintegy másfél-két évszázaddal ezelőtt még döntően mezőgazdasági országok voltak (például Japán, Egyesült Államok).
a) A nemzetgazdasági ág alapján. Hazánkban a mezőgazdasági ághoz tartozók száma hosszabb időtávlatban vizsgálható. A század elején az ország lakosságának még több mint 60 százaléka tartozott a mezőgazdasághoz. Ez az arány a század közepéig fokozato- san csökkent, 1949-ben a mezőgazdasági népesség már kisebb volt az össznépesség felé- nél. Ezután rohamos csökkenés következett, és 1960-ban már csak a népesség mintegy egyharmada tartozott a mezőgazdaság körébe.
A mezőgazdaságban és erdőgazdálkodásban foglalkoztatott aktív keresők aránya az elmúlt negyedszázad alatt egynegyedére zsugorodott. Ennek a változásnak jelentős része az utóbbi évekre esett, és az ágazatban dolgozók összetétele az 1990-es években végbe- ment fordulat eredményeként mélyreható átalakuláson ment át. A kimutatható arányok alakulásához jelentősen hozzájárult a termelőszövetkezeti melléküzemágak kiválása, megszűnése. A mezőgazdasághoz tehát ma már nem tartoznak alapvető feladatától ide- gen tevékenységek. E tényezőt mérlegelve is megállapítható azonban, hogy a foglalkoz- tatásban az ágazat nemzetgazdasági súlya mérséklődött.
1. tábla A mezőgazdaság és erdőgazdálkodási ágban dolgozó aktív keresők foglalkozási viszony szerint
Foglalkozási viszony 1970. 1980. 1990. 1994.
évben Fő
Önálló gazda és segítő családtagja 82 039 59 874 51 534 44 863 Alkalmazásban álló, szövetkezeti tag stb. 1 149 118 897 587 643 452 269 979 Összesen 1 231 157 957 461 694 986 314 842
Az összes százalékában
Önálló gazda és segítő családtagja 6,7 6,3 7,4 14,2 Alkalmazásban álló, szövetkezeti tag stb. 93,3 93,7 92,6 85,8
Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0
Az 1970. évi százalékában
Önálló gazda és segítő családtagja 100,0 72,9 62,6 54,7 Alkalmazásban álló, szövetkezeti tag stb. 100,0 78,1 56,0 23,5
Összesen 100,0 77,8 56,4 25,6
Az aktív keresők százalékában
Önálló gazda és segítő családtagja 1,6 1,2 1,1 1,2
Alkalmazásban álló, szövetkezeti tag stb. 23,0 17,7 14,2 7,3
Összesen 24,7 18,9 15,4 8,6
Megjegyzés. Itt és a további táblák adatai a [7]-ből, illetve saját feldolgozás az 1994. szeptember 1-jei összeírás alapján.
A gazdasági szerkezet átalakulásának egyik mutatója az önálló foglalkozásúak ará- nyának növekedése. A kizárólagosan önálló gazdálkodásból élők száma a mezőgazda- ságban az utóbbi évtizedekben fokozatosan csökkent. Ennek oka elsősorban a falusi né- pesség elöregedése, a biztosabb megélhetést nyújtó foglalkozások felé történő elvándor- lás, a kistermelés integrációjának hiánya stb. Ugyanekkor az önálló gazdák ágazaton be- lüli aránya a korábbi jelentéktelen 6–7 százalékról napjainkra megkétszereződött.
b) Az egyéni foglalkozás alapján. Az egyéni foglalkozási főcsoport oldaláról nézve 1994-ben 130 433 fő számított mezőgazdasági aktív keresőnek. Ebben az adatban szere- pelnek a városok parkjainak gondozói, állatkerti, cirkuszi állatápolók is, nem szerepelnek viszont azok a személyek, akiknek foglalkozása középiskolai vagy magasabb végzettsé- get igényel. A nemzetközi nómenklatúrákat is figyelembe vevő új FEOR besorolása sze-
rinti adatoknak a múlt adataival való összevetése rendkívül nehézkes és egyedi foglalko- zási adatokon alapulhatna csak, amelyre egy reprezentatív adatfelvétel nem biztosít elég megbízható alapot.
c) A művelt földterület alapján. A tulajdonviszonyok reformja következtében a nagy- üzemi méretű megfelelő mezőgazdasági területek elaprózódtak, és tovább fokozták a ko- rábban nagyüzemi gazdálkodásra alkalmatlan területek és a kiöregedő önálló gazdák tá- volabbi földjeinek felparcellázásából eredő aprózódást. Felmerül tehát az a kérdés, hogy mekkora Magyarországon a mezőgazdasági népesség létszáma, beleértve a főfoglal- kozásúakat és azokat is, akik mellék- vagy részfoglalkozásként végzik a földművelést.
2. tábla A mezőgazdasággal kapcsolatban álló népesség gazdasági aktivitás, foglalkozás
és saját művelésű földterület kategóriája szerint, 1994
Megnevezés Összesen –0,14 0,15–2,99 3,00–
hektár saját művelésű földterülettel Mezőgazdaságban dolgozó aktív kereső 314 842 155 469 130 574 28 799
Ebből:
Önálló gazda és segítő családtagja 44 863 5 168 24 405 5 290 Társas vállalkozó és segítő családtagja 2 316 1 409 763 144 Alkalmazásban álló, szövetkezeti tag és
segítő családtagja
mezőgazdasággal kapcsolatos foglalkozású
fizikai 65 516 35 574 26 627 3 315
szellemi* 13 966 6 913 6 254 799
gépkezelő (traktoros, kombájnos stb.) 22 476 12 084 8 909 1 483
napszámos 11 884 7 801 3 955 128
mezőgazdasággal nem kapcsolatos
foglalkozású 153 821 86 520 59 661 7 640
Aktív keresők együtt 1 562 256 738 680 754 314 69 262 Nem mezőgazdaságban dolgozó aktív kereső 1 247 414 583 211 623 740 40 463
Munkanélküli** 201 132 84 815 107 878 8 439
Inaktív kereső 1 347 683 612 798 682 977 51 908
14 éves és idősebb eltartott 481 329 208 021 248 213 25 095 Összesen 3 592400 1 644 314 1 793 382 154 704
* Gazdasági vezető, illetve legalább középfokú végzettséget igénylő foglalkozású.
** A munkanélküli ellátásban részesülő vagy aktívan munkát kereső személyek száma.
A 2. tábla adataiból kiindulva, a mezőgazdasági kereső népességhez kell számítani minden olyan aktív keresőt, aki az ágazaton belül főfoglalkozásként valamilyen mező- gazdasági tevékenységet jelölt meg, szám szerint mintegy 161 ezer főt. Nem szabad fi- gyelembe venni azokat az aktív keresőket, akik más foglalkozást folytatnak, és emellett művelnek ugyan valamekkora földet, de a háztartásukban levő földterület nagysága nem haladja meg a minimál szintet (0,15 hektár). Ezeket figyelmen kívül hagyva, közel 732 ezer aktív kereső művel mellékfoglalkozásként földet. Ha az aktív keresőkhöz hozzá- számoljuk még – természetesen náluk is figyelmen kívül hagyva a minimál szint alatt
gazdálkodókat – a saját földet művelő munkanélkülieket, inaktív keresőket és a 14 éves és idősebb eltartottakat (összesen 1 millió 125 ezer fő), akkor a mezőgazdasági „kere- sők” száma több mint 2 millióra becsülhető.
1. ábra. A mezőgazdasággal kapcsolatban álló népesség a saját művelésű földterület kategóriája szerint, 1994
Önálló gazda és segítő családtagja Társas vállalkozó és segítő családtagja
Mezőgazdasággal kapcsolatos „fizikai”
Mezőgazdasággal kapcsolatos „szellemi”
Mezőgazdasági gépkezelő Mezőgazdasági napszámos
Mezőgazdasággal nem kapcsolatos foglalkozású Munkanélküli
14-X éves eltartott
Nem mezőgazdaságban dolgozó Inaktív kereső
0 100 200 300 400 500 600 700 Ezer fő
0,14 hektár és kisebb 0,15–2,99 hektár 3,00 hektár és nagyobb
Abban az esetben, ha mindehhez hozzászámítjuk még az említett személyek családjá- ban élő kiskorúakat és a földet nem művelő eltartottakat (például tanulókat), akkor a ha- gyományos értelemben vett mezőgazdasági és „kétlaki” népesség megközelíti a 2 millió 400 ezer főt, az ország népességének 23 százalékát.
Az összeírások alkalmával módszertanilag nagyon nehéz a segítő családtag fogalmát meghatározni. Hol van az a határ egy gazdaság esetében, amikor a lakosság által háztar- tásbelinek tartott személy már nem eltartott, hanem kereső? Próbálkoztak már a gazda- ságnagyság, a mezőgazdasági munkával eltöltött évi órák, napok számának tudakolásá- val, de egyik módszert sem kísérte siker.
A mezőgazdasági népesség korösszetétele, családi állapota, termékenysége
A mezőgazdaság nemzetgazdasági ágban dolgozó népesség korösszetételét elsődle- gesen az ország lakosságának korstruktúrája, másodlagosan a faluhoz kötődés, valamint a foglalkozás folytatásának életkortól való függetlensége határozza meg. Általánosság- ban elmondható, hogy az ágazatban munkálkodók – különösen a fizikai területen – min- dig idősebbek voltak más ágazatok foglalkoztatottainál.
3. tábla A mezőgazdaság és erdőgazdálkodási ágban dolgozó aktív kereső népesség korcsoport szerint
Ebből:
Év Összesen 14-19 20-29 30-39 40-54 55-59 60-X
éves
Fő
1970 1 231 157 83 919 195524 249 100 388 770 136 463 177 381 1980 957 461 41 188 208 456 224 996 356 403 85 631 40 787 1990 694 986 32 133 130 487 215 578 268 548 43 356 4 884 1994 314 842 10 890 59 036 85 264 140 649 14 410 4 593
Az összes százalékában
1970 100,0 6,8 15,9 20,2 31,6 11,1 14,4
1980 100,0 4,3 21,8 23,5 37,2 8,9 4,3
1990 100,0 4,6 18,8 31,0 38,6 6,2 0,7
1994 100,0 3,5 18,8 27,1 44,7 4,6 1,5
A megfelelő korú aktív keresők százalékában
1970 24,7 18,7 16,0 21,5 25,9 37,4 60,9
1980 18,9 14,6 15,2 16,8 21,0 29,4 44,6
1990 15,4 12,5 13,4 15,2 16,2 23,1 19,6
1994 8,6 6,9 6,6 8,3 9,5 14,8 24,9
Az elmúlt negyedszázadban az ágazatban dolgozó aktív keresőknek általában 22–23 százaléka volt 30 éven aluli. Kivétel csupán az 20–29 évesek 1980. évi magasabb ará- nya, aminek oka az 1950-es évek elején született nagy létszámú korosztályok munkába állása volt. Napjainkban a mezőgazdasági aktív keresőknek a fele 40 éven felüli.
Az összes aktív kereső között a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban dol- gozók aránya 1970 óta valamennyi munkaképes korcsoportban felére-harmadára esett vissza. Különösen szembetűnő az 1990-es évek elején bekövetkezett nagyarányú csök- kenés, amely a nagyüzemi gazdálkodás válságba jutásának, a melléküzemágak meg- szünésének, a dolgozók munkanélkülivé válásának a következménye.
Az ágazaton belül egyéni foglalkozás és foglalkozási viszony alapján vizsgálva a korösszetételt, megállapítható, hogy a legöregebb az önálló gazdák rétege. Náluk a 40 éves és idősebbek aránya ma ugyanakkora, mint 1970-ben az ugyanilyen korúak aránya volt az egész mezőgazdaságban. A kárpótlási törvények értelmében ez a korosztály volt leginkább esélyes arra, hogy akár saját, akár leszármazotti jogon földhöz jusson. A 20–
29 éves gazdák és segítő családtagok aránya a saját művelésű földterület nagyságával párhuzamosan emelkedik. A 20–29 évesek fiatalságuk következtében könnyebben tud- nak nagyobb földterületen gazdálkodni, vállalkozóbbak, mint az idősebbek, és ugyanek- kor ez a korosztály még más pályán nem teremtett magának önálló egzisztenciát.
A mezőgazdasági aktív keresők – a mezőgazdasági gépkezelők és napszámosok kivé- telével, beleértve a kétlaki gazdálkodást folytatókat is – idősebbek az országos átlag-nál.
A szellemi foglalkozást folytatók között országosan 48 százalék a 40 éves és idősebb, ugyanez az arány a mezőgazdasággal közvetlen kapcsolatos foglalkozásúaknál, 59,1 százalék.
A nem a mezőgazdaságban dolgozó, de földet művelő 20–29 évesek aránya – hason- lóan az önálló gazdákhoz és segítő családtagjaikhoz – a művelt földterület nagyságával párhuzamosan emelkedik, a 30–39 éveseké pedig csökken. A 20–29 évesek aránya a 3 hektárnál nagyobb kategóriában megközelíti az ilyen nagyságú földet művelők harmadát.
4. tábla A mezőgazdasággal kapcsolatban álló aktív kereső népesség korcsoport szerint, 1994
Saját művelésű Összesen Ebből:
földterület kategóriája (fő) 14–19 20–29 30–39 40–54 55–59 60–X
(hektár), foglalkozás éves (százalék)
Mezőgazdaságban dolgozó önálló gazda és segítő családtagja
–0,14 5 168 . 5,8 45,3 39,7 . 9,1
0,15–2,99 24 405 3,5 11,1 26,2 43,3 9,0 6,9
3,00– 15 290 3,8 13,2 24,4 47,6 6,8 4,2
Együtt 44 863 3,2 11,2 27,8 44,3 7,2 6,2
Mezőgazdaságban dolgozó alkalmazásban álló, társas vállalkozó és segítő családtagja Mezőgazdasággal kap-
csolatos foglalkozású
fizikai 67 832 6,3 24,2 21,2 45,5 1,3 1,5
szellemi* 13 966 . 10,8 30,0 54,9 4,2 .
gépkezelő 22 476 1,9 19,3 35,1 38,5 5,3 .
napszámos 11 884 9,1 23,1 27,9 32,5 6,5 0,9
Mezőgazdasággal nem kapcsolatos foglal-
kozású 153 821 2,4 18,8 28,0 45,3 5,0 0,4
Nem mezőgazdaságban dolgozó
–0,14 583 211 5,4 21,0 29,4 41,3 2,8 0,1
0,15–2,99 623 740 5,3 23,7 25,8 42,3 2,5 0,4
3,00– 40 463 4,8 32,9 18,1 41,5 2,7 .
Együtt 1 247 414 5,3 22,8 27,2 41,8 2,6 0,2
Összesen 1 562 256 4,9 26,9 27,2 42,4 3,0 0,5
* Gazdasági vezető, illetve legalább középfokú végzettséget igénylő foglalkozású.
Abban az esetben, ha a mezőgazdasági ágazatban dolgozó főfoglalkozásúakhoz hoz- zászámítjuk azokat, akik mellékfoglalkozásként bármilyen nagyságú földet művelnek, az aktív keresőknek 42,5 százaléka kerül kapcsolatba a földműveléssel. Ugyanezt korcso- portonként is vizsgálva a 15–19 éveseknek majdnem fele, a 20–29 éveseknek 47,1, az 55–59 éveseknek pedig 48,5 százaléka kerül szorosabb kapcsolatba a mezőgazdasággal.
Az ország munkanélküli lakosságának egyharmada művel valamekkora földet.
Korösszetétel szempontjából általában megfelelnek a vidéki lakosság életkorának. A földterületi csoportokon belül a 20 éven aluliak és a 40 éves és idősebbek aránya a ház- tartás által művelt földterület nagyságával párhuzamosan emelkedik. Az előző korcso- portba tartozó vidékiek még, az utóbbiak pedig már nem tudnak elhelyezkedni.
5. tábla A 14 éves és idősebb földet művelő nem aktív kereső népesség korcsoport szerint, 1994
Saját művelésű Összesen Ebből:
földterület (fő) 14–19 20–29 30–39 40–54 55–59 60–X
(hektár) éves (százalék)
Munkanélküli*
–0,14 84 815 9,8 25,0 26,3 36,9 2,0 –
0,15–2,99 107 878 10,7 26,8 24,6 35,1 2,8 –
3,00– 8 439 18,5 13,8 22,2 42,0 3,4 –
Együtt 201 132 10,7 25,5 25,2 36,2 2,5 –
Inaktív kereső
–0,14 612 798 0,2 4,8 4,7 12,7 14,9 62,6
0,15–2,99 682 977 0,5 7,1 4,6 14,5 16,1 57,2
3,00– 51 908 0,7 8,7 4,4 13,9 16,9 55,4
Együtt 1 347 683 0,4 6,1 4,7 13,7 15,6 59,6 Eltartott
–0,14 208 021 59,9 12,7 7,5 9,1 1,6 9,2
0,15–2,99 248 213 57,7 10,3 6,7 12,0 2,6 10,7
3,00– 25 095 55,2 12,1 7,3 12,8 3,9 8,7
Együtt 481 329 58,5 11,4 7,1 10,8 2,2 10,0
Összesen 2 030 144 15,2 9,3 7,3 15,2 11,1 41,9
* A munkanélküli ellátásban részesülő vagy aktívan munkát kereső személyek száma.
A 20–29 éves inaktív keresők közül a különféle gyermeknevelési támogatásokat a gazdaság nagyságával párhuzamosan többen veszik igénybe. Ez két dologra enged következtetni: egyrészt arra, hogy jómódúbbak, tehát inkább megengedhetik maguknak az otthonmaradást, mint a kisebb földet művelők, másrészt pedig arra, hogy a nagyobb gazdaságban jobban elkel az otthoni munkaerő.
A földet művelő eltartottak több mint kétharmadát a 30 éven aluliak alkotják, ezen belül is mintegy 60 százalékot a 14–19 évesek. Az iskolapadból kikerülő falusi fiatalok életpályájájukat már eleve „munkanélküliként” kezdik, és mivel elhelyezkedési lehető- ségeik nincsenek, tovább nem tanulnak, és ezért a háztartás földjének művelésében hasznosítják magukat. A föld nagyságával párhuzamosan ugyan arányuk valamelyest csökken, valószínű, hogy a nagyobb gazdasággal rendelkezők inkább tanítattják gyerme- keiket, mint azok, akik kisebb földterületen gazdálkodnak.
Az eltartottakon belül a művelt föld nagyságával együtt emelkedik a 40–59 évesek aránya, ami a segítő családtagok már említett összeírási problémáival függ össze.
Századunkban a népesség – különösen a mezőgazdasági népesség – családi állapot szerinti összetétele nagy változásokon ment keresztül. A házasodási kor kitolódásával jelentősen megnőtt a házasodni, férjhez menni nem tudó vagy nem akaró egyedül élők száma, csökkentve ezáltal a házasok arányát, amihez – a háborúk, illetve a jelenlegi jelentős fiatalabb kori férfi halandóság következményeként – hozzájárult még az özve-
gyek emelkedő hányada. A házasságkötések számának csökkenése mellett emelkedett a válások száma.
Az ágazat aktív keresőinek családi állapot szerinti összetételét a nők munkába állása, illetve tanulmányi idejük kitolódása változtatta meg nagymértékben. Míg 1930-ban a kereső férfiak 31,0 százaléka, a nőknek 48,1 százaléka volt nőtlen, hajadon, addig nap- jainkra ugyanezek az arányok 23,8, illetve 10,9 százalékra változtak. Ezzel párhuzamo- san a házas férfiak aránya 64,5-ről 70,2 százalékra, a házas nőké pedig 19,8-ről 76,9 százalékra alakult. Fél évszázaddal ezelőtt a nők általában házasságkötésükig vállaltak munkát, ezután háztartásbelikké váltak. Az utóbbi évtizedekben a hajadonok elsősorban tanulnak, majd nagyjából a férjhezmenetellel egy időben vállalnak munkát. Az ágazat özvegy családi állapotú keresőinek adatai alig hasonlíthatók össze napjaink adataival. A női keresők körében 1930-ban 30,9 százalék volt az özvegyek aránya. Az első világháború okozta férfi halandóság és az újraházasodási esélyek minimális lehetősége miatt a családfenntartás az özvegy nőkre hárult. A férfi keresőknél az elváltak aránya 0,4-ről 4,5 százalékra, a nőknél ugyanez 1,3-ről 5,2 százalékra nőtt.
A mezőgazdasági ágazat keresőin belül az önálló gazdák és segítő családtagjaik körében alacsonyabb a nőtlenek, illetve hajadonok aránya, és mindkét nemnél magasabb a házasoké, amelyre magyarázatot az önállók idősebb korstruktúrája ad. Különösen ma- gas, mintegy 8,1 százalék az özvegy nők aránya, ami valószínűleg annak a következmé- nye, hogy a kárpótlás alkalmával sokan szerezték vissza elhunyt házastársuk földtulaj- donát.
A földművelési munkamegosztás szempontjából érdekes képet mutat a tényleges családi állapot szerinti összetétel. Általánosságban elmondható, hogy a férfiak nagyobb arányban művelnek földet házastárs vagy élettárs nélkül, mint a nők; habár a segítő családtag szerepkörét elsősorban a társ tölti be. A férfi mezőgazdasági napszámosoknak és a földet művelő munkanélkülieknek mintegy fele társ nélküli. A férfi eltartottak szinte teljesen társ nélküliek, ezzel szemben az eltartott nőknek csak mintegy fele él házas-, il- letve élettárs nélkül. Ez utóbbi a „burkolt” segítő családtagság bevallására utal.
A mezőgazdasági női népesség termékenységi jellemzői évtizdeken keresztül kedvelt témája volt a kutatásoknak. Ezen nem lehet csodálkozni, hiszen Magyarország mezőgaz- dasági ország volt, és a népességszaporulat nagy részét a földműves lakosság adta. Az 1930. évi adatok szerint országosan száz házas nőnek 327, ugyanekkor a mezőgazdasági népességhez tartozó házas nőknek 378, a százezernél is többet számláló gazdasági cselédeknek pedig 420 gyermeke született. A gazdaságok tisztviselőinek átlagosan két gyermeke született. Ezzel szemben ismert volt az ún. „egykézés” is, ami az egyetlen gyermek születését tette szokássá a föld elaprózódásának és ezáltal a megélhetés veszé- lyeztetésének megakadályozása céljából.
Napjainkban a termékenység aggasztó képet mutat. Az önálló gazdák és segítő családtagjaik körében száz házas nőre 185 élve született gyermek jut, az országos aránnyal egyezően, a mezőgazdasági ágazat egészében pedig 190. Napjainkban is ma- gasabb az országos átlagnál az élveszületési arány a mezőgazdasági dolgozók nagy részét kitevő növénytermesztő, állattenyésztő stb. foglalkozást folytató házas nők körében. Száz nem mezőgazdaságban dolgozó, de saját földet művelő házas nőre 181, az eltartottakra pedig 222 élveszületett gyermek jut. Mindkét csoportnál a gyermekszám fordítottan arányos a háztartás által művelt föld nagyságával.
Az elmondottakból kitűnik, hogy az újonnan kialakult önálló gazdaságok a jövőben feltehetően nem fognak apáról fiúra szállni, mert természetes úton nem tudják saját létszámukat reprodukálni.
A mezőgazdasági népesség iskolai végzettsége, képzettsége
A népesség iskolázottsági szintjének alakulása során hosszabb ideje növekszik az alapfokúnál magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők népességen belüli aránya;
ugyanakkor egyre kisebb azoknak a hányada, akiknek az általános iskola 8. osztályánál alacsonyabb a végzettsége. A mezőgazdaság nemzetgazdasági ágban dolgozók iskolá- zottsági szintje is az országoshoz hasonlóan alakult.
6. tábla A mezőgazdasággal kapcsolatban álló aktív kereső népesség iskolai végzettség szerint, 1994
15–X 18–X 15–X 18–X
évesből legalább évesből legalább általános isko-
la 8. osztály befejezett középiskola
25–X évesből befejezett fel-
sőfokú iskola általános isko-
la 8. osztály befejezett középiskola
25–X évesből befejezett fel- sőfokú iskola Saját művelésű földterület
(hektár), foglalkozás
fő a megfelelő korúak százalékában Mezőgazdaságban dolgozó önálló gazda és segítő családtagja
–0,14 4 841 1 677 222 93,7 32,4 4,3
0,15–2,99 22 430 6 024 617 91,9 24,7 2,8
3,00– 14 282 3 626 83 93,4 24,1 0,6
Együtt 41 553 11 327 922 92,6 25,4 2,2
Mezőgazdaságban dolgozó alkalmazásban álló, társas vállalkozó és segítő család- tagja
Mezőgazdasággal kapcso- latos foglalkozású
fizikai 61 914 6 370 315 91,3 9,6 0,6
szellemi* 13 550 12 994 7 747 97,0 93,0 55,8
gépkezelő 22 391 1 346 209 99,6 6,0 1,0
napszámos 10 268 903 – 86,4 8,2 –
Mezőgazdasággal nem
kapcsolatos foglalkozású 148 053 39 409 8 734 96,3 25,7 6,4 Nem mezőgazdaságban dolgozó
–0,14 574 457 236 521 59 363 98,5 41,0 12,4
0,15–2,99 617 400 236 822 58 879 99,0 38,4 11,6
3,00– 40 085 18 940 3 479 99,1 47,1 11,0
Együtt 1 231 942 492 283 121 721 98,8 39,9 12,0 Összesen 1 529 671 564 632 139 648 97,9 36,6 10,8
* Gazdasági vezető, illetve legalább középfokú végzettséget igénylő foglalkozású.
A kötelező nyolcosztályos általános iskola bevezetése előtt a mezőgazdaságban a hat- osztályos elemi iskola vagy sok esetben még annál is alacsonyabb iskolai végzettség volt a mindennapos. Az 1930. évi adatok szerint a keresőknek alig több mint fele tett eleget a
kötelező 6 elemi elvégzésének. Több mint egytizedük analfabéta volt. A mintegy har- madannyi 7 éves és idősebb kereső nő iskolázottsági szintje alacsonyabb volt férfi társai- kénál. A 7–14 éves korosztályból a fiúknál 14, a leányoknál 8 százalék volt már kereső mint segítő családtag, gazdasági cseléd vagy mint munkás. A férfiaknak 0,3 százaléka végzett csupán főiskolát, akik fele-fele részben gazdasági tisztviselőként, illetve birto- kosként dolgoztak a mezőgazdaságban.
7. tábla A 15 éves és idősebb földet művelő nem aktív kereső népesség iskolai végzettség szerint, 1994
15–X 18–X 25–X évesből 15–X 18–X 25–X évesből
Saját művelésű évesből legalább befejezett évesből legalább befejezett földterület (hektár) általános isko-
la 8. osztály befejezett
középiskola felsőfokú iskola
általános isko-
la 8. osztály befejezett
középiskola felsőfokú iskola fő a megfelelő korúak százalékában
Munkanélküli*
–0,14 77 541 14 897 702 91,4 18,1 1,1
0,15–2,99 102 219 20 381 1 588 94,8 19,7 1,9
3,00– 8 005 2 769 430 94,9 34,8 6,7
Együtt 187 765 38 047 2 720 93,4 19,7 1,7
Inaktív kereső
–0,14 341 357 80 296 21 175 55,7 13,1 3,5
0,15–2,99 402 950 85 471 21 367 59,0 12,5 3,3
3,00– 30 410 5 235 810 58,6 10,1 1,6
Együtt 774 717 171 002 43 352 57,5 12,7 3,3
Eltartott
–0,14 152 573 28 947 747 83,5 26,7 1,2
0,15–2,99 183 444 26 646 1 943 83,8 19,9 2,3
3,00– 19 407 4 106 . 84,5 29,6 .
Együtt 355 424 59 699 2 690 83,7 23,3 1,7
Összesen 1 317 906 268 748 48 762 66,8 15,0 3,0
* A munkanélküli ellátásban részesülő vagy aktívan munkát kereső személyek száma.
A földműveléssel foglalkozók az elmúlt fél évszázad alatt nagy utat tettek meg az is- kolázottság terén. Az általános iskola 8. osztályánál alacsonyabb végzettségűek 1970. évi kétharmados aránya napjainkig 5,4 százalékra csökkent. Az utóbbi negyedszázad alatt az érettségizettek aránya 5,5-ről 22,8 százalékra nőtt.
A mezőgazdaságban dolgozók iskolai végzettségi szintje más gazdasági ágak dolgo- zóihoz viszonyítva viszonylag lassabban emelkedik. Régebben sokkal nagyobb mértékű volt az elmaradás, de még napjainkban is ebben az ágban a legalacsonyabb az iskolázott- ság. Kivételt képez a szakmunkásképző iskolát, szakiskolát végzettek aránya, amely a 15 éves és idősebb népesség országos 18,7 százalékával szemben 20,5 százalék. Az aktív keresőknél ugyanez az arány 30,4, illetve 32,8 százalék. Az aktív keresőkön belül legala- csonyabb a napszámosok rétegének iskolázottsága. A „kétlakiak” iskolázottsága jóval
meghaladja az országos átlagot. Mintegy háromnegyed részük szakmunkás vagy maga- sabb végzettségű.
Az iskolázottságot a művelt földterület nagysága szerint vizsgálva az önálló gazdák és segítő családtagjaik kilenctizede elvégezte az általános iskola 8. osztályát, a művelt földterület nagyságával párhuzamosan csökken a legalább érettségizettek, illetve a 25 éves és idősebb népességen belül a diplomások aránya. Ez utóbbi arra enged következ- tetni, hogy a kvalifikáltabb gazdák nagyobb szellemi tőkéjükkel kisebb területen is bizto- sítani tudják megélhetésüket (például üvegházi kertészet), de az sem lehet kizárt, hogy a kárpótlás során a magasabb végzettségűek jutottak a nagyobb termőértékű földekhez, vagy az alacsonyabb végzettségű régi gazdák és azok leszármazottai jutottak nagyobb földterületekhez.
A munkanélküliek adata azt jelzi, hogy elsősorban a szakképzetlenek kerültek erre a sorsra: közel felüknek az általános iskola 8. osztálya vagy annál alacsonyabb végzettsége van. Érdekes viszont az, hogy körükben a művelt földterület nagyságának növekedésével párhuzamosan emelkedik az érettségizettek, illetve a diplomások aránya.
Az inaktív keresők iskolázottsági szintjét elsősorban a nyugdíjasok tömege határozza meg, magán viselve a múltat. A csoporton belül a szakmunkások aránya a művelt föld nagyságával párhuzamosan emelkedik, az érettségizetteké és a diplomásoké viszont ép- pen fordítottan alakul.
A saját művelésű földterületen dolgozó eltartottak szakképzetlenségére fokozottan érvényesek a munkanélkülieknél már elmondottak. Nagy valószínűséggel nagy részük azért eltartott, és azért dolgozik a ház körüli gazdaságban, mert mindössze alig negyedük rendelkezik szakmunkás- vagy magasabb végzettséggel.
A földet művelő munkanélkülieknek közel egyötöde, az eltartottaknak mintegy ne- gyede legalább érettségizett, ami a magasabb végzettségűek vidéki elhelyezkedési gond- jaira utal.
A mezőgazdasági és erdőgazdálkodási szakmai képzés régi múltra tekint vissza, de az iskolai végzettségek közé befogadott szakmunkásképzésként csupán háromévtizedes. Tu- lajdonképpen ennek következtében évtizedről évtizedre újabb évjáratok belépésével megkétszereződik – sőt a féfiaknál még ennél is nagyobb arányban emelkedik – a közép- fokú szakmunkásképző iskolai végzettségűek létszáma. A szakmunkás-bizonyítványt szerzett férfiaknak 7 százaléka, a nőknek mintegy 5 százaléka ilyen végzettségű.
A mezőgazdaságában dolgozó aktív keresők képesítése napjainkban a legváltozato- sabb képet mutatja. A mezőgazdasági gépkezelők kivételével valamennyi foglalkozási csoportban és művelt földterületi kategóriában az ipari és építőipari szakmával rendelke- zők vannak túlsúlyban. A középfoknak megfelelő szakmai végzettséggel rendelkező önálló gazdák mindössze 12,9 százalékának van mezőgazdasági szakmája. Ők teszik ki a gazdalétszámnak a 3,6 százalékát. A kétlakiak körében hasonló arány figyelhető meg.
A közvetlen mezőgazdasági munkát végzők egytizedének nincs szakmája, pedig a növénytermesztő és az állattenyésztő foglalkozások a szakmunkás végzettséget kívánnák meg. Ezzel szemben a munkanélküliek több mint egyharmadának mezőgazdasági szak- mája van. Valószínűsíthető, hogy egy részük korábban a szakmán kívül, a városban dol- gozott és így vált munkanélkülivé, más részük pedig a nagyüzemi gazdálkodás leépülé- sével került ebbe a kategóriába, és elképzelhető, hogy a jövőben majd önállóként dolgo- zik tovább, de átmenetileg ezt a jövedelemforrást is megragadja.
8. tábla A mezőgazdasági és erdőgazdálkodási jellegű középfokú
iskolai végzettségű népesség nemek szerint
Év Összesen Férfi Nő Összesen Férfi Nő
fő a megfelelő nemű és végzettségű százalékában Középfokú szakmunkásképző iskola
1980 41 437 26 334 15 103 4,6 4,0 6,4
1990* 77 650 60 000 17 650 7,0 7.5 5,7
1994 97 023 76 536 20 487 6,4 7,2 4,6
Középiskola
1949 3 719 3 288 431 5,2 6,7 2,6
1960 15 207 11 106 4 101 3,5 4,6 2,1
1970 46 106 32 631 13 475 5,3 7,6 3,0
1980 70 346 49 331 21 015 5,1 7,8 2,8
1990* 80 300 56 650 23 650 4,9 8,1 2,5
1994 80 289 55 276 25 013 4,5 7,5 2,4
* Az 1990. évi népszámlálás 2 százalékos képviseleti mintája alapján.
Mezőgazdasági és erdőgazdálkodási középiskolai végzettség, érettségi mintegy fél évszázada szerezhető, de ennek a végzettségnek sohasem volt olyan súlya, amilyet az ágazat fontossága megkívánt volna. A fiatalok általában akkor érettségiztek ilyen jellegű iskolákban nagyobb számmal, amikor a nagyüzemi gazdálkodás fellendült, és ez közép- szinten megfelelő álláslehetőségeket biztosított.
Az érettségizett önálló gazdák és segítő családtagjaik egynegyedének van a foglalko- zásának megfelelő középiskolai végzettsége. (A 18 éves és idősebbeknél ez az arány csu- pán 6,5 százalék.) A közvetlenül a mezőgazdasággal kapcsolatos szellemi foglalkozásúak csak alig harmada rendelkezik mezőgazdasági érettségivel.
A gazdaságilag nem aktív érettségizett népesség körében az általános gimnáziumi érettségi dominál, hiszen nagy részük éppen a szakmai képzetlenségük miatt jutott a tár- sadalom e csoportjába.
A felsőfokú mezőgazdasági és erdőgazdálkodási végzettségűek száma 1930 és 1949 között mindössze 7–8 ezer fő volt. Arányuk a felsőfokú végzettségűek körében a 10 szá- zalékot is alig érte el, ugyanakkor például 1941-ben a mezőgazdasági népesség aránya 52 százalék volt. A diplomások jellegenkénti sorrendjében a mezőgazdászok létszáma csak a közgazdászokét, majd a későbbiekben felsőfokra emelt művészeti végzettségűekét ha- ladta meg.
Az 1970-es évtizedben, amikor a felsőfokú végzettségűek száma 64 százalékkal nőtt, a mezőgazdászok száma csupán alig több mint feleannyival. Arányuk ugyanekkor az összes diplomás körében csökkent, mivel több más szakirányban a második világháború után a képzés szervezése jóval erőteljesebb volt.
A mezőgazdászok körében különösen érvényesül az az általános – felsőfokú végzett- ségűekre jellemző – tendencia, hogy a számbeli növekedés a nőknél jóval erőteljesebb, mint a férfiaknál. A női mezőgazdászok képzése öt évtizedre tekint csak vissza. Míg közvetlenül a második világháborút követően a mezőgazdászok között a nők aránya csak
4 százalék volt, addig 1960-ban már minden tizedik, jelenleg már minden ötödik mező- gazdász nő. A többi diplomáshoz viszonyítva még így is a mezőgazdászok körében leg- alacsonyabb a nők aránya.
9. tábla A mezőgazdasági és erdőgazdálkodási jellegű felsőfokú iskolai végzettségű népesség nemek szerint
Év Összesen Férfi Nő Összesen Férfi Nő
fő a megfelelő nemű felsőfokú végzettségű százalékában
1930 8 658 8 658 – 10,0 11,0 –
1941 7 728 7 623 105 8,4 9,6 0,9
1949 8 625 8 262 363 8,9 10,3 2,3
1960 14 296 12 891 1 405 8,4 9,9 3,6
1970 33 391 28 898 4 493 11,1 14,0 4,8
1980 44 294 36 720 7 574 9,1 12,6 3,9
1990* 50 450 40 000 10 450 7,6 10,9 3,5
1994 55 419 45 460 9 959 7,8 12,0 3,0
* Az 1990. évi népszámlálás 2 százalékos képviseleti mintája alapján.
Az önálló gazdák és a mezőgazdasággal közvetlen kapcsolatban álló alkalmazottak körében a diplomások aránya olyan csekély, hogy a mintavételi eljárás nem is reprezen- tálja őket. Említést csupán az ágazatban dolgozó mezőgazdasággal nem kapcsolatos fog- lalkozásúak adatai érdemelnek. A nem mezőgazdaságban dolgozó diplomások közel fele pedagógus. Nyilván fizetésük kiegészítéseként vállalkoznak nagyobb arányú földterület művelésére. A 3 és több hektáros gazdaságban dolgozó diplomások közel kétharmada pedagógus, illetve művész végzettségű. Ugyanezt az inaktív kereső diplomások körében is megfigyelhetjük.
A földet művelő munkanélküli diplomások több mint fele mezőgazdász, különösen magas az arányuk a megélhetést biztosító földterületi kategóriákban.
A foglalkozás és a végzettség, képzettség összefüggései, kongruencia
Amikor valaki elvégez egy iskolát, megszerez valamilyen szakképzettséget, mindig felmerül kérdés, hogy vajon élete, pályája során az ott tanultakat mennyiben fogja, meny- nyiben tudja hasznosítani. Természetesen általában minden tanulmányából hasznosít va- lamit az ember, de mégsem közömbös, hogy valaki képzettségének, szakmájának megfe- lelő foglalkozást folytat-e vagy nem. Ennek felderítését szolgálja a kongruencia- vizsgálat, amely lehet szubjektív, amikor az egyén saját maga ítéli meg a hasznosítás fo- kát, vagy objektív, amikor a foglalkozás és a képzettség összehasonlítása alapján hatá- rozzák meg a megfelelést vagy a meg nem felelést.
Utoljára az 1980. évi népszámlálásnál nyílt lehetőség az objektív jellegű vizsgálat tel- jes körű elvégzésére. [4] A végzettség jellege és az egyéni foglalkozás összevetéséből kiderült, hogy az aktív kereső mezőgazdászok kétharmada képzettségének megfelelő munkakörben dolgozott, 6 százalékuk a részben megfelelő, 29 százalékuk az in- kongruens foglalkozásúak csoportjába került. A nőknél lényegesen alacsonyabb (50%)
volt a kongruencia szintje (69%). Ez arra utal, hogy a nők, ha meg is szerzik a mezőgaz- dászi végzettséget, főleg olyan munkaterületeken helyezkednek el, ahol képzettségüket csak részben vagy egyáltalán nem tudják hasznosítani.
A jelenlegi ágazati és művelt földterületi feldolgozás alapján megállapítható, hogy napjainkban minél alacsonyabb fokú a szakmai képesítés, annál nagyobb arányban van az egyén kapcsolatban, gazdasági aktivitástól függetlenül a földműveléssel. A szakmun- kás-bizonyítványt szerzetteknek 71,3, az érettségizetteknek 61,4, a diplomásoknak 58,9 százaléka dolgozik a mezőgazdaságban vagy művel valamekkora földterületet. A nők körében ezek az arányok jóval alacsonyabbak (58,1, 56,3, 46,0 százalék). Természetesen ez nem zárja ki – különösen diplomások estében – a mezőgazdasági végzettségnek pél- dául akár az oktatásban, akár a mezőgazdaság irányításában való hasznosítását.
A mezőgazdasággal kapcsolatban álló népesség gazdasági aktivitás, foglalkozás szerint Az 1990-es években a népesség gazdasági aktivitásában korábban is megmutatkozó csökkenés erősen felgyorsult. Az aktív keresők egy része munkanélkülivé vált. A mun- kanélküliek mellett a gazdaságilag inaktív személyek aránya – a népesség öregedése kö- vetkeztében – szintén lényeges mértékben növekedett. Ebben fontos szerep jutott a kor- határ előtti nyugdíjazás különböző formáinak (rokkantsági nyugdíj, korengedményes nyugdíj, előnyugdíj).
A mezőgazdasági ágban aktív keresőként dolgozók vagy valamekkora földterületen mezőgazdasági munkát végzők táborán belül „munkajogilag” 43,5 százalék az aktív ke- reső, 5,6 százalék a munkanélküli, 37,5 százalék az inaktív kereső és 13,4 százalék az el- tartott. Velük közös háztartásban, mintegy 836 ezer olyan személy él, akik semmilyen formában nem foglalkoznak mezőgazdasággal. Ezek között aktív kereső 5,2, munkanél- küli 0,9, inaktív kereső 5,1 és – jobbára kiskorú – eltartott 88,8 százalék. A háztartások- ban élő eltartottak kétötöde foglalkozik mezőgazdasággal, a többiek pedig nem.
Az aktivitási adatoknak a művelt földterület nagysága alapján történő értékelése so- rán különös ellentmondásnak lehetünk tanúi. A bevallástól függően a 2–3 hektáron mun- kálkodó önálló gazda egyik esetben aktív kereső, másik esetben pedig munkanélküli vagy eltartott az a személy, aki ugyanekkora földterületen végez mezőgazdasági munkát.
Feltételezhetően a földterületek elaprózódásával olyan, a gazdaságos méreten aluli kis- birtokok jöttek létre, amelyek nem biztosítják a háztartás megélhetését, és így a felnőtt tagok egy részének vagy éppen magának a gazdának más megélhetési forrás után is kell néznie. Természetesen mindez megfordítva is igaz, mert a nem mezőgazdasági munkahe- lyek alacsony jövedelmezőségének ellensúlyozására az alacsony keresetű rétegek a me- zőgazdaságban keresnek és találnak kiegészítő, semmiféle engedélyhez nem kötött kere- seti forrást. A harmadik csoportot azok alkotják, akik szórakozásból, tartanak fenn ki- sebb-nagyobb gazdaságot. Ők azok, akik talán a legnagyobb ráfizetéssel dolgoznak, de
„tevékenységük” nemzetgazdasági szempontból mégsem becsülhető le, ha figyelembe vesszük az aktív pihenés és az önmegvalósítás más területeken megmutatkozó hasznát.
A mezőgazdasággal kapcsolatban álló aktív keresőknek alig több mint egytizede (161 021 fő) folytat főfoglalkozásként mezőgazdasággal kapcsolatos foglalkozást. Ezek- nek több mint egynegyede önálló gazda vagy segítő családtagja, a többiek pedig növény- ápolók, állattenyésztők, a gazdaság „szellemi” szakemberei (gazdasági vezetők, terme-
lésirányítók, mezőgazdasági mérnökök, erdőmérnökök, technikusok, a gazdaságok állat- orvosai), traktorosok, kombájnosok stb. Az aktív keresők körében majdnem ugyanekkora arányt képviselnek azok, akik az ágazatban dolgoznak, de foglalkozásuk csak közvetve áll kapcsolatban a mezőgazdasággal. Köztük 30,6 százalékkal az ipari, építőipari foglal- kozásúak képezik a legnagyobb hányadot. A gépkezelők, -összeszerelők, járművezetők, továbbá a szakképzettséget nem igénylő foglalkozásúak aránya egyaránt mintegy 19–19 százalék. Az irodai és ügyviteli jellegű foglalkozásúak aránya pedig 10,7 százalék. Ebbe a kategóriába az olyan foglalkozású személyek kerültek, akik egy működő gazdaságban a segítő funkciókat látják el akár az adminisztráció, akár pedig a melléküzemágak, kiegé- szítő tevékenységek vonalán.
10. tábla A nem mezőgazdaságban dolgozó aktív keresők foglalkozási főcsoport szerint, 1994
(százalék)
Foglalkozási főcsoport Összesen –0,14 0,15–2,99 3,00–
hektár saját művelésű földterület Törvényhozók, igazgatási, érdekképviseleti
vezetők, gazdasági vezetők 5,0 5,4 4,7 5,2 Egyetemi, főiskolai képzettség önálló alkal-
mazását igénylő foglalkozásúak 8,0 8,3 7,5 10,0 Egyéb felsőfokú vagy középfokú képzettsé-
get igénylő foglalkozásúak 11,6 12,4 10,9 10,2 Irodai és ügyviteli (ügyfélforgalmi) jellegű
foglalkozásúak 6,6 6,9 6,2 8,3
Szolgáltatási jellegű foglalkozásúak 15,3 15,9 14,6 15,7 Mezőgazdasági és erdőgazdálkodási foglal-
kozásúak 0,5 0,4 0,6 0,3
Ipari és építőipari foglalkozásúak 28,0 26,9 29,0 28,4 Gépkezelők, -összeszerelők, járművezetők 12,7 12,1 13,2 13,8 Szakképzettséget nem igénylő (egyszerű)
foglalkozásúak 11,1 10,4 12,1 7,4
Fegyveres erők, fegyveres testületek foglal-
kozásaiban dolgozók 1,3 1,4 1,3 0,7
Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0
A mezőgazdasággal kapcsolatban álló aktív keresők nagy többsége „kétlaki”
(79,8%). Az ebbe a csoportba tartozó közel 1 millió 250 ezer aktív kereső a nemzetgaz- daság más területén, más ágazatban folytatja főfoglalkozását, és a kiegészítő tevékeny- ségként, mellékfoglalkozásként végzett földművelés, növénytermesztés, állattenyésztés stb. köti őket a mezőgazdasághoz.
A kétlakiak között a fizikai foglalkozásúak vannak többségben, hányaduk meghaladja a kétharmadot, ami kissé magasabb az aktív keresők egészét jellemző megfelelő mutató- nál. Általánosságban is elmondható, hogy többnyire a fizikai foglalkozásúak választják mellékfoglalkozásként a földművelő tevékenységet.
A nem mezőgazdaságban dolgozó vezetők, termelésirányítók 33,5, a felsőfokú isko- lai végzettséghez nem kötött munkakörökben dolgozó szellemi foglalkozásúak 32,2, az
