JÁNOSY ISTVÁN
„A szétszóródás előtt"
Hát népét Hadúr is szétszórja:
Szigorúbb istenek ezt így szokták, S még a Templomot se építettük föl.
Megöltük és kibűnöztük magunkat.
Már régóta
nem mi bűnözünk, velünk bűnöznek.
Ez árny-világból el-ki-nyügöznek.
Minek vagyunk? Szélledjünk széjjel nem anyanyelvünk-idegen beszéddel.
Döntenek rólunk idegen szeszéllyel.
Elnémítják a kisdedet vad szóval óvodában, ha anyanyelvén szólal.
Házakat döntenek sárkányfejű géppel.
Kis falvak lakóit költöztetik széjjel idegenek közzé: ne legyen senkijük, otthonosan kikkel összedugnák fejük.
Temetőket dúlnak, ledöntik mint lomot az őseik-rakta, öreges templomot.
Nincs már gyülekezet, nem szólal a zsoltár.
Hitnek nyoma se lesz az öregek holtán.
Szétszóratik a nép, mint Bar Kochba után zsidók: idegen tájon alázkodnak sután.
Római császártól így szereteszéllesztve csak egymást segítse, egymás kezét keresse.
Már csak így marad fenn a bibliás nép.
Nincs más kiút, magyar, kövesd a végzetét, s világon létednek ha nem tűrik nyomát:
építsd fel azért is kínjaid Templomát!
