STATlSZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ
1 045
désében Kinában néhány sajátos vonás fi- gyelhető meg. Ezek közül elsőként az ipar fejlettségi szintjének igen alacsony kiinduló állapotát jelöli meg. Az ország hatalmas mé- retei, természeti kincsekben való gazdagsá- ga az iparosítás szempontjából további fon- tos tényezőként vehetők számitásba. Alakos- ság nagy lélekszáma és a foglalkoztatottsá—
gi problémák mellett szakadék van az újfaj- ta termelési ágak (főként a nehézipar) és a hagyományosnak számító kisipar között. Vé- gül nem hanyagolható el az a hatás sem.
amelyet a gazdaságpolitikai vezetés speciá—
lis volta idézett elő.
A szerző az ipar termelésének 1949 és 1978 közötti növekedését vizsgálva rámutat arra, hogy 1957-re közel hatszorosra növekedett az ipar termelése. s a fejlődés évenkénti üte- me viszonylag egyenletes volt. 1957 és 1962 között évről évre változó tendenciájú és mér- tékű változások követték egymást. s összes- ségében 1.2-szeres bővülés mutatható ki.
1962 után ismét kiegyensúlyozottabb a ter- melés alakulása. 1978-ban a termelés 3,9—
szer volt magasabb, mint 1964-ben. A ne- hézipar aránya az 1952. évi 36 százalékról 1975-íg 59 százalékra növekedett. A továb—
biakban a szerző a kilenc legfontosabb ipa- ri gyártmány, illetve gyártmánycsoport 1949 és 1978 közötti termelésének alakulását mu- tatja be.
Az ipar ágazati szerkezetét harminc éves távlatban vizsgálva jelentős átrendeződésről ad számot a szerző. A legszembetűnőbb vál- tozás az, hogy a fémfeldolgozó ipar részese- dése az ipar összes termeléséből az 1949.
évi 6.8 százalékról 1978—ig 29,8 százalékra növekedett. Ugyszintén nagy jelentőségre tett szert a vegyipar is: aránya 1.5 százalékról 10,3 százalékra nőtt. Közben a textilipar ré- szesedése 36.9 százalékról 11,5 százalékra esett vissza.
A könyv negyedik fejezete a kínai ipar re- gionális arányaival foglalkozik. Az ágazaton—
kénti struktúra vizsgálata tizenöt adminiszt—
ratív egységre terjed ki, 5 összesen 12 ipari ágazatot ölel fel 1957. évi adatok alapján.
Az ipar összevont regionális szerkezetének elemzését a szerző összesen 28 adminisztra- tiv területi egység szerint végezte el, az elem- zés tárgyává az egy lakosra jutó ipari ter- melés mutatójának országos átlagát téve. Az átlagtól való eltérés alapján állapította meg az egyes területi egységek sorrendjét 1952—
ben, 1957—ben. 1965-ben és 1975-ben. Az el- ső helyen mind a négy esztendőben Sanghaj állt.
Az állami beruházási tanács 1979 márciu- sában tartott értekezlete új irányelveket dol—
gozott ki a termelőerők területi elhelyezésére vonatkozóan. Ezek az irányelvek azt tűzték ki célul, hogy az erők kedvezőbb koncentrá- lása érdekében a már fejlettebb, iparoso-
dottabb körzetekben kell a továbbfejlődés feltételeit megteremteni és kihasználni.
(Ism.: Kovács Tamásné)
*
CATlNAT. M. -— VERGER. D.:
A MUNKAERÖ—KERESLET
RÓVlD TÁVÚ MODELLJÉNEK BECSLÉSE (Estimatian d'un modele de demande de travail a court terme.) —-, Annales de l'lNSÉÉ. 1980. 38—39.
sz. 153—174. p.
A tanulmány a munkaerő-kereslet olyan .,vállalati döntési" modelljét mutatja be, a- mely azon az elgondoláson alapul. hogy a munkaerő nehezebben szabályozható a mun- kavállalói létszám (időszakos elbocsátások).
mint a kötelező munkaidő előírása segitségé—
vel. Ugyanakkor azonban mindkét szabályo- zó tényező függ az előző megfigyelési idő- szakban elért saját szintjétől, vagyis a ko- rábbi foglalkoztatotti létszámtól. illetve a munkában töltött óráktól.
A munkaerő—kereslet rövid távú vizsgálatá- val a múltban már több tanulmány foglal- kozott az 1960-as évek elejétől kezdve. A vizsgálat eszköze többnyire ökonometriai módszerrel verifikált modell volt. Ezek a mo- dellek a kérdést többnyire a létszám alakulá—
sának oldaláról vizsgálták. amikor (: kiindu- lópont többnyire a foglalkoztatotti létszám tényleges és kívánt szintje közötti eltérés, il—
letve a két érték lehetséges közelitésének sebessége volt. A szerzők tanulmánya tőbb—
egyenletes rendszert mutat be, amelynek füg- gő változóit ökonometriaí módszerekkel be- csülték.
A vállalatok rövid távú munkaerő-keresle—
tének mintegy ,,alapmodelljeként" a tanul- mány részletesen foglalkozik az R. C. Fair ..The Short—Run Demand for Workers and Hours" című 1969—ben megjelent könyvében leírt modellel, amely a korábbi vizsgálatok áttekintését nyújtja. Ebben az alapmodell- ben a létszám. illetve a munkaórák tekinte- tében történő döntési folyamat három fázis- ban zajlik le. Első a munkaerő kívánt szint—
jének a meghatározása; a második annak vizsgálata. hogy a kívánt szint a létszám vagy
a ledolgozott munkaórák (munkaerő—kihasz-
nálás) segítségével közelíthető—e alkalma- sabb módon: a harmadik a kívánt és a tény- leges létszám közötti különbségek csökken—
tése. A vizsgálat lényegében olyan termelési függvény-típusú összefüggés segítségével tör- tént, amelynek függő változója a foglalkoz- tatottság kivánt szintje (Lz), magyarázó vál- tozói pedig Oz, K: és T;, vagyis az output, az az állóeszközök és a technikai szint. A vál- lalati döntés ugyanakkor egy Min (C:, Ez,Dc) alakú költségfüggvény minimalizálása alap- ján történik. ahol Ez a foglalkoztatotti lét-
1046M STATISZTIKAI lRODALMl FlGYELÓ
számot, D; a ledolgozott munkaórákat je- lenti. A döntést mindenekelőtt az alkalmaz—
kodás gyorsasága tekintetében fennálló vá- rakozások motiválják: az output létrehozásá- hoz szükséges munkaórák módosítása a ke—
reslet és a kínálat rövidebb időn belül meg- valósuló és kisebb költséggel járó közeledé- sét eredményezi. mint a foglalkoztatotti lét-
szám változtatása.
A szerzők által javasolt modell nagyjából az előbbi modell gondolatmenetét követi bi—
zonyos módositásokkal. így mindenekelőtt a költségfüggvényt ki kell bővíteni olyan érte- lemben, hogy explicite magában foglalja azt a változót, amely a foglalkoztatotti létszám változtatásával kapcsolatos költségeket tün—
teti fel. A szerzők továbbá figyelembe veszik és az egyenletek specifikációjában ki is feje—
zik azt a véleményüket, hogy mind a foglal- koztatotti létszám, mind az output előállítá—
sához szükséges munkaórák száma tekinte- tében nagy súlya van a változók időben kés- leltetett értékeinek: a megfigyelési időszak- beli értéket jelentős mértékben befolyásolja a változók előző időszakban elért szintje is.
Ennek nem utolsósorban szervezeti és tech—
nikai okai vannak.
A szerzők modelljüket negyedéves statisz- tikai idősor segitségével verifikálták. amelyek Franciaország textil—, ruházati és bőriparának 1949—1962 közötti adatait ölelték fel. Az adatsorokat a tanulmány függelékeként tet- ték közzé. Három összefüggésből álló mo- delljük paramétereinek becslését mind re—
dukált, mind strukturális formával végezték.
A becslést a szokásos statisztikai próbáknak vetették alá. Az alkalmazott becslési mód- szerek egyébként a legkisebb négyzetek klasszikus módszere. illetve a Cochrane—Or- cutt—féle módszer voltak. A becslési eredmé-
nyeket táblákban is összefoglalták.
Modelljük előnyét a szerzők abban látják, hogy a vállalati döntés motívumait komplex módon nem egyetlen kritérium, például a ke- reslet—kínálat alkalmazkodásának sebessége alapján, hanem több ismérv figyelembevéte- lével magyarázzák, ami az optimális döntés lehetőségét jobban biztosítja.
(Ism.: Nyáry Zsigmond)
FERBER, M. — BlRNBAUM. B.:
HÁZl MUNKA:
MEGFlZETHETETLEN VAGV ÉRTÉKELHETETLEN (Housework: priceless ar valueless.) —- The Review ol Income and Wealth. 1980. 4. sz. 387—400. p.
A közgazdászok már eddig számos kisér- letet tettek arra, hogy a háztartásban vég- zett munka értékét beszámitsák a bruttó ha—
zai termékbe (GDP-be). Ezek a kezdeménye- zések azért nem jártak sikerrel. mert nem
találtak megfelelő módszert e munka érté—
kének mérésére. Emellett kevesen foglalkoz- tak a kérdés mikroökonómiai oldalával, pedig a házi munka a jövedelemeloszlást is befolyásolja. Nyilvánvaló ugyanis. hogy két azonos jövedelmű háztartás közül az van jobb helyzetben. amelyik rendelkezik egy teljes idejében háztartási munkát végző családtag- gal. E munka értékének becslése pedig külö- nös fontosságú lehet baleset—, életbiztosítás
kötése stb. esetében.
Eddig a háztartási munka értékének becs- léskére lényegében két módszert alkalmaz-
ta :
az ún. opportunity cost közelítést. amely egyenlő—
ségjelet tesz az egyén háztartásban végzett munká- jának értéke és azon jövedelem közé. amit az a gaz- dasági szférában végzett munkájával kereshetne;
a piaci költségen való közelítést, amely a háztar- tási munka értékének becslésére azt az összeget hasz- nálja fel, amelyet háztartási alkalmazott fogadása eseltén fizetne ki a munka elvégzésére az adott sze—
me y.
Szerzők a két módszer egyesítésével jobb közelítési módszer kidolgozására töreksze- nek.
Az opportunity cost módszerrel való köze—
lités alkalmazása esetén két kérdés merül fel.
Egyrészt e közelítés szerint az egyik fajta termék termelésének költsége kizárja egy má—
sik termék termelésének lehetőségét. így nem bizonyos, hogy ez a közgazdasági modell megfelelően irja le a két termék termelése közötti választás döntési folyamatát. Másrészt az a kérdés adódik, hogy még ha jó is a modell, valóban ésszerű megoldást kínál—e háztartási munka értékének becslésére.
A kérdések kapcsán felmerülő problémák három sikon jelentkeznek:
először is, ha egy nő a háziasszony szerep mel- lett dönt, nem biztos, hogy az otthoni munkájának értéke egyenlő lesz a munkaerő piaci, potenciális keresetével; továbbá, ha egy férfi a háztartási rnun- kát ún. női munkának minősíti és otthon kevesebbet dolgozik, nem biztos. hogy az általa otthon végzett munka értéke kisebb, mint az a jövedelem. amit a gazdasági munkájával megkeres;
másodsorban a tőkés országokban a legtöbb em—
ber gazdasági munkájának mértékét a kereslet ha- tározza meg, sokan részmunkaidőben dolgoznak, pe- dig szivesen lennének teljes munkaidőben foglalkoz—
tatottak; ilyenkor az otthon eltöltött idő határértéke nyilvánvalóan kisebb, mint a munkahelyen végzett munkóé. sak túlmunkára kényszerülő ember számára viszont éppen fordított a helyzet;
harmadszor, az a személy, aki hosszabb ideje a munkaerőpiacon kívül van, nem rendelkezik kellő in- formációkkal munkájának potenciális értékéről bár méa ha pontenciális jövedelmük teljes ismeretében hoznák is döntéseiket az emberek akkor is csak any- nyit tudnánk, hogy kik azok akik számára kifizető—
dőnek tűnik a gazdasági munka helyett a háztartási munka végzése.
További problémák is vannak. Egyrészt az egyén döntését a gazdasági, illetve a háztar- tási munka között befolyásolja az egyikkel vagy a másikkal való elégedettség vagy elé- gedetlenség. Másrészt problémát jelent az
