Myllyntaus, T.: A technológia-transzfer finn modellje

272

el a kvázi determinisztikus modellek, illetve randomizálási modellek. Ezek általában a ki- sérlettervezések folyamatában kapnak helyet:

meghatározott kezelésben részesülő statisztikai megfigyelési egységek reakcióját hasonlítják össze, ceteris paribus, olyan megfigyelési egysé—

gek reakcióival, amelyek ilyen kezelésben nem részesültek. Ennyiben ez az eljárás is tapaszta- lati eljárásnak minősül. A válaszfüggvény for- májának megválasztásakor azonban (például, hogy lineáris-e az összefüggés vagy nem) bizo- nyos önkényesség nem zárható ki.

3. A harmadik csoportba (közvetett szerepet betöltő modellek) sorolhatók végül azok a va—

lószinűségi modellek, amelyek különleges al- kalmazás tárgyát kivánják képezni, éspedig akár a teszteljárás, akár a modellnek például előrejelzési célú alkalmazása során vagy annak érdekében, hogy az elemzési technika bizonyos

sajátosságaira nézve szolgáljanak tájékoztatás—

sal, illetve útmutatásul. Ebbe a kategóriába tar—

toznak például a klaszter-elemzés és az osztá—

lyozás célját szolgáló modellek, valamint az operációkutatás területéről átvett módszerek, más szóval: másutt már ismert struktúrák isme—

retlen struktúrák vizsgálatára való felhaszná—

lása,

Részben különálló halmazt képeznek ezen a csoporton belül az adatok számszerű csök—

kentését célzó redukciós eljárások is. A szerző szerint a három modellcsoport között szigorú határvonal nem húzható. Az egyes modelltípu- sok közti különbségtétel inkább a probléma világosabb megfogalmazását segíti elő, bár—

mekkora szerepe van is az utóbbiban a szubjek- tív elemnek.

(Ism.: Nyáry Zsigmond)

GAZDASÁGSTATISZTIKA

MYLLYNTAUS, T.:

A TECHNOLÓGIA—TRANSZFER FINN MODELLJE

(The Finnish model of technology transfer.) — Economic Development and Cultural Change. 1990. 3. sz. 625—643. p.

A XIX. sz. elején Finnország Európa egyik legszegényebb agrároszága volt. Állampolgá- rainak életszínvonala a kelet-közép-európai át- lag alatti volt; különösen szembetűnően ala—

csony a csehországi és a morvaországi szinthez képest. Ma Finnország a Skandinávia és Nyu- gat—Közép—Európa, illetve a Szovjetunió kö- zötti földrajzi zóna leggazdagabb országa; egy főrejutó bruttó hazai terméke (Gross Domestic Product — GDP) 2.5—szer magasabb, mint a kö—

zép-kelet-európai és a balkáni országoké. Gaz—

dasági növekedése a nyugati országokhoz vi—

szonyítva is különösen gyors, az egy főre jutó GDP tekintetében a világ első 20 országa kö- zött van. Az 1980-as évek folyamán lakosainak életszínvonala meghaladta például a Francia- országban és Hollandiában élőkét, és megköze—

lítette az Egyesült Államok lakosaiét.

A szerző szerint e rendkívüli fejlődés magya- rázata a finn iparosítás és technológia-transzfer sajátos, nemzeti orientáltságú megközelítésé- ben rejlik.

A finnek a gazdaság modernizálása érdeké- ben elsősorban a hazai emberi és anyagi erőfor- rásokat mozgósították, és olyan fejlett társada- lom felépitését tűzték ki célul, amelyben a kul- túrától a kereskedelemig minden ágazatot fin—

nek ellenőriznek és irányítanak. A szerző né- zete szerint Finnország jelenlegi eredményei a XIX. században kialakított stratégiának kö- szönhetők, így cikkében az elmúlt évszázad ese- ményeinek részletes elemzéséből indul ki.

A technológia-transzfer XIX. századi csator—

nái közül a szerző az alábbi hatot tartja a leg—

fontosabbnak :

1. gép- és berendezésimport:

2. külföldi közvetlen beruházások:

3. külföld licencek és szabadalmak vásárlása;

4. külföldi szakmunkások, kézművesek stb. toborzása és a tömeges bevándorlás engedélyezése;

S. külföldi tanulmányutak ösztönzése;

6. az ún. természetes technológia-transzfer: a know- how tudományos pubiikációkon keresztüli terjedése, kül- földi gyártmányok elemzése, kutató és oktatási intézmé- nyek létrehozása stb.

A fenti csatornák alkalmazását nemzetközi összehasonlitásban vizsgálva, a szerző az egyes országok közötti lényeges különbségekre mu—

tat rá. Az Egyesült Allamokban például a XIX.

században a bevándorlás volt a legfontosabb csatorna. Az orosz birodalom elsődlegesen a külföldi beruházásokat ösztönözte, míg Japán a természetes technológia—transzfert és a gépim—

portot, majd akülfölditanulmányutakat. Orosz- országban és Japánban a központi kormányzat aktívan részt vett a technológia-transzferben.

Svédország a külföldi beruházásokon kívül va- lamennyi csatornát széleskörűen felhasználta.

Svédország és Németország esetében a magán- vállalatok és magánszemélyek szerepe az álla- ménál jelentősebb volt a külföldi technológiák alkalmazása során. Németország esetében a szerző felhívja a figyelmet arra a pótlólagos előnyre, amit a magas oktatási színvonal és a fejlett ipar jelentett, s ami lehetővé tette, hogy a külföldi találmányokat és szabadalmakat min- den más országnál hatékonyabban alkalmaz- zák, sok esetben előbb, mint a találmány meg- születésének országában.

A következő fejezetben a technológia—transz- fer finn modelljét ismerteti a szerző. Hangsú- lyozza, hogy bár Finnország 1809 és 1917 kö—

zött a Romanovok uralma alatt mint autonóm

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ

273

nagyhercegség működött, nem utánozta a tech—

nológia—transzfer cári modelljét. A finn modell részletesebb bemutatása előtt az ország XIX.

századi állapotának rövid jellemzését olvas- hatjuk.

Az ország népessége 1900—ban mindössze 2,7 milliót tett ki, és periférikus, izolált helyze- tét erősítette, hogy a lakosság többsége az in- doeurópai nyelvekkel nem rokon finnugor nyel- vet beszélte. A gazdaság gyengén fejlett volt, 1880—ban a népesség 74 százaléka primitív me—

zőgazdasággal, halászattal és vadászattal fog- lalkozott. 1810—ben a lakosság alig 5 százaléka élt városokban, és ez az arányszám száz év múl- va is csak 15 százalék volt, a legalacsonyabb Európában. Gyakori volt az alultápláltság, sőt az éhezés, az éghajlati viszonyok a XIX. századi Finnországban kemény korlátokat szabtak a mezőgazdaság fejlődésének, s a helyzetet sú- lyosbította a közlekedési és szállítási rendszer fejletlensége. A természeti erőforrások szűkö—

sek voltak: az ország csak fával, vízi energiával és kis mennyiségű vasérccel rendelkezett. Meny- nyiségileg csak a favagyon volt számottevő:

a második legjelentősebb Európában.

A továbbiakban a technológia-transzfer ko- rábban felsorolt hat csatornájának finnországi alkalmazását ismerteti a szerző.

A gép— és berendezésimportot — különösen a XIX. század első felében — egyrészt külső té- nyezők nehezítették (például az angliai export- tilalom, amely 1843-ig érvényben volt, vagy a Finnország és Nyugat—Európa közötti közle- kedési és szállítási lehetőségek gyengesége), de gátolta a szigorú cenzúra is, amely még a mű- szaki és gazdasági információkra is kiterjedt.

A gépimport nehézségei elősegítették a hazai gépipar fejlődését, amely az ország speciális geopolitikai helyzetéből adódóan a gazdasági fejlettség szintjéhez viszonyítva meglehetősen sokoldalú, rugalmas volt. 1880 után megindult lassan a gépimport is, elsősorban Németország—

ból. Angliából, a skandináv országokból, majd az Egyesült Államokból, tehát az élenjáró tech—

nológiával rendelkező országokból.

A külföldi közvetlen beruházások — amelyek- nek jelentősége Dél-Amerika és Oroszország esetében igen nagy volt — Finnországban nem játszottak lényeges szerepet. Egyedül a fafű- résziparba invesztáltak nagyobb arányban tő—

két norvég, orosz, brit és svéd kereskedőházak.

Az 1910—es évek elején a külföldi tulajdon ará—

nya a finn feldolgozóiparban jóval 10 százalék alatti volt, míg például Bulgáriában 1909—ben 20 százalék, Oroszországban 1914—ben 44 szá- zalék. A jelenség magyarázata részben az, hogy a nyugati beruházókat sokkal inkább az óriási méretű orosz piac vonzotta. Bár a nagyherceg- ség cári uralom alatt állt, viszonylagos előnyei eltörpültek azon hátrányokhoz képest, amelyek a Finnországból Oroszországba történő impor- tálást nehezítették. Az ipari beruházásokat finn vállalkozók hazai tőkével hajtották végre. Az

iparosítást jelentősen támogatta a kormányzat, de az elsősorban az infrastruktúra kiépítésére irányult; ipari üzemet csak kis számban építet- tek. A finn kormánynak — szemben például ajapánnal — nem volt világos terve a technoló- gia-transzfer elősegítésére. S míg az orosz kor- mány készséggel adott különböző koncesszió- kat külföldieknek a természeti kincsek kiterme—

lésére, a finn szenátus nemzeti orientáltságú volt, ahazaivállalkozókat részeSí tette előnyben.

Ami a licenc- és szabadalomímportot illeti, Finnország alacsony technológiai színvonala ennek a huszadik századig gatat szabott.

A külföldiek száma mindig is alacsony volt Finnországban. Napjainkban ez az egyetlen nyugat—európai ország, ahol a külföldiek a né- pességnek kevesebb mint O,5 százalékát teszik ki. Bár a XIX. században az arányszám valami- vel magasabb volt, össze sem lehetett hasonlí—

tani például Svédországgal vagy Oroszország—

gal. A külföldiek aránya az ipari munkaerőben sohasem nőtt 3-4 százalék fölé. A néhány ezer külföldi szakmunkás, mérnök és üzletember azonban nagymértékben segítette a technoló—

gia-transzfert.

A külföldi tanulmányutak a technológia—

transzfer központi csatornáját jelentették Finn- országban. A műszaki oktatás fejletlensége miatt a diákok nagy számban mentek tanulni német vagy svéd főiskolákra, egyetemekre. Kéz—

művesek, szakmunkások, mérnökök, hivatal—

nokok, gyártulajdonosok, üzletemberek ugyan- csak gyakran utaztak külföldi tanulmányutak- ra, a kormány pénzügyi támogatásával.

A szerző ismerteti a finn modell néhány ered—

ményét is. A XIX. század közepétől megindult a finn gazdaság fejlődése, nyitása a világgazda—

ság felé. Megkezdődött a hatalmas favagyon kiaknázása, a fafűrész—, cellulóz— és papíripar—

nak mint kulcsfontosságú exportágazatnak a ki- fejlesztése. Az ipari termelés 1860 és 1913 között S,] százalékkal nőtt évente. Finnország gazda- sági növekedés szempontjából — becslések sze- rint — ebben az időszakban a negyedik volt Európában (Svédország, Dánia és Németor—

szág mögött). Az egy főre jutó bruttó nemzeti termék (Gross National Product — GNP) évi növekedése pedig ( l,26%) jóval meghaladta az európai átlagot (0,96%). Mindez kétségkívül a külföldi technológiák sikeres átvételén ala—

pult. Annak ellenére, hogy Finnország évszáza- dokon keresztül periférikus paraszttársadalom volt, az ipari szaktudás gyors asszimilálásával képes volt néhány fejlődési szakaszt átugorva dinamikus, modern szektort létrehozni archai—

kus gazdaságában. A fejlődés mindazonáltal csupán két erőforrásra, a fára és a vízi energiá—

ra alapult, s csak a második világháború után kezdődött meg az ország exportjának diverzi- fikálása. Mindennek ellenére Finnország fejlő—

dése töretlen volt; az egy főre jutó GDP tekin—

tetében az l960—as évek végén túlszárnyalta Angliát, a következő évtizedben Uj-Zélandot,

274

az 1980-as évtizedben pedig Belgiumot, Fran- ciaországot és Ausztráliát.

Az ún. természetes technológíaáramlásból eredő előnyöket korlátozták a nyelvi nehézsé- gek. Bár a finnek 98,5 százaléka tudott olvasni a XIX. század második felében, nagy részük csak a finn nyelvet ismerte. A lakosság mint- egy egynegyede tudott svédül, ami a technoló—

gia-transzfer szempontjából lényeges volt, hi—

szen a legfontosabb műszaki szakirodalom ren- delkezésre állt ezen a nyelven. A legmodernebb tudományos technológiai innovációk azonban csak francia, német vagy angol nyelven voltak hozzáférhetők; e nyelveket viszont csak egy igen kis számú — főleg svéd anyanyelvű — réteg értette. A XIX. századi finnek úgy vélték, hogy a külföldről átvett modern technológia nega- tív szociális és kulturális hatásokkal is jár.

Megpróbáltak ellenállni ezeknek. Gyors iparo- sítással szerették volna erősíteni gazdaságokat, de nemzeti és kulturális identitásuk elvesztése nélkül. A külföldi technológia átvételéhez elő—

ször is meg kellett alkotni a megfelelő finn sza—

vakat, hiszen a finn évszázadokon keresztül csak a parasztok nyelve volt. Az anyanyelvi szakkifejezések meghatározása a kulturális cé- lon kívül az új technológiák elfogadását és hasz- nálatát is segítette, hiszen az olyan általánosan elfogadott szavak, mint például telegráf vagy telefon, egy indoeurópai nyelvet nem ismerő finn számára semmit sem mondtak. A finn vé- gül is Európa egyik legszegényebb nyelve ma- radt; nagyon kevés kölcsönszót vett át más nyelvektől. A svéd nyelv segítséget jelentett a szaktudás természetes terjedésében. A finnek a nyugati szomszéd modernizációját élénk figye- lemmel kísérték, és szinte valamennyi reform- ját utánozták. 1880 után megnövekedett a né- met nyelvű tudományos és műszaki irodalom beáramlása. Svédországon kívül Németorszá- got és Svájcot is modellországnak tekintették a tudományok területén. A felsőoktatási rend- szert Németországtól vették át, és a német tu- dományos fogalmak és szabványok honosodtak meg.

Végül a szerző összefoglalja és nemzetközi összehasonlításban elemzi a technológia—transz- fer finn modelljének sajátosságait. A finnek

—— hangsúlyozza — a technológia—transzfer meg- lehetősen lassú, körülményes és bizonytalan csatornáit választották. Ez kezdetben késlel- tette az iparosítást, de hosszú távon legalább két lényeges előnyhöz vezetett, amelyek meg- alapozták a finn gazdaság későbbi fejlődését.

Először is a modell nagymértékben támaszko- dott a finn nép kezdeményezéseire és aktivi- tására, Japánhoz hasonlóan az izoláció, a na- cionalizmus és az agrár jellegü termelési struk—

túra ellenére Finnországban is nagyfokú a kulturális fogékonyság, ami megkönnyítette a nyugati technológiák bevezetését, és a gazda- sági növekedés fontos tényezőjévé vált. A finn modell másik előnye, hogy meglehetősen szi-

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ

lárd gazdasági nacionalizmushoz vezetett, ami a nemzeti mozgalom célja volt. Finnország nem vált félgyarmattá, a külföldi tőke által kizsákmányolt, nyersanyagellátó országgá.

Helyzete egészen más volt, mint például Bul- gáriáé vagy Romániáé. A finn gazdasági na- * cionalizmus fellépett a nagy jövedelemkülönb- ségek ellen, támogatta a tömegek oktatását, a társadalmi mobilitást és a kemény munkát.

Mindezen tényezők ösztönözték a gazdaság , növekedését. A finn modell erősítette a vállal- kozói szellemet, a növekedés fontos kulturális tényezőjét. A sikerekhez az is hozzájárult, hogy az ország szegény volt ugyan, de jól szervezett és fegyelmezett. A demokratizmusnak is erős hagyományai voltak az országban, szemben például a kelet-európai társadalmakkal. Mind- ezen tényezők eredményeképpen a technológia- transzfer finn modellje napjainkra olyan skan—

dináv típusú jóléti állam kialakulásához veze- tett, amely bizonyos értelemben még mindig a XIX. század végi nemzeti elveken nyugszik.

(Ism. : Szvitecz Zsuzsa)

LERMAN, R. I.—LERMAN, D. L.:

JÖVEDELEMFORRÁSOK És JÖVEDELEMEGYENLÖTLENSÉG

(Income sources and income ineguality: Measurements from three U.S. income surveys.) — Journal of Economic ami Social Measurement. 1989. 15. sz. 167—179. 19.

Az EgyeSült Államokban egyre inkább az érdeklődés homlokterébe kerül az anyagi—

gazdasági helyzet, így egyre nagyobb azon ta—

nulmányok, számítások jelentősége, amelyek a lakossági jövedelemegyenlőtlenség nagyságá- val és kiváltó okaival foglalkoznak. A szerzők azt vizsgálják, hogyan hatnak az Egyesült Államokban az egyes jövedelemforrások az összjövedelem-egyenlőtlenségre. Három, de ki- emelten két statisztikai felvétel, az 1983. évi (Survey of Consumer Finances — SCF) és az 1981. évi Folyamatos Lakossági Felmérés (Current Population Survey — CPS) alapján készítenek — elsősorban a legfrissebb felmérés szemszögéből — összehasonlító elemzést. A ko- rábbiaktól eltérő következtetésekre jutnak pél—

dául a tulajdonból származó jövedelemről, ugyanis ez a hagyományos felfogás szerint erősebben differenciálja a lakossági jövedelme—

ket, mint a többi jövedelemforrás, mig R. I.

Lerman és Sh. Yitzhakí a CPS-t felhasználva azt állítják, hogy a tulajdonból származó jöve—

delem nem okoz nagyobb jövedelemkülönb- séget, mint amekkora az összjövedelemhez vi—

szonyított aránya. Az elemzés az 1984—ben ki—

dolgozott, az egyenlőtlenséget mérő Gini—- együttható jövedelemforrásonkénti bontására (LY-rendszer) épül. A tanulmány az amerikai kutatók által felhasznált adatbázisok (CPS, tízévenkénti népszámlálás) hiányosságainak