magyar-afrikai kapcsolatok
AZ UTOLSÓ CSÁSZÁR MAGYARORSZÁGON – HAILÉ SZELASSZIÉ 1964-ES LÁTOGATÁSA
1MARSAI VIKTOR
Bevezetés
Hailé Szelasszié etióp császár 1964. szeptember 20-23. közötti látogatása a magyar diplomácia egyik meghatározó eseményei között szerepelt – nem csupán politikai, de gyakorlati jelentősége kapcsán is. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leve- rése utáni, ötévnyi nemzetközi (nyugati) izolációban levő Magyarország2 számára ugyanis különös jelentőséggel bírt, hogy a ,,karanténból” való kiszabadulás után két évvel a nemzetközi politika egyik magasan jegyzett és respektált alakja, Hailé Sze- lasszié látogatott hazánkba.
Ugyanakkor a szimbolikus eredményeken túl a találkozó hatását a kétoldalú kapcsolatokra érdemes a helyiértékén kezelnünk. Bár a látogatás megerősítette a két ország közötti együttműködést, és a következő években annak virágkorának lehetünk a tanúi, amelyhez foghatóan talán csak az 1977-78-as ogadeni háború időszakában mélyülnek el a kapcsolatok,3 valóban meghatározó megállapodások és akciók nem nőttek ki a találkozóból. Néhány elem, mint a magyar népzenekutatók kiküldése vagy később a MOGÜRT busztenderei ugyan viszonylag komoly kulturális eredmé- nyekkel, illetve gazdasági haszonnal jártak, de hazánk a következő évtizedekben sem maradt más Etiópia számára, mint egy baráti, de alapvetően korlátozott erőforrások- kal rendelkező ország, amelyre csak mérsékelten lehetett támaszkodni a kelet-afrikai ország modernizációja kapcsán. Jól mutatja ezt, hogy a két ország között sosem szü- letett gazdasági keretegyezmény, és hogy a magyar viszonylat sosem haladta meg az etióp külkereskedelmi forgalom 1%-át. Mindez Mengisztu Hailé Mariam 1977.
februári hatalomra kerülésével sem változott meg: még 1981-ben is, amikor talán a legfagyosabb volt a viszony Addisz-Abeba és a Nyugat, különösen Washington között, egy magyar jelentés aláhúzta, hogy ,,Etiópia a szocialista orientáció ellenére a tőkés világgazdaság részének tekinthető”, hiszen külkereskedelmének 80-85%-a a tőkés országokkal bonyolódik le. Ahogy az elemzés kiemeli, ráadásul ,,a jelenlegi világgazdasági trendek ismeretében az is bizonyos, hogy az elkövetkező évtizedben e helyzetben alapvető változás nem fog bekövetkezni.” Bár ezen igyekeztek változ- tatni, az etióp vezetés ,,azzal is tisztában van azonban, hogy a szocialista országok a tőkés világot nem helyettesíthetik.”4 Mégis, mint látni fogjuk, hazánk – és a tágabb kelet-közép-európai térség – gazdasági és politikai súlyánál befolyásosabb szerepet játszott abban a sakkjátszmában, amit az idősödő császár a nemzetközi porondon
folytatott, hisz a szocialista országok felé tett gesztusok segítettek erősíteni Hailé Szelasszié ,,el nem kötelezett” imázsát és növelni nemzetközi tekintélyét.
Jelen tanulmány célja, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár külügyi anyagainak, illetve a szekunder irodalomnak a feldolgozásával bemutassa a császár látogatásá- nak körülményeit, illetve hatásait a magyar-etióp kapcsolatokra. Az írás fő állítása, hogy bár Hailé Szelasszié látogatása – egy rövid felfutást leszámítva – nem hozott alapvető változást a felek viszonyában, segített stabilizálni, mélyíteni és tartalom- mal feltölteni a viszonylag friss kapcsolatokat, és kijelölni a fő kereteket-irányokat, amelyek mentén azok a következő két és fél évtizedben mozogtak. Ugyanakkor a találkozó fontos gyakorlati tapasztalatokkal vértezte fel a magyar vezetést, amelyet nem csupán a fejlődő világ országaival való kapcsolatokban, de a tágabb nemzetközi porondon is hasznosítható volt.
Hailé Szelasszié és a keleti blokk
Etiópia a második világháború alatt és után a nyugati hatalmak, mindenekelőtt az Egyesült Államok legfontosabb stratégiai szövetségesévé vált a szubszaharai tér- ségben. Az 1956-os szuezi válság alatti washingtoni fellépés azonban rávilágított a nyugati tömbön belüli törésvonalakra. Hailé Szelasszié számára különösen visz- szatetsző volt Izrael ,,cserben hagyása”, ráadásul a csatorna egyiptomi lezárásának gazdasági következményei a kelet-afrikai államot is súlyosan érintették. Éppen ezért a császár az ötvenes évek végétől igyekezett diverzifikálni külpolitikai- és gazdasági kapcsolatait. Az etióp vezetés fölismerte, hogy az ország modernizációja olyan méretű külső tőkét igényel, amelynek biztosítására egyetlen aktor alkalmat- lan, és minden fellelhető helyen meg kell kísérelni vissza nem térítendő segélyeket, illetve kedvezményes hiteleket igényelni. Az ötéves időszakokra bontott etióp fej- lesztési tervek grandiózus forrásigényeket jelöltek meg,5 amelyek fedezése még a nyugati tömb számára is kihívásokat támasztott, ráadásul mind gazdasági, mind politikai megtérülésük kétséges volt: bár Etiópia a térség – és a szubszaharai Afrika – meghatározó állama volt, Hailé Szelasszié pedig a nemzetközi kapcsolatok egyik legnagyobb ,,sztárja”, az igényelt összegek túlmutattak a realitásokon.
Fontos aláhúzni itt, hogy a császár sem ekkor, sem később nem gondolt arra, hogy felbontsa a Washingtonnal és a nyugat-európai államokkal, mindenekelőtt az NSZK-val fennálló stratégiai partnerséget: Hailé Szelasszié tapasztaltabb reálpoliti- kus volt annál, hogy azt gondolja, a Szovjetunió képes lesz betölteni az amerikaiak által hagyott gazdasági űrt. Ezt jól mutatta, hogy Etiópia – a kétségtelen gazdasági potenciálok ellenére – csak vonakodva kezdte el lehívni az 1959-ben felajánlott 100 millió USD-s szovjet hitelkeretet, és tíz évvel később, 1970-ben is még csak alig 40%-át használták fel – részben annak a nyugati kölcsönöknél kedvezőtlenebb feltételei miatt.6
Ugyanakkor úgy számított, hogy a keleti tapogatódzás hitelesebbé teszi az el nem kötelezett országok mozgalmában betöltött helyét, tovább növeli nemzetközi tekintélyét, és többletforrásokat jelent majd az Etióp-magasföld számára nem csupán azért, mert megnyithatja a szocialista országok pénzcsapjait, hanem mivel ezzel arra
kényszerítheti a nyugati szövetségeseket, hogy pozícióik fenntartása érdekében ők is növeljék kelet-afrikai támogatásaikat. Azt a szempontot sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a császár és tanácsadói számára fontos tapasztalatokkal szolgált 1959-es moszkvai és csehszlovákiai látogatása, amelyek során tanúja lehetett annak, hogy a szocialista tervgazdaságok miként kezdték meg az elmaradt nemzetgazda- sági struktúrák átalakítását és a vidéki termelés, életmód modernizációját. A császár szemében országa számára ezek a modellek valószínűleg sokkal használhatóbbnak tűntek, mint az utolérhetetlen távolságban lévő nyugati minták.7
A fentiek mellett nem hagyhatjuk figyelmen kívül Hailé Szelasszié személyes motivációit sem a szocialista országok felé való nyitásban: a császár ugyanis nagyon szeretett utazni, és nem esett nehezére, hogy újabb látványosságokkal szórakoztassa magát.
Összességében tehát a császár magyarországi útja – amely egy nyolc országot (!) érintő, zömében Kelet-Európára koncentráló látogatássorozatba illeszkedett be – nem célozta azt, hogy radikálisan új szintre emelje a magyar-etióp kapcsolatokat, csak igyekezett további lendületet adni azok mélyítéséhez – csakúgy, mint lengyel- országi, romániai vagy bulgáriai látogatása.
Ennyi év távlatából szintén fontosnak tűnik az a tapasztalat, amelyet a magyar diplomácia – és a politikai vezetés – szerzett a császár látogatása kapcsán.8 Ahogy a találkozóról készült összefoglaló dokumentum megjegyezte, ,,Kádár János elvtárs a császár látogatásával kapcsolatos munkát – a császár elutazása után tartott megbe- szélésen – összefoglalóan úgy értékelte, hogy az zökkenőkkel ugyan, de alapjában véve jól sikerült. Megállapította, hogy bizonyos szempontból – főleg protokollárisan – a látogatás újszerű feladat volt számunkra.”9 Ahogy a későbbiekben látni fogjuk, a találkozó során számos olyan technikai probléma vetődött fel, ami nemcsak az etióp relációban, hanem minden külkapcsolati viszonylatban hasznos technikai ismere- tekkel ruházta fel a magyar diplomatákat és más érintett kormányzati szereplőket.
A magyar-etióp kapcsolatok az 1960-as években
Bár a két fél közti tapogatódzások már az ötvenes évek közepén megindultak, az 1956-os események, az azokat követő nemzetközi változások, illetve az etióp vezetés bizonytalanságai miatt a diplomáciai kapcsolatok felvételére csak 1959 novemberé- ben került sort.10
A Magyar Népköztásaság a kairói magyar nagykövetet, Szíjártó Lajost akkre- ditálta Addisz-Abebába. Szíjártó 1960. február végén utazott Etiópia, hogy átadja a császárnak megbízólevelét. A fogadtatás szívélyes volt, és az etióp külpolitika vál- tozását jelezte, hogy az 1956-os események kapcsán a házigazdák nyitottak voltak a Szíjártó által képviselt ellenforradalmi narratíva elfogadására, amely különösen annak tükrében volt fontos, hogy Etiópia az ENSZ-ben többször is megszavazta a szovjet fellépést elítélő nyilatkozatot. Nagyon hamar kiderült az is, hogy az etióp fél számára az elsődleges cél nem a politikai, hanem a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok mélyítése: ezt a megbeszélések során több etióp vezető is kérte, és a baráti szocialista országok helyi diplomatái is javasolták. Jelentésében Szíjártó
is amellett érvelt, hogy egy két-három fővel működő kereskedelmi kirendeltség fenntartása költséghatékonyabb és eredményesebb lenne, mint a kartúmi irodából történő rendszeres átutazások.11
A kedvező fogadtatás ellenére a kapcsolatok kiépítése lassan haladt, elsősorban az etióp fél miatt: az 1960. decemberi puccs jól mutatta az ország belső ellentmondásait és a különösen a hadsereg és az értelmiség körében tapasztalható elégedetlenséget, amelyet 1960 tavaszi látogatása során Szíjártó is érzékelt.12 Így az idősödő császár – aki lényegében egy személyben ellenőrizte a teljes külpolitikai gépezetet – fontosabb ügyekkel volt elfoglalva, mint Magyarország. Etiópia csak 1961 decemberében kért agrément Michael Imru, Etiópia Oxfordban végzett moszkvai nagykövete számára, akit Budapestre szerettek volna akkreditálni.13 A megbízólevél átadására végül 1962 júliusában került sor.14
Az első kézzel fogható mozzanata a kapcsolatok erősítésének az addisz-abebai magyar külkereskedelmi kirendeltség 1962-es felállítása volt. A kirendeltség vezetője Simányi Miklós lett, aki korábban a kartúmi kereskedelmi kirendeltséget irányította.
Simányi szeptember közepén érkezett Addisz-Abebába.15 Érdemes ugyanakkor megjegyeznünk, hogy a magyar vállalatok, mint a Hungarotex, a Modex vagy a Ferunion már 1957-ben megkezdték kapcsolataik kiépítését az országban.16 1961- ben megtörténtek az első vásárlások, amelyek főleg lenmagot, olajos magvakat és nyersbőröket foglaltak magukba. Kávét ugyanakkor hazánk egyelőre nem vásárolt, amit az etiópok több estben szóvá is tettek. Az etióp kávé – kiváló minősége miatt – túl drága volt a magyar fogyasztók számára. Simányi korai jelentéseiben ezért arra bíztatta a különféle szereplőket, hogy az olajosmagvak és bőrök piacán növeljék az importot. A magyar export főleg textil- és alumíniumtermékeken keresztül kezdett kibontakozni. A kereskedelmi tanácsos megjegyezte, ,,negatív jelenségnek kell érté- kelnünk, hogy exportáló vállalataink forgalmát lényegében két képviselőn keresztül bonyolítjuk le.”17 Ugyanakkor nem volt könnyű a térnyerés egy olyan piacon, amelyen számos szereplő – mint az arabok vagy az indiaiak – már évszázados előzményekkel bírtak, másrészt Simányi szerint az etióp kormányzatban helyet foglaló, nyugati szimpatizáns káderek tudatosan akadályozták a szocialista országokkal történő kapcsolatépítést. Az sem segítette a magyar terjeszkedést, hogy, amint a tanácsos megjegyezte, ,,ma még etiópiai kereskedelmi rétegről, vagy megfelelő kereskedelmi tapasztalattal rendelkező szakkáderek csoportjáról alig beszélhetünk.”18
Súlyos problémákat okozott az is, hogy a nemzetközi – szabadpiaci – kör- nyezetbe kikerült magyar vállalatok nem minden esetben voltak felkészülve a megmérettetésre. A Hungarotex például nem volt képes leszállítani a megrendelt takarómennyiséget, és – mivel a bejáratott hazai és a szocialista piacok kellemes állóvizet biztosítottak a számára – már 1963-ban a kivonulást fontolgatta az etióp piacokról, miközben termékei iránt folyamatosan nőtt a kereslet. A vállalat azonban a kapacitás-bővítés helyett inkább minél előbb meg akart szabadulni a ,,problémás”
és számára ismeretlen relációtól – Simányi őszinte felháborodására.19
1963 elejére Simányi jó kapcsolatokat épített ki az etióp kormányzat tagjaival.
A magyar Külügyminisztérium felhatalmazásával rendszeresen részt vett a
protokollrendezvényeken, és az etióp fél lényegében úgy kezelte, mint ideiglenes ügyvivőt. Ugyanakkor világosan látszott, hogy ez a hibrid felállás nem lesz sokáig fenntartható, Szíjártó pedig Kairóból csak korlátozottan tudta ellátni etiópiai feladatait.
Fontos tényezőnek bizonyult a májusra tervezett addisz-abebai csúcstalálkozó, amelynek célja a kontinens regionális szer- vezetének, az Afrikai Egységszervezetnek a megalakítását tűzte zászlajára. A magyar külügyminisztérium érzékelte mind az esemény jelentőségét, mind Hailé Szelasszié növekvő befolyását. Így hamar felmerült, hogy hazánk is küldjünk ki egy megfigyelő státuszú diplomatát a találkozóra Bárd Mik- lós kartúmi ideiglenes ügyvivő személyében:
az nem derül ki a dokumentumokból, hogy miért nem az Addisz-Abebába akkreditált Szíjártó neve merült fel ennek kapcsán.20
Az etióp fél is szorgalmazta a kapcso- latok bővítését: a külügyminisztérium protokollosztályának helyettese többször
fölvetette Simányinak, ,,hogy a Szovjetunió, Csehszlovákia és Románia nagyszámú ösztöndíjat ajánl fel évenként az ethióp kormánynak.”21 Éppen ezért a kereskedelmi tanácsos javasolta, hogy hazánk is ajánljon fel pár helyet, amiről meg is indult itthon a gondolkodás.22
1963 második felére két markáns csapásirány körvonalazódott a kapcsolatok további mélyítésére: ezek egy önálló nagykövetség létesítése és a császár meghívása voltak. Ami az elsőt illeti, 1963 év végén élénk levélváltás folyt a különféle magyar szervek között ennek feltérképezésére, amihez Bárd 1963. november 10-16. közötti etiópiai útja további muníciót szolgáltatott. Ahogy a magyar külügy is érzékelte, Addisz-Abeba a májusi csúcs után ,,már nemcsak az EAC székhelye, hanem az Afrikai Egységszervezeté is. Úgy véljük, hogy a jövőben egyre több afrikai összejö- vetelt fognak tartani Ethiópiában,”23 és az ország jelentősége tovább növekszik majd.
A Külügyminisztérium kérte, hogy ,,a Magyarország és Ethiópia közötti kapcso- latok fejlesztésének, a két ország diplomáciai képviseletének esetleges nagyköveti szintre történő emelése vagy magyar külképviselet Addisz-Abebában való létesíté- sének megfontolása céljából feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy Ügyvivő elvtárs a jelen futárral terjesszen fel az ottani tapasztalatok és beszélgetések alapján készült értékelő jelentést.”24 Bárd december közepi levelében egyértelművé tette, hogy ,,tekintettel az ország politikai fontosságára a Magyarország és Ethiópia közötti kapcsolatok fejlesztését rendkívül fontosnak tartom. (…) Úgy vélem, hogy – bár
Ugyanakkor nem volt
könnyű a térnyerés
egy olyan piacon,
amelyen számos
szereplő – mint az
arabok vagy az india-
iak – már évszázados
előzményekkel bír-
tak, másrészt Simá-
nyi szerint az etióp
kormányzatban he-
lyet foglaló, nyugati
szimpatizáns káderek
tudatosan akadá-
lyozták a szocialista
országokkal történő
kapcsolatépítést.
magában Ethiópiában politikai lehetőségeink még e pillanatban mérsékeltebbek – kikell (sic!) használnunk azokat az információs lehetőségeket, amelyeket ma Addisz-Abeba összafrikai vonatkozásban jelent”25 Mindezek fényében Bárd is támo- gatta az önálló képviselet megnyitásának gondolatát, amit addisz-abebai látogatása során az etióp fél is szorgalmazott. Megint csak fontos kiemelnünk a tárgyalások nemzetközi környezetét: ahogy Bár rámutatott, ,,indokolja kapcsolataink fejlesztését az is, hogy utóbbi időben az amerikai befolyás (részben az amerikaiak által inspirált legutóbbi felkelés hatására) csökkenni látszik.26 Az ethióp kormány igyekszik minél kevesebb amerikai szakértőt foglalkoztatni sőt azis (sic!) előfordul hogy egyes meg- ürült szakértői helyeket jugoszlávokkal töltöttek be. Megjegyzem, hogy Etihópiában meglehetősen nagy jugoszláv befolyás észlelhető.”27
Ezzel párhuzamosan folytak az erőfeszítések a császár magyarországi meghí- vására. 1963 májusában az MTI tudósítója, Kalmár György Etiópiában járt, ahol lehetősége adódott egy rövid interjút készíteni Hailé Szelassziéval. A beszélgetés során a császár megjegyezte, hogy ,,nekem nagyon régi vágyam meglátogatni az Önök fővárosát.”28 Bár a Külügyminisztérium ezt a részt kiszedette az MTI tudó- sításából, a tárcánál nem feledkeztek meg a megjegyzésről. Júliusában Szíjártó jelezte, hogy a császár Jugoszláviába fog látogatni, ami kiváló lehetőség lenne arra, hogy a magyar kormány meghívja őt Budapestre.29 Az ügyet a császár a nagykövet őszi addisz-abebai búcsúlátogatásakor is megemlítette (Szíjártó megbízatása 1963 decemberében járt le).30 Végül a hivatalos meghívásra 1964 februárjában került sor, amikor az új kairói nagykövet, Rácz Pál átadta megbízólevelét Hailé Szelassziénak.31 Ezen a ponton ért össze a kapcsolatok bővítésének két szála, nevezetesen, hogy a magyar külügyminisztérium a császár magyarországi látogatásával egybekötve
Hailé Szelasszié. Forrás: http://www.reggaegoneviral.com/
<
akarta bejelenteni az új képviselet megnyitását. Ugyanakkor világos volt, hogy arra leghamarabb 1965-ben kerülhet sor. Ebből a szempontból szerencsés fejleménynek bizonyult, hogy a császári látogatás is – amelyet Budapesten eredetileg júniusra terveztek – folyamatosan csúszott.32
Meg kell említenünk, hogy a magyar félnek sem sikerült maradéktalanul alkal- mazkodnia az új követelményekhez, és ez csak részben volt magyarázható az új relációval: a hibák, minisztériumi hatásköri torzsalkodások inkább arra mutattak rá, hogy a diplomáciai kar és a közigazgatás egyes szereplői nem voltak képesek felnőni feladataikhoz. Ennek egyik eklatáns példája volt, amikor a távozó Szíjártó ideiglenes ügyvivőként mutatta be Simányit. A kereskedelmi tanácsos már 1963- as magyarországi pihenése során jelezte a külügyminisztérium felé, hogy az etióp szervek de facto ideiglenes ügyvivőként kezelik, ami hivatalos kinevezés híján kényelmetlen számára. Így azt javasolta, hogy adják meg neki a címet. Ez jórészt reális kérés volt, hiszen a külügy rendszeresen kért diplomáciai jellegű feladatokat az Addisz-Abebában székelő Simányitól, és nem látták elvi akadályát a kérésnek.
Mindezek ellenére a kinevezésre nem került sor, amiben szerepet játszhatott az is, hogy a tanácsos gyakran nem rejtette véka alá, hogy önmagát igen fontos személy- nek tartja a magyar-etióp kapcsolatokban. Ezt jó bizonyította, hogy e véleményét az 1965 őszén Etiópiába érkező nagykövet, Pataki János előtt is hangsúlyozta, ami komoly konfrontációkhoz vezetett a szereplők között.33
Jelen voltak a minisztériumok közti pengeváltások is. A kapcsolatok terén a Külkereskedelmi Minisztérium mindig is realistább, üzletközpontú politikát folyta- tott, és nem szívesen bocsátkozott politikai indíttatású kalandokba, amelyek anyagi megtérülése nem volt biztosított. Ez jól megmutatkozott az 1960-as évek második felének magyar projekttervei kapcsán, amelyek zömében éppen ezért nem valósul- tak meg. De nem csupán a több millió USD-s kérdésekben, hanem a kisebb tételek esetében is meg-megakadt a diplomáciai gépezet. Ilyen volt például az április 4-i ünnepi fogadás kérdése. 1963-ban nem került sor a megrendezésére, mert az 1962 októberében létrehozott külkereskedelmi kirendeltség számára ehhez nem rendeltek pénzügyi keretet. Ebből aztán Simányinak lettek is kellemetlen percei, amikor több diplomata és etióp közszolga is érdeklődött afelől, hogy Magyarország miért nem szervezett bankettet a nemzeti ünnepén. A tanácsos ezért 1964. januári levelében azt javasolta, hogy abban az évben ne maradjon el a rendezvény. A fő problémát azonban a költségek fedezése jelentette. Ahogy Simányi rámutatott, ,,több precedens van arra, hogy ahol csak külkereskedelmi kirendeltségünk van, az április 4-i foga- dás költségeit a Külügyminisztérium fedezi.”34 Ugyanakkor a tanácsos felvetette, hogy mi lenne, ha a költségek felét a külügy, a másik felét pedig a Külkereskedelmi Minisztérium fizetné. A javaslatot a kairói és kartúmi nagykövetség is támogatta, és a tárca is látta jelentőségét: ,,A fogadás megtartását mind politikai, mind gazdasági érdekeink indokolják.”35 Ugyanakkor a külügyminisztérium nem akart könnyelmű ígéreteket tenni, főleg, hogy Simányi kapcsolatai miatt főleg gazdasági diplomatá- kat várt a rendezvényre. ,,Ezért ésszerűnek tartjuk, hogy a fogadás költségeinek az 50%-át a Külkereskedelmi Minisztérium vállalja.” A költség ,,a megfelelő italmeny-
nyiségtől eltekintve, 560 etióp dollár körül van. A felszolgálható italt április 4-e előtt már nem lehet ugy (sic!) kiküldeni, hogy időben meg is érkezzen. Ezért javasoljuk, hogy ezt a kirendeltség előlegezze saját készletéből.”36 A tárca azt is világossá tette, hogy az 50%-nál nagyobb részt nem tudnak vállalni a kifizetésekből. Ugyanakkor ekkor meg a kereskedelmi tárca kezdett el húzódzkodni, és tartózkodott a költségek felének egyértelmű vállalásától, csak elvi egyetértését fejezte ki.37 Arról, hogy mi lett a történet pontos vége, nem szólnak a dokumentumok, mindenesetre a jelentések tanúsága szerint 1964. április 3-án megtartották a fogadást.38
Az utolsó császár Magyarországon
1964 nyarára körvonalazódott, hogy Hailé Szelasszié magyarországi látogatása az év szeptemberében, egy hosszabb nemzetközi körút keretében fog megvalósulni, amelynek során a császár iráni és lengyelországi tartózkodás után érkezik hazánkba.
A szeptember 20-23 közötti magyarországi találkozók után Hailé Szelasszié Bulgá- riában, Romániában és Jugoszláviában folytatta útját, amelyet egy pár napos svájci pihenés követett. Ezután a császár részt vett az el nem kötelezett országok október 5-10. közötti kairói konferenciáján, majd hazatért.39 Mindez nem mindennapi telje- sítmény volt az ekkor már 72 éves államférfitól.
Mint korábban említettük, a látogatás során a praktikus szempontok keveredtek a császár személyes érdeklődésével. Hailé Szelasszié szerette volna meglátogatni a szocialista országokat, amelyek az előző években építették ki kapcsolataikat Etiópi- ával, és láthatóan igyekeztek ott növelni aktivitásukat. Ez jó lehetőséget biztosított arra, hogy a császár felmérje, mit is várhat új partnereitől. Ugyanakkor kétségtelenül nagy súllyal esett a latba Hailé Szelasszié utazási és tudásvágya, amely Európa erre a számára kevésbé ismert térségébe csábította. A császár minden bizonnyal tisztában volt vele, hogy a hidegháborús diskurzusban leginkább csak saját szemének hihet az egyes partnerek felbecsülésénél.
A találkozó gyakorlati részleteinek tisztázására szeptember elején magyar diplomaták érkeztek Addisz-Abebába. Ez különösen a magyar programjavaslat részleteinek megvitatása, illetve a tervezett légügyi és tudományos-kulturális egyezmények előkészítése szempontjából bírt jelentőséggel. Sok probléma adódott a vízum-ügyintézéssel, elsősorban azért, mert egészen augusztus végéig lebegett a látogatás pontos dátuma, illetve, mert még szeptember közepén is változott a delegáció pontos összetétele. Így az etióp vendégek végül csak Ferihegyen kaptán meg azokat.40 A közelgő látogatásról az első hivatalos nyilatkozatok szeptember 8-án jelentek meg a magyar lapokban. A szöveg szerint ,,Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács Elnökének meghívására I. Hailé Szelasszié, Etiópia császára a közeljövőben hivatalos látogatásra Magyarországra érkezik.” A belső jelentés kiemelte, ,,hogy a nagykövet41 szerint a császár Magyarországra való látogatásának jelentőségét hang- súlyozni kell, ezért ellenezte az ,,európai útja során” kitételt, s helyette javasolta, írjuk be, hogy a császár ,,hivatalos” látogatásra érkezik.”42
A császár végül egy huszonnégy fős delegáció élén érkezett meg Budapestre szeptember 20-án, délelőtt 11 órakor. Az eredetileg 15 fősre tervezett delegációt ala-
posan felduzzasztotta, hogy Hailé Szelasszié egy saját filmes csoportot vitt magával kör- útjára.43 A küldöttségnek tagja volt a császár nagybátyja, az aktuális moszkvai nagykövet édesapja, Rasz Imru Hailé Szelasszié, a szenátus elnöke, Abje Abebe, Ketema Jifru külügyminiszter, Aszefa Demisszie dan- dártábornok, a császár fő szárnysegédje, és Ruth Deszta hercegnő. Ruth megjelenése kisebb diplomáciai bonyodalmakat okozott, Martin Ferenc varsói nagykövet ugyanis azt közölte a magyar külüggyel, hogy a lengyel értesülések szerint ,,a császár mindig visz magával egy-egy hölgyet kiterjedt család- jából, vagy akit legalábbis családtagként kezel.” Bár a jelentés szerint ez a protokoll miatt fontos, a beszámoló, hogy növelje a bizonytalanságot, hozzáteszi, ,,s akihez emberileg a megfigyelések szerint kizárólag platonikus gyengédséggel viszonyul. A len- gyel elvtársak igyekeznek megfelelően tisz- teletben tartani az agg uralkodó ezirányú érzelmeit.”44
Mindezek miatt Ruth Desztát – aki egyébként a császár unokája volt – Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke külön is köszöntette reptéri üdvözlőbeszédében mint ,,hercegnő ő császári fenségét,” és a beszéd lezárásában is megemlítette nevét.45 Ez azért okozott kisebb fennakadást, mivel a hercegnő az etióp delegáció saját pro- tokollja szerint jóval kevésbé volt fontos, mint például Ketema külügyminiszter, és megszólítása sem volt pontos. Kádár ezt fel is vetette a látogatás utáni értékelő
megbeszélésen, amikor arra utalt, hogy ,,a császár válaszbeszédének magyarra tolmácsolásából úgy tűnt, mintha a császárnő családi helyzetét illetően nem pontos megszólítást kapott volna Dobi elvtárs beszédében. Ez a benyomás azért keletkezett, mert az amhara tolmács szaggatottan fordította angolra a császár szavait és ez a rész a mondatból kiragadva félreérthetően hangzott.”46 Hailé Szelasszié egész pontosan azt mondta, köszöni Dobinak, ,,hogy üdvözlő beszédében megemlítette Ruth Destát (sic!). Ő nem azért van itt, mert az unokám, hanem azért, mert azokat az etiópokat képviseli, akik harcoltak és szenvedtek az Etiópia elleni fasiszta agresszió idején;
A látogatás során a praktikus szem- pontok keveredtek a császár személyes érdeklődésével. Hailé Szelasszié szerette volna meglátogatni a szocialista országo- kat, amelyek az előző években építették ki kapcsolataikat Etió- piával, és láthatóan igyekeztek ott növelni aktivitásukat. Ez jó lehetőséget biztosított arra, hogy a császár felmérje, mit is vár- hat új partnereitől.
Ugyanakkor kétség-
telenül nagy súllyal
esett a latba Hailé
Szelasszié utazási és
tudásvágya, amely
Európa erre a számára
kevésbé ismert térsé-
gébe csábította.
mivel apja azon nemzeti hősök egyike, aki az agresszorok ellen harcolva életét vesztette.”47 Az etióp vendégek ezt természetszerűen nem érzékelték, csak a magyar hallgatóságban keltett bizonytalanságot. A császár válaszából látszott, hogy örült a hercegnő megszólításának, és ,,ezt a tényt politikai demonstratív reagálásra hasz- nálta fel, amikor fiának a fasiszta hódítókkal vívott hősi halálára tett utalásokat.”48 A dokumentum hozzáteszi, ,,a hercegnő külön üdvözlését a Külügyminisztérium egyébként azért tartotta szükségesnek, mert a protokoll a császárhoz legközelebb álló női vendég esetében azt megkövetelte, s azonkívül korábbi esetekben Vorosilov, Hruscsov és Novotny elvtársak is külön üdvözölték a császár kíséretében érkező hercegnőt.”49 A katonai tiszteletadással zajló köszöntés után – amelyen Kádár János és Kállai Gyula, a minisztertanács elnökhelyettese is részt vettek, illetve amelyre 6 000 budapesti dolgozót is kivezényeltek – az etióp delegációt a szállásra hajtott.
Az utat a következő, magyar és amhara nyelvű feliratok díszítették: ,,Üdvözöljük I. Hailé Szelasszié Ő Császári Felségét, a népek közti barátság és együttműködés kimagasló személyiségét!” ,,Szívélyesen üdvözöljük Ő Császári Felségét, I. Hailé Szelassziét!”50 Hasonló kétnyelvű címoldallal jelentek meg aznap a napilapok is.51
A soron következő napok tárgyalási tematikái számos kérdést érintettek a nemzetközi helyzet alakulásától kezdve a két fél viszonyáig. A magyar kormány fő célkitűzése az volt, hogy megismertesse hazánk történelmét, álláspontját, világban elfoglalt helyét Hailé Szelassziéval, és megalapozza a két ország közötti kapcsola- tok mélyítését. Ennek során sok szó esett a – természetesen szocialista szemüvegen keresztül bemutatott – ezeréves magyar történelemről, a ,,törökdúlásról”, a Rákóczi- szabadságharcról, a Habsburg ,,megszállásról”, a Tanácsköztársaság időszakáról.
Ahogy a dokumentumok kiemelik, ,,két imperialista háború – s leginkább a fasizmus által kirobbantott II. világháború – szenvedései acélozták meg népünknek azt az aka- ratát, hogy szenvedélyesen küzdjön az új háború megakadályozásáért, a békéért.”52 A nemzetközi ügyekben Magyarország és Etiópia között nem igazán merültek fel érdemi véleménykülönbségek: hazánk afrikai partneréhez hasonlóan üdvözölni tudta a dekolonizáció folyamatát, elítélte az ,,imperializmus” térnyerését és szimpátiáját fejezte ki az el nem kötelezettek mozgalma iránt. Magyarország elítélte a kongói válságba történt külső beavatkozást és az apartheidet, illetve utalva az 1964-es etióp- szomáli határháborúra többször is elhangzott, hogy a magyar álláspont szerint a területi vitát csak békés eszközökkel lehet rendezni (ami valójában az addisz-abebai álláspont támogatását jelentette). Felbukkantak az ekkor szokásosan elmaradhatatlan szólamok a nukleáris fegyverek és általában a fegyverzetkorlátozás szükségességéről.
Nagy hangsúly került az újonnan megalakult Afrikai Egységszervezetre, amelyben a magyar kormányzat az afrikai béke, biztonság és prosperitás fő letéteményesét látta – illetve bízott benne, hogy a korábbi nyugati befolyás ellensúlya lehet.
Alapvetően egyetlen kérdés volt, amiben nem egyezett a felek álláspontja, ez pedig az ekkor még megoldatlan német-kérdés volt. Ahogy a magyar fél kifejezte, ,,két világháború mérhetetlen szenvedései figyelmeztetnek azonban bennünket a német militarizmus veszélyére, s ennek a veszélynek az imperializmus által ösz- tönzött feléledésére, ami komolyan fenyegeti békésen dolgozó népünk nyugalmát.”
Majd hozzátették, ,,különösen nagyra értékeli (M.V.: a magyar kormány) azt a szerepet, amelyet az NDK – az európai történelemben az első békeszerető német állam – játszik a nemzetközi életben.”53 Ugyanakkor az NSZK és általában a Közös Piac több országa is Etiópia meghatározó kereskedelmi partnere volt, és Hailé Sze- lasszié kiváló kapcsolatokat ápolt Bonnal. Így az etiópok hamar lesöpörtek minden olyan magyar kezdeményezést, ami a Német Demokratikus Köztársaság nemzetközi legitimációjának erősítését célozta, és a közös nyilatkozatból is kiszedették a német- kérdésre való utalást.54
Az igazán jelentős ügyek azonban a kötelező tiszteletkörök után következtek.
A magyar fél előkészítő dokumentumai alapján a következő témákban szerettek volna előrelépést felmutatni. Egyrészt szerették volna, ha követiről nagyköveti szintre elemik a diplomáciai kapcsolatokat. Másrészt 1965-ben meg akarták nyitni az addisz-abebai önálló magyar külképviseletet, aminek bejelentéséhez a találkozó jó apropót szolgáltatott. Végül, hogy konkrét tartalommal is feltöltsék az együtt- működést, műszaki és tudományos területeken elvi egyetértést akartak kialakítani, hogy megágyazzanak a leendő bilaterális megállapodásoknak. Emellett felmerült egy légügyi egyezmény megkötésének lehetősége is: 1963-ban ugyanis a MALÉV megkezdte első, Európán kívüli repüléseit Kairóba. Bár történeti távlatból ez ma már teljesen irreálisnak hat, a magyar kormány 1964-ben komolyan gondolkozott azon, hogy a légiforgalmi vállalat tevékenységét az egyiptomi hídfőből kiterjeszti Afrika több pontjára is. Ennek első elemeként egy Kairó-Nairobi járat szerepelt volna egy esetleges addisz-abebai megállóval-utántöltéssel. Ez mindenképp szükségessé tette volna egy légügyi egyezmény megkötését. A magyar fél azért is szerette volna a legmagasabb szinten felvetni az ügyet, mert tartott attól – nem minden alap nélkül –, hogy az etióp-amerikai katonai megállapodás egyes részei55 gátlólag hathatnak a légügyi egyezményre.56
Ugyanakkor fontos hangsúlyozunk, hogy a magyar kormány azokat a területeket is kijelölte, ahol semmiféleképpen sem szabad erősíteni a kötelékeket. Ez elsősorban a kereskedelmi kapcsolatok minőségére vonatkozott. Ahogy a háttéranyag hangsú- lyozta, ,,Etiópia devizát biztosító piacunk, ezért nem áll érdekünkben kereskedelmi s különösen clearing egyezmény kötése.”57 A magyar kereskedelmi mérleg 1961-63 során jelentős, csaknem egymillió dolláros többlettel zárt, és a kelet-afrikai ország fontos ,,dollártermő” vidék volt a kemény devizára szomjazó magyar gazdaság szá- mára, így ennek fenntartása nemzeti érdek volt. A lehetőségeket szűkítette, hogy a szakértői értékelések szerint ,,az etiópiai beruházási tevékenység alacsonyszintű (sic!) és nem termelő jellege miatt hitelnyújtás nem áll érdekünkben. Amennyiben mégis elkerülhetetlen lenne, csak kormányszerveknek nyújtandó hitelről lehetne szó, melyet gépi berendezéseink szállítására lehetne igénybe venni.”58
Ennek ellenére a magyar fél is érezte, hogy nem lesz megkerülhető bizonyos gesztusértékű felajánlások megtétele. A személyes ajándékokon túl ezért a magyar kormány – 775 000 devizaforint értékben – egy röntgengépet akart adományozni Etiópiának, laboratóriumi felszereléssel kiegészítve. Sor került az ösztöndíjasok szá- mának növelésére: az addigi öt fős keretet a 1965-66-os tanévtől 10 főre növelték, és a
magyar fél belebegtette különféle szakemberek (orvosok, oktatási és mezőgazdasági szakértők, egyetemi oktatók) kiküldését, illetve fogadását (sportedzői területen).
A tárgyalásokon elvi egyetértés született a műszaki és tudományos megállapodások kidolgozásáról, illetve a légügyi egyezmény lehetőségének alaposabb megvizsgálá- sáról.59 Mindezek céljából a felek megállapodtak abban, hogy egy magyar delegáció utazik majd ki Addisz-Abebába a technikai részletek kidolgozására. A felek emellett megegyeztek a kapcsolatok nagyköveti szintre történő emeléséről, illetve Hailé Szelasszié meghívta Dobit és Kádárt, hogy egy hivatalos út keretében viszonozzák látogatását.60
Mivel a találkozó elsősorban azt a célt szolgálta, hogy a felek jobban megismer- jék egymást, illetve Hailé Szelassziénak bemutassák Magyarországot, a látogatás programja is alapvetően erre fókuszált, és a tárgyalások mellett a kulturális progra- mok, ismerkedő beszélgetések is nagy súllyal szerepeltek az agendában. Szeptember 20-án 13.30-kor a császár fél órára találkozott a Parlementben Dobival Kádár és Kállai társaságában, és 14.00-kor már a program folytatódott is a hivatalos ebéddel az Országház Vadász-termében. Az aznapi hivatalos tárgyalások fél öttől kezdődtek, és a napot a Duna és a Honvéd Együttes táncbemutatója zárta.
21-én délelőtt a császár megkoszorúzta a Hősök Emlékművét a Hősök-terén, majd városnézés következett. Délután Hailé Szelasszié a Magyar Optikai Művekben tett látogatást, este pedig részt vett a tiszteletére rendezett díszvacsorán. 22-én az etióp delegáció vonattal utazott a Bábolnai Állami Gazdaságba, ahol lovasbemu- tatón, majd ebéden vettek részt. Délután szabad program volt, este pedig a császár viszontfogadása magyar vendégei részére a Magyar Néphadsereg Központi Tiszti Házában. Szeptember 23-án, szerda délelőtt került sor a közös nyilatkozat aláírására a Parlement Munkácsy-termében. Ezután az etióp delegációt kikísérték a Ferihe- gyi Repülőtérre, ahol katonai tiszteletadás mellett elbúcsúztak Hailé Szelassziétól.
A felszálló különgépet magyar vadászgépek kísérték a határig, és valamikor fél tizenkettő magasságában az utolsó császár elhagyta Magyarországot.
A tanulságok
Hailé Szelasszié látogatásával lezárult a magyar-etióp kapcsolatok első korszaka, amelyet a viszony mélyítését célzó elkötelezett, de érdemi tartalom nélküli tapoga- tódzás jellemzett. A kapcsolatok nagyköveti szintre történő emelése, majd az önálló képviselet 1965 őszi megnyitása a két fél közti együttműködés egyik leintenzívebb időszakát nyitotta meg, amelyhez foghatóra talán csak az 1970-es évek végén talá- lunk példát. A budapesti látogatás kijelölte azokat a fő kereteket (kultúra, oktatás, szakértői együttműködések), amelyek aztán meghatározták a következő évek témáit.
Ugyanakkor jelezték a korlátokat is: nevezetesen, hogy – amint az a háttéranyagok- ból világosan kiderült – a Magyar Népköztársaság nem kíván kockázatos gazdasági kalandokba bocsátkozni, és a politikai megfontolásokon túl alapvetően dollárszer- zési piacnak tekinti Etiópiát. A következő évek során végig komoly feszültséget jelentett a kormányzaton belül, hogy a politikai kapcsolatok mélyítésére tett kül- ügyminisztériumi erőfeszítések rendre szembetalálták magukat a Külkereskedelmi
és a Pénzügyminisztérium ellenkezésével, amely csak és kizárólag a rentabilitást tekintette fokmérőnek az egyes javaslatok és projektek kapcsán. Addisz-Abeba pedig sosem tett szert akkora jelentőségre, hogy a politikai megfontolások tartó- san felülírhatták volna a pénzügyieket. Bár egy-egy esetben erre sor került, de ezek inkább a kivételt erősítették. Annál is inkább, mert nem csak a magyar félen múlt az egyes projektek kudarca: a nehézkes – és a szocialista országokkal szemben időn- ként kifejezetten bizalmatlan – etióp bürokrácia is nagyban felelős volt azért, hogy még azokból a projektekből sem lett semmi, amelyek mögött a legfelsőbb szintű magyar politikai támogatás is tetten érhető
volt. Ennek ékes példája volt a Kállai Gyula 1966-os etióp látogatása során felaján- lott 5 millió USD-s magyar kormányhitel ügye, amely végül soha nem került lehí- vásra – jórészt az etióp fél érdektelensége és nehézkessége miatt.61
A találkozó pillanatnyi jelentőségét azt adta, hogy az egyik első példája volt annak, hogy a magyar külügyminisztériumnak és a kormánynak nem egy ,,bejáratott” baráti delegációt kellett fogadnia, hanem egy harmadik világbeli küldöttséget, annak minden technikai nehézségével együtt.
Bár 1960-ban Sukarno indonéz, 1961-ben pedig Kwame Nkrumah ghánai elnök is járt hazánkban, ezek inkább a kivételek voltak, és nem biztosítottak elegendő rutint a közigazgatásnak.62 A Ruth hercegnő körüli bonyodalmakról már szóltunk, de ez korántsem az egyetlen kihívás és hiba volt, ami a látogatás során előfordult. Ahogy az összefoglaló jelentés rámutatott, súlyos problémát okozott az angol nyelvű tolmá- csok képzetlensége. Az összefoglaló anyag szerint ,,a császárral folytatott magasszintű tárgyalások zavaró momentuma volt, hogy a főtolmács – egyébként kivételesen jó angol nyelvtudású, tolmácsként is foglal- koztatott nyelvtanár – eleinte nehézkesen s néha pontatlanul fordított, ami nagyfokú izgalmával volt magyarázható.” (…) ,,Ebből az a tanulság, hogy magasszintű tolmácso- lásra csak igen gyakorlott és kellő érzékkel és fellépéssel rendelkező tolmácsot lehet
Addisz-Abeba pedig
sosem tett szert ak-
kora jelentőségre,
hogy a politikai meg-
fontolások tartósan
felülírhatták volna
a pénzügyieket. Bár
egy-egy esetben erre
sor került, de ezek
inkább a kivételt
erősítették. Annál
is inkább, mert nem
csak a magyar félen
múlt az egyes projek-
tek kudarca: a nehéz-
kes – és a szocialista
országokkal szemben
időnként kifejezetten
bizalmatlan – etióp
bürokrácia is nagyban
felelős volt azért, hogy
még azokból a projek-
tekből sem lett semmi,
amelyek mögött a leg-
felsőbb szintű magyar
politikai támogatás is
tetten érhető volt.
beállítani.”63 Szintén ennek a problémakörnek a részét képezte, hogy a tolmácsoktól társasági feladatokat is elvártak az etióp vendégek. ,,Zavart okozott bizonyos fokig az a tapasztalat, hogy a vendégek – a császárt kísérő legfontosabb személyek – nem- csak a hivatalos programok alatt, de a kocsikban is igényelték a társaságot, amit tolmácsaink – szerepüknél fogva – nem minden elfogultság nélkül vállaltak az adott helyzetekben.”64
Voltak kisebb fennakadások a háttéranyagok, illetve az ajándékok körül is. Az állami ajándéknak szánt röntgenfelszerelés összetételének kérdését a területi osztály ugyanis nem tisztázta idejében, ezért az ajándékot ismertető album csak a látogatás utolsó napján kerülhetett átadásra. Dobi elvtársnak az etiópok részéről adományo- zott kitüntetésének átnyújtása hatásköri félreértés miatt protokollárisan szintén nem zajlott zökkenőmentesen. ,,Súlyosabb hiba volt, hogy a császárnak adott személyes ajándéktárgyat figyelmetlenül csomagolva kicserélték s ezért az csak diplomáciai úton kerülhet átadásra.”65 Felmerült továbbá, hogy a protokoll nem tisztázta, Dobi parlamenti ebédje után a tárgyalásokig a magyar résztvevőknek hol kell tartózkod- niuk. Erre a bizonytalanságra egyébként az ebéd programmal szembeni elhúzódása miatt került sor. Az sem volt tisztázva, hogy pontosan kinek a feladata az egyes vendégek ki- és bekísérés az épületbe, illetve a szállásra (ezért is értékelődött fel a tolmácsok társasági szerepe). Mindezek tükrében az összefoglaló jelentés azon megállapítás, mi szerint ,,a császár látogatása egyébként protokolláris szempontból kifogástalanul, jó szervezéssel zajlott le, minden programpont a tervezet szerint, pontosan került lebonyolításra,”66 kissé túlzónak tűnik.
Kétségtelen tény ugyanakkor, hogy mindezek a tárgyalások légkörét alig befo- lyásolták, és Hailé Szelasszié alapvetően pozitív élményekkel felvértezve utazott tovább Bulgáriába. Mindez lehetővé tette, hogy a következő években – a már ismer- tetett keretek között – a magyar külügy folytassa a két fél közti kapcsolatok érdemi tartalommal való megtöltését. A találkozó közvetlen eredménye volt a diplomáciai viszony nagyköveti szintre való emelése, illetve az addisz-abebai magyar nagykö- vetség 1965. szeptemberi megnyitása. Szintén a császári látogatásra adott válaszul 1965 májusában egy magyar delegáció érkezett Etiópiába az Országos Tervhivatal elnökhelyettesének, Bakonyi Endre Sebestyénnek a vezetésével, amely már magával vihette az ötmillió dolláros magyar hitelfelajánlást, és amely megkezdte a tárgyalá- sokat annak esetleges felhasználási területeiről az etióp féllel.
Szintén a látogatás és Hailé Szelasszié egyéni szimpátiájának az eredménye volt, hogy a császár – elbűvölve a magyar kultúrától és az azt gondozó szakértői közegtől – már pár héttel elutazása után jelezte, hogy szívesen látna magyar népzenekutatókat országában a különféle etióp népek kultúrájának rögzítésére. A következő évben kiküldött két szakember, Martin György és Sárosi Bálint67 gyűjtésének jelentősége máig meghatározó a különféle etióp népcsoportok hagyományainak megőrzésében.
Az utolsó császár látogatása tehát valóban előmozdította a magyar-etióp kap- csolatok mélyülését, és általában is fontos tanulságul szolgált a magyar diplomácia számára. Mindennek a gyümölcsei a következő évtizedekben értek be, részben Mengisztu Hailémariam és a DERG idején. De ez már egy másik történet.
Jegyzetek
1 A tanulmány az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíjának támogatásával készült.
2 Az ENSZ Közgyűlés napirendjéről csak 1962-ben került le a magyarkérdés, és a Kádár-kor- mány is csak ekkortól képviselhette Magyarországot a szervezetben. Gazdag Ferenc (szerk.):
A magyar külpolitika 1989-2014. Budapest, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 2014. 26.
3 Az ogadeni háború nagyban hozzájárult Etiópia – és Szomália – ,,tömbváltásához.” A két ország közti fegyveres harcban a marxista vezetésű Etiópia legfőbb támogatójává a Szovjet- unió vált, és ennek farvizén a többi szocialista ország – így hazánk – is fokozta támogatását Addisz-Abebának.
4 MNL XIX-J-1-j Etiópia 1981. 52. doboz. 001142 Etiópia külpolitikájának néhány kérdése (1981. jan.23.)
5 MNL XIX-J-1-j Etiópia 1965. 45. doboz. 004216/1965. Addisz Abebai Külker. képviselet jelentése (1965.január.23.)
6 MNL XIX-J-1-j Etiópia 1970. 35. doboz. 001095/1 Ethiópia politikai helyzetképe, 1970. I.
félév (1970. május 26.)
7 Minderről lásd: MNL XIX-J-1-j Etiópia 1945-64. 1. doboz. 003867 A magyar etióp kapcsola- tok erősítése érdekében (1964. április 28.)
8 A magyar kormányzat afrikai nyitásáról lásd: Tarrósy, István: Hungarian foreign policy towards Africa during communism and in the post-Soviet era. Twentieth Century Communism.
A Journal of International History. Issue 15, 2018. 92-111.
9 MNL XIX-J-1-j Etiópia 1945-64. 1. doboz. Sz.n. Összefoglaló jelentés (1964. október 6.) 10 Erről a folyamatról lásd: Marsi Viktor: A magyar-etióp diplomáciai kapcsolatok felvétele.
Külügyi Szemle, XVIII. évf. (2019): 4. szám 48-66.
11 Uo.; MNL XIX-J-1-j Etiópia 1945-64. 1. doboz. 003869. Megbízólevél átadása Etiópiában (1960. április 14.)
12 MNL XIX-J-1-j Etiópia 1945-64. 2. doboz. 001260 Ethiópiai felkelés kairói visszhangja (1961.
január 18.)
13 MNL XIX-J-1-j Etiópia 1945-64. 2. doboz. 008568 Agrément-kérés Michael Imru, az Etióp Császárság első magyarországi rendkívüli követe és megh. minisztere részére
14 MNL XIX-J-1-j Etiópia 1945-64. 2. doboz. 008174 Az etióp nagykövet bemutatkozó látoga- tása (1962. július 25.)
15 MNL XIX-J-1-k Etiópia 1945-64 1. doboz (admin.). 3/b 1/x34-1 Kereskedelmi kirendeltség felállítása Addisz-Abebában (1962. augusztus 11.)
16 MNL XIX-J-1-j Etiópia 1945-64. 2. doboz. 002945 Etiópia országjelentés (1963. március 10.) 17 Uo.
18 Uo.
19 Uo.
20 MNL XIX-J-1-j Etiópia 1945-64. 1. doboz. 003395 Ösztöndíjas helyek biztosítása (1963. már- cius 10.) Ez azért sem világos, mert egy nyári dokumentum alapján továbbra is Szíjártó felelt Etiópiáért. MNL XIX-J-1-j Etiópia 1945-64. 1. doboz. 005543 Az ethióp császár meghívása (1963. július 5.)
21 MNL XIX-J-1-j Etiópia 1945-64. 1. doboz. 003395 Ösztöndíjas helyek biztosítása (1963. már- cius 10.)
22 Uo.
23 MNL XIX-J-1-j Etiópia 1945-64. 1. doboz. 007571 Helyzetértékelő jelentés kérése Etiópiáról (1963. november 25.)
24 Uo.
25 MNL XIX-J-1-j Etiópia 1945-64. 1. doboz. 007571/1 Helyzetértékelő jelentés kérése Etiópiá- ról (1963. december 17.)
26 A szocialista táborban megrögzött vélemény volt, hogy az 1960. decemberi puccs mögött az Egyesült Államok állt. Bár a dokumentumokból úgy tűnik, hogy egyes etióp csoportok is hajlottak erre a véleményre, ennek alátámasztására nem állnak rendelkezésre források.
27 MNL XIX-J-1-j Etiópia 1945-64. 1. doboz. 007571/1 Helyzetértékelő jelentés kérése Etiópiá- ról (1963. december 17.)
28 MNL XIX-J-1-j Etiópia 1945-64. 1. doboz. 007697 Ethiópia császárának meghívása (1963.
november 26.)
29 MNL XIX-J-1-j Etiópia 1945-64. 1. doboz. 005543 Az ethióp császár meghívása (1963. július 5.) 30 MNL XIX-J-1-j Etiópia 1945-64. 1. doboz. 007697 Ethiópia császárának meghívása (1963.
november 26.)
31 MNL XIX-J-1-j Etiópia 1945-64. 1. doboz. 007697 Ethiópia császárának meghívása (1964.
február 14.)
32 MNL XIX-J-1-j Etiópia 1945-64. 1. doboz. 001679/1 Etióp kirendeltségünk bővítése (1964.
május.18.)
33 MNL XIX-J-1-j Etiópia 1965. 45. doboz. 004476 A nagykövetség helyzete (1965. december 34 MNL XIX-J-1-j Etiópia 1945-64. 1. doboz. 001577 Az április 4-i fogadás (1964. január 16.)10.) 35 MNL XIX-J-1-j Etiópia 1945-64. 1. doboz. 001577/1 Az április 4-i fogadás (1964. január 30.) 36 Uo.
37 MNL XIX-J-1-j Etiópia 1945-64. 1. doboz. 001577/2 Az április 4-i fogadás (1964. február 10.) 38 Lásd MNL XIX-J-1-j Etiópia 1945-64. 1. doboz. 001272/1 Az addisz-abebai kereskedelmi
kirendeltség jelentése (1964. április 21.)
39 MNL XIX-J-1-j Etiópia 1945-64. 1. doboz. Sz.n. Összefoglaló jelentés (1964. október 6.) 40 XIX-J-1-j 1945-64 Etiópia 2. doboz. Szám nélküli táviratok 1964. augusztus 24. és szeptem-
ber 10-e között.
41 Mármint Rász Mikael Imru szerint, aki a Moszkvában székelő, Magyarországra is akkreditált nagykövetként már a látogatás előtt két héttel Budapestre érkezett.
42 XIX-J-1-j 1945-64 Etiópia 2. doboz. Szám nélkül. Javaslat I. Hailé Szekasszié etióp császárral folytatandó hivatalos tárgyalások tematikájára (Dátum nélkül)
43 XIX-J-1-j 1945-64 Etiópia 2. doboz. Szám nélküli táviratok 1964. augusztus 24. és szeptem- ber 10-e között. XIX-J-1-j 1945-64 Etiópia 2. doboz. Szám nélküli anyag. Őfelsége I. Hailé Szelasszié, Ethiópia császára magyarországi programja (1964. szeptember 16.)
44 XIX-J-1-j 1945-64 Etiópia 2. doboz. Szám nélküli távirat. Martin Ferenc varsói nagykövet jelentése (1964. szeptember 17.)
45 XIX-J-1-j 1945-64 Etiópia 2. doboz. Szám nélküli anyag. Dobi István üdvözlő beszéde a csá- szár érkezésekor (Dátum nélkül)
46 MNL XIX-J-1-j Etiópia 1945-64. 1. doboz. Sz.n. Összefoglaló jelentés (1964. október 6.) 47 MNL XIX-J-1-j Etiópia 1945-64. 2. doboz. SZ.n. A császár válaszbeszéde a repülőtéren (1964.
szeptember 21.) 48 Uo.
49 Uo.
50 XIX-J-1-j 1945-64 Etiópia 2. doboz. Szám nélküli táviratok 1964. augusztus 24. és szeptem- ber 10-e között.
51 Uo.
52 XIX-J-1-j 1945-64 Etiópia 2. doboz. Szám nélkül. Javaslat I. Hailé Szekasszié etióp császárral folytatandó hivatalos tárgyalások tematikájára (Dátum nélkül)
53 Uo.
54 MNL XIX-J-1-j Etiópia 1945-64. 1. doboz. Sz.n. Összefoglaló jelentés (1964. szeptember 24.) 55 Az aszmarai Kagnew Station katonai bázis egészen a műholdas rendszerek szolgálatba állítá- sáig meghatározó jelentőségű volt az Egyesült Államok kommunikációs kapcsolatai számára,
és az USA szoros katonai együttműködést tartott fenn Etiópiával mint talán legfontosabb szubszaharai partnerével.
56 MNL XIX-J-1-j 1945-64 Etiópia 2. doboz. Szám nélkül. Javaslat I. Hailé Szekasszié etióp császárral folytatandó hivatalos tárgyalások tematikájára (Dátum nélkül)
57 MNL XIX-J-1-j 1945-64 Etiópia 2. doboz Tárgyalásokon felvetni javasolt kérdések (244/
PJ/1964) MSZMP K.B: Pol bizottságához (1964. aug. 31. – Puja Frigyes előterjesztése) 58 Uo.
59 MNL XIX-J-1-j 1945-64 Etiópia 2. doboz Tárgyalásokon felvetni javasolt kérdések (244/
PJ/1964) MSZMP K.B: Pol bizottságához (1964. aug. 31. – Puja Frigyes előterjesztése) 60 MNL XIX-J-1-j Etiópia 1945-64. 1. doboz. Sz.n. Összefoglaló jelentés (1964. szeptember 24.) 61 MNL XIX-J-1-j Etiópia 1966. 43. doboz. 00284/43 Kállai elvtárs látogatása Etiópiában (1966.
február 21.)
62 Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, Osiris, 2005, 512.; Gaz- dag 2014. 26.
63 MNL XIX-J-1-j Etiópia 1945-64. 1. doboz. Sz.n. Összefoglaló jelentés (1964. október 6.) 64 Uo.
65 Uo.
66 Uo.
67 MNL XIX-J-1-j Etiópia 1965. 45. doboz. 00328/4 Magyar népzenekutatók Ethiópiában (1965.
augusztus 12.). Az anyag itt érhető el: https://www.ethiofolk.com/hu/ (Letöltés dátuma:
2020.10.01.)
Felhasznált irodalom
• A tanulmány végjegyzeteiben részletesen megtalálható az egyes szálas anyagok pontos hivat- kozása, ezért a fölösleges duplikációk elkerülésére itt most csak a nagyobb fondegységeket és a szekunder irodalmat tüntetjük fel.
• Gazdag Ferenc (szerk.): A magyar külpolitika 1989-2014. Budapest, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 2014.
• Marsai Viktor: A magyar-etióp diplomáciai kapcsolatok felvétele. Külügyi Szemle, XVIII.
évf. (2019): 4. szám 48-66.
• MNL XIX-J-1-j Etiópia 1945-64. 1. doboz.
• MNL XIX-J-1-j Etiópia 1945-64. 2. doboz
• MNL XIX-J-1-j Etiópia 1965. 45. doboz.
• MNL XIX-J-1-j Etiópia 1966. 43. doboz
• MNL XIX-J-1-j Etiópia 1970. 35. doboz
• MNL XIX-J-1-j Etiópia 1981. 52. doboz
• Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, Osiris, 2005.
• Tarrósy, István: Hungarian foreign policy towards Africa during communism and in the post- Soviet era. Twentieth Century Communism. A Journal of International History. Issue 15, 2018. 92-111.
Ph.D., A Nemzeti Közszol- gálati Egyetem adjunk- tusa és a Migrációkutató Intézet kutatási
igazgatója.
A szerzőről
About the Author
@
marsaiviktor@yahoo.com Ph.D., Assistant Professor, National University of Public Service.
Research Director, Migration Research Institute, Budapest.
English Abstract
The last Emperor in Hungary – the visit of Haile Selassie in 1964
The visit of the Ethiopian emperor Haile Selassie on 20-23 September 1964 was one of the most important events of the Hungarian foreign rela- tions that time. This article aims to examine the circumstances of the meeting and its effects on the Ethio-Hungarian relations. The main statement of the paper is that although the visit did not bring a breakthrough in the collaboration, it helped to strengthen and fill with content the fresh connection between the parties, and it also determined the main frameworks of cooperation for the next two and half decades. Furthermore, the negotiations bred important practical experiences for the Hungarian administration, which knowledge helped not only in the relations with the developing world, but also in the wider international arena.
