,,Níncs állam vagy társadalom, kormány vagy nemzet, mely statistikai ismereteket nélkülözhetne. A homályos ős—
korban szintúgy, mint a mai civilisatió korszakában ismerni
kellett és kell az alapokat, melyen a társadalom nyugszik. . .A statistika tehát, azt lehet mondani, egykorú az emberi társadalom keletkezésével, elmaradhatatlan kísérőül járt az emberi nem fejlődésével, mely öntudatlanul alkalmazta ta- nait államélete számtalan mozzanataiban. Öntudatlanul,
mert az őskorban ez csak homályos sejtelem vala, s még ké—sőbbi korban is csupán a pillanatnyi szükség befolyása alatt hajtották végre és tökéletlenül azon műveleteket, melyeket az újabbkori haladás rendszerbe szedve, tudománnyá lei—
lesztett.
Igenis, mai napság már tudomány a statistika, oly tudo- mány, melynek ősei elvesznek ugyan a régi homályban, de rokonsága tág és gazdag, termékenységében pedig méltón
sorakozik a mai tudomány legkiválóbb ágai mellé. Ha végül
a tudományokat mivelésök nehézsége szerint akarnák sora- koztatni, a statistikát bizonyára egyik legelső hely illetné"
meg.
Keleti Károlynak a statisztikai tanfolyam 1868. október 13-i megnyitása alkalmából tartott beszédéből (Hivatalos Statistikai Közlemények ll. évf. !. füzet. Pesten. 1869. 3—4. old.)