2 8 2 HARTMANN JÁNOS, GÁLOS REZSŐ
hibára mégis rá kell mutatnom» már csak azért is, hogy az író legközelebbi munkájában ezeket elkerülje. Bántó az egység hiánya a Sajó Sándorról írt cikkben, mert bevezetése nem lírikusról, hanem naturalista regényíróról írt dolgozatba illő. Költészetében a fajmagyar vonásokat nagyon hangsúlyozza
— és joggal — de e faji jelleget tévesen magyarázza «keleti vér»-böL — Kozma költészete jellemzésénél ellenmondás, hogy a költő «gondolata a földi éleit határán túl nem száll», mikor, mint később idézi, hitvallása a költőnek ;
«a szabadság fenn magasan ég s föld között van» stb. — Kerülnie kell Alszeghynek a semmitmondó frázisokat, mint pl. Kozmáról: «költészete erős érzelmi meghatódás alkalmából sarjad.» (Melyik költőé nem «sarjad» ebből ?)
— «Kozma költészetét a szív jellemzi, teszi egyénivé.» (!) — «Minden sora meleg, minden gondolata a szíven szűrődik át. A gondolatot éppen ez teszi poézissé!» — «Ha a nap süt túíerősen (helyesebben: túlerösen süt) vagy az utcán nagy a sár, beteszi ablakának fatábláit, családjának körébe telepszik.»
A bölcs, aki ezt teszi: Sajó Sándor. De nem minden ember ezt teszi-e, aki azért még nem Sajó ? — De Sajó sem mindig kerüli a napfényt, egy megelőző lapon Vargha Gyulával együtt a «város fiaio ők (valóban? Vargha is, aki «paterna rura exereet bobus ?»), s «nem a nyomor tanyái felé, hanem a rendezett utcára néz az ablakuk; a nap szépen süt le íróasztalukra és a napsütéssel állandó vallásos megnyugvás tér a lelkükbe.» Úgy látszik, ez a napsütés hiányzik Kozma Andor íróasztaláról! Aztán: Sajó «költeményei érzések és hangulatok: nem gondolatok sorával tesz világfelfogásáról tanú
ságot. De ami ebből a világ felfogásból kibontakozik, az a józan, békés, alap
jában vallásos polgárember életnézete. Ezt mindössze két vonás teszi egyénibb színűvé: akötelességbudásnakaz öntudatlanul Fichtével egyező hangsúlyozása és az, hogy mindent az emberi szempontjából ítél meg.» Látnivaló, hogy míg az író a középső mondatot leírta, elfeledte, hogy a harmadik mondat az elsőnek ellen'mond. Sajó először érzésével fejezi ki világfelfogását, aztán meg ítéleteivel. Az ilyen üres, semmitmondó jellemzésekből csaknem minden lapon csokrot lehetne gyűjteni a könyvből.
A szerző e cikkeket előbb mint szerkesztő, saját lapjában közölte, de feledni látszott, hogy van egy nála is tekintélyesebb szerkesztő, s ez az olvasó
közönség. E szerkesztőnek is megvannak a maga papírkosarai: s jaj a könyvnek, ha belehull.
HÁRTMANN J Á N O S .
Benedek Marcell: A modern magyar irodalom. Budapest, 192Í. Béta r.-t.
16-r., 121 lap.
A könyv bevezetéséből megtudjuk, hogy az irodalomtörténet nem tudo
mány; hanem művészet, amelyhez megértő- és átélöképesség, ízlés- és forma
érzék, egyéni világnézet, szerkesztő- és stilizálóképesség és «természetesen»
tudás is kell. Ezekét elörebocsátva, az író megírja az új magyar költészet fejlődését Eleve meg kell állapítanunk, hogy könyve fölényes hangon írt, elfogult, sokszor ízléstelen és irányzatos munka. Annyi ellentmondás, tévedés és gyöngeség van benne, hogy nem is kellene vele foglalkoznunk, ha nem volna
w
KÖNYVISMERTETÉS 283
veszedelmes is. Veszedelmes, mert rosszakaratúan céltudatos, és veszedelmes, mert társalgó formában, szellemeskedve és hamisan pointirozva, valótlan
ságokat hirdet, igazságtalan, és nincs mértéke.
A «művészet erkölcstanát» Ady költeményeivel kapcsolatban fejti ki:
az erkölcs : a komolyság; komolyan venni a szerelmet bármilyen formájában, törvényes-e, vagy nem, érzéki-e vagy nem. A vallásos korlátoktól — úgymond
— az emberek mind sűrűbben szabadulnak. Szociális forradalom, van.
Budapest a, magyar nagyváros: úgy kell venni, ahogy van. A pesti nyelv irodalomba «mentését» nem tartja jónak, de elismeri a jogosultságát.
A diadalmas naturalizmus előtt kár «ellenzőt tenni» az író szemére.
Ezek Benedek alapvető szempontjai. Módszere a német irodalomtörténet
írásban már nem új «generáció-elmélet». Az apák nemzedékét fölváltják a fiúk és mellettük már nő a legújabb nemzedék, amelyet — «nagy szerencséje van» — a «hivatalos fellegvárakba» még be nem jutott fiúk támogatnak, akik »még mindig nem válhattak akadémiává». Az alaptónus ez: minden, amit a «hivatalos» irodalomtörténetírás mond, rossz. Az apák és fiúk között harc nincs. Az apák epigonok, a fiúk a tehetségek. Forradalom nem volt az irodalomban, csak fejlődés, persze amit Benedek lát fejlődésnek: zenitje a
«diadalmas» naturalizmus, hegycsúcsai a három nagy tehetség, Móricz, Ady és Babits. Mindenki, aki (Benedek és társai szerint) hozzájuk vezet, előfutár volt: ez fejlődés; érdem, ha valami rokonság látszik bennük a «fiuk»kal;
a többiek a «sötét völgyben» ülnek. Van közöttük, aki kíméletet érdemel:
Rákosi Jenő, Benedek Elek — j a j a többinek! A cinikus Mikszáthban «a romboláshoz sincs elég lendület». Herczeget nagyon lekicsinyli. Semmivel sem foglalkozik komolyan, neki minden csak «sikerül» — de minden csak csinálva van és nem ragad magával — Kozma okosabb, mint lírikusnak szabad volna (!), szatirikusnak élesszemű, csak azt az egy gyilkos szót nem találja meg ; Bárd Miklós érzéseinek kifejezését a szemérem gáncsolja el, (ami Babitsnál erény), a szemérem pedig nagy erény, ha egy akaratlan stb.
szó eröszakot .tesz rajta néha-néha. — Egyébként is erőltetett szempon
tokból, kikapott és odavetett vonásokkal, felületesen rajzolja az írókat. De jó társaságban vannak. Petőfi túláradó egyéniségét is alárendelte a közösségnek, amely az életéért küzdő nemzet kollektiv érzelmeit fejezte ki. A fornm Arany kései müveiben már modorossá kezdett válni. Jókainak gyenge volt az akarata, gerince, logikája (!). — Äz «apák» közül Pékár Gyulának, Werner Gyulának a neve sem szerepel: kell a hely Palágyi Lajosnak, Kádár Endrének, Raith Tivadarnak és sok másnak.
Látnivaló: Herczeg Ferenc a «kurzusban» nem volt elég liberális, Pékár meg épen «kurzista» — ezek Benedek «művészi» szempontjai.
Voltak.persze megértőbb apák is. Bródy «kétségtelenül nagy tehetség» : mikor még egy merész lépés volt hátra a naturalizmus diadalához: ezt Bródy tette meg a Dadával. Gárdonyinak érdeme^ hogy a szerelem problémájá
ban (Az a hatalmas harmadik) összetalálkozik az ifjú nemzedékkel. Vajda János már Ady előtt kigondolta azt, hogy ki látott engem?, Kiss József, hogy senki rokonja, i se íja-fia. Makai Emil versei szemellát hatóan hatottak a kezdő Adyra; Ht.ltai Jenőnek először «jelentett valamit» Párizs,..,íme a-másik szempont: a. fejlődés, a nagyok felé. A ; «hivatalos» irodalomtörténetírás,
19*
284 GÁLOS REZSŐ, BERZE NAGY JÁN
amely csak téglát hord, ezeket a nagy dolgokat nem látta meg, mert nem is tudja, mi az a fejlődés. Egyáltalában nem ért semmihez. Benedek sokkal tisztábban lát mindent. A modern magyar drámairodalom pl. (Molnár, Szomory) nem modern, nem dráma és nem irodalom — de épen annyira magyar, mint a nagyvárosi magyar élet — tehát magyar. Mert a hivatalos irodalom
történet tagadja.
Ezek után nem kell részleteznem, hogy mit ír Móriczról, Adyról, Babitsról. Móricz igazibb művész — mondja — semhogy moralizálna.
A parasztja trágár beszédű és érzéki természetű, tehát igaz. Ady? «Főtémáit»
kell elolvasni, meg a Benedek erkölcstanát hozzá. Végeredmény: komédia a hazafiatlanság vádja, még nagyobb komédia, hogy a hagyományok lerom
bolásával vádolták. «A nyíltan nevükün nevezett királyi életigények bevallása»
vártra; «nyelvében stílusában, formakincsében a magyar költészetnek minden értékes hagyománya fel van halmozva». Ő a «szociális forradalom legnagyobb- magyar költője».
Benedek csak ezt az egy komoly irodalmi problémát ismeri: a szociális forradalmat. Csak egy művészi irányt lát: a naturalizmus diadalát. Veszedelem, hogy ezt hirdeti. Mégis, könyvének nem ez a legnagyobb baja. Ez csak a valóságnak meg nem felelő beállítás, vagy merő, de alapos tévedés. Nagyobb bűne, hogy ebben elfogulva, csak ebből a szempontból, rosszakaratú céltu
datossággal «hivatalos vélemények ellen akar hadakozni» és felületes ítéletekkel, henyén vagdalkozva, értékekeket rombol. Veszedelmes, mert ezt fölényes hangon, művészi szempontokot hangoztatva, a tudás leple alatt teszi.
GÁLOS R E Z S Ő .
Nagyszalontai gyűjtés. Gyűjtötte a Folklore Fellows Magyar Osztályának nagyszalontai Gyűjtő Szövetsége. Kodály Zoltán közreműködésével szerkesz
tette Szendrey Zdgmond. (Magyar Népköltési Gyűjtemény. XIV. kötet.) Kiadja a Kisfaludy-Társaság. Budapest, Athenaeum, 1924. 8-r.
A Magyar népköltési gyűjteménynek ez az új kötete egyszersmind első, nyomtatásban megjelent tanúbizonysága annak a nagyarányú és nagy- értékű gyüjtöbuzgalomnak, mely nálunk a Folklore Fellows gyűjtő szövet
ségeinek munkája nyomán megindult. Kár, hogy a gyűjtés megakadt, mert a magyar szellemi néprajz igen sok értékes terméke rejtekben marad, azután meg észrevétlenül elpusztul. Ez pedig nemzeti veszedelem, főként ma, mikor a maroknyi területre szorult magyar sokkal jobban érzi az idegen fajok ostromát, mint azelőtt. Néphagyományainknak — bármily nemzetközi jelen
tésű Í3 e szó: néphagyomány — alaki és tárgyi tekintetben is van valami sajátos vonása, mely a környező fajokétól megkülönbözteti, s önmagunk, faji szellemünk, művelődési értékeink megbecsülését jelenti, ha összegyűjtjük, amíg nem késő.
A Nagyszalontai gyűjtés anyagát két kiváló, lelkes folklorista és 28 kis diák hordta össze, mondhatni: nagy buzgalommal és szép eredménnyel- Nem ártott volna a gyűjtés sikerének, ha a gyűjtök gárdájában még több felnőtt egyén tevékenykedett volna, mert bármily igaz az, hogy sok hagyó-
