K UKORELLY E NDRE
Köszönöm szépen,
hogy kicsit lebiggyesztette az ajkát
666
Mutatták a tévében, hogy egy kisgyerek kezét lerágta a patkány. Nem mutatták, csak bemondták. Nem a kezét, hanem az egyik ujját, amputálták az ujját annak a gyereknek. Egy kórházi ágyat lehetett látni távolról, meg egy házat, relatív közelről. Egy putrit. A szülők nem álltak, úgymond, a kamera elé, nem vállalták ezt a izét. Nyilvánosságot.
Be volt zárva az ablak. Zárva voltak az ablaktáblák. Lejött félig a fal, ez jól látszott. Így állt
a ház, ez azoknak mutatom, ha valaki esetleg nem látta. Tegnap este adták a híradóban. Beszélt egy csávó, hogy ő kis mérget adott a
patkányoknak, meg a polgármester, aztán más téma következett. Most jön tizennyolc jambikus sor. A mindenit.
Ez egy káromkodás.
A minden itt káromkodás, vagy szinte az. Talán egy felkiáltójel még
kellene ide. Úgy este fél kilenc felé volt.
Úgy látszik, bármi van.
Úgy van, hogy bármi látszik.
Úgy van, hogy bármi van: vagy az,
vagy annak tűnik fel.
Vagy minden annak tűnik épp, ami.
666
Tudtam annak a nevét, aki a
fölöttem lévő ágyon aludt. Az összesnek tudtam a nevét. Mindenféléket tudtam róluk, ez viszonylag sebesen ment, kiderült, elmesélték, mások mondták róluk meg ilyesmi. Most eszembe jutott, hogy Rostás. Ez a
Rostás egy kecskeméti gyerek volt, és
a Dózsának drukkolt, és mikor szórakoztunk vele, vigyorgott, és azt mondta, hogy
mög köll nézni a tabellát. Vagy
taböllát, ezt elfelejtettem. Tabella, ö-vel. És hogy Bönö Föri, töszi-vöszi. Volt
egy Rátki is, de nem Rátki volt, csak ez jut eszembe róla.
Vörös orrú Rátki. És volt még
a Rácz, nagydarab, terenyei lakos, mély hangja volt, ő volt a golyószórós.
Golyószóróval nem lőttem, csak kétszer vagy háromszor. Rossz szag volt benn, de
csak ha éjfélkor visszaértem a kimaradásról,
máskor nem. A kályha mellett túl nagy a meleg. Jó volt visszaérni,
levetkőztem, lefekvés, nem kellett a cuccot
rendesen összehajtogatni. Elindulni otthonról, az szar volt, várni a tizenkettes busz megállójában,
de aztán beértem, és nem is
éreztem annyira büdösnek a körletet, csak a fölöttem levő, akinek nem jut
eszembe a neve, az horkolt úgy, hogy nagyon, de aztán felrúgtam a
sodronyra, akkor abbahagyta. Volt egy Meglécz nevű is Nyírbátorból, az, na. Béla.
Bélának hívták, gyorsan beszélt, és csak a pináról volt hajlandó. Pina, és
brrr. Eléggé emlékszem mégiscsak a nevükre.
Csak aki fölöttem aludt, arra nem.
666 999
És akkor nem a szemembe nézett az a gyerek, a hátvéd, hanem ide, és mutatom is a helyet,
hogy hová, a homlokomra, itt, mutatom
a homlokomat, a homlokomra nézett, mondom, és akkor egyből elpirultam, mert eszembe
jutott, hogy a múltkor is pont így meséltem, ez a pirulás könnyen megy nekem, inkább nem is megy, hanem jön, könnyen jön, aztán meg
úgy marad, könnyen elpirulok, nyilván bőrvastagság kérdése, vagy erezet, így lettek ezek
szerint az erek belehúzva a bőrbe, jön egy kis vér pluszban, némi
felesleg, mindjárt kijelzi, csak az a kérdés,
hogy miért jön annyi vér és mit jelez, nyilván azt jelzi, hogy most meg minek a francnak mesélem el már megint, hallom a hangomat,
ahogy mesélek, ugyanaz a hang, ugyanolyan magasságon mondom, ahogy a múltkor valaki másnak, vagyis hát akkor megintcsak magamnak mondom el, nem?, mindenkinek külön úgyse megy, vagy egyszer egy valakinek, vagy sokszor saját magamnak, hát ettől jön biztos a vér, na mindegy, akkor már legjobb, ha befejezem, persze nem volna muszáj befejezni, nyugodtan abba is
hagyhatnám, valamit kitalálnék, belekezdenék valami másba, vagy csak fölállok mindjárt, és kimegyek
innen, szóval ahogy elkezdtük a játékot, ők támadtak, a labda a mi
térfelünkön, meg a bíró is, én
pedig álldogálok elől, és akkor odasétált mellém ez a valaki, a védőm,
egy alacsony, inas proligyerek, jött belőle kifelé a nikotinszag, odalépett és belém rúgott, csak úgy, egyszerűen belerúgott a
vádlimba, mondtam, és megint elpirultam, mert miért mondtam, hogy vádli, miért vádlit
mondtam, amikor nem azt akartam mondani,
hanem lábszárvédőt, na mindegy, múltkor lábszárvédőt mondtam, mert az volt, a lábszárvédőmbe
rúgott bele, pontosabban a sípcsontomba rúgott, de ott van a lábszárvédő, tehát
mégsem csak úgy a sípcsont, nem is nagyon fájt, viszont belém rúgott, igaz, hogy nem a vádlimba, és akkor erre
én azt mondtam annak a proligyereknek, baszd meg, hogy baszd meg, haver, rugdosás nélkül is el tudod te venni a lasztit, és erre, de ezt már meséltem, a csávó nem nézett rám, vagyis rám nézett, viszont nem a szemembe, hanem a homlokomra, ezt találta ki, megtalálta, hogy hova kell, átnézett rajtam, mint aki nincs is ott, mintha nem lennék ott, és én akkor nem is voltam ott, megtalálta a megfelelő helyet.
2000. január 23.
