• Nem Talált Eredményt

Külföldi folyóiratszemle

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Külföldi folyóiratszemle"

Copied!
6
0
0

Teljes szövegt

(1)

STATlSZTlKAl IRODALMI FIGYELÖ

219

akarják dönteni, hányan élnek a szegénység körülményei között, annál is inkább, mert az állami politika legtöbbször e szolgáltatások kiterjesztését tartja egyik fő céljának. Végül figyelembe kell venni a családok vagyonát.

elsősorban a földtulajdont, továbbá a lakást és esetleg más tartós javakats A szegénység tehát többdimenziós fogalom.

A kötet végül az adatforrásokat tárgyalja.

Megállapítja. hogy jelenleg a fejlődő orszá- gokban többnyire olyan adatfelvételekbőlál- lapitják meg a szegénység elterjedtségét, amelyeknek elsődleges célja nem ez volt, ha- nem például a foglalkoztatás, a fogyasztási kiadások stb. felmérése. Ezért a szegénységre vonatkozó adatok nem megfelelők.

A szegénység felmérésére legalkalmasab- bak lennének az olyan átfogó háztartási fel- vételek. amelyeket az ENSZ statisztikai szer- vei javasoltak a ,,Nemzeti Háztartási Felvé—

tel Kapacitás Program" keretében (National Household Survey Capability Programme).

E felvételek reprezentatív mintákon sokfajta adatot gyűjtenek, közöttük az emlitett sze- génységi dimenziókra vonatkozóan. Kevés fejlődő ország képes azonban jelenleg ilyen

felvételeket szervezni. A szerző szerint azon- ban nem is helyes csak ilyen vizsgálatokra támaszkodni, célszerű ezek mellett lehetőleg egy—egy kisebb területre vagy népességcso- portra vonatkozó részletesebb és mélyebb megfigyeléseket végezni. Példaként említi Rowntreenek York város munkásaira vonat- kozó szegénységvizsgálatait (1899-ben, 1936- ban, 1950—ben), valamint az indiai Kerala állam 12 területi egységében 12 500 sze- mélyre kiterjedően végzett igen részletes.

megismételt vizsgálatokat.

Az ilyen szegénységvizsgálatoknak a követ- kező céloknak kell megfelelniök: 1. a szegény emberek és területek kategóriáinak meghatá- rozása; 2. a különböző fajta (például jöve-

delmi, lakás, ivóviz, élelmiszer) deprivációk

feltárása; 3. (: deprivációk okainak kimutatá- sa; 4. a szegénység elterjedtségének megál- lapítása az országon belül; 5. az időbeli vál- tozások nyomon követése; 6. a változások és a gazdaság- és társadalompolitika, illetve an- nak hiánya közötti kapcsolat kimutatása; 7.

nemzetközi összehasonlítás.

(lsm.: Andorka Rudolf)

KULFÖLDl FOLYÓIRATSZEMLE

Beam!!!

BW

A SZOVJEiTUNIÓ KÖZPONTI !STATlSZTIKAl HIVATALANAK FOLYÓIRJATA

1982. ÉVI 9. SZÁM Mahmudov, Sz.: Szovjet Uzbegisztán.

Baszaríia, E.: Barátok körében.

Kozub, K.: A Moldovai SZSZK gazdasági—társadal-

mai fejlődése. , ,

ll'enkova, Sz.: A berendezések kihasználásának ha- tékonyságát mérő társadalmi—gazdasági mutatók

rendszere.

Perepecsin, I. — Aprakszina, L.: A beruházások ha- tékonyságának átfogó statisztikai adatok segítségével

történő számítása és elemzése.

Andreev, E.: Komponens módszer az vizsgálatában.

Babaev, V.: A beszámolójelentések minőségének fokozása.

]egomoszt'ev, N. — Zsukovszkii, G.: Megjegyzések a gépi feldolgozások tipízált tervezéséhez.

Godmane, I. — Klasztin', O. — Judanova, L.: A tejtermelés hozamának területi szintű elemzése és értékelése.

élettartam

1982. ÉVI 10. SZÁM

Matiuha, l.:

életszínvonala.

Zsumaszultanov, T.: Usszeforrott rendszerben.

Kapusztin, I.: A Kazah SZSZK a szovjet hatalom éveiben.

Mutaljan, Sz.: Örményország az egységes szövet- ségben.

Nakonecsnikov, M.: A számitástechnikai központok és állomások szerződéses kapcsolatai.

Az élelmiszerprogram és a lakosság

Usztiugova, E.: A nyugdíjazásokról szóló dokumen- tációk feldolgozásának szervezése.

Véérszalu, E.: Közgazdasági és technikai oktatás az Észt SZSZK Központi Statisztikai Hivatalában.

Manaszov, D. — Kolcsin, Sz.: A KGST-tagországok termelésében jelentkező nemzetközi szakosodás és kooperáció statisztikai megfigyelésének korszerűsíté—

CilillCililli

A BOLGÁR MINISZTERTANÁCS

EGYSÉGES TÁRSADALMI/INFORMÁCIÓS RENDSZER BlZOTTSÁGÁNAK FOLYÓiRATA

1982. ÉVI 2. SZÁM

Totev, A. Ju. — Conev, V.: A bolgár statisztikusok több nemzedékének véleménye a statisztika általános elméletének főbb kérdéseiről.

Avramov, A.: lparstatisztika a gazdasági mecha- nizmus körülményei között.

Szugarev, Z.: Időszakos népesség.

Ruszev, V.: A munkaképes korúak halálozásának hatása a halandóságra.

Hubancseva, V.: A KGST együttműködése más nem- zetközi szervezetekkel és Bulgária részvétele az együttműködésben.

1982. ÉVI 3. SZÁM

A KGST Statisztikai Együttműködési Állandó Bizott-

ságának 20 éve.

Masiak, A.: George Dimitrov és a statisztika.

Kosztadínov; J.: Az irányítás néhány problémája és az agráripari integráció statisztikai vizsgálata.

(2)

220 STATISZTlKAl lRODALMl FIGYELÖ

Petrov, l.: Spektrálelemzés alkalmazása a szimu- Dvorák, J.: Csehszlovákia népességének fejlődése

lácio's eljárásban. 1981-ben.

Parcsev, l.: A nemzeti jövedelem nemzetközi össze- hasonlítása,

Nazalov, V. — Hrisztova, A.: A KGST—tagországok

együttműködése az automatizált statisztikai informá- ciós rendszer munkacsoportjában.

Toteva, N.: Olvasói konferencia. A Sztatísztika tar—

talmának megvitatása.

1982. ÉVI 4. SZÁM

Tatev, A. ]u.: Statisztikusok oktatása és képzése Bulgáriában.

Cvelkov, Sz.: Lehetőség a dolgozók bére és jöve- delme ditterencia'lódásának megállapitására.

Vuzsharov, Hi.-' A Gini-féle átlagos különbségről.

Grozdeva, V.: A tudományos és műszaki fejlődés ipari termelésre gyakorolt hatása statisztikai vizs- gálatának problémái.

Anasztaszov, P.: Statisztikai és nem statisztikai cél—

ra felhasznált személyi adatok néhány problémája.

Diurova, G.: Az ifjúság Bulgáriában

PRZEGLAD STATYSTYCZNY

A LENGYEL lKUZGAZDASÁGl TÁRSASÁG STATISZTiKAl SZAKOSZTALYÁNAK FOLYÓIRATA

1980, ÉVI 3—4. SZÁM

Czerwinslrí, Z.: A regresszió különböző koncepciói- ról.

Pawlowskí, Z.:

mazása.

Kolupa, M.: Korreláció és általános mátrixok fel—

cserélhetősége, a Hellwig—féle probléma.

Rogowskí, J.: A koincidencia szükséges és elegen—

dő feltétele az ökonometriai modellben.

Obuchowska, W.: A semleges matrix segitségével transzponált korrelációs matrix néhány tulajdonsága.

]asínski, L. I.: Az ökonametriai modell feltételes becslésének hatékonysága.

Sikorski, A.: Multiplikátorok meghatározására al- kalmazott térben rendezett matrix-módszer.

Debski, W.: A strukturális paraméterek és a mul-

tiplikátorok változásai lineáris ökonometriai modell-

ben.

Nowakowskr', E. W.: A klasszikus legkisebb négy—

zetek mádszere általánosításának egyik módszere.

Piszczala, M.: Egy kereseti szektor intervallum elő- rejelzéseinek bizonyos módszere.

Gruszecka, I.: A HIPF termelési függvény és struk—

turális paraméterei becslésének módszerei.

]ackr'ewicz, C. — Tomaszewicz, A.: Megjegyzések a Z. Pawlowski által javasolt nem paraméteres auto-

korrelációs teszthez.

Pasik, B.: Többdimenziós autoregressziós aggregálása.

Osztasíewicz, W.: Stabil osztályozás.

Gílowska, Z. — Jarmul, M.: A heteroszkedaszticitás egyik tesztje.

DEMOSTA

A CSEHSZLOVÁK SZUVETSÉGl STATISZTLKAI HlVATAL DEMOGRÁFlAl lNTÉZETÉNEK

FOLYÓlRATA 1982. ÉVl 1—2. SZÁM

Prediktív ex post információ alkal—

eljárás

Skotnico, Z. — Tomanec, J.:

daság fejlődése 1981—ben.

Kuöera, M.: Az 1981. évi nép- és lakásszámlálás vizsgálatából eredő fő fejlődési tendenciák.

A csehszlovák népgaz-

Dvorák, I,: A csehszlovák népesség előreszámitása 200049.

Nasek, V.: A lakosság élelmiszer-fogyasztása Cseh' szlovákiában.

srümA

DEMDGRAFICZNE

A LENGYEL TUDOMÁNYOS AKADÉMIA DEMOGRÁFIAI BIZOTTSÁGANAK FOLYÓIRATA

1982. ÉVI 67. SZÁM

Vielrose, E.:

rőszámai.

Kedelski, M.: A nők gazdasági aktivitása mint a

termékenység területi differenciálódásának tényezője.

Paradysz, I.: A nők termékenységének multiregio- nális elemzése.

Ciechocinska, M.: A főváros óvodás és iskolás korú

népessége (1945—1980).

Muszalskí. W.: A nők korlátozott bekapcsolódása a gazdasági aktivitásba. részidejű foglalkoztatás formájában.

Fratczak, E.: Az életkörülmények megváltozása a nyugdíjba lépéssel.

Wasilewska-Trenkner, H.: A Családügyi problémái.

A termékenység intenzitásának mé-

Tanács

1982. ÉVI 68. SZÁM

Romaniuk, K.: Stefan Szulc élete és munkássága.

Vielrose, E.: A gazdasági konjunktúra hatása a természetes népmozgalomra a két háború közötti Lengyelországban.

Valkovics, E,: A demográfiai nek néhány yakorlati problémája.

Kwíecien, %i! A főbb demográfiai szintje és dinamikája Norvégiában.

Paradysz, J.: Szülési intervallum és az utolsó szü- léskori életk egy hipotetikus női koharszban.

Kedelski, .: Demográfiai folyamatok stabilizáló- dási tendenciái Lengyelországban (: statisztikalelem-

zés fényében. *

Wieczorek, M.: Csecsemőhalandósági táblák.

Paszek, B.: Demográfai események bruttó és nettó valószínűségei becslésének elemzése egy leányko-

horszban.

Waszílewska-Trenkner. H.: Népesedéspolitika és demográfiai helyzet Franciaországban és a szocia-

lista országokban.

átmenet elméleté- jelenségek

STATISTISK TIDSKRIFT

A SVÉD KÖZPONTI STATISZTIKA! HIVATAL FOLYÓIRATA

1982. ÉVI 3. SZÁM

Hedavíst, L.:

Dalenius, T.:

zése.

Söderström, L.: A tulajdonosok által lakott házak

jövedelme.

Alríksson, I.: Számítógépes raizok tömegtermelése.

Wahlstrőm. S.: A gazdasági válság és a jólét megoszlásának statisztikája.

A munkaerő a mezőgazdaságban.

Az alapvető adatok feltáró elem—

Lenke, L. —— Hotel, H. von —- Thorsson, U.: A visz-

szgzső bűnözés statisztikájával kapcsolatos problá-

m .

(3)

STATlSZTlKAl lRODALMl FIGYELÓ

221

1982. ÉVI 4. SZÁM

Polfeldt, Th.: A környezeti statisztika tartalma.

Holmberg, I. V.: Fülöp szigetek: népesedési ada- tok és politika.

Farm, A.,- A skandináv munkaerő-statisztika az

1980-es évek elején.

Bergmann, L. — Sol/under, $. -— Wörneryd, B.: A bizalmas jelleg biztosításának hatása a politikai közvélemény—kutatásokban.

Sandström, A.: Különböző jövedelemforrások és a teljes jövedelem egyenlőtlensége Svédországban 1972—ben és 1976—ban.

ECGNOMICSGDLÉPIANNING

A BlRMlNGHAMl EGYETEM FOLYÓIRATA 1982. ÉVI 2. SZÁM

Harrison, M.: Miért nem volt eredményes a NEP?

Gaiha, R.: A stratégia megválasztása a munka-

erőben bővelkedő fejlődő országokban.

Batten, D. F.: Megjegyzés a több szektoros gazda- ság tőkeszerkezetéről.

Murrell, P.: Optimális növekedési modellek mint a gazdasági tervezés eszközei.

ALLG INES

STA

A NÉMET STATlSZTlKAl TÁRSASÁG FOLYÓIRATA (NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG)

1982. Évi 1. SZÁM

Schneider, H. K.: Az energiaprobléma gazdasági és politikai dimenziója.

Schmitt, D.: A Német Szövetségi Közársaság ener- giamérlege. Célkitűzések, módszerek, eredmények.

Spíes, H.: Az energiastatisztika helyzete és fej- lg'ődési tendenciái a Német Szövetségi Köztársaság—

an.

Holm, K.-F.: A hivatalos energiastatisztikák kiegé—

szítése piackutatás útján.

Bauer, L.: Beszámoló a Német Statisztikai Társa- ság Saarbrückenben 1981. október i-én tartott 52.

közgyűlésén .,Az energiaprobléma a statisztika fe'- nye'ben" téma keretében elhangzott előadásokról.

Beszámolók a Német Statisztikai Társaság Saar- brückenben 1981. szeptember 25. és október 1. kö—

zött tartott bizottsági üléseiről (,,Empirikus gazdasóg' kutatás és alkalmazott ökonometria", ,,Újabb statisz- tikai módszerek", ,,Területi statisztika", ,,Vállalati és

piacstatisztika" bizottság).

Noeske, W.: Beszámoló a Német Városstatisztiku- sok Szövetségének Saarbrückenben 1981. szeptem- ber 29-én tartott üléséről.

1982. ÉVI 2. SZÁM

Haas, ]. M.: Multilaterális integrációs mértékek a hierarchikus struktúrák elemzésére a nemzetközi kereskedelemben. Graf-elméleti megközelítés.

Friedmann, R,: Multikollínearítás és a regresszió.

,,ridge"

Kuhlmann, W.: Milyen előnyei vannak a ,,ridge"

regressziós becslésnek a legkisebb négyzetes becs—

léssel szemben?

Schaich, E.: Az illeszkedés jóságának két több- dimenziós tesztje.

Schlittgen, R. —- Hammann, D.

árfolyamváltozások eloszlása.

Huier, R. — Knepel, H.: Társadalomgazdasági jel—

zőszámmodellek specifikációja és becslése.

Schips, B. — Stier, W.: Statisztika a közgazdászok számára. A német nyelvű egyetemek által nyújtott

képzés kritikai vizsgálata.

[AMÉTÁXEEÉÉ

de liinséé

— Lepinat, K.: Az

A FRANCIA STATlSZTlKAl ES GAZDASÁGKUTATÓ lNTEZET FOLYÓIRATA

1982. ÉVI 45. SZÁM

Barge, M. — Payen, l.-F.: Az egyéni fizetések szín—

vonala és fejlődése; állandó és átmeneti összete—

vők.

Devil/e, I.—C.: A minőségi időrendi adatok elem- zése: hogyan elemezzük a naptárakat?

Younés, Y.: Munkaszervezés és a Taylor-féle rend—

szer.

Monk

ECONOMKE El' STATISTIOUE

A FRANCIA STATISZTlKAl ÉS GAZDASÁGKUTATÓ iNTÉZET FOLYÓIRATA

1982. ÉVI 141. SZÁM

Camus, B. — Muller, P,: Az ipari társaságok 1980- ban: a visszaesés.

A kereskedelem 1981—ben.

Bourít, F. —- Hernu, P. —— Perrot, M,: A fizetések 1981-ben.

Tafíin, C.: A lakásállomány 1978—ban.

Roy, C.: A népes családok anyáinak és apáinak időfe'lhasználása.

Chasíand, A.: A munkáscsaládból szakmai és háztartási tevékenysége.

származó nők

1982. ÉVI 142. SZÁM

Dinh Guang Chi, — Labat, ].-C.: Az 1981. évi de—

mográfiai mérleg.

Singly. de F.: Házasság, iskolázottsági háttér és társadalmi helyzet.

Glaude, M. — Moutardier, M.:

alakulása, 1966—1979.

Debonneuil, M. — Sterdyniak, H.: A pénz leérté—

kelésének megállapítása.

Dubarry, !.-P. — Meuníer, Ph.: A belföldi piac tér—

Az életszinvonal

hódítása és a kivitelre irányuló erőfeszítés; föld—

rajzi megközelítés.

1982. ÉVI 143. SZÁM

Colmant, [. — Demotes-Mainara', M. — Passeron, H. — Zaidman. C.: Termelési rendszer és változások a gazdasági környezetben.

(4)

222 STATISZTIKAI lRODALMl FIGYELÖ

Rigal, V.: A gazdaság átrendeződése; kiterjedés és orientáció.

Piens, B.: A munka termelékenysége és a kiskeres-

kedelmi árak.

Padieu, R.: Megfontolások a társadalmi transzfe- rek újraelosztási hatásáról.

Raoul, E. —— Feroldi, M. -— Sterdyniak, H.: Tár- sadalombiztosítós és makroökonómiai fejlődés.

Roy, C. — Verger, D.: A televízió helyzete, 1982. ÉVl 144. SZÁM

Didier, rációia.

Bany, D. -— Eymard—Duvernay, F.: Konzisztencia egy ágazaton belül és a vállalatok különbözősége.

Pohl. R. -— Soleilhavoup, J.: A társadalmi státus

átvitele két vagy három nemzedékre.

Borkpwski,'l -.L - Le Jeannic, Th.:

megérkezése Franciaországba.

Azouvi, A.. A mezőgazdasági és élelmezési ága- zat külkereskedelmi egyenlege

Chiararnontí. C.: A középtávú statisztikai program felülvizsgálata.

M.: A termelőágazat válsága és koncent-

A bevándorlók

1982. ÉVl 145. SZÁM

Huet, M.: Visszafordíthatatlan—e a nők aktivitásá- nak növekedése?

Zighera, ]. A,: Szakmák és nemzedékek.

Coellíc, N.: Fokozott munkanélküliség 1980 oktáv berétől 1981 októberéig.

Audirac, P.-A.: Együttélés és házasság, ki él ki—

vel? , —

Deville, l.-C. — Naulleau, E.: Az újabban házas—

ságon kívül született gyermekek és szüleik, Milot, l.—P.: A nemzeti vagyon 1979—ben.

Jounugm. oil- THE

ROYAL STATHIW'XSTICAL SOCIETV

AZ ANGOL KlRÁLYl STATlSZTltKAl TÁRSASÁG FOLYÓlRATA (A SZÉRIA)

1981. ÉVI 4. SZÁM

Bissell, A. F. -— Prídmore, W. A.: Az Egyesült Ki—

rályság ún. .,átlagmennyiség"—rendszere és annak statisztikai jelentősége.

Aitkin, M. — Anderson, D. —— Hinde, I.: Az ,,oktatá- si stílus"—ról felvett adatok statisztikai modellképzé-

se.

Mead, R.

latával kintése.

Beszámoló a Royal Statistical Society147., éves köz-

— Riley, l.: A köztes termények vizsgá- kapcsolatos statisztikai elgondolások átte—

gyűléséről (1981. június 17.).

1982. ÉVl i. SZÁM

Kenny, F. B. - Durbin, I.: A gazdasági és tár- sadalmi idősorok lokális trend becslése és szezaná-

lis kiigazítása.

Kalton, G. — Schuman, H.: A felvételekben sze- replő kérdésekre adott válaszok problémája.

Wallis, K. F.: A legújabb adatok szezonális ki—

igazítása és felülvizsgálata: az X—H módszer li—

neáris szűrői.

Upton, G. ]. G.: A 2X2 összehasonlító kísérlet alternativ tesztjeinek összehasonlitása,

EI—Sayed Nour: A népmozgalmi események becs- lése a duális gyűjtési rendszerből származó adatok—

kal.

Culyer, A. l. — Wiseman, ]. — Drummond, M. F. -—

West, P. A.: Jövedelemelosztás regresszió segítségé—

vel.

Statistische Hefte

NEMZETKÖZI ELMÉLETl

ÉS ALKALMAZOTT STATlSZTlKAl FOLYOIfRAT 1952. ÉVl 1. SZÁM

Kugler, P.: Az exogeneitás reálváltozóinak pró—

bája; néhány empirikus eredmény hat európai ora szág számára.

Danzer, K. —- Heike, H. D.: A bank ágazat meg—

fogalmazása egy ökonometriai modellben optimális ellenőrző számítás segítségével.

Als, G.: Elsőbbségek és statisztikai program egy kis országban; Luxemburg esete.

Bennett, B. M.: Megjegyzés a szimmetriahipoté- zisének próbájáról a többváltozós eloszlásokban

Polasek. W.. Lokális ellenállás a késleltetett ei—

oszlású modellekben,

Putten, R. v. d, ,-— Neudecker, H,:

jegyzés az Almon féle becsléshez

Magy. G.: Meggondolások a mintavételi eljárás döntéselméleti megalapozásához.

Menges, G, — Menges, Ch.:

gi Vizsgálat a Nemzetközi ülésszakán.

Néhány meg-

A Világtermékenysé- Statisztikai intézet 43.

1982. ÉVI 2. SZÁM *

Ehemann, K.: Statisztikai döntési probléma lineá—

ris részleges információval.

Menges, G.: Az átfogó társadalmi problémák né—

hány statisztikai vetülete.

Evans, M, —- Fraser, D. A. S. -— Massam, H,: A

Weibull-féle modell, objektív forma és lineáris elem-

zes.

Giri, N. — Mougadem, O.: invariáns próbák hat- ványfüggvényének numerikus összehasonlítása.

Drame, !. —- Hua, T. A.: Húgom dimenziójú kontingencia táblák felbontása. *

Singh, G.: Megjegyzés a valószinűségszámítás al- kalmazásáról a mintavételnél.

Keel, A.: Hipergeometrikus valószínűségek kompu- terszerű kiszámítása.

Brenner, D. — Frase, D. A, S. -— Menges, G, - Rost, E.: Modellelemzés strukturális és sztochaszti-

kus részleges információval.

Sangmeister, H: A nemzetközi gazdaság— és tár- sadalomstatisztika időszerű problémái. A legújabb

irodalom áttekintése.

az u SOCIETE nr SIaIIS'iuue es PARtS

A PÁRlZSl STATlSZTlKAl TÁRSASÁG

FOLYÓlRATA

1982. ÉVl 'l. SZÁM A francia statisztikai díj.

Gayot, G, — Camero. E.: Állategészségügy és in—

farmáciá az állatorvosi kutatóintézet központi labo- ratóriumában.

Sansot, B, — Sansot, ]: Mikroinformatiko és a te—

jelő állatállomány termelékenysége.

Thíbíer, M. — Attonaty, ]. M. — Champy, R. — Ghozlane, F.: Mikrointormatika a reprodukció állat- tenyésztési és állatorvosi irányítása szolgálatában egy tehenészetben.

Bougler, I.: A genetikai amelioráció kerete és az információ kezeléséből eredő igények.

Mocauot, .l.-.:C Az állattenyésztési adatok kezelé—

sének jellemzői es korlátai a tenyészállatok geneti- kai értékelésénél.

(5)

_ _ w V V

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÓ

223

Cazals. A. — Zicker, G.:

szolgálatában.

Damianí, P. —— Massé, H. - Aubenaue, M.: A morbiditás értékelése a halandóságbál kiindulva.

1982. ÉVI 2. SZÁM

Informatika a tenyésztő

)Dagnelie, P.: A statisztika különbözőségei és egy—

sege.

Statisztika és mezőgazdasági üzemtani kutatások.

Azais, ].—M.: A gabona fajta szerinti kiválasztásá—

nak statisztikai vizsgálata.

Charpenteau, J.-L. — Durü. M.: A szénakésziet ösz- szetétele és felhasználása a pireneusi állattenyész- tésben; egy modell képzése és eredményei. '

Dervin, C.: A távérzékelés adatai.

Goflinet, B.: Kevert modell; négyzetes kockázat és kiválasztás.

Messean, A.: Konfidencia régiók a nem lineáris

modellekben. '

STATISTISCHE NACHRICHTEN

AZ OSZTRÁK KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL FOLYÓlRATA .

1982. ÉVI z. SZÁM

Gyorsjelentés a gazdasági helyzetről. _

Schmutzer, E.: Népszámlálás. 1981; első végleges eredmények.

Ladstöttel, J.: Népszámlálás, 1981; beszámoló a feldolgozás első szakaszáról.

Fried/, H. P.: Rákstatisztika, 1980.

lanik, W.: Lakósráforditás, 1980. A mikrocenzus eredményei, 1980. március — 1981. március.

Kollektív bérindex, 1981.

Fogyasztói árindex, 1981.

Változások a fogyasztói árindexben, 1982 január-

jától. , ,

Szántóföldi vetemények. Betakarítás, 1981.

Rosner, E.: Általános állatösszeirás, 1981. decem- ber 31. Előzetes eredmények.

A polgári légi közlekedés. 1981.

Matzenauer, F.: Az egyéb (nem lakásépitési) ma- gasépítkezés építési árindexe.

Idegenforgalom. 1981. naptári évben.

Schussmann, P.: A forgalmi adó előzetes bejelen—

tési statisztikája. 1980, Külkereskedelem. 1981.

1982. ÉVI 3. SZÁM Gyorsjelentés a gazdasági helyzetről.

Schmutzer, E.: Népességfejlődés, 1971—1981. Szüle—

tési és vándorlási mérleg Bécs politikai kerületei és községi kerületei szerint.

Tindl, P.: A tartományok közötti vándorlások. 1971——

1981.

Wolf, W.: A nem önálló foglalkoztatottak szemé—

lyi és háztartási jövedelmei.

Meixner, J.: A különleges munkaidőben foglalkoz- tatott nem önál'lók jövedelmei.

Árak, 1981.

Rosner, E.: Állatvágási statisztika, 1981.

Rosner, E.: Baromfistatisztika, 1981.

Rosner, E.: Borszüret. borkészletek és raktárkapa- citás 1981-ben.

Haiderer, F.: Nagy— és kiskereskedelmi statisztika, Szövetségi költségvetés, 1982.

1982. ÉVI 4. SZÁM Gyorsjelentés a gazdasági helyzetről.

Ladstötter, J.: Népszámlólós, 1981; külföldiek.

Friedl, H. P.: Szabadidős balesetek és otthoni balesetek. Az 1980. decemberi mikrocenzus eredmé- nyer.

Wolf, W.: Munkás-. alkalmazotti és közalkalma- zotti háztartások jövedelmei háztartástípusok szerint.

Az 1981. júniusi mikrocenzus eredményei.

Meixner, J.: A nyugdíjasok személyi és háztartási jövedelmei. Az 1981. júniusi mikrocenzus eredményei.

Épületberuházások a mezőgazdaságban. Az 1980.

júniusi mikrocenzus eredményei.

Rahrböck, G. J.: Bormérleg, 1980—1981.

Az osztrák erdők kihasználása 1981-ben.

Gründner, B.: A villamosenergia—szolgáltató válla- latok gazdaságstatisztíkája. 1980. évi felvétel.

Herle, L.: Dologi javak termelése, magas- és mélyépítés, nagy- és kiskereskedelem. energiaszolgál- tatás. 1981. negyedik negyedév.

Velochovsky, G.: Magas- és mélyépítés, 1981.

Zajic, H.: Nemzetközi áruforgalom, 1981.

1982. ÉVI 5. SZÁM

Gyorsjelentés a gazdasági helyzetről.

Janik, W.: A lakások garázsokkal és személy-

gépkocsi-tároló helyekkel való ellátása.

Építési engedélyek 1984-ben.

Gritsch, G,: Mező- és erdőgazdasági üzemszám—

lála's 1980.

Sertésszámlálás 1982. március 3—án.

Tejtermelés és —fagyasztás 1981—ben.

Személyforgalom a tavakon és a Dunán 1981-ben.

Schussmann, P.: Jövedelemstatisztika, 1979.

POPULATION

A FRANCIA DEMOGRÁFIAI INTÉZET *FOLYÓIRATA 1982. Évi 'l. SZÁM

Henry, L.: Hogyan mérhető a mobil házaspárok

termékenysége? '

Tabutin, D.:

Zaire régióiban. ,

Rallu, !. L.: Az egyszülős családok Népszámlálási és anyakönyvi adatok.

Col/omb, Ph.: Az Aude megye nyugati részéből kivándoroltak vizsgálata tizenkilenc esztendő múltán.

Monográfiák és ,,társadalmi—foglalkozási vándorlá- sok".

Reín, D. E.: A németek magatartása a demográ- fiai fejlődés kérdésében.

Tribalat, M.: A bevándorlás krónikája.

Amoni, M.: Születések. születési arányszám és ha—

Iandóság Iránban.

Ekert, O.: Az optimum keresése a születési inter- vallumok ütemezése és a családi pótlékok terén.

Pressat, R.: A visszaeső bűnözők demográfiai elem—

zése.

Bourgeois-Pichat, J.:

ról, 1913—1981.

A termékenység alakulása Nyugat- gyermekei.

Megemlékezés John Durancl-

Wirtschaft

und

statistik

A NÉMET SZÖVETSÉG! KÖZTÁRSASÁG STATISZTIKAI HIVATALÁNAK FOLYÓlRATA

1982. ÉVI 2. SZÁM

Schüler, K.: Jövedelemmegoszlás és -felhasználás háztartáscsoportok szerint. A nemzetgazdasági el—

számolás eredményei, 1962—19804

Házasságköte'sek, válások, születések és halálese—

lek G külföldiek között, 1980.

(6)

224 STATlSZTlKAl lRODALMl FIGYELÓ

Sztrájkok és kizárások. 1981.

Fizetési nehézségek. 1981.

Dísznövénytermesztés, 1981.

Ipari termelés, 1981.

Az építőipar szerkezete, 1981.

Külkereskedelem 1981-ben előállító és országok szerint.

Közlekedésgazdaság. 1981.

Egészségügyi foglalkozások, 1980.

1982. ÉVI 3. SZÁM

fogyasztó

Engelmann, M.: Nemzetgazdasági 1981.

Kereső tevékenység 1981 májusában. A mikrocen—

zus eredménye.

e lszámolások.

Könyvelést vezető mezőgazdasági üzemek. 1979—

en.

A löldkihasználás struktúrája a mezőgazdasági üzemekben 1979—ben és annak változásai 1971 óta.

Állattartás a mezőgazdasági üzemekben.

Allatvágások, 1981.

Bányászat és feldolgozó ipar. 1981.

Építőipar és szerelőipar, 1981.

Háztartások és lakbérhozzájárulásban összevetve az összes háztartásokkal.

Külkereskedelem 1981-ben árufajták szerint.

Közúti közlekedési balesetek. 1981.

Tuberkulázís. 1980.

Gyermek- és ifiúságsegélyezés, 1980.

Kommunális pénzügyi tervek, 1961—1985.

A vagyon és adóztatása. 1977.

Kollektív bérek és fizetések. 1981.

1982. ÉVI 4. SZÁM

Bockmann, K.: A Szövetségi Statisztikai nemzetközi szervezetekkel való

súlypontjai. 1976—1981 .

Engelke, S.: A főiskolák személyzete. 1972—1980.

A keresőtevékenység fejlődése. 1981.

Területfelvétefi, 1981.

A szabadságos e's üdülővendégek részére szobát kiadó mezőgazdasági üzemek

A kézműipar ioglalkoztatottai és forgalmu. 1981.

A lakásépítkezés épületstruktúróia és beépítési sű- rűsége.

részesülők,

Hivatal

együttműködésének

Epitkezési tevékenység. 1981.

Aruforgalom :: Német Demokratikus Köztársaság-—

gal és Kelet-Berlinnel. 1981.

Lági forgalom.

A föld- és kommunális hitelintézetek adáskötvé—

nyeinek forgalma és fedezete.

Kórházak. 1980.

Szociális segélyben részesülők, 1980.

Rehabilitációs intézkedések. 1981.

Állami pénzgazdálkodás. 1981.

1982. ÉVI 5. SZÁM

Fürll, M. — Pane. V.: A Német Szövetségi Köz—

társaság statisztikai információs rendszerének adat—

bázisa és adatdokumentációja.

Állatállomány. 1981. december 3. Végleges ered—

mények.

A kereskedelmi és vendéglátóipari egységek össze- írása, 1979.

A belvízi hajózási vállalatok. 1981.

Főiskolai hallgatók. 1981/82. téli félév.

Terhességmegszakításak. 1981; *

Halólesetek 1980-ban halálok szerint.

A magánháztartósak értékpapírvagyona. 1978.

A kiválasztott magánhóztartósok költségvetése.

1981.

1982. ÉVI 6. SZÁM

Griepenkerl, W.: Az állatvégások statisztikája.

Euler, M.: A bevételek és a fogyasztási kiadások

reprezentativ felvétele. 1983.

A keresők foglalkozási és tevékenységi jellemzői.

Az '1980. áprilisi mikrocenzus—"eredményein

Az 1980-ben megnyitott csőd- és kényszeregyezségi eljárások pénzügyi eredményei.

Mezőgazdasági üzemek az üzemi és üzemen kl-

vüll jövedelem szerinti bontásban. 1979.

Erdőgazdasági üzemek és erdőterületek.

Tengeri halászat. 1981.

M Európán kívüli fejlődő országokkal külkereskedelem. 198l.

A külkereskedelem kereskedelmi útjai, 1981.

Állami költségvetési tervek.

Allamadósságok.

Állami nyugdíjasok. 1982. február 1.

folytatott

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

A Központi Statiszti- kai Hivatal és a Magyar Közgazdasági Társa - ság Statisztikai Szakosztályának Területi Sta — tisztikai Szekciója 1967 októberében pályáza—..

A NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG STATISZTIKAI HIVATALÁNAK

A Központi Statisztikai Hivatal f— a Művelődési Minisztériummal együttműködve * ez évben is meghirdeti az országos Statisztikai Pályá- zatot a közgadasági és

A SVÉD KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL

A nemzeti számlarendszer összeállításának módszer- tana... Az Állami Statisztikai Bizottság új információi: a családok száma és összetétele a Szovjetunióban; a család-

Az angol- és a francianyelvtudás 1974 és 1990 közötti alakulásának tartományok sze- rinti elemzéséből az a következtetés vonható le, hogy az angol nyelvet ismerők aránya

A Csehszlovák szocialista Köztársaság Központi Allami Ellenőrzési és Statisztikai Hivatalának

A Csehszlovák Szocialista Köztársaság Központi Allami Ellenőrzési és Statisztikai Hivatalának