Ilyen az életi
Színmű kilenc k é p b e n .
Irta: Frank Wedekind. — Fordította : Orbók Atilla.
A verses rész Ligeti Ernő munkája.
(Folytatás.) MÁSODIK KÉP.
Országút. E r d ő s z é l e .
(A király é s Alma h e r c e g n ő , Mindketten koldus- nak öltözve.)
A KIRÁLY: Mennyi ideje már annak, hogy faluról-falura magammal cipellek és koldulsz számomra ?
ALMA: Pihend ki magadat atyám s akkor majd jobb kedved lesz.
A KIRÁLY: Miért nem nyeltek el a tomboló hullámok azon az estén ? ! Akkor már minden- nek vége lenne.
ALMA: Hát azért ugrottál a vizbe, hogy öngyilkos légy ? Hiszen én meg voltam győződve róla, hogy karjaid erősek és a habokból mint szabad ember merülsz fel!
Ha nem biztam volna ebben, hát honnét veszem a bátorságot, hogy m e g s z ö k j e m a városból és a kolostorból?!
A KIRÁLY: Körülöttünk feküsznek azok a gazdag vadászterületek, melyekre udvarommal annyiszor kilovagoltam kócsagra vadászni.
Akkor még nagyon fiatal voltál ahhoz, hogy velünk tarthattál volna.
ALMA: Miért nem akarod itthagyni ezt a kis országot, Umbriát, atyám ?! Hiszen a világ oly nagy. Sienában, Modenában rokonok vár- nak reád. Ujjongó örömmel fogadnának és biztonságban lenne kedves életed.
A KIRÁLY: Oh, mennyi áldozatot hoztál értem, leányom! És mégis kérlek, ne ismé- teld örökös kérdéseidet. Ebben rejlik végzetem:
ha el tudnám hagyni ezt a hont, akkor trónját s e m vesztettem volna el. De lelkem olyan vágyakat ural, melyeknek teljesüléséről életem árán s e m mondanék le. Mint király azt hittem, akkora biztonságban vagyok, hogy veszély- telenül élhetek álmaimnak. Elfelejtettem, hogy a királynak épp' úgy, akár az utolsó paraszt- nak, helyzetével és vagyonával kell törődnie, ha nem akarja, hogy a talaj kicsússzon lábai alól.
93
ALMA: Gúnyolod magadat, atyám.
A KIRÁLY: Ez a világ s o r a ! Azt hiszed, hogy gúnyolom m a g a m a t ? Ez már jogcim lenne arra, hogy az emberek megtűrjék léte- zésünket. így, ahogy itt állok, hasznukra nem lehetek. Vagy megsértem őket követelő igé- nyeimmel és büszkeségemmel, mellyel nevet- séges ellentétbe áll koldusruhám; vagy udva- rias viselkedésemmel bizalmatlanságot keltek, mert az embereknél őszinte szerénységgel nem lehet zöldágra vergődni. Hat hónapja gyötröm lelkemet, hogy alkalmazkodni tudjak lényükhöz és életükhöz. Mindabból, amire most szükségem lenne, semmit s e m tanúltam meg, mint herceg. És ha tudnám gúnyolni múltamat, kedves gyermekem, ki tudja, nem kapnánk-e még egyszer helyet dúsan terített asztaloknál. Ha a hentest trónra emelték, akkor a királynak nem maradhat hátra más hivatás, mint hogy udvari bolond legyen.
ALMA: Ne háborodj fel most semmin sem, atyám. Kimerült vagy nagyon. Próbálj aludni.
Friss víz után nézek, hogy szomjúságodat csillapítsam majd és hűsítsem forró homlo- kodat.
A KIRÁLY (fejét lehajtva): Hálás köszönet leányom.
ALMA (megcsókolja): Édes a p á m ! (El.) A KIRÁLY (felemelkedik): Csak most szeretem igazán ezt az országot, mindjobban szeretem, amióta életveszélyek között bolyongok utain!
Nincs balszerencse, mely valami jót is ne szülne. Ha nem veszem annyira semmibe Perugia és Umbria derék népét s ha nem csak farsangkor mutatom magamat, tarka jelmezben, ki tudja, már rég felismertek volnaj Ott jön megint egy közüllök! (Egy földbirtokos jő az úton.)
A KIRÁLY: Isten áldjon meg uram! Nincsen valami munka birtokán ?
A FÖLDBIRTOKOS: Talán akadna munka birtokomon, no, de szerencsére házamat hatal- mas kuvaszok őrzik. És lásd, itt van a vadász- késem is, mellyel oly derekasan tudok bánni, hogy nem ajánlom a közeledést, még egy lépésnyit s e m !
A KIRÁKY: Uram, önnek sem adta írásban az ég, hogy valamikor az éhhaláltól féltében munkát ne keressen!
94
A FÖLDBIRTOKOS: Ha-ha-ha! Azt a mun- kást szeretem én, amelyik csak azért dolgozik, hogy ne legyen é h e s ! Előbb jön a munka, aztán az é h s é g ! Aki munka nélkül akar élni, az inkább haljon m e g m é g ma, mint holnap.
A KIRÁLY: Uram, úgy látszik bölcsebb tanítóid lehettek, mint n e k e m !
A FÖLDBIRTOKOS: Alagam is azt h i s z e m ! Te mit tanultál?
A KIRÁLY: A hadi-mesterséget.
A FÖLDBIRTOKOS: Hál' Istennek, azzal Umriában nem s o k r a lehet menni Pietro király alatt, akit az Isten sokáig éltessen. A város és az ország a béke áldásait élvezi és végre egyetértésben élünk a s z o m s z é d államokkal.
A KIRÁLY: Uram, bármily munkára befog- hatsz jószágodon.
A FÖLDBIRTOKOS: Majd meggondolom a dolgot. Úgy látszik nem vagy veszedelmes fickó. Most unokafivéremhez megyek, akinek Todiban nagy háza és családja van. Délután visszatérek. Ezen a helyen várj meg. Talán akkor m a g a m m a l viszlek. (El.)
A KIRÁLY (egyedül): Aki m u n k a nélkül bir élni, az haljon m e g éhen! Micsoda bölcses- ségekkel áll elő ez a szemét, hogy nyomorú- s á g o s létét m e n t s e ! És é n ? ! Még gyermeke- met s e m tudom táplálni! Isten kegyelméből olyan gyönyörűségekben volt részem, mely milliók közül csak egynek juthat. És még gyermekemet s e m birom táplálni. Nekem min- den órámat ünneppé varázsolta áldott apám.
Bölcs tanítók, játszó pajtások és szolgasereg vett körül. S az én gyermekemnek a keríté- sek aljában kell dideregve lepihennie! Könyö- rülj meg rajta oh, Isten és öld ki szívéből a szeretetet, mely hozzám fűzi! Velem tör- ténjék aztán bármi. Én könnyen elviselek mindent!
ALMA (kibontott hajjal rohan elő a bokrok közül): Atyám! Szent Isten! Atyám, védj m e g ! Segítség!
A KIRÁLY (karjaiba zárja): Mi van veled, Alma ? ! (Egy csavargó aki a leányt üldözte, elő- bukkan és dacosan megáll.)
A CSAVARGÓ: Ah!? Ha tudtam volna, már m á s é !
A KIRÁLY (botot emelve reárohan): El innen, bitang!
95
A CSAVARGÓ: Én vagyok b i t a n g ? ! Hát ugyan te ki vagy ?
A KIRÁLY (üti): Ez vagyok! Ez! Ez vagyok!
(A csavargó jajgatva elmenekül.)
ALMA (remegve atyjához simúl): Oh, a p á m ! Éppen a forrás fölé hajoltam, mikor ez az ember reám rohant.
A KIRÁLY (lihegve): Nyugodj meg, A l m a . . . ALMA: Szegény apám, miért is kell ter- hedre lennem, holott segíteni szeretnék neked.
A KIRÁLY: Még ma elviszlek Perugiába.
Vesd magadat Pietro király lábaihoz . . . ALMA: Oh, ne ismételd ezt annyiszor! Én hagyjalak el, mikor mindegyre a halál fenye- g e t ? !
A KIRÁLY: J o b b lesz, ha ezentúl női ruha helyett férfi öltözéket viselsz. Elég csoda, hogy a gondviselés idáig is megmentett tége- det azoktól a borzalmaktól, melyek bolyon- gásaink közepett fenyegettek. Férfi ruhában nagyobb biztonságban leszel. Egy birtokos jött erre az úton. Mikor visszatér, magával visz és alkalmaz birtokán.
ALMA: Még egyszer megpróbálkozol és olyan embereknek akarsz szolgálni, akik rettenetes mélységben vannak alattad?
A KIRÁLY : Ezt, te mondod, gyermekem ? ! Miért állanak alattam? Egyébként nem bizo- nyos, hogy méltónak talál az alkalmazásra.
Azonban, ha magával visz, kövess, hogy éj- s z a k á r a á t a d h a s s a m neked fekvőhelyemet és fedél alá juss.
ALMA: Nem, nem. Miattam ne okozz magad- nak alkalmatlanságot. Én nem érdemlem meg.
A KIRÁLY: Tudod-e leányom, hogy ma m á r rég a bitón lógnék rablásért, ha te nem vagy velem s n e m vigyázol r e á m mint egy őr- angyal! (Leül az út szélére.) No most várjunk türelmesen, míg el nem jön az a hatalmas ember, aki dönteni fog vágyaink és reményeink fölött, hogy emberek között élhessünk . . .
(Függöny.) (Folytatás következik.)
96
