kusabb, hogy az író két reneszánsz vi- lágot tár elénk. Egyik az olaszoké mé- reggel, orgyilkosokkal, erkölcsi feslett- séggel, hazugsággal és felületességgel.
Másik Mátyásé művészekkel és tudósok- kal, városokkal és közegészségüggyel, is- kolákkal és iparosodással. A palota jobb- és balszárnya, a talján alattomos- ság és a magyar becsület harca végigkí- séri a cselekmény menetét, s nem rit- kán döntő mozzanattá válik, mintha a magyar nemzet díszére szolgáló könyv- tár kódexeit nem a mérges gyűrűt vise- lő olaszok festették volna, mintha el le- hetne választani ugyanannak a dolognak a két oldalát. Ha büszkék vagyunk a Corvinára, tudomásul kell vennünk, hogy Mátyás életét esetleg méreg oltotta ki, mert könyvtár és méreg együtt rene- szánsz. Ha nem következik be. — már évtizedekkel előbb! — jelentős fordulat a gondolkodásban, ha nem lazulnak fel a középkor erkölcsei, ha nem válnak sza- badosabbakká a régi szokások, Mátyás maga sem kerülhetett volna trónra, s hol lenne akkor ez a fényes lap történel- münkből? Jankovich e két világ harcá- nak középpontjába állítja hősét, s e mesterségesen előállított ellentét hatá- rozza meg a cselekmény menetét. Epizó- dok, vissza-visszatérő emlékezések ellen- tétes színű, apró mazaiklapjaiból alakul a hatalmas, széles világra táruló freskó, melyben a nagy egészen szabad szemmel is kivehetők a részletek. A külszín csil- logásának elragadó festéséből követke- zik, hogy az olvasó — talán az író szán- dékai ellenére — ezekben keresi a kor tartalmát, s nem veszi észre, hogy e tar- ka világ, s maga a zseniális uralkodó is, csak következménye valaminek. Az események magva nem az udvari intri- kákban, nem Beatrix beteges nagyravá- gyásában, az olaszok és magyarok áská- lódásaiban, még csak nem is a császár vagy a pápa taktikázásában rejlik; á trónutódlás kérdése, az ausztriai hábo- rú kimenetele évszázados távlatokban jelentéktelen. Má'tyás tragédiája abban rejlik, hogy a török veszedelem, mely arra kényszerítette a magyarságot, hogy .— mielőtt még a belső, társadalmi és
gazdasági feltételek igazán megértek vol- na — szakítson egész addigi életével, megváltoztassa erkölcsi szemléletét és szokásait, az egyesek egyéni érdekeit fél- retéve új utakat keressen, ez a török ve- szedelem éppen Hunyadi János és fia páratlanul tehetséges vezetése révén megszűnt közvetlenül fenyegetni a nem- zet létét, s ezzel szükségtelenné vált a központi hatalom, szükségtelenné vált Mátyás a maga új stílusával együtt. A Jankovich regényében feldolgozott idő- szak már nem kívánja a Mátyás képvi- selte politikát és módszereket, s alig várja, hogy levethesse magáról a súlyt, aminek most már csak kényelmetlensé- gét érzi. A regényben ennek csak a te- tejét látjuk, értetlenül és szomorúan fi- gyeljük, hogyan idegenedik el lassan- lassan környezete a királytól, mint vá- lik egyre magányosabbá, mint hagyja el végül felesége is. Már nem marad más körülötte, mint a zsenialitásának szóló csodálat. N e m vesszük észre, hogy a ki- rály egész politikája nem szolgált mást, minthogy feleslegessé tegye önmagát, s így tragédiája saját nagyságában rejlik".
Annál is inkább, mert talán ő az egyet- len, aki tudatában van annak, hogy még nem teljesítette történelmi hivatását, nem hárította el véglegesen a magyar^
ság feje fölött lebegő veszélyt, s ha poli- tikáját nem tudja tűzzel-vassal keresztül- vinni, egész életműve céltalanná válik.
Ez magyarázza erőfeszítéseit fia meg- választása, a nyugati ellenfelek leszere- lése, a török herceg megszerzése ügyé- ben, s ezért lehangoló az őt körülvevő értetlenség.
Jankovichnál az okok második vonala kerül áz előtérbe. A nyílt színen össze- csapó érdekek és törekvések harcában mutatkozik meg cselekményábrázoló, jellemfestő és stiláris ereje. Mert stí- lusát — a költő stílusa ez — külön ki kell emelni: célratörő, lényeget láttató, sokszor a tartalomnál is tartalmasabb.
Kissé archaikus ízű, aminek következté- ben az egykorú források mondatai' ész- revétlenül simulnak bele elbeszélésébe.
(Szépirodalmi Könyvkiadó 1965.) KULCSÁR PÉTER TAKÁCS TIBOR: A KAFTÁNOS FEJEDELEM
A Szegedről elszármazott Takács Ti- bor Thököly Imréről írt sikerült élet- regényt, s könyvének elsőrendű érdeme, hogy a szelekciót, az események súly- pontozását jó érzékkel végzi el, a re- gényben felhasznált valamennyi törté- nelmi vagy szépirodalmi megoldású mozzanat az előrehaladást, a mondani-
való, a végkifejlett kibontakoztatását, közelítését célozza.
Az életregény egyik fő motívuma — s történészi szempontból is eredménye
— Thököly és Teleki Mihály erdélyi kancellár kapcsolatának finoman árnyalt ábrázolása, a barátság, az eltávolodás, majd egymás ellen fordulás okainak és okozatainak gondos feltárása. Ez a hosz- szú út nemcsak a két férfi politikai, ha- talmi vetélkedésének, hanem ugyanak- kor Magyarország, Erdély, Ausztria, Tö- 164
rökország kapcsolatának, az erőviszo- nyok pillanatnyi alakulásának is pontos tükrözője.
Thököly és harcának bemutatása egy egész nép törekvéseinek, szenvedéseinek, vágyainak ábrázolására, életrekeltésére ad alkalmat, s az író él is ezzel a lehe- tőséggel. Megismerkedünk a kor bonyo- lult diplomáciai módszereivel, az erdé- lyi, magyar, török, Habsburg-, francia törekvések alakulásával, politikai célok, eszmék születésével és bukásával. Együtt- érzünk, bizakodunk és szorongunk Thö- kölyvel, a „kaftános fejedelemmel", aki hosszú ideig királyi udvaroknak volt pártfogolt ja, kegyeltje, jelentős politikai események irányítója, és sikeres megol- dásokat találó ura. Szemünk láttára ját- szódik le tragédiája, számára érthetet- len, de az olvasó szempontiából jól ki- tapintható események juttatják egyre kilátástalanabb helyzetbe, a váradi bör- tönbe, a nikápolyi száműzetésbe. Thököly tragédiája az országé is. A török és a német közötti őrlődés eredménye néni lehetett más, az egyensúlypolitika szük- ségszerűen csődöt mondott.
Színes, eleven képet kapunk Thököly és Zrínyi Ilona kapcsolatának alakulásá- ról, bár meg kell jegyeznünk, hogy egyes jelenetsorokban felesleges romantikum- mal fűszerezve. A líraian felfokozott sze- relmi kapcsolat túlzott előtérbehelyezése mellett — a történelemhez hűen — nem lett volna indokolatlan néhány szót ej- teni. a házasság más — például anyagi vonatkozásairól is. Az igaz, hogy próza- ibbá tette volna ezt az „eszményi" kap- csolatot, de kétségkívül közelebb állt volna a történelmi igazsághoz.
Nagy erénye viszont az írónak, az ala- kok néhány vonással, egy-egy jól meg- talált, ügyesen kiemelt kontúrral történő megrajzolása. Ilyen eleven figurák pél- dául az erdélyi fejedelem: Apafi, a po- zsonyi konziliárius: Ordódy Ferenc vagy Thököly környezetéből: Tardi hadnagy, Csaplovics Pál, Oláh Jakab.
Figyelemre méltó Takács leíró, szépírói felkészültsége. A fejezetek bevezető lap- jain lírai festésű természeti képek ta- núskodnak erről. Képi fogalmazása hű ahhoz a környezethez, tájhoz, amelyet az anyaggyűjtés során megismert. (Egy évet töltött az események színhelyének tanulmányozásával.)
Az író a regény történelmi hitelessé- gét Thököly ismert diáriumainak felhasz- nálásával biztosította. Thököly szenve- délyes naplóíró volt, szinte egyetlen nap sem maradt életéből, melyről ne hagyott volna diáriumaiban feljegyzést. Kútfőér- tékük mellett a történelmi események hátteréből kibontakozó emberi sors a mind lejjebb és lejjebb csúszó „kuruc király" tragikus alakja, az előadás egy- re szubjektívebb jellege adja meg külö- nös jelentőségüket. — Így jellemzi Thö- köly naplóíró művészetét új irodalom- történeti kézikönyvünk II. kötete. (214. 1.) Takács Tibor ezeknek az értékes nap- lóknak feljegyzéseit menti át szerencsé- sen egy szépirodalmi mű keretei közé.
Feltétlenül szólnunk kell a kötet il- lusztrációs munkájáról, melyet Kolozs- váry György oldott meg kiválóan. Rajzai mintegy szintézisét adják az egyes feje- zeteknek, szimbolikusan sűrítik magukba a gondolati vezérmotívumokat (Gondolat Könyvkiadó 1965.)
FÖLDVÁRY LÁSZLÓ
M A R X I S T A H E L Y T Ö R T É N E T Í R Á S U N K L E G K I E M E L K E D Ő B B E R E D M É N Y E
OROSHÁZA TÖRTÉNETE ÉS NÉPRAJZA Évek óta tudtunk készültéről, hallot-
tunk előmunkálatairól, s most — pár hónappal ezelőtt — kézbe vehettük a már terjedelmével is tekintélyt paran- csoló Orosháza története és néprajza c.
munkát. A vállalkozás eredendően — amint ez a szerkesztő utószavából kide- rül — Orosháza város történetének rész- letes feldolgozását kívánta elvégezni. S hogy a végső formájában — a képmel- lékletekkel együtt 170 (!) ív terjedelem- ben, két kötetben kiadott monográfia legalább három vonatkozásban lépte túl az eredeti feladatvállalást, az a magyar tudományos élet nagy nyeresége. Minde- nekelőtt: nem szükséges bővebben fejte-
getni, hogy a tervezett, a város történetét
„fűszerező", azt kiegészítő néhány nép- rajzi tárgyú fejezet helyett egy egész néprajzi kötet elkészülte önmagában je- lentős, nagy értékű haszon. Csak helye- selhető az a szerkesztői eljárás, hogy nem hagyta kihasználatlanul a kínál- kozó — elsősorban anyagi-financiális, de részben személyi — lehetőségeket, nem engedte veszendőbe menni a rohamos technikai fejlődés által megsemmisülés- re ítélt rengeteg hagyományt, s így a néprajzi gyűjtőmunka lehetőségeinek szinte 24. órájában a néprajzi kötet munkatársai nagy értékű anyagot hoztak vissza, mentettek meg a feledés, az el-
165
