AZ ANALFABETIZMUS
A dualizmus kori Magyarország kulturális/politikai problémája
T. Kiss Tamás
A kiegyezést követően kezdetét vette a magyar nemzetállam intenzív (újra) építése és korszerű intézményesítése.¹ Az Osztrák–Magyar Monarchiát – Magyarországot különösképpen – számos különféle kultúrájú nemzetiség és sokféle műveltségi színvonalon álló népesség alkotta. Az 1867 utáni magyar kormányok országépítő és modernizációs törekvései alapvetően a – valószí- nűleg a Karolingoktól származó – Szent István-i intelmekre épültek: „a sok- nemzetiségű ország az erős ország” jegyében szándékozták megteremteni a
„különbözőségek egységét”. A dualizmus kori Magyarország kormányai valós stratégiai feladatnak tekintették a kulturális élet fejlesztését. Arra törekedtek, hogy az állami iskolarendszer és a társadalmi erők által szervezett iskolán kívüli népművelés – az ekkor kialakuló felnőttoktatás – keretében olyan mű- veltséget alapozzanak meg, amely elősegíti a gazdaság fejlődését, és hozzá- járulhat valamiféle politikai egyetértés/konszenzus megteremtéséhez is. Az analfabéták nagy száma azonban komoly problémákat okozott. Nemcsak a fejlődést akadályozta, de a társadalom demokratizálódását is. A statisztikai adatok szerint az analfabéták számaránya a hat éven felüli népesség körében a következő képet mutatta:
1 A kiegyezés alapvetően lényeges törvényei, amelyeket 1867. május 29-én fogadott el az 1865 végén összehívott magyar országgyűlés (az uralkodó 1867. július 28-án szentesítette őket):
az 1867. évi XII. törvénycikk a magyar korona országai és az Ő Felsége uralkodása alatt álló többi országok között fenforgó közös érdekü viszonyokról, s ezek elintézésének módjáról; az 1867.
évi XIV. törvénycikk azon arányról, mely szerint a magyar korona országai az 1867. évi XII.
törvénycikkben a sancio pragmatica folytán közöseknek ismert államügyek terheit ezentúl viselik;
az 1867. évi XV. törvénycikk az államadósságok után a magyar korona országai által vállalandó évi járulékról; az 1867. évi XVI. törvénycikk a magyar korona országai és Ő Felsége többi királyságai és országai közt kötött vám- és kereskedelmi szövetségről.
T. KISS TAMÁS Az analfabéták aránya az Osztrák–Magyar Monarchiában 1880–1900 között (%)
1880 1900
Az analfabéták arányának változása 1880–1900 között
Osztrák Császárság 34,4 27,4 7,0
Csehország 8,5 5,3 3,2
Dalmácia 87,3 73,6 13,7
Galícia 77,1 63,9 13,2
Alsó-Ausztria 8,5 6,0 2,5
Felső-Ausztria 8,6 5,8 2,8
Bukovina 87,5 65,2 22,3
Karintia 39,6 24,0 15,6
Krajna 45,4 31,4 14,1
Salzburg 11,7 8,7 3,0
Osztrák Szilézia 11,8 11,2 0,6
Stájerország 27,8 18,0 9,8
Morvaország 10,4 7,8 2,6
Tirol és Vorarlberg 9,7 18,0 9,8
Tengermellék 56,8 38,2 18,6
Magyar Királyság 58,8 41,0 17,8
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Osztr%C3%A1k%E2%80%93Magyar_Monarchia Letöltve: 2011. 11. 10.
Az analfabéták száma és aránya Magyarországon (Horvát-Szlavónországgal), 1869–1910
6 évesnél idősebb népesség Ebből írni-olvasni nem tud
1000-ben (%)
1869 12 351,3 8 760,7 68,7
1880 13 039,1 7 649,9 58,7
1890 14 433,6 7 107,3 49,4
1900 16 183,1 6 586,7 40,7
1910 17 656,3 5 881,1 33,3
Forrás: Dr. Dányi Dezső: Az írás-olvasás elterjedése Magyarországon. Demográfia, 1964. 2. sz.
310–313. p.
AZ ANALFABETIZMUS
Más adatok szerint Magyarországon 1880-ban 56,5, 1890-ben 46,8, 1910-ben 31,3% nem tudott írni-olvasni a hat éven felüli² lakosságból.³
Társadalmi kezdeményezések kormányzati támogatással
Kormányzat és ellenzék egyaránt szükségesnek tartotta a tömegek kulturá- lis felemelkedését. Andrássy Gyula4 kormányának polgári-liberális ellenzéke, Türr István és Irányi Dániel is egyetértett Eötvös József kultuszminiszterrel, aki a nép műveltségének emeléséhez elengedhetetlenül szükséges állami népis- kolák létesítése és fejlesztése mellett a társadalmi részvételt is szorgalmazta.5 E téren Eötvös különösen sokat várt az egyesületektől. Már jóval a kötelező nép- oktatást elrendelő törvény (1868. XXXVIII. tc.) kihirdetése előtt – a kormány- párt nagy tekintélyű napilapja, a Pesti Napló 1867. július 3-i számában – felhív- ta a figyelmet a népnevelési egyletek alakításának fontosságára. Arra számított, hogy a népiskolai törvény megalkotásának, a népiskolai hálózat kiépítésének időszakában a társadalom közösségei is hozzájárulnak majd az alapfokú okta-
2 Az első négy hivatalos magyar népszámlálás (1870, 1880, 1890, 1900) nagy teret szentelt a népesség írni-olvasni tudása bemutatásának. Azt a gyakorlatot követték, hogy mindazokat, akik az alsó fokú iskolának legalább egy osztályát elvégezték, írni-olvasni tudónak tekintették még abban az esetben is, ha például betegség vagy idős kor következtében ezt a tudásukat nem használták vagy elfelejtették. Az analfabetizmust egészen 1949-ig a hatéves és ennél idősebb népesség vonatkozásában vizsgálták (a hat éven aluliakat analfabétának tekintették, az első osztályosokat pedig bevallás szerint minősítették írni-olvasni tudónak vagy nem tudónak), és csak 1949-ben tértek rá a hétéves és annál idősebb népesség vizsgálatára (mivel a hatesztendős gyermekek java része az első iskolaév első negyedében még nem tanulhatott meg írni-olvasni).
3 Magyar Pedagógiai Lexikon. A Magyar Pedagógiai Társaság megbízásából Finánczy Ernő és Kornis Gyula közreműködésével szerkesztette Kemény Ferenc. Budapest, 1933, Révai Irodalmi Intézet, 77. p.
4 Andrássy Gyula, gr. id. (1823–1890) politikus, honvéd ezredes. A szabadságharcban játszott szerepe miatt távollétében halálra ítélték, hazatérve fontos szerepet játszott a kiegyezés létrehozásában. Miniszterelnök (1867. február 20.–1871. november 14.).
5 Türr István (1825–1908) katonatiszt, politikus. Részt vett az 1848/49-es olasz függetlenségi mozgalomban, 1859-től Garibaldi oldalán harcolt. Az általános amnesztia után tért vissza Magyarországra. Irányi Dániel (1822–1892) politikus, publicista, tevékeny szerepet játszott az 1848-as forradalomban. Hazatérésétől (1868) haláláig az országgyűlés tagja volt. Eötvös József (1813–1871) író, politikus, az MTA elnöke, a Batthyány-kormány vallás- és közoktatási minisztere. Részt vett a kiegyezés előkészítésében, majd 1867–1871 között vezette a kulturális tárcát. Nevéhez fűződik az izraelita vallás egyenjogúságáról, az általános tankötelezettség előírásáról, a népiskolákról és (Deákkal együtt) a nemzetiségek egyenjogúságáról szóló törvénycikkek kidolgozása.
T. KISS TAMÁS tás kiterjesztéséhez, különös tekintettel a felnőttoktatásra.6 Vallás- és közok- tatásügyi miniszterként a minisztérium hivatalos orgánumában, a Néptanítók Lapjában sürgette a tanítókat és a községeket, hogy alakítsanak népnevelési
egyesületeket, amelyek „a kultúra váraiként” szolgálnának, ahol a felnőttek megszerezhetik azokat az ismereteket, amelyek elsajátítását gyermekkorban önhibájukon kívül elmulasztották.7Az emigrációból hazatért gyakorlatias Türr nemcsak hogy egyetértett a kultuszminiszterrel, hanem – a hazai viszonyokat, a gazdaság élet valóságát megtapasztalva – úgy vélte, a felnőttoktatásra leg- alább akkora figyelmet kell fordítani, mint a felnövekvő nemzedék nevelésére.
Világosan látta azt is, hogy a kiegyezést követő évek számtalan problémája mel- lett a felnőttoktatás kérdésének megoldása állami eszközökkel szinte lehetetlen, társadalmi részvételre van szükség. Türr arra a történelmi tapasztalatra épített, mely szerint az ország fejlődésének kérdése a török kiűzése után a társadalom ügyévé vált. A nyugat-európai országokban az államhatalom maga hozta lét- re a kulturális intézményeket, a magyar társadalom viszont arra kényszerült, hogy az államhatalommal szemben teremtse meg a nemzeti kultúra intézmé- nyeit, támogassa a kulturális mozgalmakat. Igaz volt ez a kisiskolák létesítésére és a nagy nemzeti intézmények létrehozására egyaránt. Türr úgy vélte, olyan mozgalmat kell kezdeményeznie, amely elősegítheti az Eötvös-féle népoktatás kiterjesztését a felnőttoktatás irányába. Energikusan fogott a munkához. 1868.
szeptember 30-án felhívást tett közzé, amelyben népnevelési szövetség létreho- zására és népoktatási körök szervezésére szólított fel, elsősorban azzal a céllal, hogy az analfabétákat – főleg a felserdült ifjakat és a fiatal felnőtteket – megta- nítsák írni és olvasni. Türr közvetlenül is részt vett a szervezőmunkában. 1868.
október 20-án közreműködésével alakult meg szülővárosában, Baján a város- háza nagytermében az első népoktatási kör, amelyet később több is követett az ország számos részén (Szabadka, Szeged, Kecskemét).
A magyar felnőttoktatás története Türr munkálkodásának kiemelkedő eredményeként tartja számon az 1870. február 27-én megalakított Népoktatási Központi Kört (amely decembertől a Pesti, majd 1873. november 17-től a Bu- dapesti Népoktatási Kör nevet vette fel).8A kör bizottmányának nevében – amelynek maga Eötvös József is a tagja volt – Türr István a Néptanítók Lapjában 1870. május 25-én közzétett felhívásban szorgalmazta a népoktatási körök alakí- tását.
6 Felhívás népnevelési egyletek alakítására [Pesti Napló, 1867. 181. sz.]. In Eötvös József:
Kultúra és nevelés. Budapest, 1976, Magyar Helikon, 330–331. p.
7 Néptanítók Lapja, 1868. február 1. I. évf. 1. sz. 6–7. p. A lap 1868 és 1874 között hét nyelven jelent meg, hogy a nemzetiségi tanítók is anyanyelvükön olvashassák.
8 Gyulay Béla: A felnőttek oktatása és a Budapesti Népoktatási Kör története. Budapest, 1891.
6–16. p.; Az Országos Népoktatási Egyesület (a Budapesti Népoktatási Kör) 42 esztendős működése és az 1911–1912. évi jelentése. Budapest, 1912.
AZ ANALFABETIZMUS
A Türr István magyar és német nyelven elkészített alapszabályzata szerint működő kör kezdetben fi gyelemre méltó eredményeket ért el. (A XIX. század utolsó negyedében a főváros lakosságának 55–67%-a német nyelven beszélt!) Az oktatás ősszel és télen folyt, három–hat hónapos tanfolyamokon. Az elő- adások kezdési időpontjai szórtságot mutattak október/november és január/
április között. Az analfabétáknak este 7-től 9-ig tanították az olvasást, az írást, a fogalmazást és a számolást. A foglalkozások általában heti három–hat estén folytak, helyenként naponta. A tanfolyamokat magyar és német nyelven tartot- ták, és – többnyire a mezőgazdasági munkák megindulásához igazodva – már- cius–április végén fejezték be. Külön tanmenet készült a kezdők és a haladók számára. A felnőttoktatásban résztvevőket nemek szerint különválasztották.
A statisztikai adatok szerint a kör működésének első tíz évében összesen közel 16 ezer hallgató vett részt különféle tanfolyamokon.9
A felnőttoktatási tanfolyamok résztvevői, 1870–1880
Tanév Fő
1870/71 1 880
1871/72 2 294
1872/73 1 922
1873/74 2 037
1874/75 2 174
1875/76 1 589
1876/77 1 039
1877/78 1 001
1878/79 1 030
1879/80 846
Összesen 15 812 (ebből férfi 8 935, nő 6 877) Eötvös meggyőződésből és következetesen támogatta Türr kezdeményezé- sét. Úgy vélte, a társadalomnak felelősségteljes szerepet kell vállalnia a nép mű- veltségének emelésében. A kultuszminiszter a felnőttoktatásról való társadalmi gondoskodást valójában az országgyűlés által 1868. december 5-én megszavazott népiskolai törvény kiegészítésének tekintette.
A felnőttoktatás kormányzati (állami) támogatásának szükségességét az el- lenzéki képviselő, Irányi Dániel által 1869. november 30-án kezdeményezett előterjesztés „vetette fel és alapozta” meg. Irányi (akit már hazatérte előtt Pécs
9 Az országos Központi és Budapesti Népoktatási Körök működése 1868–1885. Szerk. Dr. Gyulay Béla. Budapest, 1885.
T. KISS TAMÁS képviselőjének választottak) a „felnőtt személyek elemi oktatásának előmozdí- tása” érdekében – többek között – százezer forint megszavazását indítványozta az országgyűlésben, amelyet a vallás- és közoktatásügyi miniszter segély for- májában használhatna fel. Érdemi reagálás híján december 16-án interpellá- cióban sürgette javaslata bizottsági véleményezését. Ekkor csupán félsikerrel, mert a pénzügyminiszter ígéretét követően – hogy erre majd később, a költség- vetés tárgyalásakor térnek vissza – levették a napirendről. 1870. március 1-jén, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) 1870. évi költségvetésének vitájában Irányi ismét emlékeztette a képviselőket és a kultuszminisztert is az általa benyújtott javaslatra. Eötvös „nagy fontosságú tárgynak” nevezte Irányi előterjesztését. Válaszában hangsúlyozta a társadalom felnőttoktatás terén kifej- tett törekvéseinek jelentőségét, és jelezte az állami szerepvállalás megkerülhetet- lenségét is. „Én részemről, főként jelent pillanatban, ezen ügyet másként, mint társadalmi úton, elősegíteni nem tudom – mondta. – Ha a minisztérium, a kormány kezében egy bizonyos összeg van azon meghagyással, hogy ily termé- szetű társulatokat segélyezzen, amennyiben azok célszerűen működnek, teljes meggyőződésem szerint sokkal többet fogunk elérni, mintha ugyanazon ösz- szeget egyenesen, hivatalos úton akarnók alkalmazni.”¹0 A minisztériumi pót- költségvetésben a kultuszminiszter ötvenezer forint megszavazását javasolta a célra. Az összeg még így is jelentősnek volt mondható. Bár a pénzügyi bizottság csupán az összeg felét akarta elfogadtatni az országgyűléssel, a vitában Eötvös érvei győztek, s a képviselők 1870. június 26-án jóváhagyták a kultuszminiszter javaslatát.
Eötvös József arra törekedett, hogy minisztériuma célszerűen és hatékonyan használja fel a tárcának juttatott pénzt. 1870-ben közzétett – a felnőttképzés történetében a „szabadoktatás Magna Chartájaként” emlegetett – körrendeleté- ben arra buzdította a tanítókat, hogy segítsék a műveltségben elmaradottakat.
Kezdeményezése támogató visszhangra talált: 1870 augusztusában, a néptanítók első egyetemes gyűlésén a fiatalok és a felnőttek oktatásának, írni és olvasni ta- nításának országos megszervezése is felvetődött. Eötvös elfogadta Irányi Dániel érveit, aki a tanítók, tanárok fokozott bevonását indítványozta. Kérte a tanfe- lügyelőket és az iskolafenntartó hatóságokat, megszólította a néptanítókat, a lelkészeket és „más erre alkalmas embereket”, hogy vegyenek részt a felnőttok- tatásban, az írás, az olvasás és egyéb elemi tudnivalók megtanításában. Sokan hallgattak rá: kiemelkedő példát mutatott erre a Néptanítók Lapjának későbbi (1913-tól) szerkesztője, Kőrösi Henrik.¹¹
10 Képviselőházi Napló. VI. köt. Pest, 1870. 224. p.
11 Kőrösi Henrik (1859–1930) tanár, tanfelügyelő nemcsak lapszerkesztőként, peda- gógiai szakíróként vett részt a felnőttképzés támogatásában, tanfolyamokat is szervezett analfabéták számára. Pukánszky Béla: Magyar pedagógiai lexikonok. www.
hier.iif.hu/hu/letoltes.php?fid=tartalomsor/1174 – Letöltve: 2011. 12. 19.
AZ ANALFABETIZMUS
Az ellenzéki Irányi Dániel javaslata a tanítók anyagi ösztönzésére is vonatko- zott: „A minisztérium a tanítóknak minden olyan felnőtt után, aki megtanult any- nyira írni-olvasni, hogy a felfogásához mért tartalmú nyomtatványt nemcsak fo- lyékonyan olvassa, hanem tartalmát meg is érti, három forintot fizet. Olyan egyén után, aki már tudott olvasni és csak írni tanult meg, két forintot.”¹² Eötvös csekély módosítással elfogadta Irányi javaslatát. Minden felnőtt után, aki megtanult írni és folyékonyan, érthetően olvasni, és erről sikeres vizsgát tett, három forint, a csak írni tudókért két forint, a számolásból, történelemből és földrajzból vizsgázotta- kért pedig tantárgyakként egy-egy forint honoráriumot ígért. Több ok miatt is fontosnak tartotta, hogy a tanítók és a tanárok vállaljanak meghatározó szerepet a felnőttoktatásban, az analfabéták írni és olvasni tanításában. Részint mert alapve- tően bennük látta a szakmaiság biztosítását, részint mert akkoriban egy tanító át- lagos évi fizetése 200 forint körül mozgott, így ez a jövedelempótlás nem számított csekély összegnek. Az eredmény figyelemre méltó volt. Az 1871. évi minisztériumi nyilvántartás szerint egy év alatt 23 500 felnőtt tanult meg írni és olvasni.¹³
A kormányzati támogatás (és a társadalom módosabb rétegeinek áldozatválla- lása) fontos lépés volt a felnőttoktatás és az analfabéta-kurzusok megszervezésé- ben. A hatékonyságot és az eredményességet azonban jelentősen befolyásolták a körülmények. Eötvös ugyan azt szorgalmazta, hogy a felnőttoktatást végző tár- sadalmi egyesületek vallásra, felekezetre való tekintet nélkül alakuljanak meg, a valóságban azonban többnyire nem így történt. Az egyházak – mint „a társada- lom képviselői” – „el nem fogadható engedménynek tartották” a kormányzattal való együttműködést, a nemzetiségiek pedig bizalmatlanok voltak, attól féltek, hogy az egyletekben túlságosan erős lesz a (magyar) állami befolyás. De a korabeli értelmiségi körökben sem talált akkora támogatói táborra a felnőttoktatás ügye, mint amekkorára szükség lett volna. Türr, aki mintegy negyedszázadon át aktív közéleti tevékenységet folytatott, részint növekvő üzleti és egyéb megbízatásai, ré- szint egészségi állapotának megromlása miatt háttérbe vonult. Nem kevés kese- rűség maradt benne: „[…] csak kevesen értették meg, s azon kevesek nagy része is már kidőlt immár a zászló alól – írta a Budapesti Népoktatási Kör 1902/03-as tanévéről készített beszámolójában –, új erőket pedig megnyerni a mai közönyös és elanyagiasodott korunkban már alig sikerül, holott soha nem volt nagyobb szükség a mi munkánkra.”¹4
A Türr István kezdeményezésére és közreműködésével létrehozott Népoktatási Központi Kör statisztikai számai az oktatás sikerességét mutatták, a tanfolyamok látogatottságának csökkenése azonban a gondokat is jelezte. Az analfabéták száma
12 Irányi Dániel parlamenti felszólalása a felnőttek oktatása ügyében, 1869. Az 1869-dik évi ápril 20-dikára hirdetett országgyűlés képviselőházának irományai. 2. köt. Pest, 1870, 203. p.
13 A vallás- és közoktatásügyi miniszternek a közoktatás 1870. és 1871. évi állapotáról szóló s az országgyűlés elé terjesztett jelentése 1872. Buda, 1872, 89–90. p.
14 Magyar Országos Levéltár (MOL) Türr-iratok, 2433.
T. KISS TAMÁS nem lett jelentősen kevesebb. A felnőttoktatás, az analfabéta-tanfolyamok problé- máit csak fokozták az anyagi gondok: a fűtés és a világítás, a tanszerek költségeit fedező pénz hiánya, majd az 1872/73-as tanévtől a tiszteletdíjak akadozó kifizetése.
Az 1908-ban alakult Országos Közművelődési Tanács szerint „az analfabéták, kik többnyire a legszomorúbb közgazdasági viszonyok között élnek s a tanuláshoz szükséges tankönyveket és írószereket a legtöbbször nem áll módjukban besze- rezni, s ezért sokan megriadva a felmerülő költségektől, a tanfolyam ingyenessége dacára, elmaradnak […] Az analfabétizmus elleni küzdelem eredményességének […] két súlyosabb akadálya van. Az egyik az analfabétákat jellemző álszemérem, mellyel tudatlanságukat leplezni igyekeznek, illetve a tanfolyamokról való beirat- kozással azt bevallani szégyenlik. A másik abban a körülményben rejlik, hogy az analfabéták nagy része bizonyos munkaalkalmak elvesztése nélkül a tanfolyamo- kat rendszeresen látogatni képtelenek.”¹5Az analfabéta-oktatás feltételrendszere és társadalmi megítélése jóval később sem sokat változott. „Az ötven évnél idő- sebbek, cigányok, gyengetehetségűek stb. tanítása – a legjobb igyekezet mellett sem kecsegtet sikerrel. Viszont hazafias, emberbarát, tanítói és népművelői köte- lességünk ezeken kívül mindenkit az írás, olvasás, számolás elemeire megtanítani, még abban az esetben is, ha működésünk területén csupán 1-2 olyan egyén akad, aki koránál és képességeinél fogva megtanítandó. Ez esetben a tanítás nem iskolai módszerrel, előre elkészített tananyag beosztással, órarend szerint történik.”¹6
Az analfabetizmus elleni küzdelem
Minden érdekelt számára nyilvánvaló volt, hogy az analfabetizmus felszámolása a társadalom és az állam közös feladata, ügye és érdeke. Türr István alapvetően társadalmi mozgalmak kormányzati segélyezésével képzelte el a felnőttoktatást, különösképp az analfabéták írni-olvasni és számolni tanítását. Irányi Dániel 1869.
november 30-án elhangzott országgyűlési javaslata azonban nem csupán azt tar- talmazta, hogy az állam köteles anyagi terheket vállalni a társadalmi kezdeménye- zések támogatásában, hanem a felnőttoktatás törvényi szabályozásának szükséges- ségét is felvetette és körvonalazta. Meghatározta az iskolán kívüli felnőttoktatás feladatát: „Ily tanítás szabadon választott tárgyai: olvasás, írás, fejbeli számolás és a hazai mértékek ismerete. Hazai földleírás és történelem. Gyakorlati útmutatások a mezei munkálkodás, különösen a kertészet köréből. A polgári jogok és követel- mények ismertetése. Végre a rajz.”¹7 A törvényjavaslat részletezte is a feladatokat.
15 Közművelődés, 1924. 7–8. sz. 347. p.
16 Bene Lajos (szerk.): Magyar tanítók lexikona. Második kiadás. Budapest, 1939, A szerkesztő kiadása, 34. p.
17 Novák József: A magyar népművelés története I. 1772–1919. Budapest, 1986, Tankönyvkiadó, 12. p. A témáról részletesen lásd T. Kiss Tamás: Felnőttoktatás-történet Magyarországon.
Educatio, VIII. évf. 1999. 1. sz. 3–13. p.
AZ ANALFABETIZMUS
„1. Felnőttoktatás a nők számára, tárgyai: népszerű nevelés- és közerkölcstan, háztartástan, konyhakertészet, selyemtenyésztés és egészségtan, heti öt órá- ban.
2. Felnőttek oktatása földművesek számára, tárgyai: népszerű nevelés- és köz- erkölcstan, okszerű gyakorlati gazdaságtan, gyakorlati kertészet, méhészet, selyemhernyó tenyésztés és egészségtanból a test óvása és ápolása, heti öt órában.
3. Felnőttek oktatása iparosok számára, tárgyai: nevelés- és közerkölcstan, nemzetgazdaságtan, áruismeret, egészségtan, és az ember természetrajza, heti öt órában.”¹8
Az országgyűlés Irányi 19 pontból álló törvényjavaslatát a Deák Ferenc ve- zette III. Osztályhoz utalta. Az előterjesztést a testület 1870. március 19-énmeg- vitatta, és némi alaki változtatások után, valamint az oktatás tartalmát tovább konkretizálva, elfogadta.¹9 Az átdolgozott törvényjavaslat azonban nem került az országgyűlés elé, mert Eötvös József 1871. február 2-án meghalt.
Irányi Dániel javaslata a korabeli Magyarország valóságos – és kívánatos – társadalomképét, struktúráját vette alapul. A felnőttoktatás kiemelt „célpont- jának” tekintette az életmódjuk feudalisztikus jellegét még őrző, ám attól már némileg eltávolodni kívánó mezőgazdasági (paraszti) dolgozókat, továbbá azt a vállalkozói-iparosi réteget, amely a korabeli kapitalizmus törvényei alapján kezdett részt venni az ország gazdasági életében. A javaslat utal a felnőttoktatás differenciált jellegére is – külön paragrafus szól arról, hogy a 15 éven aluliak nem tanulhatnak együtt a felnőttekkel –, de leginkább figyelemre méltó része a nők műveltségének emelése érdekében megfogalmazott bekezdés, amely szerint a nőknek e tekintetben is egyenlő elbírálás alá kell esniük a férfiakkal.
Irányi kezdeményezése összhangban állt az 1867 májusában felállított „ön- álló magyar statisztikai szolgálat” kimutatásaival is. Keleti Károly, a korabeli Statisztikai Hivatal első elnöke²0 az 1870-es népszámlálás eredményeinek ismer- tetésekor külön kiemelte az olvasni és írni tudó, valamint a csak olvasni tudó nők csekély arányát. Feltételezése szerint ennek oka az elemi népoktatás hiányossá- gaiban és a női munkavégzés sajátosságaiban keresendő: a nők vagy meg sem
18 Irányi Dániel parlamenti felszólalása a felnőttek oktatása ügyében, 1869. Az 1869-dik évi ápril 20-dikára hirdetett országgyűlés képviselőházának irományai. 2. köt. Pest, 1870, 203–
204. p.
19 Irányi Dániel törvényjavaslata a felnőttek oktatásának előmozdításáról, 1870. Az 1869/72.
évi Országgyűlés irományai. 2. köt. Pest, 1870, 102. p.
20 Az 1867. február 20-án hivatalba lépett Andrássy-kormány földmíves-, ipar- és kereske- delemügyi minisztere, Gorove István (1818–1881) felkérte Keleti Károlyt (1833–1892), hogy szervezze meg az önálló magyar statisztikai szolgálatot. Keletit 1867. május 25-én a király kinevezte a Földmívelés-, Ipar- és Kereskedelmi Minisztérium keretei között megalakított hivatal első vezetőjének.
T. KISS TAMÁS tanulnak írni-olvasni, vagy a későbbiekben – kellő gyakorlás híján – elfelejtik ezt a tudást. Az 1870-es adatfelvétel eredményei szerint Magyarországon hozzá- vetőleg csak minden negyedik, Erdélyben csupán minden tizedik nő tudott írni és olvasni. A korabeli Pesten és Budán ezek az arányok ugyan kedvezőbb képet mutattak, de nők esetében itt is alig haladták meg az 50%-ot, ráadásul Pesten kétszer annyi volt az analfabéta nő, mint férfi.²¹
Eötvös József halála után a kultusztárcát rövid ideig Pauler Tivadar²² vezet- te. Fontosnak tartotta a felnőttoktatást, s kultuszminiszterként személyesen is igyekezett tapasztalatokat szerezni róla. Meglátogatta a Pesti Népoktatási Kör terézvárosi tanfolyamát, ahol a tizenegy helyiségében mintegy 800 tanuló fel- nőttet talált. Úgy vélte, a kormányzatnak támogatnia kell az analfabetizmus felszámolására törekvő társadalmi tevékenységet, erre a célra a tárca költségveté- sében 1871-ben és 1872-ben is 50 ezer forint szerepelt. Egyetértett Irányival a fel- nőttoktatás törvényi szabályozásának szükségességében. El is készített egy erre vonatkozó, hét szakaszból álló törvényjavaslatot, amelyet 1871. december 4-én terjesztett az országgyűlés elé.²³ Beszédében hivatkozott az elért eredményekre:
egy év alatt 23 179 felnőtt tanult meg írni-olvasni. A törvényjavaslat azonban lekerült az országgyűlés napirendjéről.
Pauler 1872. szeptember 4-től megvált a kultusztárcától, a Lónyay-kormány igazságügyi minisztere lett. A tárca vezetését Eötvös József sógora, Trefort Ágoston vette át.²4 Miniszterségének kezdetén ő is egyetértett a társadalmi kez-
deményezések, az analfabéta-kurzusok állami támogatásával, mi több: 1873-ban 70 ezer forintra növelte a felnőttoktatás segélyezését a tárca költségvetésében.
Az 1870-es évek közepétől azonban kezdett áthangolódni a magyar társadalmi és politikai élet. Eötvös és Türr felnőttoktatási elképzelései a magyar társada- lom legszélesebb köreit érintették, s a népoktatási körök tevékenysége főként az elemi ismeretek átadására szorítkozott. Az 1870-es évek második felétől, az 1880-as évtized elején kiszélesedő „társadalmi nevelés” célja ennél már jóval
21 Freit Judit–Balázs Péter: Kékharisnyák szorításban. Valóság, 2008. LI. évf. 12. sz. http://www.
valosagonline.hu/index.php?oldal=cikk&cazon=263&lap=1 – Letöltve: 2011. november 16.
22 Pauler Tivadar (1816–1886) jogász, jogfilozófus, politikus, 1871–1886-ban országgyűlési képviselő, 1871. február 10.–1872. szeptember 4. között vallás- és közoktatásügyi, 1872–
1875, illetve 1878–1886 között igazságügyi miniszter.
23 Pauler Tivadar törvényjavaslata a felnőttek oktatásáról, 1871. Az 1869/72. évi Országgyűlés irományai. XII.
24 Trefort Ágoston (1817–1888) hosszú ideig – hat kormányban –, mintegy tizenhat éven át töltötte be a kultuszminiszteri posztot: Lónyay-kormány: 1871. november 14.–1872.
december 5., Szlávy-kormány: 1872. december 5.–1874. március 21., Bittó-kormány: 1874.
március 21.–1875.március 2., Wenckheim-kormány: 1875. március 2.–1875. október 20., Tisza Kálmán kormánya: 1875. október 20.–1890. március 15.
AZ ANALFABETIZMUS
átfogóbb lett. A millennium évében bevezetett új fogalom – a közművelődés – kezdett elszakadni attól a társadalmi alaptól, amely az Eötvös- és Türr-féle felnőttoktatási körök szükségességét felvetette. Jancsó Benedek25 1907-ben a következőképp jellemezte a változást: „Az 1869-ben megkezdett nagy közmű- velődési akció […] a népről egészen átment a magyar értelmiség túlnyomó nagy többségét magában foglaló középosztályra. Célja többé nem a népmű- veltség széles körben való elterjesztése volt, hanem az értelmiség – a magyar középosztály – kulturális fajsúlyának emelése azért, hogy vele a nemzeti egység alapjául szolgáló kulturális egyesülést a magyarság és az országban lakó más nemzetiségek között előkészítse.”²6
Trefort érzékelte a megváltozott társadalmi és gazdasági állapotokat, az új követelményeket. Változtatni akart. A vármegyék tanítóihoz és tanáraihoz fordult, kérte a felnőttoktatással kapcsolatos tapasztalataikat. Voltak, akik az oktatás megszüntetését szorgalmazták, mások arra apelláltak, hogy pénzt von el az iskolai oktatástól. Akadtak, akik a felnőttképzés tartalmi és anyagi átlát- hatatlanságát tették szóvá. Az egyházi fenntartású iskolák tanítói szinte egy- öntetűen elutasították a felnőttoktatás kormányzati támogatását. Szembetűnő kifogás volt, hogy a tanítók nem, vagy csak nagy késéssel kapják meg juttatá- saikat. A válaszokat az 1874-es Tanító-nagygyűlés a napirendjére tűzte, de nem született egységes álláspont. Trefort – mivel a tanítók álláspontja sem volt egy- séges a felnőttoktatás szervezésének és bonyolításának kérdésében – megszün- tette az állami támogatást. A kultuszminiszter döntésének látszólag „szakmai”
indokai voltak, valójában azonban egy új oktatásstratégia megvalósításának szándéka állt mögötte. A század végére egyre világosabban körvonalazódtak a közoktatással szembeni új társadalmi és politikai elvárások, amelyek – Eötvös népoktatási elgondolásával szemben – az ipari-kereskedelmi oktatás fontossá- gát hangsúlyozták. Trefort maga is úgy vélte, hogy az általános műveltséget előtérbe helyező – s a képesítést kevésbé biztosító – eötvösi elgondolás már nem felel meg a polgárosodó dualista Magyarország igényeinek.²7
Trefort döntését a korabeli politikai valóság is befolyásolta. Eötvös József, az européer kultuszminiszter a kiegyezést követő években arra törekedett, hogy a művelődéshez való jog érvényesülését vallási és nemzetiségi hovatartozástól függetlenül segélyezze anyagilag; figyelmeztetett rá: káros lenne, ha az anal- fabéta-kurzusok égisze alatt a felnőttoktatás céljából alakult egyletek keretei között hitbéli tevékenység folyna vagy politikai ideológiák intézményesülné- nek. Már a kiegyezést követő években kiderült azonban, hogy a felnőttoktatási egyletek és kurzusok „politikamentes” működéséről vallott eötvösi elképzelés
25 Jancsó Benedek (1854–1930) pedagógus, publicista.
26 Szabadoktatás Országos Szervezete. Az Országos Közoktatási Tanács kebelében 1907- és 1908- ban folytatott tárgyalások iratai. Budapest, 1909, 41–42. p.
27 Mann Miklós: Trefort Ágoston élete és működése. Budapest, 1982, Akadémiai, 75. p.
T. KISS TAMÁS idealisztikus. A kiegyezés a soknemzetiségű Magyarországot – több évszáza- dos török és Habsburg-elnyomás után – az Osztrák–Magyar Monarchia egyik vezető nemzetévé tette. A „nyelvében él a nemzet” elv jegyében ezután inten- zív, a millennium évétől különösen felerősödő nemzetállam-építés kezdődött.
A nemzeti kulturális intézményrendszert kiépíteni szándékozó kormányzati tö- rekvések mellett az 1870-es évektől (főként az 1890-es évtizedtől) mind nagyobb hangsúlyt kapott az alapvetően informális (társadalmi talajon szerveződött) fel- nőttoktatás, ám térnyerésével együtt sajátos átrendeződésére is sor került. Az egyházak, amelyek eleinte – különösen Eötvös minisztersége idején – még ellen- állást fejtettek ki az állami-kormányzati törekvésekkel szemben, a századforduló előtti években már „kiegyezésre törekedtek”, s mindinkább közeledtek az állami politikához. Igaz volt ez a keresztény felekezetekre és a zsidó hitközösségekre egyaránt. A felnőttoktatás lehetőséget adott a nemzetiségi törekvések felerősö- désére is: a nemzetiségek egyletei és közösségei immár olyan autonóm szabadok- tatási formának tekintették, amely – nem titkoltan – politikai tevékenységhez és ideológiai kurzusok megszervezéséhez nyújt feltételeket és keretet. A korabeli felnőttoktatás „tablóját” tovább színesítették, gazdagították a különböző szoci- ális szervezetek és politikai alakzatok ilyen irányú kezdeményezései is. A mun- kásegyesületek, a megalakult szakszervezetek mellett különösen kiemelkedett a Magyar Szociáldemokrata Párt felnőttoktatási tevékenysége.
A magyarországi szabadoktatás „teljes palettáját” és a felnőttoktatás egymás- tól igencsak eltérő irányzatait az 1907. október 2–6. között megrendezett Pécsi Szabadtanítási Kongresszus mutatta meg. A kongresszus összehívásának és meg- rendezésének gondolata a kormányzati támogatást maga mögött tudó Szabad Lyceum és az Erzsébet Népakadémia 1906. május 21-én megtartott együttes bizottsági ülésén vetődött fel.
A szándék az volt, hogy a kongresszus egységes, ideológia- és politikamentes felnőttoktatási határozatot fogadjon el. Ám a tanácskozáson hangot kapott kü- lönböző irányultságok, különféle formák és szabadoktatási módszerek nemcsak a hazai felnőttoktatás kiszélesedését és differenciálódását érzékeltették, de meg- mutatták azokat az ellentéteket, sőt törésvonalakat is, melyek feszítően hatottak a hazai szabadoktatás szerkezetére. A kongresszus ráébresztette a kormányza- tot, hogy a felnőttoktatásban erőteljesebb állami jelenlétre van szükség, mint az 1880-as és az 1890-es években. A legkülönbözőbb egyesületek mellett az állam- nak több anyagi és erőteljesebb erkölcsi támogatást kell vállalnia a szabadokta- tásban.²8 A kormányzati jelenlét (befolyás) növekedését tükrözte, hogy amíg Trefort idején, 1875-ben a támogatás szinte a nullára csökkent, 1911-ben már az igencsak komoly összegnek számító 176 ezer koronára növekedett a kultusztárca költségvetésében.
28 Déri Gyula: A szabadoktatás története, elmélete és 1912–1913. évi eredményei. Budapest, 1915, Egyesült Könyvnyomda, 40., 58. p.
AZ ANALFABETIZMUS
Apponyi Albert,²9 a második Wekerle-kormány kultuszminisztere felismerte a szabadoktatás jelentőségét és problémáit. Törvénnyel is rendezni, szabályozni kívánta a felnőttoktatást. Felkérésére Jancsó Benedek emlékiratot készített egy lehetséges törvény megalkotása érdekében. Álláspontja eltért az Eötvös, Türr és Irányi által képviselt nézetektől, úgy látta, az a helyes, ha „a szabad oktatásnak nem csak ellenőrzését, támogatását, hanem annak vezetését, irányítását, hiva- talos apparátussal való szervezését az állam kormányára bízza s czéljaira a tár- sadalmi tényezőket használja fel”.³0 Az emlékirat nagy vitát váltott ki, számos közéleti személyiség szólalt meg benne. Az elhangzott liberális nézeteket és ér- veket Schneller István31 foglalta össze. Schneller szerint a társadalom tevékeny- sége az elsődleges, és ennek „intenzívvé tételére” kell törvényes úton, egységesen megszervezni a szabadoktatást: erre nemcsak a társadalmi érdek, hanem az er- kölcsi törvény is kötelezi az államot. Az analfabétákat erkölcsi kötelesség írni és olvasni megtanítani, vallotta, már csak azért is, hogy az Eötvös József által be- vezetett iskolakötelezettség valóban érvényre jusson. Schneller szerint „az állami létünk, sajátos magyar állami rendeltetésünk, megköveteli a magyar kultúrának lehetőleg intenzív terjesztését, így kötelességévé teszi az állam kormányának minden e czélra irányuló intézmény vagy törekvés hatásos támogatását”, ezért a kormányzat „kötelezve van arra, hogy a szabad tanítás körül kifejtett társadalmi munkát országos törvény útján rendezze”.³²
Az oktatási törvényekkel összhangban álló, 1908-ban elkészült Apponyi Albert-féle felnőttoktatási törvénytervezet alapvetően öt területre terjedt ki:
1. az iskolán kívül eső oktatás tagozatokra osztására;
2. az iskolán kívüli oktatást szervező, irányító és koordináló szervekre, azok szervezeteire, teendőire és jogaira;
3. a központi szerv, a felállítandó Országos Iskolán kívül eső Oktatási Tanács szervezetére, feladataira és jogaira;
4. a tananyagra, amelyet minden fokon a minisztérium szab meg és hagy jóvá;
5. az anyagi fedezetre és a költségek biztosítására.
A törvénytervezet részletesen is kitért a feladatokra. A 3. § szerint a közsé- gek, a rendezett tanácsú és törvényhatósági joggal rendelkező városok kötelesek
29 Apponyi Albert, gr. (1846–1933) politikus, kisebb megszakításokkal 1872-től haláláig országgyűlési (illetve nemzetgyűlési) képviselő. Két ízben vezette a kulturális tárcát (1906.
április 8.–1910. január 17., 1917. június 15.–1918. május 8.).
30 Jancsó Benedek előadó tanácsos Emlékirata az iskolán kívül eső oktatás országos szerve- zésének tárgyában. In A Szabadoktatás Országos Szervezete. Az Országos Közoktatási Tanács kebelében 1907- és 1908-ban folytatott tárgyalások iratai. Budapest, 1909, Franklin Kiadó, 1909, 16–147. p. Jancsó saját törvénytervezetét lásd a kötet 130–146. oldalán.
31 Schneller István (1847–1939) a személyiségpedagógia szaktekintélye, egyetemi tanár.
32 Schneller István: A szabad tanításról. Erdélyi Múzeum, XXVI. k. Új folyam, IV. 1909. 1.
füzet, 8. p.
T. KISS TAMÁS népakadémiai tanfolyamokat szervezni. A 4. § arról intézkedett, hogy ha erre anyagi erejük részben vagy egészben hiányzik, kötelesek a tanfolyamokat vállaló államot, erkölcsi testületeket, társadalmi egyesületeket vagy magánosokat tőlük telhetően „helyiség, fűtés, világítás, tisztogatás, kiszolgálás stb. biztosításával”
támogatni. Az 5. § szerint a tanítók és előadók tiszteletdíját a miniszter rendele- tileg szabja meg, s ha ezt – részben vagy egészben – nem tudják kifizetni, igényt tarthatnak állami segítségre.³³
Apponyi tervezete szerint az állam szigorúan felügyelte és irányította volna a szabadoktatást, mindenbe lett volna beleszólása, a népakadémiai bizottsá- gok választott tagjai tőle függtek volna (negyedrészüket az állam nevezi ki), az anyagi terheket azonban még a felekezeti jellegű felnőttoktatásban is jórészt a községekre és a városokra hárította volna át. (Arról viszont nem rendelkezett, hogyan teremtsék elő a felnőttoktatás és az analfabéta-kurzusok fedezetét.) A törvényjavaslat azt is tartalmazta, hogy „állami segítségben csak magyar tanítási nyelvű tanfolyamok és sorozatos előadások részesülnek, – de ezek is csak abban az esetben, ha a törvényben előírt követelményeknek megfelelnek, és az illető vármegye népakadémiai bizottsága azt állami segélyezésre ajánlja”.
Kivételt képezett az 1893-ban alakult, a kormányzat által támogatott Szabad Lyceum – a szervezet népszerű tanfolyamain ugyanis magyar tanárok tartottak előadásokat. A tervezet megemlítette, hogy a különféle társulások, egyesületek és magánosok is szabadon szervezhetnek előadásokat és tanfolyamokat, ezeket azonban az állam felügyeli, a foglalkozásokat bármikor ellenőrizheti, és szük- ség esetén be is tilthatja.
Az Apponyi-féle felnőttoktatási törvénytervezet ugyan megmaradt a sza- badoktatás keretei között, de már erőteljes kormányzati felügyeletet írt elő.
Megtárgyalására azonban nem került sor, maga a kultuszminiszter vette le az országgyűlés napirendjéről. „[A]z eddigi vita anyagából nem tartom érettnek a kérdést, […] hogy t. i. törvényhozásilag rendeztessék-e vagy nem. Én részem- ről nem nyilatkoztam sem a törvényhozási rendszer mellett, sem pedig ellene”–
mondta az Országos Közoktatási Tanács állandó bizottságának 1908. október 15-i ülésén. Az előterjesztés megvitatása is „tisztán kormányzati kérdés, sőt a kormányzati taktika kérdése”.³4
Apponyi egyre világosabban látta, hogy a felnőttoktatás mindinkább poli- tikai kérdéssé vált Magyarországon. Álláspontját nem is titkolta a Közoktatási
33 Novák József: Törekvések a magyar népművelési törvény megalkotására. Előadás a népművelési oktatók és kutatatók szombathelyi tanácskozásán. Budapest, 1967, Népművelés Intézet. Soksz.
Stsz.: 17463/67.
34 Az Országos Közoktatási Tanács álladó bizottságának 1908. évi október hó 14-én és 15-én a szabadoktatás országos szervezése tárgyában tartott üléseiben fölvett jegyzőkönyv. In A Szabadoktatás Országos Szervezete. Az Országos Közoktatási Tanács kebelében 1907- és 1908-
ban folytatott tárgyalások iratai. Budapest, 1909. Franklin Kiadó, 147–256. p. Idézet 250., 251. p.
AZ ANALFABETIZMUS
Tanácshoz küldött leiratában: „Oly időkben, midőn a politikai tekintetek sürge- tik, hogy a közéletben az általános szavazatjog alapján eszközöltessék a részvétel, a közérdek ártalmával tűrhető csak az oly közműveltségi állapot, mely szerint az összes polgári népességből magyar földön csak 51,4% tud írni és olvasni, majd- nem fele nem rendelkezik tehát az általánosabb körültekintő tájékozódás leg- elemibb eszközeivel és végkép egyes merészebb, de kevésbé önzetlen vállalkozó személy közvetlen hatásának van kiszolgáltatva.”³5
A kormányzati szerepvállalás előtérbe kerülése, erősödése
A XIX. század utolsó két évtizedében végbement nemzetközi és a hazai ipari fejlődés eredményeként felgyorsult a munkafolyamatok szakosodása, emelke- dett a termelési kultúra színvonala. A Wlassics Gyula minisztersége idején,³6 1896-ban megrendezett Második Országos és Egyetemes Tanügyi Kongresszus Társadalmi Nevelési Szakosztálya néven megalakult, az iskolán kívüli népmű- velés helyzetével foglalkozó bizottsága olyan felnőttoktatási rendszer (állami támogatással történő) megteremtését szorgalmazta, amely nemcsak az ábécé tanítását tűzi ki célul, hanem lehetővé teszi a magasabb szintű, folyamatos és állandó ismeretterjesztést is.
A felnőttoktatás iránti figyelem felerősödését akár kultúrpolitikai előre- lépésnek is lehetne tekinteni, hiszen azt jelezte, hogy az ügy túlnőtt a szak- tárca, a kultuszminiszter érvényességi körén. A politikai pártok és a politi- kusok érdeklődésének oka azonban másban rejlett. Mint Európa legtöbb or- szágában, nálunk is egyre hangsúlyosabb követelménnyé vált az általános és titkos választójog bevezetése. Az általános választójogért elsősorban az 1880- ban alakult Magyarországi Általános Munkáspárt (1890-től Magyarországi Szociáldemokrata Párt) küzdött. A Garami Ernő³7 által írt 1903. évi párt- programnak is sarkalatos pontja volt a politikai jogélvezet kiterjesztése. Meg- jegyzendő ugyanakkor, hogy a választójog demokratizálásának az országház- ban is voltak hívei. Irányi Dániel, a 48-asok vezetője például már 1872-ben, majd 1891. június 27-én újabb indítvánnyal sürgette a választójog általánossá tételét. A századfordulót követően valamennyi kormány programjában sze- repelt a választójogi törvény megalkotása. A törvényalkotás körüli viták kö-
35 Gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter leirata az Országos Közoktatási Tanácshoz az iskolán kívüli tanítás megszervezése tárgyában. In A Szabadoktatás Országos Szervezete. Az Országos Közoktatási Tanács kebelében 1907- és 1908-ban folytatott tárgyalások iratai. Budapest, 1909, Franklin Kiadó, 5–13. p. Idézet 7. p.
36 Wlassics Gyula, br. (1852–1937) jogász, politikus, egyetemi tanár. 1895. január 15.–1903.
november 3. között vallás- és közoktatási miniszter.
37 Garami Ernő (1876–1935) szociáldemokrata politikus, 1898–1918 között a Népszava főszerkesztője.
T. KISS TAMÁS zéppontjába mindinkább a felnőttoktatás, különösképpen az analfabetizmus kérdése került.
Tisza István³8 miniszterelnök 1905-ben tartott beszédében megkerülhetetlen kormányzati feladatnak tartotta a választójog újraszabályozását. Ugyanakkor arra is felhívta a képviselők figyelmét, hogy „a kevésbé iskolázott, analfabéta tömegek” politikai eszközként való kihasználásának következményei lehetnek.
„A kormánynak most kötelessége lesz foglalkozni a választási reformmal. […] Ez a reform nem képzelhető el másképpen, mint a választók számának növelésével, de egyúttal meg kell, hogy álljon egy olyan határnál, amelynek túllépte azután fölforgatná az ország közviszonyait, amelynek túllépte minden téren […] min- denek felett a magyar nemzeti politika nagy érdekeit csorbítaná.”39
A kiegyezést követően először az 1848. V. tc., majd az 1874. évi választójogi törvény (XXXIII. tc.) volt hatályos,40 amely – a maga idejében korszerűnek és demokratikusnak tekinthető módon – az 1848-as választójogi törvény alapvető rendelkezéseit részben módosítva, néhol kiegészítve ismételte meg. Választásra jogosult volt minden Magyarországon honos (Magyarországon született), 20.
életévét betöltött férfi, ha nem állt atyai vagy más gondnoki gyámság alatt; ha nem volt cseléd, ipari tanonc vagy egyéb szolga; ha nem volt ellene folyamatban csődeljárás, és nem áll fenyíték alatt. Katonák (hivatásos és sorkatonák), pénz- ügyőrök, csendőrök-rendőrök, elítéltek, csődeljárás alatt állók és azok, akiknek adótartozásuk volt, nem szavazhattak. (Az adóhátralékosok kizárását később az 1899-es XV. tc. feloldja.)
A 1848-as törvénnyel szemben – amely a választójog megszerzését közvetle- nül a ház- vagy földbirtokra, illetőleg a tőkerész utáni jövedelemre alapozta – az 1874-es törvény a cenzusok megállapításakor nagyrészt az adóalapot és a kivetett adókat vette figyelembe, a földtulajdon mellett megfelelő nagyságú föld-, ház- és jövedelemadóval is szavazati joghoz lehetett jutni. A vagyoncenzusok közül a földbirtok volt a legfontosabb.41
38 Tisza István, gr. (1861–1918) politikus, a 67-es irányzat következetes képviselője. Két ízben volt miniszterelnök (1903. november 3.–1905. június 18., 1913. június 10.–1917. június 15.).
39 Tisza István programbeszéde. Budapesti Hírlap, 1905. 9. sz. I. 9.
40 Választójog. http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1laszt%C3%B3jog – Letöltve: 2012. 01.
02.
41 Földcenzus: a feltétel városokban (törvényhatósági joggal felruházott és rendezett tanácsú településeken) olyan föld, melyre 16 forint tiszta jövedelem után rótták ki az adót. Vidéken (nagy- és kisközségekben) az egynegyed úrbéri értelemben vett telek után fizetett földadó jelentette a földcenzust.
Házcenzus: az értékcenzus helyébe (1848-ban azok választhattak, akiknek tulajdonában háromszáz ezüst forint értékű ház volt) az ország minden városában a három lakrészű és házadó alá eső ház cenzusát helyezte.
Adócenzus: akik sem a föld, sem a házcenzus alsó értékét nem tudták elérni, választójogot
AZ ANALFABETIZMUS
A századfordulóra mind erősebb lett a választójog kiszélesítésének, illetve az általános választójog megteremtésének az igénye. Az 1874. évi választójogi törvény megváltoztatását, korszerűsítését azonban – a nemzetközi tendenciák mellett – a hazai társadalmi valóság két konkrét, egymást keresztező tényezője is befolyásolta. Az egyik a Magyarországon élő nagy lélekszámú és különféle nemzetiség, a másik az analfabéták csökkenő, de még mindig igen jelentős tö- mege. Magyarország lakosainak száma az 1910-es népszámlás szerint 20 886 487, az egy négyzetkilométerre eső lélekszám átlaga 64,2 fő volt. Az ország az euró- pai államok közt lélekszámát tekintve a hetedik, a népsűrűség szempontjából pedig a kilencedik helyet foglalta el.
Magyarország lakosságának nemzetiség szerinti megoszlása 1910 végén
Nemzetiség Lélekszám A lakosság %-a
Magyar 10 050 575 48,1
Román 2 949 032 14,1
Német/szász 2 037 435 9,8
Szlovák/tót 1 967 970 9,4
Horvát 1 833 162 8,8
Szerb 1 106 471 5,3
Rutén 472 587 2,3
Egyéb 469 255 2,2
Összesen 20 886 487 100
A magukat magyarnak vallók többsége a Nagyalföld északi és középső ré- szén, a Dunántúlon, a Kisalföldön és Erdély keleti részén, a Székelyföldön élt, de számosan éltek Erdély más vidékein, a városokban és a nemzetiségiek által lakott területeken is.
Az ország lakosságának vallási megoszlása is sokféleséget tükrözött. A legna- gyobb lélekszámot a római katolikusok képviselték (a horvátok, olaszok szinte
szerezhettek a jövedelemadójuk alapján. Itt alapvető feltétel a 105 forint adóköteles évi jövedelem kimutatása volt, ennek alapján a kereskedők, gyárosok és a városi kézművesek választójogot kaptak. Községekben a kézműveseknek egy segéd után fizetett jövedelmi adót kellett igazolniuk.
Szellemi cenzus: a megfelelő ún. szellemi cenzussal rendelkezőktől sem vagyont, sem jövedelmet, sem adófizetést nem kívánt meg a törvény. Ide tartoztak az Akadémia tagjai, a kinevezett tanárok, tanítók, a kisdedóvók, orvosok, gyógyszerészek, okleveles gazdák, mér- nökök, jegyzők, a hivatalosan alkalmazott lelkészek és segédlelkészek. Ebből a kategóriából került ki a választók 7–8%-a.
T. KISS TAMÁS kivétel nélkül katolikusok voltak, de a magyarok, a németek/szászok és a szlo- vákok/tótok mintegy fele szintén ide tartozott), számuk meghaladta a tízmilliót.
A görög katolikusok száma 2 025 508 (9,7%). A református egyház hívei alapvető- en magyarok közül kerültek ki. A 2 621 229 (12,5%) református többsége a korabeli szóhasználattal a Dunamelléki, Dunántúli, Tiszáninneni, Tiszántúli és Erdélyi egyházkerületekben élt. Az ágostai evangélikus egyház hívei többnyire szlovákok/
tótok, németek és kisebb mértékben magyarok voltak, számuk 1 340 143 (6,1%).
A görögkeleti egyház hívei elsősorban a románok és szerbek közül kerültek ki. A két részre szakadt egyház görögkeleti szerb és görögkeleti román híveinek létszá- ma mintegy 2 987 162 volt. Az unitáriusok főleg Erdélyben éltek, számuk 74 274 (0,4%). Az izraeliták az országban szétszórtan, többnyire a fővárosban és az észak- keleti megyék városaiban laktak, számuk 932 458 (4,5%) volt.4²
A XX. század első éveiben az írni-olvasni nem tudók aránya a népesség élet- kora és etnikai hovatartozása szerint egyaránt nagy változatosságot mutatott.
A 15 évesnél idősebb, írni-olvasni nem tudó népesség aránya anyanyelv és életkor szerint, 1900 (%)
Nemzetiség Korcsoport
15–19 20–29 30–39 40–49 50–59 60–69 70–
Magyar 12,1 13,0 19,1 25,1 29,6 38,2 44,8
Német 8,3 8,2 12,0 14,8 17,3 22,7 28,6
Szlovák 18,2 19,8 25,7 33,5 41,9 56,1 66,5
Román 59,0 60,5 68,8 75,8 81,2 87,4 91,8
Rutén 68,2 75,1 83,4 86,6 90,2 94,7 95,8
Horvát 15,8 18,5 26,0 32,2 40,1 58,4 68,5
Szerb 30,7 34,0 40,0 47,2 55,6 67,5 74,0
Egyéb 33,4 33,7 39,6 48,1 51,5 59,8 64,7
Együtt 25,1 28,2 38,1 46,1 52,9 61,2 67,0
Forrás: mek.niif.hu/02100/02185/html/171.html – Letöltve: 2011. 11. 18.
Az 1874-es választójogi törvény módosítására tett első komolyabb kísérlet Kristóffy József 4³ nevéhez fűződött. 1905. december 16-án kelt törvényjavaslat- tervezete a 24. életévüket betöltött, írni-olvasni tudó férfi polgárokat kívánta választójoghoz juttatni, amivel az addig választásra jogosultak (6,2%) számát
42 Kiss Lajos: Magyarország történelme. Debrecen, 1918, Hegedűs és Sándor Könyvkiadóhivatala, 286–287. p.
43 Kristóffy József (1875–1928) politikus a „parlamenten kívüli” Fejérváry-kormány (1905.
június 18.–1906. április 8.) belügyminisztere volt.
AZ ANALFABETIZMUS
megduplázta volna. A szabadelvű Kristóffy javaslata a szociáldemokratákhoz mint parlamenten kívüli tömegpárthoz való közeledés része volt.
A következő törvénymódosítást ifj. Andrássy Gyula44 belügyminiszter kez- deményezte. 1908-ban előterjesztett javaslata szerint – belga mintára – plurá- lis választójogot vezetett volna be. Vagyoni és műveltségi cenzusokhoz kötötte volna a kettős, illetve hármas szavazattal rendelkező választókat, ugyanakkor a választójogot a cenzusoknak meg nem felelő, írni-olvasni tudó, 24. életévüket betöltött férfiakra általában kiterjesztette volna (egy szavazattal), sőt az analfa- bétáknak is biztosította volna a szavazás lehetőséget oly módon, hogy ők „ősvá- lasztóként” tízen választhattak volna egy választási megbízottat (elektort), azaz szavazatuk 1/10-et ért volna. Bár a javaslat ezzel 2,6 millióra növelte volna a választásra jogosultak számát, a pluralitás miatt minden oldalról komoly táma- dások érték, és végül Andrássy a visszavonása mellett döntött.
Magyarországon 1910-ben a hat éven felüli népesség 33,3%-a volt analfabéta.
Laky Dezső45 tanulmányában a hazai állapotot összevetette az európai országok hasonló mutatóival.46
Az analfabéták aránya egyes európai országokban, 1900, 1910 (%) Ország A népességből analfabéta 1900 1910
Ausztria 6 éven felüliek közül 23,8 16,5
Belgium 5 éven felüliek közül 31,9 25,2
Bulgária 5 éven felüliek közül 72,1 67,4
Franciaország 5 éven felüliek közül 17,4 12,7
Írország 5 éven felüliek közül 13,7 12,2
Görögország 5 éven felüliek közül – 60,7
Olaszország 6 éven felüliek közül 48,5 37,5
Portugália 5 éven felüliek közül 75,9 71,2
Románia 7 éven felüliek közül 78,0 60,8
E. Oroszország 4 éven felüliek közül 73,2 –
Finnország 5 éven felüliek közül 7,0 7,2
Szerbia 6 éven felüliek közül 79,7 –
44 Andrássy Gyula, gr., ifj. (1860–1929) politikus, 1906. április 8.–1910. január 17. között belügyminiszter, 1918-ban a Monarchia utolsó közös külügyminisztere.
45 Laky Dezső (1887–1962) statisztikus, gazdaságpolitikus, egyetemi tanár.
46 Laky Dezső: Adalékok Magyarország kulturális viszonyainak újabbkorifejlődéséhez. In Magyary Zoltán (szerk.): A magyar tudománypolitika alapvetése. Budapest, 1927, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 21–46. p
T. KISS TAMÁS Az általa forrásként használt Annuaire international de statistique kimutatásá- ban ugyan nem szerepelt Anglia, Németország, Svédország vagy Hollandia, Laky azonban megjegyezte, hogy a besorozott német katonák közül 1910-ben csupán 0,03%, Hollandiában pedig csak 1,0% nem tudott nem tudott sem írni, sem olvasni.
Az 1910-es évek második felében már egyre nyomasztóbb követelményként fogalmazódott meg a választójogi törvény módosítása. A nemzetközi, európai tendenciák nyomán és nyomására Lukács László47 miniszterelnök 1912 decem- berében terjesztette az országgyűlés elé választójogi törvényjavaslatát. A javas- lat szerint a népiskolát elvégzett önálló iparosok és kereskedők, továbbá a 20 korona adót fizető vagy nyolc hold földdel rendelkező írni és olvasni tudó, és a 40 korona adót fizető vagy tizenhat hold földet birtokló analfabéta felnőtt férfiak kaptak volna szavazati jogot.48 A szavazók száma így országosan 74%- kal, Erdélyben pedig 140%-kal (ezen belül az erdélyi magyar választóké 101, a németeké 183, a románoké pedig 195%-kal) nőtt volna. Noha a javaslat orszá- gos szinten biztosította volna a magyar választók relatív többségét, az erdélyi birtokokkal rendelkező Bethlen István49 tiltakozott ellene. A magyar lakosság választójogának kiterjesztését nem ellenezte, fő kifogása az volt, hogy a javaslat nem differenciál a magyarság és a nemzetiségi lakosság között. Részletes szá- mításokkal bizonyította, hogy a javaslat törvénnyé válása esetén Erdély magyar választói többségű megyéinek száma kilencről hatra csökken, a román többségű megyéké viszont kettőről hatra emelkedik majd. Sőt – véleménye szerint – még nagyobb változásokkal kell számolni, mert az analfabetizmus román lakossá- gon belüli aránya (1910-ben 67%) rohamosan csökkenni fog, és ezt a magyarság és a szászság műveltségi szintjének emelkedése (az analfabéták 28, illetve 8%-os aránya mellett) egyáltalán nem tudja ellensúlyozni. A választójogi törvényter- vezet Erdély magyarságát kiszolgáltatná a nemzetiségeknek, s lehetővé tenné, hogy „Erdély magyarsága majorizáltassék a románok által”. Bethlen a leghe- lyesebbnek azt tartotta volna, ha az új törvény – Andrássy 1908-as tervezetéhez hasonlóan – plurális jelleggel készülne el. Javasolta, hogy azokban a megyékben, amelyekben a 24 éven felüli férfi lakosság 50%-a nem végezte el a négy elemit (a tizenöt erdélyi megyéből tehát tízben), a választójog általános feltétele ne az írni és olvasni tudás, hanem a négy elemi elvégzése legyen.50 A javaslat vitájában Tisza István úgy vélekedett, hogy „maga az a tény […], hogy valaki valameny-
47 Lukács László (1850–1932) politikus, pénzügyminiszter, 1912. április 22.–1913. június 10.
között miniszterelnök.
48 Pölöskei Ferenc: Kormányzati politika és parlamenti ellenzék 1910-1914. Budapest, 1970, Akadémiai, 148. p.
49 Bethlen István, gr. (1874–1946) nagybirtokos, politikus, 1921. április 14.–1931. augusztus 24.között miniszterelnök, rendeletileg szűkítette a választójogot.
50 Bethlen István gróf: A választójog reformja és Erdély, I–II. Magyar Hírlap, 1913. február 11.
és 12.
AZ ANALFABETIZMUS
nyire képes írni és olvasni, egyáltalában nem nyújt garanciát, hogy az illető a műveltségének és ítélőképességnek azzal a minimumával rendelkezik, amely politikai jogok észszerű gyakorlásához mellőzhetetlenül szükséges […]. Hiszen mi sem könnyebb, mint a még el nem aggott férfiak nagy részét megtanítani az írás-olvasásnak […] számba jövő szerény mértékére. A legnagyobb eréllyel fognak e föladathoz látni éppen a legveszélyesebb körök, a szervezett, felekezeti, nemzetiségi és osztályharc intézői. Tömegesen fog éppen a legaggályosabb vá- lasztók száma szaporodni s arra fogunk ébredni, ha nem az első, hát a második általános választás alkalmával, hogy halomra dől az írás-olvasás kritériumában keresett minden garancia.”5¹
Lukács választójogi törvényjavaslatának vitájáról az ellenzék – Apponyi Albert vezetésével – kivonult. Az ellenzék egyik vezéralakja, Vázsonyi Vilmos5² 1913. január 21-én Aradon a következőket mondta: „A mi választójogi küzdel- münk Magyarországon nem a konzervatív irány küzdelme a radikális irány el- len, mert hiszen a Kristóffy-féle javaslat szerint is kimaradt volna a polgárok sorából 1,272,000 huszonnégy éven felüli magyar férfi, aki a javaslat előterjeszté- sének idejében nem tudott írni és olvasni. Hiszen az egyesült ellenzék tervezete szerint 2,400.000 volna a választók száma és még így is, tehát a már körülbelül 4,521.000-et kitévő huszonnégy éven felüli férfiak sorából még mindig kima- radna a választók közül 1,851.000. Hát, tisztelt uraim, […] nem arról az általá- nos, egyenlő és titkos választói jogról van szó, amely már diadalmasan végigjárt egész Európán, meghódította […] Ausztriát is.”5³
A kormányzati többség által 1913. január 21-én elfogadott XIV. tc. továbbra is korlátozott, és még mindig csak a férfiakra kiterjesztett választójogot irányzott elő. A törvény értelmében választhattak
azon analfabéták, akik legalább 40 korona adót fizetnek, vagy legalább 16 hold földbirtokkal rendelkeznek;
azon írni-olvasni tudók, akik 20 korona adót fizetnek, vagy 8 hold földbir- tokkal rendelkeznek;
azon iskolázottak, akik a népiskola hatodik osztályát elvégezték és legalább 30 évesek, valamint önálló iparosok-kereskedők, vagy már adót fizetnek;
azon iskolázottak, akik középiskolát végeztek, és legalább 24 évesek.
Az 1913. évi XIV. törvény volt az első, amely már részben titkossá tette a vá- lasztást, előírva, hogy Budapesten és a törvényhatósági jogú városokban titkos, az ország többi részén nyílt választásokat kell tartani.
51 Gróf Tisza István összes munkái. I. Tanulmányok és értekezések. II. Naplószerű feljegyzések.
Budapest, 1928, Franklin Társulat, I. 222–223. p.
52 Vázsonyi Vilmos (1868–1926) ügyvéd, politikus.
53 Vázsonyi Vilmos beszédei és írásai I–II. Budapest, 1927, Országos Vázsonyi Emlékbizottság kiadása, I. 498. p.
T. KISS TAMÁS A törvényt azonban nem alkalmazták, mert az országgyűlés a háború alatt meghosszabbította a képviselők mandátumát. A törvényi szabályozás igénye viszont felerősödött. IV. Károly április 28-án királyi kéziratot intézett Tisza Istvánhoz, amelyben arra kérte, hogy új törvényjavaslatot készítsen el és ter- jesszen elő. Tisza, aki választójogi törvényjavaslatát nem volt hajlandó abban a szellemben előterjeszteni, ahogy azt a királyi kézirat megjelölte, 1917. május 23-án beadta lemondását.54 A parlamenti (és parlamenten kívüli) ellenzék – a Károlyi-féle Függetlenségi és 48-as Párt, az Országos Radikális Párt és a Polgári Demokrata Párt – úgy döntött, hogy a nézetkülönbségeket félretéve választójogi blokkban egyesül az új törvény megalkotása érdekében. Az 1917. június 6-án megalakult blokk ülésén Vázsonyi Vilmos alelnök megfogalmazta a feladatokat, a célt, továbbá a követelést, hogy olyan kormány alakuljon, amely a választójog
„gyökeres reformján” munkálkodik.
A király 1917. június 15-én Esterházy Móricot bízta meg kormányalakítással,55 aki vállalta az általános és titkos választójogról szóló törvény megalkotását.
A választójog előkészítésével megbízott tárca nélküli miniszter Vázsonyi Vilmos lett,56és elkészítette reformtervezetét, amely választójogi korhatárt (ismét) a 24.
életévre szállította le. Tizenegy pontban összefoglalt javaslata tartalmazta, hogy:
„[…]
2. A korhatáron kívül a választójog gyakorlásának általános kelléke az írni és olvasni tudás.
3. Az írás-olvasástudásnak igazolása nem kívántatik meg mindazoknál, akik elvégezték az elemi iskola hat osztályát. Megjegyeztetik, hogy pozitív kilá- tás van arra, hogy a hat elemi osztály helyett négy elemi osztály fog konce- dáltatni. Akik tehát ezen elemi iskolai képzettséget igazolják, azok – termé- szetesen a korhatár szerint – minden egyéb jogcím nélkül választók.
4. Az írás és olvasás tudásának igazolása nem kívántatik meg továbbá, tehát minden egyéb jogcím igazolása nélkül választók az iparigazolványos önálló iparosok, kereskedők, stb.
5. Az írni-olvasni tudás igazolása nem kívántatik meg éppúgy, mint fentebb s így minden egyéb jogcím igazolása nélkül választók az ipari munkások,
54 A német birodalmi gyűlés választójoga, még Bismarck alkotása, sokkal demokratikusabb volt, mint Tisza 1913. évi választójogi törvénye, és a király úgy látta, hogy a demokratikus haladásban Magyarország sem maradhat el. Lásd Vázsonyi Vilmos beszédei és írásai I–II.
Budapest, 1927, Országos Vázsonyi Emlékbizottság kiadása, II. 82. p.
55 Esterházy Móric, gr. (1881–1960) nagybirtokos, politikus, 1917. június 15.–1917. augusztus 20-ig miniszterelnök.
56 Vázsonyi Vilmos zsidó származású volt. Miniszteri kinevezése világszenzációnak számított.
Nemcsak itthon jelentette a demokratikus eszmék diadalát, de világszerte Magyarország demokratikus megújhodása bizonyosságának tekintették.
